Heves Megyei Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-29-03-01 / 51. szám
HÍRLAP, 1992. február 29—március 1., szombatHÉTVÉGI MAGAZIN 11. IILLÍIIN Sütőtökleves Hozzávalók: 1 kg sütőtök, 2 dkg vaj, 2 dkg cukor, 3 dl víz, 7 dl tej, 8 szelet fokhagymás pirítós kenyér, 6 levél menta, só, bors. Vágjuk fel a sütőtököt kis kockákra. Tegyük üvegedénybe, öntsük rá a vizet, sózzuk, borsoz- zuk. Fedjük be sütőfóliával. Süssük 10 percig maximális teljesítménnyel. Turmixoljuk össze a tököt, majd öntsük rá a cukrot és a tejet. Süssük további 2 és fél percig. Hagyjuk pihenni, majd veijük fel benne a vajat, és tegyünk hozzá 2 mentalevelet. Készítsük el a fokhagymás pirítós kenyereket, és osszuk szét a tányérokban. Erre merjük a levest. Szóljuk meg a maradék apróra vágott mentával. Marokkói csirkegulyás Hozzávalók: 2 db lebőrözött csirkemell félbevágva, 2 szál sárgarépa karikára vágva, 1 szál fehérrépa karikára vágva, 1 fej közepes hagyma karikára vágva, 1/2 teáskanál őrölt koriander, 1/2 kávéskanál őrölt fahéj, 1/2 kávéskanál cayeni bors, 1/2 kávéskanál köménymag, 1 db közepes cukkini kis kockákra vágva, 1/2 kg paradicsom hámozva, kockára vágva, 1 evőkanál mazsola, 20 dkg sütőtök kis kockára vágva, 1/2 teáskanál só. Egy hőálló edényben keverjük össze a sárgarépát, fehérrépát, hagymát, koriandert, fahéjat, borsot, köménymagot. Lefedve 8-10 percig maximális hőfokon pároljuk. Közben kétszer keverjük meg. Tegyük hozzá a paradicsomot, a tököt, a cukkinit, a mazsolát és a sót. Tegyük hozzá a csirkehúst, majd lefedve 25 percig pároljuk maximális hőfokon, közben többször keverjük meg. Párolt rizzsel kínáljuk. Burgonyapüré Hozzávalók: 1 kg burgonya, 5 dkg vaj, 1/2 pohár tej, 3 evőkanál tejföl, 1 kávéskanál só. Hámozzuk és mossuk meg a burgonyát. Vágjuk 3-4 mm-es karikákra. Tegyük üvegedénybe 1,5 dl vízzel és egy kávéskanál sóval. Fedjük be sütőfóliával, és süssük 10 percig maximális hőfokon. A sütőből kivéve, nyomjuk szét a burgonyát krumplinyomóval, közben adagoljuk hozzá apránként a vajat, tejfölt, tejet. Melegen tálaljuk hideg-meleg húsokhoz, kolbászhoz, hurkához. Tárkonyos marhasült Hozzávalók: 2 dl víz, 3 evőkanál citromlé, 2 evőkanál piros borecet, 1 evőkanál olívaolaj, 2 teáskanál szárított, morzsolt tárkony, 2 kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt fehér bors, 50 dkg vesepecsenye. A hús kivételével keverjük ösz- sze a hozzávalókat, majd 2-3 perc alatt maximális hőfokon forraljuk össze. Csökkentsük a teljesítményt közepesre, és 2 percig még melegítsük, majd hagyjuk kihűlni. Tegyük a húst egy nejlonzacskóba, majd öntsük rá a páclét. Jól forgassuk meg a lében a húst, majd szorosan kössük össze a zacskót. Tegyük 6-8 órára hűtőszekrénybe, közben 2-3 alkalommal forgassuk meg a zacskót. Vegyük ki a húst a zacskóból, és tegyük a sütőtálra. Mindkét végét takarjuk le alufóliával vagy mikrofóliával úgy, hogy a húsból mindkét oldalon 2-3 cm-t takarjon csak le. így süssük maximális hőfokon 3-4 percig, majd távoh'tsuk el a fóliát. Közepes hőfokon további 12-14 percig süssük, illetve — ha van húshőmérőnk — addig, ameddig a belső hőmérséklet a 65 fokot el nem éri. Tálalás előtt 3 percig pihentessük. Almakompót Hozzávalók (6 személyre): 6 db szép alma, 6 evőkanál cukor, 4 evőkanál víz, 1 diónyi vaj, 1 csipet fahéj, néhány tört mandula. Mossuk és hámozzuk meg az almákat. Vágjuk négyfelé, és szedjük ki a magházat. Tegyük üvegedénybe a cukorral, vízzel, fahéjjal és vajjal együtt. Fedjük be sütőfóliával, és süssük 8 percig maximális hőfokon. Hagyjuk kihűlni. Villával nyomkodjuk szét az almákat, vagy turmixoljuk össze. Tálaljuk magában, esetleg tört mandulával megszórva. Választ várok Amint a Lelki Leveles Láda kedves olvasói tudják, egész évben lehetőség van a társkeresésre! Szeretném azonban tudni, hogy azok a Hölgyek és Urak, akiknek a kérésére „tavaly” címeket küldtem, mire jutottak a társakkal. Néhányan visszaküldték a címet, mások jelezték, hogy nem sikerült a kapcsolatfelvétel, de voltak, akiknek szerencséjük volt! Sajnos, többeknek nem jutott cím, illetve alkalmas személy! Tekintettel arra, hogy közel száz társkereső címet küldtem el névre szólóan — néhá- nyaknak többet is —, ezért szeretnék tiszta képet látni! Nagyon szépen kérem valamennyi kedves társkereső levelezőmet, hogy szánjanak rám egy levelet, és írják meg, hogy mi lett a címek sorsa. Őszintén, kertelés nélkül! Létrejött-e kapcsolat, tartós-e, van-e szándékuk a jövőben, az „új évben” fenntartani az igényeiket, számítanak-e a Lelki leveles Láda közreműködésére. Ugye, megteszik a kedvemért, hogy gyorsan válaszolnak, pontos névvel, címmel, esetleg elérhető telefonszámmal — amelyek alapján tiszta képet látok majd. Természetesen új levelezők jelentkezését is várom, hátha ez az év meghozza a szerencséjüket... Bizalmas levelek Ezt a jeligét választotta, de ugye tudja, hogy Uránus minden levelet szigorúan bizalmasan kezel! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy immár két éve semmilyen panasz nem fordult elő. Ám értem én, hogy ez a jelige, kedves Asszonyom, másra vonatkozik! Arra, hogy írhat-e, fordulhat-e a Lelki Leveles Ládához tényleg intim, „bizalmas” problémáival. Olyanokkal, mint a szexuális élet zavarai, módjai, a partner megtartásának, netán el- hidegülésének kérdése, a házasélet hálószobatitkai stb. — hogy ezek beletartozhatnak-e a kérdésekbe, illetve válaszokba. Igen! Annál is inkább, mivel kialakult körülöttem egy kis szakember- gárda, akikhez bizalommal fordulhatok. Nos, erre bizonyára felkapja a fejét, mondván: ha már többen tudják, mindenki tudja a titkot. ..Szó sincs erről; ők ugyanis a felmerült problémát, kérdést ismerik csupán, és nem a személyt! írjon tehát bátran, vagy előzőleg hívjon telefonon... Mostoha Ezt a kérdést a legszívesebben „közválaszolásra” tenném fel. Nos, teszem is! Kérem, írják meg a véleményüket ennek a kedves, 16 éves kislánynak (a címét csakis én ismerem), hogy köteles-e ő szeretni a mostohaanyukáját? Kérem, hozzám, a Lelki Leveles Ládához címezzék a leveleiket! Ő ugyanis elveszítette az édesanyját (rákban halt meg), és a mostohája — akivel egyikét évig jól is voltak — kijelentette, hogy gyerek még, tehát „köteles” szeretni a mamát! Ezt újabban az édesapja is sürgeti! Tudni kell, hogy a mostoha nehezen viseli el a kislány bájos szépségét, de amióta az „iskola” szépévé választották, meg nem állhat előtte. A kislány könnye rajta van a levélpapíron ezen a soron: szeEGERBEN NYUGATI BÁLÁS RUHÁK VÁSÁRA a tanérképző főiskolán (Eszterházy tér 1.) MÁRCIUS 2-án és 3-án hétfőn és kedden 8-18 óráig. ÚJ BÁLÁK ÉRKEZTEK! gény, drága „édesanyám” menynyire örülne, ha engem boldognak tudna, de a mostohám... Gyakori az összeszólalkozás, ahol a papa az új mama pártjára áll, mondván: hallgass! Elvégre az anyád, szeretned kell... így szól az utolsó sor: írja meg, mit tegyek, mert ezt én már nem bírom tovább... Nos, nem szeretnék tévedni, „fogas” a kérdés számomra is. Gyorsan válaszoljanak! Mit írjak a kislánynak? Aggódom miatta... A féltékenység ördöge Sokat gondolkodtam a levelein, de a legutóbbi személyes látogatása alkalmával máris gond adódott: azt a bizonyos ördögöt nem csupán ön festi a falra ? Nem fiatalok már, a felesége is alaposan benne van a korban, még azt sem vitatnám, hogy valamikor valamit „talán” észrevett, de ez így, amiben ön él, valóban egy ördögi világ, amibe bele lehet bolondulni! Természetesen bizonyságszerzésre, nyomozásra aligha vállalkozik bárki is, noha olyan kézenfekvő bizonyítékokra hivatkozik, amelyek előtt értetlenül állok. Ha így van, miért nem vált el már réges-régen? Nem tudok mást mondani: agyrémnek tartom feltevéseit, beteges féltékenységnek az állapotát, amelyen én segítem nem tudok! Nem maradok viszont adós a tanáccsal: forduljon szakorvoshoz, pszichológushoz! Ahhoz, akit ön választ, és akihez bizalma van. Szörnyű volt látnom egy férfitársam gyötrődését... Uránus Megreccsent a kumicso, avagy elégedetlen magyarok a Suzukinél A Suzuki koszai gyártelepén dolgozó magyar gyakornokok egyike kitűzőt visel a mellén „92.04”-es felirattal, ami a hazatérés idejére utal. Várják már nagyon a héthónapos felkészülési idő befejeztét a Japánba kikerült magyar fiatalok, az első 65 fős csoport tagjai. Ä koszai gyárban nem tűnnek föl a szerelőszalag mellett sürgölődő munkások között a mieink, ők is a Suzuki „család” kék-fehér munkaruháját viselik, ebédidőben a gyári étteremben viszont könnyű rájuk találni. Egy csoportban ülnek, nem keresik sem a japánok, sem a brazilok, sem más nemzetek fiainak társaságát, saját bajaikkal vannak elfoglalva. „Jött volna be a festéküzembe...” — toldja meg rögtön egy újabb panasszal egyikük azokat a bírálatokat, amelyeknek egész sora halmozódott már föl bennük ittlétük óta. Hosszú lenne mindazt részletezni — a rendelőben dolgozó úgymond „képzetlen” japán orvostól, a biciklizés tilalmán át az ételek szapulásáig —, ami nem tetszik a Japánban dolgozó gyakornokoknak. Munkaszociológus, pszichológus dolga lenne megítélni azt, hogyan alakulhatott ki a helyzet, hogy az első Japánba került magyar csoport számára minden gyanús, minden rossz, hogy elhatalmasodott a fiatalokban a bizalmatlanság. Még ha a japán vezetők valamelyike érdeklődik is irántuk, azt is „csak taktikázásból teszi”, ha valakit megdicsérnek munkája miatt, az csak azért van, hogy „ezzel is megbontsák az egységet” — mondják. Több órán át mesélik a sérelmeket, és mindösz- sze két szerény gondolatot fogalmaz meg a hatvan ember némelyike az itteni pozitívumokról. Az egyik fiatal azt mondja: nem gondolt volna arra, hogy „ilyen teljesítményre lesz képes”, a másik pedig, hogy „a jobb önismerethez segítette hozzá az itteni gyakornoki munka”. Hogy tízezer kilométernyire az otthontól szinte semmiben nem találnak pozitív élményt a Japánban dolgozó fiatalok, annak számos kiváltó oka lehet. Kevéske otthoni munkahelyi tapasztalattal, viszont a Suzuki- hoz kapcsolt anyagi reményekkel érkezhettek ide, a mienkétől teljesen eltérő világba, anélkül, hogy a majdani körülményekre alaposan felkészítették volna őket. Egyszeriben szembesültek a világszínvonalat jelentő japán munkatempóval, amibe olykor még a „kumicso is belereccsen”, így hívják a japán munkavezetőket, akik a munkamódszerekre tanítják be a gyakornokokat, és akiknek be kellett állniok egy időre a fiúk helyett, amikor azok egyhetes japán nyelvtanfolyamon vettek részt. Egyébként ma már távolról sem a munka mennyiségét, nehézségét érintő bírálatok a jellemzőek, a nagy többség már a kellő színvonalon helyt tud állni a munkahelyeken, és ennek alapján biztosak is a japán vállalat vezetői abban, hogy sikeres Suzuki projektet valósíthatnak majd meg Magyarországon. Ä konfliktusok — az apró- cseprő panaszoktól a komolyabb túlóraügyig és a munkahelyek váltogatásának elmaradásáig terjedő megjegyzések — többnyire azzal kapcsolatosak, hogy a gyakornokok szembesítik a valóságat azzal, amivel annak idején útnak indították őket. Hogy a „japán munkastílus elsajátítása a cél”, meg, hogy rotációs munka- rendszerben fognak dolgozni, vagyis mindenkit minden szakterülettel meg fognak ismertetni — mondták nekik az induláskor. Ezzel szemben a helyzet az, hogy egy-két munkaterületet leszámítva senki sem tanult be többet a 124 munkafázis valamelyikéből. Amikor megemlítem a magyar részleg japán igazgatóinak, hogy mekkora az „információs szakadék”, elmondják, céljuk az, hogy a gyakornokok alaposan elsajátítsák egy-egy munkafázis fogásait, hogy képesek legyenek kiküszöbölni az ott fellépő váratlan problémákat. „A munka egy része monoton, de valakinek meg kell csinálnia majd a magyar Suzukikat” — mondja az egyik Suzuki igazgató, aki mellesleg szintén hét hónapon át csinálta ugyanazt, amit a huszonéves magyar fiúk. Elismeri viszont, hogy erről is alapos tájékoztatást kell (kellett volna) adni a fiataloknak. Cseppet sem mindegy, hogy a dolgokat miként beszélik ki, Esztergommal létesített telekonferenciával, vagy azoknak a japánoknak a személyes közvetítésével, akik különben a legapróbb részletekig ismerik egy-egy fiú egészségügyi problémáját, sőt, családi hátterét is, tudják, ki melyik munkahelyen dolgozik éppen. A japánoknak sem sikerült eddig megtalálniok azt a módszert, azt a hangot, amely jó irányba befolyásolhatná a közhangulatot, pozitív élményekkel gazdagíthatná a gyakornokokat. — Ok is rászorulnának egy kis tréningre — hangzik el a megjegyzés, amikor a vezetőkkel beszélek erről. A japánoknak, akik a közösség előtt álló célokat min- denekfelettinek tekintik, szintén el kellene tudni sajátítaniok, hogy miként kezelhetők azok a konfliktusok, amelyek mive- lünk, individualista felfogású emberekkel kapcsolatosak. A japánok rendszeretőek, az élet minden területét szabályokkal irányítják, és ezeket a regulákat magától értetődőnek is tartják. Számukra tehát természetes, hogy újabb és újabb rendszabályokra van szükség olyankor, amikor eltérést tapasztalnak a reguláktól. így kerülhet a tizenhárom pontos házi szabálygyűjteménybe olyan megjegyzés, hogy „kenyeret, mandarint lopni a boltokból nem szabad”, továbbá, hogy „idegen kerékpárt eltulajdonítani, vagyis ellopni törvénybe ütköző dolog”. A csoport egésze sérelmezi ezeket az „utolsó figyelmeztetéseket”, hiszen jó esetben a fiatalok kivetnék maguk közül az elemi együttélési szabályok ellen vétőket. Jó esetben, mert a Suzuki magyarországi projektjére való felkészülés, legalábbis, ami a dolog emberi, személyzeti oldalát illeti, még nagyon az elején tart. Teljesen bizonyos, hogy a japánok a koszai „miniválság” tapasztalatait alapos elemzésnek vetik alá, hiszen még több újabb csoportot fognak itt betanítani az októberi esztergomi nyitással párhuzamosan. Biztos, hogy a japánok jószándékkal, a gondok orvoslásával igyekeznek jó irányú változást előidézni — a közös célok lebegnek ugyanis mindig a szemük előtt. Jó lenne, ha ráéreznének erre a szándékra az itteni magyar gyakornokok, ha tudnának bízni ebben. „Nagyobb hittel, eltökéltséggel,” vagyis „jarukival” talán sikerül. Ezt a „jarukira” szólító üzenetet közvetíti minden Suzuki dolgozónak a kis tábla a koszai üzemcsarnokban. A kínai írásjeles kalligrafikát a japán autógyár első embere, Oszamu Suzuki készítette. Mindennap bekopogunk Önhöz!
