Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-07-08 / 210. szám
HÍRLAP, 1991. szeptember 7-8., szombat—vasárnap MEGYEI KÖRKÉP 3. Teológiai tanfolyam Az Egri Hittudományi Főiskola keretében működő teológiai tanfolyam ebben az évben is fogad új hallgatókat. Ez azok számára ad képzést, akik szeretnének részt venni az egyház lelkipásztori szolgálatában (hitoktatás, egyházközségi munka stb.). Bérleti hangversenysorozat A Nemzeti Filharmónia ebben az esztendőben is hangversenysorozatot hirdet Egerben. A rendezvényeiket a bazilikában, illetve a Gárdonyi Géza Színházban tartják. A nyitóprogramra szeptember 30-án kerül sor, Ella István orgonaművész játszik, s Pászthy Júlia énekel az Egri Bazilikában. A bérleteket szeptember 9-től lehet igényelni az Állami Zeneiskolában. Kisgazdák a kárpótlásról Az FKgP helyi szervezete szeptember 9-én, hétfőn kárpótlási fórumot rendez Egerben, a Megyei Művelődési Központban. A 17.30-kor kezdődő rendezvény előadója dr. Bánhidy Péter jogtanácsos és Kocsis Gyula agrármérnök. Keresztrejtvényünk nyertesei A gyöngyösi „Sámson” Mátra Idegenforgalmi Kft. rejtvényének első fordulójára több száz helyes megfejtés érkezett olvasóinktól. A szerencsések ezúttal háromszáz forintos könyvutalvány birtokosai lettek. Bárdi Miklósné (Eger, Cifrakapu út 104.), Drahos János (Mátraháza, 2. sz. üdülő) és Semjén Pál (Eger, Leányka út 79.) nyereményeiket a kft. gyöngyösi központjában vehetik át. A harmadik forduló megfejtését szeptember 13-ig lehet elküldeni, a 3200 Gyöngyös, Dózsa út 4. címre. Tanácsadó szolgálat Elek István, a füzesabonyi székhelyű 6. sz. vk. országgyűlési képviselője kárpótlási tanácsadó szolgálatot állított fel. A szolgálat munkatársa a következő hetekben sorra látogatja a választó- kerület településeit, hogy helyben válaszolja meg a felmerülő kérdéseket, és segít a kárpótlással kapcsolatos ügyintézésben. A jövő héten az alábbi helységek polgármesteri hivatalaiban tart 10-15 óra között tanácsadást: 9-én Szihalmon, 10-én Füzesabonyban, 11-én Makiáron, 12- én Nagytályán, 13-án pedig Kápolnán. Jogszerűen, a türelmetlenség ellenére is zásban, felhívják a kockázatokra a figyelmet. Konkrétan felmerült probléma például az egri Áfész átalakulásának a kérdése, vagy a termelőszövetkezetek részvénytársaságokká, betéti társaságokká alakulása. Többen úgy vélekedtek, hogy megálljt ken parancsolni ennek a kesze-kusza folyamatnak. Meg is születik a moratórium november 30-ig, a szövetkezeti törvény tárgyalásáig — fűzte hozzá dr. Balsai István —, bár természetesen visszamenőleg nem lehet érvényes a jogszabály. De a kárpótlási törvény a jogutódra is vonatkozik — hangsúlyozta az igazságügy-miniszter. Arra a kérdésre, hogy kikben látják az átmenet akadályozóit, úgy fogalmaztak, hogy vannak ellenfelei és ellenségei ennek a folyamatnak. A fellépést ellenük csak szigorúan a jogszerűség keretein belül képzelik el. Mint elmondták, a megyegyűlésen a tagság jelentős része lassúnak érzi a törvényalkotó munkát. Úgy érzékeli, hogy hajdani politikai figurák éledtek föl a tetszhalálból. Érdeklődik a frakció elhaf /ása, illetve az odaülés okairól. ürelmetlenség fogalmazódik meg — fűzte hozzá dr. Farkas Gabriella —, mert aki nem jogász, nehezen érti meg, hogy a rendszerváltás személyi konzekvenciáit csak teljesen jogszerű keretek között lehet levonni. Lépten-nyomon felmerül, hogy miként lehetnek még vezető állásban a „régi rendszer főkolomposai”. Dr. Balsai István arról beszélt, hogy nem találkozott olyan véleménnyel, amely alapján úgy érzi, hogy a kormánynak máskent kellene tevékenykednie. De látni kell, s a tagok látják (Folytatás az 1. oldalról) Mint dr. Balsai István elmondta, Csurka az MDF alapító tagja, markáns egyéniség, de aktuális kijelentései nem jelentik a párt hivatalos véleményét. Nem szóvivő, ráadásul több olyan jelenség között is összefüggést keres, amelyek között nincs közvetlen kapcsolat. De a szuverén véleményalkotáshoz neki is joga van — tette hozzá. Szóba került az is, hogy mi lesz a volt III/3-as ügyosztály tagjaival kapcsolatos törvényjavaslattal. Az igazságügy-miniszter elmondta, hogy a belügyminiszter által beterjesztett, illetve egy másik törvényjavaslat még a Parlament előtt van, bár igazából lehet, hogy egyik sem szerencsés megoldás. De olyan törvényről van szó, amely kétharmados többséget igényel, ezért akkor érdemes dönteni róla, amikor elfogadásában konszenzus várható. A névsor nyilvánosságra hozatala csak törvény szabályozta módon történhet. A kormánynak nincs szándékában ezt enélkül közzétenni. A Hírlap munkatársa ezután arról érdeklődött dr. Andrássy Tamástól, hogy mekkora a megyében az MDF létszáma, és milyen kérdések foglalkoztatják a tagságát. Arról adott szamot, hogy mintegy 900 tagja van a megyében az MDF-nek, de ez változik: kilépésekre is sor került, de még a natvani gyűlésen is voltak belépők. Mivel a megyében jelentős szerepe van az agrárágazatnak, nagyon komolyan foglalkoztatja a szervezeteket a tulajdonviszonyok átalakulása. A környezetük is gyakran tőlük vár tanácsot. Az álláspontjuk az, hogy elmondják a lehetőségeket, segítenek a megfelelő elhatárois, hogy bizonyos területeken lassabb a cselekvés, mint kellene. Szó esett arról is, hogy az MDF hogyan fejlődik, mint politikai párt. A Hírlap munkatársa fölidézte az 1988-as, első megyegyűlést: az ott résztvevők közül sokan már más pártban tevékenykednek. Mint elmondták, ez nem könnyű folyamat: az ellenzékiség verében van a nemzetnek. Nehéz megszokni a kormánypártiságot, különösen a koalíciós partnerek gyűlésein lehet olyan kijelentéseket hallani, amelyek nemhogy ellenzékiek, de még olykor az alkotmányos szabályokat is sértik. Hozzáfűzték, hogy jelentős volt a kárpótlási törvény megszületése, olyan összhang született, amelyben vállvetve dolgozik a tagság. Azt is látni kell, hogy manapsag egy párthoz tartozásból előny nem származik, csak munka és elfoglaltság. Azt is hozzáfűzte dr. Andrássy Tamás, hogy szeretnének a megyében is több támogatást kapni a koalíciós partnerektől. Végezetül az igazságügy-miniszter elmondta, a tapasztalható türelmetlenség ellenere számba kell venni, hogy „példátlan ívű törvénykezés” zajlik Magyarországon. Igaz, olykor késlekedés is megfigyelhető, de elsősorban a gazdasági törvények megszületését kell szorgalmazni, hogy javulhasson az ország helyzete. A sajtótájékoztató már az éjszakába nyulott, amikor a résztvevők elnézést kértek, s berekesztették, mert a Hatvanba eljött több száz MDF-tag jelentős része még várt rájuk, nogy választ kaphassanak ők is kérdéseikre. Gábor László A tanévkezd buktatói Elsősorban a tanévkezdés buktatóiról szól az egri városi tévé hétfő esti adása. A vendég: Társy József az egri polgármesteri hivatal művelődési és sportirodájának vezetője, aki a nézők kérdéseire is válaszol. A heti hírösszefoglalóban tudósítanak a szilvásváradi postarablásról, és tájékoztatást adnak arról, hogy milyen eredménnyel zárult a biztosítási csalás ügyében a rendőrségi nyomozás. Rövid összefoglalót láthatnak arról a fórumról is, amelynek az volt az alapkérdése, lesz-e gáz Felnémeten. A sportkedvelők ezúttal az Agria"91. nemzetközi vízilabdatornáról láthatnak összefoglalót. Huszonegy órától a HTV 30 filmje, a Kincsecském című angol krimi következik. A szerkesztőség hívható kérdésekkel, témajavaslatokkal a 19-999-es telefonszámon. Új szolgáltatások Szűcsiben Szűcsiben bővül a szolgáltatások köre. A közeljövőben nyűik egy női-férfi fodrászat, az épületben már a belső festési munkákat végzik. A vállalkozók még ebben a hónapban megnyitják üzletüket. A helyi önkormányzat két új pavilont épített a nyár végén. Á művelődési házban lévő nagyméretű pavilon azt a célt szolgálja, hogy ha lakodalmat rendeznek az intézményben, legyen hol főzni a vendégseregnek. A gáztűzhelyekkel ellátott helyiséget péntek déltől hétfő délig vehetik bérbe a Szűcsiben élők, tízezer forintért. A sportpályán megépült pavilonban asztaliteniszjátékra nyűik lehetőség. Ez utóbbi megépítése 400 ezer forintba került a helyi önkormányzatnak. Markazi ünnep Vasárnap lesz a markazi búcsú. A jeles esemény alkalmából a faluszéli kis kápolnában tartják az ünnepi istentiszteletet, amit a hagyományos körmenet is követ. Természetesen nem marad el a búcsúhoz kapcsolódó kirakodás sem: sátrak, mutatványosok várják mise után a közönséget, a helybelieken kívül most is minden bizonnyal szép számmal érkező vendégeket. A sportpályán ünnepélyes cserkészavatásra is sor kerül. Délután 4 órától pedig a markazi öregfiúk és a magyar újságírók válogatottjának labdarúgó-mérkőzését élvezhetik az érdeklődők. A vendégegyüttes szereplésében külön élményt ígér, hogy a toliforgatók, televízióból is ismert arcok mellett a szurkolók neves élsportolókat is láthatnak a focisták között. Kárpótlási félfogadás Pétervásárán A kárpótlási törvény végrehajtásának elősegítése érdekében a megyei földhivatal Pétervásárán ügyfélfogadást tart. Az érdeklődők a Táncsics út 2. szám alatt szeptember 11-től, munkanapokon 8-12 óráig vehetik igénybe a szolgáltatást. Érdeklődni a 36/68-024-es telefonon lehet. Az ügyfelek a következő településekről kérhetik a földhivatali adatok beszerzését: Pétervására, Váraszó, Erdőkövesd, Ivád, Kisfüzes, Tarnalelesz, Bükkszenterzsébet, Szentdomonkos, Fedémes, Istenmezeje, Bükkszék, Szajla és Terpes. jr Myugati reklámügynökség keres: “V. jó megjelenésű, független, ambiciózus munkatársnőt idegenforgalmi — reklám tevékenység ellátására. A főképpen német nyelvterületen végzendő munkához TELJES ELLÁTÁST, SZÁLLÁST ÉS MAGAS JÖVEDELMET biztosítunk. Feltételek: tárgyalóképes német nyelvtudás, feddhetetlen előélet, megbízhatóság. Életkor: 25-45 év. Részletes felvilágosítást személyes meghallgatáskor adunk. Az önéletrajzzal és fényképpel ellátott pályázatokat ^Megbízhatóság lő085” jeligére a kiadóba, Eger, Pf. 23. kérjük. _______ Startra készek a megyei cukorgyárak Januárba nyúló szezonra van kilátás Közeleg már az új cukor. A határban a répa is beérett, rajta a sor betakarításban. A munka az ősz nagy erőfeszítéseit követeli. A gépek mellett emberek serege is osztozik a feladatokon. Sínen és közúton a szállító járművek hada indul rakományával a feldolgozók felé, az üzemek tárolóhelyein valóságos hegyekké nő hamarosan a termény — amiből majd a közismert édesítőt készítik ügyes berendezéssel. Megyénk gyáraiban is küszöbön az idei szezon. Mint Kovács Andrástól, a vállalat igazgatójától értesültünk, Hatvanban még a hét elején, szeptember 2-án és 3-án megtörtént a hagyományos üzemi főpróba, míg Selypen csütörtökön kezdődött, s tegnap ért véget a szintén kétnapos hasonló esemény. Az „üresjáratnál” megint többre is figyeltek, mint a megszokottakra, hiszen az új kampányra további értékes felszerelésekkel gyarapodtak. Sőt, kimondottan jelentős a fejlesztés, amivel időre elkészültek. Számottevően bővítette a kapacitást, így a továbbiakban a vállalattól a korábbinál lényegesen nagyobb mennyiségű cukor kerülhet a kereskedelembe, a fogyasztóhoz. Az új szezonban már új szervezeti formában is dolgozó Mát- ravidéki Cukorgyárak Rt. egyébként az idén 22 ezer 269 hektárról vásárolja a feldolgozásra szánt mintegy 920 ezer tonna répát. Körzetében ugyanis tavaly óta hozzávetőlegesen ötezer hekA feldolgozáshoz is megteremtették a feltételeket (Fotó: Perl Márton) tárnyival nőtt a termőterület, He- Az idén 20 termelő — 14 vés megyében is a korábbi 2848 nagyüzem és 6 egyéni gazdálko- helyett már 3831 hektárról kül- dó — szállít a vállalat két gyárá- dik a cukorrépát. ba. Amit kínálnak, a legutóbbi, az augusztus 21-i hivatalos mintavételezés során ugyan még csupán 12,6 százalékos cukortartalmat mutatott, messzi volt az elmúlt évi 17,2-es értéktől, ám azóta már minden bizonnyal jóval édesebb. A száraz, napos idő — amiben mostanában részünk van — csak javíthatja a „digesti- ót”. Különösebb változást nem terveztek az átvételhez, a termelőket a friss, a minél jobb minőségű cukorrépa átadására próbálják ösztönözni. Ezért is tart még a felkészülés. Ha a főpróbák ma be is fejeződnek, várakoznak egy kicsit az igazi indulással. A tervek szerint legfeljebb szeptember 12-én lehet szó a startról, s akkor is még csak Hatvanban. A selypi gyárban csupán ezután látnak a répafeldolgozáshoz. A mindennapi munkában elsősorban az állandó dolgozókra számítanak a vállalat mindkét üzemében. Csak kisebb számban alkalmaznak most is ideiglenes munkatársakat, közöttük régi nyugdíjasokat. S meddig tart az új szezon? Nos, ma még nem lehet erre elég határozott választ adni, mert több mindentől függ. Ha például sikerül eladni a Jugoszláviába szánt cukorrépát, a most kezdődő kampány már január első napjaiban véget érhet. Ha azonban a tervezett export valamilyen oknál fogva mégis meghiúsul, a cukorrépa feldolgozása egy héttel is meghosszabbodhat. Gy. Gy. Az óriási sikerre való tekintettel szeptemberben is folytatódik ^ a SULÁK SZONYEGBOLTOKBAN a nyugdíjasok szőnyegvására. Nyugdíjas vásárlóink továbbra is 10 % árengedménnyel vásárolhatnak szőnyeget, futószőnyeget és padlószőnyeget. Gyöngyszöv ÁFÉSZ Bútoráruház Gyöngyös, Vasutas u. 1. ' Telefon: 37/11-730 FELEDJE: SZŐNYEG, AKKOR SULÁK-SZONYEG! Legolcsóbban nálunk vásárolhat! Értesítjük vásárlóinkat, hogy 1991. szeptember 10-én megnyitjuk a BUBIV-JÁSZ DISZKONT BÚTORÁRUHÁZÁT. DISZKONT ÁRON AJÁNLUNK: — elemes és fix összeállítású szekrénysorokat, ülő, fekvő (sorolható), kárpitos bútorokat, — nagy elemválasztékú irodabútorokat, V Ci Telefon: egyéb lakberendezési cikkeket. 'tmüniű 5100 Jászberény, József Attila út n; 57/11-044, Telefax: 57712-204, Telex: út 2. 23-376.