Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-14-15 / 216. szám
HÍRLAP, 1991. szeptember 14—15., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 7. Zafírszínu tollak és a Haute Couture egyéb titkai A 71. számú ruha „maxi-kö- tél-együttes”, amely a következőkből áll: „azúrkék baszk mellényke, zafírszínűre festett fácántoliakból készült Pierrot-gal- lérral, fekete selyem-organdi maxinadrággal, amelynek alsó szegélye azúrkék, a mellényke anyagából készült”. De figyelemre méltó volt a 34. számú ruha is, amely rózsaszínű és smaragd skótmintás miniszoknyából, nagy gallérú „Kennedy-ró- zsaszinu’’ mellényből, elöl szövet, hátul kézzel festett selyemblúzból és mindenféle színre festett nutriaszőrme szegélyekből állt. A tudósító nem divatszakértő, de Párizsban dolgozik, márpedig ez a divat egyik fővárosa, minden évben rengeteg divatbemutatóval — vagyis a tudósítónak illik ilyet is látnia. Egyelőre nem mereszkedett el a legnagyobb szalonok, Yves Saint Laurent és társai luxusbemutatójára, megelégedett egy fiatal, ám az Egyesült Államok nyugati partvidékének megfelelő bukszájú vásárlói körben népszerű tervező kollekciójának megtekintésével. Lloyd David Klein olyan vásárlókat hódított meg, mint Whitney Houston, Candice Bergen, Barbra Streisand vagy Kim Bas- singer — vagyis olyanokat, akik meg tudják engedni maguknak, hogy egy-egy ruháért akár három-négyezer dollárt is kifizessenek. A kollekció szigorúan egyedi: egy-egy ruhát csak egyetlen vásárlóndí készítenek el. A nem divatszakértő tudósító azért néhány tanulságot levont a bemutatóból. L. D. Klein határozottan a mikro-miniszoknya mellett van (férfiaknak korántsem kellemetlen látvány,) ám ami textíliát a szoknyahosszon megtakarít, azt a kabátkákba bevarrott hatalmas sálakkal, időnként az óriási gallérokkal, az esti ruháknál mindenféle uszályokkal bőségesen felhasználja. Szereti az aszimmetrikus szabású kabátkákat, mellényeket, bőségesen alkalmazza nappali ruháknál a szőrmeszegélyeket — nem tudni, mit szólnak ehhez az egyre szaporodó számú állatvédők —, kedveli a skótmintás szöveteket, legalábbis a nappali ruhakölteményeknél. A Haute Couture a kizárólag egyedi tervezésű modelleket készítő szalonok seregszemléje, de az új modellek megjelenését szorosan követi a Pret-a-Porter, a kis szériában megjelenő, a nagy divatszalonok márkajelzését viselő, s a Haute Couture ötleteit felhasználó ágazat, majd — valamelyes késéssel — a még mindig luxusnak számító konfekció, és végül a kispénzű vásárlóknak dolgozó konfekcióipar is. A divatipar nagyon fontos Francia- ország számára, tavalyi jövedelme például meghaladta az ötmil- liárd frankot, de ha az egyéb „járulékos” termékeket, a nagy szalonok által saját márkanevükkel forgalmazott parfümöket, bizsukat, cipőket es egyéb cikkeket is hozzászámítják, akkor húszmilliárd frank felett volt az eredmény. A húsznál több nagy szalon szerepe ugyan meghatározó, de csaknem kétezer kisebb-na- gyobb üzem, vállalat foglalkozik készruhagyártással, a beszállító vállalatok száma, a csipkekészítőktől a gombgyártókig alig marad a kétezer alatt, a foglalkoztatottak száma igen jelentős. Érthető tehát, hogy a divatrevük egyikén-másikán még a francia kormány új elnöke, az egyébként igen szolidan, de szépen öltözködő Edith Cresson miniszterelnöknő is megjelenik, sőt férfi elődei sem szegyellték azt, hogy megcsodálják a manökenek parádéját. A Haute Couture reméli, hogy az új őszi-téli idényben kikerül abból a hullámvölgyből, amelyet az Öböl-háború okozott számára. A háború miatt nemcsak az olajsejkségek milliárdos vásárlói maradtak el a legutóbbi parádékról, hanem a nagy amerikai vásárlók is, talán csak a mindenütt jelenlevő japánok voltak hűségesek a párizsi divat- bemutatókhoz, no és természetesen a saitó igen tisztelt képviselői is: a jelenlegi sorozatra például hétszáznál többen kértek belépőket, rajtuk kívül vagy száz fotóriporter örökítette meg azt, amit Yves Saint Laurent, Balmain, Nina Ricci, Chanel és társaik felvonultattak. A manökenek kifutója mellett pedig ott ültek az igazi szakértők is: néhány ceruzavonással gyorsan felvázolták azt, ami új es érdekes a számukra. Elvégre a kicsiknek is követniük kell a nagyok ötleteit, s ha a zafírszínű fácántollak valószínűleg nem is lesznek mindennaposak, a nagy szalonok „vonala’^ rövidesen az utcán is viszontlátható lesz Párizsban. Egyiptom 95. piramisa? A Kairótól délnyugatra elterülő sivatag szélén fekvő gizai fennsíkot, az egyiptomi piramisok színhelyét szabadtéri múzeummá átalakító egyiptológusok Kheopsz 137 méter magas piramisától keletre, vastag homok- és hulladékréteg alatt, eddig ismeretlen piramisra bukkantak — feltehetően a 95.-re. A piramisok kora egyidős az Óbirodalommal, amelynek kezdetét a 3. dinasztia megalapítóitól, Nebka és Dzsószer fáraóktól számítjuk (Kr. e. 2640 körül). Dzsószer építtette a legrégibb kőpiramist, a 60 méter magas szakkai lépcsős piramist, és afá- raónak ebből a piramisból származó szobra az első életnagysáf ú egyiptomi kőszobor. A faraó- at az O- és Középbirodalomban temették piramisokba, az Újbirodalomban már nem emeltek több piramist. Zani Hawass, a gizai fennsík piramisainak igazgatója elmondotta a Reuter tudósítójának, hogy a szabadtéri múzeum kialakítása során mindent eltávolítanak, ami a modem időkben került oda, telefon- és villanyvezetékeket csakúgy, mint azt az asz- faltutat, amelyet fél évszázada építettek egy, a múlt században felfedezett tóbb ezer éves halotti templom fölé. Feltárják az ötezer évvel ezelőtt létezett utcákat, megtiltják a ló- és tevetulajdonosoknak, hogy turistákat sétalovaglásra vigyenek a piramisok körül, és távolabb jelölnek ki parkolóhelyeket a gépkocsik számára. A szabadtéri múzeum megnyitását októberre tervezik. Egyiptom feltételezett 95. piramisának csúcsára akkor bukkantak a munkások, amikor Kheopsz fáraó fiainak sírjait tisztítottak meg a rájuk rakódott homok- rétegtol. Az egyiptológusok remélik továbbá, hogy az újabb piramis feltárása magyarázatot ad majd egy 1925 óta megfejteden rejtélyre. Akkor ugyanis G. A. Re- isner amerikai régész egy még ki nem fosztott sírra bukkant, benne Kheopsz fáraó anyjának, He- tepheresnek bútoraival és temetési kellékeivel — a királynő múmiája azonban azóta sem került elő. Hawass feltételezése szerint Hetepherest a gizai Kheopsz-pi- ramisba temették, de amikor a f nramist és Kheopsz egyéb em- ékműveit kirabolták, hűséges papok magukhoz vették a királynő temetési kellékeit, és a Reis- ner által kiásott sírban helyezték el. Kheopsz idejében különben minden megtörténhetett, mert amint Hérodotosz írja róla, a fáraó „olyan mérhetetlenül gonosz volt, hogy mikorpénze mar elfof yott, saját lányát bordélyházba üldte, és ráparancsolt, hogy szedjen össze neki bizonyos mennyiségű ezüstöt...” UFO-lesen Moszkva és Washington az űtfényekral A tapasztalatok szerint mindig az „első kézből” kapott UFO-s beszámolók lehetnek a legmegbízhatóbbak. De hogyan kezeljük a kommunikációs eszközök révén fülünkbe jutott, a földönkívüliekről szóló történeteket, híreket? Ugyanakkor köztudott, hogy a tudomány számára UFÓ-k nincsenek, mivel ezek a különleges égi tünemények sokszor ismert vagy ismeretlen természeti jelenséget rejtenek. Ennek ellenére újból és újból hallunk ismeretlen szerkezeteknek a Földre való leszállásáról, földönkívüli lényekkel való találkozásról szóló beszámolókat. A legnagyobb lélegzetű, sok-sok millió ember érdeklődését felkeltő UFO-s műsor 1988-ban jött létre Moszkva és Washington között. A közel kétórás egyenes adásban megdöbbentő, bizonyító erejű történetekről számoltak be a meghívottak. A körülményeket ismerve nem feltételezhető, hogy a beszámolók valótlan, csupán a fantáziájukban megszületett eseményekkel álltak elő, ugyanis UFO-kat látni és erről a nyilvánosság előtt beszélni még az Egyesült Államokban sem vált ki a közvéleményből egyértelmű elismerést. Most ragadjunk ki néhány érdekesebb részletet ebből a már jól ismert televíziós műsorból. Jessy Messel híres kaliforniai orvos, aki gyermekkorában tanúja volt egy diszkosz formájú UFO lezuhanásának. A különös jármű darabjai nagy területen szóródtak szét. A roncsokból két kiskocsira valót sikerült összegyűjtenie. Ezeket a darabokat — akkor még gyerekfejjel — megvizsgálta, s arra a következtetésre jutott, hogy az idegen űreszközt hihetetlenül vékony, de nagyon erős anyagból építették. — Ón saját kezűleg kezébe vette ezeket a darabokat? — kérdezi a műsort vezető riporter. — Igen, néhány roncsdarab a kezemben volt, és tudtam, hogy ezek a tárgyak nem földi eredetűek — válaszolta. A műsorban számos nyugdíjas katonatiszt is nyilatkozott, akik szintén idegen repülőeszközök észleléséről számoltak be az érdeklődőknek. Véleményük szerint a sokszor más és más alakú repülő „micsodák” mögött olyan fejlett technológia rejlik, amelyet ma még csak elképzelni sem tudunk. A nyugdíjas pilóták arról is nyilatkoztak, hogy nem véletlen, hogy csak most teszik közzé a látottakat, mert szakmájukban egy olyan szokásrendszer alakult ki, hogyha valaki UFÓ-t jelent, azonnal küldik pszichiátriai vizsgálatra. így tehát nem jelentik az eseteket. Egy másik repülőtiszt arról számolt be, hogy az Egyesült Államok egyik katonai támaszpontján leszállt egy tojás alakú UFO. Nemsokára három emberszerű lény szállt ki belőle. Kezükben furcsa készüléket tartottak. A bázis parancsnoka és mások is kimentek a kifutóra megcsodálni a jövevényeket, akik nagyon emberszerűek voltak. Az eseményről filmfelvétel készült. Amikor ezt a filmet el akarta kérni a neves filmrendező — akinek feladata az lett volna, hogy az Egyesült Államok légierejét reklámozza —, megtagadták a kérése teljesítését. Az indok a következő volt: nagyon életszerű a felvétel, amikor kinyílik az „űrhajó” ajtaja, s kilépnek rajta az első látásra emberszerű, de mégis megmagyarázhatatlanul idegenszerű lények. Nos, mindez egyszerűen döbbenetes volt, így a film a mai napig is titkos anyag maradt. Sokszor számoltak be olyan esetekről, amikor a lezuhant földönkívüli eszközökben vagy környezetében emberszerű holttesteket találtak. 1947. július 7-én New-Mexi- kóban, Roswell településtől néhány kilométernyire egy lezuhant űrjármű maradványait találták meg. A lezuhant UFO roncsaitól néhány mérföldnyire négy emberszerű lény holttestét fedezték fel. Valószínűleg az óriási robbanás ereje repítette őket ilyen messzire a lezuhanás színhelyétől. A későbbiek során egy orvosi kutatócsoport megállapította, hogy ezek a lények — annak ellenére, hogy nagyon hasonlítanak az emberekhez — valamilyen más fejlődési folyamat eredményeképpen jöhettek létre. A lényeket a hüllők és a rovarok egyféle keresztezéséhez hasonlították, tehát nem melegvérű teremtmények voltak, mint az emberek. A lények boncolását Los Angelesben végezték, egy atombomba kidolgozására létesített városban. A holttestmaradványokról az orvosi bizottság a következőkét rögzítette jelentésében: kis testű, szürke bőrszínű lények. Származás: ismeretlen. Feltehetően földönkívüli eredet. Magasság: 125-135 centiméter. Bőr: szürkéskék, nyúlékony, puha. Haj: semmiféle szőrzet nincs a testen. Fej: Az emberi koponyától jóval nagyobb. A fejen körbe sötét foltok. Arc: Hangsúlyozott pofacsontok. Szemek: Túlméretezettek, ferde állásúak, pupilla nélkül. • Orr: Nagyon kicsi, egyes esetekben csak két orrlyukból áll. Száj: Ajak nélküli kis nyílás. Alsó állkapocs: az emberi állkapocshoz képest kicsiny. Fülek: a kezdemények felismerhetőek. Nyak: az emberihez képest túl vékony. Karok: túl hosszúak és vékonyak. A térd alá érnek. Törzs: a mell és a has pikkelyes bőrrel fedve. Csípő: keskeny. Lábak: Rövidek és vékonyak. Nemi szervek: Külső, felismerhető jegyek nincsenek. Lábak: Három-három köröm nélküli ujj, bőrlebennyel. Kezek: Ugyancsak három-három ujjal, borlebennyel, de karomszerű körmökkel. A legfurcsább viszont az, hogy az 1947. évi roswelli eset képes dokumentációja a Szovjetunióból, Marina Popovics berepülőMarina Popovics átadja bizonyítékként a felvételt Johannes von Buttlarnak, a földöntúli lények világszerte ismert szakértőjének pilóta-nő (Pavel Popovics űrhajós felesége) révén került a nyilvánosság elé. A fényképen egy kis termetű, emberszerű lény latható. Marina Popovics többek között arról is beszámolt, hogy hazájában még ma is szigorúan és titkosan kezelik az efféle bizonyítékokat. Sok persze a szóbeszéd, és egyre többen állítják, hogy találkoztak földönkívüli lényekkel. Ennek ellenére mégsem áll rendelkezésünkre jó minőségű fénykép- vagy filmfelvétel. Mindennek az az oka — sokan ezt álh'tják —, hogy a két szuperhatalom számára a földönkívüli élet titkainak kutatása és megfejtése rendkívüli katonai jelentőségű. Úgy látszik, még nincs olyan tökéletesen titkos katonai szervezet, ahonnan idővel ne szivárogna ki néhány titokban tartott érdekes eset. Az USA titkosszolgálatának egyik ügynöke, Richard Doty nemregiben arról számolt be, hogy felvételt készített az 1949-ben Roswell térségben szerencsétlenül járt, de életben maradt földönkívüli lényről. Később a gondjaira bízták ezt a törékeny kis lényt, aki három év múlva ismeretlen okok miatt váratlanul elpusztult. Az ezredes még meg is siratta. A fogságban töltött evek alatt rendszeresen kommunikált az emberekkel. így kiderülhetett az is, hogy a földönkívüliek 45 ezer esztendeje látogatják rendszeresen Földünket. Feladatuk többek között figyelni és elősegíteni fejlődésünket. A film egyik legérdekesebb részlete, amikor a neves színészműsorvezető néhány amerikai állampolgárt mutat be a nézőknek. Az említett személyek nem ismerik egymást, s egymás életéről soha nem hallottak, mégis — hipnózis alatt — hasonló élményeket elevenítenek fel. Emeljünk ki közülük egy New Yersey- beli 24 éves titkárnőt, aki a következőkről számolt be a hipnózis alatt: — Otthon voltam, s hirtelen a szobát valami megmagyarázhatatlan, furcsa fény töltötte be. Különösen kezdtem magam So soll EBE ausgesehen haben, der Außerirdische, der drei Jahre In einem US- Laborlebte Rajzok az UFONACHTEN 1980. októberi számából: a) Egy földönkívUli maradványai, amiről — a cikk szerint — egy 16 milliméteres film is készült b) A földbe fúródott repülő objektum Földöntúli biológiai lény egy német folyóirat szerint érezni, s mint egy megbabonázott ember, elindultam az ablak felé. Egyszer csak azt éreztem, hogy lebegni kezdek a levegőben, majd kilebegtem az ablakon. A következő pillanatban már egy asztalon voltam. Meztelenül feküdtem ott, miközben felém hajoltak, éreztem a kezüket, megfogták a testemet, vizsgál- gattak. Rettenetes nagy szemük es hatalmas fejük volt. — Mit csináltak még? — kérdezi a hipnózist vezető orvos. — Nem emlékszem, hogy csináltak volna még valamit. Csak álltak és néztek. Rettenetesen rondák. (A hölgy közben sír.) Borzalmas, óriási fekete szemek. Félek tőlük. Nincs szemfehéijük és pupillájuk, így ezekbe a szemekbe nem is lehet belenézni. Nincs bennük élet. A rövid filmbejátszás után egy neves pszichológusnő nyilatkozik, aki a vizsgálatot végezte. Ezek az emberek nagyon őszinték és zavartak. Nem akarnak se pénzt, se hírnevet, csak egyszerűen fel akaiják dolgozni borzalmas élményeiket. Egy pszichiáter nem tudja valóban megmondani, hogy az UFO-k léteznek-e vagy sem, de meg tudja ítélni, hogy ezek az emberek valóban nagyon nagy bajban vannak. Sokszor furcsán alakulhat, tönkremehet a házasságuk, súlyos problémáik keletkezhetnek, így segíteni kell őket. Nagyon erdekes, hogy a hipnózisban résztvevők nem ismerik egymást, Amerika legkülönbözőbb részein élnek, ennek ellenére mindig ugyanarról az élményről számolnak be a hipnózis alatt. Az idegen lényekkel történt találkozást még hitelesebbé teszi az, hogy ugyanúgy írják le a környezetet, az asztafszerű alkalmatosságot, az idegen helyiség belsejét, a vizsgálótermet, a vizsgálati módszereket és az idegeneket is. Közös vonás még az is, hogy az események után az emberek nagyon rosszul érzik magukat egy-két napig. Sokszor sebeket találnak testükön, melyek valószínűleg a vizsgálat közben keletkeztek. A film felkavarta a nézőket, mert az ufológia történetében eddig soha nem látott tényeket és bizonyítékokat szolgáltatott. V. Tana Judit
