Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-22 / 196. szám
HÍRLAP, 1991. augusztus 22., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. Közös falufórum Aldebrön Augusztus 24-én, szombaton 18 órai kezdettel közös falufórumot rendeznek Aldebrön, a helybeliek és Tófalu község lakosságának részvételével. A fórumon a kárpótlási törvénnyel kapcsolatos kérdésekről lesz szó. Az előadó Novák András, a megyei kárrendezési hivatal munkatársa lesz. A kárrendezésről Noszvajon Ma délután 6 órától a Magyar Demokrata Fórum kárpótlási tanácsadó szolgálata a noszvaji polgármesteri hivatalban váija mindazokat, akik érdeklődnek a jogszabállyal kapcsolatban. Könyvtáros elismerése A közelmúltban a Parlamentben vehette át dr. Antalóczy Lajos, az Egri Főegyházmegyei Könyvtár igazgatója szakmája legnagyobb elismerését, a Szabó Ervin-dijat Egyébként 1979 óta dolgozik az intézményben, s annak 1983 óta vezetője. Táncegyüttes a téren A Megyei Művelődési Központszervezésében a belga Shai- da táncegyüttes lép fel a mai napon Egerben. A Nyugat-Euró- pából érkezett művészek klasszikus és modem táncokat mutatnak be a Dobó téren délután 4 órától. Természetismereti vetélkedő Tegnap kezdődött és holnap ér véget a Vili. Országos Bugát Pál Természetismereti Vetélkedő döntője Gyöngyösön. A versenyre — melyet egyébként a TIT Természettudományi Stúdió, a Heves megyei TIT Egyesület, a Berze Nagy János Gimnázium és a Mátra Művelődési Központ rendezett — háromfős csapatok érkeztek az ország különböző középiskoláiból, hogy összemérjék tudásukat. Előadás Nagytályán A helyi önkormányzat szervezésében augusztus 24-én, szombaton 18 órától dr. Lukács Tamás országgyűlési képviselő a kárpótlásról tart előadást Nagytályán. A helyszín: a községi klubkönyvtár, ahova minden érdeklődőt várnak. Gárdonyi Géza síremléke Az egri várban augusztus 23- án pénteken 17 órakor avatják fel a neves író, Gárdonyi Géza síremlékét. A sír beszentelését dr. Seregély István érsek végzi, ünnepi beszédet dr. Korompai János mond. Az avatási ünnepségen az egri bazilika liturgikus kórusa is közreműködik. Észak-magyarországi Tüzép Vállalat agri tslep Eger, Kistályai út Nálunk is Bramac cserép kedvezményes vásár. 130 m2 feletti vásárlás esetén 12.000 Ft kedvezmény vásárlási utalvány formájában. Csak szeptember 30-ig! W Paletta Lakáskarámia Szalon Eger, Kistályai út Néptáncosok a pódiumon: a jeles nap hagyományos szereplői Megszólalt a dixiland is az ősi falak között (Fotó: Perl Márton) Dobó téri forgatag Szent István napján Az augusztus 20-i, Szent István-napi ünnepség sok ezer embert csalogatott az egri Dobó térre. A programsorozat már az előző nap, augusztus 19-én megkezdődött, amikor is a népes közönség résztvevője lehetett a Szerencsejáték Rt. és a Szféra Kulturális Szolgálató Kft. nagyszabású 8 órás műsorának. A 6-os lottó sorsolásán a Magyar Televízió kamerái is részt vettek, és élőben sugározták a húzást Az éjfélig tartó műsorból minden korosztály kedvére válogathatott. A gyerekeket „Laci” bohóc nevettette meg, ót a pódiumon neves hazai popsztárok—többek között— Varga Miklós, Szűcs Judit, a Napoleon Boulvard, Kovdcs Kati — követték, de nem csalódtak az operettrajongók sem. Bemutatták a nézőknek az ősz férfi és női divatját és meglepetésként másfél perces tűzijátékban gyönyörködhettek az egriek és a turisták. Szent István napján is folytatódott a hangulatos, színes műsor, a Megyei Művelődési Központ Lajt- ha László néptánc- és a Gajdos néptánceggyüttes dél-dunántúli ugróst mutatott be. Természetesen a nap fénypontja a tűzijáték volt, amelynek csodálatos fényei bevilágították a barokk belvárost. Kerítésnek ütközött a személyautó Meghalt a motoros Lakossági fórum Az ünnepek alatt megyénkben öt sérüléssel együttjártközú- ti közlekedési baleset történt. Egy közülük sajnos, halálos volt. Augusztus 18-án, vasárnap este Egerben a helybéli Kormos Gábor kocsijával elütötte a kerékpározó Rácz Ferenc egri lakost A biciklista szerencsére csak könnyebben sebesült meg. Egy nappal később, kora reggel Hevesvezekénv belterületén a jászberényi Kovács Ferenc személyautóját egy lakóház kerítésének kormányozta. O maga, továbbá Kovács Béláné és N.K. jászberényiek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A kár eléri a 45 ezer forintot. Szintén 19-én reggel Nagyrétje és Szűcsi között az atkán Kovács László összeütközött személygépkocsiján egy másik autóval. A baleset következtében Berecz Ferentné gyöngyöspatai és Kovács Lászlóné atkári lakosok súlyosan, míg Kovács László, if. K. L. és K. K. atkáriak köny- nyebben sérültek meg. Ennek a napnak estéjén Gyöngyöshalász és Atkár között motorozott a vá- mosgyörki Molnár Sándor. Eközben karambalozott a Bordák JózsefEncs pusztai lakos vezette személygépkocsival. A kétkerekű jármű vezetője olyan súlyosan megsebesült, hogya helyszínen meghalt. Augusztus 20-án Gyöngyösön is motorkerékpár és személyautó találkozott. A gyulai Kasoly László volt az előbbi, a gyöngyösi Milkovics Attila az utóbbi jármű irányítója. A következmény nem is lehetett más, mint hogy a motoros súlyos sérülést szenvedett. Valamennyi baleset ügyében a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. Hatvanban Az idén Hatvanbanis megalakult a Lakásbérlők Egyesületének Szervezete. A közelmúltban lakossági fórum keretében ismertették az egyesület tevékenységét, céljait. A tanácskozáson — amelyen mintegy ötven érdeklődő jelent meg — az új vezetőség megválasztásának előkészítése is napirendre került. Erre azért volt szükség, mert az áprilisban megválasztott vezetők közül többen alkalmatlannak bizonyultak a feladatra, mivel nem vették komolyan megbízatásukat. Az összejövetelen egyébként sokan kifogásolták a víz- és csatornadíjak visszamenőleges emelését, amit jogtalannak ítéltek meg. Sérelmezték azt is, hogy erről a lépésről a lakásbérlőket nem tájékoztatták előzetesen. A fórumon jelenlevő Szinyei András polgármester válaszolt a felvetett kérdésekre, majd támogatásáról biztosította az egyesület további tevékenységét is. Az új vezetőség megválasztására feltehetően még az ősz folyamán kerülhet sor. Megerősítették az igazgatót Molnár Gábort,a Heves Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatóját, a munkáltatói jogkört gyakorló dr.Raskó György, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára július 24- én megerősítette munkakörében. Az erről szóló értesítést július 31- én kapta meg az igazgató. Vele egyetértésben meghatározott idejű munkaviszonyát, határozatlan idejűre módosították. A menedzseri képességek vizsgálatán Molnár Gábor eredményesen szerepelt----------------------------------------------------------------------------------------------------------------Gyöngyös Város Polgármesteri Hivatala előközművesítéssel és értékesítéssel HASZNOSÍTÁSRA AJÁNLJA a Gyöngyös Diósmalom úti rendezési tervben meghatározott 104 db lakótelkét. A rendezési terv dokumentációja átvehető 1991. augusztus 21-29 között a Városüzemeltetési Igazgatóságon. Ára: 5000 Ft További felvilágosítást ad: Kovács László, Pataki Pál Telefon: 37/13-050 Telefax: 37/13-030 V ____________________________________________________________' M l lesz a visontai hőerőmű sorsa? (Folytatás az 1. oldalról) — Nem olvastam a többi pályázó anyagát, igaz néhányukat ismerem személyesen. Ráadásul sem ebben a helyzetben, sem akkor, ha más nyerte volna el, nem vállalhatom saját értékelésemet. — Változtak-e, átértékelődtek-e a GHV feladatai? — Én azt hiszem, hogy a legfontosabb feladataink nem alakultak át. De a körülményeink naponta változnak. A vezetés számára — minden szinten — a változó körük lények zavaró hatásainak kiszűrése, kiküszöbölése, a kedvező körülmények kihasználása fontos feladat. Legfontosabb teendőink közé tartozik a rekonstrukció befejezése után az ahhoz tartozó szervezet módosítása. A kormány által elfogadott határozatnak megfelelő átalakulási programot végre kell hajtani, amelynek végeredményeként részvénytársasági formában dolgozunk tovább. Közben a tüzelőanyag-ellátási gondok mellett is gazdaságilag sikeres évet kell zárnunk. Egy biztosítéka van: a fegyelmezett és pontos munka. Az átalakulási program részben ismert. Már megkezdődött a szervezett oktatás az rt működési- és szervezeti jellegzetességeinek, s az átalakulási folyamat megismerése érdekében. Ugyancsak széles körben ismert, hogy már zajlik a vagyonértékelés is, melynek pontos elvégzése az átalakulás talán egyik legfontosabb eleme. — A részvénytársasági forma lehetővé teszi, hogy dolgozóik résztulajdont is szerezhetnek? — A jogszabály szerint a dolgozók tulajdonában a részvények összesen 10 százaléka lehet. Ez az erőmű esetében értékben nagyon sok, néhány milliárd forint. De a tulajdonosi jogok gyakorlása szempontjából — figyelembe véve azt, hogy közel kétezer munkavállalót érint — elenyésző a jelentősége. A másik fontos szempont az osztalék kérdése. A jelenlegi gazdasági körülmények és gazdasági szabályozók mellett az osztalék nagysága néhány százalék lehet (1-3 % közötti). Ilyen osztalék esetén én biztosan valamely pénzintézetben helyezném el a befektetendő tőkémet, ahol 20 % feletti kamatot is kaphatok. Figyelembe kell venni, hogy a kormányzat jelenlegi álláspontja alapján ingyenes dolgozói részvényre senki sem számíthat. Azt hiszem azt, hogy ki vesz részvényt, a lehetőségek figyelembevételével mindenkinek magának kell majd eldönteni. A vállalat egy tanácsadói csoporttal segíthet, amely — a legnagyobb diszkréció mellett — személyre szóló gazdasági kalkuláció alapján tesz javaslatot. — Az átalakulás kapcsán már régóta beszédtéma az erőmű és a bánya összevonása, sőt vannak, akik ezt a Jrigyet" 1992. január 1 -jére dátumozzák. Kérem, tájékoztassa mindezek realitásáról a Hírlap olvasóit! — Annak idején — a hatvanas évek közepén — a beruházás is úgy indult, hogy egy közös vállalat létesül. Nem így történt Az eltelt közel 25 év alatt kiépült két külön vállalat, de időközben többször felmerült az összevonás gondolata. Ez konkrétan az MVMT átalakulásáról szóló ipari és kereskedelmi minszteri előterjesztésben is benne van, amely azóta kormányhatározattá emelkedett A megfogalmazás szerint: „Az erőmű vállalatok tüzelőanyag, illetve területi alapon történő integrált átalakulása a reális céL Ennek keretében megvalósítható az — időközben társaságokká átalakuló, a pénzügyi felszámolásokon keresztül gazdaságilag újraszervezett — szénbánya vállalatok és az ezek főfogyasztóit jelentő erőművek regionális társasági fúziója is.” Ezzel én maradéktalanul egyetértek. De egy összevonást jól elő kell készíteni, meg kell szervezni, hogy a kombinát utána gazdasár an tudjon működni. Egy kelátgondolás nélküli összevonásnak károsabb hatása lehet, rosszabb eredménnyel járhat, mint ahogy jelenleg a két vállalat dolgozik. Ennek természetesen az ellenkezője is igaz. Ez azt jelenti,hogy 1992. január 1-jeiösz- szevonásnak szerintem nincs semmilyen reális alapja, mert a fentiek szerinti előkészítő, feltételeket biztosító munka nem végezhető el erre az időpontra. — Vezérigazgató úr, az erőmű és a bánya összevonása értesüléseink szerint korántsem nevezhető .szerelmi házasságnak..." Mi erről a véleménye? — Ebben csak „érdekházasságot” szabad kötni, mégpedig olyat, amely mindkét félnek kedvez. Akkor, amikor az érdekek megfogalmazhatók és azok érvényesítésük feltételei is adottak, akkor lehet szó összevonásról... Korcsog Béla A Vetőmag-termeltető és -értékesítő Vállalat megbízásából a VETŐMÜSZOLG Kft. értékesítésre meghirdeti PÁSZTÓ város központjában lévő — Kölcsey u. 20. — vetőmagboltként hasznosított épületrészt. Az épület 1986-ban készült Nettó alapterülete: 48 m2. Közmuvesítettség: villany, víz, gáz, csatorna, telefon. Az értékesítés árverés útján történik. Kikiáltási ár hivatalos értékbecslés alapján 1.140 eFt + ÁFA. Vételi szándék bejelentése után az árverés idejéről és helyéről tájékoztatást küldünk. Részletes felvilágosítást ad: VETŐMÜSZOLG Kft. Budapest Telefon: 141-11-31 Postacím: 1374 Budapest, Pf. 593.