Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-29 / 24. szám

4. KÖZLEKEDÉS HÍRLAP, 1992. január 29., szerda Tévhit Az Országos Közlekedésbiz­tonsági Tanács már évekkel ez­előttjelszót hirdetett: „Járművel vagy gyalog, az úton társak va­gyunk!” Ez a közlekedésbizton­sági propaganda egyik legjob­ban sikerült mondása, legin­kább a lényegre tapint. A bizton­ság szempontjából ugyanis telje­sen közömbös, hogy a közlekedő ember gyalogos-e, utas-e vagy járművet vezet, ugyanabban a közlekedésben vesz részt, ugyan­olyan kötelessége vigyázni má­sokra, és persze saját magára is. A plakát, amelyen a jelszó megjelent, zebrát — kijelölt gya­logos-átkelőhelyet — ábrázol, a járművek és gyalogosok leggya­koribb találkozási pontját. Saj­nos ez a „találkozás” sokszor tragikusan végződik. Egy-egy balesetnél természetesen megál­lapítják a felelőst is, amely több­nyire a járművezető. Azonban nyilván kevesebb tenne a zebrá­kon a baleset, ha mind a jármű­vezetők, mind a gyalogosok vég­re komolyan elgondolkoznának azon, hogy a zebra a kocsiútnak az a része, amely egyaránt szol­gál a járművek és a gyalogosok közlekedésére. Ha a forgalmat lámpa vagy rendőr irányítja, egyszerűbb a helyzet. De ha nem, akkor a közlekedési szabá­lyok mellett — vagy azon túlme­nően — bizonyos társadalmi szabályoknak is érvényesülniük kell, a közös használatra vonat­kozó olyan szabályoknak, ame­lyek a legszorosabb rokonság­ban vannak az illemszabályok­kal. Ha már a szabályoknál tar­tunk: elég sok félreértés van ezen a téren is. A járművezetők jó ré­sze az erőfölény szempontjából szemléli a zebrát, és úgy véli, hogy az vigyázzon az életére, aki gyengébb. Ez a magatartás — a durva szabályszegéseken kívül — enyhén szólva modortalanság is. A gyalogosoknak pedig túl­nyomó többsége abban a téves hitben van, hogy a zebra valami­féle abszolút elsőbbséget, ab­szolút biztonságot jelent. A köz­lekedési szabályok egyértelmű­en kimondják: a gyalogos az út­testre akkor léphet, ha meggyő­ződött annak veszélytelenségé­ről. Akár van ott zebra, akár nincs. Más kérdés, hogy a zebrán áthaladó gyalogosnak elsőbb­sége van a járművekkel szemben. Ha eltekintünk a szabályoktól, vagyis elsőbbség ide vagy oda: az úton társak vagyunk — és ezt sosem szabad elfelejteni. Nagyon sokan, amikor utas­ként beülnek egy autóba, lezár­ják belülről az ajtót, tehát műkö­désbe hozzák azt a kis szerkeze­tet, amely megakadályozza az aj­tó kívülről történő nyitását. Ez a szerkezet többnyire egy gomb le­nyomásával zárja az ajtót. Van­nak olyan autóvezetők, akik ra­gaszkodnak ahhoz, hogy minden ajtó belülről zárva legyen, és egy­szerűen el sem indulnak addig, amíg az utasok ezt a műveletet el nem végezték. Kideríthetetlen, hogy ezt a szokást ki vezette be! Hogy miért záratják be utasa­ikkal az ajtót, a megkérdezett au­tósok többsége azt válaszolta: nehogy egy esetleges baleset al­kalmával, vagy menet közben véletlenül kinyíljon valamelyik ajtó! A válaszok arra engednek következtetni, hogy az autósok többsége nincs tisztában azzal, mire szolgál és hogyan működik ez a zárószerkezet! Ha ez a zárszerkezet a normál ajtózáron kívül még egy pótlóla­gos, járulékos zárást is adna, ért­hető lenne a ragaszkodás a zár­árvita! (Autóvezetők figyelmébe!) gomb működtetéséhez. Erről azonban szó sincs! A szóban forgó szerkezet ugyanis csak arra szolgál, hogy megakadályozza az ajtó kilincs­csel való kinyitását. Ha tehát az ajtót rosszul csukták be, és azért akar kinyílni, vagy a balesetkor az ütközési deformációk miatt felpattan, teljesen mindegy, hogy a zárgomb milyen állásban van. Illetve nem mindegy! Ha ugyanis az ajtókat belülről bezárták, egy esetleges balesetkor kívülről nem tudnak a bennülők segítsé­gére sietni, mert nem lehet ki­nyitni az ajtókat! Persze, be lehet törni például az ablakokat, de ez egyrészt újabb sérüléseket okozhat, más­részt időbe telik, pedig ilyenkor másodpercek is számítanak. Az olyan autóknál, ahol a zá­rógomb az úgynevezett „gyer­mekzárat” is pótolja (pl. Zsiguli hátsó ajtó), elfogadható a hátsó ajtók bezárása, de csak ha gyer­mekek ülnek hátul. Ilyenkor azonban az első ajtók egyikét sem szabad bezárni! A gyermekek közlekedési veszélyeztetettségének okai A gyermekek köztudottan a közlekedés legveszélyeztetet­tebb résztvevői közé tartoznak. Baleseti sérülési valószínűségük tízszerese a felnőttekének. A szakemberek gyakran fel­hívják a figyelmet arra, hogy a közlekedő gyermek másként lát, hall, gondolkodik és cselekszik, mint a felnőtt. Életkori sajátos­Mutasd az autód, megmondom, ki vagy Aki piros sportkocsit vásárol, biztos, hogy hűtlen férj, akinek viszont középkategóriájú autója van — Sierra vagy Cavaüer—an­nak nyugodt lehet a felesége — állítja Duncan McIntosh skót kutató. Aki öreg autót vásárolt azért, hogy maga újítsa fel, többnyire önző, makacs ember. A nőknek tudniuk kell, hogy az ilyen férfi nehezen válik meg függetlensé­gétől: az életüket teljes mérték­ben maguk kívánják meghatá­rozni, s ehhez nincs szükségük partnerre. A klasszikus autómo- dellekre sok pénzt áldozó férfi a státusszimbólum rabja. Ez óva­tosságra kell, hogy intse az eset­leges házas- vagy élettársat: az ilyen ember minden pénzét autó­ra áldozná, tehát keményen kéz­ben kell tartani az otthoni költ­ségvetést. Aki viszont az új autó átvételekor a megszokottól el­térő fantáziájú rendszámtáblát akar, annak nincs semmi önbi­zalma és az ágyban kudarcot vall. zák, és ezzel a biztonságos közle­kedési részvétel szempontjából bizonyos korlátokat jelentenek a gyermek számára. Egy tudományos vizsgálat so­rán különböző korú gyermekek és fiatal felnőttek távolságmeg­ítélési képességét hasonlították össze. Ugyanis ez a képesség kulcsfontosságú a gyalogosátke­lés biztonsága szempontjából. Az eredmények azt mutatták, hogy a távolság megítélésének képességében igen nagyok az egyéni különbségek, és e képes­ség ugyanazon személyeknél is ingadozásokat mutathat. A 4-6 évesek távolságbecslése teljesen megbízhatatlan. Nagyobb gyer­mekek mind a helyszíni, mind a laboratóriumi vizsgálatok során hasonló eredményeket értek el, mint a felnőttek. Különbség volt azonban, hogy az átlagtól való eltérés gyermekeknél kétszer ak­kora volt, mint a felnőtteknél. Egy másik vizsgálatban 6-14 éves gyermekeket arra kértek, hogy becsüljék meg a feléjük kö­zeledőjárművek sebességét „las­sú”, „közepes” vagy „gyors” ka­tegóriába sorolva. Az eredmé­nyek azt mutatják, hogy minél nagyobb a gyermek, annál in­kább képes a „lassú” és „köze­pes” sebességet jól megítélni. A „gyors” becslése ugyanakkor a korral fordítottan arányos: eb­ZÖM út Vannak olyan útvonalak, amelyeken elég sűrűn követik egymást a közlekedési lámpák. Amikor az egyiktől elindulunk, már látjuk, mit mutat a követ­kező. Ha valaki ilyen helyen azt látja, hogy a követ­kező lámpán tilos a jelzés, okosan teszi, ha lassan és kényelmesen gurul a lámpa felé. Kíméli az autóját, és takarékoskodik. A motor kihúzatása az egyes fo­kozatokban mindenképpen több üzemanyagot fo­gyaszt, mint a lassú, nyugodt kapcsolással elért kö­zepes sebesség, amelyet finom gázadással is lehet tartani. Az erős felgyorsulást aztán esetleg fékezés követi, mert a lámpa csak később vált zöldre. Ez a fékek indokolatlan igénybevételét jelenti, kopnak a fékbetétek, a gumiabroncsok, s végeredményben visszahat az üzemanyag-fogyasztásra is, mert az au­tó felgyorsításához felhasznált üzemanyagot fel­emésztettük a fékezéssel. Az autó kímélése és a költségek csökkentése miatt tehát mindenképpen helyeselhető ez a módszer. Ám másik körülményt is figyelembe kell venni. Ha csúcsforgalom van, és hosszú autósorok vára­koznak a zöld jelzésre, egyenesen elítélendő, ha va­laki — ráadásul a sorban az első — csak azért kezd cammogni a következő lámpa felé, mert látja, hogy az piros. Ezzel ugyanis mesterségesen csökkenti az ben a nagyobb gyermek nagyobb kockázatnak van kitéve. A ne­mek függvényében is jelentős el­térések mutatkoznak. A lányok a gyors, veszélyes sebességet job­ban meg tudták ítélni, mint a fi­úk. A sebesség megítélését a ko­ron és nemen kívül a jármű jel­lemzői: a méret, a zaj is befolyá­solják. A zajos járműveket in­kább tartják gyorsnak, mint a ke­vésbé zajosakat. A kisgyermekre jellemző a szelektív észlelés. Ez azt jelenti, hogy a gyermek álta­lában az érzelmileg fontos tár­gyak, történések felé fordul. A közlekedési magatartás szempontjából negatív hatású a félelem, a dac, vagy a fel nem dolgozott konfliktus. A közleke­désben érvényes normák figye­lembevételének készsége nagy­mértékben függ a gyermek és fel­nőtt közötti érzelmi viszonytól. Ha elutasítja a felnőtteket, akkor gyakran elutasítja a felnőttől a közlekedési magatartásra vonat­kozó tanácsokat is. A 3-6 éves gyermekek a köz­lekedési környezetről alig ren­delkeznek tapasztalatokkal. Szá­mukra a külvilág tele van újdon­sággal, amit fel akarnak fedezni. Az óvatosságfogalma ismeretlen ebben a korban. A kisgyermek magatartását elsősorban a spon­taneitás irányítja. Bár a különbö­ző zajokat korán megkülönböz­tetik, az iránymeghatározás ne­héz számukra. Hallás után sok­szor tévesen jelzik, merről jön a jármű, amelyet nem látnak. A kisgyermek a mozgások felisme­résében is gyakorlatlan. Ha pl. egy kutyát lát futni, annak kör­vonalai állandóan változnak. A gépkocsi, a vonat körvonalai mozgás közben állandónak ma­radnak, a gyermek csak azt látja, hogy kisebb vagy nagyobb. A közlekedés felnőtt résztve­vői általában túlbecsülik a gyer­mekek biztonságos közlekedésre való képességét. Nem veszik fi­gyelembe a fejlődési folyamato­kat, és az átlagos képességű gyer­mekről feltételezik, hogy a köz­lekedésben „felnőtt” módjára vi­selkedik. Gyakori, hogy a felnőttek rossz példát mutatnak a közleke­désben. A szülők nem mindig vannak tudatában annak, hogy a gyermek közlekedési magatartá­sának alakulása szempontjából rendkívül fontos az általuk mu­tatott példa. A jelzőtáblák „tanulásának” periódusában a gyermek kérdez. Adjon a szülő világos magyará­zatot arra, hogy mire való adott helyen egy-egy jelzőtábla. Jó, ha a kritikát félreteszi, amennyiben rosszul elhelyezett jelzőtáblák­kal találkozik. Ellenkező esetben az a benyomás alakulhat ki a gyermekben, hogy a táblák feles­legesek és értelmetlenek. A köz­lekedési környezet oldaláról nagy veszélyt jelentenek az ún. látási akadályok, oszlopok, ál­landó, mozgó, parkoló jármű­vek. A gyermekeket céltudatos megfigyeltetéssel, beszélgeté­sekkel és játékokkal késztethet­jük a közúti közlekedés részletei­nek differenciált érzékelésére. Kísérletek bizonyítják, hogy a gyermekek azokat a tárgyakat, amelyeket meg tudnak nevezni, összetett helyzetben is hamarabb felismerik, mint azokat, ame­lyeknek nevét előzőleg nem hal­lották. A korán kezdődő közlekedés­pedagógiai munka javítja a gyer­mekek biztonságának esélyeit, és elősegíti az önállóság adagolá­sát. adott kereszteződés, az adott zöldfázis áteresztő ké­pességét, sokkal kevesebb autó jut át a keresztező­désen a zöldjelzés időtartama alatt. Ez pedig előbb- utóbb az autók „felhalmozódásához”, dugóhoz ve­zet. Nem arról van szó, hogy a zöldjelzésre csikorgó gumikkal, rakétaszerűén kell elindulni. Az autót kí­mélve is lehet frissen, tempósan felgyorsulni. Álta­lános hiba azonban, hogy sok vezető a lámpa előtti megálláskor nem készül fel az indulásra, vagyis a sebességváltót nem teszi egyesbe, hanem a zöldjel­zéskor „keresi” a sebességet. Ezáltal értékes má­sodperceket vesz el az őt követő autósoktól. Amíg valaki egyedül van az utcán, gyakorlatilag azt tesz, amit akar (a szabályok adta lehetőségeken belül). Ha azonban már ketten vagy többen igyekeznek el­érni úticéljukat, a közlekedésben is ugyanolyan kö­zösségi magatartást kell tanúsítani, mint az emberi együttélés bármely más területén. Arról sem sza­bad megfeledkezni, hogy a jelzőlámpák jelzéseinek figyelmen kívül hagyása — pl. piroson való áthala­dás — legtöbbször nagy kockázattal, súlyos sérülé­seket, halálos eseteket előidéző magatartással jár­hat. Ézért minden közlekedőnek — a maga és má­sok testi épségének védelme érdekében — tisztelet­ben kell tartani a közlekedési szabályokat. A téli autózás nehézségei A figyelmetlen és nem az útviszonyoknak megfelelő vezetés következménye: halottak, sebesültek az összeroncsolódott járművekben. Tél van, jeges utakkal, ködös látási viszonyokkal — vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra! Általában minden autós irtózik a téltől. Mert hogyan is kezdődik a nap? Miközben a vezető megy a kocsi felé, már azt latolgatja, hogy könnyen, vagy egyáltalán indul-e, vagy sem. Aztán, ha megindul a motor, kezdődik a munka. Ha történetesen esett éjjel a hó, először jön a söprés. Ha ez készen van, következik a kapirgálás. Kapirgálni a je­get az ablakról, a lámpákról (a fényezésről tilos, mert lejön vele a fes­ték is), azután, ha ez is megvan, el kell indulni az autóval, ami néha nem is olyan egyszerű. Ha a hókotró az éjszaka kis hófalat épített mel­lénk, még lapátolhatunk is. Szerencsés esetben azonban sikerül az in­dulás, és máris kezdhetünk csúszkálni úticélunk felé. Közben nem­csak arra kell figyelni, hogy mi ne tegyünk kárt saját autónkban, ha­nem arra is, hogy mások se törjék össze. Tisztes távolságban kell ma­radni pl. az autóbuszoktól, tehergépkocsiktól, T betűs kocsiktól, va­lamint a száguldó őrültektől. Van azonban a télnek egy olyan kísérőjelensége, ami miatt az ösz- szes rosszat időnként hajlamosak vagyunk elfelejteni, és amikor ez a jelenség eljön, szeretjük a telet. Ez a jelenség nem más, mint az, hogy télen nem kell sorba állni az autómosóknál. Nyáron általában sokan azért járnak napokon keresztül piszkos autóval, mert nincs türelmük beállni a sor végére, ugyanis néha 30-40 autó is áll a mosó előtt. Télen soha! Arról sem szabad megfeledkezni, hogy télen sokkal fontosabb egy autót tisztán tartani, mint nyáron. Az utakra vegyszert szórnak, és ez a hóval, jéggel együtt nem kíméli a karosszériát. Tulajdonképpen az lenne az igazi, ha az autót — a nedves, lucskos időszakban — minden­nap alulról és felülről meg lehetne mosatni. Persze a fagy ellen is vé­dekezni kell. Le kell törölni az ajtószigeteléseket, esetleg be kell kenni glicerinnel, a zárakba fékfolyadékot kell juttatni (legegyszerűbb ma­gával a kulccsal), és el kell végezni egyéb ilyen óvintézkedéseket. Nem kétséges, mindez pluszmunka. Az sem kétséges, hogy el is le­het hanyagolni. Aki pedig elhanyagolja, az ne csodálkozzék nagyon, ha tavasszal körbejárja az autóját... A téli vezetést nehezíti — a biztonságot veszélyezteti —, hogy rit­kán szárazak az utak. Vagy jegesek, vagy latyakosak. Egyik rosszabb, mint a másik. A jegesnél persze semmi sem lehet rosszabb, de azért az sem igazi öröm, hogy akár előttünk megy valaki, akár elmegy mellet­tünk, a szélvédőre felhord egy csomó latyakot. Személykocsitól ki­sebb adagot kapunk, de ha egy teherautó vagy kamion jön szembe ve­lünk, alaposan beteríti a szélvédőt. Ha már a beterítés után kezdünk ablakot törölni, jó néhány másodpercig nem látunk semmit, ami egyenesen életveszélyes. Á biztonságos módszer: mielőtt a szembe­jövő mellénk ér, már bekapcsoljuk az ablaktörlőt, és az ablakmosóból egy kis folyadékkal rásegítünk a tisztításra. Az ablakmosóval azonban elég sok gondunk van télen. Speciális fagyálló folyadékkal kell készítenünk keveréket, mert a tiszta víz be­lefagy a tartályba. Speciális folyadékra azért van szükség, mert a hű­tőben használatos fagyálló megtámadja a fényezést, ha ráfolyik. Ha a tartályba befagy a víz, nincs ablakmosás. Ez önmagában is nagy baj, és balesetveszélyes. De ha minden rendben is van, még min­dig marad bosszúság. A mosófolyadék tartálya nem elég nagy ahhoz, hogy hosszabb útra elég legyen. Ezért érdemes tartalék ablakmosó fagyállót magunkkal vinni, hogy szükség esetén utána tudjuk tölteni!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents