Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-30 / 25. szám
HÍRLAP, 1992. január 30., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. Ingyenes jogtanácsadás Korábban már hírül adtuk, hogy lapunk jogtanácsosa, dr. Farkas András február 3-tól az eddigitől eltérő időpontban fogadja a hozzá forduló ügyfeleket. Hétfőn, kedden és szerdán reggel 8-10 óráig nyújt ingyenes jogi tanácsadást a segítségre szorulóknak a szerkesztőség klubhelyiségében. Állásajánlatokat várnak az egyetemisták A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kara a végző biológus, fizikus, matematikus, program- tervező matematikus, vegyész és programozó matematikus hallgatói részére állásajánlatokat vár a különböző vállalatoktól, intézményektől, gazdasági társaságoktól. Az állást kínálók a következő címen jelentkezhetnek: Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kar Tanulmányi Osztálya, 4010 Debrecen, Egyetem tér 1. Pf 18. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást Végső János osztályvezetőtől kaphatnak az 52-10936- os telefonszámon. Dzsesszbalett Tarnaleleszen A helyi művelődési házban dzsesszbalett-tanfolyamot indítanak, amelyre 8-25 év közötti fiatalok jelentkezését várják. Az első összejövetelre február 1-jén, délután 2 órakor kerül sor az intézményben. Pályázat egri fiataloknak Az Egri Ifjúsági Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet az Egerben élő, önálló keresettel nem rendelkező fiatalok számára. A jól tanuló, kimagasló eredményt elért ifjak egyszeri anyagi támogatást kaphatnak, ameny- nyiben pályázatuk kedvező elbírálásban részesül. A pályázat beadásának határideje: február 10. Helye: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportirodája, a Dobó tér 2. szám alatt. A feltételekről ugyancsak itt kérhetnek bővebb felvilágosítást az érdeklődők. Bemutatkozik a BŐS 60 Hatvanban a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából bemutatkozik a helyi holstein-fríz telep és a BŐS 60 Mezőgazdasági Szolgáltató Kereskedelmi Innovációs Kft. A programra február 5-én délután 4 órakor várják az érdeklődőket a városi művelődési központban. Gyöngyösi dzsesszraj ongöknak Gyöngyösön február 2-án este 7 órakor a Szintézis együttes mutatkozik be a helybeli dzsesszrajongóknak. A koncertre — amelyre a Mátra Művelődési Központban válthatnak jegyeket — a városi zeneiskolában kerül sor. Grafikák a helyőrségi klubban A Hevesi Napló Galériájának szervezésében tegnap nyílt meg Bényi Máté grafikusművész tárlata az egri helyőrségi klub dísztermében. A kiállítás február 14- ig tekinthető meg, vasárnap kivételével, naponta 9-17 óráig. Olvasóink friss információkkal szolgáltak Nem veszett el a huszárhős oroszlános szobra Lapunk keddi számában Sugár István tollából j elent meg egy írás, Eltűnt egy egri huszárhős oroszlános szobra címmel. A cikkben a szerző arra kérte olvasóinkat, hogy ha valaki tud az egri parasztlegényből huszárhőssé emelkedett Szakáts Antal emlékszobráról, jelentkezzen. Több telefont is kaptunk, melyekből kiderült, sokan vannak, akik — például az egri Kocsis István és Tóth József — újabb információval szolgálhatnak a szobor keletkezését illetően. Ugyanakkor a 15-ös számú általános (kisegítő) iskola dolgozói közölték az örömhírt: évekkel ezelőtt az intézmény udvarából elkerített, a vármúzeum raktáraként használt nyitott területen nyugszik az oroszlános szobor, amelynek eredetiségét a rajta lévő felirat is igazolja. Kiket miként illet meg...? Új törvény a betegszabadságról Vajon mikor kerül a végleges helyére? (Fotó: Szántó György) „Képviselőtársaimat jó gazdának tartom.. (Folytatás az 1. oldalról) 99 — Ahogyan a képviselő-testület a várost átvette, az az állapot legrosszabb elképzeléseimet is felülmúlta. Az adósságállomány — meggyőződésem szerint hibás korábbi döntések következményeként — óriási terhet rótt ránk. Vagyis azt kell mondanom, hogy csaknem valamennyi döntésünk kényes, nehéz volt, és az ma is. A szavazások alkalmával társaimmal együtt nagyon átgondoljuk: hová voksoljunk. De a konkrét kérdésre válaszolva: egyetlen téma akad, amire ma már nemmel szavaznék. Ez pedig a működésünket meghatározó szervezeti szabályzat néhány pontja, amiket már módosítottunk is, hogy ne tegyék nehézkessé a testületi munkát. A többi döntésemet ma is nyugodt lélekkel vállalom. — Ön korábban rendőrtisztként szolgálta a városbéliek biztonságát, egyáltalán: a közrendet. Milyennek ítéli a mostani állapotokat, a rendőrség és a civil lakosság viszonyát? Miben látja a bűncselekmények szaporasá- gának az okát, s felszámolásukban — immár képviselőként — mit vél igazán célravezetőnek? — A közrend és a közbiztonság — sajnos — az elmúlt időszakban sokat romlott. Ezt a tényt van, aki elismeri, van, aki tagadja. A következményeként mindenesetre sokan a rendőrséget jelölik meg felelősként, ami teljes mértékben nem fedi a valóságot. A társadalmi viszonyok változása, a rendőrség szerepének, eszközrendszerének módosulása — de hadd tegyem hozzá: a személyi és esetenként a parancsnoki állomány bizonyos tagjainak szemlélete — is oka a negatív tendenciáknak. A technikai színvonal ugyancsak sok kívánnivalót hagy maga után, ami egyértelműen anyagi kérdés, s erre többet kellene fordítani. Ugyanakkor vallom, hogy a közrend és a közbiztonság megerősödése a bűnüldöző szervek tevékenységi körének hatékony és gyors leszabályozása, az intézkedések jogszerűségének magas szintre emelése, illetve a jogszerű intézkedések alaptalan támadásokkal szembeni védelme esetén várható. Ezek azonban komplex, társadalmi szintű feladatokat jelentenek, helyi, önkormányzati vonatkozásban javulás csak a lakosság és a rendőrség közötti jó kapcsolat kialakításával érhető el. — Végül: milyennek ítéli másfél év múltán a képviselő-testület munkáját? Nem teng-e túl benne a mindenáron való vitatkozás szelleme, a különböző pártok öncélú megnyilatkozása, ami a lényegről eltereli a figyelmet, vagy inkább háttérbe szorítja? — A képviselő-testület eddigi munkáját összességében jónak vélem. Úgy gondolom, hogy valamennyiünkben a jobbítás szándéka él, és akkor, amikor egy-egy kérdés eldöntése előtt, a kívülállók számára netán feleslegesen sokat vitatkozunk, az csak azért van, mert a testület tagjai voksolásuk igazát kívánják megerősíteni. Persze, az üléseken olykor érezhető egy-egy párt sajátos állásfoglalása, gyakorta ellenzéki magatartása is, de ezek a megnyilvánulások a testület józan értékítéletét, a lényeg háttérbe szorítását nem jelenthetik, és felelősségem tudatában állítom, hogy nem is jelentik. Épp ezért valamennyi társamat lelkiismeretes, a város fejlődéséért munkálkodó „jó gazdának” tartom... Moldvai Győző Kamat vagy biztosítási díj? Miután J. V. egri lakástulajdonos január 2-án kifizette a hitel- törlesztés (harmadolt) hátralékát az OTP-nek, a kapott számlán elgondolkozott: sehogy sem stimmelt az összeg...! Morfondírozott hát az elszámolás felett, amely tételesen a következőképpen nézett ki: az elszámolás alapja 15.767 Ft; a jóváírt összeg 5256 Ft; harmadolás után fizetendő: 10.630 Ft. No most: aki veszi a fáradságot, és a felső ösz- szegből kivonja az utána következőt, az láthatja, hogy a maradék nem tízezer-hatszázharminc forint, hanem száztizenkilenc forinttal több. J. V. ezen elgondolkozott, s mint az alapos emberek többsége, nem értette a dolgot. Visszament hát magyarázatért az egri OTP-fiókba. Ott azt mondták: ez az eltérés az összeg kamata. Az ügyfél erre megint szorzott, osztott, s arra jutott, hogy a kamat nem lehet ilyen magas. Ezután azt mondták neki: ez nem kamat, hanem biztosítási díj. Ezen megint elcsodálkozott, mert ő semmiféle biztosításról nem tudott. Végül már-már abban maradtak: ez a földhivatalnak járó „törlési díj”... Ennyi variáció után „kérette”a hivatalvezetőt, akitől azt a tájékoztatást kapta: a nyomtatott számlán szereplő kimutatáson tulajdonképpen csak egy kalkulált összeg van feltüntetve, s még örüljön, hogy csak ennyi az eltérés, hiszen az ő (mármint az ügyfél) befizetése miatt „rendkívüli zárást” kellett végrehajtani. Közölték vele, hogy a végleges lezárásról majd később kap értesítést. (Kétszer járta meg a Hadnagy úti OTP-fiókot.) J. V. (név és cím a szerkesztőségben) nem a száz forintot sajnálja, csupán csodálkozik, és berzenkedik az eljárás mikéntjén, olyannyira, hogy kisgyerekestül, számlástul bejött a szerkesztőségbe, s mindezt elmondta azzal, hogy a „mesének” még nincs vége... (jámbor) Bemutatkozik a Püski Kiadó A Püski Kiadó Kft. 1989-től működik Budapesten, folytatva és vállalva azt az értékközvetítő munkát, amelyet már a háború előtt elkezdett. Az újraindításkor Püski Sándor így nyilatkozott: „A nemzeti gondokkal is küzdő politikai, társadalmi és gazdasági reformfolyamatot szeretnénk erősíteni hazai könyvkiadóm újraindításával. Olvashassuk új és új kiadásokban a ’30-as, ’40-es évek nagy könyveit: Szabó Dezső Egész látóhatárát, Németh László A minőség forradalmát, Veres Péter Paraszti jövendőjét, Kodolányi János Esti beszélgetését, Sinka István verseit és vallomásait.” A fenti gondolatok jegyében mutatkozik be Hatvanban a Püski Kiadó február 3-án, hétfőn 18 órakor az Ady Endre Könyvtárban. Püski Sándor mellett az irodalmi est vendége lesz Csoóri Sándor költő, a Magyarok Világszövetségének elnöke, valamint Czine Mihály egyetemi tanár, irodalomtörténész. Az intézményben egyébként már elővételben megvásárolható jó néhány Püski-könyv. Köztudott, hogy január 1-jé- től naptári évenként tíz munkanap betegszabadság illeti meg a dolgozót. A rendelkezés a munkaviszonyban állókon kívül azokra is vonatkozik, akiknek a munkavégzésére a törvénye könyv hatálya kiteljed, így az ipari és a fogyasztási szövetkezet tagjaira is. A részletekről kérdeztük Koczka Józsefet, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság vezetőjét. — A jogosultságnál feltétlen meg kell említeni, hogy kikre nem terjed ez ki: a megbízás alapján munkát végző személyekre, az egyéni vállalkozókra és a gazdasági társaságok tagjaira. A mezőgazdaságban tevékenykedőkre abban az esetben vonatkozik ez a rendelet, ha az érintettek folyamatos munkaviszonyban állnak. A betegszabadság idejére kifizetett, legalább 75 százalékos átlagkereset után a munkáltató 44 százalékos társadalombiztosítási, a munka- vállaló pedig 10 százalékos nyugdíjjárulékot köteles fizetni. Az előírásokat csak az 1991. december 31-ét követően kezdődő keresőképtelenség esetén kell alkalmazni. — Mikor vehető igénybe a táppénz? — A munkavállalónak táppénz csak a betegszabadság lejárta, vagy az arra való jogosultság megszűnése után jár. A rendelkezés nem vonatkozik a gyermek betegsége, az üzemi baleset és a foglalkozási betegség miatti keresőképtelenségre. (szüle) Cserbenhagyó autóst keresnek Kerékpárost gázolt Hatvanban Baleset történt január 20-án 17.10-kor Hatvanban, a Balassi B. út 3. sz. előtt. Ezen a szakaszon egy ismeretlen autós — feltehetően világoskék színű, ismeretlen rendszámú Lada 1300-as személygépkocsival — szabálytalan előzés miatt összeütközött az úttest jobb oldalán, kivilágított kerékpárral szabályosan közlekedő Laukó Sándor helyi lakossal, aki az előzetes orvosi vizsgálatok szerint nyolc napon túl gyógyuló, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az autós a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az ütközés következtében letört a személygépkocsi jobb oldali, külső visszapillantó tükre, a járművön feltehetően más sérülés nem keletkezett. A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel, az eddig ismeretlen személlyel, vagy a visszapillantóját hátrahagyott autóval kapcsolatban bármit tud, értesítse a Gyöngyösi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályát személyesen vagy telefonon (37/12- 551/178-as mellék). Kutyaügy A napokban többen szóltak, telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy Egerben a Foglár utca táján falkába verődve kóborolnak a kutyák. Fényes nappal... — Az ablakból látom őket! — így a telefonáló. — Mennyien vannak? — Talán hatan... Kutyaportyára indultam, és megállapítottam: a hír igaz. Csapzott szőrű, rossz külsejű korcsok razziáznak a belvárosban, az autóbuszpályaudvar, a Foglár utca és a kórház környékén. Az egészségügyiek már ismerik őket, hiszen a konyha körül ólálkodnak, egyesek szerint — az est beálltával — előszeretettel keresik fel a piac tájékát is... Tulajdonképpen csodálkoznunk kellene, hiszen most, amikor any- nyi kutyabarát van városunkban, elképzelhetetlennek tűnik ez a helyzet... — Az egyik veszett lehetett, mert csörgött a nyála... — folytatja a telefonos. Bárhogy is legyen, szépen kérek valakit az illetékesek közül — de ha lehet, minden kutyabarátot —, hogy ezektől a kivert kutyáktól „szabadítsuk” megavárost... —bogácsi— Egri iskolák és közművek Tervasztalon O «1 ^ ^ 1 a teilesztesek Ebben az esztendőben — mint azt legutóbb az urbanisztikai bizottság a városi közgyűlés elé teij esztette — számos intézmény, közműhálózat fejlesztésére és felújítására kerül sor Egerben. Ezek kivitelezésére megrendelték a szükséges terveket, amelyeknek egy része rejtett hiba vagy életveszély megelőzésére, elhárítására szolgál, más részük viszont már elkezdett munkálatok folytatására vonatkozik. A tervezett 15-16 feladat között szerepel egyebek között az I-es, a 3-as, az 5-ös, a 7-es, a 10- es és a 12-es számú általános iskolák épületének szükséges felújítása, továbbá a Hibay Károly és a Kodály úti óvoda külső korszerűsítése. Hasonló munkákat végeznek majd többek között a Pozsonyi úti kereskedelmi iskolában, a mezőgazdasági szakiskola, a GMSZ kollégiumában, az Ady Endre Kollégiumban, illetve a Gárdonyi-gimnáziumban és az egészségügyi szakiskolában. Készülnek a tervek továbbá az Egri út, a Bástya út szennyvízhálózatának fejlesztésére, a Liszt, a Vajda J., a Vécsey-völgy, a Veres Péter, a Temesvári, a Fügedi, a Tetem vár utca csapadékvíz-elvezetésének megoldására. Számos utcában rendbe hozzák majd a járdákat is. A Károlyi utcában hídfelújítást terveznek, s a város több részében is folytatódik a kerékpárút építésének előkészítése. Rendezik továbbá a Maklári- Kertész-Sas ni kereszteződését, s terv készül a felnémeti iskola 20 kV-os hálózatának és trafójának kiépítésére, valamint a szarvaskői vízellátás bővítésére. A kórház rekonstrukciójáról Formabontóan a Bugát Pál Kórház dísztermében találkoznak ma 14 órakor a gyöngyösi városatyák, a képviselő-testületi ülés ugyanis a kórház rekonstrukciójának megtekintésével kezdődik. Az ezzel kapcsolatos téma tárgyalása viszont már a városházán történik, ahol dr. Nagy János igazgató ad tájékoztatást a munkálatokról. A nagy érdeklődésre számot tartó napirendek közé tartozik még az utcanevek megváltoztatására készített javaslat, amelyet Szilágyi Atti- la városüzemeltetési igazgató terjeszt a testület elé, amely várhatóan állást foglal Mátrafüred helységnevének ügyében is. Tomi, a Ritka alkalom, hogy a hazai ipar termékeit külföldön dicsérjék, ezért jólesik minden elismerés. Legutóbb ez jutott ki Csehszlovákiában a Tomi mosóporcsalád egyik tagjának. A prágai Fogyasztási Eszközök Minőség-ellenőrző Intézetének munkatársai a közelmúltban tesztelték az országban forgalmazott mosóporok egész skáláját. Értékelték a tisztítóhatást, az öblíthetőséget és a csomagolás esztétikus voltát, és ebből a versenyből a Tomi Mat került ki győztesen, megelőzve két cseh terméket, a Rakov- nikban készülő Juwel 90 és Biomat AP mosóporokat, sőt, még az északi szomszédainknál szintén agyonreklámozott Persilt is, amely csak a 4. lett a rangsorban. Furcsa viszont, hogy a Tomi Mat Szlovákiában egyáltalán nem kapható. Csehországban is már csak a raktár- készlet kiárusítása folyik, mert nem kedvelték meg a háziasszonyok. (X)