Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-09 / 211. szám

HÍRLAP, 1991. szeptember 9., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. Előadás — később Az Eger Vára Barátainak Kö­re rendezésében a szeptember 9-re, mára tervezett előadást az előadó elfoglaltsága miatt ké­sőbb — szeptember 16-án, hét­főn — tartják meg. A helyszín a palóc népművészeti kiállítás ter­me, ahol Fáy Dániel angliai és franciaországi útibeszámolóját hallgathatják meg az érdeklő­dők. Görög kávé Egyre több nemzet ízeit lehet már megkóstolni Egerben. Múlt hét szombaton például görög ká­vézó nyílt a Dobó utcában, ahol helyben pörkölt kávét vásárol­hatnak a forró ital hívei, s pör­költ magok között is válogathat­nak. Üj telefonközpont Szűcsiben Új telefonközpontot épít a Miskolci Távközlési Igazgatóság Szűcsiben. így a közeljövőben 400 fővonallal bővül a községi hálózat, s felállítanak nyolc nyil­vános állomást is. Az új előfize­tők előreláthatólag 1993-ra jut­nak vonalhoz. Ki a virágot szereti... Alapfokú virágkötő-tanfo­lyam kezdődött az elmúlt hét vé­gén a gyöngyösi Mátra Művelő­dési Központban. A résztvevők öt héten át — szombat délutá­nonként — tanulják a szép csok­rok, koszorúk elkészítésének módját. Kezdődik az évad Holnap megkezdi új évadját az egri Gárdonyi Géza Színház társulata. Az első előadás ked­den este hét órakor lesz, amikor is a tavaly nagy sikerrel játszott Padlás című musical nyitányára gördül fel a függöny. Az első új bemutatóra 27-én, pénteken ke­rül sor, akkor az És a hősök ha­zatérnek című tragikomédiát lát­hatja a közönség. Ivádi vonalak Pétervásárával együtt a közel­múltban a város egyik társközsé­gét, Ivádotis bekapcsolták a táv­hívóhálózatba. A crossbar egye­lőre csak azokhoz jutott el, akik már rendelkeztek készülékkel, ám a helyi polgármesteri hivatal ügyintézőinek asztalán már ott tornyosulnak az újabb igénylők papírjai. Több mint harmincán szeretnének telefont, s ahogy megtudtuk — ha minden jól megy —, ők már a jövő évben megkapják a vonalat, rákapcso­lódhatnak a rendszerre. Kiállítás a könyvtárban Gyöngyösön, a Vachott Sán­dor Városi Könyvtárban szep­tember 13-án, pénteken nyílik meg Garanyi József beregszászi magyar festőművész kiállítása. A tárlatot a hónap végéig tekint­hetik meg az érdeklődők a könyvtár galériájában. Mária­és Kisboldogasszony- búcsú Egerszalókon Országszerte ezen a napon tartják a Mária-bú- csút. Egerszalókon tegnap délelőtt tartották meg a hagyományok szerint a szentmisével egybekötött egyházi ünnepet. Az eseményre számos környék­beli megyéből, sőt Szlovákiából is elzarándokoltak a hívek. A szabadtéri szentmisét Sághy Ferenc ba­lassagyarmati főesperes, kanonok-plébános celeb­rálta, és beszédében rámutatott arra, hogy a búcsú­járó helyek jelentőségét nem a kegytárgyak gyűjté­se és a csodavárás adja, hanem Máriának, a Magya­rok Védőszentjének és Nagyasszonyának élete és hite. Sághy Ferenc tolmácsolta a híveknek a Szentatya akaratát, miszerint ez a nap világszerte az ima nap­ja, ima és könyörgés azokért, akik háborúság köze­pette, szabadságukat elveszítve és szülőföldjüket elhagyva kénytelenek élni. Felvételeink a szabadtéri szentmisén készültek. (Fotó: Perl Márton) Lesz-e autópálya Horton? (Folytatás az 1. oldalról) — Végül is a terület hasznosí­tásából gazdálkodhatnák ki a kí­vánt összeget... — így gondoltuk: tőkeerős vállalkozókat keresünk, akik se­gítenek előteremteni a pénzt. Különböző szaklapokban hirde­tünk, s szeretnénk megnyerni a Sámson Kft.-t is. De még na­gyobb szervezésre van szükség, ugyanis ha nem lesz kellő számú jelentkező a kiszolgálóegységek építésére, üzemeltetésére, akkor a megvalósításból bizony csak terv marad. Mégis abban bízunk, hogy többen lesznek, akik élnek a lehetőséggel. Ugyanis a már említetteken kívül pihenőhely, gyorsétkező, sportlétesítmény építésére is alkalmas a terület. Természetesen ezek mellett min­den más ötletet szívesen foga­dunk. A tanulmánytervet egyéb­ként az Autópálya Igazgatóság térítésmentesen készítette el, s csak ez önmagában félmillió fo­rintot ér... A lejáró megépítése úgy másfél-két hónap alatt meg­történhetne. A közeljövőben az ecsédi és a horti képviselő-testü­let együttes ülést tart majd ebben az ügyben, ugyanis nekünk szep­tember végéig nyilatkoznunk kell, hogy egyáltalán hozzáfog­hatunk-e a megvalósításhoz. A területet a horti önkormányzat biztosítja, emellett homok és más anyag is kell az építéshez, ezekkel mi rendelkezünk. A sze­méttelep helyéről tudjuk adni az építőanyagokat, s így kettős célt érünk el. Ugyanis a megvalósítás során kiássák a szeméttelepet is, s egy újhoz jutunk. Nos, mindeh­hez kellenek a potenciális vállal­kozók. — Mindez óriási munkának tűnik... — Végül is időben nem, mert ha minden jól megy, az idén be is lehetne fejezni. Az viszont tény­leg óriási dolog lenne, hogy nem lennénk elrekesztve a külvilág­tól. Mert van ugyan egy fő közle­kedési utunk, de Budapestre csak Hatvanon keresztül lehet eljutni, s elég nagyok a forgalmi dugók... Van azonban más gon­dunk is ezzel a tervvel: a konku­rencia. Úgy tudom, tőlünk északra is terveznek több autó­pálya-lejárót, miután a pálya egészen Miskolcig kiépül majd. Gyorsan kell hát cselekednünk: abban van némi helyzeti elő­nyünk, hogy viszonylag egységes a terület, s előbb léptünk. Ezt a területet úgy akarjuk hasznosíta­ni, hogy a településen munkale­hetőséget is teremtsünk. Mikes Márta A reklámhordozó A reklámhordozó tegnapelőtt egy repülőgép volt Egerben. Szállt a levegőégben, a farkához egy hosszú feliratot kötöztek, azzal hirdettek valamit. A repülőgép jó reklámhordozó, felfigyel rá mindenki. Hallja azúgást, meresztgeti a nyakát: „Kiazott, csak tán nem Edelényi Gábor?” Nekimegy a szembejövőnek, de semmi baj, egy életre megjegyzi, hogy mit olvasott a hirdetésen. A hirdető fél azonban most elvetette a sulykot. Sokat markolt, és keveset fogott, mint amikor sokat akar a szarka. Igen maga­san repítette a gépet, bár való igaz, hogy szabad szemmel még látható volt. Igaz, csak azok fedezték fel, akik dél körül éppen hanyatt estek a Dobó téren, hiszen a hangját nem lehetett halla­ni, arra azért ügyeltek. A csóva pedig vidáman lengett a szélben, büszkén világgá kürtölve cége hírnevét. Emberfia nem akadt az egész városban, aki képes lett volna elolvasni, mit hirdetnek a derék pilóták. Va­lahol a magasban valami várt ránk tegnapelőtt, de hogy mi, azt már soha nem fogjuk megtudni. A korszerű reklámhordozó ke­gyes hozzánk, a magasból incselkedik velünk, hogy ne is tud­juk, mit kellene megvennünk, hová kellene elmennünk, merre kellene repülnünk. Baktatunk tovább a Dobó téren, és nincs közöttünk kapcso­lat. A „reklámhordozó”számunkra így nem hordoz informáci­ót. (kova) Agrárszövetség — megyénkben Az elmúlt évi helyhatósági vá­lasztásokon az Agrárszövetség szép eredményt ért el. Heves me­gyeben is egyre többen látják ér­dekeik képviselőjét ebben a szö­vetségben. Többen felvetették szűkebb hazánkban, hogy helyi szervezetek alakításával csatla­kozni kívánnak az Agrárszövet­séghez. Ezek alapján jött létre a visontai, a markazi, a tarnamé- rai, a boconádi, a tarnazsadányi, az egri és a hatvani szervezet. Várható, hogy szeptember vé­gén lehetőség lesz a megyei szer­vezet létrehozására is. (Folytatás az 1. oldalról) Ennek érdekében az elmúlt hetekben új tanszékeket szervez­tek az intézetben. Létrehozták a növénytermesztéstani tanszéket, melynek élén dr. Szabó Lajos egyetemi docens áll. Az állatte- nyésztéstani tanszék vezetője dr. Marselek Sándor adjunktus, a kertészeti tanszék megbízott ve­zetője dr. Deme Pál, a gazdasági, matematika tanszéké dr. Vájsz Tivadar adjunktus. A mezőgaz­dasági műszaki tanszéket dr. Wachtler István docens vezeti, az üzem- és munkaszervezési tan­széket pedig dr. Kohári István fő­iskolai tanár. Emellett két szak­mai csoport is tevékenykedik, a testnevelési Bodó Attila, az ide­gen nyelvi lektorátus dr. Pál Imre vezetésével. Hangoztatta, hogy kísérleti jelleggel 35 elsőéves hallgatóval megkezdik az okleveles gazdász- képzést az intézetben. Ennek megvalósítására új tantervet fo­gadtak el és vezetnek be most szeptembertől. Az átalakuló ma­gyar mezőgazdaságot segítik ez­zel, s a leendő szakembereket a termeléshez és a piaci munkához szükséges legkorszerűbb ismere- tekkellátják el, illetve készítik fel őket az új szemléletű tevékeny­ségre. Az ünnepi beszéd után jutal­mazásokra került sor. Nyugállo­mányba vonulása alkalmából — több évtizedes tanári, pedagó­giai munkáját elismerve — Az in­tézetért emlékplakettet adomá­nyozták dr. Dráviczki Imre tan­székvezető főiskolai tanárnak. Igazgatói dicséretben részesült Daru Gáborné előadó, Kolláti Ferencné konyhavezető és Zsák László festő szakmunkás. Az in­tézet vezetője ezt követően kö­szöntötte a nyugállományba vo­nuló dr. Dráviczki Imrét, dr. Horváth Mihály és dr. Jámbor Ottó egyetemi adjunktusokat. Korsós Imre, a Verzál Kft. ügyve­zető igazgatója átnyújtotta a tár­saság alapítványát az elmúlt tan­évben végzett Zujenkov Edit üzemmérnöknek, akit az intézet tanulmányi bizottsága kimagasló eredményeiért részesített az em­lített elismerésben. A jó tanuló — jó sportoló címet Magda Róbert másodéves hallgató érdemelte ki. Az intézet igazgatója meleg szavakkal köszöntötte a tanév­nyitóra érkezett Andre Maton belga professzort, a Merelbekei Munkaszervezési Kutatóintézet igazgatóját, aki az új tanévtől az intézet vendégtanára lesz. Több mint egy évtizede szoros kapcso­latban van a gyöngyösiekkel, így bíznak abban, hogy az Európa- szerte ismert tudós nemzetközi kapcsolatai val segíti majd az itte­ni munkát és az intézet megis­mertetését határainkon túl is. Mentusz Károly Bizonyára emlékezetes marad a pénteki nap H. Györgyinek, a gyöngyösi Jooker bár 17 éves fel­szolgáló hölgyének. Történt ugyanis, hogy 3 ismeretlen 30 év körüli fiatalember addig-addig italozott, amíg közülük az egyik belépett a pult mögé, és kirántott a fiókból 2500 forintot és 3 do­boz Marlboro cigarettát. Eddig még nem is volt feszült a helyzet, csakhogy az iljú rugós kést rán­tott, és megfenyegette a sértettet, mondván, ha szólni mer a rend­őrségnek, „visszajön...” Természetesen — és szeren­csére — ment a jelzés a rendőrka­pitányságra, akik „forró nyo­mon” azonnal intézkedtek. Ar- kon-bokron, kerítésen át üldöz­ték az alaposan gyanúsítható gyöngyösi Raffael György bün­tetett előéletű személyt. Rekord­gyorsasággal „fülön is csípték” a nyomozó alosztály rendőrei, de azt meg kell jegyezni, hogy a sér­tett nagyon pontos személyle­írást adott a kortyolgatókról. Az alaposan gyanúsítható tettes el­len rablás bűntette miatt folyik az eljárás a gyöngyösi rendőrka­pitányságon. Addig is a késsel fe­nyegetőző Raffael a gyöngyösi fogda „vendégszeretetét” élvezi. (KB) Hatvani küldöttség utazik Székelyföldre Két esztendeje Bokor Zoltán kézdivásárhelyi polgármester és munkatársainak látogatása ve­zette be azt az erősödő kapcsola­tot, amely a hasonló nagyságren­dű székelyföldi város es Hatvan között formálódik. Mint emlé­kezhetünk rá, tavaly diákok né­pes csapatai érkeztek ide Erdély­ből, amelyek egyikét az Ország- gyűlés alelnöke, Szűrös Mátyás is fogadta a Parlament Mun­kácsy Termében. A helyi galériá­ban székelyföldi írók, festők, szobrászok mutatkoztak be azó­ta, s csak a vendégeket szállító autóbusz meghibásodásán mú­lott, hogy elmaradt nemrég az a sportvetélkedő, amelyen a két város sportolói mérkőztek volna meg. Hatvan és Kézdivásárhely kapcsolatai most tovább terebé­lyesednek. Csütörtökön hajnal­ban ugyanis Szinyei András pol­t ármester vezetésével tíztagú üldöttség utazik a Székelyföld­re. Ez a csoport olyan összetéte­lű, hogy a különböző intézmé­nyek vezetői mellett helyet kap benne a képviselő-testület több tagja. Ilyenformán a küldöttség­gel tart a költségvetési bizottság elnöke, Kocsis István, aki az ot­tani könyvtárnak egy csomag új kiadású kötetet is visz ajándékba magyar íróktól, költőktől. Koós Gyuláné a népjóléti bizottság tagjaként kíván megismerkedni a határontúli ellátás körülmé­nyeivel, a szociálpolitika állapo­tával. Tábi Zoltán a lakásügyek vitelének tapasztalataival szeret­ne gazdagodni, míg Pádár Béla a sportkapcsolatot kívánja szilárd alapokra helyezni. A négynapos útra induló hatvani küldöttség­gel tart Temesvári József, Hered polgármestere is, aki nyilván a Kézdivásárhelyi környező ki­sebb települések és a város kap­csolatrendszerének tanulmá­nyozása révén szerezhet hasznos ismereteket. Természetesen a kapcsolat ki­építésében fontos szerepet játszó Nemzetközi Tőkés László Moz­galom is képviselteti magát, hi­szen a küldöttség tagja lesz — az ügyvezető elnökkel együtt — Demény-Dittel Lajos titkár, s ily módon az egész hatvani utazó­csoportot fogadja nagyváradi hi­vatalában Tőkés László refor­mátus püspök is, aki egyszer ké­szült már Hatvanba, de látogatá­sa az emlékezetes autókarambol miatt annak idején meghiúsult. (m. gy.) Kompolti fejlesztések Idén is több helyütt építik, szépítik Kompoltot. A községi önkormányzat a Bartók Béla ut­cában tervez járdaépítést, s a ki­vitelezés — a korábbi évek gya­korlatához hasonlóan — az érin­tett ingatlantulajdonosok nyolc­száz forintos hozzájárulásával, társadalmi munkával és termé­szetesen megfelelő szakmai irá­nyítással történik. A munkála­tok várhatóan szeptember első felében megkezdődnek. Ugyan­csak előkészítik a vízhálózat bő­vítését. Ennek során az Alkot­mány, a Jókai és a Bartók utcá­ban 35 lakóházzal beépített in­gatlant kötnek be. Egyelőre egyeztetik a Kompolti utca háló­zatbővítésének ügyét, mivel köz- igazgatási határon fekszik, ezért a közös költségvállalásról még tárgyalnak a káli polgármesteri hivatalban. Még Igényelhetők a Béres-belépők A magyar kultúra munkása — Kanadából A szihalmi Szabó János falu­jában cselekvő részese volt az 1956-os forradalomnak és sza­badságharcnak. Ezért — a terror elől — Kanadába emigrált. Ott évtizedeken át népszerűsítette — egyházi keretekben — a magyar nyelvet, illetve kultúrát. Vele szeptember 10-én, ked­den délután négy órakor készít nyilvános riportot Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője a Sorsvallató című sorozat nyitá­nyaként az Egri Helyőrségi Mű­velődési Otthon emeleti nagy­termében. A rendezvényre az,ér­deklődők belépő nélkül jöhet­nek. Ezek még igényelhetők szerda délig az irodán, illetve a portán a szeptember 11-én délután négy órakor kezdődő beszélgetésre, amelyet az Egri Egészség1 és Környezetvédő Egyesület, vala­mint a Hevesi Napló című me­gyei folyóirat szervez ugyanitt. A vendég: dr. Béres József rákku­tató. A program a HEMO galéri­ájának kiállításmegnyitóját kö­veti, ahol dr. Farkas András galé­riavezető mutatja be a Kopcsik- magángyűjteményből válogatott Anyaság című grafikai anya­got. Kés villant a Jooker bárban Gyöngyösön „Fülöncsípték” a Fenyegetőző rablót...

Next

/
Thumbnails
Contents