Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-30 / 177. szám
AZ AMERIKAI ÉS A FRANCIA HADIFOGSÁGBA ESETTEK SORSÁRÓL (4. oldal) HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1991. JÚLIUS 30. KEDD HÍRLAP PETERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA H. ÉVFOLYAM 177. SZÁM ÁRA: 7,90 FORINT Az idő pénz! Hirdetését szeretné már holnap megjelentetni? Ajánlatunk: SZUPEREXPRESSZ! Rekordbevétel vízumokból Megszűnt a várakozás a nyugati határállomásokon, s a déli szakaszon is csak Nagylaknál van torlódás. A BM Határőrség szóvivője közölte azt is, hogy az elmúlt hét végén a négy legnagyobb nyugati határállomáson 382 ezren léptek be az országba, közte 51 ezer török állampolgár. Június 26-a, a jugoszláv események kezdete óta pedig több mint 400 ezer török tranzitutas haladt keresztül az országon. A török állampolgároknak kiadott átutazási engedélyekből eddig már több mint 1 milliárd forint bevétel keletkezett. (A Külügyminisztérium korábban az egész évre 300 millió forint vízumbevételt tervezett) 5,8 millió tonnás a búzatermés Félidőben az aratás Jelenleg az aratás félidejénél tart, s várhatóan augusztus 20-25. körül fejeződik be. Ez mintegy 10 napos késést jelent a korábbi évekhez képest — mondta az MTI munkatársának Bállá István, a Földművelésügyi Minisztérium tanácsosa. A késedelem oka, a kalászosok fejlődésében tapasztalható 2-3 hetes lemaradás a hűvös tavaszi és nyár eleji napok miatt A búza terméshozama hektáronként az idén 5 tonna körüli lesz, ez megfelel az előrejelzéseknek. így ebben az évben mintegy 5,8 millió tonna búza terem az egész országban. Az őszi és a tavaszi árpa mennyisége mintegy 5-7 százalékkal több lesz az előrejelzettnél. Admirális a tárgyalópartner Jurij Gtísin admirális, a Szovjetunió külgazdasági miniszterének helyettese lesz a tárgyaló- partnere Annus Antal HM-ál- lam titkár, kormánymeghatalmazottnak a szovjet csapatkivonás anyagi, gazdasági kérdéseiben — értesült az MTL Magyar részről minél előbb, akár augusztus elején szeretnék folytatni a június 25-én félbeszakadt tárgyalásokat, s azt lehetőleg a hónap végéig be kellene fejezni. Jól jött az eső Az elmúlt napok csapadékos időjánLsa összességében — a szakemberek szerint — több hasznot hajtott a mezőgazdaságnak, mint amennyi kárt okozott. Hátráltatta ugyan némiképpen a gabona betakarítását, ám igen jókor jött az eső a kukoricának és más őszi érésű növényeknek, így a cukorrépának, a paradicsomnak, a paprikának, a szőlőnek és az almának is. Főként a kukoricánál állapítható meg, hogy a növény fejlődéséhez szükséges csapadékmennyiség most hiánytalanul rendelkezésre áll. Egyetemi pótfelvételik Nappali tagozaton az idén két felsőoktatási intézmény: a Miskolci Egyetem — angol és német nyelvtanári szakára —, valamint az Erdészeti és Faipari Egyetem földmérési és földrendezői főiskolai kara (Székesfehérvár) hirdetett pótfelvételit, amelyekre múlt hét péntekig lehetett jelentkezni. A Miskolci Egyetem két nyelvtanári szakán a 30-30 üres helyre összesen ezren pályáznak. Rádiózók figyelmébe A Magyar Műsorszóró Vállalat közű, hogy augusztus 1-jén megkezdi a Kab-hegyi adóállomáson az OIKT-sávű URH-adó- antennák teljes felújítását. A munkálatok a rádióhallgatókat és a személyhívó szolgáltatás igénybevevőit érintik, s a tervek szerint három hónapot vesznek igénybe. Ez idő alatt csak fél antennarendszerről sugároznak műsort, s emiatt a Kossuth, a Petőfi és a Bartók rádió vételében térerősség-csökkenésre kell számítani. „Ahol a konyha üres...” Iskola vili Bckőlce és Egeresein kozott Bekölce kisközség, és ahogy az az ilyen méretni településeknél lenni szokott, a helyi önkormányzat nem dúskál az anyagiakban. Tulajdonképpen még arra sincs pénz, hogy egy rendes általános is- kólát tartsanak fenn: van ugyan egy — eléggé rossz állapotban lévő — iskolaépületük, ám abban csak az elsőtől a negyedik osztályig tanulnak a gyerekek. A felsősök, vagyis az 5-8. osztályosok mindeddig a szomszédos Egeresein körzeti iskolájába jártak, amely felszereltségében és az ottani pedagógusi munkát tekintve is kielégítette az igényeket. Idén szeptemberben azonban változik a helyzet: a be- kölcei diákok innentől kezdve nem Egcresefaiben Ennek oka pedig egészen egyszerű. Kezdjük onnan, hogy az általános iskolát üzemeltető ön- kormányzatok gyermekenként harmincezer forint állami támogatást kapnak. Na most, ez vagy elég, vagy nem, a helyzettől füßg. Egeresein önkormányzata úgy döntött, hogy ez nekik nem elég, így azzal a kéréssel fordultak a bekölceiekhez: fizessenek minden onnan átjáró gyermek (egyébként 42-en vannak) után még évi 3500 forintot, plusz a bérletet. Ezt viszont Bekölcén nem tudták vállalni. Hiába vélekednek úgy, hogy az egercsehi oktatási intézmény a környéken a legjobb iskola — oda járnak Szűcsről, Szúcs-bányateíepról, Bátorról, és egyelőre Hevesaranyosról, valamint Egerbocsról is a diákok —, sajnos nincs pénz. — Már április óta viták vannak, már altkor kiderült, hogy többet kellene fizetnünk — mondja Pozsik Ernőné helyi pedagógus, Bekölce alpolgármestere. — Próbáltunk engedményt elérni, kéijen kevesebbet Éger- csehi, ám hosszas alkudozások után is mindössze 100 forintot engedtek a 3500-ból. Nem csoda, hogy a falubéli szülők, akik fiuk-lányuk révén érintettek az ügyben, igencsak fel vannak háborodva. És persze elkedvetlenedtek a gyerekek is, akik megszokták az ottani közösséget A legrosszabb a nyolcadik osztályosoknak: egy évük lenne hátra, itt a felvételi.. Aki eddig Csehibe járt, majdnem biztos, hogy felvették valahová, valamelyik középiskolába, olyan jó volt az oktatás színvonala. A bekölcei polgármester, Dorkó János hasonlóképpen vélekedik. Ám azt is hangutyozza, hogy a többletre, amelyet a szomszédos község igényel, nincs lehetőség. (Folytatás a 3. oldalon) Tegnap délben megérkezett a Magyar Olimpiai Bizottsághoz a XXV. nyári olimpiai játékokra szóló hivatalos meghívó, amelyet a Charta előírásai szerint ajátékok ünnepélyes megnyitója előtt egy évvel, 1991. július 25-én postáztak Lausanne-ban, a NOB székhelyén. A Juan Antonio Samaranch elnök aláírásával érkezett meghívásra a Magyar Olimpiai Bizottság azonnal válaszolt, hiszen a tavaszi közgyűlés már megszavazta a magyar sportolók részvételét a jövő évi barcelonai nyári játékokon. Az Autoftalia akciója Típo, Unó és Tempra — „feláron” Egy hónapos akció keretében kedvező feltételek mellett forgalmaz FIAT személygépkocsikat az Autoitalia Kft. A FIAT SpA járműveinek kizárólagos magyarországi forgalmazója az eddigi itthoni gyakorlattól eltérő részletfizetési rendszert vezet be hétfőtől — jelentették be a cég vezetői hétfői sajtótájékoztatójukon. Mészáros Péter ügyvezető igazgató elmondta, hogy az Au- tóker 20 eladási helyén megvásárolható autókért a bruttó bekerülési ár felét kérik el a vásárláskor, a további 50 százalékot háromféle, kedvezményes formában fizetheti meg a vásárló. Kilenc hónapos futamidő esetén kamatmentes, 12 hónapos futamidővel 9 hónapos kamatmentes és 3 hónapos havi 2 százalékos kamatozású, 15 hónapos futamidő esetén pedig 9 hónapos kamatmentes és 6 hónapos, havi 3 százalékos kamatozású részletben kell kifizetni. A társaság garanciát, kezességi nyilatkozatot nem kér, ellenben a gépkocsi tulajdonjogát a részletfizetés idejére fenntartja, azaz a forgalmi engedélybe az elidegenítési tilalmat bevezetik. Az eladási szerződésben szerepel, hogy az új tulajdonos köteles casco biztosítást kötni. A telephelyeken hétfőtől 500 FIAT Típo, Unó és Tempra váija a vásárlókat, amelyeket az új tulajdonos 1-2 napon belül átvehet. Az akciót később kiteijesztik haszonjárművekre is. Bár az időjárás miatt sokfelé késik az aratás, Poroszlóról, a helyi termelőszövetkezetből már több mint két bele folyamatosan szállítják az egri malomba a megye egyik legjobb minőségű búzáját. A városi hét elejétől kezdve ebből az új gabonából készítik a lisztet. (Fotó: Koncz János) Kupa Mihályt kormányőrök vigyázzák Autóbalesetet ígért a fenyegető Több napja kormányőrök vigyázzák Kupa Mihály pénzügy- miniszter személyi biztonságát, mert az elmúlt héten súlyosan megfenyegették. A biztonsági intézkedéseket a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai tették meg július 22-én, kormánykö- rökből kapott utasítás alapján. Az ügyben a büntetőeljárás szerinti nyomozás elrendelésére és végrehajtására csak a rendőrségnek, mint nyomozó hatóságnak van törvényes joga és illetékessége. Az intézkedésre jogosult országos rendőri vezetők tegnap estig nem rendelkeztek megfelelő adatokkal az ismeretlen fenyegetők felderítésére irányuló nyomozás elrendeléséhez. A Pénzügyminisztérium sajtóirodájától kapott tájékoztatója szerint Kupa Mihályt nem közvetlenül a 11. választókerületből fenyegették meg, a fenyegetés összefüggésben van azonban azzal, hogy a miniszter képviselőjelöltként indult. Az ismeretlen személyek azzal fenyegették meg a kampánykörűt során sokat autózó minisztert, hogy esetleg véleden közúti baleset érheti. Nemcsak ital, kenyér is... Válságban az egri borvidék? Az átlagbor már nem adható el az egri borvidékről — hangzott el a súlyos kijelentés azon a sajtó- tájékoztatón, amelyet tegnap délelőtt tartottak az egri bormú- zeumban. Egyszersmind a jelenlevők azt is bejelentették, hogy Csipkerózsika-álmából újjáéledt az a szervezet, amely a mintegy háromezer hektáros egri borvidék gazdáinak érdekvédelmi és szakmai képviseletét látja el. Az Eger Szőlő- és Bortermelőinek Egyesülete— Bakondi Endre elnök szavai szerint — a jelenlegi válsághelyzetben különösen, a valóban minőségi bor termelését ösztönzi. A mintegy hetven gazdálkodóegységet (kistermelőket, szövetkezeteket) tömörítő egyesület jelenlévő vezetői elsődlegesen azt hangsúlyozták: a szőlőtermelőket most, egy várható rekordtermés esztendejében arra kell ösztönözni, hogy a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelően termeljenek. Ezért most, a szőlő virágzását követően arra szólítják fel az érintetteket: ne sajnálják, a fürttermés egy részét és a takaróleveleket szedjék le a szőlőről, s így magasabb cukorfokú és jobb minőségű bort tudnak előállítani, ami talán eladható a piacon. Várnái János (az átalakulóban lévő Egervin igazgatója) az egyesület vezetőségének tagjaként érzékletesen ecsetelte a hazai és külföldi piac összeomlását. A volt KGST-országok, akik azt megelőzően is partnereink voltak, már nem úgy és nem annyit vásárolnak tőlünk. A konvertibilis elszámolás miatt meg kell küz- denünk a nyugati konkurenciával. Nagyon hiányzik a kormányzati segítség, a tőke, a hitel. Akárhogyan is, sürgős intézkedésekre van szükség, helyi és országos szinten is. Már-már ügy néz ki, hogy a szőlő- és borbely- zetből is válság lesz! Ezért szeretne lépni az egyesület — mégpedig hétmérföldes léptekkel — előre: a fajta- és eredetvédelemben, az új szervezet kialakításában, a valódi érdekvédelemben. Mert — mint elhangzott — az egri borvidéken a szőlőből nemcsak ital lesz, hanem ez adja több ezer ember kenyerét, megélhetését. (jámbor) Miniszterelnöki értékelés Ki é* Jó Antall József szerint az elmúlt év során alapvetően megváltozott a külföld hazánkról alkotott képe, s a Nyugat — jóllehet, korábban is elismert bizonyos pozitív elemeket és tendenciákat — teljesen új megítélés alapján viszonyul a rendszerváltozás utáni Magyarországhoz. A kormányfő tegnap délelőtt az itthon tartózkodó nagykövetek számára rendezett kétnapos tanácskozáson beszélt a magyar külpolitikai orientációról, valamint a kormányzati törekvésekről. A külpolitika alakulását, s ezen belül a külképviseleteken végzett munkát értékelve Antall József eredményesnek ítélte az elmúlt egy esztendőt, s hangsúlyozta: csiák az a nagykövet tudja eredményesen képviselni külföldön Magyarországot, aki képes azonosulni a kormányprogram fő célkitűzéseivel, a kormányzat stratégiai törekvéseivel. Hozzátette: mindez távolról sem jelenti a kormány politikai filozófiájával való azonosulás kényszerét, vagy a szólásszabadság, az önálló — adott esetben kormányállásponttól eltérő — vélemény megnyilvánulásának akadályozását. Vádirat a honvédeket verő tisztek ügyében „Pofonhuzatos” parancsnoki sátor A Szegedi Katonai Ügyészség befejezte a vizsgálatot a hódmezővásárhelyi Bercsényi Miklós gépesített lövészezred verekedő tisztjeinek ügyében, s az elkészített vádiratot tegnap átadta a Szegedi Katonai Bíróságnak. A Szegedi Katonai Ügyészség amiatt indított vizsgálatot, mert kiderült, hogy július 7-én Tatár- szentgyörgyön gyakorlatozó vásárhelyi lövészdandár egyik századparancsnoka és szakaszparancsnoka tettleg bántalmazott négy sorkatonát. A honvédek elmondása szerint este egyesével hívták be őket a parancsnoki sátorba, ahol korábbi fegyelmi vétségüket kérték rajtuk számon. A sértettek állítása szerint pofonok csattantak, sőt az egyik katonát ököllel is megütötte a szakaszparancsnok. A tisztek sem tagadták cselekményüket, de határozottan állították, hogy nem ököllel, hanem tenyérrel ütöttek. Azzal indokolták tettüket, hogy elragadta őket az indulat, mivel a honvédek tiszteletlenül viselkedtek velük szemben. A Szegedi Katonai Ügyészség az alárendelt megsértésének bűntettével és a szolgálati hatalommal való visszaélés vétségével gyanúsította a tiszteket, és ennek alapján készítette el a vádiratot