Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-22 / 196. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. augusztus 22., csütörtök Szentdomonkosi fényképezőgéppel Szibériában A Szelenga-deltát is becserkészte az erdész A Petőfit kereső Morvain kívül aligha sokan vannak megyénkben olyanok, akik rövid idő alatt kétszer is megfordultak a távoli szibériai tájakon. Talán a szentdomonkosi erdész — a természet, a fotózás szerelmese — Ma- tyikó Tibor az egyetlen. A fiatalember a harmadmagával szervezett tavalyi expedíció után az idei nyáron adta fejét másodszor is a hosszú utazásra, ez alkalommal már társak nélkül Egyrészt, hogy kötetlenebbül is időzhessen a csalogató és megragadó vidéken, kedve szerint fényképezhessen jártában-keltében, másrészt pedig kipróbálja terhelhetőségét, tűrőképességét, a hosz- szabb-rövidebb magány elviselését. Csaknem kéthónapos különös kirándulásáról a közelmúltban érkezett vissza. — Röviden most is úgy foglalhatom össze „vállalkozásomat”, mint az elmúlt évben közös kalandozásunkat: sikerült— kezdte beszámolóját a lapunkból munkái alapján fa régóta ismert világjáró. — Persze nem egészen ügy kezdődött, mint előtte álmodtam. Szinte már az indulásnál volt néhány kellemetlen meglepetésben részem. Hiányzott úti okmányaimból a budapesti szovjet nagykövetség pecsétje, aztán csak Lvovban tudtam meg, hogy a külföldinek kemény valutában kell fizetnie o repülőjegy árát. Szerencséremegértőek voltak velem szemben a fogadó állam képviselői mindkét helyen, a légikikötő nemzetközi utasvárójának alkalmazottja, Olga segítségével végül is zavartalanul haladhattam céljaim felé 60 kilogrammos csomagommal. Poggyászomban a három kamera és a 100 tekercs film mellett ez alkalommal is a legszükségesebbek voltak. Ám azért például konzervből is any- nyi, hogy — ismervén a beszerzés nehézségeit — ne szenvedjek különösebb szükséget legalább az ennivalóból. Vonaton, buszon, repülőgépen, helikopteren, teherautón, hajón utazott. Jeggyel, stoppal vagy előzetes megbeszélés alapján „hivatalos” szívességből. Lvov — Lemberg — előtt megfordult Ungvóron, majd érintette Irkutszkot, veit Ulan Udéban, Uszty-Barguzinban. Bebarangolta a Bajkálon Túli Nemzeti Parkot Davsától a tajgai Csivur- kujon át Glinkáig. Majd Vladi- m/rbarátja ajánlólevelével felkereste Kabanszkot, Mundnot s becserkészte a Szelenga-deltát. — Csónakommal befúrtam magam a mintegy 50-60 kilométer széles, 30 kilométernyi mélységű deltavidék fű- és nádrengetegébe, apró szigetei közé. Kimerészkedtem a „tengernyi” tóra is, egészen a tarajos nagy hullámokig, amiket a vizek csapnak találkozásukkal — magyarázta az emlékektől nekitüzesedve. — Másztam görgeteges magas hegyoldalon, helyenként ötven- fokos emelkedőn felkapaszkodtam 1877 méteres csúcsra. Tapostam nyári havat s meg is mártóztam — egyszer akaratlanul — a jéghideg Bajkálban. Láttam medvenyomokat, távcsővel édesvízi fókát. Fotóztam fészkében is ezüstsirályt, s csapatban keresztcsőrű madarat, találkoztam a ritka csíkos mókussal, si- ketfajd tyúkjával. Megcsodáltam a deka 110 féle szárnyasának alighanem mindegyikét, s egy csomó olyan növényt, virágot, amiről eddig legfeljebb hallottam. Bekíváncsiskodtam falusi, városi épületekbe, korábbi és új ismerőseim, barátaim meghívására, élveztem az idevalósiak közvetlenségét, őszinte vendégszeretetét, még tokaji aszút is kortyolgatva. Elbámészkodtam a lengyelek helyett errefelé vietnamiak áruitól tarkálló hatalmas, hétvégi „nemzetközi piacon". Bosszankodtam a tavaly óta tovább romlott üzleti kínálat s még magasabb árak, kiváltképpen az üzérkedők, a taxisok pimaszságai miatt. Magam is bele- fehéredtem az 500 rubeles farmer vagy a kétszer ennyibe kerülő sportcipő látványába, mivel úgy hallottam, hogy például a Irkutszki utcarészlet Skanzenbejárat Ulan-Udcban gyerekét maga nevelő hadiüzemi adminisztrátornó 250, az átlagos férfiember 300-400 rubelért egész hónapot dolgozik. Egyszóval rendkívül érdekes és tanulságos volt ez a látogatásom is, lesz róla mit mutatnom, beszélnem majd, ha meghívnak élménybeszámolókra, kiállításokra. — Mást, többet nem tervez gazdag élményanyagával? — Titkolt vágyam — eddig szinte családomban, barátaim, közelebbi ismerőseim körében is elhallgattam —, hogy esetleg még megvalósítok valamit. Kisebb publikációk mellett összeállítok, kiadok egy szép képes albumot, ha mecénást vagy amint mostanában inkább emlegetik, szponzort is találok hozzá. Mert segítség nélkül képtelen lennék ilyenre. Már az is túlon-túl nagy anyagi megterhelés volt számunkra, amibe utazásom, portyázásom került. Hiszen fizetés nélküli szabadságon voltam, ami pénzt magammal vittem, nem pótolta a távollétemben semmi. Noha a feleségemmel gyermekekről is kell gondoskodnunk idehaza. Ráadásul pedig úgy néz ki, hogy rövidesen munkanélküli leszek... Gyón! Gyula Szénaszántás Ungvár és Lemberg között, Ukrajnában. Bajkáli tájkép (Matyikó Tibor felvételei) HANG-KÉP * Egr i Nyár ’91 Igény és igényesség — a rivaldafényben _ • Jócskán benn kanyargunk a nyárban, jó és rossz időjárás, vihar, villámlás, kánikula, hol hidegfront, hol hőhullám látogatja e kies bükki vidéket is. No meg a szülészek, akik arra vállalkoztak, hogy a Franciskánus udvarban és egyéb helyeken szórakoztassák az egri nagyérdeműt. Azt, ahogyan és amilyen létszámban elfoglalja a helyét a nézőtéren. Egy igaz ember humánuma Nem vagyok vallásos, Istenképem meglehetősen egyedi, s véleményem szerint a hit, — bármennyire is tiszteletre méltó — magánügy. A pápalátogatásra mégis felfigyeltem, és számos olyan programot, helyszíni közvetítést hallgattam meg, amely ennek részleteit taglalta. Ez nem véletlen, ugyanis II. János Pál személyében olyan római egyházfő érkezett hazánkba, akinek széles körű felkészültsége, nyelvtudása, műveltsége, tájékozottsága minden megbecsülést megérdemel. S az is tény, hogy ez a rögvest megnyerő okos, bölcs, idős ember hosszú élete során tengernyi tapasztalatot szerzett. Szülőhazájában, Lengyelországban akárcsak honfitársai, ó is szenvedett a kommunista diktatúra lélekte- lenségétől, szabad gondolkodást nem tűrő terroijától. Megkapott irodalomszeretete, akkor is ha lírikusként — és ez hozzátartozik az igazsághoz — aligha jeleskedhet. A közvetítések alapvető erénye a teljességre törekvés, s a stáb tagjainak igyekezete, felkészültsége volt. Rapcsányi László megint bizonyította, hogy intelligens, tanult riporter, aki igen otthonosan mozog az egyházi ismeretek berkeiben. Ezzel magyarázható az, hogy mindig a fontosat emelte ki, a lényeget ragadta meg, s egyszer sem feledkezett meg arról — ha éppen adódott egy-két üres perc — hogy tudásunkat gyarapítsa. Információit könnyedén, elegánsan, tömören, hatásosan tálalta, ezért azok könnyen rögződtek. Az se mellékes, hogy visszaadta egyes rendezvények nehezen érzékeltethető hangulatát. Arra törekedett, hogy mondataival minél hiánytalanabb portrét rajzoljon a sokak által várt vendégről, aki a pszichológia tudoraként is remekelt, hiszen jő néhány alkalommal megsejtette a közönség, a résztvevők óhajait, s ezekre is reagálva szólt, beszélt, cselekedett. Hitelesen nyomaté- kolva azt, hogy küldetése a szeretet tanának hirdetése, a megbékélés eszméjének népszerűsítése, az egymás iránti tolerancia erősítése. Aligha képzelhető el ennél nemesebb misszió... Feldübörögtek a tankok Ezúttal a tévések sem ügyetlenkedtek, hiszen ötletes képi megoldásokkal varázsolták elénk azt az atmoszférát, amelyet ez a rendkívüli karakter minden esetben teremtett. Az emlékezet szelektál, s csak a legfontosabb mozzanatokat menti át a jövőbe. Számomra — úgy vélem százezrek se látják másképp — azok a blokkok maradnak frissek, amelyek különösképp humánus töltésűekké formálódtak. Szent Péter utóda felfogta a felé sugárzó ragaszkodást, s folyvást azokhoz közelített, akik igényelték ezt. S nemcsak fizikailag lelt rájuk, hanem az emóciók hullámhosszán is. Tanácsai, intelmei termékeny talajba hullottak még a fiatalok táborában is. Közülük mintegy 40 ezren voltak ott a Népstadionban. Nem parancsszóra, hanem önként mentek el. Meggyőződésem: nem is családi iL Annál inkább az egész világ a moszkvai hírei: kapcsán. Mindnyájan megdöbbentünk amikor értesültünk a puccsisták hatalomátvételérő!, a demokráciát lábbal tipró intézkedéssorozatukról, a tankok felvonultatásáról, a sajtó elnémításáról, s azokról az enyhénszólva bugyuta magyarázatkísérletekről, amelyekkel Gorbacsov drasztikus megbuktatását próbálták leplezni. Lehet, hogy megtervezték az akciót, de nem számoltak a Szovjetunióban lezajlott változásokkal, leértékelték a tömegek szabadságvágyát, azt, hogy elegük van az elmúlt 70 év üres szólamaiból, s abból, hogy Brezs- nyev-szerű vezetőik folyvást becsapták, félrevezették őket Felesleges jósolgatni, de az biztos, hogy a középkori módszerek ideje lejárt A történelem óráját hosszú távra nem lehet visszatekemi. Ez az amit nem kalkuláltak be mohó ügyködésükbe, s ez az, amivel tisztában vannak mindenütt e Földön. Fegyverekkel szemben is... Pécsi István Azon lehet vitatkozni, mit kell és lehet csinálni akkor, ha az időjárás, netán egy kiadós zápor okából csak teremben lehet elővarázsolni azt a másfél órát, amely színésztől és a közönségtől egyformán erőfeszítést követel meg: adni és elfogadni valamit, színész és meghívók szándékát utólag tisztázni, ha a szervezés neveket vesz meg anélkül, hogy előre meghatároznák—netán a közönségnek tudomására hoznák —, mit is várhat, mire is készüljön fel, mi rejlik abban a műsorban, amelynek a külsejére csak a kedvelt neveket írták fel. Ezen a nyáron, eddigi sikeres egri fellépéseinek hatására, az Egri Nyár Balázs /Vrert szerződtette négy alkalomra. A Vígszínház kitűnősége július 30-án, Tahi Tóth Lászlóval, vígszínházbéli társával játszott el másfél órát, majd augusztus 6-án Csala Zsu- zsával, a teltkarcsú komikával. A két férfi színész interjúvolta egymást, apróbb „nótákat” hoztak elő a régi és közelmúltból, mert egy-egy sikeres színészpálya azon is mérhető, hol, mennyire köti az emlékezet a dalokat, dallamokat egy-egy személyhez. Mert ez a félig szakmai, félig privatizáló hangnem teremti állítólag azt az intimeskedést, amelytől a nézőtér beavatottnak érzi magát, és főleg azt hiszi, hogy bármit is megtudott kedvenceiről. Ez a kérdés-felelet játék ment Csala Zsuzsával is. Ám nála valami mégis kül önbözött a két férfiszínész szereplésétől. Csala minden ízében temperamentumos higanyt tárol minden izmában, és képtelen egy pillanatra is üresen járatni a száját, lábizmait; egész testében él a vágy, hogy eleget tegyen egy olyan igénynek, amit vele szemben joggal támasztanak: ő színész, 6 köteles jókedvet fakasztani, mert komika, és eb beli minőségének akar megfelelni. Tette is ezt a kötelességét, amíg a műsor szerkezete játszani engedte. Jeleneteket pörgettek le, dalra is fakadtak. De a műsor nagy részét viccek, rendőrszamárságok töltötték ki. Tahi Tóth esetében meg a papírról felolvasott peterdiádák. Még jó, hogy a Moldova-írást és a drámaparódia ismert anyagát előhúzták. A pódium nem igénytelen műfaj. Még nyáron sem. Á közönség azt akarja élvezni, amit a színészek nyújtanának, ha vennék a fáradtságot, hogy egy ilyen vidéki hakni-ügyre is lelkiismeretesen, a saját szakmai szintjükön felkészülnének. így ugyanis mindkét alkalommal kaptunk húsz-húsz perc színházat és rá hetven percig tartó tölteléket. Csala Zsuzsa már nem találta itt azt a közönséget, amely őt a hatvanas évek elején szívébe fogadta, pedig nosztalgiás mondataival a régieket kereste. Még jó, hogy ezeknek az egyébként kitűnő művészeknek zongoraművész-zeneszerző barátjuk is támadt Gyarmati István személyében, aki főként az augusztus 6-i estén, tízperces teljesítményével elfedni-feledtetni igyekezett a hiányokat, azokat a bizonyos lélektani lyukakat betömni, ahol a közönség hangulata kezdett elszivárogni. Itt igény van, ott, a rivaldán túl meg igényesség szükségeltetik. És, hogy eláruljuk, mire gondolunk: ugyancsak Egerben, ugyancsak az Egri Nyár egy másik sorozatában, az Irodalmi Pódiumon robbanó másfél órát teremtettek Csákányi Eszter és Kulka János. Azzal, hogy saját magukat és a közönséget is megtisztelték — stílusos tartalommal. Farkas András