Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-31 / 178. szám
HORIZONT HÍRLAP, 1991. júliHs 31., szerda Miért „KGB-ügy” az egri költségvetés? „Az igények közel állnak a vágyakhoz és az álmokhoz” Az önkormányzatok egyik leghangsúlyosabb és legnehezebb feladata a gazdálkodás. A körülmények egyre nehezebbek, mégis valahogy helyt kell állni. Nem szabad, hogy kiürüljön egy- egy település kasszája: nem zárhatják be kapuikat az iskolák, nem öntheti el a szemét az utcákat, nem borulhat sötétbe a város. Ezért aztán nem kis szerepe van Eger megyei jogú város önkormányzatában sem a költség- vetési és gazdálkodási bizottságnak, vagy ahogy tréfásan nevezik, a „KGB”-nek. Ennek vezetőjével , Láng Andrással, s egy nem képviselő-testületi, külső szakértőijével, Renn Oszkárral, a Vílati igazgatójával beszélgettünk munkájukról. — Nagyon sokszor emlegetik a városi önkormányzatnak ezt a bizottságát. Valóban olyan meghatározó szerepe lenne a település életében? — Az önkormányzat megalakulása után szervezték meg azokat a bizottságokat, amelyek egyes munkaterületeket gondoznak. Félreértés, hogy ezek a testületek a rendeletek előkészítésétől kezdve minden munkát maguk végeznek. Tagjaik nem főállásban, hanem társadalmi megbízottként vállalnak szerepet a problémák megoldásában. Először külön költségvetési és külön gazdálkodási bizottság működött. Hamar kiderült, hogy a két terület elválasztása lehetetlen. Olyan mértékig egybetartoznak a feladatok, hogy — különösen a kezdő polgármesteri hivatalban — nemigen tudták eldönteni: a hatáskörök hol határolódnak el. Ezért alakultunk aztán meg, hogy a város gazdálkodásával és pénzügyeivel foglalkozzunk. A bizottság elnökét a testület választotta meg, s ő tett javaslatokat a tagokra. Az ön- kormányzati törvény azt határozza meg, hogy a bizottságban eggyel több legyen az önkormányzati képviselő, mint ameny- nyi a külső szakértő. így végül héttagú lett ez a bizottság. Egy jó összetételű „csapat” alakult ki. — Nem véletlen, hogy az emberek egy-egy testület vagy személy felé fordulnak, mert egy- egy döntés mögött arcokat szeretnének látni. Kiktől függenek a város gazdasági jellegű elhatározásai? — A problémák az önkormányzati, a polgármesteri hivatalban kerülnek elő. Ott látják, hogy mi az, ami bizottsági döntést igényel. Hosszú folyamat volt, amíg kiderült: melyek azok a gondok, amelyeket testületileg meg kell tárgyalni, s melyekben elég a hivatalnoki döntés. Eleinte sok olyasmivel kellett megbirkózni, ami nem tartozott ránk. Ma már az apparátus készíti elő a feladatokat, s a megbeszéléseken a bizottság vezetője is részt vesz. Ezután kapja meg minden tag az előkészítő anyagokat. Az ülések többségén azonnal döntést hozni nem lehet, kiegészítő anyagokra van szükség, amelyeket be kell szerezni és elkészíteni. Ezután Az utakat, a vízhálózatot, a külterületeket fejleszteni kell születik az elhatározás, amely a súlyától függően kerül az önkormányzat elé, vagy válik hatályossá. — Tehát mégiscsak jelentős szerepe van ennek a testületnek. Elhatározásaikhoz milyen információkat gyűjtenek össze? — Feltétlenül meghallgatjuk az érintetteket is — mondja Renn Oszkár. — Mindig széleskörűen kívánunk tájékozódni, s informáltságunk nagyobb, mint sokan gondolnák. — Kaptunk olyan vádat — fűzi hozzá Láng András —, mely szerint az önkormányzat tárgyalta ügy a „KGB”-é, pedig nem is szerepelt bizottságunk előtt. Olyan finanszírozási kérdés volt, amit két apparátus — a megyei és a városi — képviselői egymás között megbeszéltek. Döbbenten álltunk, s teljesen méltánytalannak tartottuk. Pedig kijelentettük sokszor, hogy amiatt a bizonyos 100 milliós elszámolás miatt egyetlen intézménytől egyetlen fillért el nem vettünk. — Ehhez a kérdéshez — úgy látszik — rendre vissza kell térni. A kívülálló számára meglepő volt egy ilyen nagyságrendű tévedés. Önök szerint hogy kerülhetett erre sor? — Ez meglehetősen komoly hiba volt. De van néhány furcsaság a költségvetésben, amely szokatlan, s hozzá kell tenni — ez nagyon lényeges dolog —, hogy évtizedekre visszamenőleg nem kellett a városnak komplex költségvetést készítenie. — Azért a legnagyobb munka a költségvetési rendelet elkészítése volt. Ezt már meg kellett változtatni, s már jelezték előre, hogy ezután is sor kerül módosításokra. Miért lesz ezekre szükség? — Már a költségvetéshez kötődő előterjesztésemben elmondtam — hangsúlyozza Láng András —, hogy negyedévenként változtatni kell rajta. Még akkor is, ha nem ilyen körülmények között születik. Ez olyan részletességű, hogy például egy adott utca építésére kétmillió forintot terveztünk. A mai világban pedig olyan mérnök nincs, aki forintra ki tudja ezt számolni. Ez már módosítást eredményezhet. Meg van szabva, hogy miről kell az önkormányzati testületnek döntenie. A döntési körébe tartoznak például a különböző költségvetési sorok, melyek felhasználásáról több bizottság is határozhat. Ilyen például az alapítványok kérdése, amely lehet szociális, kulturális vagy oktatási téma. Ezeket figyelemmel kell kísérnünk, de az arányok eldöntése már a testületre tartozik. — Egy város gazdálkodásában már nem elegendő követni az igényeket, elő is kell teremteni valahonnan a pénzt. Ez alkotó gondolkodást követel. Jut-e idejük ilyesmire? — Ilyen szempontból leegyszerűsített volt a modell, amit vázoltunk — mondja Renn Oszkár. — Ebben a bizottságban azért vannak választott képviselő-testületi tagok, külső szakértők, hogy bizonyos koncepciókat kialakítsanak. Miből állhat manapság ez? Úgy kell ennek kialakulnia, hogy rajtunk van egy „bilincs”. Létezik a szükséglet, az igény és a forrás. Egyik oldalon van az első kettő, a másikon a harmadik. A szükséglet nagyon ritkán azonos az igénnyel, az előbbi az, amellyel valamit működtetni lehet, az utóbbi pedig az, amivel az ott lévők élni szeretnének. Az igények közel állnak a vágyakhoz, az álmokhoz. A szükségletnek mindig ésszerűnek kell lenni, s a forrásból ezt kell kielégíteni. Ha a költségvetési és gazdasági bizottságnak szűkös forrásokból kell ellátnia a kező várost, ebben az esetben nagyon keménnyé és kegyetlenné válik a munka. A lehető „leg- szőrözőbben” át kell váltani az igényeket szükségletekké, és azt a forrásokból kielégíteni. Igen ám, de az adott — gondolják legtöbben. De azt is teremteni kell, ezért nemcsak a két oldal szembeállításáról van szó. A forrásteremtés ma nem egyszerű, az igényteremtő közeg nem tálja föl a maga lehetőségeit, az intézmény automatikusan kéri a magáét. A bizottságunknak a valós szükségletekből kell kiindulnia. A költségvetés — amit módosít- gatnunk kell — nem jó, mert bázisszemlélettel készült. El kellett fogadnunk bizonyos intézményi alapadatokat. A változás, racionalizálás nem jelenhetett meg benne, erre csak az úgynevezett „átvilágítások” után kerülhet sor, ha az intézményeket gazdaságilag is megvizsgáljuk. Ezután alakulhat ki egy újabb költségvetés. Ezt feltételesen kellett elfogadni és indítani. Sokszor kell megálljt parancsolni, ha nem észszerű a felhasználás. — Ezek szerint nem a költség- vetési és gazdálkodási bizottság tagjai kegyetlenek, hanem maga az élet? — Nagyon sok vád érheti ezt a bizottságot — mondja Renn Oszkár. — A kultúrában dolgozók részéről kultúraellenesnek, az iskolák részéről oktatásellenesnek, a vállalkozók részéről pedig vállalkozásellenesnek tarthatják. De vajon minden vágyat ki lehet-e elégíteni? Ráadásul egy olyan gazdasági helyzetben, amelyben mindenki a létéért küszködik. — Mindig támadhatókká válunk — fűzi hozzá Láng András. — Ha mondjuk, a kultúrára egy adott helyzetben sok pénzt adunk, akkor máshonnan vesz- szük el az összeget. Ahogy szokták mondani, szépek lehetünk, de okosak nem. Mindenfajta döntésünk szembenállással találkozhat. — De ez nem szabad, hogy befolyásoljon bennünket — mondja Renn Oszkár —. vállalni kell ezt a nehéz feladatot. A képviselő-testület részéről is hangzanak el népszerű bejelentések, javaslatok. Ezek sokkal szebben hangozhatnak a nyilvánosság szempontjából, mint a mi állásfoglalásaink. De azt látni kell, hogy Eger épp olyan gazdasági nehézségekkel küzd, mint az egész ország. A város akkor lesz gazdag, ha polgárai azok lesznek, de ehhez sok vállalat és vállalkozó szükséges. A mi bizottságunk nagyon kirakatban van. Nagyon fontos feladatunk megalapozni a következő évi költségvetést, fejlesztést, mert ha azt is mondják a mostaniról, hogy kultúra-, oktatás- és vállalkozásellenes, én azt felelem erre, hogy sajnos fejlesztésellenes. Az utakat, a vízhálózatot, a külterületeket fejleszteni kell, mert különben később nem birkózhatunk meg mind súlyosbodó problémáinkkal. Gábor László Egri nyár ’91 . Liszt és Schubert a Fran Az egri nyár hangversenysorozatában ezúttal a romantikusokból kaptak ízelítőt a zenerajongók. Kincses Veronika Schu- bert-dalokat énekelt. Hallhattuk — többek között — a Hová?, a Pisztráng, a Pusztai rózsa, a Litánia halottak napjára, A halál és a lány, a Boldogság című kompozíciókat és az Ave Mariát. Az operaház magánénekesnője a dalok egymásutánjában is arra törekedett, hogy a dalteremtő Schubert líráját színesen közvetítse, ugyanakkor azt a drámaisá- got is érzékeltette, amely nemegyszer a dalok „kemény magja.” Hogy a fiatalon elhunyt muzsikus mennyire vágyódott a boldogság, a számára csaknem elérhetetlen távolságban késlekedő örömérzés után, azt nemcsak a szerencsés meghitt állapotról írott muzsikája vallja meg, hanem több dal, dallam is. A Hová?-ban talán csak a kérdést veti fel, a Halottak napjára írott litániájában mintha jóslásszerűen válaszolna is a gyakran rámeredő kétségre, bizonytalanságra. De ránk köszönt itt a romantikussá öregedő Goethe Heider-röslein- je is, a helyzetdal derűjével és áhítatával, ahogyan tiszta érzelmeivel a biedermeyer kor embere ápolta természetszeretetét. Az est másik művészvendége, Fellegi Ádám Liszttől zongorázott. Ha a sokat utazó Liszt térképié szerint vesszük sorra az elhangzott darabokat, a Nocturne, a Genfi harangok arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy Lisztnek Genffel nemegyszer adódott találkozása, és nem mindig olyan helyzetben, amikor az öröm láza bujkált volna idegeiben. Komor hangutánzási részletek árulkodnak arról, hogy Liszt körül heves drámai összetűzések is viharzottak olykor-olykor, és ha ő esti muzsikának, andalító, álomba ringató zenének, vagy csak egyszerűen egy feltámadó esti hangulatnak festi is belső háborgását, azért érződik, mint suhan át a tragédia, a lelki szenvedés fuvallata — vagy inkább vihara? — ezen a darabon is. Feloldásként, szinte a líra és a hangfestés simogatásaként hatott a Villa d’ Este szökőkútjai című kompozíció, amelyben Tivoli minden szépsége fellelhető. Aki járt ott, látta a széles teraszt, az ott több sugárban kiömlő-ki- áradó vízcsobogást, annak emlékezetében felébred az óra, amikor Tivoli, a természet szépsége rabul ejtette. Ezután játszotta el a kiváló zongoraművész — emlékszünk még a téli nyolc hangversenyére, amikor Beethoven zongoraszonátáit szólaltatta meg fáradhatatlanul — a Dante-szonátát. Dante és Firenze, egyáltalán Itália Lisztnek más impresz- sziókat, más hangulatokat szült, mint Genf, Erfurt vagy Párizs. Akár Róma! Itt a középkori szellemi hagyatékkal viaskodott, Dantéről beszélve, azt a valamit kereste-fogalmazta, ami a Divi- na Commoedia szerzőjének agyában, zsigereiben kereste a kiutat, a vallomást, amivel majd századokat okíthatott, az egész emberiséget figyelmeztetve arra, hogy az élet legnagyszerűbb élményét, a lélek harcát „a benti és a fenti elemekkel” nem szabad feledni. Kedves, feloldó befejezésként kapta a közönség a II. magyar rapszódiát, ezzel helyet adva Liszt mostani szellemi térképén szeretett és dédelgetett hazájának is. Nagyszerű estére emlékezik e hangverseny kapcsán a közönSeg‘ (farkas) eytp mofí Oscar — „Ne mondd azt nekem, hogy főnök...” — „Oké, főnök...” A fenti párbeszéd az állandósult geg szerepét tölti be az Oscar című gengszterfilm-vígjátékban, s már ebből is sok mindenre következtethetünk. Például arra, hogy ha négyszer is üt ugyanaz a poén, akkor legalábbis a szituációk rendkívül jól kimunkáltak, a szülészek pedig megfelelő komikusi képességekkel rendelkeznek. (De lehet, hogy csak a közönség fogékonyabb a szokásosnál...) Ha mindehhez hozzátesszük, hogy tökéletesen korhű környezetben — „miliőben” — játszódik a történet, olyan neveket megnyerve a produkciónak, mint Sly Stallone és Omella Muti, akkor úgy is gondolhatjuk: megdolgoztak a szórakoztatásunkért az alkotók. Paródiának nem nevezhető a film, még ha súrolja is annak a határát. Inkább vígjáték ez, kellemes, könnyed, kacagtató. Ügy hinnénk, Oscarról szól, de nem — Oscar neve elhangzik ugyan néhányszor, ám csak az utolsó percekben, egyetlen pillanatra jelenik meg viselője, egy pöttöm legényke, régebben sofőr. Gazdája itt a lényeg, a gengsztervezér, Angelo Provolone. És hogy mi kell egy ilyen nyáresti komédiához? Először is egy hisztis lány, aki terhesnek mondja magát, pedig nem az. Aztán egy fekete táska, amit természetesen mindig összecserélnek, és jól jön néhány bárgyú fejű smasszer: olyan édesek! Kell még a gengszter, aki apja utolsó kívánságára jó útra szeretne térni, ám ez a körülmények összejátszása miatt nem megy neki. Itt még mindig nem hagynak lazulni minket, humoros filmet akartunk, hát megkapjuk. Tehát feltűnik a tüsténkedő és ambiciózus rendőr, aki megint „megeszi a madzagot”, és hülye balekként hagyja el a terep>et. Aztán — bár különösebb szerepük nincs — legyen azért még a filmben egy ikerpáros szabómester, akiket adott esetben bérgyilkosnak lehet nézni. Toppanjon be az utolsó pillanatban egy hajdan elhagyott szerető (jé, ez meg Samantha a Daliásból!), s derüljön ki, hogy a gengsztervezémek innentől nem egy, hanem két leánykája van. Mesés... Ráadásként nem árt még egy gengsztertárs, maradjon hoppon, már csak azért is, hogy a mi gengsztervezérünk legyen az egyedüli győztes. Úgy tűnik, nem maradt ki semmi. Feszes tempóban, szinte száguldozva érkeznek a poénok, a szereplők is egyre gyorsabban mozognak, a kamera is sebesebben siklik szobáról szobára, mi meg kapkodjuk a fejünket, és időzítve röhögünk, szinte összelüktetünk a mozivászonnal, mindjárt a mi fejünkhöz szorítják a pisztolyt, amiből mondjuk sajtmártás lövell, aztán egyszer csak megnyugszunk, mert megint jön az ismerős poén: „Ne mondd azt nekem, hogy főnök...” Jó, nem mondom. Doros Judit Az Országgyűléshez és a kormányhoz fordultak A cigányság szolidaritási napja A Phralipe Független Cigánya szervezet harmadik ízben rendezte meg a cigányság szolidaritási napját az elmúlt hét végén, az Almássy téri Szabadidőközpontban. Richard Lewis Baltimore, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének tanácsosa nyitotta meg a magyar cigány közösségek országos kulturális és politikai találkozóját. Üdvözlő beszédében hangsúlyozta: a cigányság erőfeszítése a megkülönböztetés és előítéletek ellen nemcsak a kisebbségek, hanem a többségi nemzet érdekét is szolgálja. Fontos, hogy a roma közösség éljen a demokrácia kínálta jogokkal, lehetőségekkel. 5. Jaishankar dr., India budapesti nagykövetségének első titkára — aki a cigány képzőművészek kiállítását nyitotta meg a rendezvényen — emlékeztetett arra, hogy a cigány közösségek mintegy 700 évvel ezelőtt váltak ki országából. India ma is figyelemmel kíséri a cigány kisebbségek sorsát, és érzékenyen reagál a kisebbségek problémáira. A szolidaritás napját — miként a szervezők a sajtó képviselőinek elmondták — első ízben 1989-ben, a francia forradalom 200. évfordulója alkalmából rendezték meg a szabadság, egyenlőség és testvériség jegyeben. Céljuk jelenleg is, hogy erősítsék a cigányság identitástudatát, közösségi érzését, azt, hogy mindannyian vállalják közös sorsukat, kulturális értékeiket, hagyományaikat. Ugyanakkor igénylik a társadalom szolidaritását. Az idén 21 cigányszervezet képviseletében a Roma Parlament is részt vett a találkozó szervezésében. Közzétette azt a petíciót, amellyel az Országgyűléshez és a kormányhoz fordulnak. Ebben kifejezésre juttatták, hogy a magyarországi cigányság polgárjogi mozgalma küzd a cigányság emberi, alkotmányos és kisebbségi jogaiért. A cigányság szeretne a többség segítségére sietni a demokratikus jogállam felépítésében. Akkor tudna azonban többet tenni ezért a hazáért, ha lehetővé válna, hogy tanulhasson. A petícióban megfogalmazták egyebek között: követelik a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletét. Azt, hogy a kisebbségi törvény tervezetét szeptember végéig terjesszék az Országgyűlés elé. Szorgalmazzák azt is, hogy a foglalkoztatási, átképzési, képzési alapból az Országgyűlés különítsen el 2 milliárd forintot a cigányok képzésére, átképzésére, munkahelyeinek megteremtésére. Az egész napos programban bemutatkoztak cigány költők és írók is. Cigány politikusok szóltak a hazai cigányság problémáiról, felemelkedésének lehetőségeiről.
