Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-02 / 129. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. június 2., kedd Látószög Arcok és szavak Hallgatom az ismert személyiség megjegyzését, véleményét, nyilatkozatát, aztán — jobb esetben — csak meglepődöm, rosszabban elhűlök. Elértettem, baj van a fülemmel / — találgatom tűnődve a rádió, a televízió előtt. Aztán hosszabb- rövidebb idő múltán jön a magyarázkodás, a helyesbítés, olykor az elektronikus sajtó természetes elmarasztalásával is, mindjárt. Hát, persze, hogy másképp gondolta jeles honfitársunk, nyilván nem úgy, hanem emígy akarta mondani! S következik részletesebben is a ki nem ejtett szavak immár megfontoltabb, átfésültebb sora, egyszóval a bölcsebb eszmefuttatás erről vagy arról. Más esetben marad minden a régiben, ha egyszer már elhangzott ország, világ előtt — csupán „átöltözik’’ a derék szereplő. Kijelenti utólag, hogy amit a jámbor hallgató tudomására hozott korábban, azt nyilvánvalóan nem abban, hanem ebben a tisztségében, minőségében, esetleg éppenséggel magánemberként tette. így ugyanis mindjárt más a helyzet, s ennélfogva korántsem lehet az előzővel azonos a közreadottak megítélése. Amit a miniszter nem mondhat — sokkalta könnyebben kiejtheti száján a párt országos elnökségi, vezetőségi tagja. A főpolgármesternek kevésbe zsenáns, ha szerényen csak politikusként vállalja álláspontját, nézeteit. A polgármester pedig — mert ilyen is megesik — akár kikérheti magának, ha magatartását, intézkedéseit párttagságával, tisztségével hozzák ösz- szefüggésbe. S mandátumának lejártáig hangoztathatja, hogy pusztán a szíve diktálja cselekedeteinek formálását, egyes- egyedül saját lelkiismeretére hallgat, bármilyen pártos is az, amit csinál. Egyszóval ki-ki kereshet, találhat mentséget tévedésére, hibájára fönn és lejjebb, egészen alul is. Ám itt es ott is meglehetősen furcsa, ha az ember váltogatja az arcát, kosztümjét. Kiváltképpen különös és megütkóztető, ha a nyilvánosság előtt sűrűn forgó nagyságok is megteszik ezt. Csökkenti a tekintélyüket, megingatja, megrendíti irántuk a bizalmat. Persze, hogy ember a miniszter, a főpolgármester vagy a rádióban, tévében ritkábban jelentkező, de az újságban azért már az átlagpolgárnál lényegesen többet megnyilvánuló polgár- mester, s más is, de — miért, miért nem? — bennük elsősorban mégiscsak a kiemelt vezetőt látjuk. Még mindennapi életünkben is nehéz elvonatkoztatnunk egy-egy tekintélyesebb pozíciótól, a diplomáciában pedig különösen. Egy-egy nagykövetség, idegen ország talán oda sem figyel arra, hogy a magas- rangú nyilatkozó párttag-e vagy független, s ha az illető valahová elkötelezte magát, ott visel-e valamilyen méltóságot. Ugyanakkor megjegyzik, bizony, hogy megjegyzik maguknak külföldön és idehaza is, akik csak hallják, amit ez vagy az először mondott. Nem könnyű a közéleti, a politikai pálya, de aki erre lépett — hát, a szavait is vállalja mindig. S lehetőleg arcát, jelmezét se cserélgesse. Viselje csak a hivatali ruhát, amibe belebújt, úgy maradjon meg embernek! Valahogy tisztességesebb ez, meg szimpatikusabb is. Főleg, ha nem a gyarló, hanem az igazi emberség vezérli gondolatait, lépéseit azon a rögös úton. Gyóni Gyula A világi színházak előtt Az iskolák, mini a színiélet központjai A magyarországi katolikus tanintézmények színjátszásának forrásai és irodalma 1800-ig címen jelent meg könyv egy akadémiai kutatási program támogatásával (Kulturális és történelmi emlékeink feltárása, nyilvántartása és kiadása) az MTA Könyvtárának kiadásában. Eddig a magyarországi jezsuita iskolák színjátszásának történetéről Staud Géza, a protestáns iskolai színjátszásról pedig Varga Imre könyve látott napvilágot. A piarista rendi iskolákban folytatott színjátszás történetéről számot adó kötet szerzője és sajtó alá rendezője Kilián István, az egri származású irodalomtörténész. A cisztercita rendet, mely a középkorban a hittérítés, a földművelés, az építkezés (pl. bélapátfalvi templom és kolostor) terén jelentős eredményeket ért el, a hitújítás, a török hódítások hosszú időre teljesen eltüntették hazánkból. Magyarországon a rendet az ausztriai, olasz ciszteri apátságok keltették új életre. Monostoraikat idegen apátságok építették újjá (Pásztó, Zirc, Szentgotthárd). Csak a XVIII. században kerültek abba a helyzetbe, hogy a nemzeti művelődés szolgálatába állhatták. Egerben a jezsuita rend megszüntetése után, 1776-ban a pilis-pásztói apátság tagjai vállalták magukra gimnáziumuk ellátását. Az iskola első ciszter-kor- szaka 1787-ig tartott, de a „világi igazgatású” királyi gimnáziumban tovább tanítottak, míg 1802- ben újra vissza nem kaptak az intézetet. Színjátszó tevékenységnek a nyomaira csak az egri gimnáziumban találtunk. Egerben, a volt jezsuita gimnáziumban, a rend feloszlatása után Eszter- házy Károly püspök hat világi papot vont el a lelkészségből, köztük osztotta fel az iskola osztályait. Stanczel József lett az igazgató. 1776-ban a pásztói cisztercitákra bízták az egri gimnáziumot. Míg Kassuba Domokos szerint „a jezsuiták idejében divatos iskolai ünnepségek — nyilvános szavalatok, költői és szónoki versenyek, akadémiák, színi előadások — 1770-ben megszűntek az egri gymnasiumban”, Bárdos Kornél „zenés iskoladrámák alkalmával szóló zenekari muzsikáról” emlékezik. Az iskola pro- tocollumai azonban nem tartalmaznak színjátszásra vonatkozó adatokat. Ez azonban magában még nem bizonyítja, hogy nem volt iskolai színjátszás. Ha a ciszteri korszakban nem lettek volna iskolai produkciók, Eszterházy Károly püspök és a püspöki kon- zisztórium nem javasolta volna a komédiák, declamatiók tartásának áthelyezését hétköznapokra, nem hívta volna fel az iskolák tanárainak figyelmét, hogy feleslegesen ne terheljék a tanulókat. És hogy még a világiak vezette iskolában is élhetett valamiféle színjátszás, közvetve bizonyítja Török Lajos tanulmányi kerületi igazgatónak 1794 tavaszán az igazgatóhoz intézett rendelkezése arról, hogy a declamatiók kivételével tilos másféle előadások tartása. A hivatásos világi színjátszás létrejöttéig, a XVIII. század utolsó évtizedéig Magyarországon az iskolák voltak a színi élet közß 'ai. Az iskolai színjátszás sait és irodalmát feltáró kiadványsorozatjelen kötete közel negyeafélszáz adatot tartalmaz a katolikus tanintézményekben 1800-ig folyó színjátszói tevékenységről. Dokumentálja, hogy bár a bencés, ferences, cisztercita, minorita, pálos, premontei szerzetesrendek a XVIII. század végéig az iskolai színjátszásban a jezsuitáknál és a piaristáknál jóval kisebb szerepet játszottak, a színjátszás a vezetésük alatt működő iskolákban is szokásban volt. A magyar nyelvű játékoknak és a világi témáknak színre vitelében pedig élen jártak. Ebben a tekintetben a század végén különösen a papképző szemináriumok növendékei jeleskedtek. A csíksomlyói ferencesek ugyan az egyházi evhez igazodó szakrális előadásokat kedvelték. Speciális műfajt alkotó misztériumjátékaik magyar nyelvűségével évtizedekkelmegelőztek más szerzetesrendeket. A profanizálódó színjátékok, a szórakoztatást nyújtó komédiák színre vitelében a minoriták és a pálosok tettek legtöbbet. CS. V. I. Bioterméktanács alakult Bioterméktanács néven alakult meg a napokban a Parlamentben a biológiai minőségű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek termelőinek és forgalmazóinak terméktanácsa. A terméktanács azért alakult meg az Országházban, mert kezdeme- nyezői között kormányf )árti, ellenzéki és függet- en képviselők is vannak. Alapvető céljuk a biotermékek hazai termesztésének és kereskedelmének fejlesztése, s ezen keresztül az egészséges környezet védelmének segítése. A szervezet hozzá kíván járulni ahhoz is, hogy a magyar mező- gazdaság a biotermékek révén hatékonyan növelhesse a közös piaci országokba irányuló magyar mezőgazdasági exportot, hiszen az EK- országokban forgalmazott biotermékek 80 százaléka más kontinensekről származik. Volánbusz Már 15 országban Az idén 15 ország közel 80 városában közlekedteti menetrend szerinti autóbuszjáratait a Volánbusz. A vállalat az elmúlt másfél évben 322 millió forintot költött járművásárlásra, így nemzetközi forgalomban üzemelő gépkocsiparkja minden tekintetben megfelel az európai minőségi és biztonsági követelményeknek. A vállalat ma már kizárólag menetrend szerinti járatokkal foglalkozik, az egyéb — többek között idegenforgalmi — tevékenységet olyan vállalkozásokba vitte, mint például a Blaguss-Volánbusz. A nemzetközi közlekedésen kívül Budapestről az ország 17 megyéjébe indítanak távolsági járatokat. A belföldi forgalomban már működik a számítógépes helyfoglalási és jegykiadási rendszer, amit május 31-ig a nemzetközi járatokra is kiterjesztenek. Tervezik továbbá, hogy a magyarországi távolsági járatokra is több légkondicionált autóbuszt állítanak be. Újdonság, hogy a közelmúltban a túlzsúfolt Erzsébet térről a Népstadionhoz helyezték át a Romániába, Csehszlovákiába, Ukrajnába, Lengyelországba, Szerbiába és Törökországba induló nemzetközi járatok állomását. A Nyugat-Európába, valamint Görögországba irányuló forgalom kiindulópontja továbbra is az Erzsébet tér marad. Tekintettel a megnövekedett igényekre, a Volánbusz a napi két alkalommal közlekedő Budapest — Bécs — Budapest járat mellé déli 12 órás Erzsébet téri indulással még egy járatot állít be. Bizonyára sokan örülnek majd, hogy Bécsből az eddigieknél később is, vagyis 19 órakor indul Budapestre a Volánbusz új járata. Jellemrajz Ödön von Horváthtól Alfréd — Fésűs Tamás Kutyavilág Megsokasodtak a hajléktalan, elhagyatott, éhező kutyák. Egyikmásik törött lábbal, sebzett háttal jár-kel a városban, kiszolgáltatva az emberi indulatoknak. Egymást sem kímélik — hiszen állatok —, marakodással döntik el, kié legyen a kevéske élelem, s esetenként — nem számolva a holnappal — szerelmi csatákat is vívnak. Egyre többen lesznek a mindinkább csappanó táplálékra. Nincs esélyűk sorsuk jobbra fordulására (jó, hogy ők ezt nem tudják). Aki kutyát kíván, csak elvétve választ közülük, hiszen formásabb, előkelőbb a fajtatiszta, s ha származását igazoló papírral nem is rendelkezik, legalább kölyök legyen, kedves, esetlen gombolyag. A felnőtt, számkivetett, de szeretetre szoruló kutya senkinek sem kell. Pedig ők is alakíthatók, türelemmel nevelhetők, és megszolgálják a gondoskodást. (Ha a szeretet számítana, nem kerültek volna méltatlan helyzetbe.) Altatás a szegénységre, az életszínvonal-zuhanásra következtetni az elhagyott állatok láttán. Sokkal inkább mutatja az érzéketlenséget és a közönyt. Megunt „játékszerként” előbb kerülnek az utcára, mintsem kilökje őket az az ember, akinek magának se nagyon van mit ennie. A kóbor kutya — a nyomorúság látványa nyomasztó — felébreszti a lelkiismeretet, rádöbbent a tehetetlenségre, a hitványságra. Beférkőzik gondolatainkba, bűntudatot ébreszt: „valóban nem tudok segíteni?” Jobb észre sem venni! Eloldalogni. Ha a kitaszítottak, éhesek csapatba verődnek, félelmet keltenek: „megtámadhatnak, elvehetik, ami az enyém, amit megszereztem magamnak!” Oda a szánakozás, helyébe lép a rettegés, ami áhítja vagy el is végezteti a pusztítást. A lelkiismeret elaltatásának, a félelem elnyomásának praktikus módja: jelzés egy „felsőbb hatalomnak” (újságnak, hivataloknak — esetünkben —, hurokkal felfegyverzett sintémek). „Megtettem, ami tőlem telt, immár van, aki majd elvégzi, végrehajtja... helyettem.” S ha nem? Adott a célpont: van kit szidni, korholni, mert tehetetlen. És lehet gyűlölni a korábbi, a jelenlegi és a majdani állattartókat, bármit, ami kapcsolatba hozható a kutyákkal. A nyomorúsággal. A társadalmat minősíti, miként viselkedik szegényeivel, rászorultjaival szemben, legyen az ember, vagy „csak” állat. Bízom benne, akik a hurkos emberért kiáltanak, nemcsak eszköz híján nem teszik meg maguk is azt, amit amattól várnak... (né-zi) A természetgyógyászat jogi szabályozása? Alfréd — Ödön von Horváth egyik tipikus hőse — a kék Duna melletti Wachauból származik, onnan jutott fel a bécsi belváros egyik mellékutcájába. Minek is? Hát, nehezen lehet meghatározni őt. Talán azzal lehetne róla gyorsfényképet csinálni, ha azt állítjuk, hogy a nők tartották el és ki. Miért is? A nagyanyja például azért, mert még mindig a csinos pofi kisunokáját dédelgeti benne. A gézengúzból egészen másként részesedő trafikosnő társául viszi őt az ágyba, ezért együtt polkáznak a pénz körül, a lóversenyőrületet sem megkerülve. Marianne, az Alfrédba beléha- barodott bécsi lány azért adja oda sorsát és a nyakában lógó aranyát, mert szeretné megtartani magának ezt a felnőtté terebélyesedett szellemi és erkölcsi csemetét, aki el sem tudja képzelni magáról, hogy másképpen is viselkedhetne. És az anyja? Boldog, ha észreveszi őt a fiacskája, akinek a nevelésébe se igen avatkozhatott bele, talán csak annyit tehetett, hogy megszülte ezt az Alfrédot, hiszen a nagymama, tehát a saját anyja fosztotta meg őt a további lehetőségektől. Ez az Alfréd, mint minden rothadó narancshéj, színesen úszik a felszínen. Jelenet ennek a „narancshéjnak” az életéből: „az anyja végigsimítja lassan a fia haját, és így szól hozzá: szép tőled, kedves Alfréd, hogy egészen mégse feledted az anyádat, kedves Alfréd...” mire megérkezik a szirupba mártott válasz ettől a mellékutcai kitartottól: „Hogyhogy egészen? Hisz jöttem volna már régen, ha ráértem volna...” Mert neki ahhoz, hogy az anyját lássa, rá kell érnie, annyi tennivalója között valahogyan mégiscsak rendet, sorrendet kell tartania: dehát manapság az embernek semmire nincs érkezése, a nagy krízisben meg a hajszában. A darab végére kiderül, hogy Alfréd hajszája nem más, mint innen odasomfordálni, onnan ide visszafarolni, mert vagy itt fogad el valamit, vagy ott sajnáltat- ja meg magát. Mert az anyjának odavetett mondatból is kitetszik: „Ha ez a barátom, a Hierlinger Ferdinánd ki nem hoz a Cabriot- ján, Isten tudja csak, mikor találkoztunk volna!” Gyöngyörű, nem? A szeretet, a fiúi ragaszkodás, talán a szülőnek kijáró hála, vagy hogy ez alkalommal is hozott volna az anyjának valami kedvességet — eszébe sem jut. A dráma, azaz a Volksstück végére Alfréd levetkőzik előttünk, kiderül róla, hogy jellemről áldmodni sem szokott, érzései helyett valamilyen ösztönökbe — nemi, evési, mozgási — ágyazott érdekek uralkodnak rajta. És egy csipetnyi hiúság, vagy a készség a pillanat túlélésére, azaz, hogy ne menjen idő előtt csődbe. A darab végén talpon marad, mert nem talált emberére. Ezt a szellemileg és erkölcsileg infantilist Fésűs Tamás alakítja az egri színpadon. Ezt az anti- hőst, akinek egyetlen határozott cselekvése sincs, amire rá lehetne fogni, hogy felelősségtudatból származott volna. Az a színész, aki Móricz darabjában a duhaj, de jószándékú szerelmes férjet eleveníti fel a múló időből, a bővérű reneszánsz dráma markáns figurája más alkalommal, vagy bárhol bármi egyéb, ha jól osztják rá a sodró erejű drámai hős szerepét. Emlékezzünk Arthur L. Kopit darabjában a hős Sorhajókapitányra. Tízperces epizód, remek betét az aberrált világot elénk táró darabban. De tíz perc alatt az addig rikácsoló színpadi történésből remeklést csinált. Mert tele energiával, hittel és a fölpörgő férfi öntudat sok-sok ritmusváltásával, képes egyik percről a másikra úrrá lenni a „helyzeten”. Ebben az életképekből összefogalmazott drámában fel se szabad tételeznie magáról, hogy ő férfi — mármint azon a képességén kívül, hogy az ágyban ki tudja szolgálni partnereit. Jellemről, hitről, lelkesedéséről, az erkölcsileg megalapozott küzdelemről itt szó sem eshetik, itt csak pénzről váltanak „eszmét” az áldozat feje fölött, akit Alfrédnak szeretnie kellene, de jóformán észre sem veszi gyermeke anyját, amikor már máshol kell a pénz után szaglásznia. És azért, mert Fésűs Tamás színész, művész, és magában hordja azokat a szellemi és erkölcsi adottságokat, amik őt bármilyen érzelmi hős megteremtésére késztetik, s felvállalja — ha már a szerepet ráosztották — ezt az Alfrédot is. Látszik rajta, hogy a világfifelszín alatt gyötrődik, a mondatok és a mondatokban meghúzódó tartalom kegyetlen nyomása alól nincs kiszökési lehetősége. És mert tisztességes, végigdolgozza a három felvonást, elhelyezi magát a kis bécsi mocsárban, és úgy igyekszik tenni, mintha vízben, vízen, víz felett járna, mert a Duna kék, az emberek olyan egyformák, és mindenki azt hazudj a az adott, cukrozott lében botorkálva, hogy ennél a világnál jobbat és rájuk szabot- tabbat nem is igen alkothatott volna az Isten. Ezért a művészi fegyelemért és alázatért hálásan ültünk le ismét az írógép mellé, hogy lekopogjuk ezt a néhány sort. Mert az is erkölcsi tett, ha vállalok valamit, és — lemondva belső igényeimről — olyan képet mutatok, mint amilyen soha nem voltam. Ha ezzel szolgálom a művészetet. Szóval, van ilyesmi Thália papjainál! Farkas András Egy felmérés szerint Magyar- országon a lakosság 6,6 százaléka már járt természetgyógyásznál, 40 százaléka pedig „nyitott” iránta, és szükség esetén igénybe venné — mondotta a napokban Tamasi József, a Magyar Természetgyógyászati Tanacs elnöke, aki rámutatott: a gyógyítással foglalkozó csoportok számára létkérdéssé vált a természetgyógyászat legitimizálása, a hivatalos oktatás, a jogi szabályozás megteremtése. Éz feljogosítaná a jól képzetteket praxisuk folytatására, és elvenné a lehetőséget azoktók, akik nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel. A jogszabályi hézagoknak is köszönhetően az utóbbi években ugyanis szinte bárki kaphatott engedélyt ter- mészetgyógyászi működésre. Az alapelvek kidolgozását a Magyar Természetgyógyászati Tanács és a Természetgyógyászati Szakmai Kollégium vallalta. Az elképzelések szerint a jövőben olyan gyakorlat alakul majd ki, ahol a természetgyógyászat az egészségügy integráns részét is képezi. Egy jelenet a Mesél a bécsi erdő című darabból
