Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-14-15 / 63. szám
HÍRLAP, 1992. március 14—15., szombat—vasárnap ÜNNEPKÖSZÖNTŐ 5. A híres csata ábrázolása Egy hagyományőrző falu Kápolna — anno 1849 „...hős honvédek kik valaha itt küzdöttek szabadságunk védelmében elvéreztek harcuk helyén viruljanak vérvirágok felejthetetlen legyen az ő haláluk...” (Kápolnai népköltés) Izzadnak a tenyerek és kiszáradnak a torkok, ha a diákoknak műsort kell adniuk. Ám a dolog már nem is olyan elviselhetetlen, ha arról a tévéhíradó tudósít, meg az űjság is ír... A kápolnai csata 143. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésről ugyanis a tévé híradója is beszámolt, ekkor tűntek föl a képernyőn a Kápolnai Általános Iskola diákjai, akik ismét közszereplésre készülnek. Március tizenötödikén kulturális műsort adnak elő öt környező település — Al- debrő, Feldebrő, Tófalu, Kompolt és Kál— meghívott vendégei és a helybeli ünneplők előtt a kápolnai negyvennyolcas emlékműnél. — Óriási várakozásnak kell megfelelniük — mondja Milibákné Veres Erika történelemtanár, aki immár ötödik éve készíti föl a gyerekeket különböző rendezvényekre. — Ez egy hagyományőrző falu, ahol igen komolyan veszik és lelkiismeretesen ápolják a történelmi tradíciókat. A falubeliek igényes műsort várnak el tanulóinktól. Kápolnai diákok mondják: „Ha akkoriban éltem volna, könnyen lehettem volna hős is, mert én föláldoztam volna magam. Mert én most is föláldoznám magam egy forradalomban, és tisztelne a rokonság.” „Mi pedig kötöztük volna a sebesülteket. Az ellenséget is, mert szerintem ők is emberek voltak, még ha önteltek is.” „A hősök komolyak és megfontoltak. A forradalom is egy megfontolt dolog volt.” „Azért jó, hogy itt volt a csata, mert Kápolnát csak erről az egyről ismeri az ország, semmi másról.” „Meg a földosztásról.” „Ha nem lett volna itt csata, nem is csinálhatnánk ezt a műsort.” Két-három éve, mióta a hagyományőrző bizottság és a helytörténeti kör megalakult a községben, rendszeresen felkeresik az iskolát szájhagyomány által fennmaradt dalokkal az idősebbek. Magyar Margit és Hajdú József né már több, a múlt században Kápolnán keletkezett balladát gyűjtött össze az intézmény énekkarának számára. Az ünnepi műsorban is elhangzanak majd negyvennyolcas és a kápolnai csata emlékét őrző, felújított dalok a diákok előadásában. — A gyerekek nagyon lelkesen vesznek részt a munkában, s ez a történelemórákon is lecsapódik, mert egyre többet és többet szeretnének megtudni a szabadságharcról S számomra, aki felkészíti őket, az is sokat jelent, hogy a falu általában meg van elégedve a műsorainkkal — mondja a történelemtanár. A község lakossága valóban igényes közönség lehet, mert a szürke hétköznapokon sem feledkezik meg a történelmi múltról. Milibákné Veres Erika és Szabó Bélánészervezésében a nyugdijasklubban rendszeresek a megye, a település történetével foglalkozó előadások, a helytörténeti kör pedig Kápolna múltját feltáró dokumentumok gyűjtésére indít majd akciót a közeljövőben. (kácsor) Supka Géza: A szabadságharc nagyjai egy grafikus szemével A történelem tusraj zokon Batthyány, Deák és a regény főhőse s.;: „Régóta gyanítom, hogy a nagy időket kisemberek feledésbe merülő helytállásai teremtik meg” — vallja Ordas Iván kortársunk, író, újságíró, több történelmi regény szerzője. Fordulatosán megírt, izgalmas történetei közül nem egy játszódik a múlt században, s néhány éppen a magyar história legdicsőségesebb s egyszersmind legvéresebb éveiben. A Damjanich tábornok vagy Az aradi tizenhárom fiataloknak íródott, de a korszak iránt érdeklődő felnőttek horizontját is igyekszik kiszélesíteni. Herczeg István Egerben élő grafikusművész három évvel ezelőtt egy, az 1848-49-es szabadságharc idején játszódó könyv illusztrálására kapott felkérést. Egyik beszélgetés alkalmával szóba került ez a történelmünk iránt hobbiból is érdeklődő grafikus számára izgalmas megbízatás. Arra kértem, néhány gondolat erejéig idézzük fel, mit jelentett számára az Az elfelejtett őrnagy című könyv. — Nem vagyok a szerzővel személyes ismeretségben, úgyhogy miután megkaptam a megbízást a kiadótól, elolvastam a könyvet alaposan — mondja. — Dióhéjban összefoglalva: egy eperjesi polgárcsaládból származó fiú története. A főhős egy racionális figura, aki hallatlan szorgalommal a gyógyszerészettől a hadászatig mindent alaposan megtanul. Nyelveket tud, bekerül a császári seregbe, de mert jóérzésű ember, átáll a magyar szabadságharc ügye mellé. Nyelvismerete révén bonyolult hadiszerkezeteket csempésztet át egész Európán, s Buda kiürítésekor predig a magyar hadüpart áttelepíti Erdélybe. Kalandos és hosszú élete öngyilkossággal ér véget. A főhőst Sztankó Somának hívják. Egy azok közül az elfelejtett őrnagyok, kisemberek közül, akiknek „feledésbe merült helytállása” hozzájárult a győzelmekhez. A könyv alapja Sztankó Soma hiteles önéletírása. Valóban élt ez a személy, a műfaj történelmi dokumentumregény. A fordulatos életrajz arra is alkalmat adott az írónak, hogy a szabadságharc nagyjait — Batthyányi, Kossuthot, Deák Ferencet, Damjanichot és Görgeyt — megjelenítse. — Az illusztrátornak is segíteni kellett az olvasói képzeletet, lehetőleg hitelesen megrajzolva ezeket az arcokat? — Tulajdonképpen rám bízták, hogy mit emelek ki a történetből. Á megbízás tizenkét képre, tizenkét jelenetre szólt. Végül „szorgalomból” rajzoltam egy tizenharmadikát, magát Sztankó Somát. Tehát egy kicsit elemeznem is kellett a regényt, megkeresni benne azokat a jeleneteket, amelyben fordulat, érdekesség van. S lehetőleg követnem kellett a cselekmény fonalát, hogy nagyjából arányosan lehessen elhelyezni a képeket. — A történelmi miliő felidézése buktatókat is rejthet... — Férfiasán bevallom, nagyon sokat kellett „készülnöm”: áttanulmányoztam az egész század divattörténetét, a viselettől a fegyverzetig. Nemcsak a magyar vonatkozásokat, hiszen a regényben a magyar nemestől az angol hajókapitányig és az osztrák császári közlegényekig és tisztekig sokféle szereplő előfordult. Szerencsére ma már eléggé terjedelmes a rendelkezésre álló szakirodalom. Különösen Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege című könyve volt nagy segítségemre. De ha a viseletek- nél tartunk: köztudott, hogy valamennyi ezrednek más és más egyenruhája volt. Sztankó Soma az 59. gyalogzászlóalj őrnagya volt. No, kerestem-kutattam: miben jártak ezek a katonák, milyen volt a formaruhájuk? Kiderült, hogy pont az ötvenkilenceHarcban, álruhában... dik zászlóalj közlegényeinek nem volt egységes viseletűk, hanem úgy szedték össze többfelől a fegyvereket, csákókat... — A hitelesség megteremtése egyébként sem könnyű. — Szerencsére a történelmet mindig is szerettem, egyáltalán nem okozott megterhelést egy- egy esemény vagy személy „beazonosítása”. Görgeyt például — a regény, illetve a történet végén szerepel — egészen idős korban kellett ábrázolni. Nála és a többi ismert személyiségnél segítségemre voltak a korabeli rajzok, dagerrotípiák. Itt nagyon kellett ügyelnem a portrészerűségre. Igyekeztem visszaadni a jellegzetes arcvonásokat. Nem úgy, mint egy képzeletbeli figura, vagy kisebb mellékszereplő esetében. — Figyelmesen szemügyre véve az illusztrációkat: Jeltűnő, hogy nagyon kevéssé stilizáltak, inkább realisták, élet-és valóság- hűek. — Igyekeztem háttérben maradni, s inkább egyértelműen fogalmazni, alárendelni a feladatnak a saját egyéniségemet, stílusomat. A tusrajzok l:l-es léptékben készültek, s azért helyeztem ovális keretbe valamennyit, mert ez is a korhű hangulat megteremtésében segített. — Noha egy alkotó művész számára az illusztrálás nem végcél, egy ilyen munka nagyon izgalmas kihívás... — Amellett, hogy nagyon sok értéke van, igazán nem kifizetődő. Ám ha a téma érdekel, szívesen vállalok ilyesmit. Mint például a közelmúltban: Dániel Anna Erzsébet királynéról — a mostanában többet emlegetett Sissiről — szóló könyvéhez készítettem rajzokat, nagy örömmel, de hasonló nehézségekkel, mint amit már elmondtam. Ezzel nemrégen készültem el, a könyv még nyomdában van... Jámbor Ildikó A márciusi ifjúság Ünnepi czikk mártzius tizenötödikére A nyugalom fenntartása volt különben is minden megfontolt embernek az első, alapvető gondolata, s így nincs rajta mit csodálnunk, na a rendfenntartó bizottmány első hirdetése is azt hangsúlyozza, hogy „ami más országokban polgárvérbe került — a reformot Budapesten 24 óra alatt békés és törvényes úton kivívta a törvényes egyetértés”. Úgy látszik, éppen a dolgok „törvényes” volta dolgában nem lehetett egészen jó lelkiismerete a bizottmánynak, ha kétszer egymás után is hangsúlyozottan emeli ki a lefolyt események „törvényes” voltat (mint ahogy rövidesen az országgyűlés vezető embere majd ki is tanítja a pestie- i ;et eljárásuknak nem egészen i örvényes voltáról!). A plakát j: iláírói között mindenesetre volt (egyvalaki, aki a maga részéről bi- ;ony alig helyeselte a hirdet- nénynek ezt a mindenáron csi- ítgató, csöndre intő tónusát, s ez íz ember Petőfi volt. Az, aki szennyes krajcárjaiból már régóta 'ásarolgatta Jókaival közösen n'rt szállásuk feldíszítésére a íagy francia forradalom vezér- ilakjainak metszeteit, s aki most i következő éjjelen ezt írja napójába: ...reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez az új evangyélioma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igé- t... Merthogy a törekvés csak- tgyan megvolt, hogy március tizenötödikének forradalom jelle7/t lptagaHjálr; < a?t mint a tnrvpnyesség egyik kis jelentőségű aktusát állítsak be a köztudatba, az nemcsak Petőfi naplójából derül ki, hanem még inkább az Arany Jánoshoz március 21-én írott leveléből, amelyben a költő felháborodottan tiltakozik azok ellen, akik a márciusi napok forradalmi jellegét egyszerűen le akarnák most utólag tagadni. A márciusi napok lekicsinylése persze, elsősorban azoktól indult ki, akiket bántott az, hogy Petőfi ezekben a napokban páratlan hímévhezju- tott, olyanhoz, amely messzi túlragyogta a pozsonyi diéta leghíresebb neveit is. Hiszen a német „Magazin der Litteratur des Áuslandes” ezekben az időkben hozott nagy tanulmányt Petőfiről, amelyben — igaz, kissé furcsán — megállapította, hogy „Petőfi koponyája igazi avar koponya”, meg hogy „egész lényén a keleti faj ruganyossága észlelhető”. Mármost Petőfi csakugyan a magyarság legragyo- gobb kiteljesedése volt, de tekintettel arra, hogy apja részéről mégiscsak déli, s anyja révén északi szláv volt a faji eredete, kissé bajos dolog vele szemben ilyen fajelméleti ténymegállapításokat igazolni. S híre már a francia földön is teijedni kezd: alig pár héttel március után a párizsi Le Journal fordításban közli a „Nemzeti dal”-t! Csakugyan Pest volt ekkor — és maradt még néhány héten keresztül — a forradalom nagydobja, amelyen dobosa, Petőfi verte a lázongás idegzaklató ritmusát. (Részlet az 1848-1849 című ___________________kntetéhnl) N osza, írok ünnepköszöntőt március idusára, pátosszal telített pattogósat, hogy úgy szóljon, akár a katonazenekar trombitáiból a Búcsú a szláv nőktől című rigmus. Lesz benne visszatekintés a 144 évvel ezelőtt történtekre, ez lesz a kiindulópont. Leírom, hogy esett az eső, megáztak a pestiek. Egy ember meg majd felkiált, hogy Budára, Budára, nyittassuk meg Táncsics börtönét, a tömeg meg átkel a Dunán, elmegy Budára és megnyittatja. Nagyjából ennyi lesz a történelemidézés, s következik a cikk sava-borsa, a teste, a lényegi mondanivalója, üzenete a Heves Megyei Hírlap olvasói számára, kik okulhatnak ebből, meríthetnek ismeretet. Mindenképpen szólnom kell arról, hogy mit üzen nekünk ez ma most itt. Aktualizálás kell, nem vitás, amúgy nem ér az egész semmit. A legjobb az lesz, ha a mai forradalmi ifjakról szólok, az utódokról, s még jobb, ha őket magukat idézem, mit mondanak, hogy élnek, mik a terveik, miben látják a forradalmi ifjúság legégetőbb feladatait. Éppen ezért elmegyek forradalmi ifjakat keresni, p.mhe.rekpt szólítok meg 37 utcán, felhívom a polgármestert, a köztársasági megbízottat, több országgyűlési képviselőt, és megkérdezem, hogy hol vannak most a forradalmi ifjak. Néznek majd rám nagy ijedten. hogy mi a fenét akarok. Én meg megyek tovább az utcán, keresem a forradalmi ifjakat, lobogó hajú, égő szemű, kezükben Rimbaud-kötetet szorongató szakállas manuszokat, és sehol egy sem, meg fog engem enni a méreg. — Neked olyan ellenzéki fejed van, messziről süt rólad az ellenállás — mondta évekkel ezelőtt egy barátnőm egy barátomnak, az meg hetekig úgy tartotta a nyakát, ahogy akkor, egy kicsit balra döntötte, és ünnepélyes fölénnyel mosolygott. Ilyen fejet nem látni ma, ilyen kicsit balra hajlót. Csupa lehorgasztott,-felütött, csúnya fej, levágott, csak éppen ilyen ellenzéki fej nincsen. Eltűntek a forradalmi ifjak, nem süt az utcán az ellenállás — nyilván jó a rendszer. Oda a jó kis ünnepi czikk, nem lehet megírni, befuccsolt a prekoncepció, saját farkába harapott a kígyó. Abban az országban nem lehet március tizenötödikéről semmit írni, ahol hetek óta heszélik. hogy az Antall meg a Tölgyessy azért találkozgat- nak, hogy elhalasszák két évvel a választásokat, és senki nem tiltakozik lélekszakadva. Nem a kocsmában beszélik, nem folyosózugokban, nem is a gőzfürdőben, hanem országgyűlési képviselők mesélik, akiket a voksunk juttatott oda. És ebben az országban nincsen egy forradalmi ifjú, aki elordítaná magát, hogy ezt azért már mégse, a kutya úristenit neki, hát ne higgyék, hogy itt csupa hülyével vannak körülvéve, akkor söpörjük ki őket, amikor csak akarjuk. — Nem tudják ők ezt megcsinálni, ezt nem lehet, olyat tiltakozik az ország, hogy arról koldulnak — mondta egy másik barátnőm, és a cipőjével aprókat rúgott az asztalba. — Én is meg tudnám csinálni — válaszoltam. — Olyanokat hazudnék, hogy a szemem kisülne, de a legtöbben bevennék. Elmondanám, hogy az ország stabilitását fenyegeti a kormányváltás, hogy megint új ember lenne minden pozícióban, hogy az ellenzék nem érezné magáénak a világkiállítás menedzselését, meg hogy — és itt felemeltem a hangomat, mert ez a legnagyobb baromság — rengetegbe kerül egy ilyen választás, nincs most erre ennek a kis országnak pénze, meg hogy az Antalinál csak rosszabb jöhet, a Fidesz fiatal, a Horn pufajkás, elmondanék mindent, megvenném a lapokat, beszélnék a televízióban, nem írnám ki a választást. És akkor nem lenne választás. így nem lesz ilyen ünnepi czikk mártzius tizenötödikére, nincsen hozzá forradalmi ifjú. Majd azt írom bele, hogy ma a szürke eminenciások a hősök, akik húzzák az ország szekerét, nem tüntetnek, de ők a közvélemény, hogy méltó utódai ők Petőfinek, Vasvárinak, Táncsicsnak, teret kellene elnevezni mindegyikről még életében. Meg azt is beleírom, hogy most van a szabad sajtó napja is, soha nem voltam ilyen boldog életemben, mert nem kell már forradalmi hevület, céljaink megvalósultak, itt van a parlamentarizmus. Ezzel ér majd véget a czikk, aláírom a nevemet, a szerkesztőnek tetszeni fog, prémium üti a markomat. Mi meg vesszük a ko- kárdás kabátunkat a kollégákkal, és elmegyünk mulatni valami nagyon távoli, icipici helyre, ahol ordíthatunk torkunk szakadtából, de nem hallja rajtunk kívül senki. __________Kovács Attila