Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-23 / 147. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1992. június 23., kedd Látószög Pártok és voksok Morog, zúgolódik a nép, és makacskodik, engedetlenkedik. Nem tetszik neki, ami sújtja, egyre nehezíti az életét. Igazáért — egyelőre ugyan csupán kisebb-nagyobb érdekcsoportokban — az utcára is vonul. Nagy többségben általában távol marada szavazásoktól, láthatóan unja már politikusait, akik a hatalmukért alig csinálnak valamit cserében. Kicsiben és nagyban is több az üres frázis, mint a tartalmas, az igazán előbbre vivő tett. Miközben infláció, növekvő munkanélküliség, fokozódó létbizonytalanság, kilátástalan jövő szorongatja a lakosság nagyobb részét, meglehetősen szűk kör élvezi a szabadságot, a demokráciát, a korlátlan lehetőségeket, a jómódban már elért európaiságot. Naná, hogy jó néhány honfitársunknak nem szimpatikus az ilyenféle nép, meg a sajtója. Kevésbé tetsző, ha észreveszi az erősen foghíjas parlamenti tanácstermet, megszólja, elítéli, amit az országgyűlési ülésekről lát, hall. Véletlenül sem ragadtatja magát tapsra, amikor a honatyák egymást pocskondiázzák, vagy éppenséggel a pártok legkülönfélébb botrányainak szem- és fültanúja. Jobb, sokkal jobb lenne — latolgatják kis hazánk felelős irányítói —, ha ilyen nép miatt kevesebbet kellene izgulniuk, idegeskedniük. Ha — mondjuk — a legközelebbi választásokig csökkentenék az egyéni, s növelnék a listás választókerületek számát honunkban, hogy az ország akarata helyett inkább csak a pártok törekvései érvényesülhessenek, minden különösebb akadály nélkül. S mennyivel szerencsésebb helyzetet teremthetne az uralkodáshoz, ha a határainkon túl élők, a rólunk valójában még mindig csak igen keveset tudók, többnyire a vágyakozó, nosztalgikus, a távoli múltba pillantgatásokat és a közelebbi idők válogatás nélküli gyalázásait, az üres frázisokat meg a zengzetes nagy szavakat, ígérgetéseket ismerő tengerentúliak is szavazhatnának a megtévesztő helyzetre, törekvésekre. Hiszen mindjárt kiegyensúlyozódna az a bizonyos serpenyő, nem hiányzana az itthoni rakoncátlankodó magyar. Meglenne végre az a mindmáig nélkülözött bázis, amire aztán bármit építhetnek. A tömeg, amelyet így már nem zavarna annnyira, hogy a sok mai alig-párt gyér létszámával, csekélyke támogatásával is rákényszerítheti véleményét, akaratát a sokkalta nagyobb többségre. Képviselőivel szinte azt csinálhat, amit akar a Parlamentben, a minisztériumokban, a főhivatalokban meg egyebütt, az egész országban. Lehetne, persze hogy lehet szó derék pártjaink virulásairól, hódításairól, nagyszerű győzelmeiről, diadalmas uralkodásairól! Ha politikáikkal, tagjaik magatartásával minden erőltetés nélkül sikerülne igazi tömegeket szerezniük, megnyerniük valóban nemes ügyeikhez, talán nem is valamennyiünk, de sokunk álmaihoz, vágyaihoz! Ám amit hirdetnek, zengenek vagy dörögnek, ma még nemigen ragadja magával az embert. Sok az ocsú a búzában. Jócskán van rosszízű utánzás is az életükben, a munkájukban, törekvéseikben, kevés, ami tényleg eredeti, jobb, több, reménykeltőbb a réginél. így pedig félő, hogy külföldön élő hazánkfiainak mégo\y jó szándékú voksa- ival sem mennének sokra. Legfeljebb az időt húzhatják, s az itthoni népet irritálhatják tovább. G ' ’ G 1 Pillanatfelvételeit 1. Kora nyári kánikula. Szom- junkat enyhítendő, beugrunk az árnyékos teraszra egy-egy korsó sörre. Mondanom sem kell, hogy az egy-egyből kettő-kettő lesz, a néhány percből pedig kerek egy óra. Végre, sok-sok noszogatás után, rávesszük a „főurat”, hogy néhány pillanatra megálljon asztalunk előtt. Csapzott a haja, szürkés a fehér köpenye, izzad- ságcseppek az arcán, a homlokán, dünnyög valamit, de hang alig jön ki fogai közül. Mintha forogna körülötte minden, persze velünk együtt. Fizetünk. Külön megerőltetésbe kerül a visszajáró összeg kiszámolása. Kotorász a zsebében — eredménytelenül. — Állati egy munka ez, kérem — motyogja közben, alig hallhatóan. — Nem kívánom az ellenségemnek sem! Maguk itt ülnek, de én... Végre befejezi az eleve kudarcra ítélt kotorászást, valami alig érthető köszönömmel továbbáll, mi meg búcsút intünk annak a fránya kis aprónak, sőt — úgy titokban — sajnáljuk is emberünket... Mert ugyebár, az ő kemény munkájához képest gyermekjáték a vasöntő, a kazánkovács, a hegesztő vagy a szegecselő erőfeszítése, hogy az iz- zadságcseppek mennyiségéről ne is beszéljünk. Hogy szakmát is cserélhetne... Hát ez, úgy látszik, még nem fordult meg szegénykémnek a fejében! 2. A természet megváltoztathatatlan törvénye szerint öregedő, de még erőben lévő testes asz- szonyság kapaszkodik fel az eléggé zsúfolt buszra. Valaki, egy bizonyára jó szándékú férfi segítve is, no meg siettetve is a felszállást, hónaljból diszkréten megemeli egy kissé a lépcsővel bizony-bizony küszködő nőszemélyt. — Nem kértem, hogy taszigál- jon! — szól hátra dühösen a nő, majd amikor becsukódik az ajtó, még jó ideig morog, mintha végzetes sebet ejtettek volna nemcsak hónalján, de erényein is. Végre csend lenne, de most beljebb tolakodik, s egy foglalt szék mellett áll meg történetünk „hőse”. Izeg-mozog egy kicsit, talán meg is löki a pádon ülő és láthatóan közömbös férfit. S amikor ez nem használ, újból kifakad: — Micsoda udvariatlanság, kérem!... S férfi a neve! Egyesek mosolyognak, mások helyeslőén bólintanak, a szórakozott férfi pedig „kapcsol”, át akarja adni a helyet. Mire az öntudatos asz- szonyság: — Hagyja csak, fiatalember! Hát olyan öregnek néz engem!? 3. Egy kosárka finom, jó zamatú korai cseresznyét küldtek be a faluból. Azt üzenték a rokonok, hogy nagytata fájáról van, s fogyasszuk egészséggel! Nagypapa! Évtizedekkel kell visszaforgatnom az idő kerekét. Iskolás gyermek voltam még, amikor apó egy szép, napsugaras őszi délutánon facsemetékkel állított haza a közeli városból, másnap gödröket ásott a kert szélén, és elültette a törékeny, vékony csemetéket. — Nektek és gyermekeiteknek ültetem — mondotta csaknem hetvenéves fejjel, és hozzátette: én már alig kóstolhatom meg a termését, de ti... Nagyapa nem is érte meg a fák termőre fordulását, de később kifejlődtek, megvastagodtak, széles koronát öltöttek az egykori csemeték, és évről évre olyan termést hoztak, hogy csodájára jártunk. S teremnek ma is a már igen öreg, de gondozott fák: minden évben meghozzák, elhozzák néhai nagytata üzenetét, kedves emlékét újra meg újra felidéző ajándékát. Nemcsak unokái, de immár déd- és ükunokái örömére, megelégedésére is. Okos György Arcok Egerből Dr. Molnár Miklós Ötvenhat éves, a megyei kórház osztályvezető foorvosa, gyermekgyógyász, transzfuzio- lógus szakorvos. A Kiváló Munkáért kitüntetés mellett kétszer vehette át „A megye egészségügyéért” kitüntetést, 1985-ben Kiváló Orvos. 1986-ban a Vöröskeresztes Munkáért aranyfokozatát nyújtják át neki. Több újítása miatt és egy szabadalmazott találmányáért Kiváló Újító. Magánéletében olvas, utazik, fényképez. Korábban vadászni is tellett idejéből. Felesége ugyancsak orvos. Mindketten KDNP- tagok; dr. Molnár Miklós a városi szervezet elnöke, az egri ön- kormányzatban a 10. sz., míg felesége, dr. Generál Veronika a 2. sz. választókerületet képviseli. Fiuk jogtudós, leányuk orvos. Ezekből az életrajzi adatokból minden erőltetés nélkül nyilvánvalóvá válik: itt a szakma, a választott hivatás magas szinten tartja az aktivitást. A család, mint homogén közösség, a legjobb értelemben vett értelmiségi életet éli, nem is akármilyen eredménnyel. A baráti szemlélődés számára és a mai társadalmi elvárások illúziótlansága mellett szinte megdöbbenünk: honnan van ennek a főorvosnak — és vele együtt élete párjának — még ideje és energiája, hogy a napi végzendők mellett beleálljanak egy olyan szervező-agitáló, hatni akaró közéleti munkába, mint a politizálás. Kikerülhetetlen az indok utáni kutatás, vagy legalábbis annak felderítése: miért vállalja az amúgy is jól megrakott hivatás mellett egy orvos — két orvos — a közélet terheit olyan szituációban, amikor a társadalom — szoktuk ezt a kifejezést használni, bár nem esztétikus — undorodik a politikától. Csömöre van a „jogtól” is, a jogtalanságtól is, nem töri magát az urnákhoz, két évvel ezelőtt se fárasztotta magát a szavazócédulák kitöltésével, bár akkor annyit tudott, hogy a levitézlett emberekre nem szabad voksolni, de még hitt talán abban, hogy a közélet versenyzői majd hiteles emberek lesznek, ha nem is értenek a politizáláshoz. És dr. Molnár Miklós beszáll a munkába, mert számára lelkiismereti kérdés a közélet. Az a meggyőződése, hogy ennek az országnak a népét csakis az értelmiség vezetheti ki ebből a mély válságból, amelyben — ha vannak egyáltalán fokozatok — az erkölcsi a legsúlyosabb. Itt tehát dr. Molnárnak nem az a kérdés, kell-e részt vennie ebben a nehéz közéleti munkában, hanem az, mekkora energiát kell belefektetnie ahhoz, hogy valami látszata is legyen erőfeszítéseinek. Világszemléletének alapjait tizenéves korában erősítette meg a szerzetestanárok nevelése és oktatása a ciszterci rend egri Szent Bemát Gimnáziumában. Jól tették dolgukat a tarkareverendás tudós tanárok, s nem véletlen, hogy summa cum laude minősítéssel doktorált. Ötvenhatban még „csak” harmadéves egyetemista, de október 23-tól november 3-ig az Üllői úti sebészeti klinikán részt vesz a sebesültek ellátásában: az ilyesmi „vitézi iskola” annak, aki érti a történelmet. Ma az egész társadalom sérült, lelkileg erőtlen. Ezt a beteg állapotot kellene minél hamarabb megszüntetni. Azzal, hogy a letarolt lelkiséget, a száműzött keresztény és európai szellemet felélesszük. Nem a nosztalgiák, hanem a tennivalók szintjén. Nem restaurálni kell — nem is lehet — egyszervolt társadalmi és szervezettségi formákat, hanem össze kell fogni azokat az erőket, amelyek mozgásba hozzák, lendületbe viszik a megfáradt lelkeket. Különféle megítélések, statisztikák forognak a sajtóban és a közbeszédben arról, mit lehet és kell elkezdeni, folytatni, folyamattá tenni ahhoz, hogy a család, mint a társadalom erkölcsi alapja és tartó ereje, nemcsak a paragrafusok szintjén nyelje vissza jogát és méltóságát, hanem a gyakorlat is segítse azt az egységet mindennapi működésében. Ennek a munkának a módszereit, közéleti fof ásait, programját vinné-viszi özelebb az ő eszméit megértőkhöz. Szavaiból nemcsak az olvasható ki, hogy a politizálásra is módszeresen készült fel. Beszélgetésünk során vallató, kemény kérdéseinkre: „Végül is a Ta- kács-Zétényi-féle előteijesztés és az Alkotmánybíróság állásfoglalása közt hol húzódik meg az erkölcsi és a jogi buktató”; plasztikus és frappáns választ, alapos okfejtést tesz elénk. Mégis és elsősorban az etikai kérdéseket hangsúlyozza, a bűnt követő megtorlás, az elévülés, a megbánás és a megbocsátás nagyon érzékeny kategóriáit, fogalmait — keresztény módon telepítve egymás melle. És hogyan függ össze az orvosi gyakorlat realitása, a mindennapi munka a magasabb szinten is feltehető erkölcsi kérdésekkel? Válasz: 1965-ben kinevezték a kórház vértranszfúziós osztályának vezetőjévé. Tudományos, szakmai működése mellett ekkor fordul érdeklődése a társadalmi kérdések felé: a véradómozgalom szociológiai, szociálpszichológiai alapjait vizsgálja. Innen nezve már természetes, hogy húsz éve elnöke a Magyar Vörös- kereszt kórházi szervezetének, és három év óta az intézeti etikai tanácsnak is. Szervezett közben anyatejgyűjtő állomást is, míg G yermekorvosi képesítését sza- adidejében folytatott magán- raxisában gyakorolta. Munka és eresztény gondolkodás a dolgok nyitja. Dr. Molnár Miklós az időnek dolgozik, az idő meg neki. Öröme, hogy napi tennivalói mellett a politikai képlet is jelentősen változott a KDNP javára. 1989- ben, indulásukkor mindössze háromezer párttaggal kezdtek, ma húszezernél tartanak. Ez a felfutás a létszámban is, a legutóbb tartott országos szemléjükön, a kongresszusi fogalmazványaikon is lemérhető volt. Tudja, hogy a magyar politikai palettáról nem hianyozhatik a tisztességes és Európához közelítő baloldal sem. De ennek az országnak — nézete szerint — a keresztény szellemiség szabhatja meg a boldogulás útját. A túlzott nacionalizmus, vagy a korlátok nélküli szabad verseny ezt a magyarságot jelen állapotában kíméletlen erőpróbánál!: tenné ki, amikor a leendő középosztály és benne a magára lelt értelmiség keresi a helyét és szerepét az erkölcsileg, gazdaságilag romos állapotú hazában. Farkas András A környezetvédelem sokba kerül, de hiánya még többe... Újra a Tisza-tóról A Hírlap június 13-i számában megjelent Gábor Lászlóbe- szélgetése Szaló Péterrel, a KTM helyettes államtitkárával a Tisza-tó Heves megyei partjának várható idegenforgalmi fejleszté- résől. Ezzel összefüggésben szükségesnek látszik a megyei környezetvédő szövetség álláspontjának körvonalazása, annál is inkább, mert a szövetség részt vett a Tisza-tóval foglalkozó tárcaközi bizottság előtt fekvő anyag előkészítésében; másfelől viszont az idegenforgalomból származó jövedelmezőség csak akkor lehet biztos és tartós, ha a meglehetősen sérülékeny térséget megóvják az ökológiai katasztrófától. Irányelvek: a térség egésze, mint egység A környezetvédők tévesnek tartják a Tisza-tó kérdésében megyehatárokat húzni. Egyetértenek Szaló Péter helyettes államtitkárral abban, hogy „egy regionális együttműködésre létrejött társulást mindenki támogat, még a köztársasági megbízottak és a megyék is.” Az viszont több mint kétértelmű, hogy a „természeti feltételeknek megfelelően egyenletesen terheljék a vizet.” Ha az egész problémacsomó alapfeltételéül a táj természetszerű megtartását fogadjuk el — s ez a későbbi folyamatos üdülési, idegenforgalmi kihasználás feltétele is —, akkor a víz „egyenletes” terhelése lehetetlen. Az elképzelések azért futnak tévútra, mert nem készült hatásvizsgálat és táj- értékelés, továbbá a tervezésben szóba sem kerültek az elengedhetetlen ökológiai pufferzónák. A Tisza-tavat csak egységes egészként lehet kezelni, függetlenül a települések közigazgatási hovatartozásától. Ennek az egységes kezelésnek az alapelve pedig: minden tározófenntartási tervet alá kell rendelni a környezet- és természetvédelmi szempontoknak. Ebből kiindulva a Tisza-tó még különböző rendeltetésű és kezelésű részre oszlik: Abádsza- lók térsége, amely elsősorban üdülési-idegenforgalmi rendeltetésű: a sarudi rész, amely üdülés mellett természetvédelmi célokat is szolgál; a poroszlói tórész, amely természetvédelem mellett fokozottan üdülő-idegenforgalmi funkciókat is ellát, végül a valki medence szigorúan védett természetvédelmi terület. Még hátravan a Poroszló-Örvény- Szőlős-Sarud sáv védetté nyilvánítása. Rendszerszemléletben A Tisza-tó védelmében és hasznosításában abból kell kiindulni, hogy mindenekelőtt meg kell állapítani befogadóképességét. A jelenlegi lakossághoz, az üdülők számához képest a befogadóképességet maximálisan 50 százalékkal lehet növelni. Ez a csúcsterhelés az infrastruktúra teljes kiépítettségét feltételezi. Ebben elsőrendű fontosságú a megközelítés és az utak rendezése, beleértve a poroszlói elkerülő utat, a Poroszló-Sarud kerékpárutat, a párhuzamos úthálózatot — mely egyszersmind az ökológiai pufferzóna határa — és a 33- as úton a leállósávok és parkolók létesítését. Elsőrendű fontosságú a tájkarakter megőrzése (magyar táj, építészeti és vizuális értelemben, kommersz túlzások nélkül). Ehhez hozzátartozik a mezőgazda- sági szerkezet átalakítása, a rét, a legelő és az erdő arányának növelése a szántóhoz képest, a puffer- zónákban környezetkímélő gazdálkodás meghonosítása. A települési infrastruktúra fejlesztése meg kell hogy előzze az idegen- forgalmi feltárást, beleértve a vízellátás kifogástalan megoldását, ami 176 ezer méter új csatornahálózatot jelent. Még inkább elengedhetetlen a szennyvíztisztítás és -elvezetés megoldása. A jelenlegi szennyvíztermelés naponta 4141 köbméter. A távlati maximum 17.300 köbméter naponta. Ebből a szennyvízből egy cseppnek sem szabad a Tisza-tó- ba kerülnie tisztítatlanul, s ez optimálisan úgynevezett kistérségi rendszerben oldható meg, ami azt jelenti, hogy több községben korszerű szennyvíztelepeknek kell épülniük; ugyanakkor meg kell valósítani az egri szennyvíz- telep bővítését, hogy az Eger-pa- tak ne szállítson szennyvizet a Ti- sza-tóba. A környezetvédők határozottan tiltakoznak az ellen, hogy a tározó bármely része szennyvíztóvá váljék. Szükség- szerű az erdősítés a parton, háziipar és kisipar fejlesztése, és különböző oktató-kiképző programok indítása. Víz-, környezet- és természetvédelem Az államtitkár-helyettesi nyilatkozatból nem tűnik ki világosan, hogy a fő probléma nem a vízszint magassága, hanem egyenletessége. A nyári vízszint 89,25, ezt télen jelentősen csökkentik. Kívánatos volna az állandó vízszint, ehhez azonban biztosítani kell a partok jégvédelmét jégfogó kőbordákkal és jégvezető közművekkel. Ezzel együtt megvalósítandó a biológiai partvédelem és a rézsűburkolat. Ehhez az üzemeltető vízművel garantált üzemrend-kompromisszumot kell elérni, hiszen sok tekintetben ettől függ a Tisza-tó ökológiai biztonsága. A vízminőséget egyfelől az öblítőcsatoma-rendszer átalakításával (a nagymértékű iszapbehordás megakadályozásával), másfelől leürítő-feltöltő csatornák létesítésével kell biztosítani, olyanokkal, amelyek a mély területek alsó végén a halak kijutását biztosítják, továbbá tavasszal az alulról való feltöltő- dést szavatolják, anélkül, hogy a tófenék feliszapolódnék. Az iszapkotrások, bár költségesek, elengedhetetlenek. A hulladékkezelést az egész térségben kistérségi gyűjtésben kell megoldani. Az átmenő víziturizmus csak a Tisza-mederben engedhető meg. Biztosítani kell a nádasok, gyékényesek, kaszálók, puhafa- és keményfa-ligetek változatosságát, az erdőtelepítés csak táj honos fajtákból engedélyezhető. A mintegy 3400 hektárnyi természetvédelmi terület biztonságát komplex monitoring-rendszerrel kell megoldani. Sorrend Nyilvánvaló, hogy mindez homogén fejlesztési folyamatot követel, s gazdasági verseny a települések között csak a feltételek teljesülése után indulhat. Ez a verseny is mindenekelőtt a falusi turizmus keretében folyhat; el kell kerülni a „parcellázásokat”. A fejlesztés egyetlen helyes megvalósítható sorrendje tehát a következő: 1. Az infrastruktúra kiépítése (utak, szennyvíz stb.). 2. A tározó belső felületeinek hosz- szú távú biztosítása (vízszint, ürí- tő-feltöltő csatornák stb.). 3. Környezetbiztonság (védmű- vek). 4. Területi fejlesztés, idegenforgalom fellendítése. A környezetvédők határozottan tiltakoznak a negyedik ütemnek első ütemmé avatása ellen. Még két javaslatot legyen szabad tenni. Az egyik a Tisza-tó- nak egyetlen projektum keretében való fejlesztése, egy kormánybiztosi ranggal felruházott „manager” vezetésével. A második: egy „Tisza-tó Népfőiskola” létesítése, amely a térség tisztviselőit, vállalkozóit, vendéglátóit és érdeklődő lakosságát látná el a tudnivalókkal és a szükségszerű szemlélettel. A Heves Megyei Környezetvédők Szövetsége nevében: Sándor András ügyvezető elnök
