Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-19-20 / 246. szám

VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1991. október 19—20., szombat—vasárnap 2. Megyei orvos-gyógyszerész napok Hatvanban Az Olympus korszerű diagnosztikai berendezését hozta el Igazságtétel Megállapodás Jeruzsálemben Borisz Pankin szovjet és Da­vid Levi izraeli külügyminiszter péntek délután Jeruzsálemben megállapodást írt alá a két ország teljes értékű diplomáciai kap­csolatának helyreállításáról. Mint Levi közölte, a döntés a mostani közös nyilatkozat nyil­vánosságra hozatalával lépett életbe. Kiugrott a lakásból Csütörtökön késő este öngyil­kosságot követett el az SZKP KB nemzetközi osztályának egyik korábbi vezető munkatársa. A szovjet belügyminisztérium saj­tóosztályának közlése szerint Dmitrij Liszovolik kiugrott 12. emeleti lakásából. Az öngyilkos­ság pontos okát egyelőre nem tudni, de a TASZSZ szovjet hír- ügynökség emlékeztet rá, hogy az elműlt hetekben — az augusz­tusi puccskísérlet bukása óta — az SZKP két vezető tisztségvise­lője vetett véget önkezével életé­nek. Petre Roman makacs önbizalma Petre Roman volt román kor­mányfő csütörtök este tévébe­szédet mondott. Beszédében tu­lajdonképpen az új kormányról szólt volna, amelyet a Nemzeti Megmentési • Front támogatásá­ról biztosított, és sok sikert kí­vánt munkájához. Ezután azon­ban a nemzeti kérdéshez és a Ko- vászna és Hargita megyéből elül­dözött románokról szóló parla­menti határozathoz szólt hozzá. — Ha a kisebbségnek elidegenít­hetetlen jogai vannak, az nem-je- lenti, hogy a többségnek keve­sebb jár, vagy hogy ezeket meg­csúfolhatják — hangoztatta a volt kormányfő, aki már kinyil­vánította: a választások nyertese­ként szándékozik visszatérni a hatalomba. Antiszemitizmus? A nacionalizmus újraéledésé­vel egyre nő az antiszemitizmus Kelet-Európa országaiban — ál­lapítja meg a Zsidó Világkong­resszus által csütörtökön nyíTvá- nosságra hozott jelentés. A szer­vezet végrehajtó bizottságának londoni tanácskozásán közzétett 48 oldalas tanulmány említést tesz a kelet-európai zsidóteme­tők és templomok ellen elköve­tett támadásokról, az antiszemi­ta irodalom terjedéséről, a zsidó- ellenes érzelmek erősödéséről. Nagykövetek találkozója Hagyományteremtő céllal ta­lálkozót kezdeményeztek a Len­gyel Köztársaság, valamint a Cseh és Szlovák Szövetségi Köz­társaság budapesti nagykövetei, hogy az általuk meghívott ma­gyar gazdasági és pénzügyi szak­értők, vállalatvezetők társaságá­ban kötetlenül beszélgessenek aktuális gazdasági kérdésekről. A nagykövetségek a maguk sajá­tos eszközeivel — a krakkói és a visegrádi találkozók szellemé­ben —, fórumok szervezésével a háromoldalú együttműködéstkí- vánják támogatni. Október 30-án Madridban kezdődik a közel-keleti helyzet rendezésével foglalkozó béke- konferencia — jelentette be James Baker Jeruzsálemban. A konferenciára szóló meghívót az Egyesült Államok és a Szovjet­unió közösen fogja kiadni. Előzőleg a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet (PFSZ) Tu­niszban ülésező Központi Taná­csa pénteken jóváhagyta, hogy a alesztinok is részt vegyenek a özel-keleti békekonferencián. Hírügynökségijelentések szerint a PFSZ szóvivője közölte, hogy a szervezet kész a jordán küldött­séggel közösen részt venni a ter­vezett konferencián. Az Izrael által megszállt terü­letek palesztin személyiségeiből álló küldöttséggel tartott találko­zót péntek reggel Kelet-Jeruzsá- lemben James Baker amerikai külügyminiszter. A Feiszal Hu- szeini vezette delegáció ismer­(Folytatás az 1. oldalról) vitákkal társuljon, hiszen a szak­mai elmélyülést a nézetek külön­bözősége, ütköztetése biztosít­hatja. A találkozó megrendezésében nagy érdeme van dr. Popovits Jó­zsefnek, a hatvani kórház tudo­mányos tanácsa titkárának: — Meglehetősen nehéz hely­zetben voltunk a szervezésnél, hiszen az utóbbi évek politikai változásai következtében el­apadt a központi támogatás for­rása. Minden kórház anyagi ne­hézséggel küzd, s a szakmai to­vábbképzésekhez sem kapunk segítséget. Tehát szponzorokat kellett megnyernünk a konferen­cia ügyének is. A találkozón vé­gül is 16 kiállító gyűlt össze, a magyar gyógyszergyárak mellett nemzetközi műszergyártók is. így többek között az Olympus, a Péflacime, az OMKER, a Biogal Gyógyszergyár Rt., az Astra állí­tott ki. A legújabb gyógyszerek, ismertetők mellett szerepeltek a korszerű műszerek, diagnoszti­kai berendezések, olyanok is, melyeket a gyakorlatben eleddig még nem alkalmaztak. Napja­inkban forrongó a fekélybeteg­ség kezelése, ezért is örültünk, hogy megnyerhettük Simon ta­nár urat és a téma prominens képviselőit, akik képletesen tár­ták a résztvevők elé a mai korsze­rű módokat, a legmodernebb Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közös nyilatkozat­ban csatlakozott az Európai Kö­zösségek erőfeszítéseihez, a har­cok azonnali beszüntetésére szó­lítva fel a Jugoszláviában szem­ben álló feleket — jelentette Há­gából a Reuter. A nyilatkozat egyúttal értésre adta, hogy az újabb tűzszüneti felhívás ismételt figyelmen kívül hagyása esetén a maga részéről Washington és Moszkva is teljes egészében támogatja a közösség által kilátásba helyezett megszo­rító intézkedéseket. A holland külügyminisztéri­um, illetve az EK-elnökség ille­tékese pénteken ugyancsak Há­gában bejelentette, hogy a jugo­szláv államelnökség, valamint Franjo Tudjman horvát elnök és Slobodan Milosevic szerb vezető pénteken azonnali és feltétel nél­küli tűzszünetre utasította a szemben álló katonai erőiket. Az erre vonatkozó megállapodás az EK égisze alatt Hágában tanács­kozó jugoszláv békekonferenci­án született. A holland forrás szerint a tűzszünet előíija továb­bá, hogy szüntessék meg a hor­vátországi szövetségi haderő lak­tanyáinak és más katonai létesít­ményeinek vesztegzáiját, s sür­geti a jugoszláv hadsereg mielőb­bi távozását. tette Bakerrel annak a 14 sze­mélynek a nevét, akik a közel- keleti békekonferencián a pa­lesztinokat képviselhetik egy Jordániával közös küldöttség ke­retében, a PFSZ Központi Taná­csa által előző éjjel hozott döntés értelmében. Az amerikai külügyminiszter ezt követően találkozott az izrae­li miniszterelnökkel. Jichak Sa­mir James Baker amerikai kül­ügyminiszterrel folytatott péntek deli tanácskozása után közölte: kormánya a vasárnapi ülésén dönt majd a békekonferencián való részvételről. Az izraeli rádió Samir közlését a békefolyamat félbeszakadása­ként értékelte, s annak okát a pa­lesztin konferenciaküldöttség vi­tatott összetételében jelölte meg. Mind Samir, mind Baker mind­amellett bizonyos előrehaladás­ról is beszámolt a megbeszélés után. eredményeket, a gyógyszerek használatát. Három szekcióban 172 előadás hangzott el, 164 szerzőtől. Meg kell jegyezni: nem volt előzetes szelekció, vala­mennyi témát és felszólalót elfo­gadtunk, hiszen harminc éve azt szolgálják a találkozók, hogy a megye orvosainak, gyógyszeré­szeinek fórumot biztosítsanak, így a csatlakozó referátumok a gyermekgyógyászat, a baleseti sebészet eredményeit éppúgy is­mertették, mint a körzeti orvo­sok vagy gyógyszerészek tapasz­talatait. — Csak Heves megyéből ér­keztek résztvevők? Horvátország komor kilátá­sokkal készült a pénteki Jugo- szlávia-csúcsértekezletre: Zág­rábban a védelmi minisztérium minden férfit honvédelmi har­cokra, fegyveres szolgálatra szó­lított fel, Vukovár ellen a szövet­ségi hadsereg minden irányból támadást indított, a központi lé­gierő saját bevallása szerint ösz- szesen kilenc város ellen intézett támadást, Dubrovnik körzetéből és Kelet-Szlavóniából menekül­tek ezrei keltek útnak a hadsereg újabb akcióitól, katonai meg­szállástól tartva. Vukováron rendkívül súlyossá vált a helyzet, a kórházban több száz sebesültet ápolnak lehetet­len körülmények között. A vá­rost csütörtökön egész nap lőt­ték, több légitámadást is végre­hajtottak a légierő gépei. A had­sereg elismerte a légierő beveté­sét, s azt hangoztatta, hogy arra a horvát erők provokációi, csapat­mozdulatai és harci készülődései miatt volt szükség. Dubrovnik közelében is heves harcok zajlot­tak, magát a várost pedig ismét tüzérségi tűzzel támadták. A néphadsereg alakulatai Cavtat után bevonultak egy másik üdü­lővároskába, Platba is, amely Cavtat és Dubrovnik között fek­szik. Súlyos harcok dúlnak Nyu- gat-Szlavóniában, Novska kör­zetében is. Megalakult a Szociális Tanács Kormányzati kezdeménye­zésre Szociális Tanács alakult pénteken délelőtt a Népjóléti Minisztériumban. A szervezetet 188, a szociális tevékenységben közvetlenül érdekelt társadalmi és állami szervezet hozta létre. Céljuk, hogy a feszültségek meg­előzése és enyhítése érdekében fokozott figyelemmel kísérjék a hazai szociális kérdéseket. A tanács kiemelten kíván fog­lalkozni az életszínvonal-, la­kás-, egészség- és szociálpoliti­kával, különös figyelmet szentel a család, az ifjúság és az idősko­rúak védelmének. A Szociális Tanács tanácsadó szervezet, amely a minisztérium mellett működve a jövőben javaslatokat dolgoz ki a kormányzat, az Ér­dekegyeztető Tanács, valamint a törvényhozás számára. — A 400 hallgató között talál­tatott fővárosi, s az ország távo­labbi részéről érkezők is. A szé­les körnek azért is örültünk, mert az egészségügynek alaposan fel kell készülnie az új társadalom- biztosítási rendszerre. Márpedig a következő évek követelménye, hogy minél gyorsabban, minél korszerűbb terápiás eljárásokkal kell gyógyítani. A kórházakban már megindult a felkészülési fo­lyamat, számítván arra, hogy a jövőben a beteg oda fog menni, ahol őt a legalaposabban kezelik, ahol legrövidebb időn belül visz- szaadják egészségét. Mikes Márta Kevés Castro tudománya A Kubai Kommunista Párt hétfőn véget ért 4. kongresszu­sán az újonnan megalakított köz­ponti bizottság rendkívüli politi­kai és gazdasági jogkört kapott „előre nem látható helyzetek esetére, a haza, a szocializmus és a forradalom megmentése érde­kében”. A Prensa Latina hírügy­nökség által közölt és a sajtóban is megjelent határozat egy olyan pártfórum egyik utolsó döntése volt, amely ötnapos munkája so­rán nem adott választ az ország legégetőbb problémájára, az el­látás megoldásának kérdésére. Maga a kongresszus vegyes fo­gadtatásra talált a lakosság köré­ben. Az emberek némileg próza­ibb gondokra fordítanak figyel­met, mint Fidel orvostudományi fejtegetései, s reménykedve vár­ják a mezőgazdasági szabadpiac újbóli engedélyezését. Brazíliából nemcsak kávét ex­portálnak. A harmadik világ „gyerekexportőr” is, évente több ezer kisgyereket adnak el onnan Európában, Izraelben, az Egye­sült Államokban. A német tisztviselő az esti ok­nyomozó televíziós programban árlistával is tudott szolgálni. Thaiföldről „düsseldorfi átvétel­lel” negyvenezer márkába kerül egy kisgyerek, Indiából 15 ezer dollárba. Ám índiából csak lány­gyermek iránt van kereslet, mi­nél fehérebb a bőre, annál kapó- sabb és drágább. így a „gyűjtést” — amely, mint a precíz listából megtudhatjuk, nyáron szünetel — csak Madrastól északra vég­zik, attól délre „reménytelenül feketék” az emberek. Németor­szág nyugati felében évente húszezer család szeretne gyer­meket örökbe fogadni, a kérel­mező családok nyolcvan százalé­kának nem lehet gyereke. A tisztviselő televíziós beszá­moltatásának oka kényelmetlen: a gyerekrablók Németországban is feltűntek. Pontosabban Berlin­ben, a Keletről jövő menekült- hullám becsapódásának egyik központjában. Román családok, cigányok, mások, ha valamiképp átjutnak a határellenőrzésen, a (Folytatás az 1. oldalról) „A Magyar Demokrata Fó­rum, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és a Kereszténydemokrata Néppárt küldöttsége a mai napon folytat­ta az október 11-én megkezdett koalíciós tárgyalásokat. Ennek során áttekintették az igazságté­tellel kapcsolatos kérdéseket, kölcsönösen kifejtették állás­pontjaikat, és egyetértettek ab­ban, hogy haladéktalanul meg kell tenni az igazságtétel érdeké­ben mindazokat a lépéseket, amelyek alkotmányosan és tör­vényesen megtehetők. Egyetér­tettek abban is, hogy az igazság- tétel során a kollektív felelősség­re vonás elve semmilyen formá­német-csehszlovák zöld hatá­ron, vagy az Oderán Lengyelor­szág felől, gyakorta a német fő­városban kötnek ki. Ezt a körül­ményt használta ki mostanában egy bűnbanda, amelynek néhány tagját a rendőrségnek sikerült le­fognia, köztük a berlini „filiálé” fejét, a román származású hol­land Ludovicus Basilit és élettár­sát. A valódi főnököt, a 44 éves francia Joseph Colomban, hiva­talos foglalkozását tekintve gyé­mántművest, a rendőrség üldözi. Ludovicus Basili lakókocsijá­ban találtak rá — szülői bejelen­tés nyomán — az egyéves jugo­szláviai Mátéra, akit Berlin- Spandauból, a bevándorlójelöl­tek településéről, az ágyból lop­tak ki. Vele volt a szintén jugo­szláviai származású Zuhra — őt kissé távolabbról, Braunschwe- igből hurcolták el. A rendőrség a kempingkocsiban 15 fényképre is rábukkant, s először azt hitte, ez amolyan „árukatalógus”, a kliens innen válogathat. Valahol tehát még több gyereket bújtat­hatnak. A Bild-Zeitung másnapi számának címoldalán közölte a fényképválogatást, ezzel a cím­mel: „Talán az öné is köztük van?” Pár nappal később kiderült, ban nem alkalmazható. A felek úgy döntöttek, hogy a három frakcióvezető a legközelebbi tár­gyalásig kidolgozza a törvényes igazságtétel elveinek részleteit. A tárgyaló felek megállapod­tak abban, hogy az igazságtétel kérdéseinek nemzetközi áttekin­tésére és megvitatására sürgősen tudományos konferenciát kell rendezni. A felek egyetértettek abban, hogy a koah'ciós együttműködést helyi szinten is javítani kell, mert a rendszerváltoztatás közös célja csak úgy valósulhat meg, ha a ko­alíciós pártok — a választási cik­lus teljes időtartama alatt — min­den szinten együttműködnek.” (MTI) hogy egyetlen német szülőnek sem kellett riadtan benyitnia a gyerekszobába. A 32 éves The­resa de Bruyn az amszterdami „De Telegraaf’-nak ugyanis el­mondta, hogy a képek a családi albumból valók, a De Bruyn csa­lád Berlinben lefogott egyik fe­kete báránya hurcolta őket ma­gával, ki tudja, mi okból. Ludo­vicus Basili a kis Mátét egy ol­csóbb autó áráért — 13-16 ezer márkáért — akarta értékesíteni. A Hollandiában talált kislányért még senki sem jelentkezett, csak a híradóban ismételgetik fárad­hatatlanul: a gyerekkocsit gyere­kestől Hamburgból lopták el, benne egy rejtélyes cédulával: „Sandra 12/90”. A két jugoszláv házaspár a gyerekek eltűnését a rendőrsé­gen jelentette, ám a rendőrök kénytelenek olyan esetekben is fellépni, amikor a szülők maguk ajánlják fel eladásra magzatukat. Á bukaresti szegénynegyedekbe kilátogató német tévések kame­rái előtt a megkérdezettek Dic­kens tollára kívánkozó módon, különösebb szégyenérzet nélküí nyilatkoztak erről a szándékuk­ról. A harmadik világ Düsseldorf kapui előtt terül el. Sarkadi Kovács Ferenc Közel-Kelet ^ A no végén békekonferencia Utasítás a katonáknak Azonnali tűzszünetet Három köztársaság nem írta alá Gazdasági együttműködés a Szovjetunióban Moszkvában a Kreml György Ter­mében pénteken nyolc volt szovjet köztársaság képvise­lője aláírta az egymás közötti gazdasági együttműködés elveit szabályozó szerző­dést. A dokumentumot a három balti állam, Észtország, Lettor­szág, Litvánia, vala­mint Ukrajna, Mol­dova, Azerbajdzsán és Grúzia nem írta alá, főként arra hi­vatkozva, hogy az nem veszi figyelembe érdekeiket. Leonyid Kravcsuk ukrán elnök csütör­tök este Kijevben vá­ratlanul kijelentette: „Nem íijuk alá, amíg nem láttuk a saját szemünkkel, mit tar­talmaz a gazdasági kapcsolatokat szabá­lyozó új szövetségi szerződés. Nem ve­hetünk részt a gazda­sági szerződés aláírá­sán addig, ameddig nem terjesztik elénk annak tervezetét, s azt szakértőink és az ukrán miniszterta­nács nem elemezték.” Hozzátette, hogy Ukrajna kész megál­lapodást kötni a Szovjetunió volt tag­államaival, illetve a világ bármely orszá­gával, de az csak olyan lehet, amely nem csorbítja a köz­társaság függetlensé­gét. Azerbajdzsán csak pénteken jelezte tá­volmaradási szándé­kát. Pontosabban a szovjet elnök szóvi­vője bejelentette: a köztársaság pénte­ken nem írja alá a szovjet köztársasá­gok gazdasági közös­ségéről szóló egyez­ményt, mivel Ajaz Mutilabov azeri el­nök betegsége miatt nem lehet jelen a moszkvai ceremóni­án. Vlagyimir Tu- markin nem adott bővebb információt, viszont Azerbaj­dzsán moszkvai kép­viseletén az egyik il­letékes megerősítet­te, hogy csupán két­tagú azerbajdzsáni küldöttség lesz jelen az aláírásnál, megfi­gyelői minőségben, parafálási jog nélkül. (MTI) (MTI) Sörprivatizáció A Kőbányai Sörgyár megállapodást írt alá hétfőn a Barclays de Zoete Wedd(BZW) és a Pragmatix Ltd. cégekkel arról, hogy a két külföldi partner bekapcsolódik a magyar vállaíat privatizációjának előkészítésébe. A Kőbányai Sörgyár azt várja a külföldi partnerekkel ki­alakítandó együttműködéstől, hogy közösen sikerül kidol­gozni a vállalat legmegfelelőbb privatizációs stratégiáját. A Kőbányai Sörgyár a hazai sör- és malátatermelés egyik legje­lentősebb cége. A múlt esztendőben a vállalat állította elő a Magyarországon termelt sör 35 százalékát és forgalmazta a piacon eladott sörmennyiség 37 százalékát. Gyerekrablások Berlinben

Next

/
Thumbnails
Contents