Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-20 / 169. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. július 20., szombat Hogyan lehet biztosítani a nemzetiségek jogait? Egri képviselő — genfi tanácskozáson A jugoszláviai polgárháború nyomasztó hírei közben rendeztek Svájcban emberi jogi és kisebbségi kérdésekről konferenciát. A tárgyalóasztalhoz ültek, hogy békés eszközökkel tisztázzanak olyan problémákat, amelyek háborús veszélyeket rejtenek magukban. A hirtelen oly törékenynek látszó kelet-európai egyensúly fenntartása minden résztvevőnek fontos volt, de ezen túl hazánk — sajátos helyzete miatt — különösen érdekelt volt a megbeszélések sikerében. Egy magyar hatpárti parlamenti küldöttség is részt vett ezen az eseményen, amelyet dr. Lukács Tamás egri képviselő, az emberi jogi és kisebbségi bizottság alelnöke vezetett. A napokban tért vissza a tárgyalássorozatról, s utána tettük fel számára kérdéseinket. Dr. Lukács Tamás: Az európai felelősség közös — Mi volt ennek a konferenciának a célja, s milyen légkörben zajlottak a tárgyalások? — Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet genfi konferenciája volt, amely három szinten zajlott. Az első a kormányküldöttségek munkája, a második a parlamenti delegációké — amelyek megfigyelői státuszt kaptak —, a harmadik pedig a társadalmi szervezeteké. Az egész tanácskozásra rányomta a bélyegét a jugoszláviai helyzet, ennek következtében polarizálódott a harmincöt ország. Az ottani események több országra bénítóan hatottak, s inkább a „minimálelv” irányába igyekeztek elvinni a tárgyalásokat. Más országok — többek között hazánk is — azt az álláspontot képviselték, hogy éppen arra figyelmeztetnek az ottani történések, hogy ki kell dolgozni a helsinki folyamatnak azt az ellenőrző rendszerét, amely megelőzi az ilyen konfliktusokat, és hogy az aláírt szerződések számonkérhe- tők legyenek. Tehát a nemzetiségi konfliktusok ne csak utólagosan regisztrálhatók, de megelőzhetők is legyenek. — Milyen megbízatással utaztak Svájcba, s hogyan láttak munkához? — Gyakorlatilag mi az Entz Géza államtitkár úr által vezetett kormánydelegáció tevékenységét erősítettük meg. A hatpárti küldöttség reprezentálta azt, hogy a nemzetiségi és a kisebbségi kérdésekben e politikai erők között egyetértés van. Egyrészt erre jó egy ilyen parlamenti bizottság. Hozzáteszem, hogy nem sok ország élt ezzel a lehetőséggel. Másrészt abban segítettük a kormányküldöttséget, hogy a plenáris ülések ideje alatt találkozókon vettünk részt. így — eléggé erőltetett ütemben — tíz ország küldötteivel tárgyaltunk. Szakértői szinten egyes részkérdéseket megvitattunk, különféle álláspontokat fejthettünk ki. Ilyenkor nemcsak a végső szövegezésre lehet figyelni. A nemzetközi dokumentumoknak a legsebezhetőbb pontja éppen az, hogy egy 35 ország által elfogadott szerződésben a „minimum normák ” és a mindenki számára kifogástalan megfogalmazások szerepelnek. A mi véleményünk szerint azokban a térségekben, ha valóban kezelni akarjuk ezeket a problémákat, ahol a legnagyobbak a feszültségek, nem elégségesek ezek a normák. 1990-ben Koppenhágában a helsinki folyamatban résztvevő államok már aláírtak egy dokumentumot. A mostani kérdés az volt a jugoszláviai események fényében, hogy a koppenhágai dokumentum jogi és ellenőrzési részét fejlesszék-e tovább, vagy pedig ezt a következő, a moszkvai kongresszusra hagyják. Hazánk külpolitikai váltást igyekszik — hatpárti egyetértéssel — megalapozni. Véleményünk szerint ki kell építeni a nemzetközi ellenőrzés rendszerét, melyben a kisebbségi jogsérelmek akár nemzetközifórumokon is orvosolhatók. Az elméleti kérdésekben eléggé eltérőek az álláspontok, a magyar jogtudomány által kidolgozott kollektív vagy közösségi jog elméletét e\ég sok támadás éri. Hozzáteszem, hogy például az amerikai küldöttség vezetője már bizonyos csoportjogokat elismert. Az elmélet szociológiai háttere abban áll, hogy egy közösség nem azonos az egyes emberek „halmazával,” hanem szerves egység. — Hazánk a történelmi okok miatt a többi európai országtól eltérő földrajzi és etnikai helyzetben van. Hogyan lehet ezt a különbséget megértetni az alapvetően más körülmények között élő államokkal? — Az európai lehetőség és felelősség közös. Hazánk az érdeklődés középpontjába került azáltal, hogy a finneken kívül egyedül nálunk készülünk arra a közeljövőben, hogy az alapvető kisebbségijogokat törvényben rögzítjük. Ez a munka rendkívül nehéz, annál is inkább, mert a világ figyel rá. Külföldi útjank során ezért is igyekeztünk segítségül megnyerni nemzetközileg ismert professzorokat. Az Európa Tanács több szakértője elvállalta, hogy a bizottságunk mellett működik a törvényelőkészítésben. Már a román fél is kérte tőlünk ezt a törvénytervezetet, s a cseh és szlovák félnek is ígéretet tettünk, illetve a határon túl élő magyarság minden szervezetének, hogy eljuttatunk hozzájuk egy- egy példányt. Nem mozdulatlanok az álláspontok, például a román küldötteket is meglepte, hogy tárgyalás közben közöltük velük, hogy a saját román parlamenti csoportjuk Bécsben július 4-én aláírta azt a szerződést, amelynek a 40. cikkelye elismeri a közösségi jogokat. A román fél válasza erre azt volt, hogy a parlamenti képviselők szabadok, tehát Romániában erről többféle nézet létezik. Az egyik komoly kérdés tehát az volt, hogy miként kezelhetők a közösségi jogok, s milyen garanciák nyújthatók egyénnek és közösségnek. Mi lényegesnek látjuk, hogy jogosultak legyenek az anyaországgal való kapcsolat- tartásra. Ennek módját és lehetőségét kell — garanciaként — a belső jog részévé átalakítani. Arra készülünk — anélkül, hogy a másik féltől elvárnánk —, hogy olyan törvényt alkossunk, amely nemcsak a nemzetközi minimumnak felel meg, hanem többek között az emberi jogi bíróság idevonatkozó gyakorlatát is figyelembe veszi. — Ezek szerint nemzetközi tárgyalásaink és a belső törvény- alkotási folyamatunk logikája összefügg egymással. Ezekkel az eszközökkel meg tudjuk-e értetni, el tudjuk-e fogadtatni nézőpontunkat? — Úgy érzem, nagy volt a felelősségünk a tárgyalások során, éppen azért, mert — furcsa módon — a környező országokból (kivéve a Cseh és Szlovák Köztársaságot^ a magyar szervezetek nem képviseltethették magukat. Legalábbis kormányzati és parlamenti szinten nem, mert például a társadalmi szervezetek kongresszusán Tőkés László felszólalt. A jugoszlávokkal való kétoldalú tárgyalás során is — úgy érzem — képviselhettük, ami a vajdasági magyarok kongresz- szusán elhangzott. Furcsának találtuk, hogy úgy próbálták a konfliktust beállítani, mintha a nemzetiségi kérdésnek ehhez semmi köze nem volna. Egyes országok igen eltérő tárgyalási pozíciót fogadtak el, mert például az amerikai féllel azt kellett megértetni, hogy mi az a nemzetiségi kérdés. Számukra kezelhetetlen ez a fogalom. Mondhatnám azt is, hogy boldog emberek, hogy ilyesmivel nem kell szembenézniük. Olyan példát kellett fölhozni, hogy képzeljék el, miszerint az indiánok az őslakosok, ezért a többieknek kevesebb joguk lenne, mert később vándoroltak be őseik. — Az, hogy már háborús konfliktus is tört ki Európában ilyen háttérrel, nem siettette-e a megoldás keresését? — Elsősorban a belső jogban lenne jó megfogalmazni a garanciákat. Az igazi előrelépés, áttörés pedig abban áll, ha az országok alávetik magukat egy ellenőrzési rendszernek, ha közvetlen nemzetközi bírósághoz lehet fordulni egyéni vagy csoportos hátrányos megkülönböztetés miatt. Ez történt például a szlovák nyelvtörvénnyel, amelyet az Európa Tanács külön is vizsgált. A rendszer így hatékony lehet. A koppenhágai egyezmény mögött nem állt ilyesmi. A kisebbségi és emberi jogi kérdésekben és a határon túli magyarság problémájában a hat parlamenti párt között teljes konszenzus alakult ki. Ezért lényegesen hatékonyabbá válik a magyar politika. Sokan meglepődtek például, amikor a genfi konferencián ó franciák és a magyarok közös javaslattal álltak elő. Mondanom sem kell, hogy ezekben a kérdésekben ők azelőtt soha nem voltak partnereink. — Közelebb kerültek-e a magyar elképzelések ahhoz, hogy az európai gondolkodás részévé váljanak? — Minden politika annyit ér, amennyire hiteles. Ezt minden ország küldöttségének el kell fogadnia. Abban is történt nagy áttörés, hogy kevésbé próbálkoznak hamisításokkal. A román fél például kiadott egy fehér könyvet, amiben nem kevesebbet állítottak, mint azt, hogy 6 995 magyar professzor dolgozik Romániában. Az amerikai küldöttség magyar származású tagja azonnal cáfolta ezt az adatot. Ilyen megoldásoknak nem lesz létjogosultságuk nemzetközi konferenciákon. A németekkel folytatott kétoldalú tárgyalások során hangzott el először, hogy az európai kisebbségek kérdésének megoldásának nincsenek meg az anyagi garanciái. Ezért nemzetiségi alap létrehozása szükséges. Valóban, önmagukban a jogi garanciák még keveset érnek. — Nem értették vagy magyarázták félre a környező országok küldöttei a magyar megfogalmazásokat? — Az ember ilyenkor mindig vigyáz arra, hogy egyértelmű legyen az álláspontja. Lehet történelmi és erkölcsi ítéletünk Trianonról, de semmiképpen sincs megoldás Európában a határok bármiféle átrendezésére. Bizonyos autonómiák megszerzésével, vagy visszaállításával lehetséges megoldást találni, különösen akkor, ha a kialakuló nemzetközi jogrendszerben az anyaországgal való kapcsolattartás zavartalan. Ekkor lehetséges békésen egymás mellett élni. Elég különös álláspont az, ha valaki azt állítja, hogy Európa egységét kívánja, ugyanakkor egyes országoktól hermetikusan elzárkózik, vagy nem a nemzetközi normák szerint biztosítja a jogokat. Felállítható tehát egy olyan modell, amelyben meg lehet határozni, hogy milyennek kellene lennie a nemzetiségi politikának Európában. Ezek után nem az lesz a kérdés, hogy önmagát egy ország nemzetiségi vagy nemzeti államnak tekinti-e, hanem az, hogy tartozni kíván-e Európához. A starthelyzete mindenkinek más, de erről senki sem tehet. El kell döntenie, hogy kí- vánja-e az európai közösség normáit. Nagyon megkínlódunk még a megoldás megtalálásáig. — Milyen élményekkel tért vissza, milyennek találta a svájci miliőt, a delegáció fogadtatását? — Rendkívül jó hangulatot teremtettek részünkre a Svájcban élő magyarok. Segítették a munkánkat, külön rendezvényeket tartottak, felvilágosító kiadványokat nyomtattak. Különböző nyelveken adták tudtul a kongresszus küldötteinek a magyarok valós helyzetét. Nagyon tisztességes, szép munkát végeztek. Reméljük, Moszkvában úgy folytatódik ez a genfi kongresz- szus, hogy megállapodás születik: Európában csak úgy előzhetők meg a Jugoszláviához hasonló helyzetek, ha — egy hatékony ellenőrzési rendszer mellett — kiteljesednek a nemzetiségi jogok. Gábor László Mire jó a gyergyói pálinka meg az egri bor? Beszélgetés a testvérváros műszaki küldöttségének tagjaival Úgy látszik, mégsem tört meg a tavalyi nagy lendület. A Hargita megyei Gyergyószentmiklós követei egyre-másra érkeznek Egerbe. Viszonozzák az itteniek látogatását. Legutóbb, júniusban a MTESZ küldöttsége járt Erdély szívében, dr. Kovács Jenőnek a Mátra — Nyugatbükki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság nyugalmazott vezérigazgatójának vezetésével. Július elején pedig öt gyergyószentmiklósi műszaki szakember járt Egerben, az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság ottani szervezete képviseletében. Itt-tartózkodásuk negyedik napján, némi egri tapasztalattal a tarsolyukban nyilatkozott lapunknak Elekes Jó- zsa Márton, egy vállalat főmérnöke, Nagy István, a faipari gépgyártás kéviseletében, Cs. Szabó József agronómus, Bakos Sándor öntő üzemmérnök, illetve Minier Ga'borvegyészmémök és környezetvédő. Az eszmecsere mindegyre a gazdasági kapcsolatfelvétel körül forgott, jóllehet, a vendégek jogosítványa nem erre szólt. Hiszen a műszaki tudományos együttműködés is éppen eléggé biztosítaná az előrelépést. Ám, ha távlatokban gondolkodunk, érdemes felrajzolni a perspektívákat. Erdély természeti kincsekben gazdag, az ottani ipar piacot keres, csakúgy, mint a mienk. Nem lebecsülendő lehetőség a szakemberek cseréje sem, de az oktatásban, a műszaki egy- gyüttműködésben is érdekeltek vagyunk. De hogyan látják mindezt barátaink? — Elöljáróban kérem, mutassák be a MTESZ gyergyói társ- szervezetét! E. J. M: — Az Erdélyi Tudományos Társaság 1990. március 10-én alakult. Az első ülésen már részt vett a gyergyószent- miklósiak küldöttsége. Fiókszervezetünknek körülbelül hatvan tagja van, és nyolc szakosztályunk működik. A célunk elsősorban a gyergyói műszaki értelmiség tudásszintjének az emelése — ezt magyar nyelven akarjuk előírni — és a kapcsolattartás az anyaország műszaki értelmiségével. Mi kezdeményeztük a kapcsolatot, erre a Heves megyei kollegák azonnal válaszoltak. Véleményem szerint őrömmel fogadták szándékunkat. Ezt követte a MTESZ-küldöttség látogatása. Most, ittjártunkkor pedig már konkrét megállapodások is születtek. Magam az ÉMTgyergyói szervezetének elnöke vagyok, és az öntészeti szakosztálynak a vezetője is. Most tehát az egri öntödében is jártunk, ahol tárgyaltunk Hubai János igazgató úrral. A készség mindkét részről fennál a gazdasági együttműködésre. Jelezték, hogy öntészeti nyersanyagokat szeretnének Romániából behozni, s öntvényeket eladni, mi ezt közvetítjük. — Ok tehát piacot keresnek? — A cégeink törekvései hasonlóak. Az ismerkedés az első. Beszéltünk a szakemberek kölcsönös látogatásáról, ami a legkézenfekvőbb. Aztán következhet a kereskedelem, az árucsere. — Milyenek a gyergyói és az egri öntöde adottságai? Említette, hogy mindkét cég eladni akar... — A problémák hasonlóak. Ám — ne vegyék szerénytelenségnek — más a két vállalat léptéke. Az egri havi háromszáz tonnás kapacitású üzem, a mienk havi kétezer tonnát termelhet. A gépesítettség is eltérő. — Az önök cége korszerűbb, vagy az egykori elképzelésekhez igazodó, úgynevezett mammut- üzem? — Mindkét megjegyzés igaz. A gépesítettség foka magasabb, de a gondjaink is nagyobbak... Szerencsére értékesítési problémáink nincsenek, mert a termékeink alacsony ára miatt versenyképesek vagyunk a román piacon. Mondják, a kelet-európai olcsóság titka többnyire az, hogy keveset fizetnek az embereknek, de mi nagyon olcsó nyersanyagot is használunk. Egy szintetikus előállítási módszerrel csak acélhulladékból dolgozunk, ami a piacon ma a leggazdaságosabb. Ez rengeteg gonddal is jár, mert ugyanazt a minőséget kell produkálni, mintha nyersvasból gyártanánk. — Vajon, ha a faipart, vagy a faipari gépgyártást nézzük, ugyanilyen következtetésekre juthatunk? N. /: — Egerben sikerült két faipari üzemet meglátogatni, az erdő és fafeldolgozó gazdaság fűrészüzemét és gépgyártó üzemét. Az itt látottakról azt mondhatom: műszaki szempontból az üzemek messzemenően fejlettebbek, modernebbek. A MTESZ faipari szakosztályával való együttműködésünk talán lehetőséget ad a szakemberek továbbképzésére is. Az igény megvan. Bátran be kell ismerjük, óriási lemaradásunk van a technológiát illetően. A nyersanyagból az adottságaink sokkal jobbak, ám nem tudom, hogy az anyagi hátteret hogyan sikerül megteremteni a fejlődésre. Addig is a a szaknyelv ápolása az egyik legfontosabb teendőnk. Mi a társaságon belül csak szakemberek vagyunk, de javasolni fogjuk a korszerű technológiát az itt látottak alapján. — Milyen tapasztalatokkal tér haza az agronómus, a tudományos kutató? Mi a különbség és a hasonlóság a két vidék mezőgazdasága között? Cs. Sz. J: — Tréfásan szólva, a mezőgazdasági bartellkereske- delemről csak úgy beszélhetnénk, ha a gyergyói burgonyából pálinkát főznénk, s azt cserélnénk el egri borra. De komolyra fordítva a szót. Lényegesen különböznek a két vidék természeti adottságai: nálunk a burgonya, itt a szőlő a fő termék. Inkább a szakmai tapasztalatcseréknek, diákkapcsolatoknak vannak perspektívái. Magyarországgal korábban is volt együttműködésünk; mezőgazdasági területen a pannon agráregyetemmel, Keszthellyel, Kaposvárral. Tavaly az egyik hevesi iskolából jöttek hozzánk a gyergyószentmiklósi mezőgazdasági szakközépiskolába egy hétre diákok. Most az Egri Csillagok Termelőszövetkezettel vettük fel a kapcsolatot. A megjegyzésem ellenére, lehet, hogy közvetíteni tudunk a boruk értékesítésében. — Lenne igény az egri borral — Hogyne! — mondják kórusban és nevetve. — A legfőbb akadálya a lei konvertibilitásának hiánya, amelyben — ha az ígért hitelek megérkeznek — elmozdulás várható. S érdemes figyelembe venni azokat az adó- kedvezményeket, melyekkel román rendeletek a vegyes vállalatok alapítását támogatják. Cs. Szabó József még megjegyzi: — Rövid volt az idő a tudományos kapcsolatok felvételére Egerben ez alkalommal, de remélem, erre még lesz mód. — Milyen benyomásokat szerzett a környezetvédelmi szakember? M. G — A miénk az ország egyik legszebb megyéje természetvédelmi szempontból is. Lehetne, vagy reméljük, hogy lesz idegenforgalmi szempontból is. A Gyilkos-tó és a Békás-szoros Hargita megyében van — kiemeltterületek. Mégis: negyvenöt esztendőn keresztül nem épült szálloda. — A környezetvédelemnek voltak-e hagyományai? — Szólam volt. A létező, nagyon komoly problémákat nem lehetett kimondani. Tavaly augusztusban alakult meg a környezetvédelmi hivatal. A mi központunk Csíkszeredán van. Any- nyit elértünk: most már minden új beruházást véleményezünk, környezetvédelmi szempontból ellenőrzünk. Nálunk minden ipar szennyező. Sok a teendőnk, és a felelősségünk nagy. Sajnos, az elveink megvédésére túl sok pénzünk nincs. A levegőnk viszont tiszta fenn, a Kárpátokban. Meg lehet próbálni! (A kedves invitálás — úgy vélem — nemcsak a környezetvédőknek szól, hanem azoknak az egrieknek, Heves megyeieknek, akik a testvérvárosi kapcsolatok ápolásában részt vállalnak.) Bakos Sándorhoz, aki szintén öntödei szakember, ipari tervezéssel foglalkozik, már csak egy kérdésem van: — Mi az, ami a mostani egri látogatás programjából kimaradt? Amit legközelebb bepótolna... A válasz hirtelen és egyértelmű: — Szeretnék alaposan megnézni egy magyar műszaki, technikai könyvtárat! — Köszönjük mindannyiuk- nak. Viszontlátásra! Jámbor Ildikó
