Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-11 / 290. szám
HÍRLAP, 1991. december 11., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. Koszorúzás Egerben Eger Megyei Jogú Város önkormányzata koszorúzási eseményre várja a helybelieket. December 12-én délután 5 órakor a Széchenyi utcai ’56-os sortűz áldozatainak névtáblájánál helyezik el az emlékezés virágait. A kegyeleti aktuson részt vesz a helyőrségi fúvószenekar is. Képviselők fogadónapja A városi önkormányzat Fidesz képviselő-csoportjának tagjai — dr. Révész Tamás, ifj. Révész Tamás, Kovács Attila és Király József — ma délután 4 és 6 óra között tartják soron következő fogadónapjukat. Az érdeklődő egri választóik a polgármesteri hivatal I. emelet 2. számú helyiségében kereshetik fel őket ügyes-bajos dolgaikkal. Megyénk képzőművészeinek tárlata Huszonnégy — Hevesben élő és alkotó — képzőművész közös tárlata nyílik pénteken este 6 órakor az egri Gárdonyi Géza Színházban. A kiállítást — amely január 10-ig tekinthető meg — Pogány Ö. Gábor művészettörténész ajánlja a közönség figyelmébe. A megnyitón közreműködik az Egri Vonósnégyes is. Líceumi esték Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola szakkollégiumának szervezésében ma este fél 6-kor a Líceum VIII. termében kerül sor a társadalomismereti sorozat következő előadására. „Gazdasági és politikai helyzetünk ma és holnap” címmel Kéri László politológus és Petschnig Mária Zita közgazdász beszél az érdeklődőknek. A rendezvény nyilvános. A sorozat a vizsgaidő- szak után, februárban folytatódik. Csütörtökön falinaptár Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy csütörtöki lapszámunkhoz színes falinaptárt mellékelünk, amellyel elsőként szeretnénk eredményes új esztendőt kívánni valamennyiüknek. Nevelésügyi kongresszus előtt A Heves Megyei Pedagógiai Intézet vendége lesz csütörtökön délelőtt 11 órától dr. Szécsi Éva, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára, aki az időszerű szakmai kérdések mellett a közelgő, VI. nevelésügyi kongresszus előkészületeiről is tájékoztatást ad az érdeklődőknek. Bemutatkozás — zenével Ma délután négy órai kezdettel az Egri Helyőrségi Művelődési Otthon első emeleti dísztermében — a HEMO és Hevesi Napló című folyóirat szervezésében — Szepesi György, zeneiskolai igazgatót faggatja életpályájának állomásairól, sikereiről, terveiről Dr Farkas András kritikus. A vendég bemutatkozását szintetizátoron játszott népszerű zeneszámokkal színesíti. Az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt a programon. SZOMA-EVENTUS GAZDASÁGI MUNKAKÖZÖSSÉG AZ 1992. ÉV ELEJÉN az alábbi szakképzéseket indítja: FELSŐFOKÚ MANAGER ASSZISZTENS-HOSTESS — munka melletti tagozaton (900 óra) KÖZÉPFOKÚ VÁLLALKOZÓI ÜGYINTÉZŐ — számítógépkezelői (550 óra) — idegennyelvi oktatással (800 óra) Részletes felvilágosítás: személyesen munkanpokon: 8-14 óráig Eger, Bartók Béla tér 6. v Telefon: 36/13-792. ^ A fagyos földből is szedik a répát Január közepéig elhúzódik a cukorgyártás A kedvezőtlen csapadékos őszi időjárás miatt az eredeti tervtől eltérően nem tudják befejezni a kampányt a jövő év első napjaiban a Mátravidéki Cukorgyárakban. Változtatniuk kellett a programon, miután a répaszállító partnereik októberben nem tudtak elegendő mennyiséget küldeni. így a selypi gyárat abban a hónapban 11 napra kény- szerűségből leállították a költségek mérséklésére. A gondok azonban novemberre is megmaradtak, miután a hatvani és a selypi gyárat nem tudták teljes kapacitással működtetni a lassú nyersanyagszállítás miatt. Amint Deák József főmérnöktől értesültünk, december 2-a óta ismét teljes az üzem a Mátravidéki Cukorgyárakban, bár most sem minden zökkenő- mentes, miután a hideg miatt jelenleg a fagyos földből szedik a répát a termelők. így a szállítmányok jelentős része földdel szeny- nyezett, amelyet magasnyomású vízsugárral távolítanak el. Felméréseik szerint a partnergazdaságaik december végére fejezik be az utolsó répák szedését, így az eredetileg január 3-ig tervezett Répapakolás a füzesabonyi vasútállomáson (Fotó: Szántó György) cukorgyártási idény január 15-ig elhúzódik. Eddig Hatvanban 367 ezer 500, Selypen pedig 260 ezer 650 tonna répát dolgoztak fel, és 76 ezer tonna kristálycukrot készítettek. A kampány befejezéséig 820 ezer tonna répa feldolgozásával számolnak a mátravidéki- ek. Bár műszakilag, technológiailag időben felkészültek mind a két említett cukorgyárban, a nyersanyagszállítás akadozása miatt mégis igen nehéz feldolgozást folytatnak. Számításaik szerint költségeik is magasabbak lesznek a tervezettőljanuár közepéig. Am minden egyes szállító partnerüknek azonnal fizetnek a termésért. Detk és Ludas összefogott Eredményes véradás — vállalkozói támogatással Évek óta megkülönböztetett figyelmet szentelnek az egri véradóállomás egészségügyi dolgozói annak a vöröskeresztes akciónak, amelyre vissza-visszatérően Detken kerül sor. Ezúttal még a hétvégi szabadnapjukat is feláldozták, hogy sikerrel záruljon a művelődési központban szervezett véradónap: nem kevesebb, mint 127 önkéntes donor jelent meg a hívó szóra, csaknem százan helyből, harmincán pedig a szomszádos Ludasról. Kivétel nélkül gazdára talált hát az a 21 ezer forint értékű jutalomkönyv, amellyel a vérükkel segítőket jutalmazták. Azokat, akik végül is 48 liter vért adtak a rászoruló beteg embertársaik gyógyításához. Ebben az évben nemes felajánlások tették lehetővé, hogy megfelelő körülmények között — és ellátással — fogadják véradóikat az egészségügyi dolgozók, valamint a vöröskeresztes alapszervezetek aktívái, az akció szervezői. A két település önkormányzata, a helyi termelő-, valamint a takarékszövetkezet mellett az idén — egyébként első ízben — a magánvállalkozók is jelentős ösz- szeggel támogatták a humánus megmozdulást: Magda János, Safranka Imre, Kovács Sándor hozzájárulása éppúgy említésre méltó, mint a gyöngyösi üzletember, Kerekes László (Pallas Antikvárium) önzetlen segítsége, amely nélkül kevésbé érezhették volna ezen a napon Detk és Ludas donorai — köztük a 21 első véradó — a közösség elismerő tiszteletét és megbecsülését. Színházalapítók az Alföld-estben Az Alföld nevű, Debrecenben szerkesztett folyóirat mutatkozik be csütörtökön, december 12-én este 8 órától az egri Gárdonyi Géza Színházban. Az est vendége Aczél Géza költő és Keresztúri Tiboríró. A műsort Sziki Károly színész szerkesztette, s Antall István a Magyar Rádió egri származású munkatársa rendezte. Az irodalmi est különlegességét az adja, hogy a megszólaló művek tolmácsolói azok a művészek, akik négy esztendővel ezelőtt Debrecenből Egerbe költöztek, hogy új színházat alapítsanak. A kétrészes műsort a Magyar Rádió rögzíti. Nyílt napok a Dobó gimnáziumban Az egri Dobó István Gimnázium szeretne lehetőséget biztosítani arra, hogy az általános iskolák nyolcadikosai képet kapjanak az intézményről. Ezért december 16., 17. és 18-án nyílt napokat rendez. Hétfőn, kedden és szerdán reggel 8-tól délután 4-ig várják a diákokat, a szülőket és tanárokat, hogy bemutassák számukra az új tanév lehetőségeit. így betekintést kaphatnak a matematika, a biológia, a nyelvi (angol és német), ének és dramaturgia tagozatok működésébe. Erre az alkalomra készült egy félórás videofelvétel is az iskola életéről, amelyet levetítenek az érdeklődőknek. Szilveszter a Heves Megyei Hírlappal pár, az is hamarosan kiderül. Akik pedig szívesen töltenék az estét a Hotel Flórában, azoknak az olvasóinknak a Flóra hatszor feltűnő emblémáját kell bekül- deniük címünkre: Eger, Pf. 23. A borítékra kérjük ráírni: „Szilveszter a Heves Megyei Hírlappal”. Jó szórakozást kívánunk előre is! 3300 EGER, Fürdő u. 5. A Heves Megyei Hírlap az év utolsó ajándékaként nyolc olvasójának asztalt foglalt szilveszter estére. Hogy ki lesz ez a nyolc Rendhagyó énekóra a barokk zenéről Bizonyára nemcsak a diákoknak, hanem az érdeklődő, zenekedvelő felnőtteknek is csemegével szolgálhat az egri Ifjúsági Ház december 19-i, csütörtöki programja. A barokk zene gyöngyszemeivel ismerkedhetnek meg a rendhagyó énekóra résztvevői. A csodálatos muzsika birodalmában Szepesi György kalauzolja majd a hallgatóságot, a zenei illusztrációt pedig az Egri Szimfonikus Zenekar szolgáltatja Gémesi Géza vezényletével. A műsorban részlet hangzik fel Handel Vízizenéjéből, Corelli Karácsonyi koncertójából. A délben 12 órakor kezdődő koncert szólistái: I. Nyeste Erzsébet, Radnóti Tibor, M. Kiss Katalin és Kalmár Gyula. A Vöröskeresztre és a Máltai Szeretetszolgálatra hivatkozva Szélhámos járt Űjhatvanban A napokban szélhámos járkált Újhatvanban — kaptuk a tájékoztatást dr. Köles Józseftől, a Máltai Szeretetszolgálat és Juhász Gábortól, a Vöröskereszt városi vezetőitől. Mint jelezték, az illető a két szervezetre hivatkozva kétezer forintot kért azzal, hogy december 21-ig mindenkinek egy színes televíziót, illetve más — nagy értékű — ajándékot küldenek. Miután a csaló személy várhatóan felbukkanhat még Hatvanban és környékén — netán a megye más részeiben —, ezúttal hívják fel a lakosság figyelmét, hogy ilyen gyűjtést sem a Vöröskereszt, sem pedig a Máltai Szeretetszolgálat nem kezdeményezett a városban. Amennyiben hasonló eset előfordulna, mindenütt kérjék el a gyűjtő személyi igazolványát és megbízólevelét, mert enélkül ilyen tevékenységet senki nem folytathat. Gyanús esetben pedig értesítsék a Vö- röszkereszt helyi szervezetét, illetve a rendőrséget. A rendőrség sárgászöld — piros IFA teherautót keres Mentőnek ütközött, majd. távozott A nyomozás eddigi adatai szerint december 4-én, reggel hat órakor történt a baleset Kerecsend határában. A Budapest felől érkező sárgászöld — piros színű, fixplatós IFA típusú tehergépkocsi a 3-as számú főúton a jeges úttesten megcsúszott, és hátulról nekiütközött az előtte haladó mentőautónak. A teherjármű vezetője először megállt a helyszínen, rövid ideig körülnézett, majd Miskolc irányába elhajtott. A mentőben szállított betegek közül hárman súlyosan, kettenpe- dig könnyebben megsérültek. Az IFA a lökhárítóján és jobb oldalának elején valószínűleg megrongálódott. Az is lehetséges, hogy a mentőtől származó fehér festékfelkenődés van rajta. A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel vagy a teherautó sérülésével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, az jelentkezzen az Egri Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán a 12- 555/14-16-os telefonszámon, illetve bármelyik rendőri.szervnél. Irodalmi estek Füzes a bony ban A Füzesabonyi Városi Könyvtár gazdag programot kínál az elkövetkező napokban az irodalombarátok számára. Holnap, december 12-én a „Mai magyar irodalom” című sorozat keretében ezúttal az Alföld című folyóirat munkatársai vendégeskednek a városban. Műsoruknak a „Világolunk egy őszi kertben” címet adták. A délután 5 órakor kezdődő rendezvényen közreműködik Márkus Béla főszerkesztő, Aczél Géza költő, kritikus, valamint Sziki Károly az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze. Egy héttel később, december 19-én ugyancsak 17 órától a Gyöngyösi Irodalmi Vándortársulat lép a közönség elé: „In memóriám Rat- kó József’ műsorával. A helyszín ezúttal a művelődési központ lesz. December 23-án Trojan Tünde Vázlatok egy női portréhoz című előadóestjének ad otthont a városi könyvtár. A rendezvény 17 órakor kezdődik. Az év végéig 2100 új telefonállomás (Folytatás az 1. oldalról) További meglepetés az átalakított, nagyobbított — korszerűbb és szebb — Kossuth utcai ügyfélszolgálati iroda, amely napokon belül nyílik újra. Amellett, hogy a korábbinál több és pontosabb információt kap majd itt az érdeklődő, ismét talál nyilvános telefont, telefaxhoz, telexhez juthat, sőt a fénymásolásra is módja lesz neki. Egyidejűleg pedig bőséges készülékkínálatban válogathat, kinézheti magának, maguknak a legmegfelelőbbnek vélt főnök-titkári berendezést, alközpontot is a vásárláshoz. Gyöngyösön és térségében javában tart az országosan is legnagyobbak között emlegetett — 2 milliárd forint körüli—fejlesztés megvalósítása. A digitális elektronikus új központ és hálózata harmincnál több településen — Hatvanban is — számottevően javítja majd a jelenlegi helyzetet. A svéd Ericsson cég alvállalkozójaként a Fázis Rt. tervezi és építi a szükséges létesítményeket úgy, hogy 12 községben már át is adta a helyi épületeket. Magában a városban pedig előreláthatóan a jövő év márciusára jut addig a munkájával, hogy a szerelések is megkezdődhetnek. Mert a program szerint 1993. márciusában már a teljes vállalkozással is végezni kell. Mindaddig Gyöngyösön s az említett területen sajnos nemigen örülhetnek kedvezőbb változásnak, viszont utána hatezer új telefonállomás előnyeit élvezhetik a térségben. Városaink közül az idén Hevesen sikerült a megyei üzemnek a legmegnyugtatóbb körülményeket teremteni. Ezervonalas konténer központot adtak át rendeltetésének, amivel már az új vállalkozókat is bekapcsolhatták a telefonhálózatba, még a viszonylag friss jelentkezések sem maradtak teljesítetlenül — amire másutt aligha akad példa. Ilyenformán már ez év végéig 600- 700 bekötés várható. Füzesabonyban is tart még az idei elképzelések megvalósítása, de — remélhetően — január végéig megkapja telefonjait az első 300 várakozó. Pétervására térségében a tavaly kapott konténer központhoz szintén a hálózati fejlesztés került napirendre. Egyelőre azonban még csupán az önerős fejlesztési társulás megalakításánál tartanak, így a jövő évnél hamarább nem kerülhet sor a várva várt állomáslétesítésekre. Párád és környékesem maradt ki az automatizálásból, a távhívásból. Ugyancsak társulásos formában épül, bővül a hálózat s december utoljáig minden jóváhagyott kérést teljesítenek a szerelők. Makiár 90 vonalas központja 400-asra bővült, s a társulásban résztvevők igényeit hasonlóan kielégítik az idén, miként Tamamérán, Boconádon, Bükkszéken, Terpesen, Szajlán is telefonhoz juttatják az előfizetőket. Folyamatbem van az ostorosi, novaji, siroki telefonfejlesztés is, s rövidesen indul a verpeléti II. ütem, illetve a tamaleleszi munkák tervezése. Jövőre — a pénzügyi lehetőségek függvényében — Egerben szeretnék a főközpont épületének belső átalakításával elérni egy 400 vonalas digitális elektronikus berendezés elhelyezését, s 4500 „pontos” tranzitbővítésre is gondolnak, a körzet falvainak vágyait sem feledve. Azon vannak, hogy a községek közül Poroszló, Kerecsend is bekapcsolódhasson a távhívásos rendszerbe, s megyeszerte több legyen a nyilvános telefon. ■ Ez utóbbinál újdonságnak szánják a kártyás telefonokat, amelyek mágneslapok impulzusai alapján működnek majd a pénzbedobás helyett — s a fejlettebb országokban már ismertebbek, elterjedtebbek. Ha sikerül is a terv, persze nem juthat az ilyen állomásokból sokfelé. Azt azonban megpróbálják az üzem szakemberei, hogy legalább az idegenforgalmi szempontból frek- ventáltabb helyeken ezekből a készülékekből is legyen. Gyóni Gyula