Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-25 / 173. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. július 25., csütörtök Az egyházi kárpótlás vitájának tanulságai A főpásztori szolgálat — jogok és kötelességek foglalata Interjú dr. Seregély Isván egri érsekkel Másodszor csaptak össze a nézetkülönbségek a rendszerváltozás óta — látványosan parlamenti és publikációs szinten, de háttérben a társadalom élénk figyelmétől kísérve egy kifejezetten egyházi, vallási kérdés körül. Most az egyházak kárpótlásának, működőképességének törvényi biztosítása rímén, tavaly ilyenkor pedig a hitoktatás ügyében. Az ellenzék természetesen ismételten tiltakozik az ellen, hogy ezekben vallási vagy világnézeti konfrontációkat kellene látni; és bizonyos elemzéssel valóban lehet különbséget tenni más alapon is a kérdések, megközelítések között. Mégis nehez a figyelmes szemlélőnek szabadulnia a benyomástól — főképpen az indulati és ellenállási hőfokot, szívósságot mérlegelve —, hogy a mélyben és a motivációkban komoly, sőt, súlyos világnézeti distanciák isfeszülnek és kerültek összeütközésbe, ahogyan ezt Balsai miniszter is megállapította a vita összefoglalójában. Persze, nem a fölénynek, a lenézésnek olyan radikalizmusával, mint a pártállam idején, amikor „értelmes” emberi magatartásnak csak a „tudományos” ateista világnézet minősült, de azért a világnézetek, vallási felfogások luralizmusát elfogadva, csak- ogy a vallást a magánszférába utalva (ez a liberalizmus hivatalos álláspontja), az ellenzék szenvedélyesen igyekszik távoltartani a vallást a közélettől, a társadalmi és politikai területtől. Hogy ez a kirekesztő magatartás liberális oldalról valóban fennáll, ennek számtalan megnyilvánulása volt tettenérhető az elmúlt hetek sajtójában. A legnyíltabb megnyilatkozás erről a HVG június 15-i számában volt olvasható egy inteijúban, mely „az egyházak fokozott közéleti térhódításáról, sőt „mesterségesen kierőszakolt térhódításáról” beszélt, ahol a használt szavak súlya is árulkodó („hódítás”, „erőszak”). Ennek közérthetőbb, a tömegek félrevezetésére hatásos fogalmazása volt a hónapok óta újra meg újra felbukkanó „aggodalom” es vád, hogy megint a Horthy-érához hasonló keresztény kurzus” veszélye fenyeget, annak különböző emberi, meggyőződési és faji kirekesztéseivel A teljesebb tisztánlátáshoz kissé egyszerűsítve a problémát, a végső hátteret így kell látnunk. Veretes emberség Változatlanul igényesség jellemzi az egyes rádiós programokat. Lehet, hogy e körben is adódhatnak viták, problémák, nézeteltérések, de ezek úgy rendeződnek, hogy közben nem csorbul a munka minősége. Számomra továbbra is rendkívül megnyerő a tárgyilagos, a részrehajlás nélküli tájékoztatásmód, illetve a tényekre épülő következtetéssor, kommentálás. Örvendetes, hogy gondolkodni hagyják a hallgatót, nem tekintve iskoláskorú, éretlen, kissé ütődött nebulónak. A Korkóstolóban például megszólaltatták Kéri László politológust, aki — egyebek között — az MDF- SZDSZ „háború” eseményeit taglalta, utalva a hagyományos értelmiségi csatározások sajátosságaira. Nem szólamokat hangoztatott, hanem konkrétumokat említett. Ezek nyomán állapította meg, hogy parlamenti pártjaink torzsalkodásainak nincs üzenetértéke a magyar társadalom számára. Kétségtelen, hogy szereplésükkel hasznosan korrigálják egymást, de az is igaz, hogy bizonyos vonatkozásban foglyai a múltnak. Egyet kell érteni a megkérdezettel, amikor azt mondja, hogy az utóbbi 35 esztendő nemcsak nyers diktatúra volt, hiszen adódtak ez alatt lakályos periódusok is, amikor fent enyhült a szorítás, lenn a békülékeny, a kompromisszumra hajló vagy netán megalkuvó polgárok íratlan egyezséget kötöttek az egyébMa hazánkban az a nagy kérdés, eszmei dilemma: jogos, helyes, jó-e a magyar jövő szempontjából valaminő demokratikus „keresztény Magyarországot” akarni, tervezni, vagy akárcsak álmodni róla, vagy pedig egy modern (szekuláns), gazdaságilag prosperáló, „jóléti Magyarország” legyen a cél és program? Bizonyos, hogy bőséges árnyalati és egymást átjáró variánsokkal mindkét eszménynek számtalan képviselője van a társadalomban és parlamentben egyaránt. A hívő és keresztény értékrendet valló-vállaló (mégha nem is rendszeres vallásgyakorló) és a múlttal világnézetileg is szembeforduló és erkölcsi megújulást kívánó többség (ez a valószínű) elvi-eszmei szinten bizonnyal az elsőt akarja (persze, nem mondva le a „jóléti Magyarországról” sem). Nemcsak szubjektív nosztalgiából teszi ezt, hanem mert valóban ismét ahhoz az Európához akar tartozni szellemisegében is, amely nemcsak szabad (és szociális) piacgazdaságot jelent, hanem egész kultúráját átjárón keresztény örökséget is. Más kérdés a „végrehajtás”, megvalósítás módja, hogyanja, az eszközrendszer és realizálási berendezés ügye. Ehhez nem szabad a Hortny-korszak „kurzus-rendszerét” alkalmazni, amely különben is csak bitorolta a keresztény jelzőt, zászlóként lobogtatta, de nem élte. Magyarországon a konkrét helyzet, az egyházak 40 éves elnyomása, megbénítottsága miatt — átmeneti helyzet van, ezért átmeneti megoldásokra van szükség. Először segíteni kell lábra állítani az egyházakat (ezt szolgált 'ák a kárpótlási intézkedések és :öltségvetési támogatások). Később majd lehet már az elvileg helyes végcél: „az egyház és állam (teljes) szétválasztása” felé lépni, és kell is maid az egyházaknak erre az önálló útra térniük (a lelkipásztori módszerek korszerűsítésével is). Ezért az egyháznak és keresztény Magyarországot akaróknak arra kell vigyázniuk, hogy az átmeneti intézkedéseket és törvényeket szorgalmazva — ne rekedjenek meg ezen az úton, és hosszú távon ne erre rendezkedjenek be. (Bár az államtól átvállalt, a társadalom evilági javát szolgáló munkáért mindenütt részesülnek állami támogatásban az egyházak!)... ként nem szimpatikus hatalommal. A szakember a nagykoalíciót szorgalmazta. Nem fontos azonosulnunk vele, azt viszont nem vitatjuk, hogy az ország házában munkálkodóktól függ a jövő, és a felelősségérzet valamennyiüket magasrendű etikai kötelmek betartására kötelezi. A demokrácia jegyében kapott fórumot — a legutóbbi Vasárnapi Újságban az az együttesvezető, aki ma is az MSZMP XII. kongresszusának kulturális téziseire, illetve Aczél György zsenialitására esküszik. Kijelentve, hogy az volt a jó idő, a szép idő, mert nem kellett semmin töprengeni. Megérkezett a szózat, az útmutatás. Iszonyatos anokranizmus, fájdalmas tudatzavar, hiszen hol van már a korántsem szuper- bölcs kultúrfőnök, s a gárdája által is nem éppen gerincesen megtagadott, de egyértelműen eltűnt marxista-leninista „eszmerendszer.” Aztán a felüdülést okozó Mínuszban összegez az egyik blokk főhőse — a kifejezés nem túlzás —, az a négy gyermekét egyedül nevelő, szerény iskolai végzettségű és kis keresetű asszony, aki a hétköznapok sokszínűségét vallja, aki toleranciát emleget, aki emberségre hivatkozik, aki megjegyzi: valamire vágyakozni és dolgozni érte, ez az igazi élmény. Higgyük el neki! Csak a szürkeség Lassan már nem is az ajánlatlista, a tévés kínálat érdekel minA liberális eszméket és szeku- láris államot képviselőknek viszont el kell jutniuk arra a belátásra, hogy eszmei és eszményi céljaik teljes megvalósításának az ideje és lehetősége még nem jött el. Hogy a szabadság hanf oztatása tisztességtelen es em- ertelen retorika, sőt gúny és csúfolódás ott, ahol félholt, mindenükből kifosztott egyházak vannak; így például a szerzetesekkel szemben. „Működhettek már szabadon, talpra hát, csináljátok!” De hol, hogyan? Az erdőben talán (pl. a szerzetesi közös életet, tanítást, gyógyítást, szociális munkát, stb.J? A mai magyar helyzet tehát, ez a keserves, nehéz átmenet, e szempontból is mindenkitől nagyon mély felelősségtudatot, elvi-eszmei tisztánlátást, de nagy kompromisszumkészséget is követel. Az egyháztól pl. a sajtóban és Parlamentben sokszor kértek mértéktartást és türelmet a kárpótlási ügyben, piedig az egyház egykori javainak és intézményeinek csak tört részét szeretné visz- szakapni működésének megkezdéséhez. Ezért az egyház es hívők társadalma is joggal várja, kéri a mértéktartást és megértést az eszmei-elvi türelmetlenséggel és gáncsoskodással szemben, addig is, míg az egyház és állam teljes szétválasztása lehetővé válik. És még egy tisztázás (vagy megnyugtatás?) a küszöbön lévő pápai látogatás kapcsán, mert az „egyház terhódítási” aggodalma ezzel összefüggésben is felmerül. A Szentatya látogatása mindig szigorúan lelkipásztori indíttatású és célú: a Legfőbb Pásztor és Atya fölkeresi, és hitében megerősíti az istentől rábízott közösséget. Magyarországon sem valamiféle „kurzus-kereszténységet” fog megcélozni és szorgalmazni, hanem olyan egyházat, amelynek tagjai nemcsak névlegesen, hanem valóban keresztények (krisztusiak), akiknek élete — csöndes sugárzásában — képes a „föld sója”, az emberiség, a magyarság „kovásza” lenni. Az igazi cél tehát — mai fogalmazásban — nem „keresztény Magyarország”, hanem meggyőzödéses, hiteles, Krisztusról tanúskodó keresztények Magyarországa, ahol senki sem másodrendű állampolgár többé, s ahol minden igaz hazánkfiának közös otthona biztosított. két, hanem az a fordulatokban bővelkedő, kriminek is beillő káosz, ami a Szabadság téri székházban töretlenül uralkodik. Távol áll tőlünk a rendőrségi vizsgálat mérlegelése, értékelése, az ellentmondások érzékeltetése, a lízingeljünk és gazdagodjunk játékszabályainak értékelése. Mindettől csömöriünk, s nem nyugtat meg bennünket az írónak egyértelműen tehetséges Hankiss Elemér magyarázkodása.. Elnökként ugyanis még elégségesre sem vizsgázott. A nagy reform gyümölcseit ízlelgettük. Ezek zömében osztályon aluliak. Sorjáznak az ismétlések. Természetesen ezt nem tüntetik fel a Rádió- és Televízióújságban. Úgy vélik, hogy feledékenyekké váltunk? Hát nagyon tévednek. Hovatovább, már csak szombat este célszerű bekapcsolni a készüléket, s ekkor is csak a filmeket érdemes megtekinteni. No ezek sem remekművek, ám mivel külhoni cégjelzésűek, legalább tisztességes, lelkiismeretes rutinra vallanak. Arra, ami nálunk sajnos, hiánycikk. Az amerikai Gyémántokat már láttuk. A francia — spanyol — olasz A hét tenger ördögéi szintén. A francia A sokk ügyes lelemény, kissé slampos feldolgozásává szelídült. Mégis: szórakoztunk. Ha el is maradt az annyira sóvárgott nemesítő katarzis... Pécsi István — Érsek Úr! Az egri püspök, 1804-től az egri érsek székében főpapok, államférfiak a kor jeles szereplői váltották egymást, betöltve hivatásukat. Kilit püspök, II. András király kancellárjaként az A ranybulla megszerkesz- tője, ő telepítette Eger mellé, Bél- háromkútra a cisztercieket. Ba- kócz Tamás, a reneszánsz úr Rómára is áhítozott Eger és Esztergom után. Barkóczy Ferenc és Eszterházy Károly a XVIII. század nagy barokk építői ebben a városban. Pyrker érsek emeli a székesegyházat, jelentős műgyűjtő, a művészek mecénása, költő. Czapik Gyula, amíg tehette, jól vívó-küzdő ellenfele tudott lenni a kíméletlen zsarnokságot gyakorló Rákosinak, a lelki diktatúra hazai megalapozójának. Innen nézve Exellenciád hogyan éli meg feladatát? Negyedik esztendeje ül ebben a székben, s miközben a Püspöki Kar elnökévé is megválasztották, nemcsak az egri főegyházmegye főpásztori hatalma, joga és kötelessége terheli, de a tanító küldetés, a romokból újjászervezés munkája is nyomja a vállát? Hogyan lehet ebben a temérdek tennivalóban fontossági sorrendet tartani, miközben éreznie kell, hogy a jézusi tanítás erejére támaszkodva kell vezérelnie nyáját? — Az egyház és az állam különválasztása óta nincs része az egri érseknek a közhatalom gyakorlásában. Az európai középkori rendben a főpapok jelentős szerepet játszottak az állam, a nemzet sorsának alakításában. Meggyőződésem, hogy ez abban az időben másokra át nem hárítható feladatuk volt az egyház vezetőinek. Hőseink és nagyjaink akadtak szép számmal. Nyilvánvaló, hogy történelmi feladatuknak meg nem felelő, szolgálatukhoz hűtlen vezetői is akadtak. Nem kell szégyellnünk ezeket sem, a jó és a rossz vegyesen történik a történelem sodrásában, de jól esik tudnunk, hogy az értékes szolgálatok messze fölülmúlják a mérlegben a mulasztókat. Nem szabad elfelednünk, hogy sem Európa, sem hazánk nem lenne ott, ahol most tart, az egyház nélkül. — Az idő azonban halad, a világ változik. A technika vívmányai által a népek közelebb kerültek egymáshoz, a pluralizmus, sokféle felfogás vált uralkodóvá a társadalmakban. Minden ország, főleg a diktátorok pusztítása után, a demokráciát, mint a legfőbb jót igényli a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje, hármas jelszava alapján: a többségi vezetést óhajtja. Az egyház benne él ebben a változó világban, itt teljesíti küldetését, melyet a Názáreti Jézustól, alapítójától kapott. A pluralista társadalom elválasztotta egymástól az egyházat és az államot, a két teljesértékű közösséget. Az egyház igyekszik tagjaiban és vezetőiben a felelősségtudatot erősíteni, a realitások szem előtt tartásával megkeresni a saját helyét korunk társadalmában: a hívő ember egyben állampolgár is. Az egyház vezetőire hárul az a feladat, hogy a társadalom nyilvánossága előtt megfogalmazzák a keresztény életeszményt, illetékességi körükön belül szorgalmazzák a keresztényi életforma megalapozását, kibontakozását. — Egy államban, amely alkotmányában biztosítja a vallás szabad működését, az egyház nem ütközik akadályokba. Ma Magyarországon az egyház a kívánt feltételekkel rendelkezik, személyi és anyagi adottságai, korlátái között. Nem fél, nem tart a nyilvánosságtól. Hitéből fakadóan búik küldetésének eredményességében. Egyetlen püspök — magamat sem kivéve — sem* riad meg a pluralizmustól, a mindennapi gyakorlattól elválaszthatatlan nehézségektől, az egyházellenes támadásoktól sem. Attól sem, ha szemléletünk, erkölcsi felfogásunk miatt konfrontálódnunk is kell. — Nem egyszer elhangzott a nyilatkozat, hogy az egyház ne politizáljon, végezze az önként vállalt oktatói-nevelői, gyógyítószociális munkát, azokon a kereteken belül, ahol és ahogyan a politika megengedi. Másrészt hangos érv nem egyszer, hogy az egyház azért sem tehet politikai nyilatkozatokat, mert különféle pártállású híveivel időlegesen sem akar szembehelyezkedni: a működő egyház szervesen benne kíván élni a társadalomban, tevékenykedni, hatni, az embereket addigi erkölcsi állapotukból kiemelni, őket az üdvösségre vezérelni. Küzdelemre kell számítania. Ön az egyik szentbeszédében az antiszemitizmus mellett az antikrisztianizmust is említette, mint a társadalomban fellépő erőt. Ez itt, ma küzdelmet, ha úgy tetszik, politikai küzdelmet tételez! És itt nemcsak az egyházi javak visszaadásáról van csupán szó. Olyan jogok gyakorlásáról is, amelyek a szekularizált világban újabb lelki terror kialakulását is akadályozhatják. Egyesek azt állítják, hogy most a marxista ideológia helyére az egyház a keresztény-katolikus világnézetet törekszik uralkodó helyzetbe hozni és ezzel korlátozni egyesek lelkiismereti szabadságát. De hát a világról csak kell lennie valamilyen szemléletnek az emberekben? Hogy fér itt össze az igehirdetés parancsa és a küzdelem az ilyen megközelítések ellen? — A most feltett kérdésre mintha az előzőekben részben már válaszoltam volna. Nem kell aggódnunk. A keresztények, de maga a papság is, akár az országban, akár az egri egyházmegyében vesszük szemügyre az állapotokat, mindig is megtalálták az együttműködést, a közös munka területeit. Az egyház mindig kivette a részét az oktató-nevelő munkából, a távozó nemzedékek gondozásából, a rászorulók megsegítéséből. Ez párhuzamos és harmonikus kötelességteljesítés minden civilizált államban. Ez nem jelenti azt, hogy az egyház a politikai életben is részt akar vállalni. Mint a feltett kérdésben is elhangzott: az egyház a különféle pártállású híveivel szemben ugyanazt a küldetést teljesíti. Ebben a hivatásában a pártérdekek korlátoznák. — Ugyanakkor minden keresztény hívő számára, a keresztény igazságokat hirdető, a keresztény érdekek, értékek védelmét szolgáló politikai irányt ajánl, tiszteiében tartva a lelkiismeret szabadságát. Az állampolgári kötelezettségek teljesítése keresztény kötelesség, például a választások alkalmával, ahol a püspök és a hívő egyformán részt vesz a demokratikus közhatalom megteremtésében. E kérdés egészéhez hozzátartozik a már sokszor hangoztatott deklaráció: az egyház nem törekszik sem hatalomra, sem vezető gazdasági szerepre, ezért a keresztény kurzus ismételten elővett vádját más is nevetségesnek tartja, magam is hamisnak ítélem. — A hazai lelkipásztori tevékenységet a pápa, II. János Pál látogatása bizonnyal erősíteni fogja. Magunk is hisszük, hogy ez a kegyelmi hadjárat lelkesedéssel és sikerrel végződik. Kezdete lesz a megújhodásnak. Ez a tisztulást is magával hozza, a lezáratlan problémák gyors vagy gyorsabb rendezését? — Ez nem hadjárat, de lelkipásztori út, igehirdetés, ima, találkozás. Minden bizonnyal hazánkra irányítja a világ és Európa figyelmét. Ezért most a világ sorsának alakításában akkor vállalunk szerencsés szerepet, ha egyénileg, társadalmilag az európai mérték és stílus szerint veszünk részt benne. Mint püspök és mint katolikus vallom, hogy az egyház fejének igehirdetése, velünk mondott imái, találkozásai nem múlnak el nyomtalanul, az elmúlt negyven év viszontagságait feledtetni-gyógyítani fogják. Jól esik majd hallani és látni a tömegtájékoztatás, a rádió, a tévé, a sajtó segítségével a pápa minden magyarországi megnyilatkozását. Kívánatos lenne ugyanakkor, ha a hívő és elkötelezett keresztény legalább egy helyszínen bekapcsolódna ebbe a találkozásba, másrészt a valóban karizmatikus személlyel való közvetlen találkozás olyan élmény, amit nem pótolhat semmi. Mindezt azonban nem szabad politikai célok szolgálatába állítani. — Négy éve él Egerben. Sokat utazik. Itt, itthon — tudjuk — meghitt kapcsolata van a közelében élő hívőkkel. És a várossal, a társadalommal, a városban most alakuló-berendezkedő közhatalommal? Egyáltalán, hogyan érzi magát ebben a barokk városban? — Életem papi szolgálata ez alatt a négy év alatt sem változott meg. Maradtam Isten igéjének hirdetője, kegyelmének közvetítője. Próbálom egyházmegyém keresztény népét segíteni szolgálatommal. Valahányszor ezt tehetem, jól érzem magam. Sosem éreztem, hogy felesleges lenne élnem, fáradoznom, a magam életét élem és keresztjét hordozom. — A legnagyobb kereszt számomra, hogy ilyen kevés létszámú az én papi közösségem, és ezen belül kell személyi kérdésekkel foglalkoznom. El kell látnom az egyházmegyék közötti és a nemzetközi kapcsolatokból adódó feladatokat is. Kereszt az is, hogy anyagi adottságaink között nem úgy tudok annyi segítséget adni, ahogy szeretném; a hívők és a külföldi jótékonyko- dók irányában őszinte és igazi hálát érzek adakozó szeretetü- kért. — Mindezekkel együtt örülök, hogy életem eddig megtett hat évtizedében mindig Gazdámnak, az Örökkévalónak szándékai szerint igyekeztem élni. Köszönöm mindazoknak, akik ebben mellettem voltak, vannak, lesznek, egyházam és hazám érdekében. A Szent István által 1009-ben alapított egri püspökség története, jelenlegi állapota: felhatalmazás, jog és kötelesség, szolgálat. A püspök vállalja ezt az örökséget, aki Kőszeg plébániájáról érkezett. Itt és innen más a látóhatár. Megválaszolni kényszerít sorsdöntő kérdéseket, sorsdöntő hónapokban. Erőt és egészséget kívánunk a főpásztornak, a tanítónak. Isten kegyelmével vezérelten tegye kötelességét. Amit ma, holnap, holnapután is, mint eddig, a lelkiismerete határoz meg. Farkas András Dr. Koncz Lajos HANG-KÉP 1
