Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-14 / 113. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. május 14., csütörtök Mikor lesz emlékmű Hevesen? Beszélgetés Kő Pál szobrászművésszel Mint lapunkban már többször is beszámoltunk róla, Hevesen évek óta húzódik a második vi­lágháborús emlékmű megépíté­sének ügye. Jó két évvel ezelőtt alakult meg a történelmi emlék- bizottság azzal, hogy elősegítse az ezzel kapcsolatos munkákat, majd pályázatot írtak ki az em­lékmű elkészítésére. Az 1990. május 5-én megtartott szavazá­son kiderült, hogy a közönség Kő Pál Munkácsy-díjas érdemes művész alkotását jelölte az első helyre, s ugyanígy döntött Buda­pesten a Képző- és Iparművésze­ti Lektorátus szakzsűrije is, akik arra is ígéretet tettek, amennyi­ben Kő Pál alkotása valósul meg, 200 ezer forinttal járulnak hozzá a költségekhez. A megyei önkor­mányzat 300 ezer forintot tett le az asztalra, adakozásból pedig több mint 270 ezer forint gyűlt össze. Az így kapott summa azonban csak egy kis részét fede­zi a kiadásoknak. S meg kell je­gyezni azt is, hogy a szobrászmű­vész munkadíj ának feléről is le­mondott, a kiadások csökkenté­se érdekében. Az emlékmű ügye azonban nagyon nehezen haladt előre, ennek egyik legfontosabb oka a pénzhiány, hiszen a számítások alapján 2-3 millió forintra lenne szükség. A lakosság egy része pedig azon a véleményen volt, hogy nem kell szobor, elég, ha - kevesebb pénzből — obeliszkre vagy márványtáblára csak rávé­sik az elesettek neveit. Mindez tovább bonyolította a helyzetet, míg aztán tavaly ősszel megala­kult egy emlékmű-bizottság, s így újból a figyelem központjába került a második világháborús emlékmű. Lapunk megkérdezte a Mun- kácsy-dijas szobrászművész, Kő Pál véleményét azzal kapcsolat­ban, hogyan éli meg egy művész ezt az évek óta húzódó tortúrát? — Nagyon megértem a pénz­hiányt, látom, hogy miről van szó, de a dolgok az idő múltával nem kerülnek kevesebbe, sőt minden drágább lesz. Mint több­ször is elmondtam: hogyha a do­log megy, azonnal kezdjünk bele, ha meg nem megy, akkor ejtsük el. Tetejébe nehezíti a helyzetet az is, hogy én nem itt szobrászko- dom Hevesen, hanem van egy ál­lásom, a Képzőművészeti Főis­kolán tanítok, vannak növendé­keim, és ennek megfelelően van egy életformám. És mind keve­sebb és kevesebb időm jut arra, hogy érdemben tudjak a magam ügyével foglalkozni. Ötvenéves elmúltam már, és van még tíz olyan évem — ha a jó Isten meg­engedi —, ami alatt tudok dol­gozni. De ha menedzseléssel megy el az idő, akkor én abból nem jövök ki elevenen. — Volt-e már ilyen jellegű - úgymond konfliktusos — meg­rendelése az életben, amikor is az igények, a vágyak, valamint a le­hetőségek nem találkoztak? — Igen, nagyon sokszor vol­tam már ilyen helyzetben. Én ilyenkor visszavonulok, háttér­ben maradok, mert nem vagyok alkalmas arra, hogy csatákat nyerjek. Úgy gondolom, ha vala­mihez értek, akkor ez a szobrá­szat. Ismétlem, belátom, hogy nincs pénz, és bevallom, sokszor el is ment a kedvem az egésztől. Most viszont, mikor látom, hogy nagyon sok ember újult erővel nekifog a munkának, akkor én nem lehetek annyira kedvetlen, hogy azt mondjam: hát jó, ez en­gem most már nem érdekel. — Nemrégiben tárgyalt ezzel a bizonyos emlékmű-bizottsággal. Mire jutottak ezen a megbeszélé­sen, felmerült-e valamilyen új öt­let? — Ezen a találkozón elmond­tam, én arra is hajlandó vagyok - ha kapok garanciát arra, hogy mindenképpen kell az emlékmű —, hogy kezdjük el az építést két ütemben. Először valósuljon meg a kőfal, és a márványtáblá­kon legyen rajta az elesettek név­sora, ezeknek a költségei egyéb­ként nem olyan hatalmasak. Ez a fal körülbelül 110 ezer forintba kerülne, amikor ez rendbe lenne, a maradék pénzből még meg­építhetnénk az oszlopot, a szo­bor úgysem készülne el azonnal, mert nagyon sok munkám van. Ugyanis az ügy elhúzása miatt ez a terv hátrébb került, és nekem számos szerződést kell teljesíte­nem. Ha ez a fal felépülne, az azért is jó lenne, mert látnák az emberek, konkrétan miről van szó, és nem egy fikció lenne az egész, nem egy makettet nézné­nek. — Gondolom, a legfontosabb pontokon Ön ragaszkodik az ere­deti elképzeléshez... — Ha megnézzük a város szerkezetét, múltját, látjuk, hogy Hevesnek ezen az említett he­lyen lenne a főtere — a fóruma —, és ha ezeket mind összerak­juk, akkor nem nagyon tehetek kompromisszumos megoldást. Én hiszek abban, hogy ez a fal az emlékművel együtt tölthetné be azt a szerepet, amit elgondoltam. Létezhet persze más megoldás is, az országban sok helyen úgy ol­dották meg ezt, hogy a templom­kertbe egy kis táblát helyeztek el egy falra, szóval mindent lehet. De ha az ember valamit kitalál, elgondol, ráhangolódik valami­re, akkor nem mehet bele bármi­be, ráadásul ez a terv nyerte meg a pályázatot. És a különböző tá­mogatások tetejébe csakis erre a változatra használhatók fel. Én is sajnálom, hogy közben eltelt ez a sok idő, hiszen az összegyűlt pénz ma már csak a felét éri. * * * A legutóbbi önkormányzati ülésen a testület elfogadta az em­lékmű-bizottság javaslatait. Ez alapján — a lakossági vélemé­nyek segítségével — tisztázódott, hogy a második világháború ál­dozatainak tiszteletére épített emlékmű a Hősök terén áll majd, mégpedig a Kő Pál által tervezett szobor formájában. A felépülő falon a hősi halottak neve is sze­repel majd. Az első ütemben ez az emlékfal, valamint a leendő szobor talapzata és oszlopa ké­szül el, november 1-jéig, min­denszentek napjáig. A művész bronzszobra pedig a jövő évben kerül helyére. Az alkotás — amely a szeretteit mindig vissza­váró édesanyát ábrázolja a sza­badság madarával — valameny- nyi, a második világháborúban elesett áldozat emlékét megörö­kíti. Havas András HANG-KÉP Bosszantó közjátékok Sokszor megfogalmaztam, most ismét leírom: a rádiós mű­sorok jóval tárgyilagosabbak, pártsemlegesebbek, hiteleseb­bek, színvonalasabbak, mint a tévé programjai. Ez akkor is igaz, ha akadnak kivételek. Elég csak a rózsaszín beütésű 168 órára vagy a fehér hangoltságú Vasár­napi Újságra utalni. Persze ezt is megszoktuk, csak azokat a blok­kokat hallgatjuk meg, amelyek valóban mérsékeltek, igaz színe­zetűek. Ezért nem értem azokat a köz­játékokat, amelyek az elmúlt na­pok eseményeit meghatározták. Mindenekelőtt az elnök Gom­bár Csaba alkalmassági proce­dúrájára gondolok. Ha ezt politi­kai szempontból vetik fel, akkor a megfáradt, kiábrándult, az anyagi gondokkal birkózó milli­ók csak legyintenek. Ehhez a po­rondhoz nekik ugyanis semmi közük. Onnan majd annyira ki­rekesztődtek, mint valaha. S hogy a cég elsőszámú veze­tője felállt, és otthagyta az Or­szággyűlés kulturális bizottságá­nak ülését. Az eset sok szem­pontból minősíthető. Például abból is, hogy a tekintélyelvűség aligha építőeleme a vérbeli de­mokráciának. Ettől egyébként is borzongnak mindazok, akik az egyéniség szuverén jogaira es­küsznek, s nem vonakodnak a ki­sebbségre voksolni. Felesleges erről meditálni. Az eljövendő választás győztesei ugyanis nem azok lesznek, akik érvényesítik befolyásukat a mé­diákban, hanem azok, akik több kenyeret, jobb sorsot, toleráns légkört biztosítanak a polgárok számára. Egyelőre megelégednénk a valósághű hírekkel, informáci­ókkal. S olyan produkciókkal, amelyek orvosolják a háborgó lélek bajait, amelyek megtisztíta­nak bennünket, gazdagabbá, ne­mesebbé edzve mindnyájunkat. Olyan remek munkákra, mint az a riporteri találat volt, amelyben egy szeme világát elvesztett hölgy magára lelését ábrázolták, jelezve, hogy nincs olyan tragi­kus helyzet, amelyből ne lehetne kijutni. Bár így lenne ezzel a vergődő országgal is... Semmi biztató Igen, abban a Szabadság téri székházban is dúlnak a csókos ütközetek. Címért, rangért, dör- zsölődésért, múlthipózásért, ha­talomhűségért, talpnyalásért, és persze vaskos borítékokért. Az úgynevezett közéleti per­cekkel kár is törődni. Hadd mondja mindenki a magáét, úgy­se figyel oda senki. Az urak, höl­gyek egymásnak eshetnek, tet­szeleghetnek, frázisokat pufog- tathatnak, ígérgethetnek, acsar- kodhatnak, ez az ő dolguk. Szerencsére odáig már elér­keztünk, hogy létezik műholdas kínálat is. így aztán ilyenkor vagy valamelyik csatornára ugrunk, vagy ha meguntuk az egészet, ki­kapcsoljuk azt a már egyáltalán nem szeretett kasznit. Mégis igen gyakran — megint bizakodva — eléje telepszünk, hogy ismét csalódjunk, mert szembesülnünk kell az állítóla­gos megújulás riasztó szellemi torzszülötteivel, a bárgyú, bu­gyuta, külhonból elorzott vetél­kedő-ötletek még satnyább ha­zai adaptációival. S azok az annyira sóvárgott ér­telemcsiszoló, esztétikaiérzék- fejlesztő, s emellett kikapcsoló­dást is nyújtó filmek... Hát ké­rem, ezekről sajnos le kell mon­danunk. Helyettük vérszegény, összecsapott, rutinszagtól bűzlő silányságokkal bosszantanak minket. Nincs ebben semmi különös, általában ez történik akkor, ha a lényeggel, az előfizetők népes tá­borával nem számolnak. Azt vallva, hogy majd csak meg­emésztik a műrostos szörnyszü­lötteket is. Ebben a sivár sivatagban ha­misítatlan oázis volt a május 9-én, szombaton este vetített Kockán nyert szerelem című an­gol cégjelzésű munka. Nem érdemelne Oscar-dijat, de a romantikus színezetű, kosz­tümös történet elandalította a nézőket. Mesevilágba repül­tünk? Lehet, de hát efféle illúzi­ók nélkül tűrhetetlen az élet, a ri­deg hétköznapok egymásutánja. A békesség, a nyugtató pirula hatott: megkönnyebbültünk, felszabadultunk. Kár, hogy csak akkor... Pécsi István Történelemről — röviden L. Nagy Zsuzsa: Magyarország története 1919-1945 Amerikai tanárok Markazon A „Minőségi Vezetésért Ala­pítvány — Gyöngyös”, a Rolit- ron Kft., a városi polgármesteri hivatal, a Heves Megyei Önkor­mányzat támogatásával, legin­kább pedig a 22 résztvevő— vál­lalatvezetők, vállalkozók — anyagi áldozatvállalásával május 11. és 23. között a pécsi, kapos­vári, szombathelyi, miskolci tan­folyamokkal egyidejűleg Vison- ta és Márkáz között, a Mátra Hő­erőmű Vállalat oktató-szabad­idős bázisán az érdeklődők ma­gas szintű továbbképzésen bőví­tik ismereteiket. New York állam buffalói egyeteméről érkezett a négy ta­nár, akik a kéthetes bentlakásos kurzuson marketingtémákról, a humán erőforrások fejlesztésé­ről, pénzügyi kérdésekről, a stra­tégiai vezetésről tartanak előadá­sokat. Az egész napos foglalko­zások első részében a hallgatók az angol nyelvet gyakorolják, s csak utána térnek egyebekre. KézdiÁrpád igazgatóhelyettes személyében a gyöngyösiek tö­rekvéseit felkaroló amerikai SUNY budapesti Magánvállal­kozásokat Fejlesztő Központja is képviseltette magát a megnyitón. Keresztes György, a város pol­gármestere, aki ugyancsak meg­jelent a tóparti „iskola” tanulói között, további segítségükről biztosította a korszerű vezető- képzést, egyben pedig kérte a hallgatókat, hogy amit elsajátíta­nak, hasznosítsák majd az egész régió számára. A különben mindmáig nyitott, csatlakozókat váró gyöngyösi alapítványnak — mint Csia Lászlótól, az egyik szervezőtől megtudtuk — nem az első és ko­rántsem az utolsó próbálkozása a mostani. Korábban kifejezetten a magánvállalkozások könnyíté­sére rendezett már Gyöngyösön kétnapos előadás-sorozatot. Míg legközelebb május 21-én és 22- én a város főiskoláján hasonló időtartamú oktatáson farmerek­kel találkozik. További cél, hogy a managereket előbb vagy utóbb ki is juttassa az Amerikai Egye­sült Államokba ösztöndíjakkal, s különféle tanulmányutakra, üz­leti konferenciákra találjon lehe­tőségeket. — n — A két világháború közötti ma­gyar történet érték-koordinátái­nak bemérésére vállalkozó törté­netírás egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben. Szorongatott állapotát nemcsak a politikai rendszerváltásból következő, olykor tudatosan beismert legiti­mációs zavarok okozzák, hanem annak a — zömmel eszmei indít­tatásból fakadó — kényszere is, hogy az elmúlt időszakban a rendszer egyes politikai és szelle­mi-ideológiai problémáinak a megítéléseben bizonytalanság mutatkozott. Igaz, már több mint másfél évtizeddel ezelőtt, a tízkötetes Magyar Történet első köteteként a két világháború kö­zötti magyar fejlődést taglaló rész jelent meg elsőül, lényege­sen revidiálva azt a korábbi som­más ítéletet, mely a korszak egé­szét a fasiszta jelzővel kívánta megragadni. Á jelen vállalkozás — L. Nagy Zsuzsa avatott tollából — egy egyetemi jegyzetben kívánta szakszerű és terjedelmi elvárá­soknak megfelelően feldolgozni a korszak történetét. A szerző, aki maga is több könyvet és ta­nulmányt publikált a két világhá­ború közötti Magyarország egyes kérdéseinek témaköréből, feladatát, nagyon helyesen, ak­ként fogta fel, hogy egy átfogó, a történeti előzményekkel szerve­sülő képet alkosson a korszak egészéről. Nem tekintette fel­adatának, már csak terjedelmi kötöttségeinél fogva sem — a részletesebb és a mélyebb elem­zést, inkább a csomópontok és az összefüggések felvillantására vállalkozott. Nagy erénye a feldolgozásnak az európai, szűkebben a közép­európai beágyazottság, s annak a nemzetközi erőtérnek a felvázo­lása, amely a két világháború kö­zötti Magyarország történetét determinálta. Most, amikor a térség felboly- dult politikai harcai és zűrzavara nosztalgiát ébresztenek a Habs- burg-birodalom nyugalma iránt, L. Nagy Zsuzsa kötete részben azt sugallja, a birodalom feldara­bolását szorgalmazó nagyhatal­mi politika bűne súlyosabb, mint ahogyan ez idáig gondoltuk. Már csak azért is, mert ellentétben az­zal, ahogyan mind ez ideig értel­meztük, a monarchiát nemcsak belső ellentétei robbantották szét, sokkal inkább a nagyhatal­mi érdekek. Tény: a győztes an­tanthatalmak az 1918 őszén szü­letett magyar polgári demokrá­ciát sajátos felfogásban a monar­chia jogutódjaként kezelték, s olyan bűnöknek az elkövetésé­vel vádolták, melyekért nem le­hetett volna felelőssé tenni. így érthető, hogy a két világ­háború közötti kormányoknak a méltánytalanul hátrányos béke korrekciós kiigazítása mellett ennek az igaztalan minősítésnek a megmásításáért is küzdeniök kellett. A szerző a Bethlen-korszak tárgyalásakor annak kiemelését tartja fontosnak, hogy a politikai buktatók ellenére is a miniszter­elnöknek sikerült olyan konszo­lidációs fejlődést elindítania, amely az országot részben beil­lesztette a korabeli európai rend­be. Az már szűkebb szakmai vita tárgyát képezheti, hogy ennek az eredménynek a szertefoszlatásá­ban Bethlen tévedései a súlyo- sabbak-e, vagy a számunkra is­mét hátrányosra forduló korabe­li nagyhatalmi politika. L. Nagy Zsuzsa a harmincas évek tárgyalásánál is az objektív és mértéktartó elemzésre törek­szik. Az okfejtésnek talán ez a koncepciója a legmeggyőzőbb, hogy tudniillik a jobboldali kiút­keresésként hirdetett Gömbösi- olitikának is szükségképpen udarcba kellett torkollnia. A jegyzettel kapcsolatos fel- erősítettebb kritikai észrevételek részben a Teleki- és Kállay-kor- mányok politikájának bemuta­tásával kapcsolatosan merülhet­nek fel. Nevezetesen annak hangsúlyosabb kiemelése mégis­csak fontos lehetne, hogy Teleki lavírozásai és „gyengesége” elle­nére a politikai helyzetéből kényszerűen németszövetségbe hajszolt országot közel két évig UV«/tudta tartani a háborúból. S hogy a Kállayról rajzolt kép, nem utolsósorban a közelmúltban megjelent memoárkötetének tükrében, árnyaltabb lehetne. Azon kísérlet kudarcának be­mutatására gondolhatunk, hogy a miniszterelnöknek miért nem sikerülhetett kihúzatni az orszá­got a háborús felelősök listájáról, ami valójában számunkra a bé­kekötések területi rendezéseinek hátrányos elbírálását jelentette. Nagyban emeli a jegyzet érté­két és színvonalát az olyan kér­déskörök tárgyalása, mint az életmód, a kulturális és művelő­dési viszonyok összegző leírása. A politikai gyakorlat értékren­dező ideológiai elveinek bemu­tatására talán nagyobb teret le­hetett volna szentelni, lévén en­nek mai politikai kihívásai a leg­veszélyesebbek, de a korszak alapvető karakterének felvázo­lásában ez a hiány nem okoz na­gyobb gondot. Dicséret illeti a könyv fiatal szerkesztőit (Angi Jánost, Pallai Lászlót, Pósan Lászlót), s a jegy­zet kiadását anyagilag is mecéná- ló szervezeteket. S a szerzőt vé­gezetül és nem utolsósorban azért, hogy e bonyolult korszak jobb megértését kívánó olvasók kezébe jól használható és tanul­ható feldolgozást készített. Szőke Domonkos Az egri Uránia moziban Sztárok, szokatlan szerepben Hamlet Shakespeare Hamletje immá­ron négyszáz éve hódítja a szín­ház szerelmeseit. A film — mint a legfiatalabb művészeti ág — szin­tén felfedezte a dán királyfi tragi­kus történetét, és immáron lega­lább 10 feldolgozása készült el. A legújabb változat sikerét lega­lább két tényező garantálhatja. A rendező az a Zeffirelli, aki már több alkalommal, különösen pe­dig Rómeó és J úliával bebizonyí­totta, mily kitűnően érti és érzi a reneszánsz ember belső világát. A főszerepet az akciófilmek sztárja, Mel Gibson alakítja. Gibson egy életerőtől duzzadó királyfit jelenít meg, aki tökéle­tesen játssza a dühtől tajtékzó bosszú angyalát, a cinikus mora­listát és a kardforgató vitézt is. A filmet az egri Prizma nézői te­kinthetik meg. Felhők közül a Nap 1940-ben kezdődik a film cse­lekménye. Míg Hitler a fasizmus jármába hajtja Európát, Linda Voss (Melanie Griffith), a német származású, főleg zsidó titkárnő legfőbb gondja, hogy munkát ta­láljon Brooklynban. Amikor be­lép hivatalába, páratlan megfi­gyelőkészségről tesz tanúbi­zonyságot. Főnöke felkelti a fi­gyelmét, és gyanúja beigazoló­dik. Leland (Michael Douglas) titkosügynök, s ők ketten egy­másba szeretnek. Linda kezdet­ben csak asszisztál mellette, de utána titkos küldetés szólítja Berlinbe. Bátorságuk és szerel­mük fénye képes áttörni a hábo­rú legsötétebb fellegeit. A ro­mantikus hangulatú, érzelmes történetet az Uránia mozi mutat­ja be. A prosti Liz, a film női főszereplője a világ legősibb mesterségét űzi. A néző az ő egy napját éli át, aki kí­méletlen nyíltsággal mondja el gondolatait a férfiakról és szexu­ális magatartásukról. Elbeszélé­seit elrettentő jelenetek illuszt­rálják. Kijózanító képet kapunk Liz mindennapjairól, gyalázatos stricijéhez való kapcsolatáról. A film feszültsége a bizarr-szóra- koztató üzleti fogások és a nyers erőszak képeinek precíz ábrázo­lásából adódik. Ken Russel alko­tása a felnőtt nézők számára em­lékezetes szórakozás, Theresa Russel pedig felejthetetlenül játssza provokatív szerepét. A történettel az egri Uránia mozi nézői ismerkedhetnek meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents