Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-19 / 220. szám

HÍRLAP, 1991. szeptember 19., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. Testvérvárosi megállapodás Esslingen am Neckar (Baden- Württenberg tartomány) és Eger testvérvárosi megállapodást köt pénteken délután 6 órakor a vá­rosháza dísztermében. Ez lehe­tőséget teremt a nemzetközi kapcsolatok bővítésére és elmé­lyítésére a közigazgatás, a gazda­sági élet, az oktatás, az egészség­ügy illetve a sport területén. Segítség a jugoszláviai menekülteknek Az SZDSZ gyöngyösi területi irodája tegnap reggel ütnak indí­tott egy öt mázsa ruhaneműből, élelmiszerből és tisztálkodási szerekből álló szállítmányt a ju­goszláviai menekültek részére, akik Nagyatádon tartózkodnak. A szövetség ezúton köszöni a la­kosság és a közületek adomá­nyait és a gyűjtésben résztvevő SZDSZ-csoportok munkáját. Sajnos a jugoszláviai helyzet mi­att áldozatos tevékenységükre to­vábbra is szükség van, ezért vár­ják az újabb küldeményeket Gyöngyösre a Pesti üt 35. számú irodába. Képviselői fogadónap Szeptember 20-án pénteken Pongrácz József a hevesi körzet országgyűlési képviselője több település polgármesteri hivatalá­ban várja ezen a napon a helyi polgárokat. Pélyen reggel 8-tól 9-ig, Tamaszentmiklóson 9.30- tól 10.30-ig, míg Hevesveze- kényben 11-től 12-ig tart foga­dónapot. Liberális várospolitika Az egri liberális klubban ezzel a címmel tart előadást pénteken este 7 órakor Juhász Pál ország- gyűlési képviselő, az SZDSZ or­szágos tanácsának elnöke. A ta­lálkozó helyszíne a TESZ-szék- ház, Bajcsy Zsilinszky út 9. Tűzoltási, életmentési gyakorlat A tűzvédelmi hónap prog­ramjának keretében a megyei és a városi tűzoltó parancsnokság pénteken délután fél 3-tól tűzol­tási és életmentési gyakorlatot rendez Csebokszáriban a Zalka utcai ABC parkolórészén. Az iz­galmaslátnivalókon kívül ügyes­ségi versenyek is várják a felnőtt és gyermek nézőket: lesz célkilö­vés sugárcsővel, tálcatűzoltás és játékos vetélkedő is. Kazánfűtőket képeznek Hatvanban az Ady Endre Könyvtár és Közösségi Házban pénteken délután 4 órakor kö­zépteljesítményű kazánfűtői tanfolyam indul, amelyre még a helyszínen is lehet jelentkezni a TIT irodájában. Mátrai túra A Bükki Vörös Meteor SE természetjárói vasárnap a Mát­rába invitálják a túrázókat. A 17 km-es táv során a részvevők — Franczia István kalauzolásával — a következő állomásokat ke­resik fel: Domoszló, Tatjánka- völgy, Hármashatár, Matkazi ka­pu, Ilona-vízesés, Parádfürdő. Indulás: 7.35-kor az egri autó­busz-állomásról. Észak-magyarországi Tüzép Vállalat egri telep Eger. Kistályai út Telepünkön kapható gyártelepi áron a jó minőségű Hungária Wienerberger falazóanyag és válaszfaltégla. Porotherm Ft/m2 30 falazóblokk HB 38 848 falazóblokk Porotherm 10 1050 válaszfaltégla Ikersejt kettős méretű 256 tégla 897 Szilvaszüret Az erdőtelki termelőszövet­kezetben 110 hektáron termesz­tenek gyümölcsöt. A napokban jött el a szilva szüretelésének sze­zonja, amelyet mintegy 44 hek­táros területen termesztenek. Je­lenleg kézi és gépi erővel takarít­ják be. A termék zöme a nagykő­rösi konzervgyárba és az egri hű­tőházba kerül, de bőven jut az íz­letes gyümölcsből a családok asztalaira is a Szedd magad akció keretén belül. Felvételeinken a gépi szedést mutatjuk be, ahol is rázógéppel, illetve más eszközökkel „szedik” az ízletes szilvát. (Fotó: Perl Márton) Szaknévsor Lapunk szerdai számában adtuk közre, hogy — a külföldi példák­hoz hasonlóan — hazánkban is elkészült az országos szaknévsor, amelynek kiadója a Nyomdaipari és Adatfeldolgozó Kft. Olvasóink közül többen is érdeklődtek, hogy Egerben és a megye más települé­sein hol rendelhetik meg a hasznos kiadványt. Mivel a cégnek nincs megyénkben képviselete, ezért a megrendelőket a budapesti irodába továbbítsák az érdeklődők. A címe: Bp. IV. Gyarmat utca 52. A Bu­dapesti Nemzetközi Vásár ideje alatt megjelenő könyv országos „ terí­tését” csak szeptember 24-én kezdik meg. Festmények és tűzzománcok Pénteken este fél 6-kor újabb két kiál­lítás nyílik a Hatvani Galériában. Előbb a földszinti teremben a Bicskén élő és alko­tó, Európa-szerte számontartott tűzzo­mánc-művész, Fug- gertJ. Ferenc tárlatát nyitja meg dr. Kelé- nyi István műtörté­nész, egyetemi tanár, majd a hódmezővá­sárhelyi művésztelep alapítói közé számí­tó, másfél évtizede elhunyt A Imási Gyu­la Béla emlékkiállítá­sát méltatja dr. Dö­mötör János, a Tor­nyai János Múzeum igazgatója. Az ese­mény ünnepi hangu­latát és jelentőségét fokozza Papp István gitárművész, a helyi állami zeneiskola ta­nárának közreműkö­dése. Paktum Leül az ember reggelizni a konyhában, kintről derengős-boron- gós őszi fények, asztalon a fagyott töpörtő, a kávé megnyugtatóan gő­zölög, boldogság ez valahol, béke. Aztán bekúszik a tévékészülék hangja, először csak alapzajként, később már egyre jobban oda kell figyelni, s az ember egyszer csak leteszi a bögrét az asztalra, és félhan­gosan megkérdezi, csak úgy magától: „ki ez?” Itt valaki a paktumról beszél, olyanokat mond, hogy megáll a töpörtőket lassan őrlő száj­mozgás, be kell menni a szobába, leülni, és hallgatni figyelmesen. Azt mondja Debreczeni József MDF-képviselő, jó svádájú, ba­juszos fickó, hogy a köztársasági elnök — nem mint Árpi bácsi, ha­nem mint intézmény — az egy ficam. (A ficamról nekem olyan emlé­keim vannak, hogy általában a bokával történik, rándul egyet, aztán csak a fájdalom, de lehet, hogy be is dagad, és akkor borogatni kell...) Tehát, az elnök, mint intézmény és mint bokarándulás, akadályozza az alkotmányos rendet, nem megy minden úgy, mint a karikacsapás, az ország miatta nem bontakozik megfelelően, eddig csak a kommu­nisták, most már ő is, és hogy ezt a témát meg kell piszkálni, mert hogy közeledik a sajtó által gerjesztett „forró ősz”, és az nem lehet, hogy itt akkor valakinek beleszólása legyen a kormányba. (Hogy milyen hig­gadt tud lenni a kormány bizonyos forró őszökön, ezt leginkább Hor­váth Balázs korabeli belügyminiszter immár klasszikussá vált jelene­tével lehetne szemléltetni, amint igen megfontoltan imbolyog a Par­lament ablakában, és integet a népnek, miközben rendkívül nyu­godt.) Göncz elnök egyébként egy paktum „eredménye”, amit annak idején az MDF és az SZDSZ kötött, épp a kormány működtetése ér­dekében, és amint láttuk, a paktum idáig elég jól működött, alapvető törvények meghozatalához bőven elég volt a kolíciós pártok szavaza­ta, az ellenzék meg legfeljebb sajtótájékoztatókat tartott az ülések után. A paktum akkor lesz „büdös” — ha az elnöki rendszer bizonyos sima kinevezéseket (tévé-rádió elnökhelyettesek) és sima intézkedé­seket (katonaság kivezénylése a taxisok ellen) megvétóz, amikor egyes rendelkezéseket felülvizsgáltat — tehát, amikor a paktum „má­sik szárnya” is működik. Az már nem jó. Az már beleszólás, de lega­lábbis a kormány tekintélyének csorbítása. Engedetlenség. Kekecke- dés. Talán most kellene a kormánynak egy másik paktumot kötni. Ebben leszögeznék, hogy az előző csak idén augusztus végéig érvé­nyes, s most, hogy a koalíció már megtanulta a demokráciát, maga is tudja, mi a törvényes, meg mi nem. A köztársasági elnök pedig jelen­jen meg jótékonysági esteken, és osztogasson kitüntetéseket. Kár, hogy azt a paktumot is legalább két félnek kellene aláírni. Persze csak akkor, ha adnak a formaságokra... Doros Judit Szombaton délután Aspergi muzsikusok Hatvanban Ez év tavaszán a magyar ön- kormányzati vezetők csoportja látogatott Németországba, hogy az ottani népképviseletek szak­mai munkáját tanulmányozza. A küldöttséggel tartott többek kö­zött Szinyei András Hatvan pol­gármestere is, aki igen sok hasz­nos tapasztalattal tért vissza e ta­nulmányúiról. Mi több: sikerült megalapoznia megyénk, illetve Asperg város kapcsolatát, továb­bi együttműködésük lehetősége­it. És már hozza is hajtásait a magvetés! Előzetes egyeztetés alapján e hét végén ugyanis ha­zánkba látogat Asperg városi ze­nekara, amely hazánk több tele­pülésén fog részint zártkörű, részben szabadtéri hangversenyt adni. A vendégváró városok kö­zött szerepel Hatvan is, ahol most szombaton, délután 2 és 4 óra között a városháza előtt ad térzenét a 40 tagú aspergi városi zenekar, amelyet a helyi állami zeneiskola együttese köszönt. Bízzunk benne, hogy e dicsé­retes aktusnak megkegyelmez az időjárás, s az érdeklődő hatvani­ak százai esőriadó nélkül élvez­hetik végig a távoli vendégek ze­nés produkcióját, amelyre min­den érdeklődőt ezúton is meghív a helyi önkormányzat. A toronyóra mutatóját a padláson találták meg... Szépül a Szent Bertalan-főlemplom Gyöngyösön Szemmel láthatóan szépül Gyöngyös belvárosában a Szent Bertalan- főtemplom. Az északi torony és a homlokzat korszerű­sítése már igazán kiemelkedik a gazdagon tagolt, késő barokk épületegyüttesből. A szoborfel­újításokat, konzerválásokat vég­ző FRIZ Szobrász Restaurátor Alkotóközösség szakemberei a homlokzat feletti kis padláson megtalálták a toronyóra korabeli mutatóját és felújítás, bearanyo- zás után visszahelyezték az Észa­ki toronyra. Szilágyi Attila, vá­rosüzemeltetési igazgatótól — aki korábban is műemlékvéde­lemmel foglalkozott — megtud­tuk, hogy a Szent Bertalan-szob- rot is restaurálják. Ennek érde­kessége, hogy a barokk kőszob­rot gyakorlatilag újra festik, mert a múltban is ilyen technikát hasz­náltak, erre utaló nyomokat fe­deztek fel a restaurátorok. Az összességében 16 millió fo­rint költségű munkálatokat az egyház kezdeményezte Gyön­gyösön, de támogatja ezt a város vezetése is. Érdemes kiemelni dr. Nagy Lajos apátplébános úr fá­radhatatlan tevékenységét, aki azon túl, hogy helyreállíttatta a kincstárat, fő szervezője a Szent Bertalan-főtemplom megmen­tésének. A költségek előterem­tésére alapítványt is létrehoztak, az MHB Gyöngyösi Fiókjánál vezetett 352-88882-7980 bank­számla számra várják a befizeté­seket. Csak közös erővel, össze­fogással tudják helyreállítani ezt a gyöngyösi nevezetességet, amely az 1917-es tűzvésznek is egyik áldozata volt. A déli torony és a főhomlok­zat felújítását, a kőműves és bá­dogos, festési munkálatoknak az elvégzését várhatóan még az idén befejezik. Azt ma még saj­nos nem tudni, hogy a tűzvész ál­dozatául esett díszes toronysisak korhű restaurálására lesz-e ele­gendő pénz, de mindenesetre kí­vülről megújul Gyöngyös köz­pontjának ékessége. Érdemes a fentiekkel kapcso­latban még egy műemléki érde­kességet említeni Gyöngyösön. A Mária-szobrot is áthelyezik a zeneiskola keleti homlokzatá­hoz, ahol megtalálták a közel 300 éves eredeti alapzatot. Egy kis kutató munka eredménye­ként a korabeli rácskerítés is elő­került, így hát nincs akadálya a korhű helyreállításnak sem. (korcsog) Hogyan lehet meggazdagodni az információból? (Folytatás az 1. oldalról) — Melyek a legközelebbi ter­veik? — Szeptember 30. és október 2. között rendezzük meg az Uk­rainian Contact ’91 elnevezésű ukrán — magyar kereskedelmi szemináriumot és üzleti találko­zót Kievben az Ukrán Manager- képző Intézettel közösen. Erre már szép számmal jelentkeztek az ország minden részéről. Ter­mészetesen a kiutazással és a részvétellel járó összes szervezési feladatot mi látjuk el. Ezt köve­tően október végére tervezünk egy nagyszabású közép-európai üzleti találkozót Lillafüreden a Palota Szállóban. A négynapos rendezvényre az eddigi partnere­inken kívül bolgár és jugoszláv vendégeket is várunk. Az októ­ber 27-én kezdődő, árubörzével összekapcsolt eseményen körül­belül 150-200 résztvevőre szá­mítunk, s jónéhány vendégor­szágot államtitkári szinten kép­viselnek majd az eddigi visszajel­zések szerint. A megnyitón Ká­dár Béla a Nemzetközi Gazdasá­gi Kapcsolatok minisztere kö­szönti a megjelenteket. — Önök saját kiadású üzleti, információs újság terjesztésével is foglalkoznak... — Német és angol nyelvű ki­adványokról van szó, amelyeket eljuttatunk számos országba. Ezenkívül a távolabbi céljaink között szerepel a Közép-Euró­pai Business Club létrehozása, amely folyamatos és rendszeres kapcsolattartást tenne lehetővé. Célunk továbbá egy bartell-in- formációs iroda megszervezése is. — Említette, hogy idén nyáron Kanadában is jártak, s nem kevés sikerrel tértek haza. — Igen. A másik fontos tevé­kenységünk ugyanis a közép és kelet-európai cégek nyugati pia­cokon való megjelentetése. A kanadai Edmontonban 10 nap alatt mintegy 110 sikeres üzleti tárgyalást folytattunk le, s terve­ink szerint ez év november végén egy 25 tagú delegáció hasonló céllal indul útnak Torontóba, Montreálba, majd New Yorkba. Ezen az úton főként a privatizá­ció előtt álló vállalatok képvise­lői vesznek majd részt. — Mára már bizonyára kide­rült, hogy mennyire kamatozó ez a vállalkozási forma. Mondana erről is valamit? — Ez év végéig 8-10 millió fo­rintos bruttó bevételre számí­tunk. Az alapítótőkéhez viszo­nyítva ez bizony igen tisztességes summa. De talán nem árt azt sem megjegyezni, hogy ezt az ered­ményt minimális alkalmazottal, egy néhány négyzetméternyi te­rületű kis irodahelyiségben sike­rült elérni, ahol a legnagyobb ér­ték jelenleg is az információ. Barta Katalin in előfizetőnk! Lapunk hagyományaihoz híven ez év őszén is hirdetünk előfizető-gyűjtő akciót. Ebben minden jelenlegi előfizető részt vehet, aki legalább egy negyedévre új előfizetőt szervez számunkra. Októ­berben és novemberben a hírlapkézbesítővel igazoltatni kell az alábbi szelvénnyel, hogy ez a negye­déves előfizetés megtörtént. Fődíjként egy fél sertést sorsolunk ki decemberben. 1 + 1 akció Fél sertést nyerhet, ha október 1. és november 30. között új, legalább egy negyedéves előfizetést szervez! A szelvény kitöltve az Axel Springer-Magyarország Kft. Eger, Barkóczy u. 7. címre kell beküldenie. Előfizető neve: Üj előfizető neve: r'íme: Címe: Hírlapkézbesítő igazolása: Előfizetés időtartama:

Next

/
Thumbnails
Contents