Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-28 / 125. szám
HÍRLAP, 1992. május 28., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. Két városunkban is Önkormányzati képviselők tárgyalják Rajzóra a parkban (Fotó: Perl Márton) Révész Erzsébet iparművész évek óta tanít a hatvani 1-es Számú Általános Iskolában. Fotóriporterünk a szabadtéri rajzórájának egy pillanatát örökítette meg. Epic X. Eger Agykutatók nemzetközi konferenciája Falugyűlés Mezotárkányban Pénteken este 7 órai kezdettel falugyűlést rendez Mezőtárkány önkormányzata a művelődési házban. Ezúttal a polgármesternő az elmúlt év munkájáról számol be, de ismerteti az idei és az elkövetkezendő év elképzeléseit is. Forgalomkorlátozás Egerben Május 31-én 10.30-tól 13 óráig amatőr kerekpárversenyt rendez Egerben a Tekergő Túrakerékpáros és Tj. Sz. SE. A rendezvény ideje alatt részleges forgalomkorlátozás és rendőri forgalomirányítás várható. Ebben az időben a Mezőgép irányába közlekedő 10-, 11-, 12-, 14-es számú helyi járatok az alábbi megállókat nem érintik: ÉMÁSZ, Színház, Vasútállomás bejáró. Az 5-ös számú helyi járat az ÉMÁSZ-t és a színházat nem érinti. Telefonszám-változás Hevesen A hevesi központi orvosi ügyelet közli az érdekeltekkel, hogy május 31-étől megváltozik az ügyelet telefonszáma. Az új szám, amelyén a rászorulók elérhetik őket: 46-831. Nyilvános taggyűlés Petofibányán A Munkáspárt petőfibányai szervezete május 31-én 10 órakor nyilvános taggyűlést rendez a helyi művelődési házban, ahol Dr. Thürmer Gyula, az MSZMP elnöke „Hazánk helyzete és a munkáspárt politikája” címmel tart előadást. Előadás a kárpótlásról Kompokon A volt szovjet hadifoglyok, a volt Szovjetunióba internáltak, a szovjet és magyar hatóságok által politikai ügyben elítéltek, a közbiztonsági őrizetesek és az 1956-os sortűz áldozatai hozzátartozóinak fizetendő kárpótlásról tart előadást május 29-én 10 órakor Kompolton az önkormányzati hivatal tanácstermében Menczel Gusztáv, a SZÓ- RAKÉSZ elnöke. Az érintetteket és minden érdeklődőt tisztelettel várnak. A költségvetés módosításáról Nagyút önkormányzata többek között a költségvetés módosításáról tárgyal május 29-i ülésén. Ezután a napközi otthonos óvoda vezetőjének beszámolója hangzik el a nevelő és az iskolai felkészítő munkáról. Brit könyvadomány Az Ulverscroft Large Print Books Limitedbrit kiadó könyvadományának ünnepélyes átvételére pénteken 14 órakor kerül sor az egri Bródy Sándor Megyei Könyvtár idegen nyelvi részlegében az Ifjúsági Ház második emeletén. A könyveket Helen Thomas, a British Council munkatársa nyújtja át. Önkormányzati ülés Kápolnán Ma délután 5 órától tartja ülését Kápolna képviselő-testülete, amelynek tagjai az idei költség- vetés rendeletbe-foglalásával és a magyar katolikus egyház igénybejelentésével, a volt egyházi ingatlanok ügyével foglalkoznak. Itt elsősorban az iskola területén volt és azóta megszűnt kántorlakás ellenértékének megtérítéséről van szó. Megvizsgálják az új buszmegálló létesítésének lehetőségeit is a faluban. Hologramkiállítás az Ifjúsági Házban Angol és amerikai művészek húsz alkotásából nyílt kiállítás tegnap az egri Ifjúsági Hátban, ahol az úgynevezett háromdimenziós képeket — hologramokat — tekinthetik meg az érdeklődők június 10-ig naponta 9 és 16, hétvégén 10 és 16 óra között. Ma két városunkban is ülésezik a helyi képviselők testületé. Gyöngyösön 15 órától mindenekelőtt rendeletmódosításokra kerül sor a költségvetéssel, illetve a lakásügyi támogatásokkal kapcsolatban, majd a közrend, közbiztonság helyzetéről, a szabálysértési munkáról, a közterület-felügyeleti tevékenységről lesznek beszámolók, viták. Mindezek után pedig egyéb előterjesztésekkel foglalkoznak, különféle indítványok, interpellációk kapnak helyet. Azt, hogy mennyi minden fér a tanácskozásba — egyelőre csak találgatni Tótágas címmel egész hetes szórakoztató programmal kedveskednek a gyerekeknek Gyöngyösön. Az elmúlt szombattól tartó rendezvénysorozat a Török Ignác Gyermek-Szabadidőközpontban mára manuális foglalkozásokat ígér, pénteken pedig Móra Ferenc „A didergő király” című mesejátékát tekinthetik meg a felnőttek is, míg szombaton a résztvevők lajosházai kis- vonatos kiránduláson ünnepelhetik a madarak és fák napját, illetve alternatív koncertet élvezhetnek. Vasárnap reggel zenés ébresztővel kezdődik a nap Gyöngyösön: 9 órától a Fő téren zene- és táncbemutatók lesznek, majd cirkusz következik a javából. Utána gyermeknapi futás, sok játék, Fábián Éva és társainak műsora, a „Tótágas” című A napokban több borosgazda is felkereste szerkesztőségünket, akik arról panaszkodtak, hogy szőlőjükért nem kapták meg a fizetséget, s így — mivel segítséget nem kapnak — a jelenleg felmerülő, szőlőműveléssel kapcsolatos költségeket saját zsebből képtelenek finanszírozni. Még súlyosabbá teszi a problémát, hogy bár az Egri Csillagok Termelőszövetkezet a leadott szőlő fejében bort kínál a gazdálkodóknak, azt július 31-ig el kellene vinniük a téeszből. A gond az, hogy nagy tételekről van szó, s Egerben ennek csak elenyésző hányadára van kereslet. Mivel sem így, sem előleg útján nem jutnak pénzhez, sokan azt fontolgatják, hogy néhányan összeEgerben telepedett meg dr. Li Fan-yi, kínai orvosnő, aki harminc éve foglalkozik akupunktúrával, s kialakította saját módszereit. Közreműködése révén a súlyos betegségek — többek között az arcidegbénulás, a korona- ér-problémák, az agyhártyagyulladás, a krónikus lumbágó, az agyvérzés és a fél oldali bénulás — is gyógyíthatók. Vele találkozhatnak az érdeklődők június 3-án, kedden délután 5 órakor — a Hevesi Napló és az Egri Egészség- és Kömyelehet. Hiszen a napirend nem kevesebb, mint 11 témát jelez hatodik pontja alatt, s ezek megtárgyalása még a közismerten hosz- szú helyi ülésekhez is meglehetősen soknak tűnik. Hatvan képviselő-testülete nem kevesebb, mint 20 témát tárgyal ma délután. Többek között döntés születik a Jókai és a Gádor úti óvoda vezetőjének megbízásáról, valamint az 1-es Számú Általános Iskola, az Állami Zeneiskola és a 213-as számú Damjanich János Ipari Szakmunkásképző Intézet Szakköfilm vetítése, Sturmix-vetélkedő, a Halley együttes bohókás összeállítása, a Tátika-döntő résztvevői követik egymást. Tombolára kerül sor, koncertezik a Horizont csapat— s egész napos gyermekkaszinóban, aszfaltrajzversenyen, kirakodóvásáron, csoki- és fagylaltkóstolón múlathatják a gyerekek az időt. Hevesen — a városi gyermekkönyvtárszervezésében — szombaton reggel ébreszti zene a városbelieket. Az aszfaltrajzverseny után a ligetben bemutatkozik a Garabonciás Színjátszó Klub, pódiumra lép „Paff, a bűvös sárkány”, Muzsay András előadóművész műsorát követően pedig ügyességi és fantáziajátékok, könyvvásár színesítik a nap programját. fognak, s külön kis szövetkezetbe tömörülnek, hiszen mindenki cserben hagyta őket. Tóth István, az Egri Csillagok Tsz elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta el, hogy a borkombinát sem nekik, sem a termelőknek nem fizetett, így hát nekik sincs pénzük, és nincsenek abban a helyzetben, hogy a téesz előleget fizessen a gazdáknak. Csak egy megoldás marad, nevezetesen az, hogy fehérborban „törlesszenek” a termelőknek. Elmondta azt is, hogy a július 31-i határidőt nem muszáj ilyen mereven venni, augusztus végéig is meghosszabbítható ez a dátum. Persze, a helyre nekik is szükségük van, mert azután már jön az új bor. (ha) zetvédő Egyesület szervezésében — a dohánygyár kultúrtermében. Vele Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője készít nyilvános riportot. Ennek keretében lesz kezelési bemutató is. Az egyesületi tagok és az üzemi dolgozók számára ingyenes belépők mától a rendezvény kezdetéig reggel 6 és este 6 óra között átvehetők — szombat és vasárnap kivételével — a gyár dr. Nagy János utca felől megközelíthető portáján. zépiskola és Kollégium igazgatójának kinevezéséről. Tájékoztató hangzik el a város állategészségügyi és élelmiszer-higiéniai helyzetéről, a testnevelés és diáksport, valamint a szabadidős sporttevékenység szervezésének tapasztalatairól. Szó esik az Önkormányzati Értesítő című kiadvány jövőbeni sorsáról is. Határoznak a helyi iparűzési adóról, s véleményezik az út, híd feladattervet, kijelölik, hogy hol legyenek fizető parkoló helyek a városban. Döntenek mindezek mellett az ifjúsági tábor sorsáról is. Kő Pál szobra Parádfurdőn Felavatták a parádfürdői ősparkban Kő Pál szobrászművész „Menyasszony a ládán” című szobrát. A márványból készült alkotást több évvel ezelőtt rendelték meg a művésztől, s az el is készült mar ió ideje, de csupán mostanra sikerült úgy rendbe tenni a környezetet — az említett ősparkot —, hogy megfelelő hangulati hátteret adjon a műnek. Az avatás körülbelül száz- százhúsz érdeklődő jelenlétében zajlott le a napokban, amikor is Keszthelyi Katalin, a Képzőművészeti Lektorátus elnöke, illetve Nagy Oszkár, Párád polgármestere méltatta az alkotást. Aldebrői siker Nemrégen Gyöngyösön rendezte meg a Mátra Művelődési Központés az MMK a Weöres Sándorról elnevezett megyei gyermekszínjátszó fesztivált. Innen három színpad, a siroki Paff, a gyöngyösi Móra és az aldebrői Drámajátékkor jutott tovább Debrecenbe, a területi döntőre. A Kölcsey Művelődési Központban tartott versenyen a Heves megyeiek igen jól szerepeltek, több meghívást is kaptak fellépésre. Esz- köztelen, játékos kedvükkel a legnagyobb sikert az aldebrői gyerekek érték el: Ludas Matyi dramatizált változatát adták elő, Darányiné Csintalan Mária rendezésében. Előadásukkal ők képviselik majd megyénket Lakitelken, az országos találkozón. (Folytatás az 1. oldalról) — Már egyértelműen látni, hogy búzából például az elmúlt öt-tíz év átlaga alatt marad a termés, és legalább 25-30 százalékkal kevesebb lesz a betakarítani való, mint a korábbi években. Súlyos gondot okoz az is, hogy az elhúzódó árviták miatt még csak a szerződéskötések elején tartanak a gazdaságok a Heves Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalattal. — Ahol tehették, már április végén, május elején megkezdték az öntözést. — Kétségtelenül, szűkebb hazánkban hétezer hektár területre telepített korszerű öntözőrendszerek működnek. így Poroszlón, Tiszanánán és Sarudon, a Tisza mentén, a füzesabonyi Petőfi, a hevesi Rákóczi, a tarnamé- rai Tarnaholding, a nagyrédei Szőlőskert, a gyöngyösi Mátra- kincse termelőszövetkezetben, valamint a Füzesabonyi Állami Gazdaságban. Tavaly és az idén is folytatódik az öntözés fejlesztése a sarudi és hevesi Rákóczi Termelőszövetkezetben, valamint három-négy magánvállalkozó is jelentkezett öntözőgép vásárlásra. Ez a fejlesztés 17,5 millió forintba kerül, amelyhez a támogatási igény 8 millió. Várhatóan ez meg is lesz. — Az idei esztendő a mező- gazdaságban a nagy átalakulás időszaka. Hol tartanak most az üzemek ebben a folyamatban? — Az Országgyűlés által elfogadott átmeneti törvény értelmében megyeszerte befejeződtek a nagyüzemekben a vagyon- nevesítő közgyűlések. Az a tapasztalatunk, hogy ezeken nagyon higgadtan, tárgyilagosan megegyezésre jutottak az érintettek. Jelenleg abban a 75 napos Az MTA Pszichológiai Intézetének rendezésében május 31. és június 5. között rendezik meg az egri Hotel Flórában, illetve a ple- nális üléseket a tanárképző főiskola Egészségház úti kollégiumában az EpicX. Egert, az „Eseményhez kötött agyi potenciálok X. nemzetközi konferenciáját” a világ leghíresebb agykutatóinak részvételével. Mint a magyar főszervező, dr. Kormos György professzor elmondotta, az agykutatás egyik sajátos módszerét alkalmazó szakemberek három évenként sorra kerülő tudományos rendezvényét 1967 óta felváltva tartották Nyugat-Európa, illetve Amerika valamelyik országában, s most az első eset, hogy a konferenciát Közép-Ke- let-Európában bonyolítják le: így esett a választás hazánkra. Az egri esemény résztvevőinek száma meghaladja az eddigi konferenciákét: több mint 250 tudományos kutató érkezik 23 országból. A téma ezúttal az agy működését kísérő bioelektroidőszakban vannak a gazdaságok, amikor egyénenként, vagy csoportosan bejelenthetik a kiválást a szövetkezetből, az üzletrész birtokában. Ez július közepén lejár. Azt követi majd a vagyonmegosztó közgyűlések sorozata, az új szövetkezeti forma létrehozása. Augusztusban lesz az átalakulási időszak, amely a nyári betakarítás miatt nem szerencsés. Akkor új alapszabályokat fogadnak el, és megválasztják az új tisztségviselőket. — Ahol a múlt évet veszteséggel zárták, már az idei esztendőt komoly pénzügyi zavarokkal kezdték. — Ez a helyzet rányomja a bélyegét a gazdálkodásra, hiszen az mos folyamatok számítógépes elemzése lesz. E módszer jelentőségét az adja, hogy segítségével az agy viszonylag nagyobb működési egységei anélkül vizsgálhatók, hogy beavatkozásra szükség lenne. Komoly munkát végző konferencia lesz az Epic X. Eger: naponta reggeltől éjfélig tart majd, s csaknem 73 előadás hangzik el, 21 ülés lesz, s 184 postert mutatnak be. Három tiszteletbeli professzor tart előadást, köztük a részben magyar származású, 70 éves dr. Róbert Galambos Kaliforniából, aki arról is híres, hogy ő fejtette meg a denevérek hallásának titkát. Itt lesz dr. Bodis Wollner magyar származású professzor New Yorkból, valamint J. E. Desmedt belga professzor a Nemzetközi EEGÉ társaság elnöke is. Ezen a konferencián adják át a fiatal kutatóknak alapított Award for Earley dijat, amelyet Samuel Sutton híres amerikai üzemek egynegyed részét érinti. Tizenegy termelőszövetkezet, két állami gazdaság és három egyéb szervezet jelentett csődöt az ágazaton belül. Ezekben a termelési folyamatok kézbentartása is sokkal nehezebb, és a bankok hitelezési bizalma is megrendült irántuk. A gazdaságok többsége azonban ebben a nehéz helyzetben is nagyon becsületes, szorgalmas munkával igyekszik úrrá lenni a gondokon. Megkezdték az aratási felkészülést, öntöznek, lehetőségeik alapján védik a növényeket. Mindezeket azért teszik, hogy talpon maradjanak, mert élni akarnak. „Szeretnék, ha befogadná a város...” Alternatív-fesztivál Egerben A Kispál és a Borz, a Nulladik változat, valamint a Baby face zenekarok lépnek fel azon az alternatív zenei fesztiválon, amelyet ma első ízben rendeznek meg Egerben. A fél hatkor, a Dobó téren kezdődő esemény házigazdája az egri Nulladik változat, amelynek tagjai szeretnék, ha ezután ezt a rendezvényt időről időre hagyományosan befogadná a város. Segítőknek most sem voltak híján, hiszen támogatta őket a főiskola szakkolégiuma, az Ifjúsági Ház, valamint az önkormányzat is. Önmeghatározásuk szerint mindhárom zenekar progresszív újhullámos muzsikátjátszik, s közülük kettőnek — a Nulladik változatnak és a Kispálnak — önálló kazettája is van Nagy Feró kiadásában. A koncertet akkor is megtartják, ha esik, ebben az esetben a főiskola aulájába váiják az érdeklődőket, akik ezúttal ingyenesen vehetnek részt az eseményen. . Gyöngyösön, Hevesen — gyermekeknek Ki segít a borosgazdákon? A súlyos betegségek is gyógyíthatók Mire képes az a kínai akupunktúra? professzor alapított. (fazekas) Veszélyben az idei termés