Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-11 / 213. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. szeptember II., szerda Az Egri Közgazdasági Szakközépiskolában (11/1.) Hány arc, hány kérdés van egy jubileumban? A korszak- és szemléletváltás olvasható ki abból, ahogyan az egri középiskola, a most már Eg­ri Közgazdasági Szakközépisko­la névre hallgató intézmény' öregdiákjai, jelenlegi tanári kara közösen elhatározták, hogy az 1921-ben Egerben Érseki Fiú Felsőkereskedelmi Iskola névvel életre hívott intézmény hetven­éves fennállásának jubileumát megüljék. Erre az alkalomra az 1948-ig működő alma materről az iskola volt tanítványának, Kikli Tivadarnak jelent meg kö­tetnyi terjedelmű monográfiája, értékes adatsorral kiegészítve. A másik kötet — az iskolatörténet hetven évét magában foglaló — leltárszerűen beszámol az iskolai élet tartalmáról. De szokásos menetrend szerint zajlott-e le ez a hetven év a Líceumban, a Klapka utcai háztömb falai kö­zött? Akadtak-e rendkívüli pil­lanatai, amelyek olykor az elle­hetetlenülésig veszélyeztették az iskolát, a tanárokat, a diákokat? Itt bizony nyomatékolt igennel kell válaszolnunk. És nemcsak azért, mert az első világháború utáni gazdasági nyomorúság szorításában keletkezett teremtő gondolattal kellett megküzdenie már fogantatása elején ennek a középiskolának, hanem olyan korszakai is akadtak ennek a tör­ténelmi időszaknak, amikor hosz- szú időre idegen eszmék teleped­tek az országra, olyan gyakorlat, a kényszerek olyan rendszere törte-gyúrta maga alá ezt az isko­lát, tanárt és diákot egyaránt, amely élesen ellentmondott mindannak, amit az alapítók szándékoltak: megteremteni az új Európa számára itt, nálunk egy olyan szakembergárdát, an­nak humánus szellemiségét, amely kivezetheti az országot el­maradottságából, elzártságából, és lehetővé teszi az új, a modem szellem kifejlődését es diadalát. Ma, 1991-ben gazdaságilag csaknem ott tartunk, mint 1921- ben. Bizonyos tekintetben még ott sem. Akkor a négyéves hábo­rú sem rombolt annyit az erkölcsi és gazdasági állapotokon, mint ez a negyvenéves korszak. 1948 után nemzedékek nőttek fel, alig van emlékeznivalójuk az európai gyökereikre. Mégis az 1948 előtt végzettek együtt ünnepeltek a később itt nevelkedettekkel. Mi sem természetesebb, hogy a két ünneplés tartalma között lénye­ges különbségek mutatkoznak. Más fiatalságot, más eszmei út- ravalót adtak 1948 előtt és után azok a tanárok is, akiket a min­dent letipró önkényuralom meg- hunyászkodásra, meghajlásra, betörésre kényszerített. Ezekről a históriai hullámverésekről ugyancsak távoli utalások értesí­tettek itt bennünket, az udvarias fogalmazás mögött azonban sze­mélyes drámák, kegyetlen ese­mények is meghúzódnak. És nemcsak 1956 eseményeivel kapcsolatban. Szeptember 1-jén, vasárnap fél kilenckor a székesegyházban szentmisén vettek részt az öreg­diákok,. ahol a negyvennyolc előtti korosztály tiszteletre méltó létszámban vonult fel. Dr. Sere­gély István egri érsek, az alapítók jogutódjaként, azt is mondhat­nánk, erkölcsi felelőseként szólt a „keristákhoz”, akikben nem­csak ő, de a magyar közvéle­mény is a jövő elitjét látja. A szentmisét mondó dr. Koncz La- joskanonok, az Egri Hittudomá­nyi Főiskola tanára a konvertita francia író felkiáltásával kezdte homiliáiát: Isten van, találkoz­tam vele! Nem véletlenül tette ezt. A diktatúra széttördelte a hazánkban meglévő keresztényi, európai gondolatkört, fogalma­kat irtott ki, eszméket taposott sárba, s ma, a folyamatosság megteremtése érdekeben előre­mutatva emelte fel szavát az ate­izmus, az erkölcsi nihilizmus el­len. A székesegyházban elhang­zó szavakkal fonódott egybe mindaz, amit a Líceum második emeleten elhelyezett emléktábla felavatásánál mondott el Bodó Mihály, dr. Korompai János, vagy amit dr. Pócsik Dénesné igazgatónő hangoztatott meg- emlekezésében. Az iskola barati körének, az öregdiákoknak, az egri iskolák öregdiákjainak és a regi iskolai természetjáróknak a koszorúi azt a közösségi szelle­met díszítették utólag is, amely az 1948 után megszüntetett tár­sadalmi csoportosulások éltető ereiét jelentette. Az iskola aulájában avatták fel a második emléktáblát, amelyen felsorolják az alapítástól kezdve az intézetre rátelepülő neveket, s amelyek figyelmeztető lenyoma­tai korszakoknak, amiket az idő­sebb generációnak nem kell kü­lönösebb hangsúllyal eszébe jut­tatni ma sem. Ismét csak a kínos pontosság­gal ügyelő tapintatra kell utal­nunk, amikor az évkönyv névso­rában felbukkanókat olvassuk, és egybevetjük a fotós emlékezé­si anyagot, az írott szöveget, meg a megírható, az ünnepet beár­nyékoló neveket és eseménye­ket, s a korábban hangosan ün­nepeiteket, a hatalom mámorá­ban tele szájjal hallelujázókat szembeállítjuk az Európában kötelező erkölcsi maximákkal és azzal az igénnyel, ami ma és hol­nap sürgetően ránk tör ezer ten­nivalójával. Az ünnepi órán ugyancsak a megbocsátás szelle­met, a türelem es az engesztelő- dés békésebb indulatait kell han­goztatnunk. Az ünnepi műsor erkölcsileg fontos részleteként értékelhet­tük az öregdiák Szabó János fel­szólalását, és azt a köszöntőt, amit dr. Koncz Lajos teológiai tanár érseki megbízás folytán tel­jesített, két nyelven is, németül üdvözölve az Ausztriából jövő vendégeket. Hangsúlyozta, hogy az egyház akkor is eszmélt, Tria­non után, iskolát alapított. Ma is hasonló helyzetben vergődünk. Radikális, de jó irányú változás, az átmeneti időszak gondjaival birkózunk. Hatalmas várakozás feszül az újjal szemben, az egy­házzal szemben is. Gondjaink és aggodalmaink: vallási tudatlanság, evilágiság uralkodik az erkölcsileg kivér- zett társadalomban. Ezért is kell kémünk a Szentlélek kegyelmét és Isten áldását magunkra és ha­zánkra. (FolytapukjFarkas András Jelenleg 72 ezren vannak Romlott a magánkereskedők helyzete Egyre több a magánkereske­dő, ugyanakkor a Kereskedők Országos Szövetségének taglét­száma folyamatosan apad — mondották a szövetség vezetői egy közelmúltbeli sajtótájékoz­tatójukon. Jelenleg 72 ezer magánkeres­kedő tevékenykedik az ország­ban, a Kisosz taglétszáma viszont mindössze 28-30 ezer. Pedig a szövetséget éppen ezért alakítot­ták át, s azért hoztak létre önálló területi szervezeteket, hogy megfelelően el tudják látni a ta­gok érdekképviseletét. Erre igen nagy szükség lenne — hangsú­lyozták —, mert a vállalkozók, így a kereskedők kilátásai is rosz- szabbak, mint egy-két évvel ez­előtt. A Kisosz vezetősége az alap­vető problémát abban látja, hogy az egyre növekvő vállalkozói ré­teg gondjait az önkormányzatok nem tudják megoldani. Mivel a Kiosz veszélyben látja a szakma jövőjét, egyrészt törekszik a ke­reskedőket érintő jogszabályok, rendeletek, előírások kidolgozá­sában az eddiginél nagyobb részt vállalni, másfelől bővíti érdek­Mozzarella sajt!!! Biztos hallott már róla, de nem biztos, hogy megkóstolta. Ha szeretné megízlelni e különleges olasz sajtféleséget, térjen be hozzánk a Nagyobbacska ABC-be egy kis kóstolóra szept. 13-án pénteken 14 órától. Szeretettel várjuk: a Nagyobbacska ABC dolgozói képviseleti szolgáltatásait is. Vállalja egyebek közt új áruala­pok felkutatását, szerződéses kapcsolatrendszerek létrehozá­sát, valamint gazdaságszervező tevékenységet. A szövetség fontos feladatá­nak tartja a kezdő vagy már mű­ködő vállalkozók szakmai kép­zését, továbbképzését. Alapítvá­nyi iskolaként rövidesen meg­kezdi működését az első olyan osztály, amelyben a 14-17 éves korúak elsajátíthatják a kereske­dői alapismereteket. Egyelőre egy osztály indul Budapesten, az elképzelések szerint a későbbi­ekben az igényeknek megfelelő­en bővítik az oktatást a főváros­ban és vidéken. Az alapítványi iskolát elsősorban azoknak ajánlják, akiket a nyolcadik osz­tály elvégzése után nem vettek fel középiskolába. A Kisosz tanfolyamokat is in­dít: így például becsüs tovább­képző kurzust a régiség- és mű­tárgykereskedők számára, to­vábbá az idén először numizma­tikai továbbképző tanfolyamot is terveznek. ELKO Elektromos Karbantartó Vállalat felajánlja az Eger, Kallómalom utcai Szolgáltató­házban található 127 m2 alapterületű SZERVIZ- HELYISÉGEK bérleti jogát megvételre vagy közös hasznosításra. Érdeklődni a 13-333-as telefonon. Tovább terjeszkedik a Henkel Tovább terjeszkedik a német Henkel cég Magyarországon. A düsseldorfi székhelyű konszern eddigi vállalkozásai sikert hoz­tak, a magyar fogyasztók meg­szerették es megszokták a mar­kát — mondotta az MTI munka­társának Georg Höbenstreit, a Henkel Hungana Kft. ügyvezető igazgatója. A Henkel Fumgaria, a német cég legutóbbi magyaror­szági vállalkozása 100 százalékos osztrák leányvállalatként az idén kezdte meg tevékenységét Buda­pesten. Az új cég speciális felhaszná­lói réteget célzott meg: nagy tisz­títószer-felhasználókat, kórhá­zakat, állat-egészségügyi intéz­ményeket, ruhatisztító vállalato­kat lat el különféle árukkal. Az új Henkel ezenkívül szolgáltatáso­kat is nyújt partnereinek, így pél­dául a hazánkban tevékenykedő többi Henkel cég — a Henkel Ta­urus és a Henkel Metakémia — külkereskedelmi tevékenységét is ellátja. Az ügyvezető igazgató közöl­te: az eltelt fél év piaci tapaszta­latai kedvezőek, a jelek szerint a Henkel-termékek egyre ismer­tebbek Magyarországon. Leg­frissebb piaci felmérésük szerint a bútorápolási cikkek forgalmát 19, az üvegtisztítókét 17, az egyéb tisztítószerekét 25 száza­lékkal növelhetik. Rövidesen megkezdik az öblítők, vízlágyí­tók, cipőkrémek árusítását is, mégpedig új formatervezésű, jobb vegyi összetételű változat­ban. dáciÁ eytf moyó Lánglovagok V N em jegyeztem meg, pontosan hány tűzoltó tevékenykedik az USA-ban — a film végén ugyanis kiírták —, de az majdnem biztos, hogy számuk nőni fog. Mert megnézik a Lánglovago­kat, és hasonlítani szeretnének az ottani „hétköznapi szuperhősök­re”, és jelentkeznek a legközelebbi tűzoltószertár parancsnokánál, mondjuk Alabama államban. És bizonyára a tiszaföldvári meg a bél­apátfalvi tűzoltók is szimpatizánsokra lelnek a mozinézőkben, és eny- nyi talán elég is lesz nekik. Korunk példaképei a tűzoltók. Nem lehet nem észrevenni a reklámízt a filmben, főként úgy, hogy a helyi moziban a vetítéssel egy időben tűzvédelmi bemutatót is ren­deznek az előcsarnokban. Kint száraz tények a paravánokon, bent forróság, izgalom, látvány — mondhatnánk, komplex az ismeretter­jesztés. Agyra és lélekre egyaránt „rámennek”, mozinéző legyen a talpán, akit hidegen hagy mindez. Lázasan kutat emlékeiben, gyer­mekkora fecskendős emberei jutnak eszébe, amint a falusi libalege­lőn vörösre izzadt képpel rohangálnak, úgymond gyakorlatoznak. Persze William Baldwin mégiscsak csábosabb Brianként, és Kurt Russellen is szebben fénylenek a verejtékcseppek, őértük mégiscsak felemelőbb drukkolni, mint a szomszéd Ernő bácsiért. A tűz pedig gyönyörű. S amint kiderüli nem is csupán egy fizikai tényező, hanem Vadallat — így, nagybetűvel —, amelyiknek lelke van, szeretni kell, ha be akarjuk törni. Hogy ne pusztán demonstráció peregjen a szemünk előtt, megfe­lelő krimihátteret is kapunk: itt a tűz mindig azonos szisztéma alapján geijed be és öli meg a kiszemelt áldozatot. Lehetőleg csak azt az egyet, de — a tűz már csak ilyen — olykor a jó embereket is felemészti, és ezzel máris erkölcsi probléma előtt állunk. Nem lenne-e haszno­sabb fejbe lőni valakit, ahelyett, hogy fondorlatos módon az „ellen­huzat” nevű tűzoltórémet használja fegyverként a gyilkos? Persze, ez esetben a látvány bizony csorbát szenved — és a látvány ebben a film­ben igazán „meg van csinálva”. Dolgozhattak a pirotechnikusok bő­szen, és a tálalás épp ezért hiteles is. Ugyanakkor érdekes titkokra is fény derül, például arra, hogy ha amatőr tűzoltóként kedvünk lenne berontani egy lakásba, nem árt, ha előtte megtapogatjuk az ajtót, mennyire meleg. Mostanában, hogy a tévében is több a filmeket népszerűsítő mű­sor, és a helyi lapok is terjesztik az információkat, könnyen születik ilyen-olyan kategorikus ítélet. Erről a "filmről például az, hogy az egyik főszereplő, Robert de Niro teljesen szokatlan szerepkörben és szinte megváltozott arccal lép elénk. Lehet. De talán arról sem feled­kezhetünk meg, hogy egy másik szülész, Donald Sutherland a körül­belül ötpercnyi összjelenetében sűrítve adja át mesterségbeli tudásá­nak majd minden titkát. És ezzel akkor is megnyer minket, ha „csak” egy lesittelt gyújtogatót alakít. Doros Judit Tárlat a Pyrker téren Fotók az időről A Heves Megyei Művelődési Központ és a Heves Megyei Fo­tóklub az idén is — augusztusban — megrendezte Egerben, a Pyrker téren hagyományos fotó­tárlatát. Az 1968-ban alakult klub eszmei és jogutódja annak a kis baráti társaságnak, amely már az ötvenes évek óta műkö­dött az MMK keretében. Évek óta visszatérő problé­mám, el is töprengek rajta, hogy a szabad térben, főképp a park — fában, fűben, bokorban pusztít- hatatlan zöldet ránk nyitó—kör­nyezetében mennyire érvénye­sülnek, működhetnek azok a gondolatok, látványok, érzel­mek, esetleg szenvedélyek, esz­mék, elképzelések, amelyek a fo­tóst, mint a „pillanat művészét”, a téma megragadóját alkotásra késztetik. Végül is nyilvánvaló, hogy a technika segítségével a valóság egy szeletét emeli elénk minden masina és a masinával működő ember, hogy valljon ön­maga önmagáról. Lehet ez pusz­tán szenvedély, formakeresés, szórakozás, mint az olyan em­bernél általában, aki kutató tu­ristaként fogja fel saját szerepét, rátekint egy-egy jelenségre, és mert megindul benne valami, hát elkattintja a szerkezetet. A többi a fény, a lencse meg a szerencse dolga. Az idén is végigsétálgattam a Pyrker tér fái alatt, a paravánok előtt. Magam is ide idézem Car­tier-Bresson gondolatát, amely szerint „a kifejezőeszközök kö­zött egyedül a fénykép az, amely rögzíti és megörökíti a múló pil­lanatot.” Amikor leírom ezt a megállapítást, máris vitázom ve­le, mert minden képzőművészeti ág valami módon — különféle eszmék, célok, indítékok hatásá­ra — azt a jelenséget akarja rögzí­teni, amely az alkotó — a művész — felé szemtelenkedett, azzal a véletlenszerűséggel, ahogyan a sorsban a dolgok történni szok­tak, azzal a felszínnel, ahogyan a jelenség az embert vallomásra ihlette. Ne féljünk a szótól, az ih- letettségtől, attól az állapottól, amely a folyamatos valóság fölé­be szokta emelni a jelenségeket. Az ember, az alkotó úgyis gazdá­ja ennek a morzsányi univer­zumnak, amit jobb htján Föld­nek neveznek, és kéklő bolygó már a Hold felszínén járó asztro­nauta szemében is, hogy apróbb- nagyobb jelenségeit, fényeit je­lentőséggel ruházza fel, fontos­sági sorrendet teremt azért is, Gál Gábor: Médium hogy megközelítse szemléletével azt a valóságot, amely mindenki számára más és más. Ugyanab­ban a pillanatban is. Itt tehát, amikor Gál Gábor Médiumot néz ki egy érsekkerti platánból, vagy amikor dr. Pén­tek László az arcokból a szempá­rokat látja tüzelni, vagy Józsa Béla a vasból készült ornamenti­kát összefűzi a mellette szövődő pókhálóval. Molnár István a százéves asszonyarcot beleháza­sítja az Öreg füzek szél pofozta látványába, Dolmányos László meg a kövekről — hányadszor már? — el akarja mondani az el- mondhatatlant; ők valamennyi­en az időről beszélnek, az idő egy megfoghatatlan, csak a mi mű­szereinkkel rosszul kimért szele­téről dugdosnak elénk képeket. Ügy gondolják, hogy ezekkel az ábrákkal rá lehet döbbenteni a mai embert arra, hogy mélyebb­re kell figyelnie, nem ott vannak a nagy összefüggések, ahol eddig kerestük, rondán haszonorien­tált lelki bambaságunkkal. Az idő, amit pillanatnak fogunk fel, féktelen áramlás évmilliók óta, gyűri, maija, rugdalja, alakítja elénk a formákat, és mi megté- vesztve-félrevezetve, nemegy­szer megalázva nyúlunk a forma után, mert a tartalom kicsúszott a kezeink közül, nem látjuk, nem ismerjük fel a lényeget, amely a térben és az időben talán nem is azonosítható. Csak mi képzeljük el, valahol ott, belül. És ez a benti izgalom — vagy mi — elébb súg- dossa nekünk, hogy no, igen, most ez, ez a látszólag normális arc, ez a tekintet, ez a harmónia a Molnár Béla: Móni szem körül, talán ez mutatja azt, amit zavarunkban, megindultsá- gunkban, elesettségünkben, el­ernyedésünkben valóságnak va­gyunk képesek felfogni. Mert ezek az arcok, ezek a testek, ezek a viszonylatok oly esendően esetlegesek, hogy el is határoz­tuk, ha összejön a körülmények sora, dr. Péntekkel és társaival megbeszéljük, portréikat — és csak emberi arcokat — verse­nyeztessünk egy kiállítás erejéig. Hátha a sok-sok felfogás, szem­pont, nézőszög és hangolódás a mai emberi tartalomhoz köze­lebb visz minket is, azokat a szür­ke átlagembereket, akik sosem vettük a fáradságot, sem a me­részséget odaállni a többiek elé, vállalni a világ parányi részének a bemutatását egy-egy alkotás­ban. És akkor még fel sem tettük a kérdést: ki, miért és hogyan vesz részt ebben a nagy emberi színjátékban? Vagy ez a játék nem is olyan nagy, mint ahogyan azt mi képzeljük? (farkas)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents