Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-14-15 / 63. szám
♦ 4. ÜNNEPKÖSZÖNTŐ HÍRLAP, 1992. március 14—15., szombat—vasárnap „Imádott hazánk a feneketlen örvény közelében” Adalékok a Heves megyei 1848-49-es nemzetőrök és honvédek harci történetéhez Lenkey Jánosról és Knézich Károlyról szóló két kis tanulmányom megírása közben több oklevélre bukkantam a Heves Megyei Levéltárban, amelyek értékes adatokat tartalmaznak a Heves megyei nemzetőrök és honvédek 1848-49-i szabadságharcban való részvételére, bátor és önfeláldozó hazaszeretetére vonatkozólag. Ezekből mutatok be néhányat: 1.1848 nyarán Batthyány Lajos miniszterelnök Lenkey Károlyt őrnaggyá léptette elő és a Heves megyei nemzetőrség első zászlóaljának parancsnokává nevezte ki. A nemzetőrök kiképzéséről Lenkey gondoskodott. Egy század négy oktatót kapott. Felszerelésük: kard, kevés puska, kasza. 2. 1848. augusztus 29-én Görgey Arthur őrnagy, mintaTi- szán inneni mozgó önkéntes nemzetőrsereg vezére, levelet írt a megyének, amelyben azt kérte, hogy az összegyülekezett nemzetőröket Szolnokra irányítsák. Kiemeli levelében, hogy „... mivel az ellenségnek jó tüzérei vannak, neki elsősorban a tüzér-, utász- és hidászkarok megalakulását kell szorgalmaznia. S mivel az ágyúkhoz vontató-lovakra is szükség van, kéri a megye lelkes hazafiait, hogy önként ajánljanak fel lovakat”. A megye tüzéreknek főleg lakatosokat és kovácsokat küldött, lovakkal pedig bőven ellátta a nemzetőrseregét. 3. 1848 júliusában és augusztusában a Heves megyei nemzetőrök Délvidéken: Temerin, Jarek, Verbász melletti harcokban hősiesen helyt is állottak. 4. 1848 december közepén a Honvédelmi Bizottmány rendeletére Lenkey Károly nemzetőrökből és önkétesekből alig tíz nap alatt hat század lovasságot toborzott Schlick tábornokéllen. Lenkey Károly kiváló szervező- képességét bizonyítja az a tény is, hogy 1849 júniusában az Alföldön 18 ezer főnyi tartaléksereget szervezett. 5. 1848 őszén alakult meg Egerben a 26-ik honvédzászlóalj, mely 1.200 főből állott. A zászlóalj 1849. január 4-én a kassai csatában esett át a tűzkeresztségen, ahol Schlick osztrák tábornok seregével ütköztek meg. A vereség ellenére a 26-ik zászlóalj derekasan helyt állt. Január 10-én az egész zászlóaljt beosztották Klapka György I. hadtestébe, és ebben a kötelékben harcolták végig az egész dicsőséges tavaszi hadjáratot. 6.1848 őszén a 26-ik honvédzászlóalj 14 altiszti állás betöltésére felhívást tett közzé. A jelentkezők igaz hazaszeretetről tesznek tanúbizonyságot folyamodványaikban. Pl. Dézsi, egri levélhordó 1848. október 16-án a következőket írta: ”... Tíz évig szolgáltam mint katona nemzetemet. És tíz évi édes szenvedés után elváltam azon pályától, hol az idegen elemek hatásos működésénél fogva a szegény magyar ifjúnak nem volt jövendője. Mint káplár tértem vissza e városba, s azóta nem volt oly pillanata életemnek, melyben hazafiúi kötelességemről megfeledkeztem volna. Van nőm, vannak gyermekeim, — azonban én ezek örömeit háttérbe szorítom most és megyek oda, hol nemzetem boldogságát, csekély tehetségemhez képest előmozdíthatom.” Vamek Endre egri lakos azt írta: ”....Hazánkjelen vészes perceiben minden polgárnak szent kötelessége magát teljesen a haza megmentésére odaadni és ezer érzülettől kell, hogy lelkesüljön...” Kováts István egri lakos, mint apa kéri, hogy vegyék fel Kálmán, Aurél és Elek fiát katonának. Pelles István többek között ezeket úja: ”... A jelen veszélyes időben ámbár nővel, s három neveletlen gyermekkel terhelve vagyok, mégis Hazámnak ajánlom feléletemet.” Lefevre A ntalegri lakos azt írta: „... Édes Hazám szabadságáért, ha kell véremet ontom, ha a szükség úgy kívánja, örömmel meghalok. E harc igénybe veszi minden becsületes hazafi szellemi és anyagi erejét...” Nagyfejeő Mihály többgyermekes családapa Béla nevű fiát akarta felvétetni a katonaság soraiba. 7. A Heves megyeiek 26-ik zászlóalj ideiglenes altisztjei ezeket írták: „... Imádott hazánk a feneketlen örvény közelében lévén mindenkinek — kinek kebléből az osztrák kormány csápjai ki nem írták a hazaszeretet szent szikráját — kötelessége a hon és a nemzetiség megmentésére, ha a szükség úgy kívánja vagyonával és életével is áldozni... Azért választottuk mi is a sokkal inkább bajteli katonai életet, hogy visz- szatérve a csatából a mieink mint szabad nemzet szabad polgárai ölelhessenek magukhoz. Számot vetettünk a sorssal és elhatároztuk, hogy hazánkért mindent megteszünk, ha kell meghalunk, de győzni kell. Semmi esetre sem fogunk még egyszer az önkény vaspálcája alatt meghajolni...” 8. Az egri első magyar nyelvű tanítóképző intézet növendékei otthagyták az öreg Lyceum falait, és bevonultak a honvédhadseregbe. Az 1847-48-as iskolai évre összesen 31 tanuló, az 1848- 49-es évre már csak 14 növendék iratkozott be. Ezek is egytől- egyig elhagyták iskolájukat, midőn a haza hívó harangjai meg- kondultak. Mezei József tanító- képzős a szolnoki és nagysarlói csatában vett részt s őrmesteri rangot ért el. Bállá János hadnagyi, Zelei Gyula tizedesi rangfokozatot kapott. E két utóbbi a szabadságharc leverése után, 1851-52-ben iratkozott be ismét a tanítóképzőbe, és egy év alatt tanítói oklevelet szerzett. 9.1849. február 26-27-én zajlott le a kápolnai csata. Klapka György február 22-én vonult át 8.000 főnyi seregével Eger városán. A zeneszóval menetelő honvédeket a város öregjei és fiataljai egyaránt nagy lelkesedéssel fogadták. A kápolnai csata után a sebesülteket Egerbe hozták, ahol a Lyceumot kórházzá alakították át, és a sebesülteket szakszerű orvosi segélyben részesítették. 10. Repetzky Ferenc, Heves vármegye kormánybiztosa szózatot intézett a kápolnai csata előtt a megye és Eger város honleányaihoz, amelyben azt kérte tőlük, hogy ” áldozatvállalásukkal', sebesültek ápolásával legyenek méltó utódai a dicső Dobókorabeli egri nőknek. ” Dr. Molnár József A város tisztelgett a haza nagy fia előtt Kossuth Lajos levele Tavasy Antalhoz Egerbe 1867. szeptember 8-án Eger város képviselő-testülete Der- szib Ferenc városi képviselő javaslatára egyhangúlag elhatározta, hogy „hazánk köztiszteletű nagy fiának, Kossuth Lajosnak Turinba üdvözlő irat küldessék”. Az ülésről készült jegyzőkönyvben megtalálható az üdvözlő levél szövege. Ebben a képviselő-testület meleghangú sajnálkozását fejezte ki azért, mert Kossuth Lajos nem kívánt visszatérni hazájába — az akkori viszonyok között. Az uralmon lévő hatalom válasza — természetesen — nem maradt el a testület határozatával szemben. Rainer Pál királyi biztos 1867. október 19-ről keltezett rendeletében semmisnek nyilvánította a képviselő-testület fenti határozatát, s a királyi biztos rendeletét — annak elismeréseképpen — a legközelebbi képviselő-testületi ülésen fel kellett olvasni és jegyzőkönyvbe kellett foglalni. Időközben azonban Kossuth az üdvözlő levelet megkapta, sőt, értesült a levél körül lezajlott eseményekről is, s válaszolt arra Tavasy Antalnak, Eger város polgármesterének, aki egyben a képviselő-testület elnöke volt. Ez a levele is jellemző Kossuthra, a hazafira és az adott helyzettel célszerűen számot vető politikusra. Nem személyes sérelmének tekinti az osztrák hatalom eljárását, hanem az egész ügyben a Habsburg-uralom magyar- és szabadságellenes törekvéseit látja megtestesítve. Kossuth kimutatja a királyi biztos eljárásának törvénytelenségét, és védi a helyi önkormányzati, azaz a „municipális rendszert” az abszolutizmusra törekvő központi hatalom, az „administratori rendszer” ellenében, mivel ő az előbbi rendszerben látta — az akkori viszonyok között — az alkotmányosság biztosítékát. A levélre jellemző Kossuth szónokias stílusa, az érvek súlyosságuk szerinti felsorakoztatása a képzelt hallgatóság előtt, a meggyőzésre törekvés eleven ereje, valamint a hálás tiszteletet kifejező hang. Tavasy Antal úrnak Egerben Engedje meg tisztelt Urasá- god, hogy Önt nem hivatalos, hanem magán minőségében értesíthessem, mennyire fáj lelkemnek, hogy Eger Városát, történelmünk egyik fő dicsőségét, a tiszta magyar hazafiságnak — magát soha semmi körülmények közt meg nem tagadott ősi fészkét, annyi kellemetlenség érte, azon bizalmi nyilatkozat miatt, mellyel engem hontalanságomban megvigasztalni méltózta- tott. Növeli fájdalmamat azon gondolat, hogy bizony még szomorúbb állapotban kell lenni Hazánknak, mint gyanítám, ha ily ártatlan, s tisztán kegyeleti tény üy vihart volt képes a hatalom részéről előidézni. Ismét és ismét elolvastam Eger Városa képviselői testületének üdvözlő levelét; ’s én nem vagyok képes abban csak egy betűt is felfedezni, mely nem egy magát alkotmányosnak nevező, de akár mely absolut kormánynak is megtorló szigorra, nem mondom jogot, de csak ürügy öt is szolgáltathatna. Nem vagyok képes megfogni, minő törvény magyarázattal lehet egy Városi közönségtől az egyszerű bizalom és jó akarat oly kifejezésének jogát megtagadni, melyet a törvény és köz rend határai között akár mely egyes polgár, akár mely nép gyűlés irányában sem lehet kétségbe vonni. Még kevésbbé vagyok képes megfogni, minő törvényt sérthetett meg, ’s mikép veszélyeztethette a köz rendet Eger Városa az által, hogy haza nem térésem felett sajnálkozik — de okaimat megnyugvással fogadja, hogy reméli jőni fog az idő, midőn még haza térhetek; s hogy időközben jóindulatáról biztosít, ’s bizalma jeléül nekem hazafiúi üdvözletét küld. (...) Remélleni szeretném, bár csak óhajtanom lehet, hogy ha az Egri és Heves megyei eset az ország- gyűlés elibe kerül (a mint nem lehet, hogy ne kerüljön) a munici- palis institutiók sérthetetlensége, a Nemzet képviselőiben hathatós ótalmazókra találjon. De ezen óhajtás kifejezésén túl, nem illenék hozzám, a ki száműzött bár, de biztonságban vagyok, nézeteim bővebb fejtegetésével akár a nemes Város kellemetlenségeinek súlyosbítására, akár egyesek üldöztetésére alkalmat adni a hatalomnak. (...) Kérem is egész alázattal tisztelt Uraságodat, méltóztassék meg győződve lenni, ’s alkalmilag az illetőket bizonyosokká tenni, hogy Eger Városa képviselői testületének becses levele bánatos lelkemnek nagyon jól esett: hogy azt mély hálával fogadtam; hogy abban zálogát vélem bírni azon elv és érzelem rokonságnak, mely bennünket a múltban összekötött, ’s Jiogy ha egyenesen a képviselői testületnek nem válaszolok, ez csak onnan ered, hogy véteknek tartanám az irántam mutatott jó akaratot azzal viszonozni, hogy a hatalommal súrlódás kellemetlenségeit még én is szaporítsam válaszommal. Isten hozzon jobb napokat szegény Hazánkra! Isten tartsa meg minden megpróbáltatások között hitünket ön magunk, ’s igaz ügyünk vég diadala iránt; adjon kitartást ’s a jogos hazafiúi reményeknek megfelelő határozottságot minden balszerencse közt; ’s Isten kegyelme áraszsza legjobb áldásait Eger Városára, ’s annak lelkes hazafias polgáraira. Tekintsenek engem — kérem — mindig, hála köteles hű szolgájuknak; ’s tartsanak meg becses emlékezetük jóvoltaiban. Fogadja tisztelt Uraságod, igaz nagyrabecsülésem kijelentése mellett hazafiúi üdvözletemet. Kelt Turinban October 24 K. 1867. Kossuth Lajos 1848: az európai forradalmak anatómiája A neves angol történész, G. M. Trevelyan egy ízben úgy nyilatkozott, hogy 1848-ban a modern történelem fordulóponthoz érkezett, de elvétette a fordulást. E mondást azóta többen megismételték, olykor a forrás idézése nélkül is. Mások viszont, joggal, megkérdőjelezték. A történelmi folyamatot ugyanis aligha lehet valaminő figyelmetlen járművezetőhöz hasonlítani, aki eltéveszti a közlekedési jelzést, és nem fordul be ott, ahol kellene. Trevelyan nyilvánvalóan azt próbálta e hasonlattal jelezni, hogy ő miként értelmezte 1848 forradalmait. Úgy látta: a XIX. század első felének társadalmi és politikai fejlődése egész Európa számára lehetővé tette, hogy 1848-ban az abszolutizmustól végre az alkotmányos szabadsághoz forduljon át. A forradalmak után azonban az abszolutista uralom általában helyreállt. S ebből következnék szerinte az, hogy a történelem elvétette a fordulót. Kissé behatóbb elemzéssel viszont ettől meglehetősen eltérő eredményre jutunk. Először is: 1848-ban több, egymástól eltérő, sőt, részben egymással ellentétes új társadalmi és politikai erő lépett a színre. Ezek közül csak az egyik volt az a liberális burzsoázia, amely Trevelyan angol, whig-párti szimpátiáinak megfelelt. Az alkotmányos berendezkedés csak az egyik volt a célok közül. Az autokrácia és a liberalizmus közti küzdelem csak egyike a konfliktusoknak. Azután: a történelem nemcsak nem szokta saját jelzéseit eltéveszteni, hanem általában azt választja a lehetséges alternatívák közül, amely az egymással mérkőző, különböző tendenciák és az azokat mozgató erők eredőjének leginkább megfelel. Vagyis a nagyobb valószínűség irányát követi. Ez történt, nézetünk szerint, 1848-ban is. Legalábbis ez szűrhető le az 1848-i forradalmak néhány főbb vonásának rövid, összehasonlító vizsgálatából. Ez tűnik ki, ha nem pusztán a különböző forradalmak külön drámai színjátékait, saját, egyéni vonásait figyeljük, amint azt gyakran tenni szokták, hanem úgy vetjük egybe őket, mint egy nagyobb, összefüggő mozgási rendszer részeit. Vagyis, ha a forradalom modelljét próbáljuk körvonalazni. A forradalmak időzítése Európa különböző zónái és országai 1848 küszöbén igen eltérő fejlődési szinteket képviseltek. Voltak fejlett polgári, kapitalista országok, mint Anglia vagy Franciaország. Voltak feudálisok, többé vagy kevésbé elmaradtak. Az iparilag fejlettebb északnyugati országokat, amelyek korábban is a polgárosodás élén haladtak, nagy, fejletlenebb peremvidékek vették körül. Ezeket Nyugat-Európánál általában jóval elmaradottabb gazdasági és társadalmi feltételek jellemezték, bár korántsem egyformán mindegyiket. Mint éppen 1848 világosan megmutatta, a keleti peremvidéken belül sem. Akkor viszont miként történhetett, hogy ennek az egyenlőtlen fej- lődésű Európának ily eltérő szintű nagy területein mégis szinte egyszerre söpört végig 1848-ban a forradalom? Mi szinkronizálta a politikai megmozdulásokat? a. ) Először is elősegítette ezt az európai történeti fejlődés alapvető azonossága. Az, hogy lényegében véve, ilyen vagy olyan változatban, mindegyik ország ugyanabban a fő irányban haladt, ha nem is ugyanazon állomásán tartott ennek az útnak. A szélső esetek így is kimaradtak a forradalmi hullámból: Anglia az egyik és Oroszország a másik oldalon. b. ) A különböző országok társadalmait ilyen vagy olyan változatban mind növekvő belső feszültségek jellemezték 1815 politikai rendszerének látszólagos változatlansága mögött. Ezek szereplői sorra mind hasonló mintákat tartottak szem előtt, a polgári államokét, a francia forradalomét, és hasonló formulákat próbáltak alkalmazni az előttük járó példák nyomán. V.y mvgu/Tu ivoz.uiio\/gvn.v/i imuuvuuu IV1V1V/.IV Cl gatuajagi V/ű pénzügyi válság 1848 előtt. d.) Az így kialakult forradalmi helyzetben az itt vagy ott kirobbanó forradalom politikai eseményeinek külső hatása láncreakciót váltott ki más országokban is. Az 1848 januári olasz megmozdulások még nem adtak ily komolyabb lökést. A februári párizsi forradalom alapjában véve a francia társadalom belső ellentéteinek spontán kirobbanása volt. Ennek viszont már annál nagyobb külső hatása lett. A német forradalmat egyesek szerint a francia szikra gyűj tóttá lángra. Mások szerint egyazon összeurópai forradalomról kell beszélnünk, amely mindenütt azt hozta felszínre, amit a belső fejlődés már megérlelt. Ez nyilvánvaló, de még nem mond ellent a külső hatás szerepének, amely nemcsak a belső forradalmi erőket ösztönözte, hanem a nemzetközi politikai erőviszonyokat is módosította. Elég felidéznünk az események egymásutánját: a párizsi forradalom adott már bizonyos lökést Pozsonynak (március 3.), de az csak a bécsi forradalom (március 13.), tehát a Habsgburg Monarchia központjában kirobbant válság után lépett fel a polgári-nemzeti átalakulás teljes programjával (március 15.), ugyanakkor, midőn Bécs nyomán az érlelődő pesti forradalom (március 15.) kitört. Bécset követte a berlini forradalom (március 17.). A Habsburg Monarchia ugyanis 1815 nemzetközi rendszerében nemcsak saját népeit ellenőrizte Ke- let-Közép-Európában, hanem nagyrészt Itáliát és Németországot is. Ereje a feladathoz, ekkora válság esetén, nem volt elég. Megingása viszont, ha csupán átmenetileg is, egyszerre nyitott utat egy egész sor mozgalomnak. Kosáry Domonkos (Részlet A történelem veszedelmei című kötetének tanulmányából)
