Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-10-11 / 187. szám
8. PÁPALÁTOGATÁS HÍRLAP, 1991. augusztus 10-11. Mint író alkot, és nem prédikál Karol Wojtyla még gimnazista korában, szülőhelyen, Wadowi- céban kezd irodalommal foglalkozni. Eleinte hittanára — majd gyóntatója és lelki vezetője — Figlewicz káplán látja el könyvekkel, de segítségére van az édesapja is (aki szintén nagy irodalombarát.) Később egyre inkább maga választja ki az olvasmányait. A legkiválóbb műveket veszi kézbe, olyanokat is, amelyek messze meghaladják az életkorát. Köztük vannak a nagy lengyel költők alkotásai éppúgy, mint a hazai és külföldi prózaírók munkái. Gimnáziumi évei alatt ismerkedik meg első valódi tanítómesterével, Mieczyslaw Kotlarczyk- kal, aki nemcsak az ünnepi akadémiák és színielőadások szervezője, hanem magasabb eszményekért lelkesedő, igazi művész is. O vezeti be Karóit a színművészet világába, és a fiatal diák mindinkább szerepeket játszik, de később megkapja a legfőbb, sőt címszerepeket is, méghozzá a lengyel dráma olyan kimagasló alkotóinak műveiben, mint Slo- wacki, Wyspanski és Zeromski — (akkor még aligha gondolja, hogy Juliusz STowacki 1848-ban frt Költeménye, amelyben megjövendöli egy lengyel pápa uralkodását, egy napon majd rá fog vonatkozni!). Mestere a jövendő nagy színművészét látja benne, és megbízza rendezéssel is. ó állítja színpadra Wyspanski Zig- munt „August” című drámáját. Ebben mint főszereplő is emlékezetes sikert arat. 1938-ban beiratkozik a krakkói egyetem lengyel nyelv és irodalom szakára. Itt néhány tanulótársával — mai ismert írókkal, többek között Tadeusz Holujjal, Tadeusz Kwiatowskival, Jerzy Lauval, Mariann Pankowskivál és Wojciech Zukrowskival — együtt megalapítják a Fiatal Műveszek Klubját. Ennek keretében irodalmi és szerzői eseteket rendeznek, lapot szerkesztenek. Karol egyik barátja, Juliusz Kydiynski révén megismerkedik a Szkoczki családdal. Lányuk, Zofia asszony, tehetséges zongoraművésznő, félje, Pozniak irodalomtudós. A ház lelke Irena Szkoczka asszony tanító, és cikkei jelennek meg népszerű folyóiratokban. „A hársfák alatt” nevű, Visztula-parti villájuk rendszeres zenei es irodalmi összejövetelek színhelye. A zenés programokon Zofia asszony játszik, a költői találkozókon pedig a klasz- szikus lengyel líra remekműveit szavalják. A ház egyik vendége az ismert színész, rendező és művészeti szakember, Juliusz Ost- rewa. Közben Tadeusz Kudlinski, a neves író és színikritikus létrehívja a Drámai Stúdió ’39-et. A társulat amatőr színészeket foglalkoztat. Avantgardista drámákat akarnak játszani, színpad nélkül. Marian Nizynski darabját, „A Hold lovagjaiét például a Nagykollégium udvarán mutatják be. Karol Wojtyla mindjárt a megalakuláskor csatlakozik hozzájuk, és itt aratja első nagy, művészeti sikereit. A Drámai Stúdió ’39 működésének a náci támadás vet véget 1939 szeptemberében. A régi jó barátok azonban továbbra is összegyűlnek zenei és költői estekre a Szkoczki-villában (egészen 1941-ig, amikor a német megszállók kilakoltatják a családot otthonából). Karol Wojtyla 1940-ben megírja első drámáját, a „Jób”-ot. Ezt követi még ugyanabban az esztendőben a „ Jeremiás ” — műfaji meghatározása szerint: nemzeti dráma három felvonásban. Mindkét mű hangvétele „áttételes ”, végig verses szövegükben az elnyomott nép fájdalma és reménye, Istenbe vetett töretlen hite szólal meg. A „Jeremiásába az író beledolgozza a „ Siralmak ”-at is a Bibliából, tükrözve benne népe meghurcoltatását. A fiatal Wojtyla (20 éves ekkor) ifjúkori műveiben a nemzeti öntudat ébrentartását tekinti hivatásának. 1940-ben Mieczyslaw Kot- larczyk és felesége is menekülni kényszerül Varsóból, és Krakkóba költözik. Karol fogadja be őket a lakásába (édesapja nem sokkal előbb hirtelen meghalt). A Szkoczki család onnan a harmadik szomszédban talál új szállásra. Így a régi zenei és irodalmi találkozók megint náluk folytatódnak. Kotlarczyk szervezettebb formát akar adni baráti társaságuknak, és megalapítja a Rapszodikus Színházat. A színház nevét Juliusz Slowacki nyolcsoros rapszódiáiról kapja, amelyeknek Kotlarczyk nagy csodalójuk. A próbákat Szkocz- kiéknál tartják, az előadásokat pedig mindi más-más háznál. A közönség nem nagy, de szakemberekből, hozzáértőkből és jó barátokból áll. A bemutatott művek hazafias tartalmukkal, művészi szándékukkal és formájukkal a nemzetközi öntudatot táplálják, erősítik a megszállókkal szemben. A premieren Slowacki „Król-Duch” — „Király- Szellem” — című filozófiai eposztöredékét adják elő, a kísérőzenét pedig Chopin műveiből állítják össze. A Rapszodikus színház az akkori irodalmi élet legjobbjait tömöríti maga köré, és természetesen az élvonalban ott van Karol Wojtyla is. „Minden tehetsége megvan ahhoz, hogy nagy színész, kitűnő rendező lehessen. Szép, erős, kifejező és nagy terjedelmű hangja van. Karakterisztikus arcvonásai vannak, de ami a legfontosabb: megérti, át érzi, átéli a dráma és a költészet nagy műveit. Mindezek mellet már a wadowi- cei napoktól kezdve megbizonyosodik művészi törekvéseinek sikereiről. Minden egyes darab, amelyet a csoport a megszállás ideje alatt elérhető szakértők szűk köre előtt bemutat, új sikert hoz Karol számára, művészi útjának bizonyítékát amelyet választott. Egyben garantálja eredményes működésének jövőjét is” — jellemzik őt életrajzírói. Balássy László Az ihlet a 1971-ben Londonban antológia jelent meg lengyel papköltők verseiből. A kötet bevezetőjét Karol Wojtyla írta, aki hét esztendő múlva, 1978-ban, II. János Pál néven került a pápai székbe. „A papság — írta akkor — szentség és hivatás.” A költői alkotás a tehetség megnyilvánulása, de szubjektív értelemben a tehetség is hivatást jelent. „Karol Wojtyla verseit olvasva meggyőződhetünk arról, hogy teljes mértékben behatol e „kettős hivatás” kölcsönös titkainak mélységébe, még ha maga a lényeg továbbra is rejtély marad. Wojtyla, miután pap lett, már nem kapcsolódott be többé — mint ifjúsága kora éveiben — a művészi életbe. Nem vett részt saját nevén, mint aktív szerző, a mindennapi irodalmi életben sem. De tovább írt. Meg is jelentette műveit, de — mint tudjuk — álnéven. Több álnevet is használt: Andrzej Jawien, AJ., Stanislaw Andrzej Gruda, Pjotr Jasien. Ugyanakkor írói tevékenységét igen szigorúan eltitkolta, és arról csak barátainak, munkatársainak — világiaknak és papoknak — szűk köre tudott. Nem szerepelnek versei a Londonban közreadott antológiában sem. Továbbra is érdekelte azonban a művészet és az irodalom, mint krakkói metropolita közismert volt ezek mecénásaként, közeli barátainak körébe sok tudós, író, művész tartozott. Támogatta a humán témákkal, különösen az irodalommal, irodalomtörténettel foglalkozó összejöveteleket, maga is részt vett azokon, de ott az ő költészetéről soha nem esett szó. A művészi alkotás — vallja Wojtyla — mindig váratlanul születik, mindenkor valamilyen helyzet, esemény, emberekkel való találkozás, gondolat hívja létre. Az ihlet a Lélek titka. Soha nem világos, mi készteti a költőt a vers megírására. A költői alkotás az írónak mindig meglepetés, amelyet pontosan csak annak megírása után tudatosít. Kalélek titka rol Wojtyla műveiben kifejezi az emberi szeretet titkát, az Egyház anyaságát és atyaságát, a Titokzatos Test egységét és közösségét, az emberi életet és halált, de a kövek áradatának titkát is a hegyekben, a természet csodáinak rejtett értelmét. A valóságot mutatja be, jelezve egyúttal annak titkát is, azt ami mögötte — benne — rejlik, de ez a titok Wojtyla számára mindig szent. Verseit többször is el kell olvasnunk, figyelmesen és elmélyedve (valahogy úgy, ahogy Dante mondta: aki meg akarja érteni őt, az üljön le a padkára, és élesítse jól az eszét). így működünk együtt a szerzővel Isten és ember kapcsolatának feltárásában, megismerésében és e kapcsolat tiszteletében a világegyetem, a Végtelen vonatkozásai felé. Wojtyla költészete kontemplativ, belsejét megvilágító fénye pedig misztikus eredetű. Amíg el nem mélyedünk benne, csak a küszöbön állunk. A szépség értelme — lényege: az, ami a szavak és fonnák mögött van. Mindez valamiképpen mindig feltárja Isten és ember titkát, kapcsolatuk értelmét. Karol Wojtyla versei a Tygodnik Powszechny és a Znak hasábjain jelentek meg először. Verseskötete és drámagyűjteménye ("Poezje is dramaty” — Wydawnictwo Znak, Krakow 1979.) megjelenését nem ő kezdeményezte, de megadta hozzá az engedélyét. Itt is érvényesült azonban ars poeticájának egyik lényeges vonása: a költészet autonómiája. Vagyis: a költészet — éppúgy, mint a művészet minden ága — a saját törvényei szerint irányítja magát. Ezt az autonómiát Karol Wojtyla a maga művészi munkásságában — és annak megítélésében — is tiszteletben tartja. Épp ezért több művét nem engedte kinyomtatni, vagy csak részleteiben bocsátotta a nyilvánosság elé. Amit kihagyott, nem tartotta elég érettnek. k""1 Wo|,rl“ Vallásos költészet A papság szentség és hivatás. A költői alkotás a tehetség egyfajta megnyilvánulása — de maga a tehetség ugyanakkor hivatást is jelent, legalábbis a fogalom tárgyi értelmében. Felvetődhet tehát a kérdés, hogyan fér össze a két hivatás: a papi és a költői, hogyan tud mindkettő ugyanabban az emberben együtt érvényesülni? A kérdés nem csupán a versekre vonatkozik, hanem a szerzőkre is. Valamennyiük legbensőbb titkára. Vajon feltárják-e műveikben ezt a titkot? A szerzők az első szótól kezdve elmélkedésre indítanak bennünket, bizonyos értelemben kényszerítenek rá, anélkül, hogy megadnák a pontos választ is. Ennek tudatában nekünk magunknak kell azt megkeresnünk. Ez a kérdés és keresés azonban nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy mindenekelőtt a művészetünket tartsuk szem előtt, ahogyan az a műveikben tükröződik. Maga a kérdés nyilvánvalóan feltár előttünk valamit, egyszersmind azonban új kérdést is vet fel. Ettől a kutatástól nem szabad magunkat megfosztanunk, ez is a megismerés egyik útja. Nálunk, lengyeleknél a papok irodalmi érdeklődésének történelme van. A történelem nemcsak a múltat jelenti, hanem örökséget is jelöl. Mindenekelőtt ebben az értelemben tanúskodik egy nemzet kultúrájáról, és formálja, alakítja azt. A költők átveszik az örökséget, és új kifejezésekkel gazdagítják. Fal Egyenes falat látok vagy inkább falrészletet, lapos pillérek fogják közre a kagylók két oldalát, ahol futásukban merevvé formált szentek akarnak továbbadni egyetlen mozdulattal valami óriási Mozgást, mely a nyitott könyvekből sugárzik belénk emberekbe. És erre a falra nem nehezednek rá boltozatok, nem nehezednek rá emberek, élők, akik messze laknak, fáradt szívek kamráiban, nem húzza a mélybe még az a szakadék sem, amellyel most keríti körül magát a föld — amíg az ember arra születik, hogy mint csecsemő szívja anyja mellét. Mélység Abyssus abyssum invocat Mindig olyannak látod, mintha levegő zuhatagával telt térség volna, melyben apró üvegszilánkok visszfénye csillan, mint parányi szemcsék távoli köveken. Kérlek, vedd észre rögtön e mélységet, amelyet a szem tükre visszavillant. Ott rejlik valamennyiünkben, és a sok ember úgy vonszolja e mélységet, mint bárkát a vállon. És nincs semmi a nagy mozgásban, mit észre ne vennél, nyitott szemednek sugarával, mint tollal írsz jelet. Ha az ész nem ismeri fel, hogy hol a mélység, ne hidd, hogy már bezárult. Bár a szemed sugara el nem éri, a Bárka mégis a váltakra kúszik: vele együtt megtestesül a mélység, hogy így minden emberben létrehozza a Tényt. A néger Benned, igen, Drága Testvérem, érzem benned az egész nagy világrészt, ahol a folyók áramlása hirtelen megszakad... a test meg úgy ég a nap hevében, mint kohóban az érc — érzem, hasonlóan gondolkodunk: s ha te másként nézed is a világot, de ugyanarra a mérlegre tesszük az igazságot meg a tévedést. Közös tehát az örömünk: egy mérlegen mérni meg minden gondolatot, melyeknek fénye más a te szemedben, s más az enyémben, de a tartalom egy és ugyanaz. Az alap Ezen a helyen léptünk, érintkeztünk a földdel, ahol annyi sok fal s oszlopsor épült... ha nem tűnsz el közöttünk, s tovább haladsz, megtalálva az egységet és az értelmet — azért van, mert Ez vezet téged. Ez nemcsak a reneszánsz épületek tereit fogja össze, hanem a távolságokat is bennünk, kik mindannyian gyöngeségünk s kudarcaink tudatában élünk. De Te Péter vagy, Te akarsz itt lenni az alap, hogy rajtad járjanak (maguk után menve, ki tudja, hova jutnak), s arra haladjanak, amerre lépteiket vezérled, hogy a tekintetükkel eggyé fonódjon a tér, mert így születik meg a gondolat. Az akarsz lenni, aki szolgálja lépteinket — mint a szikla a juhok lépteit: a gigantikus szentélynek alapja is a szikla. Legelőjük a kereszt. A kripta Tehát el kell indulnunk az alapon, melyen már annyian jártak előttünk. Szét kell vájnunk a sziklát, hogy rátaláljunk a juhok patáitól tiport emberre: akkor nem tudták, kik taposnak — a halandó embert, vagy az Embert, ki örökké él? A kripta azt suttogja neked: az egész világot eléri végzete, s mint a megfáradt harcos, egyszer végleg megpihen. Szinodus Mégis mindnyájan munkához látnak, fáradtságot nem ismerve — pedig vének — alig vánszorognak, de készek a stadionban a küzdelemre, kihunyó tekintetük, akárha a fiataloké, átfogja az egészet: ez az a világ, melynek újjá kell születnie az ő testük és leikül által — az élet által, amit odaadnak és a halál által, amire szomjaznak. Ennek a világnak úgy kell eljönnie, mint a tolvaj — kifoszt minket abból, amink van. Szegények leszünk és mezítelenek, átlátszóak, mint az üveg, mely nemcsak tükröz, hanem vág is: a lelkiismeret ostorcsapásai alatt forrjon össze a szétszaggatott világ, mert rajta épül a hatalmas szentély. Evangélium Az igazság nem olajcsepp a sebre, hogy ne fájjon, ami éget, nem ültetik szamárra, hogy körülvigyék az utcán — az igazságnak szenvednie s rejtőznie kell. Minden idegszál megfeszül az agy szerkezetében, valahányszor valami összeomlik bennünk, mint egy épület — tudjuk, nem elég csak kívülről rendbe hozni, a biztos támasz az alap, mint csónaknak a hullám. Az igazság fölemeli az embert. Ha nem így volna, kétszeres teherként nehezedne ránk az épület, mert ami minden emberben közös, ott rejtőzik valamennyiünkben, mint titkos aroma — míg mások riadtan futnak az utcán, együtt a szamárral (kevesebb-e az utcákon az igazság? vagy egyre több?) mi bátran tekintünk előre, nem vesz erőt rajtunk a félelem. Forrás és kéz Mivelhogy az egykor kimondott szavak tartanak meg, gyorsan kimondjuk őket, nagy remegve, hogy semmi se változzék bennük... Csak ennyi az egész? Tudom, hogy létezik a Kéz, a nem-látható, s ez megőriz, hogy minden erőnket megfeszítve felszínen tartsuk a bárkát, mely megy tovább, előre, s dacol a zátonyokkal. Vajon elég csak a forrásban elmerülni, s nem figyelni a láthatatlan Kézre? A két város (Epilógus) Valamennyien két városból, de egy szívből származunk, így kell élnünk szívünk ellenére — és ismét egymásból élnünk, másképpen nem létezhetünk. Minthogy a két várossal egyetlen egészet alkotunk (erről beszélgettünk órák hosszat a Harmadik Világ fényében azon az estén, melyen az est önmagára talál, és elveti az egész napos fény hamis csillogását). (Balássy Péter) Az egyház (Részletek) Pásztor és forrás (Szent Péter-bazilika, 1962 ősze: X. 11.-XII.8.)
