Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-16 / 141. szám
HÍRLAP, 1992. június 16., kedd MEGYEI KÖRKÉP A szociális törvénykezésről A Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Kamara Heves Megyei Szervezetének felkérésére dr. Kis Gyula országgyűlési képviselő, az Országgyűlés szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottságának elnöke tart előadást Egerben, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben június 19- én, pénteken délután 2 órakor. Tájékoztatójában a szociális törvénykezés helyzetéről beszél majd a téma iránt érdeklődőknek. Gyöngyösi divatbemutató Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban nagyszabású divatbemutatóra kerül sor szombaton este 6 órától. A parádén a Dioro Di vatstúdió végzős manökentanulói, valamint a Sztárcsapat gyöngyösi tagjai mutatkoznak be. A szakemberközvetítésről a Dobosban A Micmsystem Karrier szakember-közvetítő és tanácsadó cég június 17-én 11 órára az egri Dobos cukrászdába várja az érdeklődőket. A program keretében a szakemberek tájékoztatót tartanak cégük tevékenységéről, szolgáltatásairól. Mivel a közeljövőben Egerben szeretnék kialakítani észak-magyarországi képviseletüket, fel kívánják mérni a régió speciális igényeit is. Üjhatvani vakációzóknak A Zagyva-parti város újhatvani fiókkönyvtárában júniusban és júliusban minden csütörtökön 10 és 12 óra között várják azokat a diákokat, akik különböző foglalkozások keretében szeretnének megismerkedni a játék- készítéssel, a bábozással, illetve a kollázs- és montázstechnikákkal. Kiállítások a barokk jegyében Az Egerben megrendezett barokk fesztivál egyik látványossága a Ferencesek altemplomában rendezett állandó kiállítás a barokk művészetről. Ez a tárlat július 20-ígtekinthető meg naponta 9-17 óráig. Június 18-án újabb kiállítás nyílik a barokk jegyében a megyei könyvtár aulájában. A fotóművészeti alkotások a barokk építészet egri remekeit örökítették meg. Udvartéri esték Hatvanban Az Ady Endre Könyvtár és Közösségi Ház belső udvara érdekes rendezvénysorozatnak ad otthont a nyár folyamán Hatvanban. A programok között szerepel egyebek mellett a szombaton megrendezendő táncház, amelyre minden néptáncot kedvelő fiatalt várnak a szervezők. Szünidős programok Füzesabonyban A füzesabonyi művelődési központban is egész nyáron várják a fiatalokat különböző játékos programokkal. Keddenként sportversenyeken, szerdánként kirándulásokon, túrákon, a csü- tórrö/c; napokon pedig kézügyesség-fejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. A rendezvények az említett napokon 9 órakor kezdődnek az intézményben. Egerben, a Kistályai úton adták át tegnap délelőtt azt a 10 töltőfejes üzemanyagkutat, amely a MI- BEO-Áfor beruházásaként valósult meg. A kút teljes kínálattal — többek között ólommentes Francia vállalkozók érdeklődése Megyénk és a francia Loire- Atlantique megyeönkormányzatai a térségekben működő gazdasági kamarákkal közösen igyekeznek élénkíteni a vállalatok közötti együttműködést. Ezt jelzi, hogy a közelmúltban két alkalommal is megyénkbe látogatott a francia Advans tanácsadó cég képviselője, s itt különböző kereskedelmi találkozókat készített elő. A CERA elnevezésű francia cég — amely egészségügyi létesítmények és termál-gyógyszállók építésével foglalkozik — nemrégiben a megyei kórházban, valamint az egerszalóki és bükkszéki polgármesteri hivatalokban is elemezte az együttműködési lehetőségeket. Ezeken kívül még számos francia vállalat keresi fel a megyénkben működő cégeket különböző ajánlatokkal. Július 16-17-én a francia Credit Commercial De France Bank elnök ügyvezető igazgatónője érkezik szűkebb hazánkba és folytat majd tárgyalásokat a francia bankok hazai megjelenéséről. Az eddigi tárgyalások eredményességét jelzi — s további reményekre ad okot —, hogy a fent említett CERA cég már rövid idő alatt konkrét ajánlatot juttatott vissza a megyei kórházhoz, és egy francia magáncsoporttal tárgyalást kezdett az egerszalóki gyógyvíz hasznosítására is. A megyék közötti együttműködés tervszerű kapcsolatépítési programja és az eddig megnyilvánuló élénk külföldi érdeklődés arra mutat, hogy a későbbiekben több francia vállalkozó és vállalkozás jelenik meg Heves megyében. Regionális kapcsolatok Az egri önkormányzat figyelmét a Belügyminisztérium hívta fel a Kárpátok- Tisza nemzetközi együttműködéshez való csatlakozás lehetőségére. Az elf ondoíasok szerint a övetkező területek vennének ebben részt: Szlovákia határ menti járásai (korábbi megyék), Lengyelország határ menti vajdaságai, Lemberg térsége és Kárpátalja, Romániából több észak-erdélyi, valamint Haj- dú-Bihar, Szabolcs- Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye. A tanulmányok szerint a kapcsolat a kereskedelemre, a munkaerő-gazdálkodásra, a közlekedésre és hírközlésre, a vízügyre, az energiagazdálkodásra, a környezetés természetvédelemre, valamint a kultúrára és az idegenforgalomra terjed ki. A nagytérségi regionális kapcsolatokra nyugat- és déldunántúli megyék, valamint horvát, szlovén, olasz, osztrák és bajor területek részvételével Magyarországon is van példa. A városi képviselő-testület egyetért azzal, hogy az önkormányzat részt vegyen az előkészítő munkálatokban, amelyekkel Habis László alpolgármestert bízták meg. Mit ér az ember, ha pedagógus? (Folytatás az 1. oldalról) S hogy miért alakult így a béremelés? Mert az intézmények között az elmúlt évek során indokolatlanul nagy különbségek alakultak ki a fizetések tekintetében. Ily módon a felosztási elvek nem a végzett munka minősítését, a szakmai tevékenységet tükrözik. Az összeg hetven százaléka mintegy kompenzációként szolgált: a magasabb szinten álló iskolákhoz akarták „fölfejleszteni” a többit. Tizenöt százalékban a szolgálati időt vették figyelembe, a fennmaradó arány pedig az intézmények jóváhagyott költségvetésétől függött. Summa summárum: a tantestület által javasolt egyenlő elosztás csak tovább nyitotta volna az ollót az egri intézmények között. Nos, az tény, hogy elveket egyeztettek, de számokról nem volt szó. A Balassi-iskola önálló szakszervezetének titkára többek között ezt is sérelmesnek tartja, mint ahogyan azt: a szak- szervezetek egyáltalán nem kaptak előzetes tájékoztatást, illetve lehetőséget az egyeztetésre. Szerették volna tudni, hogy a többi intézmény mennyit kapott — ezért fogalmaztak a levélben is kérdő mondattal, nem pedig vá- daskodóan. Mert az, hogy ebben az iskolában 15 ezer 140 forint az átlagbér — valamennyiükre nézve sértő. Itt ugyanis húsz év az átlagos szolgálati idő, s most, a béremelést követően egy szintre kerültek olyan intézményekkel, ahol tizenegy-tizenhat. Mi ez, ha nem egyenlősdi? Az iskola nevelőit irritálja az — s ennek többen is hangot adtak —, hogy egy jól dolgozó tantestületben hogyan lehet differenciálni olyan összegből, amely fejenként 300 forint bruttó béremelésre ad lehetőséget. Amellett a régi bérek sem mutattak olyan nagy eltérést az egri intézmények között, mint amilyen megszületett a mostani fejlesztés során. Érthetetlennek, megalázónak tartják az ilyenfajta pénzügyi megkülönböztetést, amely nem a tisztességes, eredményes munkát értékeli-tükrözi. Nem értik azt sem, miért hátrányos számukra az, hogy vállalták, megvalósították az önálló gazdálkodást. Azonkívül a bérfejlesztésnél a szándék visszájára fordult, hiszen az intézmények között a különbség nem tűnt el, hanem nőtt, éppen a szolgálati évek száma miatt. „Mi nem minősítünk, de a vesztesek mindenképpen mi vagyunk” — fogalmazta meg az egyik pedagógus, hozzátéve azt is, hogy nem lehet mindent az elmúlt negyven évre „kenni”. Az iskola igazgatója szerint nem is az a baj, hogy ők kevesebbet kaptak, hanem az összeg irritáló. Főleg azért, mert 7,5 százalékos emelést harangoztak be. S bár az elv igazságosnak tűnt az igazgatói tájékoztatón, de konkrét számokat akkor nem tudhattak meg. Ebben az iskolában azok maradtak meg, akik tisztességesen, becsületesen dolgoznak: 42 osztályra, 25 napközis csoportra nyolcvankilenc pedagógus maradt. Bérük pedig nevetségesen alacsony. S hogy a maratoni vita meddő volt, s nem kaptak kielégítő választ, magyarázatot a nevelők kérdéseikre, aggályaikra? Ez tény. A tanulságot épp az igazgatónő fogalmazta meg, miszerint a jövőben nemcsak körültekintőbbnek, hanem bizalmatlanabbnak is kell lenni. A nyári szünet ugyan beköszöntött, ám a pedagógusok nem nyugodt szívvel, inkább keserű szájízzel kezdik a pihenést. Vajon történik-e szeptemberre valami? Hiszen egy körülményt mindenképpen figyelembe kell venni: az ominózus levelet Eger város polgármesterének írták... Mikes Márta Balesetek hét végén Telefonoszlopnak ütköztek Az elmúlt hét végén számos közúti közlekedési baleset történt a megyében: szombaton hajnalban Egerés Egerbaktakö- zött Hajdú Sándor hajdúszo- boszlói lakos gépkocsijával ráhajtott a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára, s ott — egy telefonoszlopnak ütközve — felborult. A vezető, valamint utasa, Kurucz Zoltán hajdúszoboszlói lakos könnyű sérülést szenvedtek. Ugyancsak ezen a napon délután Szilvásvárad külterületén Csikász Pál kazincbarcikai lakos az általa vezetett autóval a menetirány szerint bal oldalon lévő telefonoszlopnak ütközött. A személykocsiban ülő sajókazai illetőségű Csikász Ferenc köny- nyebben megsérült. Este Hatvan külterületén Hauer Zoltán ig- mándi lakos személyautója felett elveszítette uralmát, majd a bal oldali árokba hajtott, ahol felborult. Szerencsére a vezető és utasai könnnyebb sérülésekkel úsz- ták meg a balesetet. Vasárnap éjszaka Kerecsend és Kápolna között Galamb Sándor miskolci lakos az általa vezetett személykocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol árokba hajtott, és felborult. Galamb Sándor és Galamb Sámuel könnyebb sérülést szenvedtek. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Több szerepben a Celladam Kovács Ádám — a rákkutatásról Visszatérő vendége a Hevesi Naplónak, illetve az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesületnek Kovács Ádám rákkutató, a Celladam feltalálója. Legközelebb június 17-én, szerdán délután 5 órától találkozik az érdeklődőkkel az egri Dohánygyár kultúrtermében. Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője készít vele nyilvános riportot, amely során nemcsak a gyógyszerré nyilvánításról, az azzal járó procedúráról lesz szó, hanem a készítmény infarktusmegelőző, érrendszeri betegségeket orvosló voltáról is. Tekintettel a téma közérdekű jellegére, a mindenki számára ingyenes belépők a rendezvény kezdetéig naponta reggel 5-től délután 5 óráig vehetők át az üzem dr. Nagy János utcai portáján. Uj vezetők A Heves Megyei Önkormányzat legutóbbi közgyűlésén foglalkoztak a képviselők a gyógypedagógiai és gyermekvédelmi intézmények vezetői pályázatával. Az érdeklődők közül végül is nem mindenki nyújtott be dolgozatot, a beérkezett pályázatokat az illetékes bizottság elbírálta, s megtette javaslatát a közgyűlésnek. Az egri Szalapart úti Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon igazgatói posztjára három jelentkező akadt: Horváth Lászlóné megbízott igazgató, Fekete Lász- fóbudapesti, valamint Varga Ilona mezőtúri gyógypedagógus. A közgyűlés az intézmény vezetésével végül is Horváth Lászlónét bízta meg. A szintén egri — Klapka Gy. úti — Mlinkó István Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon igazgatójává Mezei Lajosnét, az intézmény eddigi megbízott vezetőjét nevezték ki. A hatvani — Ratkó utcai — József Attila Ifjúsági Otthon igazgatója Sütő György, a szintén július 31-ig megbízott vezető lett. Kinevezték a hevesi IV. Számú Általános Iskola igazgatóját is Árvái János eddigi megbízott vezető személyében. Megszavazta a testület továbbá, hogy dr. Oláh Jánosné megbízottként vezesse a hevesi Nevelési Tanácsadót. \= Egerben a VÖLGY PANZIÓBAN (Szépasszony-völgy) az ízletes magyar konyha mellett már KÍNAI SPECIALITÁSOKKAL is várjuk kedves vendégeinket! Nyitva 12—24 óráig.Night Club 21 -04-ig! az Ön hirdetésének a helye is lehetett volna...! Ma csakúgy^ mint minden kedden, ébredjen a Kiskegyeddelü! £ heti számunk tartalmából: — Milyennek látják Önt a férfiak? Ha nem tudja, tesztünkben megtalál a a választ. — Szülők, figyelem! Hogyan lehet észrevenni és mit lehet akkor tenni, ha drogot szed a gyerek? — Mama, irgalmazz! írásunk a nem kívánt, mégis megszületett gyerekekről szól. — Belmondo, az öreg csibész — Kozmetika, divat, rejtvények, pletykák és sztárok Kishegyedben — 29 forintért az újságárusoknál! ^ benzinnel — várja az itt élőket és az erre haladó lutósokat. (Fotó: Szántó Gvörev)