Heves Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-11-12 / 87. szám
SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1992. április 11—12., szombat—vasárnap Előkészületben a szakképzési törvény... Inkább újra mesterhez adjuk a gyereket? „Még a régi nyűgöket hordozzuk...” Helyben kell egyezségre jutni... Az egyházi ingatlanok visszaadásáról Platthy Ivánnal Gyakran jár az utóbbi időben Heves megyében Platthy Iván, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyházi kapcsolatok főosztályának vezetője. Nemrégiben pedagógusokkal találkozott, majd egyházi emberek előtt beszélt, a következő héten polgármestereknek tart előadást. Azért látogat ilyen sűrűn ide, mivel az egyházi ingatlanok kérdése sok vitát szül. A jogtalanul elvett ingatlanok visszaadásával már többé-kevésbé mindenki egyetért. Ám, amikor a gyakorlati lépésekre kerül a sor, már nem ilyen egyértelmű a helyzet. De hogy is állunk most ezzel a kérdéssel, országosan milyen nagyságrendű probléma Az elmúlt héten országos szakmai tanulmányi versenyek színhelye volt Eger. Azok a diákok, akik versenyezni jöttek ide, még joggal reménykednek, hogy a megszerzett szakérettségi bizonyítvány megfelelő útlevél lesz számukra az életben. Ám, bármilyen magas szintű ismeretekkel is bírnak ma, meglehet, hogy holnap mégis váltaniuk kell, mint azoknak a dolgozóknak, akik most egyik napról a másikra munka nélkül maradtak. Vajon a szakképzés államilag biztosított rendszerének milyen távlatai vannak? Lehet, hogy az előrelátó szülő okosabban teszi, ha csemetéjét egy ügyes kezű iparos „keze alá” adja (mint az szokás volt a régmúltban), vagy valamelyik hagyományos szakképző iskolában bízzon inkább? Dr. Jekkel Antalt, a Munkaügyi Minisztérium szakképzési főosztályának osztályvezető-helyettesét a verseny megnyitója után a GMSZ- ben erről kérdeztük. — Az új minisztériumi tisztviselők közé tartozik Ön is? — A Munkaügyi Minisztérium szakképzéssel foglalkozó munkatársai elég sok helyről jöttek, hisz korábban a szakképzés irányítása megoszlott a szaktárcák között. — Tehát alapvetően átalakult a szakképzés szakmai irányítása? — Korábban minden szakminisztérium a saját szakképzésében rendelkezett jogosítványokkal, a szakok, a szakmák tartalmának a meghatározásával, tankönyvek kiadásával, versenyek szervezésével, a Művelődési Minisztérium pedig a közismerettel foglalkozott. Eléggé szétforgá- csolódtak így a szakképzés érdekei és a „pénzei” is. A pénz az oktatásra soha nem volt elég, ráadásul ez megoszlott. Most végül is ez került egy kézbe a Munkaügyi Minisztériumban. Kivétel a mezőgazdasági terület, amely megmaradt a Földművelésügyi Minisztériumban, s az egészség- ügyi képzés, amely most a Népjóléti Minisztérium „asztala”. Ezekkel a változtatásokkal nyílt meg a lehetőség az egységes irányításra. Alapelveink az európai szakképzési rendszerhez is közelítenek, s ezt célozza az a szakképzési törvény is, amit a minisztérium készül kiadni. — Mikor lesz ebből valóság, mikor kerül a Parlament elé? — A szakképzési törvény jogi normaszövege elkészült, az egyeztetése most folyik. Szeretnénk, ha az első fél évben az Országgyűlés elé kerülne, s még az idén megjelenne. Óriási dolog, mert ilyen szakképzési törvény az elmúlt negyvenöt évben nem volt. Lényegében kerettörvény, alapkérdéseket kíván szabályozni, s ami a korábbiakhoz képest nagyon nagy változás: az állam szerepét csökkenteni igyekszik. — Tehát visszavonul az állam a szakképzésből? — Olyan értelemben nem vonul vissza, hogy az állam garantálja mindenkinek az első szakma megszerzéséhez való jogát, s megteremti ennek a pénzügyi feltételeit is, de nem kíván mindenbe beleszólni a képzés tartalmát illetően. Sokkal inkább a munkáltatói oldalt kívánja ebbe bevonni. Azokat a cégeket, akik a szakmai iskolákban végzőket foglalkoztatják. A szakoktatás hármas alapra helyeződik, ahol tulajdonképpen „egy szelet az állam”, de nagyon keményen megjelenik a munkáltatói és a munkavállalói oldal is. — Tehát az állam egy kicsit menedzserszerepet lát el ebben... — Pontosan így van, az alap- feltételeket kívánja biztosítani. — Kimutatható a költségvetésből, hogy jelenleg mennyit szán szakképzésre a kormányzat? — Igen, de pontos adatot fejből inkább nem mondok. Az önkormányzatok — mint iskola- fenntartók — megkapják a tanulókra a fejkvótát. Az egyik oldalon ez — nagyon nagy tételként — megjelenik az önkormányzatoknál differenciáltan, iskolatípusonként. (Értelemszerű, hogy a szakképzés — mivel eszközigényes — többe kerül.) — A visszafogott központi irányítás azt is jelenti, hogy a továbbiakban központilag nem határozzák meg a végzett szakemberek körét, tudását? — A szakképzési törvénynek lesz egy melléklete, az Országos Képzési Jegyzék. Azt, amit az állam garantál országosan elismert tudástartalomnak és képzettségnek, nos, annak a követelményeit előírja majd. A képzési jegyzékben államilag elismert szakok, szakmák megfelelnek majd az európai normáknak. Azt szeretnénk, hogy amit az állam, mint tudástartalmat garantál, az közelítsen az Európa országaiban elfogadott szinthez. Ezen túlmenően természetesen lehetnek olyan képesítések, amelyek nem országosan elismertek, s ebben az állam nem kívánja megmondani a követelményeket. Ha valaki államilag elismert képesítést akar szerezni, akkor az előírt követelményeket is teljesíteni kell, s ezt független vizsgabizottságokkal mérjük. Ezekben részt vesz az állam, a munkáltató és a munkavállaló is. — Arra vonatkozóan már nincsenek központi elvek (mint korábban), hogy bizonyos szakmacsoportokból hány embert képezzünk? — A tervgazdaságban ez így működött. Ma éppen ez okozza a szakképzés válságát. A beiskolázás és minden még a régi nyűgöt hordozza. A szakképzés ráépült az úgynevezett szocialista nagyüzemi gazdálkodásra. S mivel a szocialista nagyüzem tudta, hogy „mennyit” és „hogyan”, nagyjából a teljes foglalkoztatásra épült az egész rendszer. Ma ez a fő probléma. Megváltozott a gazdaság, s ma már egyszerűen nem tolerálja a központilag előírt dolgokat. Egy csomó gyerek elkezdte valamikor a tanulmányait, amelyre ma már senki nem tart igényt. Ezért „szállnak ki” vállalatok az oktatásból, megszüntetik a képzést. Az állam nem kívánja megmondani, hogy hol és mennyi szakembert képezzenek. Ez a helyi szervek dolga, s adott esetben a helyi önkormányzatoké. — Országosan átstrukturálódik a szakképzés egész rendszere? — Hál istennek, ez az átstrukturálódás már meg is keződött. Mi nyomon követjük a tendenciákat. Most például ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az idegenforgalomhoz, a vendéglátáshoz, a bank- és pénzügyekhez, a kereskedelemhez kapcsoló szakok iránt, míg óriási mértékben lecsökkent az érdeklődés a hagyományos nehézipari szakmák iránt (mint pl. az esztergályos). Már nagyon szerencsés, hogy ez megkezdődött. Még akkor is, ha adott területen nagy nehézségekkel jár. S ehhez nem kellett semmiféle központi beavatkozás. Ahogy a gazdaság változott, ahogy a privatizáció beindult, a hatása megjelent az oktatásban is. Ez nagyon jól érzékelhető. Ma már igen sok iskola panaszkodik, hogy nem jelentkeznek a gyerekek. Ebbe nem akarunk beavatkozni. Mert ha nem jelentkeznek, ez azt jelenti, hogy arra a fajta képzésre nincs társadalmi igény. — Ha ez így van, megtörténhet az is, hogy ez az iskolatípus — a szakközép- és szakiskola — a jövőben háttérbe szorul az oktatás egész rendszerében? — Ez azért ennél bonyolultabb. A kormányzat és a Munkaügyi Minisztérium az elmúlt másfél évben nagyon komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy az egész szakképzési rendszer ne omoljon össze. Az egyik oldalon meg kellett teremteni a folyamatosságot, elkerülni az összeomlást. (Hiszen itt négy-öt éves képzési formákról és az alapképzésről van szó.) A másik oldalon pedig meg kellett teremteni egy teljes átalakulási lehetőséget. Ma együtt él a kettő. Természetesen az állam érdeke, hogy a szakképzés intézményrendszerét fönntartsa, megújult formában és tartalommal. Gondolom, azt nem kell hangsúlyozni, hogy az elmúlt évtizedekben mindazok az országok, amelyek látványos sikereket értek el a gazdaságban, az oktatásnál kezdték. A szakképzés tovább erősödik, de megújult intézményrendszerben, megújult tartalommal. — A világbanki támogatás is erre irányul... — Hatvanegy szakközépiskola vesz ebben részt, s rendkívül sok követő iskola van. A szakközépiskolai képzés új modelljében a diák nem kötelezi el magát tizennégy éves korában, később több irányban is elindulhat... — Ezt szerencsére olvasóink ismerik, többször írtunk róla... — A másikban, a hároméves szakmunkásképzésben pedig olyan változásnak kell bekövetkeznie, hogy az eddigi, elmélet- orientált szakmunkásképzést a gyakorlat, a manuális munka irányába kell megváltoztatni, s itt sokkal határozottabban és markánsabban kell megjelenni a munkáltatók érdekeinek. Tehát a vállalkozó gazdálkodók képezik őket. Jámbor Ildikó — Az egyházak országosan mintegy hatezer ingatlanra nyújtották be igényüket — mondja. — Tizenhárom egyház érdekelt ebben a kérdésben, az ingatlanok felét a katolikus egyház és a szerzetesrendek kérték, s mintegy kétezer-négyszázat a reformátusok, közel ötszázat az evangélikusok, nyolcvan-kilencvenet az izraelita felekezet, s úgy két- háromszáz oszlik meg a többi között. Ez az 1948 januári államosításig megy vissza, az akkori jogsérelmeket szeretnénk orvosolni. A törvény végrehajtásának abban a fázisában vagyunk, hogy áttekintettük a több mint hatezer igényt, amelynek több mint fele alkalmas volt arra, hogy megkezdjük vele a munkát. Közel ezer volt olyan, amely — úgy tűnt az áttekintés során — nem tartozik a törvény hatálya alá. Mert a jogszabály végül is a funkcionális kártalanítás elvét mondja ki. A többi esetben hiánypótlást kértünk, mert nincsenek meg a mellékletek, az adatlapok, amelyek szükségesek. Háromezer-kétszáz esetben már olyan stádiumban vagyunk, hogy az elidegenítési és terhelési tilalmat már bejegyeztettük a földhivataloknál, valamint felszólítottuk az érintett önkormányzatokat és igényjogosult egyházakat, hogy kezdjék meg a párbeszédet az ingatlant érintő megállapodások megkötésére. Erre két-három hónapjuk van, ez alatt kell megegyezniük abban, hogy az a funkció, amit az egyház az ingatlan visszaigénylésekor megjelölt, a település életé- ben hasznos-e, van-e tömegigény rá, vagy sem. Általában igen, hiszen java részben közösséget formáló, nevelési, oktatási célok érdekében kérték vissza az ingatlanokat. A legfontosabb az, hogy ezeknek szerepük legyen a helyi társadalomban, egy hívő közösség újra élhesse emberi jogait. El kell dőlnie, hogy a megjelölt feladat valóban létezik-e, s hogy a település vezetése — az állami és az önkormányzati szféra — ehhez miként viszonyul. Létrejöhet-e közmegegyezés a funkcióban, s így megoldódhat-e egy- egy ingatlan kérdése. Nincs, és nem is lehet két egyforma megállapodás. Nincsenek sablonok, együtt kell gondolkodni, s a felelősséget vállalni. Ez megoldhat jogsérelmeket, de vigyázni kell arra, hogy közben ne keletkezzenek újabbak. — Ez a folyamat sok ellentmondást hordoz magában, mert sokszor összekülönböznek az igények jogosságán, a vallásos emberek arányán az érintettek. Nemegyszer botrányos viták is kirobbannak, különösen az iskolák körül lángolnak fel az indulatok. Mi ezekről az összetűzésekről a véleménye? — Nem mindegy, hogy indul egy ilyen igénylési folyamat, ahogy az sem, ki kezdeményez. Az egyház nem vállalhatja a társadalmi feszültséget jelentő első lépést. Ugyanis nem ő felel a lakosság alapellátásáért, a tankötelezettség teljesítéséért. Csak részt vesz a hívő állampolgárok másság iránti igényének kielégítésében. Ha egy folyamat úgy kezdődik — mondjuk egy polgármester vagy egy önkormányzat részéről —, hogy a polgárok egy része negyven év után újra éli felekezeti hovátartozását, s ez kihívást jelent, akkor erre válaszolni kell. Az a képviselő, akit négy évre választottak, számot kell, hogy vessen azzal, hogy az emberek szeretnék újra egyházi iskolába járatni a gyerekekeit. Erre az igényre nem az egyháznak, hanem az önkormányzatnak kell válaszolnia. Ha nemet mond, az ez: Platthy Iván: A párbeszéd megszakadása tehetetlenségre utal állampolgárnak kell megmondania, hogy miért akadályozza ezt. Esetleg azért, mert politikai ügyet csinál belőle, vagy azért, mert pénzügyi akadályokba ütközik. Ha pediü igent mond, azt is meg kell fogalmaznia, hogy ilyen és ilyen szükségletekre ekkor és ekkor tud választ adni, vagy valamilyen megoldást kínálni. Ekkor kell felkérni a „másságért felelős szervezetet” — vagyis az egyházat —, hogy vegyen részt a megoldásban. így alakulhat ki munkamegosztás a változatlanul önkormányzati felelősséghez tartozó kérdésekben. — Ez így logikusan hangzik. Ám a viták során több olyan érv felmerül, amelyeket nem lehet tárgyszerű adatokkal alátámasztani. Sokszor elhangzik, hogy nem is a jelen, hanem a jövő érdekében kell ezeket az intézményeket megalapítani. Ekkor pedig az ön által említett igények talán csak néhány év múlva fogalmazódhatnak meg... — Szerintem nagyon egyszerű ez. Ha én mondjuk egy önkormányzat tagja volnék, s felelősséget éreznék a választókért, akkor megkérdezném őket. Esztergomban így csinálták. Azt a kérdést tették fel a lakosságnak, hogy állami vagy katolikus iskolába akarja-e íratni a gyermekét. Ebből kiderült, hogy mekkora is az a bizonyos sokat emlegetett állampolgári igény. Ennek megfelelően döntöttek, mert egy katolikus általános iskolára való gyerek összejött. Az egyház pedig vállalta a feladatot, s éppen a múlt héten nyitották mega Mind- szenty Józsefről elnevezett intézményt. Ez a kezdeményezés így indult. Semmi különleges nincs ebben. A gyerekek jelenleg is ülnek valamilyen iskolapadban, s az állam felelős értük: a tömeges állampolgári igényre válaszolni kell. Ha kijelölnek erre egy épületet, akkor azt az egyház átveszi funkcióval együtt, kritériumai akkor lesznek, ha ő iskoláz be, ha az első saját osztályát indítja. — Sokszor előfordul azonban, hogy a tárgyalások nem alakulnak ilyen zökkenőmentesen, hanem ellentétek keletkeznek a felek között, amelyek olykor a párbeszéd megszakadásához is vezethetnek. Legutóbb ez történt Gyöngyösön is. Mi a következő lépés ilyenkor? — Abban az esetben, amikor nem tudnak megállapodni, a törvény szerint a kormánybizottság elé viszik a megállapodástervezetet. Ha nincs egyeztetés, ügy szinttel feljebb kerül az ügy. A kormány és az egyházak képviselőiből álló testület dönt, hogy elfogadja-e a feltételeket, s a kormány mondja ki a végső szót. Amennyiben Gyöngyös város önkormányzata és a katolikus plébánia közötti vita „bejön” hozzánk — én még nem találkoztam vele —, akkor kötelesek vagyunk ez elé a bizottság elé vinni. Áz az érzésem — bár nem ismerem pontosan az ügyet —, hogy az ilyen fordulat bizonyos tehetetlenséget jelent. Egy településen konszenzusra kellene jutni. Ez a törvény egyik alapja. Nem az állam központi szervének kell megmondania, hogy mi a helyi igény, s hogyan kell kielégíteni. Ebből viszont az derül ki, hogy nincs párbeszéd, s nincs normális viszony a felek között. De ha már erre az útra lépnek, akkor a döntést el kell fogadniuk. — A jóakarat, a párbeszéd mellett is kialakulhat feszültség a megvalósításban. Elég, ha csak Eger példájára utalok, ahol a jogszabályok szerint nagyon sok ingatlant igényelhet vissza az egyház. Hogyan lehet tisztázni az ilyen kérdéseket? — Minden egyes ügy különbözik a másiktól. Fokozatosan kell elkészíteni a megállapodástervezeteket, s azután dönteni. Hogy ez pénzügyi kérdéseket is felvet, esetleg csereingatíánokat is igényel, az majd eldől. De még nem láttam egyetlenegy ilyen tervezetet sem, csak hallottam róla, hogy milyen vitás kérdések vannak. De addig, míg vitáznak, nincs különösebb gond, mert egyetértésre is juthatnak. De ha nem, előbb-utóbb hozzánk jut a probléma, s az egyházi kapcsolatok főosztályáról továbbítjuk a bizottság elé. Az orvoslásnak sokfajta lehetősége van, de amit meg lehet helyi szinten tenni, azt meg is kell. Folyamatos párbeszédnek kell kialakulni a lakosságért felelősséget érző szervezetek között, s nem egymásra kell mutogatni. — Köszönjük a beszélgetést! Gábor László r A SIPOTÉKA V- KÖNYVESBOLTOK ajánlata: Csörgő-Füzesi: CSODAORSZÁG Stephen King: A sárkány szeme Irwin Shaw: Gazdag ember, szegény ember David Attenborough: Az élet erőpróbái Előjegyeztethető: Révai Nagy Lexikona A Magyar művelődés története Brenm: Az állatok világa Alexandra Ripley: SCARLETT SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel.: 16-998 ^ Eger, Érsek utca 2. _____
