Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-23 / 19. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. január 23-, csütörtök Az angolkisasszonyok iskoláinak négy évszázada (111/1.) Ward Mária példát mutat A rend alapítója férfiasán kemény, mégis nőiesen gyöngéd egyéni­ség volt Anglia történetének viharos időszakában, 1585. január 23-án született Ward Mária (Mary Ward), egy régi angol nemesi család saljaként. Akkor még nem volt Angliában vallássza­badság, de az ő házuk menedé­ket adott az üldözött katoliku­soknak a velük szembeforduló anglikán környezetben. Ifjú éveiben Ward Mária mű­velt nővé serdült, latinul is jól megtanult. E rendkívül szép és gazdag leánynak már 15 éves ko­rától kezdve előkelő kérői vol­tak, de ő teljességgel csak egyet­len nagy ügynek szentelte az éle­tét: Isten szolgálatának. Ezt azonban nem úgy képzelte el, hogy egy kolostor zárt világában éljen Istennek tetsző életet. A szerzetesi közösséget, s a szerze­tesi élet követelte engedelmessé­get, szegénységet és tisztaságot úgy akarta megvalósítani, hogy ez alapja legyen a kolostoron kí­vüli emberi világ jó szolgálatá­nak, mégpedig a leányok keresz­tény szellemű nevelése révén. Az ő férfiasán kemény és mégis nőiesen gyöngéd egyéni­sége, valamint a keresztény le­ánynevelés szolgálatának esz­méje vonzónak bizonyult más nemesi származású, fiatal angol hölgyek számára is. Ward Mária vezetésével elhatározták, hogy koruk „élvezetvallásával” szem­ben ők nemcsak imádkozással, hanem az Istennek tetsző neve­lőmunkával is fáradozni fognak saját lelkűk és embertársaik lel­kének nemesítésén. Angliában a katolikusok üldözése miatt nem nyílt volna tér számukra, ezért áthajóztak a tengeren Flandriába (a mai Franciaország legésza­kibb részébe.) Ward Mária ötödmagával 1609-ben itt, a flandriai Saint- Omerben veti meg az alapját an­nak a szerzetes kongregációnak, amely több évszázad megpróbál­tatásai útján alapja lesz a modem nőnevelésnek. Saint-Omerben a kis szerzetesnői közösség iskolát és internátust nyitott a leányok számára. Nagy dolog volt ez ab­ban az időben, amikor még csak a fiúk iskoláztatását tartották fontosnak, azt is inkább csak az előkelőbb vagy gazdagabb csalá­dok körében. Ward Máriának az volt a meggyőződése, hogy a női egyenjogúság — s így a leányok művelődése — kérdésében a ke­reszténységnek nem kell tartóz­kodó magatartást tanúsítania, hanem örömmel küzdhet érte. De azt is meggyőződéssel hirdet­te: „Mindig a szeretet legyen az első, és azt kövesse az okosság!” Egy századunkbeli magyar angolkisasszony, Körtvélyesi Mária így jellemzi könyvében Ward Máriát: „Mindenkihez al­kalmazkodni tudó, szeretetet, fi­gyelmet, gyöngédséget sugárzó egyénisége varázserővel vonta magához a lelkeket, s finom mo­dora a szegények és gazdagok szí­vét egyaránt lebilincselte. ” Én is úgy képzelem őt magam elé, hogy sugárzó lélek és óriási hatá­sú egyéniség volt. Szinte a csodá­val határos, hogy Ward Mária ve­zetésével vagy az ő útmutatásai alapján az angolkisasszonyok in­tézetei rövid idő alatt több or­szágban is megalakultak. Náluk nemcsak a nemesi, ha­nem a polgári származású kislá­nyok is megtanultak írni, olvasni és varmi. Az angolkisasszonyok alapos hit- és erkölcstani okta­tást adtak a gyermekeknek, de az oktatásnál is fontosabbnak tar­tották a nevelést: elsősorban az érzület nemesítésén és jó szoká­sok meggyökereztetésén, erköl­csös, emberszerető életvitel ki­alakításán fáradoztak. A gyer­mekekkel kapcsolatos bánás­módjukat a jósággal párosult szi­gor jellemezte. Ward Mária a szerzetes neve­lőnőktől megkívánta (s ezt írásba is foglalta részükre): „Szoktassa­nak korán önuralomra, ismertes­sék meg növendékeikkel Isten és embertársaik iránti kötelességei­ket, vezessék őket önismeretre...” Nagyon fontosnak tartotta — a vezetők és a vezetettek számára egyaránt — az őszinteséget: „Olyannak mutasd magad, ami­lyen vagy, s olyan légy, aminőnek látszani kívánsz!” Nem vetette meg a vidámságot, sőt hirdette, hogy az angolkisasszonyok éle­tében a jó kedély és a komolyság jól megférhet egymással: „Hiva­tásunkban vidám kedély, jó ész­tehetség és az erényekre való hő vágyakozás kívántatik.” A szerzetesnők úgy szeretik és szolgálják igazán az Istent — írja egy helyütt Ward Mária —, ha életüknek kettős célja van: „Min­den erény elsajátításával saját lelkünk tökéletesítésén fáradoz­zunk”, s „minden szorgalommal és bölcs igyekezettel mások lelki javát igyekezzünk előmozdí­tani, főképp a leánykák neve­lésével.” A szülők csakhamar minden­felé megszerették az angolkisasz- szonyokat, ahol csak házuk (in­tézetük) nyűt, mert minden tár­sadalmi réteg igényeit ki tudták elégíteni. Ezek a szerzetesnők kiváló nevelőknek bizonyultak. Kis növendékeiknek — a jöven­dő családanyáknak — művelt­ségben és lelki értékekben az egész életükre kiható útravalót tudtak adni. így — a mindennapi nagyon önzetlen nevelés révén — szeretetet, bizalmat és örömöt csepegtettek tanítványaik által a mindig gondokkal küzdő emberi társadalomba. Ward Máriának és követőinek azonban igen sok megpróbálta­tásban volt részük, amíg tevé­kenységüket a hivatalos egyházi körök is jóváhagyták. Az angol- kisasszonyoknak erről a rögös, de végül is eredményes történel­mi útjáról majd január 28-án, kedden, a következő részben lesz szó. (Folytatjuk) Dr. Pásztor Emil A tanyai turizmusért — Erdőtelken Nemcsak a már ismertebb, népszerűbb falusi, hanem a ta­nyai turizmus megkedveltetésére, fellendítésére is van már vállalko­zó Heves megyében. Pintér (Gyula) Béla Erdőtelek határá­ban próbálkozik a még országo­san sem különösen elterjedt ven­dégfogadással. — Honnan a kedve hozzá? — kérdezem tőle nyitás előtti ké­szülődésében. — Számomra teljesen új a most választott tevékenység — magyarázza —, ezelőtt egészen mással foglalkoztam. S őszintén megvallom, hogy amikor a ta­nyámon az első, a kisebb házat kezdtem rendbe tenni, csakis a családomra gondoltam. Saját lakhelynek szántam, eszembe sem jutott, hogy rendszereseb­ben idegeneket is fogadjak, belő­lük éljek. Csak később jutottam erre az elhatározásra, s különö­sen akkor lett hozzá kedvem, amikor önkormányzati képvise­lők társaságában — mivelhogy községünk alpolgármestere va­gyok — Ausztriában egy kicsit a külföldi szakma tanulmányozá­sára is módom adódott. Egyszó­val takarosabbá formáltam a má­sodik, a nagyobb épületet is a ta­nyán. Emeíetethúzattam rá, s ki­alakítottam benne már mindent, ami másokat talán még jobban ide csalhat, mint minket. Fürdőt kapott mindegyik szoba, a föld­szinten lett egy nagyobb étterem konyhával, s van szauna is. Au- tóbusznyi vendég is elfér, jól érezheti így magát nálunk. Külö­nösen pedig, ha a jobb idő beáll, s a már fenyővel is díszített „udva­ron” elkészül a fürdőmedence, arrébb pedig a tenisz- és a mini­golfpálya. No meg — ki ne felejt­sem! — a pince is olyan lesz vég­re, mint szeretnénk: saját telepí­tésű szőlőnk levét őrzik a hordok a borozgatáshoz. — S addig? — No persze, addig is talál magának ezt-azt, aki ide iön — hajuk a gazda készséggel a kiegé­szítésre. — Hiszen vendégeink­nek szánjuk például a környező bányatavakat, kiváltképpen az általam bérelt legközelebbi hár­mat, ahol kedvükre horgászhat­nak, vagy éppenséggel vadka­csázhatnak. A vadászok na­gyobb mulatságára telepítettük még tavaly a víziszárnyasokat, hogy akinek a pecázgatas kevés, hát a puskáját durrogtathassa. Aztán na ez sem elég, szekérrel éppenséggel kirándulni is lehet az erdőtelki arborétumba, amely úgyszólván egész esztendőben látványos, érdekes. S mikrobusz- szal elvisszük a vendéget akár a Tiszáig\, hogy még többet lásson a vidékből, megyénk alföldi szépségeiből. — Nem kis vállalkozás. — Bizony, megkérte az árát: összegyűjtött pénzünk mellé külső támogatásra, jókora bank­kölcsönre is szükségünk volt. Ám reméljük, hogy meghozza az áldozatot, sikeres les,z, amihez családoson fogtunk. Úgy véljük, hogy nem egeszen mindennapi, amit ajánlunk majd, ilyenformán vonzólesz a csoportoknak, nem­csak a külföldi, hanem talán a belföldi üdülővendégeknek is. Mert elsősorban — hogy ha nem is kizárólagosan — csoportokra számítunk, azokat várjuk, akik gyermekek nélkül vagy velük ilyesféle helyre vágynak, így kí­vánnak pihenni, szórakozni, mint nálunk lehet. A világért sem akarunk átutazóknak, be- ténfergőknek kocsmát nyitni, hanem inkább a hosszasabban tartózkodókat váijuk, nekik sze­retnénk kellemessé, emlékeze­tessé tenni az itteni napokat. — Legyen szerencséjük hoz­zá! (gyóni) A felújított, bővített tanyaépület körül már saját telepítésű fenyők is díszlenek HANG-KÉP Magasabb szinten Időben értesültünk arról, hogy január 6-tól megváltozik a rádió műsorrendje. Szeretem az indokolt, az ésszerű reformokat, különösképp, ha az erre vállal­kozók arra törekszenek, hogy mindenféle szólamot mellőzve, következetes munkával valóra is váltsák azokat. Nos, a hang varázsára eskü­dött kollégák megint igazolták, hogy nem frázisokat pufogtat- nak. Igaz, még egy hónap sem telt el, de az máris vitathatatlan, hogy jó irányba léptek előre. Tetszik az alapállás. Az, hogy ebben a zűrzavaros, átmeneti jel­legű, vad indulatoktól szörcsögő korban valamiféle nyugalomra, tárgyilagosságra, higgadtságra koncentrálnak. Ez a helyes, mert a szereptévesztés aligha bocsána­tos bűnébe esik az, aki azt hiszi, hirdeti, hogy az újságíró a pilla­natnyi események formálója. Ez a szemléleti torzulás információ­csonkításhoz, pártoskodáshoz, a hallgató félrevezetéséhez vezet. Dicséretes, hogy a Bródy Sán­dor utcában kevesen szenvednek efféle kórtól, s a többség szolgá­latnak, küldetésnek érzi felada­tát, s azért szorgoskodik, hogy minél átfogóbb képet nyújtson számunkra hétköznapjainkról, ránk bízva a mérlegelést, a dön­tést, az állásfoglalást. Elsősorban a Magyarország­ról jövök sűrűbb jelentkezése váltotta be a hozzá fűzött remé­nyeket. Az e körben tevékenyke­dők már ennyi idő alatt is hitele­sítették: megérdemelték a „többletteijedelmet”. Riportjaik színesek, érdekesek, árnyaltak, gondolatébresztőek. Külön erény az, hogy jó néhány szer­kesztő humánummal is fűszerezi az egyes produkciókat. Kell ez, mert manapság hiánycikk a kéz­zelfogható emberség, a segítség- nyújtás egyértelmű szándéka. Épp ezért ha ilyesmivel szembe­sülünk, akkor nem marad el az elismerés, az a köszönet, amely visszasugárzik a jelzésadóra. Nem vitatom: adódhatnak ba­kik, itt-ott előfordulhatnak csi­szolatlan reagálások, de nem ez a jellemző, vagyis van mire építeni, van mit sugározni az empátia hullámhosszán... Indulatok nélkül? Idegesítő az egyre elmélyülő tévés válság. Fizetjük a meg­emelt dijat, értesülünk a brancs- beliek irreálisan égbe emelt kere­setéről, s konstatálhatjuk foly­vást azt, hogy a majdhogy semmi sem a legalsóbb szint. Illene már tudomásul venni, hogy a nézők szórakozni, kikap­csolódni, észrevétlenül műve­lődni vágynak, s elutasítják a szubjektivizmust, a léprecsalást, a mindig nyakon csíphető csak- azértis egyoldalúságot. Semmi közöm a kisgazdákhoz sem, mégis arcpirító az, hogy a legutóbbi, a január 19-i A hét egyik blokkjában csak az úgyne­vezett harminchármak képvise­lői kaptak szót, hogy mértéktar­tás nélkül címkézzék, szidják, már-már lefasisztázzák a Tor- gyán-féle csoportot, ahonnan voltaképpen senkit sem kérdez­tek meg. Hát kérem, nem ezért postáz­zuk a forintjainkat. Hová lett a kötelességtudat, az az etikai pa­rancs, hogy hallgattassák meg a másik fél is. Vegyék már végre tudomásul, hogy senki sem kí­váncsi a csipi-csupi politikai frö- csögésekre. A havonta felvett — állítólag nem kis bérért — lega­lább ezt a minimális előírást kell betartani. A tehetségről ne be­széljünk, mert azt meglehetősen zsugorian osztogatták a stáb tag­jainak. Mondok egy ellenpéldát is. Húszadikán este láthattuk a Ma­gyar krónikák című honi-francia dokumentumfilmet, amelynek alkotói szinte a lehetetlennel bir­kóztak meg. Négy sors kapcsán bepillanthattunk a rendszervál­tozás fillérekre váltott, de megrá­zó hatású valóságába. Itt senki nem sumákolt, itt az érintettek nyilatkoztak, s ezzel szinkroni­záltak a meggyőző felvételek. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi is lehetséges viharvert hazánkban. Gazdag Gyula ren­dezőnek és társainak az sikerült, ami e kérdéskörben eddig még senkinek. Megráztak minket, szembesí­tettek környezetünkkel, önma­gunkkal, lelkünk hányattatásai­val, kiútkeresésünk zsákutcáival. Ráadásul a vérbeli purgatórium után osztályrészünk lett az a ka­tarzis, az a megtisztulás, amelyet olyannyira sóvárogtunk. Nem egy-két ezren, hanem több millióan... Pécsi István Politika a parlamenti választások után Megyénk kutatói is tagjai a társaságnak Múlt héten Budapesten tar­totta tisztújító közgyűlését a Ma­gyar Politikatudományi Társa­ság. A leköszönő főtitkár, Szo- boszlai György beszámolójában hangsúlyozta, hogy a hazai poli­tológusok elismerten kiemelke­dő szerepet játszottak a magyar- országi politikai rendszerválto­zásban, a politológia oktatása és kutatása ma mégis nehéz hely­zetben van. A színvonalas okta­tás és kutatás mindössze Buda­pestre és néhány vidéki egyetem­re koncentrálódik. Ennek első­sorban politikai és finanszírozási okai vannak. Schmidt Péter előadásában a magyar parlamentarizmus buk­tatóiról szólt. Véleménye szerint a meglévő hatalommegosztás el­lenére a végrehajtó hatalom köz­pontjában a miniszterelnök áll, pedig a köztársasági elnök is a végrehajtó hatalom része. Sze­rinte következetesebb hatalom- megosztást kellene megvalósíta­ni. A kormány, illetve a minisz­terelnök hatalmi túlsúlyát a Par­lamentnek kellene ellensúlyozni, mégpedig a konstruktív bizal­matlansági indítvány megváltoz­tatásával, amely gyakorlatilag le­hetetlenné teszi a kormány fe­lelősségre vonását. Ágh Attila „a magyar pártok parlamentesedéséről” beszélt. Meghatározása szerint 1989-90- ig tartott a pártok „előtörténe­te”, 1991 a pártok „parlamente- sedésének” éve volt, 1992 pedig az érdekképviseletek intézmé­nyesülésének éve lesz. Pártrend­szerünket felülről, a Parlament által szervezettnek minősítette. Problémaként említette, hogy a választások óta a pártok elsza­kadtak társadalmi bázisuktól, s néhány jelentős párt identitásza­varba került 1991-ben. Bihari Mihály a modern par­lamenti hatalmat jellemezte. Megállapította, hogy a Parla­ment legitimitását a demokrati­kus választás adja, de hatalma korlátozott, nem esik egybe a szuverenitással. A főhatalmat a többi hatalmi ággal megosztva, csak együtt képes ellátni. A Par­lamentnek hat funkcióját emlí­tette meg: az érdekképviseleti, a hatalmi, a törvényalkotói-jogal- kotói, a politikai ellenőrző és fe­lelősségre vonó, a politikai nyil­vánosságot biztosító és a legiti­mációs funkciót. A korábbi ma­gyar Parlament ebből csak a tör­vényalkotó, jogalkotói funkció­nak tett eleget. A többpárti Par­lamentünk a tanulási folyamat elején tart, de remélhetően jó úton jár afelé, hogy „professzio­nális politikai munkaszervezet­té” váljon. Nyitott még az is, hogy Parlamentünk egykamarás marad, vagy kétkamarás lesz. Mindez elsősorban a pártokon, a politikusokon és a képviselőkön múlik. A társaságnak, mely Bihari Mihályt választotta meg új elnö­kének, megyénkből az Eszter- házy Károly Tanárképző Főisko­la politikatudományi tanszéké­nek oktatói is tagjai. Hacsi Lajos Gyermekhangok a világról Brazíliában rendezik meg az idén a Környezet és Fejlődés Vi­lágkonferenciát. Ennek kapcsán fordultak az északi félteke népei­hez a norvég környezetvédők, hogy ahol csak lehet, vonják be a közös feladatok megvalósításá­ba a felnövekvő nemzedékeket. Ehhez a felhíváshoz csatlakozik — többek között — a Magyar Természetvédők Szövetsége, va­lamint számos minisztérium, amely vállalja a gyermekkorosz­tály „meghallgatását”: az ifjúság véleményének összegyűjtését es továbbítását a konferenciára. A pályázat kiíróit az a szándék vezérli, nogy: „segítsék a gyer­mekek jogainak érvényesítését az ENSZ-alapokmányban rögzí­tettek szerint; tudatosítsák közös gondunkat, a természet károso­dását és a környezetvédelmi problémákat, illetve azok hatását a jövő nemzedékére; irányítsák a gyerekek figyelmét közvetlen környezetünkre. ” A Gyermekhangok a világról elnevezésű pályázatot három korosztály — a 6-10, 10-14 és a 14-18 év közöttiek — számára hirdetik meg, „nevezni” írásmű­vei (legfeljebb öt oldal), vagy más alkotással (rajz, kisplaszti­ka, fotó) lehet. Á pályázatok té­mája: a gyermekeket körülvevő közvetlen vagy tágabb környezet Í iroblémáiról mondott önálló vé- emény. Az alkotásokat március 15-ig kell eljuttatni a következő címre: „ Gyermekhang a világról” Ma­gyar Természetvédők Szövetsége 1121 Budapest, Költőu. 21. A bí­rálóbizottság a legértékesebb munkákat jutalmazza: harmin­cán részt vehetnek az április Il­lő. között rendezendő egyhetes táborban, ahol közösen fogal­mazzák majd meg a magyaror­szági gyermekek véleményét. Ezt egyébként — a tervek szerint — egy fiatal tolmácsolja majd a brazíliai világkonferencián.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents