Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-30 / 254. szám
HÍRLAP, 1991. október 30., szerda 7. „Európai Gazdasági térség” Egyezmény és visszhang Világgazdaság sorokban Figyelő Az EK-t és az EFTA-t összekapcsoló új szabadkereskedelmi zóna felgyorsítja az EFTA-országok közös piaci csatlakozását és a kelet- és közép-európai országoknak is megkönnyíti a tagság felé vezető utat — írta a The Times című brit lap az „Európai Gazdasági Térség” megteremtését kommentálva. Hasonlóan, az Európai Közösségekbe igyekvők várótermének nevezi a Frankfurter Allgemeine Zeitung az Európai Gazdasági Térséget. A frankfurti laphoz hasonlóan — egy-két fanyalgó hangot leszámítva — a többi német újság is úgy véli, hogy az EK-EFTA házassággal „a világ legnagyobb gazdasági térsége” jött létre 380 millió lakossal. A Deutsche Welle szerint a társulásnak nem szabad Nyugat- Európára korlátozódnia, és a kölni Express is úgy véli: „nem szabad, hogy a nyugati Európa hátat fordítson szomszédainak, sem gazdaságilag, sem emberileg”. Az ARD televízió szintén úgy látja, hogy a térség létrehozása lépcsőfokot jelenthet az Európai Közösségek esetében a társult viszony és a teljes jogú tagság között. Az Európai Közösségek (EK) és az 1960-ban létrejött Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) kedden állapodott meg egy 19 országot tömörítő európai gazdasági övezet létrehozásáról. Az 1993-ban életbe lépő szerződés értelmében a Földközi-tengertől az Északi-sarkkörig teijedő, Európai Gazdasági Térségnek nevezett csoportosulás lesz a világ legnagyobb közös piaca. Az EFTA tagállamai a „Tizenkettek” 1992-ben létrehozandó egységes piacának egyenrangú tagjaivá válnak. A megállapodást hosszas, tizenhat hónapos alkudozás előzte meg, amelyen végül is sikerült kompromisszumot találni a három legvitatottabb kérdésben: az Alpok országain keresztülmenő európai tranzitforgalom és a közösség legelmaradottabb országainak nyújtandó kedvezményes hitel, illetve segély ügyében, valamint a Norvégiával folytatott halászati vitában. Hungarodidact 91 Az oktatástechnológia kezd kinőni a gyerekcipó'bó'l? Válsággal küzd a magyar pedagógustársadalom, bizonytalanságban van a magyar közoktatás. Beváltatlan ígéretek hálójában próbál kibontakozni a hazai pedagógia. Gyermekeink ugyanazokban a padsorokban ülnek, amelyekben mi ültünk, (legfeljebb egyszer kétszer átfestették őket) többen vannak, még az is lehet, hogy kevesebb a légtér számukra a ma iskoláiban. Azért mégis történik valami. Október 8 -és 11 között a fővárosban rendezték meg első alkalommal a Hungarodidact 91 nemzetközi kiálh'tást és vásárt a BNV területén. A hazai oktatás- technológia seregszemléje volt ez, kiegészítve szakmai programokkal. Meglehet, éppen azok nem tudtak eljutni erre a remekül megrendezett fórumra, akiket illetett volna. Bátortalan volt a propaganda, s bár nincs statisztikánk a látogatók összetételéről, a személyes benyomások alapján elmondható, több volt a számítástechnikai és informatikai csúcsrendszereken álmélkodó diák a standok előtt, mint vidéki iskolaigazgató. Pedig a hagyományos eszközök mellett számos újdonságot is kínált a vásár. Pazar volt a kínálat nyelvkönyvekből. Inkább az áraik okoztak némi szorongást a látogatóban. Kevesen tudják, van már olyan nyelvkönyv is, amelyet külföldieknek írtak, s a magyar nyelv elsajátításához szolgál kellékül a hozzátartozó programcsomag, melyben videokazetta, kazetta, floppy, négynyelvű szótárfüzet és tesztlapok is vannak mellékelve. A debreceni KLTE nyelvészeinek munkája. Ha valaki külföldi ismerőseinek ajándékul szánja, alaposan ki kell nyitni a pénztárcáját, s dollárban kell fizetnie. Az iskolai nyelvoktatást nemcsak német, angol, de valamennyi latin nyelvből is segítik az itt bemutatott kiadványok. Több német cég, és oktatási központ szükségét érezte, hogy jelen legyen az első magyar oktatási szakkiállításon. Reprezentatív térképeket „vonultatott fel” a Stiefel cég. Vajon lesz-e hasonló színvonalú segédeszközöket előállító magyar vállalkozó? Vagy előfordulhat, hogy Magyarország térképeit is külföldről szerezzük be? A Calderoni Műszer- Taneszközgyártó és Forgalmazó Vállalat kapta a legnagyobb standot. Óvodai és iskolai szemléltetőeszközeik hagyományos igényeA modern oktatás nélkülözhetetlen a gazdaság fejlesztéséhez tai támogatták a rendezvényt, s a védnökséget a magyar művelődési és oktatási, valamint munkaügyi miniszter vállalta együtt a német oktatási és tudományügyi miniszterrel. A Német Szövetségi Köztársaság szakmai képzésének rendszeréről teljes képet kaphatott az érdeklődő, amelyet példaértékűen szerkesztett kiadványokkal, többnyelvű szórólapokkal segítettek elő. Igen sok hazai szakközépiskola is fontosnak tartotta a jelenlétet (régi- ónkbelivel nem találkoztam),s ez azt mutatja hogy a vállalkozókedv „behatolt” az iskolafalak közé is. Egyelőre bátorság és szemfü- lesség dolga, mennyire tudják menedzselni az adott intézmények vezetői és tanárai saját találmányaikat. A Hungarodidact 91 az informatika, az idengennyelv-oktatás a modernizálás jegyében zajlott. S abban a pillanatban az az érzése támadhatott a szemlélődő- nek: Talán mégis kezd kinőni a gyerekcipőből a magyar oktatás- technológia. Bárcsak megmaradna ez az érzés bennünk akkor is, amikor gyermekeinket elkíséijük az iskolába, amikor nap mint nap szembesülünk a kijózanító valósággal. két elégítenek ki, magas színvonalúak, de egyelőre a konzervatív szó illik rájuk legjobban, noha a megújulásra ígéretet tettek az egyik alkalmi propagandakiadványban. Örvendetes, hogy a felsőoktatási intézmények sem akartak kimaradni a szemléből. Az Eszter- házy Károly Tanárképző Főiskola informatikai szakemberei is jelen voltak, s dr.Nagy Andor főiskolai tanár a televízió és videó távoktatásban betöltött szerepéről tartott előadása is szereptelt a programban. Nemcsak a hazai felsőoktatás követelt teret magának a hétezer négyzetméter alap- területű kiállításon, hanem a külföldi társintézmények közül is jónéhány. Hat nemzet vállalaJámbor Ildikó A Skoda tesz a VW csehszlovákiai forgalmazója Európa legnagyobb autógyára, a Volkswagen AG pénteken bejelentette, hogy csehszlovák érdekeltségét, a Skoda Automo- bilova AS-t bízta meg a VW-sze- mélykocsik és furgonok, valamint az ugyancsak a német cég által gyártott Audik csehszlovákiai forgalmazásával. A Skoda — amelyben a Volkswagennek 31 százalékos részesedése van — VW Audi-importrészleget és kereskedői hálózatot fog kiépíteni a Volkswagen és az Audi autók forgalmazására. A jövő év végéig összesen 20 Volkswagen-keres- kedést kívánnak nyitni Csehországban. A VW/Audi-import- részleg élén Hermann Schnauder áll majd, aki sokáig a Volkswagen értékesítési igazgatója volt. Mint ismeretes a Skodával és a prágai kormánnyal kötött megállapodása alapján a Volkswagen 1995-ig 70 százalékra növeli részesedését a cseh autógyárban. A német cég a következő években 8 milliárd márkát kíván csehszlovákiai érdekeltségeinek korszerűsítésére fordítani; ebből 7 milliárd márka jut majd a Skodára. (AP) Részletek egy félig-bizalmas levélből Sokat keres a bér-elit? Szeptemberben dr. Kis Zoltán, SZDSZ-képviselő „Az egyes állami vezetők költségtérítésének szabályozása” címmel interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz. A címzett nevében — mint köztudott — a munkaügyi miniszter levélben válaszolt. A félig-meddig bizalmas — csak a képviselőkhöz eljuttatott — válasz tartalma sokakat érdekel. A Munkaügyi Minisztérium ugyanis ebben tájékoztatja a honatyákat az állami vezetők jövedelméről, amelyet összevet a gazdasági élet vezetőinek keresetével. Eszerint az állami vállalatok vezérigazgatói átlagosan 90 855 forintot keresnek havonta, közülük a 300 legnagyobb állami vállalat vezetőjének bérátlaga meghaladja a 208 ezer forintot. A szövetkezeti vezetők átlagjövedelme 57 084 forint. Ebben a kategóriában a 300 legnagyobb szövetkezet vezetőinek átlagos bruttó bére 138 232 forint. Felmérték az összes gazdálkodó egység — az állami vállalatok, a szövetkezetek, a társulások — vezetőinek átlagkeresetét is. Ez országosan 69 479 forint, a háromszázas „top-é” 186 202 forint. A vállalkozások egyéb vezetőinek fizetései is érdekes arányokat mutatnak. A vezérigazgatóhelyettesek és igazgatóhelyettesek havonta 99 043, a főosztály- vezetők 85 021, az osztályvezetők 58 567 forintot visznek haza. A Munkaügyi Minisztérium ösz- szeállítása megjegyzi, hogy ezzel szemben a minisztériumi főosztályvezetők havi átlagjövedelme 64 554 forint. A képviselőkhöz eljuttatott dokumentum szerint 1991. második felére a fenti kategóriák jövedelme — miután az előbbi adatok a korábbi esztendő kimutatásain alapulnak — a becslések szerint akár 30-40 százalékkal is magasabb lehet az említettnél. Az összállítás közreadja a legmagasabb fizetésű száz újságíró jövedelmének adatait is. Eszerint a főszerkesztők és helyetteseik bruttó jövedelme 58 299, a szerkesztők és helyetteseik borítéka 51 228 forintot tartalmaz havonta, míg a lapterjesztés vezető munkatársai 56 381 forintot visznek haza — természetesen a levonásokat nem számítva. K.T Peking — Az Európai Közösségek és Kína kereskedelmi kapcsolatairól, azon belül is főleg a kínai aktívum csökkentéséről tárgyal Pekingben Frans Andri- essen, az Európai Közösségek Bizottságának elnökhelyettese. A Kína iránt élénkülő külföldi gazdasági érdeklődés jeleként ugyanakkor képviseleti irodát nyitott Pekingben a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Michel Camdessus, az IMF vezérigazgatója kijelentette a megnyitón, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet kész biztosítani a hiteleket Kína gazdasági fejlődéséhez. Oszaka — Egyetlen üzleti szerződést sem kötöttek az elmúlt hét közepéig a világ minden részéről Oszakába sereglett üzletemberek, és ez alól a magyar vállalkozók sem képeznek kivételt. Negyven ország mintegy 800 üzletembere bonyolítja le szinte futószalagon üzleti megbeszéléseit az Oszakába gyülekezett több ezer japán érdeklődővel. A 30 tagú magyar delegáció tagjai naponta szintén 10-15 jövőbeli partnerrel tárgyalnak. Rekettye Gábor, a 30 magyar vállalat részvételét szervező Magyar — Japán Gazdasági Klub nevében, Bánki Frigyes főosztályvezető és Kőhalmi Zsolt helyettes államtitkár a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynöksége nevében, valamint Gádor Péter, tokiói kereskedelmi tanácsos tartott sajtóértekezletet. Washington — George Bush amerikai elnök 300 oldalas élel- miszersegély-kérelmet kapott a szovjet vezetéstől. A dokumentumot Edward Madigan amerikai mezőgazdasági miniszter adta át az elnöknek: a miniszter éppen most tért vissza a Szovjetunióból, ahová a szovjet élelmiszerszükségletek felmérésére utazott. Bush ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy egyelőre nem döntött a Szovjetuniónak szóló pótlólagos segélyekről, de hozzátette azt is: „senki sem fog éhen halni a télen”. Bukarest — Mintegy 1800 mozdonyvezető sztrájkja miatt csaknem teljesen leállt a vonatközlekedés Bukarest körzetében a múlt héten. A Rompres román hírügynökség jelentése szerint a munkabeszüntetés a fővároson áthaladó vonatforgalom kétharmadát bénította meg, ám a nemzetközi vonatokat nem érinti. TRIUMPH-ADLER TA menedzser kalkulátor DD-120 (32 kByte) 6350 Ft DD-200 (64 kByte) 13.500 Ft DL-20-as összekötő- kábel PC-hez 4990 Ft EGERBEN FORGALMAZZA Ügynökség Kft. EGER, Rózsa K. utca 10. Telefon: 36/20-269 y TA-2216 fénymásoló (A3-A4 méretekben kicsinyít, nagyít, 16 lap/perc másolási ktg. 1 Ft/lap TA TRIUMPH-ADLER Legjobbat a legjobbaknak!