Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-29 / 202. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. augusztus 29., csütörtök Ecséden sem optimisták Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér? A címben szereplő kérdésre egyre bizonytalanabb a válasz. A soros kálvária a gabonabotrány- nyal kezdődött, amikor is felröppentek az első hírek, hogy az idei magyar búzatermésből tüzelésre alkalmas brikettet állítanak elő. Máshol egyszerűen bejelentették, hogy lábon marad a gabona, ugyanis a termés learatása is ráfizetéses lenne. A sokat tapasztalt, idősebb generáció nem hiszi el, hogy ilyesmi előfordulhat, márpedig ez a könyörtelen valóság. A gabonaválság azonban — úgy tűnik — csupán az első vészjósló- jel, ami a magyar mezőgazdaság elkerülhetetlen összeomlására utal. Azaz mégsem az első, hiszen volt már itt tejháborű, s az állattartók is elvesztettek már egy-két ütközetet. S most kezdődik a szőlészeti ágazat csatája, aminek kimenetele nem kétséges. Az előjelek legalábbis mindenképp azt mutatják, hogy a szőlősgazdák sem kerülnek ki győztesen a harcból. De lássuk a konkrétumokat. Ecséden az Egyetértés Téesz kertészeti ágazatvezetőjével, Kovács Miklóssal és az Egér- Gyöngyös Vidéki Borgazdasági Kombinát helyi pincészetének igazgatójával, Vincze Tiborral beszélgettünk a kilátásokról. E- löljáróban annyit érdemes megemlíteni, hogy a tárolókban jelenleg 3000 hektoliter eladatlan bor található, aminek értékesítése teljesen bizonytalan. Kovács Miklós nem túl nagy örömmel jelenti be, hogy a területükön lévő 350 hektárnyi szőlőn idén csűcstermés ígérkezik, amennyiben az időjárás kedvez a gyümölcsnek: — Száz mázsa feletti átlagterméssel számolunk — mondja. A tavalyi borunk azonban még a pincében van. Szerencsére jó szőlőfajtákról van szó, így abban bízunk, hogy a borforgalmi vállalat előnyben részesíti a minőségi termést a felvásárláskor. — A szüretig kevés idő van. Mi történik, ha a készletezett bort nem sikerül eladni? — Akkor nincs más választásunk, ki kell vágni mintegy 75 hektárnyi ültetvényt. Ez a végső megoldás, de természetesen addig mindennel megpróbálkozunk. Megkíséreljük például gyümölcsként értékesíteni a csemegeszőlők egy részét. Egyelőre azonban nem tudjuk, lesz-e erre kereslet. Tény, hogy a volt szocialista országok piacainak összeomlása bennünket is rendkívül hátrányosan érint. Most szembesültünk először komolyan azzal a követelménnyel, hogy csak a minőségi termékre van vevő. Eddig csak beszéltünk erről. — A termelők hogyan élik meg ezt a válságos időszakot? — Nézze, elég, ha annyit mondok, hogy a tavalyi szőlőt estik most tudjuk kifizetni. Az pedig már előre látható, hogy idén egyáltalán nem számíthatnak ellentételezésre a gazdák. S talán még egy szemléletes példa. Az elmúlt évben még 100 hektáron paradicsomot termesztettünk, de ez a mai napig sincs kifizetve. Okultunk a dologból, idén már nem foglalkozunk paradicsommal. — Az embernek olyan érzése van, amikor ilyesmiről hall, hogy valami láthatatlan erő szépen lassan lekaszabolja az egész magyar mezőgazdaságot, s vele együtt az élelmiszeripart is. A következményeket nem nehéz kiszámítani... — Nagyon jó a megközelítés — mondja Vincze Tibor. — Egyelőre kevesen beszélnek róla, de az én véleményem az, hogy hihetetlen gyorsan beköszönt az az időszak, amikor a jelenlegi látszat-túltermelést felváltja a hiánygazdálkodás, s nem lesz hazai termék a boltokban. A téeszek, a vállalatok sorra mennek tönkre. Elindult egy olyan láncreakció, amely végiggyűrűzik a termelőtől a feldolgozóig, s letarol mindent. A folyamat végén a vásárló áll, akin utoljára csattan az ostor. Barta Katalin Portré G yönyörködteti, képes mélyebb atást kifejteni, mondjuk a szív táján, ahol a szenvedélyek is megfészkelnek, ahol az emberismeret, az emberszeretet erős gyökerei munkálkodnak. A tévé egri tárlatáról az ő egyik alkotásának a fotójával számoltam be. Most két egybesimuló kéz rejtelmeivel, vonalvezetésével és egy góbé-képpel szeretném felhívni az olvasó figyelmét arra, miként éli meg, hof yan vetíti ki magából egy mai atalasszony az élet, a megélés fontos misztériumait, hogyan fogalmazza meg önmagát a külvilág számára. Olyankor is, ha közvetlenül nem az ő egyéniségéről, nem a maga külsejéről, „csak” a gondjairól, a másokról megszerzett tudásáról, tapasztalatairól, vagy csak egyszerűen a saját maga emberismeretéről akar beszámolni. Ezek a formák elemi hatásúak, elemző hangsúllyal beszélik el azt az összetett világot, amellyel az alkotó naponta szembetalálja magát. Amiről — úgy véli — ezer a mondanivalója. Csak önbizalom, lelkierő, a külső körülmények szerencsés ösz- szejátszása szükséges hozzá. Eny- nyi minden? Sőt, ezenfelül a helyes önkontroll, amit jobb helyeken lelkiismeretnek szoktak misztifikálni. Reméljük, még fogunk hallani, olvasni róla! Farkas András Egy mai művésznő portréja Kezek A művésznő a Líceumban ziumban azt szerette csinálni, amihez hajlamai hajlították. Ám a képzőművészet elérhetetlen álomnak bizonyult, így lett vállalati dolgozó, hogy mégis lőtávol- ságban maradjon a szakmától. Igaz, elég alul; kirakatot rendezett. Férjhez menés, gyerekek, majd a kirakat díszítését abba kellett hagynia. A tévéhez került, ott betűtípusokat, ornamentikát, főcímeket rajzol, formákat talál ki. Ha a zenés tévészínház főcíme megjelenik, nincs ott az ő neve, csak a keze nyoma. Nyilvánvaló, hogy ez nem elégíti ki, ha már az a bizonyos alkotói véna szorult beléje. Olyan, aminőt ő már régen észrevett magában. A döntő fordulat akkor következett be nála, amikor a grafika, no meg a szalmaportré-készítés minden csínját-bínját kitapasztalta, jól gyakorolta. És már nem elégítette ki. „Nekem gondolataim léteznek, bennem mondanivalók mozognak, ezeket nekem formába kell öntenem, az én formámba, az én kezem és az én eszem járása szerint” — gondolta magában. És csinálta, mert szerette, mert örömöt talált benne. Az arcokat, a kezeket, a vonalakban megbúvó harmóniákat, a ritmusnak azt a feszes, belső rendjét, amely nemcsak a szemet Deákné Forgách Ágnesnek hívják, a tévénél dolgozik, alkalmazott grafika a működési területe., három gyerek anyja. Úgy találkoztam vele, hogy a magyar tévé kiállítást rendezett Egerben a nyár derekán. Ilyet — az anyag gazdagságát tekintve, és egyáltalán, méreteit szemügyre véve — még nemigen látott ez a város ama monstruózus rendezvények óta, amikor is az ötvenes évek táján a Rákosi-rezsim túlontúl megmutatni akarta magát. Ezen a tévétárlaton a lépcsősor alján női portrékra lettem figyelmes. Nem árnyképek ezek, gondoltam, mint aminőket Goethe idejében készítgettek a divatnak hódolva. Nem is lehetnek ezek fotók, hiszen a hibátlan ar- tisztikum és ez a finom elegancia, ez a hibátlan szellemesség, harmónia nem sajátja ennek a mai nemzedéknek. Egyébként is felfedezhető ezeken az arcokon valami másság, az, hogy a tekintetből olyan elevenség arad, a mozgalmasságnak az a feszültsége, amelyet nem a mai naprakész hajviselet, divat jellemez. Bizonyosságot csak akkor szereztem ennek a műfajnak és művészetnek a lényege felől, amikor már magát a művésznőt kérdezhettem: fekete alapon szalmából metszi össze a látványt, a portrét, amit vagy akit — mert hisz a környezete, az ismerősei után, azokról véve a mintát dolgozik — ábrázol ugyan, de az adott jelenséget feltölti mindazzal, amit ő éppen az alkotás pillanatában-fo- lyamatában érez. A tévé összetett, széles munkaközösségi eredményeit reprezentáló tárlati anyagából valahogyan kiugrott nekem ez a pár „ábra”, és kutatni kezdtem a grafikus után. Beszélgetésünk során, néhány tiszteletkört nem hagyva ki, indokolnom kellett, miért éppen az ő látása, stílusa fogott meg ezen a seregszemlén, amellyel a tévé közelebb szerette volna hozni a közönséghez azt az alkotói társulatot, amely a képláda mögött, annak érdekében dolgozik. Deákné Forgách Ágnes már a gimnáHANG-KÉP Diadalmaskodott a nép Mélyértelmű igazságot tömörít a latin mondás: A történelem az élet tanítómestere. A ma negyvenesei, ötvenesei, de a fiatalabbak is emlékeznek a bárgyú tankönyvek hazug tételeire. Ezek egyike volt az a megállapítás, amely nagy forradalomnak minősítette az 1917-es októberit. Addig sulykolták belénk, amíg majdnem elfogadtuk. Aztán az elmúlt héten különleges órák tanulói lettünk. A tanár a história volt. Bizonyította számunkra, hogy 74 esztendővel ezelőtt a cárok birodalmában mindössze bolsevik államcsíny zajlott le. Úgy, hogy a majdani szadista diktátorok és funkcionáriusok becsapták, kihasználták az elégedetlen tömegeket, akik több mint hetven évnyi pokollal fizettek tévedésükért. A terrort kétségkívül Mihail Gorbacsov számolta fel, amikor úgy határozott, hogy fokozatosan lebontja a zsarnoki kommunista szörnyépítményt. Taktikázása mégis a vaskonzervatívok puccsához vezetett, akik feldü- börögtették a tankokat, hogy ezek segítségével tiporják el a rügyeit bontogató demokráciát, a szólás-, a lelkiismereti szabadságot. A rádió jóvoltából részesei lehettünk ezeknek az eseményeknek. A hírek, a friss információk, a kitűnően szerkesztett összeállítások lehetővé tették, hogy tanúi legyünk ennek a drámának, s meggyőződjünk arról, amit egyébként mindig hittünk, hogy a jelképes idő óramutatói hosz- szabb távon nem igazíthatok visz- sza. A moszkvai százezrek — élükön Jelcinnel — valóban jövőt formáltak, s azt hitelesítették, hogy ma már nem sokat érnek a fegyverek. A félelemnél erősebb volt a bensőből felszakadó szabadságvágy. Ez söpörte el a vod- kásbrancsot, azt a banditaszövetséget, amelynek valamennyi tagja és követője — tisztességes ember nem azonosult velük sehol — Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev, A ndropov tébolyult agyá val gondolkodott és döntött. Végül fellélegezhettünk, mert diadalmaskodott az igazság, azonosulhattunk ezzel a hamisítatlan forradalommal, s azzal is, hogy szabad kezet kapott Justí- cia, hogy megbüntesse a vétkeseket, hogy formálja azt a rendet, amelynek hatása hála Istennek hazánkra is visszasugárzik, s felgyorsítja a vegetáló rendszerváltozást, teret biztosítva a jó, a nemes szándékoknak, a képességek kibontakozásának s az egyenes gerincnek, amit könyörtelenül megtörtek volna a lebukott politikai szélhámosok. Most nemcsak ők és követőik okulhatnak, hanem honi elvbarátaik is. Ezúttal: végérvényesen. Szovjet imperializmus Szívesen írom le, mert ritkán adódik rá mód: a tévések szintén kitettek magukért, hiszen riportjaik, tudósításaik kerek egésszé, frappáns összegzéssé ötvöződtek. Nekik is köszönhetjük, hogy ott lehettünk az orosz föderáció székháza előtt, s drukkolhattunk Jelcinnek és híveinek, s megvethettük azt a gátlástalan csapatot, amelyik vissza kívánta parancsolni a kibontakozó értelmet, a pártállás nélkül mérlegelő szellemet. Ott ültünk a készülékek előtt, így aztán értékelhettük a híradók bővített terjedelmét, különkiadásait. Együttéreztünk azokkal, akik az élőláncot alkották, elszánva magukat arra, hogy az életüket is feláldozzák a holnapokért, azért, hogy ne győzhessen többé az agonizáló szovjet imperializmus. Derűs pillanatokkal is megleptek bennünket. Nézhettük azt a Marx-Engels szobrot, amelynek talapzatára a következő szöveget festették: Világ proletárjai: bocsássatok meg nekünk! Kétségkívül véletlen — csak az évforduló indokolta —, hogy ismét vetítették az 1968-as csehszlovákiai invázió megrendítő krónikáját. A Megszállás című angol film egyértelműen remeklés. A forgatókönyv annak a Zdenek Mlynarnak az elbeszélése nyomán készült, aki tagja volt a CSKP legszűkebb irányítói körének, ezért aztán tökéletesen megrajzolhatta a barbár leroha- nás minden mozzanatát, az úgynevezett internacionalista barátság valódi jellegét. Jó érzés volt figyelni a pergő' kockákat, hiszen azon az estén már tudtuk, hogy a kommunizmus kísértete orosz földről is menekült. Méghozzá örökre. Pécsi István Egri nyár ’91 Mozart derűje A Camerata Transsylvanica kamaraegyüttes a közelmúltban lépett fel a Franciskánus-udvarban. Műsorukon Mozart-darabok szerepeltek. A nemes szórakoztatás jegyében hangzott el a D-dúr divertimento, a Kis éji zene és a Falusi muzsikusok; az Ex- sultate, jubilate-motetta azt az áhítatot elevenítette fel, amely végigvonul a zeneszerző liturgikus szövegekre írott alkotásain. A Camerata Transsylvanica rövid idő alatt nevet vívott ki magának a hazai zenei életben. Ez az egri bemutatkozásuk is jelezte, hogy ebben a zenekarban kitűnő erők egyesültek. Selmeczi György, a karmester nemcsak a hibátlan technikai megoldásokat várja el vonósaitól, fúvósaitól, hanem jelentős mértékben segít is nekik abban, hogy a megszólaltatott művek hangulatát, azt a bizonyos lelki tartalmat maradéktalanul visszaadják. A D-dúr divertimentóban a XVIII. századi ritmusokat, azok mozarti változatát kaptuk korrekt előadásban. A közönség egy ilyen meghitt környezetben, meghitt, otthonos hangulatban és halványuló emlékei között lapozgatva-keresgélve, eljut Rolla János együtteséig, azokhoz az estekhez, amikor Egerben a nemzetközi tekintélynek örvendő Liszt Ferenc Kamarazenekar szórakoztatta játékával az egri zenebarátokat. Összehasonlítási fogódzókat keres. Stílusban ez a zenekar mást és másképp nyújt a megszólaltatott darabokban, de a Camerata Transsylvanica semmiben nem marad el Rolláéktól. Élményt szereztek a Kis éji zenével, mert a játék eleven zenéléssé élénkült bizonyára attól is, hogy a karmester mindvégig lendületben tartotta zenészeit, ügyelve arra, hogy a részletek szellemes kidolgozása ne engedjen lehetőséget az érzelmek túlcsordulásának. Az este csattanóját, vitathatatlan sikerét hozta a Falusi muzsikusok című Mozartiada. A szerző beleéli magát a falusi muzsikusok kedélyes, a vígságban magukat kiélő egyszerű vidéki emberek lelkivilágába. Szinte látjuk, amint a tenyeres-talpas lányok seregnek-forognak a legényeikkel, míg a vasárnapi hangászok húzzák- fújják nekik a talpalávalót, megrecsegtetik a rezeket, hogy a jókedv magasba szálljon, mert a vasárnap nemcsak a templomi áhítaté a maga délelőttjé- vel, hanem a délután másfajta alkalom, ahol annyi minden megeshet az egymást ismerők között is. Mozart kedves szerepet játszik itt, mulattat, és mire elvarázsol, és mire felkapjuk a fejünket, mert egyik zenei ötlet bukfencezik a másik után, a fúvósok cifrázzák a hangulatot, máris elröppent az idő a remek mutatvánnyal. Ezért a mulattatásért ugyancsak hálásan tapsolt a közönség. A motettában, az Exsultate, jubilate-ban Ardó Máriát hallottuk. Nem régen járt nálunk, kulturált pódiumszerepléseit ismerjük. Ebben a mozarti műben a barokk ember hite szólal meg, ünnepli azt az áhítatot, amely elfogta őt, amikor rágondolt az életnek, az emberi sorsnak arra a viszonylatára, amely Teremtőjéhez fűzi; s mire eljut a gondolatsort befejező lelkes Hallelujáig, a lélek alázata is kitetszik, az a rend, ahogyan és amiben az ember elfogadja sorsát és adottságait. És a hatalmat, amelyben annyi titkot keresgélünk földi utaink közepette. Ilyenféle volt az este hangulata és tartalma a Franciskánus-udvarban... (I a.) NYUGATI AUTÓK FORINTÉRT! \. Már 200 eFt-tól vásárolhat autót a METALL TRADE Kft.-nél Gyöngyösön a Jászsági út 20. sz. alatt. (A 3. út miskolci kivezető szakaszán lévő vasúti felüljáró előtt jobbra). Nyitva: 9-17-ig
