Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-30 / 76. szám

HÍRLAP, 1992. március 30., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. Népszínmű Egerben Április 1-jén — szerdán — este 7-től az egri Megyei Művelődési Központ amatőrszínházi elő­adás-sorozatának keretében egy keresztény ifjúsági csoport mu­tatja be a Kocsonya Mihály há­zassága című parodisztikus nép­színművet, amely a barokk isko­lai színjátszás mulattató közjáté­kaként keletkezett. A darabot Fodor Attila rendezte. Hangverseny Március 31-én, — a hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Házban — a Nemzeti Filharmó­nia hangversenyére várják a ze­nebarátokat. A délben kezdődő koncerten közreműködik a Kala­majka együttes is. Kamerával Kamcsatkán A gyöngyösi Mátra Művelő­dési Központban április 1-jén nyílik a Kamerával Kamcsatkán című fotókiállítás. A megnyitóra délután négy órakor kerül sor, s az érdeklődők a hónap végéig, pontosabban április 30-ig ismer­kedhetnek meg a fényképekkel. A Liga Füzesabonyban Április 3-án, pénteken For­gács Pál, a Liga Szakszervezetek elnöke látogat el Füzesabonyba. Délután fél kettőtől érdekvédel­mi fórum lesz a Picopack gyár­ban, öt órától pedig Demokrá­cia, érdekvédelem címmel be­szélgetést rendeznek a helyi vá­rosi könyvtárban. A Liga füzes­abonyi szervezete minden ér­deklődőt szívesen lát e rendezvé­nyeken. Segítenek a gazdakörök A Magyar Gazdakörök Or­szágos Szövetsége nemrégiben megszervezte — mégpedig a me­zőgazdasági átalakulás segítése érdekében — azt a paraszti jogse­gélyszolgálatot, amelynek kere­tében megyénkben is számos szakember vállalta el a felvilágo­sító munkát. Ezek szerint Kará- csondon Uracs Tibor (Szt, István út 13.), Petőfibányán Tarcsa Sándor (Lenin út 6.) és Langer Lajos (Iskola u.8.), Poroszlón pedig Dr. Bencze László (Alkot­mány u.6.) várja az esetleges je­lentkezőket. Ä miskolci Dr. Técsy Tamás (Kossuth u. 7.) pe­dig a 46/346-416-os telefonszá­mon is elérhető. Kötelező eboltás A Heves Megyei Állategész­ségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás értesíti a lakosságot, hogy az ebek veszettség elleni kötelező védőoltására megyénk­ben az 1992. április 1. és május 10,-e közötti időszakban kerül sor. Az oltás időpontjáról és he­lyéről az önkormányzat értesíti a település lakosságát, s meg kell jegyezni azt is, hogy valamennyi három hónaposnál idősebb ebet el kell vinni a megjelölt helyekre, máskülönben a gazdik szabály- sértést követnek el. Gyermekprogramok Gyöngyösön A gyöngyösi Török Ignác Gyermek-Szabadidőközpont áprilisban is gazdag programmal várja a fiatalabb korosztályt. Áp­rilis 1-jén délelőtt 10 órakor kez­dődik a Kossuth vetélkedő, majd ugyanezen a napon, délután négy órától „Április bolondja” címmel rendezik meg az iskolák közötti játékos vetélkedőt. A kö­vetkező program április 7-én lesz, amikoris délután fél három­tól a Kacor és társai című mesejá­tékot tekinthetik meg a Móra Fe­renc Gyermekszínpad előadásá­ban. Térkép Hevesről Nemrégiben látott napvilágot Hevesen az a térkép, amely már a város utcáinak és tereinek új nevét is tartalmazza. Természe­tesen a listán megtalálhatók a ré­gi nevek is, a hátlapon pedig a város hivatalos címere is szere­pel, méghozzá színes kivitelben. A térképhez a Hevesi Önkor­mányzati Hírek című lap megvá­sárlása esetén juthatnak hozzá az emberek. Hatvan fővel Újra termel a Mátraderecskei Téglagyár Már javában üzemel a kisméretű téglákat gyártó sor (Fotó: Perl Márton) Mint már lapunkban beszá­moltunk róla, a Mátraderecskei Téglagyár az elmúlt évben pad­lóra került. Először csak a vesz­teséges termékektől szabadultak meg, majd fokozatosan leállt az egész gyár. Március 3-án azonban újra­kezdték a termelést Derecskén. Biztos támpontként szolgált a ki­váló minőségű hagyományos kisméretű tégla és a cserép. Kel­ler József gyárigazgató érdeklő­désünkre elmondta, hogy bizo­nyítani szerették volna, hogy a körülmények ellenére hagyomá­nyos módon, veszteség nélkül is tudnak termelni. Az előzetes számítások igazolják is optimiz­musukat. Jelenleg hatvan fővel dolgoznak, igaz, szervezetileg kissé átalakítva. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók közvetlen érde­keltek mind a mennyiségi, mind a minőségi termelésben, de a költségek alakulása sem közöm­bös számukra. Az új ösztönzési formák: a dolgozói felelősség és érdek meghozza gyümölcsét, mondják a gyár vezetői. Most a régi termékskálát újból gyártják. Hogy nézzünk a győztesek szemébe? (Folytatás az 1. oldalról) S ha a szakma általánosságban is eljut majd odáig, hogy a pincér idegennyelvi tudása, legalább minimális kulturális tájékozott­sága, az adott település, netalán az egész ország elfogadható föld­rajzi ismerete sem hiányzik a megszokottabb szolgáltatás mel­lől, nos, akkor az egész világ előtt rangot, tekintélyt kaphat szak­mánk. Lusztig Tamás, a fővárosi Fla- mengó séfje szerint — a korábbi versenyekhez képest — a szaká­csok munkaszervezése javult. S az dicséretes, hogy ízeikkel az egészségesebb táplálkozásra a magyar konyha sajátosságain be­lül próbálják szoktatni a vendé­get. Dr. Benedek A ndrásné „tör­ténelmi váltást” is emlegetett ér­tékelésében. Hiszen a vendéglá­tóipari eladó szakma tulajdon­képpen ezen a vetélkedőn bú­csúzott. A jövőben pincér lesz az is, aki eddig „csak” a pultos munkát, a kávéfőzést, koktélke­verést, s a hasonlókat tanulta. Amit az országos verseny házi­gazdájának számító gyöngyösi Kereskedelmi Szakközép-, Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet igaz­gatóhelyettese, Besze Györgyné is megerősített. Mondván, hogy: iskolájukban feltétlenül az idei az utolsó említett képzés. Ősztől eladókat már nem képeznek a vendéglátásnak. Mint Fodor Lajosné dr., a gyöngyösiek másik igazgatóhe­lyettese elmondotta részletesebb ismertetőjében: ha éppenséggel sok babér most nem is termett a helybelieknek, tisztes eredmény Szabó Erikának a cukrászok kö­zött szerzett II. helyezése. A ven­déglátós sikereken egyébként legfőképpen a budapestiek és a szombathelyiek osztoztak. Ugyanekkor a kereskedőknél a debreceniek jeleskedtek figyel­met érdemlőbben, míg a fodrá­szoknál a fővárosiak valósággal „taroltak.” Dr. Benedek András, a Mun­kaügyi Minisztérium helyettes államtitkára jóleső megelége­déssel nyugtázta, hogy a döntőbe jutott 122 fiatal 87 százaléka megfelelt a legmagasabb köve­telményeknek, vagyis ennyien már a gyöngyösi verseny után szakmunkásoknak tekinthetők. Szereplésük a borús, esős napo­kat is derűs ünneppé tette. S ha most, amikor az ország foglal­koztatási gondokkal küzd, még a sikeres fiatalok szemébe nézni sem könnyű, remélhető, hogy a — a világkiállításhoz közelítve— legalább a jelenleg felszabadul­taknak helyük, állásuk lesz. Az okleveleken kívül különdí- jakat is átadtak a versenyzőknek, szervezőknek, rendezőknek. A hatvani intézet 25 ezer forintban részesült, s az ugyancsak köz­ponti ajándék mellé a gyöngyösi iskola a városi önkormányzat 50 ezer forintját is megkapta. Gyóni Gyula /= Patkó Dóra: Magyarország szépe (Folyatás az 1. oldalról) Az estélyiben való bemutatko­zást, s a pár mondatos színpadi beszélgetést követően pedig szin­te már majdhogynem azért druk­koltak: „Istenem, nehogy...” Aztán mégis! A zsűri, amely­nek szakmai válogatottjában ka­pott helyet kiadónk, az Axel Springer-Magyarország ügyve­zető igazgatója, Martin Felden- kirchen is, úgy döntött, hogy 1992-ben Magyarországon a legszebb lány Patkó Dóra. Hosszú percekre volt szükség, amíg a hozzátartozók úgymond magukhoz tértek. Lányuk a gö­rögtűz alól integetett, amikor a nevelőapa — az ismert egri fog­orvos, dr. Ecsédy Dénes — mi­után megtörölte bepárásodott szemüvegét, csak annyit tudott mondani: mindig tudtam, hogy szép, de hogy ennyire... Áz édesanya hosszú percekig szótlan volt, a kérdés is alig jutott el tudatáig: — Milyen egy szépségkirálynő édesanyjának lenni? — Ázt még nem tudom, de tény, hogy át kell szervezni az életét. A jövő héten indult volna Londonba egy angol nyelvtanfo­lyamra, de ebből már nem lesz semmi. Az előre aláírt szerződési kötelezettségeinek eleget kell tenni, ami az eddigiekhez képest gyökeres változást hoz. Örülök is, féltem is, szóval időre lesz szükség, amire feldolgozzuk, hogy a szépségkirálynő a csalá­dunkhoz tartozik. A versenyt követő fogadáson a Fiume Hotelban az újdonsült szépségkirálynő első nyilatkoza­tát lapunknak adta: — Milyen érzés volt, amikor kimondták a nevedet? — Először azt hittem, hogy rossz nevet mondanak, s nem is így hívnak. Ott állva a színpadon nagyon furcsa volt a saját neve­met hallani. Aztán a mellettem álló lány nyakába borultam. Vé­gül is együtt csináltuk végig ezt a nem könnyű időszakot, s egysze­rűen úgy éreztem, most valakit meg kell ölelnem. — Királynőként mikor kö­szönthetünk újra Egerben? — Ezt nem tudhatom. Nagyon szeretnék már otthon lenni. — Addig is mit üzensz az egri­eknek? — Mindenkit üdvözlök! Cso­porttársakat, volt osztálytársa­kat, szomszédokat, barátokat, is­merősöket, s az ismeretleneket is. — Kezdesz már barátkozni a gondolattal? Te vagy a szépség­királynő! — Még csak egy félórája va­gyok az. Ennyi idő biztos nem elég erre. Érzések kavarognak bennem, amit nem tudok még rendezni, no meg a felelősség, hi­szen én fogom képviselni Ma­gyarországot a világszépségver­senyen, ahol 96 ország nyertese közt kell helytállnom. A vasárnap hajnalig eltartó esemény sajtótájékoztatóval zá­rult, ahol Fási Ádám bejelentet­te, szinte már majdnem biztos, hogy a jövő évi versenyre Eger­ben kerül sor. Ez aztán teljes egri győzelem! Addig azonban még lesz egy s más, például Bangkokban világ­szépségverseny, s ki tudja... Kis Szabó Ervin TERMESZEI* GYÓGYÁSZ­TANFOLYAM indul radiesztézia, reflexológia, gyógynövényismeret, fényadás és kézfej­íriszdiagnosztika témakörben. Jelentkezés április 7-ig aT A Eger, Bajcsy Vállalkozói iroda Hatvanban A képviselő-testület üléséről jelentjük A képviselők munkahelyi el­foglaltsága miatt kishiján határo­zatképtelenné vált Hatvan város legutóbbi testületi ülése, amelyet csütörtökön délelőtt kezdtek meg, hogy első napirendként a lakásügyi társadalmi bizottság jelentésével foglalkozzanak. Eb­ből leszűrhető volt, hogy a bi­zottság az elváráshoz képest jól működött, vagyis a lakásépíté­sekhez igényelt pénzeszközökről alapos indoklás figyelembevéte­lével döntött minden esetben. Az idei első sorozat kedvezmé­nyezettjei kapcsán arról is infor­málódhattak a képviselők, hogy milyen indokok alapján estek el egyesek a város ez irányú támo­gatásától. Napirenden szerepelt továb­biakban az önkormányzat ala­pítványműködtető tevékenysége is, aminek lényege és célja egy olyan iroda létrehívása, amely a város költségén foglalkozna a legkülönbözőbb helyi vállalko­zók és vállalkozások szakmai el­igazításával. A képviselő-testü­let határozata értelmében fenti célra az elkövetkező három esz­tendőre kellő anyagi fedezetet biztosítanak. Tárgyaltak a képviselők a cu­korgyári művelődési ház megvé­teléről is, miután erre vonatkozó felajánlás érkezett a polgármes­teri hivatalhoz. A nagymúltú, sok szép művészeti eseményt megélt épület tulajdonbavételé- ről azonban nem tudott meg­egyezni a testület. S e magatar­tást okkal motiválja az a tény, mi­szerint a felújítást, általános tata­rozást igénylő épület tulajdonlá­sa csak növelne az önkormány­zat terheit, amelyek enélkül is je­lentősek a közművelődési intéz­ményrendszer területén. Express Utazási Iroda 3300 Eger, Széchenyi u. 28. Telefon: 36/10-757 Telefax: 36/12-864 ÖNÉ A VILÁG, HA VELÜNK UTAZIK! Autóbusszal Egerből Spanyolország — Costa Brava VI. 19-től IX 6-ig 19.000,— 21.600,- Ft/fő 8 nap teljes panzióval + költőpénz Görögország — Golden apartmanház (3-4-5 személyes) VII. 23-tól - VIII. 1-jéig 13.125,- - 14.625,- Ft/fő - 8 nap PILLANTÁS PÁRIZSRA 4 nap 1992. ápr. 11-14-ig 8800 Ft/fő, költőpénz: 6400 Ft/fő PÁRIZS és a DISNEYLAND 5 nap 1992. áprilistól augusztusig Felnőttár: 14.900 Ft/fő Gyermekár: 14.100 Ft/fő HÚSVÉTI MISE MARIAZELL-ben 1992. április 18-20-ig 3950 Ft/fő EXPRESS-szel az EXPO-ra! Spanyolország — SEVILLA 7 nap 1992. áprilistól — augusztusig 39.900 Ft-tól ISTAMBUL 1992. április 1-5-ig 6500 Ft/fő + vízum ^ ^ Szórakoztattak és szórakoztak Országos diákszínjátszó találkozó Egerben Országos diákszínjátszó talál­kozónak adott helyet Egerben a kereskedelmi szakközépiskola március 27-től 29-ig. A rendez­vény védnöke a Szakmunkásta­nulókért Kulturális Egyesület volt. A házigazda diákok már a vas­útállomáson várták az ország majd minden tájékáról érkező vendégeket, s a kollégiumban adtak nekik szállást és ellátást. Az előadásokat szakmai megbe­szélések követték. A színjátszó­csoportok gazdag műsorral lép­tek a közönség elé. Klasszikusok éppúgy színpadra kerültek, mint mai darabok. A diákok elmondták, ilyen jó hangulatú, igazi fesztiválban már rég, vagy talán még nem is volt részük. Nem versengtek — pedig or­szágos minősítésen vettek részt —, hanem szórakoztattak és szó­rakoztak. A háromnapos rendezvényen a következők értek el minősíté­seket. Bronz fokozat: Közgáz Színpad (Pestszentlőrinc), Ka- pa-Kínpad (Zalaegerszeg), Amigo Diákszínpad (Győr). Ezüst fokozat: Komédiás Kör (Gyomaendrőd), Mezőgazdasá­gi Szakmunkásképző (Cegléd), Tokaji Ferenc Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola (To­kaj), Stúdió 18 (Karcag). Arany fokozat: Jibraki Színtársulat (Budapest), Kísérleti Műhely (Nagykálló), Irinyi Diákszínpad (Kazincbarcika), Fintor Csoport (Eger), Hobo Sapiens (Eger). Különdijat kapott a Károlyi Mi­hály Kereskedelmi Szakközépis­kola Színpada (Cegléd), vala­mint az írisz Színpad (Eger). A legjobb rendezésért a fesztivál házigazdája, Protovinné Zsi­linszky Erzsébet részesült elis­merésben. Jövőre Budapesten a Mech- wart András Vasútközlekedési Szakközépiskola látja majd ven­dégül a diákszínjátszókat. (né-zi) Tíz év múlva — „Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen” - mondja Cseh Ta­más híres énekében, de nézzük előbb a konkrétumokat! mindig tele volt, mert a csoporttársaink állandóan benyitottak oda (a fiúk azóta példás családapák lettek, a lányok pedig hü­olvasgattuk a szamizdatokat: a Beszélőt, különböző Csoóri- előszavakat, szóval tiltott irodalmat. Ellenálltunk, fcz az igaz­aiiiúgy konspirative, majd hozzátette, hogy most adta ide az Árpi, de csak két napig maradhat nálunk, ha lebukunk, nem sem buktunk le. Eltelt tíz' esztendő, és én most ugyanabban az utcában la­kó nyv. Jó, nem betiltott, csak „egy ebben a formában nem ter­jeszthető’”... Majdnem ugyanaz. A imT különben tankönyv, a kém még sikerült szereznem az eredeti példányok közül, de ez így ni ár sohasem jelenhet meg, mert illetékes helyen eldöntöt­ni. Az vele a baj, hogy például hiányzik belőle a lakitelki talál- kozdymeg hogy az egész reformkommunista szellemben író­egy 19 soros, és ebből hiányzik Lakitelek. Viszont, hogy hol lem, azt nekem idáig nem sikerült felfedeznem. De ezt már Önök, kedves olvasók, sem fogják felfedezni soha, ugyanis nem lesz rá módjuk.---------- ------------------------------------ -----­S zóval nézem a polcon ezt a renitens könyvet, és ilosztalgi- ám van. Nyolcvankettő, kilencvenkettő... Milyen gyorsan el- szállt ez a tíz év: szegény Árpi már nem él, Juszuf meg nem győzte kivárni a rendszerváltást,'88-ban kiment Kanadába. (Hiányoztok.) Nem jó itt egyedül üldögélni a szobában, igazán akkor megint együtt olvashatnánk izgatottan az éppen aktuális betiltott irodalmat. Úgy mint a régi időkben, úgy mint azelőtt. hallgatom. Hogy tíz év múlva, ne ez a dal legyen.__ H avas András

Next

/
Thumbnails
Contents