Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-19-20 / 246. szám

4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. október 19-20., szombat-vasárnap „Az SZDSZ legyen ismét a kormány alternatívája. • Beszélgetés Tölgyessy Péterrel A Liberális Klub meghívására nemrég Egerben járt Töl­gyessy Péter. Köztudott, hogy a szabad demokrata politikus a Kis János távozta val megüresedő SZDSZ-pártelnöki szék egyik lehetséges várományosa. Ebből az alkalomból kér­tünk tőle interjút a megyeházán megtartott sajtótájékozta­tója után. — Legelőször arra lennénk kíváncsiak, mivel foglalkozott azóta, hogy — a szavait idézve — puccsal eltávolították frakcióve­zetői posztjáról. — Éltein az átlagos képvise­lők életét, a Parlamentben sok­kal többet szóltam hozzá, má­soktól talán el is véve a levegőt. Emellett három bizottságnak voltam és vagyok a tagja, egy ál­landó, egy ad hoc és egy különbi­zottságnak. Mindezeken túl va­lamivel több meghívásnak tud­tam eleget tenni, mint korábban, de így sem jutottam el minden helyre, ahová vártak. — Annak idején, az Ön levál­tásakor, a frakció nagy többség­gel voksolt Pető Iván mellett. Ha történetesen Tölgyessy Péter lesz a párt elnöke, nem kerül-e majd ellentétbe a frakcióval? — Eltávolításom után Pető Ivánt valójában ellenjelölt nélkül választották meg a tisztségre, így nyilvánvaló, miért is a „nagy többség”. Később viszont volt még egy frakcióvezető-újjává- lasztás, amelyen éppen annyi szavazatot kapott, mintamennyit elveszített, vagyis fele-fele volt az arány. Meggyőződésem, hogy az SZDSZ egy demokratikus párt, amelynek parlamenti frakciója tudomásul fogja venni a novem­beri küldöttgyűlés résztvevőinek bölcs döntését. — Alkalmasnak véli-e önma­gát arra, hogy a válságban lévő SZDSZ erőit egyesítse, vezető politikusait, választóit a közös cél érdekében összefogja? — Mindenkivel szeretnék együttműködni, aki tenni akar és tud is a párt válságának orvoslá­sáért. Azt hiszem, lesznek olya­nok, akik majd együttműködnek abban az esetben, ha a tagság de­mokratikus döntése úgy akaija. — A sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az SZDSZ-nek mi­lyen irányban kell nyitnia, illetve kapcsolatait bővítenie. Azt is em­lítette, hogy bizonyos alapkérdé­sekben szükség van az MDF és az SZDSZ között a kompromisz- szumra. Kevésbé tért ki viszont arra, vajon hogyan alakulnak majd a liberális ellenzék egymás közötti kapcsolatai. Többen at­tól tartanak, hogy az Ön pártel­nökké választása együtt járna a legnagyobb ellenzéki párt arcu­latvesztésével, „elfórumosodásá- val”. — Azért szeretnék síkraszáll- ni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége újra a kormány alter­natívája legyen — ma ugyanis nem az. Az időközi választások egyértelműen erre utalnak, s a taglétszámvesztés is ezt látszik alátámasztani. Alapvetően az lenne a cél, hogy a következő vá­lasztásokon legyőzzük a mai Ma­gyarországot megjelenítő MDF- et. Vagyis azt szeretnénk, hogy egy parlamentáris váltógazda­ságban két és fél év után a sza­badelvű megoldás, a szabadelvű alternatíva kapjon többséget. Ugyanakkor — s ezt nem szé­gyellem, nagyon nyíltan megval­lom — sajnálatosnak tartom a je­lenlegi állapotot: az acsarkodó parlamenti állóháborút. Azok­ban az ügyekben, amelyekben kompromisszumra kötelezett a két fő erő, egyezségeknek kellene születniük. Vannak olyan kérdé­sek, mint például a legfontosabb alaptörvények, az alkotmány ügyei, amelyekben döntést hozni csak kétharmados többséggel le­het. Ilyen volt tulajdonképpen a helyi önkormányzatokról szóló törvény, amely még az én frakcióvezetőségem alatt szüle­tett. Sajnos, ezt nem követték újabbak, gondoljunk csak a rá­dió és televízió alelnökeinek ki­nevezésére, illetve a frekvencia- moratóriumról dúló hosszas, eredménytelen vitákra. Az egyik párt leszavazza a másikat, s a bölcs törvények helyett marad a kaotikus állapot. A kompromis­szumok kötéséhez viszont beszé­lő viszony kell. Azt hiszem, azoknak van okuk a szégyenke­zésre, akik a két nagy párt viszo­nyát oly mértékig elrontották, hogy megszűnt a párbeszéd, csak a Parlamentben folyik az éles po­lémia. Kontaktus kell, amely ki­egészül a nemzeti lét alapkérdé­seivel. Ezek a határokon kívül élő magyar kisebbség életére, vagy éppen a külpolitikai alapel­vekre vonatkoznak. Természete­sen a vitákra is szükség lehet, hi­szen nem kell, hogy mindenben egyetértsünk. Az ügyek többsé­gének a versenyhelyzet kategóri­ájába kell tartoznia, amely hig­gadt és szabályozott lesz. A lé­nyeg az, hogy a következő vá­lasztásokon a lakosság ne ijedjen meg az egymástól acsarkodó pártoktól, hanem világos fogal­mai legyenek a választási lehető­ségekről, s a számukra kedvező alternatívára szavazhassanak. — Nem válaszolt arra, milyen lesz, milyen lehet az SZDSZ-Fi- desz viszony? A két liberális párt­nak ugyanis együtt kellene mű­ködnie, már csak ellenzéki mi­voltuk miatt is. Ugyanakkor köz­tudott, hogy Ön és a fiatal de­mokraták néhány képviselője között kézzelfogható az ellentét. — A Fiatal Demokraták Szö­vetségével három választásban voltunk „koalícióban”, s azt hi­szem, az együttműködés folytat­ható. Mindamellett az a benyo­másom, hogy a Fidesz néhány politikusa kacérkodik a Magyar Demokrata Fórummal. Lehet, hogy ebben tévedek, hiszen pon­tos információim erről nincse­nek, inkább sejtéseim vannak. De inkább induljunk ki abból, hogy egyelőre nem vagyok párt­elnök. Márpedig a két liberális párt kapcsolatában fennálló ne­hézségek okát a jelenlegi veze­tőkben kell keresni. — Nemrégiben egy interjújá­ban arról beszélt, hogy Kis János a Parlamenten kívülről, a háttér­ből irányította a pártot, mindig érvényesítette az akaratát. Ön a leváltását követően egy éven át jóval kevesebbet szerepelt a mé­diákban, a közéletben, mint az­előtt. Az ország nagy része nem tudta, mit tesz, mit gondol erről meg erről a dologról a volt frak­cióvezető. Most, az éves „szünet” után az Ön neve hirtelen előtérbe került, mint leendő pártelnök. Felmerül a kérdés, vajon Töl­gyessy Péter az elmúlt időben nem irányította az eseményeket hasonlóképpen a színfalak mö­gül? — Parlamenti képviselő va­gyok, így inkább az előtérben szerepeltem. Amikor pedig azt mondtam, hogy Kis János a hát­térből irányított, arra gondol­tam, egy parlamenti pártnál na­gyon fontos, hogy a pártelnök részt vegyen a politizálásban. Az unikum, és nem tartható, hogy az első ember nincs ott a legfonto­sabb politikai színpadon. — Végezetül, amikor kide­rült, hogy Kis János nem jelölteti magát, többen úgy gondolták: valószínűleg keményedik az SZDSZ. Hogy éppen Ön került szóba, mint az elnöki poszt váro­mányosa, csak erősítette ezt a fel- tételezést. Hogyan vélekedik er­ről? — Csak azt tudom válaszolni, amit már az előzőekben kifejtet­tem. A kompromisszumokat és a versenyt alapul véve, a kemé­nyebb helyett inkább a határo­zottabb kifejezés mellett marad­nék. Egyértelműbb, egyenesebb vonalú, követhetőbb, kiszámít­hatóbb SZDSZ-re lesz szükség. Mondhatják, egyezség és vetél­kedés egyszerre lehetetlen. Nos, ezeket nem is egy időben kell ér­vényesíteni, nyilvánvaló, hogy nagyobbrészt inkább az egymás­sal szembeni megmérettetések dominálnak majd. Molnár Zsolt — Rénes Marcell Bizonytalan szabad­demokraták? Az SZDSZ-t az állampolgá­rok nagy része jelenleg nem te­kinti kormányképes pártnak — egyebek közt ez derül ki abból a közvélemény-kutatási tanul­mányból, amelyet a szabadde­mokraták megrendelésére készí­tett a közelmúltban a Politikai Tanulmányok Intézete. A felmérés — amelyet a na­pokban ismertettek az SZDSZ vezetői — arról tanúskodik: a vá­lasztópolgárok elfogadják az SZDSZ-t mint ellenzéki pártot, ám úgy vélik, hogy politikája az utóbbi időszakban elbizonytala­nodott. A közvélemény-kutatási adatok tükrében az is megálla­pítható, hogy az SZDSZ tagsága a liberális értékrendet közelebb érzi magához, mint a szociálde­mokrata politikát. Ezt azonban tovább árnyalja az az adat, amely szerint a tagság jelentős részét in­kább a többi párt elutasítása, mintsem a liberális értékek iránti elkötelezettség vitte a legna­gyobb ellenzéki párt soraiba. A felmérés szerint az SZDSZ leg­népszerűbb politikusai: Pető Ivan, Demszky Gábor, Töl­gyessy Péter, Kis János, Tamás Gáspár Miklós és Magyar Bálint. Az SZDSZ-tagság körében végzett közvélemény-kutatás a tanulmányban kiegészül egy fe­jezettel, amely az állampolgárok széles körében — 1600 fős minta alapján — vizsgálta a kormány és a politikai intézményrendszer működésének megítélését. Eszerint a kormánynak a válasz­tások óta nyújtott teljesítményé­ről nagyon lesújtó az emberek véleménye: 57 százalék gyengé­nek, 20 százalék nagyon gyengé­nek tartja, és mindössze 21 szá­zalék minősíti jónak. E fejezet­ből az is kiderül, hogy jelenleg rendkívül csekély a parlamentá­ris demokrácia tekintélye. Több­ségi vélemény, hogy a parlamenti pártok nem az embereket érdek­lő kérdésekkel foglalkoznak, va­lamint, hogy a kormány és az el­lenzék a nép feje fölött egyezke­dik. Ugyanakkor a megkérde­zettek háromnegyede sürget nemzeti összefogást, s csaknem a fele a többpártrendszert tartja az ország fejlődése biztosítékának. A terjedelmes közvélemény­kutatási felmérésről szólva Pető Iván, a szabad demokraták frak­cióvezetője hangsúlyozta: ilyes­fajta önvizsgálatot ez idáig egyet­len hazai part sem végzett. Hoz­záfűzte: bár az eredmények ko­rántsem hizelgőek az SZDSZ-re nézve, azokat mindenképpen a nyilvánosság elé kívánták tárni. A körön kívül... Nehéz éveket taposunk. Cipeljük mázsányi sú­lyainkat, melyet a hivatalos nyelv úgy nevez: „a la­kosság terhei”. S a játszmának még nincsen vége, egyre többen kerülnek a körön kívülre, akiknek a mindennapi megélhetés is iszonyú erőfeszítésbe üt­közik. Nehéz éveket taposunk. Amikor egy-egy város­ban több évtized után újra feltűntek az ingyenkony­hák, kényelmetlenül éreztük magunkat bőrünk­ben, zavarral vegyes érzésekkel hümmögtünk, s eb­be szánalom, ijedelem is vegyült. Mára megszok­tuk. Már amennyire meg lehet szokni a nincstelen- séget, a szegénység egyre inkább fenyegető rémét... Az első hullám azonban elült, és a segítők szép csendben végzik mindennapos munkájukat, azt a sziszifuszi küzdelmet, mely bizony csak csepp a ten­gerben. Hatvanban is... A városi Vöröskereszt in­gyenkonyháján hétvégenként eleinte vagy kéttucat­nyi ember tűnt fel, mára hatvannál is többen gyűl­nek össze szombat-vasárnaponként. A legkülön­bözőbbek. A perifériára szorultak, munkanélküli­ek, cigány családok, alkoholisták, nyugdíjasok, be­tegek, egyedülállók. S ott nem kérdeznek tőlük semmit, nem nézik ki, miért tért be a tányér meleg ételért. Aki elmegy, kiszolgálják. Csakhogy manapság nem könnyű jótékonykod­ni sem. A városban szaporodnak a fanyalgók, mi több, a burkoltan-nyíltan támadók. Veszélyes szemlélet teljed, amelyet nehezen tudnak kivédeni a vöröskeresztesek. Egyre gyakrabban találkoznak szembe a megvetéssel, a rászorulók ostorozásával. Hogy miért kap enni, aki egyenesen a kocsmából jön? Egyszerűen, mert éhes. Az aktivisták nem tud­nak odamenni minden egyes ellenkezőhöz, s elma­gyarázni neki: az alkoholista beteg ember, segíteni kell rajta. Az ingyenkonyhán egyébként sincs „ér­demtelen”. A Vöröskereszt az emberen kell, hogy segítsen. Hiszen az emberség alapján álló szervezet, erre kötelezik a genfi egyezmények is. Hogy rosszak a cigánygyerekek? Igen, rosszal­kodnak, de éhesek. Egyáltalán nem elutasítani kel­lene az ingyenkonyha intézményét. Sokkalta in­kább több segítőre lenne szükség. Mert akik a ren­det vigyázzák, csak a vöröskeresztes aktívák, a nyugdijasklub tagjai. A cserkészek is ígérték már: hétvégeken eljönnek. A családsegítő, a nevelési ta­nácsadó támogatását egyelőre azonban hiába kér­ték... Nem mondhatnánk azt sem, hogy könnyű meg­szervezni az ilyen segítségnyújtást. Ötven-hatvan emberre minden hét végén főzni, a nyersanyagot, kenyeret beszerezni, szállítani. Mind-mind a sza­badidőből, áldozatkészségből születik. S ha már a támogatók köre nem szélesedik, legalább a szemlé­let változna. Ha megértenék az ellenlábasok: erre szükség van. És sajnos még inkább szükség lesz. A szociális problémák terebélyesednek, a munkanél­küliség fenyegetően nő. De nehéz annak is, aki rá­szorul. Sokan elviszik az ételt, mert szégyellik meg­enni. Pedig épp a társadalomnak kellene tudatosí­tani: ez nem az ő szégyenük, hanem a társadalomé. Mert mit csinálhat az a munkanélküli édesanya, aki hatezer forintból neveli középiskolás gyerekét, s négyezret kell havonta kifizetnie csak a lakásért?! A maradékból lehetetlenség megélni. A segítők tud­ják: sokaknak hét közben csak zsíros kenyérre fut­ja. Szombat-vasárnap a kényszer az ingyenkonyhá­ra vezeti őket. Áprilisban a hatvani Vöröskereszt teljesen saját erőből szervezte meg a főzést. És sokáig nem is kap­tak pénzt. Később az önkormányzat 25 ezer forint­tal támogatta őket, de az igazi segítség akkor jött, amikor a szociális ellátások fejlesztését szolgáló szakmai program keretében elnyerték a Népjóléti Minisztérium pályázatát. Osztani-szorozni, fillé- reskedni azonban ma is kell: ennyi ember kétnapi étkeztetése hétvégeken nyolc-tízezer forintba ke­rül. Ők mégsem anyagi támogatást kémének. A rosszindulatú, gáncsoskodó támadásokról hallván, úgy véljük, nem nehéz kitalálni, mire is lenne szük­ség Hatvanban... Mikes Márta „A veszély az ellenmérgeket is kitermeli” Vitányi Iván szociológus, a Magyar Szocialista Párt ország- gyűlési képviselője nemrégiben a Baloldali Klub meghívására Egerben járt. Ezt az alkalmat használtuk fel arra, hogy a libe­rális pártokkal való együttműkö­dés lehetőségéről, valamint a szélsőségek eluralkodásának ve­szélyeiről kérdezzük. — Önt a televízióban már má­sodszor szólítják fel arra, valljon színt az SZDSZ-szel való együtt­működésről. Vajon itt van-e az ideje ennek a „szövetségesi ” kap­csolatnak, kialakult-e azMSZP- nek olyan önálló arculata, amely után bárkivel is szövetségre lép­het? Mit gondol Ön egyáltalán erről a szövetségről? — Én ezt a kérdést nem a szo­cialista párt oldaláról vetem fél, hanem a társadalom oldaláról. Tehát a társadalom, a politikai élet számára az a rendkívül fon­tos, hogy legyen egy erős ellen­zék, s ebben bizonyos vonások — amelyek egyébként megvannak — nyilvánvalóvá váljanak. Úgy látom, hogy alapvetően két poli­tikai filozófia áll egymással szemben, és ebből a szempont­ból az a politikai filozófia, ame­lyet a kormánypártok képvisel­nek, megvan, s meg is van benne a közösség. Viszont az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz által képvi­selt politika között is léteznek ezek a vonások. Úgy gondolom, hogy ezt a közösséget kell hang­súlyozni, és ha az, ami ebben kö­zös, megkapja a hangsúlyt, kide­rül, hogy ki kivel, milyen mérték­ben fog kezet, tehát nem olyan szövetségben gondolko­dom, hogy majd összejön a két Interjú Vitányi Ivánnal vezetés és közös határozatokat hoz, hanem egy olyan tisztázás szükségeltetik, amely meghatá­rozza azt, hogy ebben a helyzet­ben melyek a közös feladatai az ellenzéknek. — Megítélése szerint a szabad demokraták mennyire készek egy ilyen együttműködésre? — Az SZDSZ elemzői azt mondják — mint azt éppen a leg­utóbbi Beszélő szerkesztőségi cikke három aláírással is mutatja —, hogy pártjuknál most nem egy személlyel kapcsolatos vál­ság zajlik, hanem válaszút előtt állnak. Ázt kell eldönteniük, hogy vállalják-e az ellenzéki sze­repet és ennek minden következ­ményét, vagy pedig arra töreked­nek, hogy valamilyen módon „kibéküljenek”, egyezségre jus­sanak a kormányzó pártokkal, esetleg egy nagykoalícióban, vagy valamilyen paktum révén. S így félig-meddig vagy egészében kormányzati szerephez jussanak. De én azt hiszem, a logikus az, ha ők az ellenzékiséget vállalják, s azt tapasztalom, hogy az SZDSZ-ben is inkább ezen a vé­leményen vannak. — Egyre többen tartanak ma Magyarországon a szélsőséges erők megerősödésétől. Vannak jelek. Egyrészt — mint ahogyan Lengyel László nemrégiben mondta —félő, hogy egy ilyen bi­zonytalan és kaotikus helyzetben levő Kelet-Európa egyszerűen „beszippant” minket, másrészt pedig magán az országon belül is érzékelhető a veszély a szélsősé­gek eluralkodására. Indokolt-e ez a félelem? — Azt hiszem, a félelem egy­részt jogos, hiszen egy nehéz gaz­dasági helyzetben és egy kifor­ratlan demokráciában lehetséges a szélsőségek felülkerekedése. Ugyanakkor azt látom, hogy a veszély maga és a korábbi szituá­ciók az ellenmérgeket is kiterme­lik. Tehát, ha Magyarországon nem is elég szoros az ellenzék szövetsége, de mégis van egy erős ellenzék, másrészt a kor­mányzó pártok maguk, azoknak a nagyobb része — az átgondol­tabb politikusokból álló része — sem a szélsőségeket keresik. Ilyen módon tehát egy közép­párti gondolkodás a jelenlegi po­litikai életben erősebb, mint a szélsőséges erő. És ez, azt hi­szem, bizalommal tölthet el min­ket, még akkor is, ha nem szabad félretennünk ezt a veszélyt. — Persze hozzá kell tenni, hogy a kormányzat úgymond nem „fedi le” a pártokat, nyilván­való, hogy nem mindig azonosít­hatók a kormányzati erők az őket alkotó pártokkal... — Egyrészt nem azonosítha­tók, másrészt a magyar társada­lom általános mozgásában is ta­pasztalható, hogy a szélsőségek ugyan megjelennek, de mindmá­ig kisebbséget alkotnak. Mint ahogyan a választásokon is a leg­szélsőségesebb hangvételű poli­tikusokat nem választották meg, és az az érzésem, hogy ők jelen­leg sem kapnának többséget. A közvélemény-kutatások is erre utalnak. Tehát van, fennáll a tár­sadalomnak egy kiegyenlítésre való törekvése. Legalábbis egye­lőre. Havas András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents