Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-18-19 / 15. szám

HÍRLAP, 1992. január 18—19., szombat—vasárnap

7.

Ököljog az indiai országutakon

India országútjain ököljog uralkodik — az autótulajdonosok mindenre feljogosított kasztja és a túlzott motorizálás együttesen olyan helyzetet teremtettek, amelyet nem lehet eléggé drámaian jellemezni, — vélekedik a DPA német hírügynökség Újdelhiből keltezett tudósítása.

íme, egy példa: egy motorkerékpáros utolér egy autóst, az gyorsít, és a motoros nyomába iramodva, egy fél méter magas kőkerítésnek szorítja őt. A motoros fékez, de a következő közlekedési lámpánál utoléri az autóst, és megkérdezi tőle, vajon meg akatja-e őt gyilkolni. A válasz félreérthetetlen „igen”! „Megöllek, te disznó. Egy motorkerékpár ne előzzön egy személyautót” — hangzik a „magyarázat”. A motoros ugyanis áthágott egy ősrégi indiai törvényt, amely ellen már Mahatma Gandhi is hasztalan küzdött: az erősebb törvényét.

Ez a törvény könyörtelenül érvényesül a közlekedésben az egész országban. Aki teherautót vezet, nem is beszélve egy autóbuszról, annak mindent szabad. De mindenekelőtt előznie szabad, és az indiai utakon ismeretlen fogalom az, hogy legyünk tekintettel másokra. A gyalogosok még a zebrán is csak futva mernek átmenni, hogy az életüket mentsék. Teherautó kíméletlenül elgázolná őket. Csupán Újdelhiben városi buszok 1990- ben több mint 400 embert gázoltak halálra. Indiában naponta 664 ember hal meg közlekedési baleset következtében, s a halálos balesetek terén az ország tartja a „világrekordot”. 1990-ben hivatalos adatok szerint 54 ezren haltak meg az utakon.

Ezeket a statisztikai adatokat nem lehet csak az utak rossz állapotával magyarázni, mert különösen a főváros négy nyomtávos útjain katasztrofális a helyzet. És a hiányos képzés sem lehet egyedüli magyarázat. Igaz ugyan, hogy aki akar, az már száz rúpiáért (6,6 márka) szerezhet vezetői jogosítványt korrupt tisztviselőktől, de még ez sem magyarázza meg a könyörtelen ámokfutást. Az ok főleg a vagyonosok arroganciájában keresendő, amely brutálisan megnyilvánul a gyengébbekkel szemben.

És még egy példa: az autók visszapillantó tükre, ha egyáltalán van ilyen, befelé fordítva, hogy még véletlenül se szolgálhassa azt a célt, amiért gyártották, nevezetesen a mögöttes forgalom megfigyelését. Az ugyanis egyetlen autóvezetőt sem érdekel. „Itt jövök én!” — ez a jelszó az autósok körében. És ráadásul Újdelhiben minden három percben egy új autó áll be a forgalomba — csak éppen bánni alig tud vele valaki is.

Köteteket lehetne írni az indiai autósok arroganciájáról. „Az indiaiak nem parkolnak. Megérkeznek és megállnak” — írta nemrég a Times of India. A következmény pedig: leírhatatlan forgalmi dugók és fülsiketítő hangzavar a városok amúgy is kaotikus piaci negyedeiben.

Nemcsak az autópályáktól elkényeztetett nyugatiak panaszkodnak az indiai utakon dúló háborúra. Maguk az indiai újságírók nap mint nap színes tudósításokban ecsetelik az áldatlan állapotokat, követelnek kommentárokban és vezércikkekben szemléletváltást. S közben keresik a találó fogalmakat a leírhatatlan hű jellemzésére. Legutóbb egyikük delíriumhoz hasonlította az indiai városok közlekedését. Ennél élethűbb jellemzést keresve sem lehetett volna találni...

Sarlatán vagy lángész?

Arcátlan sarlatán vagy lángeszű orvos és-filozófus volt-e? A 450 évvel ezelőtt Salzburgban elhunyt Paracelsust már életében felváltva támadták és dicsőítették. Korának egyik névtelen gúnyversében olvashatjuk róla: „Dögöljek meg, ha méltó vagy arra, hogy az éjjeliedényt Hip- pokratész után vidd!” Aki ellenben kezeltette magát vele, az az esetek többségében el volt ragadtatva nehezen érthető és sok tekintetben haladó gyógymódjától, mint például a nagy humanista, Rotterdami Erasmus, aki így ír róla: „Csodálkozom, hogy honnan ismersz engem ilyen jól, amikor még nem is láttál.”

Az orvosképzés tulajdonképpen ma sem tudja igazán, hogy mit kezdjen Paracelsusszal, s ez teljesen független attól, hogy előkelő német orvosi kitüntetés viseli a nevét. Paracelsus ezt tanácsolta tudóstársainak: „Nem cím és nem rábeszélőképesség, nem nyelvtudás és nem széles körű olvasottság követeltetik meg az orvostól, hanem a természetes dolgok és a természet titkainak mély ismerete.” Paracelsus szembefordult a könyvekből megszerezhető ismeretek kizárólagosságával, amikor az ilyen ismeretekkel nyilvánvalóan nem lehetett gyógyulást elérni. Szerinte az orvos sokkal inkább képes betegségeket meggyógyítani, ha ismeri „az eget és a földet”. Próbálja tehát megérteni a természeti folyamatokat, és tekintse az embert mikrokozmosznak, aki a makrokozmoszban tükröződik vissza. Ezért Paracelsus az átfogó orvostudomány előfutárának tekinthető, amely ma már aligha képezheti vita tárgyát.

Paracelsus — valódi nevén Theophrastus Bombastus Aure- olus Philippus von Hohenheim — sváb családból 1493-ban született Svájcban. Nem egészen ötven évig élt, és ezalatt beutazta csaknem egész Európát, magába gyűrtve korának orvosi ismereteit. Életműve egy több tucat kötetnyi orvosi, filozófiai és teológiai tárgyú írás, amelyhez magyarázatul külön Paracelsus- szótár szolgál.

Vitathatatlanok az orvostudományok terén szerzett érdemei, hogy csak a szifilisz kezelését, a bányászbetegségek gyógyítását, az emberi testben lejátszódó kémiai folyamatok leírását és ásványok gyógyszerként való alkalmazását említsük. Ugyanakkor nem tudott szabadulni az elmú- lóban lévő középkor egynémely gyakorlatától sem, mint például attól a tantól, amely szerint az anyagok külső jellemzőiből következtetni lehet azok gyógyító hatására. Ezért aztán vörös színű koraitokat írt elő betegeinek vértisztító gyanánt.

Ennek ellenére ma is példaképül szolgálhat Paracelsus szüntelen fáradozása az emberi élet megőrzése érdekében, kiállása a természetes életmód, mint megelőzés és gyógyítás mellett.

UFO-lesen

Karnyújtásnyira az óriási háromszög

HoldJXyS f\ icuc^ OJbuPvuC'ieíöoí

u.iLoOJoU. LuxMrtá'te y *

ft oifrítfí*. h* fcUi/v w

4 V

*/

\*** oeflthJoY fa Á0

K-né rajza és leírásának egy részlete az objektumról

A következő történet érdekessége az, hogy nem a lakott területektől távol történt — ahogy ilyen megfigyeléseknél rendszerint lenni szokott —, hanem Budapest egyik lakótelepén. A főszereplők: férj és feleség, valamint húszesztendős leányuk. K-né leánya 1989. december 11- én este fél hat körül a keleti égbolton fényes gömböt pillantott meg, ami egy helyben állt. Felfedezését megmutatta szüleinek. Ők is megállapították, hogy nem az Esthajnalcsillagot látják, mert attól ez az objektum sokkal nagyobb és fényesebb volt. Az objektum fél óra múlva hirtelen eltűnt, holott az égbolt derült volt, emellett a többi csillag is jól látszott. Másodszor ezt a jelenséget a mama december 18-án fedezte fel az égbolton. „A kőbánya-kispesti buszmegállóban vártam a következő járatot, így volt időm jól megfigyelni. Háromszor akkora volt, mint az Esthajnalcsillag, és sokkal fényesebb” — meséli K-né. — „A helyzetét időnként egy kicsit megváltoztatta. Sokszor elhalványodott, a másik pillanatban pedig már úgy tűnt, mintha ketté akarna válni. Mindezt 10-15 perc alatt tette. Természetesen a buszmegállóban nem szóltam senkinek, nehogy bolondnak nézzenek. Siettem haza, hogy leányomnak beszámoljak minderről. A lányom akkor még nem volt odahaza, csak fél 7 körül érkezett meg. Rohanva, riadtan jött be az ajtón, és azt mondta, menjek ki az erkélyre, mert három különleges tárgy kering a tér felett. Nagyon félt. Elmondta, hogy amíg a buszon utazott, egy különleges, háromszög alakú tárgy a busz felett lebegett. Kirohantam a teraszra... És mit láttam? Fent az égen három pici pont kergetőzött körbe-körbe. A piros és zöld pici pontok nagyon magasan lehettek, mivel egy kisebb csillag nagyságával voltak egyenlők. Férjemmel még az utcára is kimentünk, hogy jobban megfigyelhessük az egész kergetőző színjátékot, ami csaknem fél óráig tartott. Repülőgép nem lehetett, azokat megismerem, hiszen a repülőtéren dolgozom már öt éve. Azok egyébként sem keringenek körbe-körbe. A legérdekesebb dolog aznap este fél tízkor történt. Furcsa zajra lettünk figyelmesek. Nem repülőgép zúgása volt, amit hallottunk, inkább hasonlított egy kamion zajára, amint közelünkben elszáguld mellettünk. (A reptértől 6 kilométerre lakunk, és felettünk van az egyik légifolyosó.) Mindhárman kiszaladtunk a teraszra, és onnan jól lehetett látni — egész közelről — egy háromszögletű tárgyat. A látványtól majdnem földbe gyökerezett a lábam. A házunk felett elrepülő tárgy igen nagy volt, átmérője legalább 10 méter lehetett. Egészen közelről láthattuk a tárgy alján lévő színes, körbe-körbe forgó lámpákat, és a háromszög egyik csúcsánál lévő reflektort, amely világított le a földre. Jól lehetett látni, hogy ez a fénypászma körbepásztázza a környék házait és parkjait. Eközben az apró, kisebb piros-zöld fények a tárgy alján körbe-körbe villogtak. Egyszer csak az óriás reflektorával a mi teraszunkat is megvilágította, amitől mi igen megijedtünk, és beszaladtunk a házba. A nagy ijedtség után úgy 5-10 perc múlva a közelünkben lévő erdő felett láttuk a tárgyat lebegni, másik két ugyanolyan tárggyal egyetemben. Nemsokára mind a három objektum az erdőben leszállt, egymástól körülbelül egy kilométer távolságban. Ha lett volna bátorságom, kimentem volna az erdőbe, de — sajnos — nagyon féltem. Másnap elmeséltem a kollégáimnak a történteket, akik nem nevettek ki, sőt mondták, hogy az irányítótoronyba sokan telefonáltak, hogy UFO-kat láttak. A radar viszont csak néha jelzett valami azonosítatlan tárgyat, de az is kis

idő múlva eltűnt. Aztán maguk a kollégák két nap múlva mondták el, hogy ők maguk is láttak Kőbánya-Kispest fölött két hasonló tárgyat az égbolton. Azóta csend van, és én sem figyelem különösképpen az eget.”

Az események után még egyszer sikerült K-néval beszélnem. Kértem, készítsenek rajzot a látott objektumról, és rajzolják mellé a Holdat — még akkor is, ha az akkor nem ott volt az égbolton — a méretarányok figyelembevételével. Utólag K-né még elmesélte, hogy a történtek hatására a lánya egyre jobban elkezdett érdeklődni az UFO-k iránt. Azt is elmondta, hogy leányát nagyon megviselték a történtek. Persze, ehhez hozzájárult az is, hogy a leányzó elolvasta Hargitai Károly „ÚFO-szenzá- ciók és bizonyítékok” című könyvét. Ez a könyv nagy hatással volt a lányra, különösen az a fejezet, amikor az fró megdöbbentő bizonyítékokat tár elénk arról, hogyan rabolják el a szegény földi halandót az ufonau- ták. A fiatal teremtés ezek után nagyon a lelkére vette a történteket és a könyvben olvasottakat, s szinte lelkibeteggé vált.

A történet tanulsága az, hogy két teljesen különböző dolog egy ilyen hátborzongató UFO-s történetet olvasni, illetőleg személyesen átélni. Az utóbbi sokkal megrázóbb...

V. Tana Judit

James Bond is el lenne ragadtatva

Nő az angol kémelhárítás új főnöke

Ha James Bond a jövőben felhívná az angol kémelhárítást, már nemcsak a különböző részlegek titkárságain beszélgethetne hölgyekkel. Maga a főnök, Stella Rimington is a gyengébb nem képviselője. Valószínű, először fordul elő ilyesmi a világ második legrégebbi mesterségének történetében.

Az 56 éves főigazgatónő, aki Sir Patrick Walker nyugdíjba vonulása után kapja meg a kinevezését, már 22 éve dolgozik az MI-5-nek nevezett titkos intézményben, mint a főnök helyettese.

Ettől függetlenül szinte senki nem tud róla semmit, és a Who’s Who-ban sem szerepel. Az élet furcsasága, hogy John Rimington, akivel valószínűleg már nem él együtt, ugyanebben a lexikonban mint az egészséges és biztonságos munkahelyekért felelős hivatal főigazgatója szerepel. Két gyermekük van: a 20 éves Stella és a 17 éves Harriet. A kinevezés hírének nyilvánosságra kerülése után az újságírók csak annyit tudtak kiszedni a férjből, hogy „örül a felesége sikerének”, és „boldog lehet az az ország, akiket ilyen pozícióban ilyen személyek szolgálnak”. De azt is hozzáfűzte, hogy „a feleségem karrierje nem az én dolgom, hanem az övé”.

Rimington asszony hivatali karrierjéről sem szivárgott ki túl sok. Tény, hogy először a külügyi osztályon dolgozott, és a felettesei nagyon meg voltak vele elégedve. Ezután az ún. „F”-részlegbe került, ahol „felforgatás”-elhárítás volt a fő területe. Később a terrorizmus elleni harccal foglalkozó ügyosztály vezetője lett. Ez különben az angol kémelhárítás hat részlege közül a legfontosabb. Ezen a poszton a most kinevezendő főnöknő nagy tapasztalatokat szerzett az Angliában és Európában elkövetett IRA-merényletek terén, valamint az arab terroristákkal vívott harcban. A múlt évben nevezték ki helyettes főigazgatónak.

Az új főnökasszony nagyon kritikus időszakban veszi át a kémelhárítást, hiszen a volt Szovjetunióban és Kelet-Európábán bekövetkezett történelmi változások nyomán a nyugati titkosszolgálatoknak is át kell értékelniük munkájuk főbb irányait. Az utóbbi időben az MI-5 állandó kritikák tárgya. A kémelhárítás egyik volt munkatársa, Peter Wright a „Spycatcher” című memoárkötetében egyenesen azt állítja, hogy a titkosszolgálat válogatás nélkül lehallgatta a baráti és az ellenséges nagykövetségeken folytatott beszélgetéseket. Legutóbb az Öböl-háború alatt záporoztak a kritikák az MI-5-re, mert az kijelentette: minden Nagy-Britanniában élő arab veszélyt jelent az ország biztonságára nézve, és sokakat internáltak is. A sajtó akkor így írt: „James Bond és társai teljesen elvesztették a realitásérzéküket”.