Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

HÍRLAP, 1991. augusztus 18., vasárnap MEGYEI KÖRKÉP 3. Új mentőbázis Ludason A szülőföldjéről Kanadába elszármazott Varga József ajándékaként Ludasra küldött amerikai mentőautó— a pápai látogatás alkalmával „lépett” először hivatalosan is szolgálatba. A 3. számú fő közlekedési út ludasi — detki elágazójánál kialakí­tott alkalmi segélynyújtó helyen számítanak rá, amíg a ritka eseménnyel kapcsolatos nagyobb for­galom a térséget érinti. Ne legyen rá szükség! A mentőautó természetesen a továbbiakban is a körzetben — pontosabban: a községben — állomá­sozik. Mint Ivony Attila ludasi polgármestertől és Hevér Lászlónéjegyzőtől értesültünk: az Aerocari- tas segélyszervezet a falu kastélykertjének szélén, a „Gesztenyésként” emlegetett területen ugyanis ál­landó mentőbázis kialakítását tervezik. Téli-nyári használatra egyaránt alkalmas épületet emelnek majd garázsnak, ügyeleti helyiségnek, ahol 24 órás szolgálatban orvos, szakápoló tartózkodik a gépko­csivezetővel együtt. Az elképzelések szerint a há­rom szomszédos község mellett más közelebbi tele­pülések szükségszerű ellátását is biztosítják majd innen, illetve a 3. számú fő közlekedési út Gyön­gyös — Kápolna közötti szakaszát vigyázzák. Szó van ar ról, hogy kis helikopter-leszállópályát is léte­sítenek az épület szomszédságában, hogy az Aero- caritas hálózatába — az első kis helységként — Lu­dast is bevonhassák. Megbeszélések kezdődtek már arról is, hogy a körzeti áfész CB-telefonrend­szeréhez kapcsolják a mentőbázist, hogy jobb hír­közléssel gyorsíthassák a munkát. Ez utóbbihoz azonban némi hozzájárulásra is szükség lenne. Ám valószínűleg ez sem lesz akadály a tervek valóra váltásában, mivel a települések — még Nagy fügéd is — hajlandónak mutatkoznak az áldozatra. A közis­merten nehezebb időkben is vállalnák a falvak, hogy pénzt adnak össze, miután nem kis dolog az, ha a terület 6-7 ezer embere az eddiginél biztosab­ban számíthat segítségre a bajban. Úgy szeretnék, ha már az idei ősszel átadhatnák rendeltetésének a ludasi mentőbázist. Sajnos, a leg­jobb igyekezet, a gyorsított megvalósítás ellenére sem sikerült még maradéktalanul a tervek kivitele­zése. Például a vízvezeték kiépítése biztosan ké­sőbbre marad. Ám ez sem nagy probléma a prog­ramban, mert a végső megoldásig a tartályos vízel­látásról feltétlenül gondoskodnak. (-ni) Államalapító szent királyunkra emlékezünk Szabó Ervin-díjasunk Dr. Soós Imre, a Heves Me­gyei Levéltár nyugalmazott igaz­gatója, Alkotmányunk ünnepe alkalmából, több évtizedes ki­magasló szakmai munkájáért Szabó Ervin-díjban részesült. Az elismerést a Parlamentben ve­hette át. Szülők figyelmébe! Az új tanévre készülődve az egri Lajosvárosban levő 8. számú általános iskolában 25-30 száza­lékos árkedvezménnyel árusítják a füzeteket, rajzlapokat, techni­kacsomagokat, színes papírokat, könyv és füzetborítókat. Az ak­ciót augusztus 22-én és 23-án délután 3-tól 6-ig, illetve augusz­tus 26-tól 29-ig délelőtt 9-től 12- ig tartják. Az említett időpon­tokban nemcsak a 8-as iskolában tanulókat, és szüleiket, hanem más érdeklődőket is várnak. Csapatzászló-áVatás Hevesen Mint lapunkban hírül adtuk, augusztus 24-én felavatják és megáldják a hevesi rendőrkapi­tányság csapatzászlaját. Az ün­nepségre azonban korábbi hí­rünkkel ellentétben nem délután 5 órakor, hanem 15 órakor kerül sor. Ezen dr. Seregély István a Magyar Püspöki Kar elnöke, egri érsek illetve Szabó Dániel, a Re­formátus Egyházkerület fő­gondnoka is megáldja az új csa­patzászlót. A Hevesi Városi Rendőrkapitányságon egyéb­ként telefonrögzítőt helyeztek üzembe, így — a 39/11-107-es telefonszámon — a lakosság bár­mikor elmondhatja bejelentése­it, problémáit. Üj ravatalozó Apcon Apcon augusztus 19-én, hét­főn délelőtt 10 órakor új ravata­lozót adnak át, amely több mint 2 millió 600 ezer forintba került. A helyi esperes szenteli fel a léte­sítményt. Gyöngyösi szemétszállítás A gyöngyösi Városgondozási Rt. lapunkhoz eljuttatott infor­mációja szerint közöljük a gyön­gyösi lakossággal, hogy a város- gondozási részvénytársaság az augusztus 19-én — hétfőn — végzi el az augusztus 20-i szemét elszállítását is. Kere'sztrejvényünk nyertesei Az augusztus 10-i keresztrejt­vényünk helyes megfejtése a kö­vetkező: Lateráni, bíboros, Ka­rol Wojtyla, Cesaroli, Raffaello, Sixtusi, Wadowice, nuncius, Pé­ter apostol, Szentatya, Pius, pie- ta, tiara. A jó választ beküldők közül az alábbi kedves olvasóink nyerték meg a 100 ft-os könyvu­talványt, amelyet postán kül­dőnk majd el: Mundruczó János (Gödöllő), Simon Miklós (Eger), valamint Scholtz Györgyné (Eger). Gratulálunk! Egyébként a mai számunkban található feladványunk megfej­tését augusztus 22-ig küldhetik el szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. (Pf: 23). — VIDEOTOP VIDEOTÉKA az ünnepek alatt is több száz filmmel — a legújabb Intervideo Duna­újdonságokkal várja a kölcsönzőket! Eger, Rákóczi u. 28. (ÁFOR-kúttal szemben) (Folytatás az 1. oldalról) Augusztus 20-án a Helyőrségi Fúvószenekar zenés ébresztőjé­vel kezdődik a késő estig tartó ünnep. Délután 3 órakor az észa­ki lakótelepen lévő Spartacus sportpályán az egri ejtőernyős klub tagjainak bemutatója látha­tó, akik nemzeti színű ejtőer­nyőkkel érkeznek majd a célba. A délutáni 4 órakor a Dobó té­ren a helyőrségi fúvószenekar szórakoztatja a közönséget. Ugyancsak itt délután 5 órakor az Egri Csillagok Termelőszö- vetket népdalköre, a novaji asz- szonykórus és az MMK Lajtha László néptánc- és a Gajdos népzenei együttes műsora látha­tó. A Himnusz hangjai délután 6 órakor hangzanak fel a Dobó té­ren, majd dr. Balás István Bor- sod-Abaúj-Zemlén és Heves megye köztársasági megbízott területi hivatalának vezetője mond ünnepi beszédet. E jeles nap alkalmából tüntetik ki váro­sunk díszpolgárait. Szentmisét mond este 7-kor a várban a Szent István alapította Szent János-székesegyház rom­kertjében dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püs­pöki Kar elnöke. Ezt a kenyér­szentelés követi, majd este fél 10-kor — ugyancsak a várból — tűzijátékban gyönyörködhetnek az egriek és az idelátogatók. Kálban az igazságügy-miniszter Reggeli szentmisével — s az új kenyér megszentelésével — kez­dődik az államalapító Szent Ist­ván emlékére rendezendő ün­nepségsorozat Kálban. A római katolikus templomban 8 órakor kezdődő esemény után a község lakossága számos — politikai és szórakoztató — ünnepi progra­mon vehet részt. Délelőtt 9 óra­kor rajtol például a helyi autós ügyességi verseny gárdája, amelynek legjobbjai a selejtezők után — délután 3 és 6 óra között — futják le a döntő kört, eztán kerül sor az eredményhirdetésre. Kora délután érkezik a nagy­községbe a település vendége: dr. Balsai István igazságügy-mi­niszter, aki a helyi párt- és önkor­mányzati vezetőkkel való talál­kozás után — 15 órától — részt vesz, s beszédet mond a pártok házában megtartandó ünnepi gyűlésen. Ezt követően rendezik meg a falufórumot, amelyen az érdeklődők találkozhatnak, s kérdéseket intézhetnek a minisz­terhez. Márkáz: kenyérszentelés Gyöngyösön augusztus 20-án nem szerveznek nagyobb ünnep­séget — tudtuk meg Csötönyi Csabától, a polgármesteri hiva­tal sajtóreferensétől. Azt viszont elmondta: 23-án a városba érke­zik Andrásfalvy Bertalan kul­tuszminiszter, hogy ünnepélye­sen felavassa Gyöngyös új kegy­tárgy- gyűjteményét. Szent István-napja alkalmá­ból egész napos rendezvényso­rozatot szerveznek Markazon. Délelőtt szabadtéri mise lesz a sporttelepen, ahol megszentelik az új búza lisztjéből szentelt ke­nyeret is. Ezután sport -és ügyes­ségi játékok színhelye lesz a sportpálya: BMX és karatebe­mutatót tartanak egyebek‘kö­zött. Délután a zene és a tánc jegyé­ben zajlanak a programok. Hat együttes részvételével kórusta­lálkozóra kerül sor — előtte a da­losok díszmenetben vonulnak a téesz központjától a sporttele­pig. Végül este szabadtéri bálon vigadhatnak fiatalok és időseb­bek. Kisgazdagyűlés Noszvajon A füzesabonyi körzet legtöbb helységében, községében főleg a fiataloknak kínálnak táncos mu­latságot, a diszkót. Ez lesz ezen a napon Füzesabonyban is, vala­mint Felsőtárkányban, ahol előt­te 14 órai kezdettel a tónál Ko­vács Kati táncdalénekes és csa­pata szórakoztatja majd a nagy­érdeműt. Demjénben sportve­télkedő, atlétikai verseny, kövé­rek és soványak labdarúgó-mér­kőzése szerepel a diszkó előtti programban, de lesz gulyásfőző verseny is, amelyet a labdarúgó- pálya szomszédságában készíte­nek el a bátor jelentkezők. Noszvajon, a megyei tovább­képző intézetben a kisgazdapárt megyei szervezete a helyi önkor­mányzattal együtt politikai plé- numot tart ezen a napon 15 órá­tól. Vendégek lesznek: Morvái István országgyűlési képviselő, belügyi államtitkár, Dragon Pál, az FKGP alelnöke és Simon Ta- másné, az FKGP női szekciójá­nak alelnöke. Az ünnepi megemlékezést Pintér Elemér, Noszvaj polgár- mestere tartja, utána Morvái Ist­ván szól a párt politikai helyzeté­ről. Falunapok Pétervására körzetében Falunapokat rendeznek az ünnepek alatt Ivádon. A rendez­vénysorozat már tizennyolcadi- kán megkezdődik, amikor egész nap sakkozhatnak, főzőcskéz- hetnek, játszhatnak a helybéliek. Másnap az öregfiúk fociznak a hasonló korosztályú mátranová- ki csapattal, este pedig szabadté­ri bál lesz. Ugyancsak tizenkilen­cedikén, este fél nyolckor Péter- vásárán vendégszerepei az Egri Színműhely, akik Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó por­szemért című drámáját adják elő. Húszadikán felszentelik az új kenyeret, s a rendezvénysoro­zatot folklórest zárja. Ma délelőtt ünnepelnek a pa- rádiak. A mise után a templom kertjében délelőtt fél tizenegy­kor gyűlnek össze a helybeliek, hogy megtekintsék a helyi isko­lások és a nyugdíjas klub műso­rát. Köszöntőt mond majd a köz­ség polgármestere és esperese is. Verpeléten az ünnep estéjén, húszadikán este nyolckor tarta­nak ünnepi megemlékezést, majd az egybegyűltek magyar- nóta-esten vesznek részt, majd népszerű operettslágereket hall­gathatnak meg. A mónosbéliek ma délután 4 órára adtak randevút egymásnak a kultúrház udvarán, ahol a helyi nevelőintézet, valamint a falu kulturális köre közös műsorral emlékezik meg az ünnepről. A programban kiemelt helyet kap a kenyérszentelés, valamint a fris­sen sütött cipó átadása az ünnep­ség vendégeinek. A nap a fiata­lok kedvenc zenés rendezvényé­vel zárul. Heves: reggeltől estig Nagyszabású programmal kö­szöntik állami ünnepünket a he­vesiek. Augusztus 20-án délelőtt 9 órakor kezdődik a városi sport­telepen a Szent lstván-vándor- kupa nagypályás labdarúgótor­na. Ezen a jászapáti, a tarnaörsi, a tamamérai és a hevesi csapat vesz részt. Ugyancsak az említett helyszínen tartják délután 2 órá­tól, a kulturális összeállítást. Eb­ben közreműködik a hevesi fú­vós, valamint a méltán népszerű majorette-együttes, a helyi páva­kor, a lengyel Tramblanka népi együttes, a komlói női kórus, va­lamint az ottani cigány folklór együttes. Bemutatkozik a gyön­gyösi Vidróczki néptáncegyüttes is. Káli programja után érkezik a sportpályára dr. Balsai István igazságügy-miniszter, aki előre­láthatóan 17 órakor ünnepi kö­szöntőt mond. Mindezzel párhuzamosan a sportszékház aulájában a Ma­gyar — Lengyel Baráti Társaság együttműködésével kiállítást nyitnak a lengyelországi Opocz- no népművészeinek munkáiból. Este fél 7-kor kerül sor a sportte­lepen a Szent István-napi sza­badtéri misére, ahol kenyér és borszentelés is lesz. Este 8 órától éjfélig pedig utcabállal zárul a városligetben az egésznapos ren­dezvénysorozat. Kiadónkba folyamatosan érkeznek a gratuláló és egyben érdeklődő telefonok. Olvasóink és hirdetőfeleink arról szeretnének felvilágosítást kérni, hogy mikor és milyen módon tehetnék közzé színes formában hirdetményeiket Ezzel kapcsolatosan örömmel értesítjük partnereinket, hogy a színes eljárással készülő mellékletek előkészítése folyamatban van. Hamarosan lapunk hasábjain megismerkedhetnek a konkrét feltételekkel is. Addig is köszönettel vesszük előzetes megrendeléseiket Axel Springer — Magyarország Kiadói Kft. Heves megyei Irodája A gyöngyösi Megapex Kft. és az egri Video-Computer Szaküzlet rendezésében kétnapos hangszer- és hifikiállítást és vásárt rendez­tek az egri Ifjúsági Házban. A Triál által itthon forgalmazott Yama­ha szintetizátorokat, a legújabb ütős és húros hangszereket műkö­dés közben is kipróbálhatták az érdeklődök. Ezenkívül a Sony né­pes termékcsaládját is kiállították, a színes tévéktől, az új típusú hi­fi-berendezésekig. (Fotó: Szántó György) A nyomozás még tart Szerdai lapszámunkban fo­tókkal illusztrált cikkben szá­moltunk be arról, hogy egyelőre még ismeretlen tettesek dúlták végig kedd éjszaka a bélapátfalvi temetőt. Ahol érték, kidöntötték a kereszteket, összetörték a kő virágtartókat s az üvegedénye­ket, összetaposták a virágokat és a sírok tetejét. A vandálok össze­sen körülbelül negyven nyug­helynél pusztítottak, van, ahol kisebb, van, ahol nagyobb kárt okozva. Az üggyel kapcsolatban a nyomozást folytató Egri Városi Rendőrkapitányságkérése: a 12- 555-ös egri telefonon és az ügye­letén, a 07-es számon is várja azok jelentkezését, akik a Béla­pátfalván történtek kapcsán, a tettesek kilétére vonatkozóan in­formációt tudnak adni. Eger-tv: ezúttal kedden A Szent István-napi ünnepsé­gekre való tekintettel hétfő he­lyett kedden — augusztus 20-án — este nyolc órakor jelentkezik műsorával az Eger Városi Televí­zió. Az adás rövid híradójában láthatják az érdeklődők a Sándor Lászlóval, az MSZOSZ alelnö- kével készült interjút. Tudósítást láthatnak továbbá a húsakcióról és a nyugdíjasok segélyéről. Ez­úttal negyed 9-kor kerül sor a filmvetítésre, az olasz vígjáték cí­me: A fogoly ítéletre vár. A legfrissebb ünnepi esemé­nyekről is hírt kívánnak adni a városi tv munkatársai, ezért a film után — körülbelül 21.55-kor — kerül adásba a színes, szóra­koztató rendezvényekről szóló tudósítás, amely a várható várbe­li tűzijáték közvetítésével zárul. Jó szőlőtermés ígérkezik Nagygomboson, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangaz­daságában mintegy 80 hektárnyi területen foglalkoznak szőlőter­mesztéssel. A barokk major körül található szőlőket évek óta bér­munkában művelik a környező településekről érkező munkások. A lőrinci származású Kékkő Illést és a bükkszenterzsébeti Kovács Ká­rolyt ebédidőben kérdeztük az idei terméskilátásokról. Mindketten állítják, a tavalyinál jóval kecsegtetőbb mennyiség ígérkezik, s az idő­járástól függően a cukorfok is magasabb lehet az előző évinél. A kér­dés csupán az, hogy lesz-e helye az új bornak, ugyanis a legközelebb az ecsédi pincészet tudja „fogadni” a szőlőt, ahol viszont még a tava­lyi borkészlettől sem tudtak megszabadulni. AKAR TAKARÉKOSAN FŰTENI? Központi fűtéséhez most vásároljon ROMANTIK RADIÁTORT Kiváló hőleadó tulajdonságú, esztétikus, könnyen szerelhető, öt év garancia, ingyenes házhoz szállítással. Augusztusban megrendeli, szeptemberben szerelheti! Előjegyzés, megrendelés, szaktanácsadás a 36/13-779,13-855 telefonon, vagy személyesen Eger, Makiári u. 154. TRANZIT JL ' r ^ ^ M. Hozzá ugyanitt 5000 kalóriás szén. temetővandálok

Next

/
Thumbnails
Contents