Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-28 / 279. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. november 28., csütörtök Mi épült a szentély alatt...? A gyöngyösi Szent Bertalan-fötemplom titka A gyöngyösi városközpont meghatározó épülete a Szent Bertalan-főtemplom, amely leromlott, elhanyagolt állapotában már szinte a patinás környezet „szégyene” volt. A tornyok s a főhomlokzat megújulása őszinte boldogsággal töltötte el a helybelieket, akiknek a az öröme végül is akkor lenne teljes, ha jövőre folytathatnák és be is fejeznék a templom külsejének a teljes renoválását. Mint dr. Nagy Lajos apát-plébános úrtól megtudtuk, ezt a nagy munkát csak közös összefogással tudják elvégezni a mátraaljai városban. Éppen ezért együttérzéssel kérik az intézmények, vállalatok vezetőit, valamint a magánszemélyeket — akik szívükön viselik a Szent Bertalan A lapítvány s a templom sorsát -: erejükhöz mérten támogassák a felújítást. (A befizetéseket az MHB Rt. Gyöngyösi Fiókjánál a 352-88882-7980 számú számlára lehet megtenni, az összeg az adóalapból levonható.) Az apát-plébános — aki egyben a Szent Bertalan Egyházközösség elnöke is — elmondta még: a munkálatok során nem mindennapi felfedezést tett a szentély alatt. — A lenti részen, amely egyelőre még csak a szellőzőnyíláson át közelíthető meg, nagy meglepetésemre egy gyönyörűen megépített altemplomot találtam. Faragott kőoszlopokkal, három hajóra osztva, gyönyörű boltozatokkal... Sajnos, egykor a temetkezés nagyon-nagyon primitív módon történt itt: betették a koporsókat, s utána sárba rakott téglával, kővel elf alázták. Felirat csak néhányon van, a koporsókat már korábban megbolygatták, a legtöbbjük be is szakadt. Valószínűleg nem lenne akadálya annak, hogy összegyűjtsék a földi maradványokat, s betartva a kegyeleti szempontokat, újratemetnénk azokat az altemplomban. Feltárják a ferences templom Almásy-kriptáját — Megerősítése, rendbetétele után mire lenne alkalmas ez a szentély alatti rész? — Eléggé megnövekedett — s azt hiszem, ez így lesz a jövőben is — a a hamvasztásos temetés iránti igény. Nem egészen megnyugtató megoldás az urnák jelenlegi elhelyezése. Az országban — és a határainkon túl is — már több helyen létesítettek urnafalakat az altemplomokban. Amennyiben ezekbe egységes táblák kerülnek, úgy esztétikailag is szépen megőrzik az építészeti formákat, s a hozzátartozók is megnyugtatónak találják majd a hamvak elhelyezését. A plébános úr már előretekint, főként, ha az altemplom helyreállítására, valamint a Pam- puk-sarkon lévő Erzsébet-temp- lom felújítására, hasznosítására gondol. Valóban jó lenne jövőre befejezni a Szent Bertalan-főtemplom külsejének teljes renoválását, mert éppen 75. évfordulója lenne az 1917-es tragikus tűzvésznek. Az emlékezés egyébként nemcsak a szomorú eseményt juttatja a gyöngyösiek eszébe, hanem azt az áldozatos és hősi munkát is, amellyel újjáépítették az elhamvadt várost. (korcsog) HANG-KÉP Vádló nyomor Azt még elviseljük — mert sajnos hozzászoktunk —, hogy lassacskán már senki sem törődik az örök, a mindenkor érvényes erkölcsi intelmek betartásával, az azonban felháborít valameny- nyiünket, hogy milliók nyomorognak ebben az oly sokáig sanyargatott országban. Ráadásul számuk folyvást gyarapszik, s ezzel párhuzamosanfokozódnak nehézségeik is. Épp ezért bedühödtem — tudom, nem egyedül —, amikor az egyik lapismertetésben hivatkoztak arra a Haris György nevű fiatal vállalkozóra, aki meglehetősen flegmán ekként jellemezte a kialakult helyzetet: a piramis csúcsán az arra méltóak vannak, de lenn még hiányzanak a boldog, elégedett rabszolgák. Vérlázító szemtelenség. Lehet, hogy ő így gondolja, de ahhoz nincs joga, hogy fellengzős- ködjön, hogy torz vélekedését népszerűsítse. Örvendező kisemmizettek ugyanis sohasem voltak, s nem is lesznek. Ez zagy- vaság. Nem árt arra sem figyelmeztetni a nyilatkozót, hogy szellemi porond is létezik a világon, s itt nem a pénz az elsődleges. Vajon meghallgatta-e a pénteki Magyarországróljövőknek azt a blokkját, amelyben a Debrecenben tüntető nyugdíjasokat szólaltatták meg? Valószínűleg nem, pedig megérte volna. Ezek az emberek indokoltan lázadtak, hiszen vergődnek, s hovatovább már fillérjeik sincsenek. Egyikőjük jelezte: 42 évi munka után 7800 forint a nyugdija. A másik 5340-et kap, s a rezsije 6200. Kell ehhez kommentárt fűzni? Azon sem csodálkozom, hogy olyan is akadt köztük, aki kijelentette: ha szakad a kötél, ha a kormányzat képtelen felkarolni őket, akkor majd cselekszenek. Nem üres szólam ez. Még akkor sem, ha zömük békés, toleráns lény. Az értelmiségi, a színész Dunai Tamás a szombati Családi tükörben nem méltatlankodott, csak megfogalmazta, hogy minden hónap utolsó harmadában kiürül a családi kassza, s osztályrészük lesz a lemondás. Nincs egyedül. Persze nem elég ezt hangsúlyozni, hiszen a már említett másik műsor riportalanya arra is utalt, hogy két esztendő múlva megint választás lesz, s az érintettekre nem biztos, hogy voksolnak azok, akik korábban készséggel szavaztak az úgynevezett szocializmus ellen, azaz rájuk. Meggyőződésem, hogy mérlegelik mindezt, s a még hátralévő időben a felesleges álviták mellőzésével mindenekelőtt erre koncentrálnak, enyhítve azok keserveit, akik rászolgáltak erre. Akik nem páriák, nem alsóbbrendű polgárok, hanem a majdan biztos izmosodó demokrácia megteremtői lehetnek. Messze megelőzve a milliomos ifjoncokat. Érdemes nézni? Semmi változás a Szabadság téri tévészékházban. Továbbra is burjánzanak a bugyuta vetélkedők a rutinossá csontkeménye- dett Vitray vezényletével, vagy még ügyetlenebb kollégái irányításával. Mindnyájan kitartóak, holott ha szembenéznek önmagukkal, akkor rájöhetnének, hogy buzgalmuk nem sokat ér. Olykor — a kettes csatornán — filmet is kapunk. Általában semmitmondót, s azt is majdhogy este 11 órakor. Vajon miért vetítik ezeket a produkciókat az alvó országnak? Nem jut eszükbe, hogy ilyenkor az agyongyötört készüléktulajdonosok már ágyba bújtak, hogy erőt gyűjtsenek a reggelektől megkövetelt frissé válásra. Ne legyünk azonban igazságtalanok, akadt azért — szólóban — mű, amely megnyerte tetszésünket. November 21-én láthattuk a Twin Peaks című amerikai sorozat első egységét, amely műfaji remeklésnek minősíthető. A talpraesett, a pergő fordulatokban bővelkedő forgatókönyvet az egyik társszerző — David Lynch —- vitte celluloidszalagra, azaz képi nyelven is érzékeltette az erényeket. Izgultunk, az esélyeket latolgattuk, „nyomoztunk” az aberrált gyilkos után, s közben — merjük csak bevallani — kikapcsolódtunk, szórakoztunk, felüdültünk. Sajnos, csak ekkor. Pécsi István Nyugodtan jubilál az osztály Ha a beteg „otthon” érzi itt magát... A megyei kórház urológiai osztálya nemrég ünnepelte tízéves fennállását. Az eltelt időszakról, az ott folyó gyógyítómunkáról beszélgettünk az osztályvezető főorvossal, dr. Kocsis Istvánnal. — Főorvos úr! Elsősorban nem is a tisztaság és a rend lepett meg, amikor beléptem a kórtermekbe, mert ennek természetesnek kell lennie, hanem az, ahogyan a betegekkel, a hozzátartozókkal bánnak. Kis túlzással azt is mondhatnám: otthonosan érzi magát itt az ember. — Senki ne gondolja, hogy a gyógyítás egy ember dolga, csapatmunka ez, teljes mértékben. Ami már akkor elkezdődik, amikor a beteg belép a kapun. Ha a portán kedvesen fogadják, az osztályon nyugalmat, barátságos hangnemet tapasztal, gyorsan beilleszkedik átmeneti „lakhelyére”. Ebbe a „team-be” éppúgy beletartoznak a műtétet végző orvosok, az asszisztensek, mint a nővérek, a laboránsok, a takarítók. A beteg közérzetét nemcsak az befolyásolja: miként beszélnek vele, de az sem mindegy számára, hogy milyen az étel, lehet-e fürödni, tiszták-e a WCk... Az egység jelenti az igazi csapatmunkát, és mi mindig erre törekedtünk. Nemcsak fizikai, hanem érezhető lelki kapcsolatot is ki kell alakítani a pácienssel. Az az elvem, hogy minden beteg a legjobbat kapja, és ne csak az orvostól. — A tíz év bizonyára jelentős idő az urológiai osztály életében. Ma már talán hihetetlenül hangzik, hogy kezdetben milyen mostoha körülmények között dolgoztak. — Nagy dolog volt — országosan is —, amikor 1981-ben létrehoztuk ezt az urológiai osztályt. Manapság már természe„A gyógyítás csapatmunka...” — mondta dr. Kocsis István főorvos tes, hogy a kisebb városi kórházakban is működnek ilyen részlegek, függetlenül a sebészettől, hiszen korábban mi is odatartoztunk. Az elmúlt húsz évben tapasztalható volt: szükségessé vált a különválás. Annak idején hatan kezdtük a munkát hatvan ággyal, s megyei feladatokat is elláttunk. És hogy milyen körülmények között? Mindennaposak voltak például a beázások, elavult a fűtési rendszer s számos gépészeti berendezés. Két évvel ezelőtt teljes egészében felújították az osztályunkat. Meg kell jegyeznem, hogy külső segítség nélkül mindez nem jöhetett volna létre: sokat köszönhetünk a dohány- és a Finomszerelvény- gyárnak, a téeszeknek... — Jelenleg nyolc szakorvos kezeli a betegeket, háromnak két-két szakvizsgája van, gyakorlatilag mindenre képesek vagyunk, amit ma az urológia megkíván. Rengeteget jelent, hogy a szakrendelő is helyben van: ez egyébként a jövő útja. Miután megpróbáljuk korán feltárni a betegséget, így megrövidítjük a műtét előtti és utáni időt is. Ha már az operációt említettem: a műtőnkre nagyon büszkék vagyunk. A fejlődés azt eredményezte, hogy nagyon sok vágást el tudunk kerülni: a hólyag- és a prosztatadaganatok 90 százalékát úgy távolítjuk el, hogy nem nyitjuk meg a beteg testét. Műszerparkunkból ugyan hiányzik még a röntgen- és a videoberen- dezés, ennek ellenére az egyik legmodernebb, legpraktikusabb műtő az országban. A csúcstechnikának számító vesekőzúzás miatt sem kelljanuártól Miskolcra vagy Budapestre utazniuk a betegeknek, havonta egyszer „házhoz” jön a berendezés, és helyben elvégezhetjük a beavatkozást. Ennek az a lényege, hogy megfelelő számú és rezgésű impulzusok révén a vesekő porrá törik, több száz darabra, ami vizelet útján távozik a szervezetből. Az eljárás utókezelését is az osztályunkon folytatjuk addig, amíg a páciens panaszmentes nem lesz. — Tapasztalatai szerint több lett-e az elmúlt években az urológiai betegségben szenvedők száma? — Sajnos, a köves betegség nagyon gyakori errefelé. Erre pontos magyarázatot nem tudunk adni. Az biztos, hogy eddig 13 ezer beteg közül több mint kétezren vesekővel küszködtek. Még ennél is szomorúbb, hogy szintén kétezer fölé emelkedett az elmúlt évtizedben a rosszindulatú daganatok száma. Ezek kialakulásában nagy szerepe lehetett a ’60-as években levegőbe került sugárszennyeződéseknek, amelyekről annak idején mi nem is tudtunk. A gyulladásos esetek száma is megszaporodott, sokszor már ugyancsak előrehaladott állapotban kerülnek ide a betegek. Sokan ugyanis nem figyelnek az intő jelre: a véres vizeletre. Tablettákkal, fájdalomcsillapítókkal csak elodázzák a bajt. Ezért nagyon fontosnak tartjuk ma is a felvilágosító munkát, a szűrést. — Főorvos úr! Az elmúlt évtized sikerei után miként fogalmazható meg az orvosi tevékenység, a gyógyítómunka feladata és itteni távlata? — Azon túl, hogy állandóan szükség van az osztály felszereltségének modernizálására, a legfontosabbnak az orvosi, az egészségügyi szakembergárda felkészülését, folyamatos továbbképzését tartom. Mert enél- kül nem felelhetünk meg a kor igényének, a betegek óhajainak. Ez a mi szakmai kihívásunk...
