Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-14 / 190. szám

HÍRLAP, 1991. augusztus 14., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3 Markazi tansegély A markazi képviselő-testület határozata alapján a helyi önkor­mányzat az idei ősszel kezdődő új oktatási évre 700-700 forint­tal segíti a község valamennyi óvodás és általános iskolás korú gyermekét. Ugyanakkor a tele­pülés az iskolások könyvköltsé­gét is magára vállalta. Kömlőiek találkozója Háromszáz egykori komlóit hívtak a szülőfaluban augusztus 19-én 10 órától kezdődő első or­szágos találkozóra. Az összejö­vetelnek helyet ádó művelődési házban ez alkalommal a helyi al­kotók— Csáti Jónás, Neufeld Jó­zsef és Bartus Csaba — munkái mellett a községből elszármazott Nagy István 15 ezer darabos ex- libris-gyűjteményének legszebb lapjait, illetve a szerző több saját munkáját is kiállítják. Látható lesz a nem mindennapi tárlaton a világ legkisebbnek tartott mini­könyve, a Jugoszláviában élő Andruskó Károly grafikusmű­vész 5x5 milliméteres műve, il­letve Trojan Marian Jozefakva- rellsorozata is. Ifjú fizikusok Egerben Augusztus 25-től négy napon át Eger ad otthont az ifjú fiziku­sok immár 10. országos találko­zójának. Most is egyrészt a tudo­mány és az oktatás jeles szakem­berei, másrészt pedig maguk a diákok tartanak beszámolókat, illetve kiselőadásokat kutatása­ikról, vizsgálódásaikról. Hevesen: máskor A Hevesi Városgondozási Vállalat az ünnepek miatt a hét­főn esedékes szemétszállítást au­gusztus 17-én végzi, húszadika helyett pedig 21-én jelentkezik hasonló munkájával. Belvízelvezetés Visontán Tavasz óta tart a belvízelveze­tés Visontán. A helyi önkor­mányzat által szervezett munkák eddig a Sport, a Szabadság, a Dózsa utcákat és a Hősök terét érintették. A közeli hetekben pedig a Petőfi utca is sorra kerül. Kisköre helyett — Abádszalókon A „Kiskörei nyár” programjá­ban meghirdetett, s augusztus 17-re várt Lord-Telegram kon­cert technikai okokból elmarad a nagyközségben. Helyette ugyan­ezen a napon 21 órától a Tisza túlsó partján, az abádszalóki sza­badtéri színpadon élvezhetik az érdeklődők az eseményt. Hétvégi, ünnepi buszközlekedés Megyénk Volán-vállalatai a „hármas ünnep” miatt a helykö­zi, helyi és távolsági autóbuszjá­ratokat a megszokottól némileg eltérően közlekedtetik. A bu­szok augusztus 16-án a munka­napi, szombaton a pénteki, va­sárnap a szombati rend szerint járnak. Hétfőn és kedden a mun­kaszüneti napokra érvényes me­netrendeknek megfelelő a közle­kedés, míg szerdától ismét a szo­kásos. Természetismeret — Gyöngyösön A TIT Természettudományi Stúdió, a Heves Megyei TIT Egyesület, a Berze Nagy János Gimnázium és a Mátra Művelő­dési Központ augusztus 21-től Gyöngyösön rendezi a VIII. or­szágos Bugát Pál természettudo­mányi vetélkedő döntőjét. A kö­zépiskolás diákok háromtagú csapatokban mérik össze felké­szültségüket. Amerikai egészségügyi szemle a gyöngyösi vágóhídon Az első hallásra talán furcsán hat, hogy eljön Gyöngyösre egy ame­rikai orvos csak azért, hogy a Heves Megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat ottani üzemében vizsgálatot tartson magyar kollégái­nak a társaságában. Amikor pedig mindent átnézett töviről hegyi­re, még minősíti is a munkahelyet. Ennek lényege pedig nem más, mint az, hogy alkalmas-e a húsüzem arra, hogy termékeit az ameri­kai piacra bevigyék. — Milyen következménye van egy ilyen vizsgálatnak? — Nem kevesebb, mint az, hogy mindenben megfelelünk-e az amerikai szabványoknak — válaszolta Molnár Gábor igaz­gató. — Tehát? Igen vagy nem? — Igen. De hozzáteszem, mi nem szállítunk az Államokba semmit. — Akkor miért van szükség egy ilyen szemlére? — A jövő szempontjából. Egyébként is az új üzemünket vi­lágbanki hitellel építettük, és ezért a körülményeket úgy kel­lett kialakítanunk, hogy az meg­feleljen a legszigorúbb követel­ményeknek. Mondhatom, hogy a fél világot bejártuk tapasztalat- szerzés végett a munkatársaim­mal, és már a tervezéskor figye­lembe vettük mindazt, amit akár a dán, akár a kanadai húsüzemek tevékenységében fontosnak tar­tottunk. — Akkor egy ilyen szemle előtt nincs miért izgulniuk? — Nem egészen. A vizsgáló­dás kiterjed a legapróbb részle­tekre is: mosott-e kezet a mun­kás, amikor kellett; fertőtlenítet­te-e a kését, amikor arra szükség van; a levezető csatorna záró ré­sze tiszta-e; van-e egy szemernyi por is a csempén és így tovább. Megtörtént, hogy a szarvasmar­ha bőrének lehúzását egy fél órá­ig ellenőrizte a szemlés, mert ar­ra volt kíváncsi, hogy valahol érintkezik-e fejtés közben a bőr szőrös része a nyers hússal. Mindösszesen: az állat beérkezé­sétől kezdve a feldarabolásig minden munkafázist szigorúan megvizsgál. Engedményt nem hajlandó tenni, elnézni sem haj­landó semmit. A jegyzőkönyvet is ő állítja össze. Megállapításai­val vitatkozni sem lehet. Izgulni- valónk tehát van a szemle előtt, már csak azért is, mert minden a munkáson múlik. Az ő szakér­telme, begyakorlottsága teszi ki az eredményt. — De a különböző beosztású vezető személyeken is sok múlik. Nem? — De igen. Olyannyira, hogy mindannyian tudják, ha a szemle nem sikerül, nekik menniük kell a vállalattól. Ilyen azonban eddig még nem fordult elő. Bár leg­utóbb a közös piaci szemle reggel kilenctől délután ötig folyt egy­huzamban, egyetlen tízperces szünet beiktatásával. Közben trécselni sem lehet, megszólalni is csak olyankor, ha a vendég kérdez valamit. Nagyon komoly, idegfeszítő munka ez, még akkor is, ha a látszat szerint tulajdon­képpen nem csinálnak semmit. Csak állnak, és mereven néznek egy-egy pontra. — Hogy az eljövendő üzletkö­tések érdekében már ma minden előkészületet megtesznek, azt ér­tem. De értékesíteni ma is kell. Erre nem törekszenek? — De igen. Járjuk a nemzet­közi vásárokat és bemutatókat. Legutóbb például Ukrajnában voltunk. A piac ott is piac, még ha pillanatnyilag a fizetőképes­ségük nem is a legjobb. Készü­lünk Németországba. Hol ma­gunkban, hol másokkal közösen, hol pedig a külkereskedelmi cég közreműködésével. Teljesen szabad kezünk van. Minden megkötöttség nélkül keresked­hetünk. Hangsúlyozom, olykor csak a holnapokat célozzuk meg. G. Molnár Ferenc A főtitkár Hevesen Bizakodó a MEDOSZ Testvérkapcsolatot keresnek Besenyőtelek külföldre tekint Hatoslottó-sorsolás — gálaesttel Egerbe látogat Fortuna Rendhagyó hatoslottó-sorso­lás színhelye lesz augusztus 19- én Eger. A Dobó téren — eső esetén a Gárdonyi Géza Szín­házban — délután 5 órától éjfélig tart az a gálaest, amelynek kere­tében, a TV2 egyenes adásában 18.25 órától kihúzzák az augusz­tusi nyerőszámokat. A sorsolásnak otthont adó eg­ri önkormányzat 100 ezer forin­tot kap a Szerencsejáték Rt.-től. A város polgármestere ebből az adományból három közérdekű tervet javasol megvalósítani, s hogy melyik lesz az, azt a tv-mű- sorban egy helyi néző dönti el. Az év eddigi leglátványosabb hatoslottó-sorsolását ígéri az eg­ri gálaest. A színpadi nonstop látványosság sztárjai többek kö­zött: Kovács Kati, Varga Miklós, Szűcs Judit, Napóleon Boule­vard, Anita, Pataky Attila és Gö­möri Zsolt, valamint az A. D. stúdió. Az operett kedvelői Do­monkos Zsuzsát, Dávid Kriszti­nát és Harsányi Frigyest láthat­ják, hallhatják. A gyermekek szórakoztatásáról Laci bohóc, azaz Rajnai László pantomim­művész gondoskodik. A nagy­szabású gálaest része a műsort gondozó Szféra Kft. divatbemu­tató showja is. Mindenki, de különösen a fia­talok számára különös csemege, hogy a Szerencsejáték Rt. Mis­kolci Igazgatósága játéksátrat ál­lít fel a Dobó téren, ahol a szóra­koztató számítógépes játékok mellett minden órában nyerni is lehet a szerencsésen tippelők­nek. Ezentúl egyéb játékok, meglepetések és nyeremények — többek között 100 liter valódi Egri Bikavér — várják a Dobó térre kilátogató érdeklődőket. Az autóklub újdonságai A Magyar Autó­klub Heves Megyei Szervezete új szolgál­tatásokkal várja az autósokat. Több új műszert szereztek be az egri műszaki bá­zisra annak érdeké­ben, hogy jobb és korszerűbb műszaki szolgáltatásokat kap­janak a hozzájuk for­dulók. Újdonságnak szá­mít, hogy a tervek szerint a megyeszék­helyen működő mű­szaki állomás és két minibázis mellé idén még egy harmadik minimuhely nyitását is tervezik. Ez utóbbi lényege az, hogy ma­gánvállalkozókkal lép kapcsolatba az autóklub, akik bizto­sítják a helyiséget és a munkaerőt, ezért cserébe a szervezet korszerű berendezé­sekkel szereli fel a műhelyt. A gyöngyösi két műszakban nyitva tartó állomás kínálati palettájára felkerült a Roger’s szélvédőjaví­tás, és a KARC va­gyonvédelmi jelölé­sek elvégzését is vál­lalják. Hatvanban újabb miniműhelyt nyitot­tak a Joó György ut­ca 5. szám alatt. A szerelők páros héten délután, a páratlano­kon pedig délelőtt várják a klubtagokat. A közeljövő tervei között szerepel, hogy Párádon is nyitnak egy műhelyt. Besenyőtelken — sok község­gel ellentétben — nincs hiány a vállalkozásokban. Itt is, ott is so­rakoznak a maszek vendéglők, presszók, mi több, a külföldi ér­dekeltségű cégek. Ilyen például az Interkoral Kft. vagy a Franco használtautó-lerakat. A holland és olasz tőke mellett megjelent a faluban az osztrák is, méghozzá Baumgartner úr képviseletében, aki itáliai kollégájához hasonló­an szintén használt gépkocsikkal kereskedik. Az ausztriai üzletember nem­régiben felvetette: mi lenne, ha Besenyőtelek testvérkapcsolatot létesítene a szomszédos ország városkájával, St. Antonnal. Fel is ajánlotta segítségét, s erre a bese­nyőtelkiek igent mondtak. így hamarosan megérkezett a válasz is, az osztrákoknak tetszik az öt­let. Küldtek is egy prospektust, amely bemutatja St. Antont és környékét. Ugyanakkor kérték a S arakat, juttassanak el hoz- hasonló ismertetőt. Igen ám, de Besenyőtelekről ilyen még nem készült. Ezért a képviselő- testület is úgy foglalt állást, hogy ilyenre szükség lenne. A polgár­mesteri hivatalban el is kezdtek a szervezést, de a meglehetősen szűkös forrtok miatt szükség van a kiadvány támogatására. Ezért a napokban a hivatal mun­katársai körbejárják a helybéli vállalkozókat segítségért, hiszen közös érdekről van szó. Ámeny- nyiben megszületik a megegye­zés, a prospektus néhány héten belül elkészülhet, s útra kelhet Ausztriába. Gyorsítják az adácsi útépítést Új útszakasz építésével — mint ismeretes — a korábbinak felére csökkentik az Aaács és Gyöngyös közötti távolságot. A lakosságtól várt pénzt már a házak több mint egyharmadából befizették segítsé­gül, s szeptember végéig talán a többi is összegyűlik. Az áldozatkész­séget az önkormányzat majd jutalomsorsolással is viszonozza. Addig pedig úgy honorálja, hogv praktikus munkaszervezéssel néhány nap óta már mindkét irányból készítik a várva várt korszerű aszfaltutat, érezhetően gyorsítván a kivitelezést. Azt szeretnék ugyanis, ha októ­ber 23-ra végeznének a munkákkal. Gyanúsított lehet a jóhiszemű autótulajdonos is Hamis érvényességű forgalmik Egy jóhiszemű autótulajdo­nosból is egykönnyen gyanúsí­tott lehet. Különösen így van ez, ha valaki túl könnyen szeretne hozzájutni járművezetői és for­galmi engedélyének meghosz- szabbításahoz. Az utóbbi időben egyre több példát találunk az ilyesfajta bűncselekményre. A Hevesi Rendőrkapitányság nyo­mozást folytat közokirat-hami­sítás alapos gyanúja miatt Berecz László tarnamérai autószerelő ellen. Az illető a hevesi G. J. sze­mélygépkocsijának vizsgáztatá­sát vállalta. Valójában azonban — a vizsgálat eddigi adatai sze­rint — hamis érvényesítő címkét ragasztott a forgalmi engedély­be, s meghamisította a kocsi mű­szaki érvényességét is. Termé­szetesen ennek fejében a teljes javítási és vizsgáztatási költséget átvette a sértettől. Az ügyben Bereczcel szemben tovább foly­tatják a vizsgálatot, hiszen alapos a gyanú arra, hogy több hasonló ügye is van. "Az Egri Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat Varga Rudolf és fia, ózdi lakosok ellen. Az ő esetükben arra van alapos gyanú, hogy hamis érvényesítő címkét forgalmaztak, egyenként 3-6 ezer forintért, ezeket elhe­lyezték az autótulajdonosok for­galmi engedélyeiben. Ily módon az igaz, hogy rövid úton megfele­lő dokumentumhoz jutottak az autósok, ám nagyon gyakran nem jó állapotú kocsikat vizsgáz­tattak így le. Tulajdonképpen Vargáékkal szemben tizennyolc rendbeli közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt folytatnak vizsgálatot. A rendőrségen arról is tájé­koztattak bennünket, hogy iga­zából nem érdemes ilyesmivel róbálkozni, hiszen a hamisítás önnyen felismerhető, a rendőr, majd az igazgatásrendészeti szervek, végül pedig a közleke­dési igazgatóság is egyhamar megállapíthatja a jogsértést, aminek következtében a jóhisze­mű autótulajdonosból gyanúsí­tott válhat. Nem elég tehát az, hogy az illetőnek többször is meghallgatásra kell járnia, rá­adásul igen sokba is kerülhet ne­ki ez a jogszabályellenes maga­A Hevesi Állami Gazdaságle- vélben közölte a MEDOSZ Szö­vetséggel, hogy dolgozói szinte kivétel nélkül változatlanul szak­mai szakszervezetükhöz kíván­nak tartozni, s hozzájárulnak tagdíjaik fizetésből történő to­vábbi levonásához. A szövetség főtitkára, Czirmai Tibor keddi látogatása alkalmával személye­sen is találkozott a mozgalom he­vesi képviselőivel, hogy aktuális kérdésekről szót váltson velük. Érdeklődésünkre elmondotta a főtitkár, hogy nem csupán a he­vesi hűség alapján bizakodó. Kü­lönösen az erdőgazdaságok dol­gozóinak szervezettsége erősö­dő, de más területekről is lét­számnövekedésről értesült, sőt új alapszervezet alakulásáról van tudomása. A szakszervezetekkel kapcsolatban hozott parlamenti állásfoglalással ugyan a ME­DOSZ nem ért egyet, de a tör­vényt végrehajtja. Valamennyi­en remélik, hogy egységüket ez sem bontja meg érezhetőbben, s az eddigi 260 ezer tag többsége a jövőben is szövetségükhöz tarto­zik. Felkészülés a paradicsomszezonra Hamarosan megkezdődik a paradicsomkampány. Erre készülnek a hatvani konzervgyár nagygombosi léüzemében. A festők és a kar­bantartók javában dolgoznak — miként felvételünkön is látható — azon, hogy minél zökkenőmentesebben fogadhassák a termést, s teljes erővel végezhessék a feldolgozást. (Fotó: Perl Márton) Hatvani szövetkezet összeomlása nyomában (Folytatás az 1. oldalról) — Kísérleteztek egy német szövegszerkesztő berendezéssel, amely tavaly Budapestre is ke­rült. Végül mi lett a sorsa? — Ez a berendezés 55 millió forintunkba került, ráadásul képtelenek vagyunk hasznosíta­ni, mert hibás, rossz a magyar nyelvű elválasztóprogramja, ho­lott 1990-re már annyi rendelé­sünk volt, hogy 9 millió forint nyereséget kellett volna e masi­nának produkálnia. Ehelyett 20 milliót ráfordítottunk idáig, a többit pedig lízingdijként 1994- ig kellene kifizetnünk. De mi­ből...? — Mindeközben az induló profil, az építőipar teljesen hát­térbeszorult. Vagy nem így van? — Nem. Viszont az 1988-ban vállalt Tabán úti 38 lakásos épü­let felhúzásánál 1990-ig 40 mil­lió forint veszteségünk keletke­zett. Ugyanis a munkát fix áron vállaltuk, s mire befejeződött, már 40 millió forint mínuszunk volt a különböző, igen költséges szakipari munkák 400-500 szá­zalékos költségmegugrása miatt. De jórészt raktárunkban maradt az a nagy mennyiségű önterülő, padlókiegyenlítő és betonjavító anyag is, amelynek a szabadal­mát menet közben megvettük, és most saját termékünk. Ez pedig egyértelműen az egész magyar építőipar visszaesésével függ ösz- sze, mert a nagyvállalatok előze­tes rendeléseiket sorra lemond­ták. — Egyik veszteség a másikat szülte. Nem lehetett volna meg­álljt parancsolni az adósság ilyen méretű halmozódása közepette? — Éreztük mi, hogy a szövet­kezet sorsa megpecsételődött. Különösen letaglózott bennün­ket, amikor ez évben hitelezőink egy része — társadalombiztosító, Duett Kft., Tranzit-Tüzép — megindíttatta a szövetkezet ellen a felszámolási eljárást. Én ma­gam is beláttam, hogy minden igyekezetem, jóakaratom ellené­re nem tudjuk fizetőképességün­ket helyreállítani. így aztán — 136 millió veszteségteherrel a nyakunkban — jelenleg már va­lóban folyik a szövetkezet fölszá­molása, a süllyedő hajón mind­össze nyolcán tartózkodunk, de csak hogy statisztáljunk. És jó­magam ezt az élet legnagyobb büntetésének érzem. Mint ami­kor egy szülő veszti el gyerme­két... — Önt nem csüggedő, ráme­nős emberként ismertem meg az 1980-as évek derekán. Olyan­nak, aki tizedszer is feláll a pad­lóról. Most ennyire kilátástalan­nak érzi (i i endőt? — Néz/c. ha 90 millióra be­csült ingatlanjainkat jól tudjuk értékesíteni, ugyanígy készlete­inktől is jó áron válunk meg, to­vábbá 80 millió forintnyi kintlé­vőségünk javát sikerül behajtat­ni, úgy érzem — bár ez halvány remény —, hitelezőinket kielé­gíthetjük. Beleértve természete­sen azokat az alkalmazottakat, munkásokat is, akiknek jogos bérkövetelésük van a szövetke­zettel szemben. Nos, ez olyan megnyugvás lenne számomra, amit ki sem tudok fejezni. Mert állandóan munkál bennem a tu­dat, hogy egy-egyjó gazdasági, műszaki vezető hiánya miatt — hibát hibára halmoztam. Nekem hamarabb kellett volna az egé­szet lezárnom, mert akkor talán nincs ez a káosz, nem kell napról napra, hétről hétre úgy élnem, amit a legádázabb ellenségem­nek sem kívánok... Moldvay Győző

Next

/
Thumbnails
Contents