Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-02 / 153. szám
MEGYEI KÖRKÉP 3 P, 1991. július 2., kedd Hatvani tűzoltósiker Június 27. és 29. között Kaposvárott rendezték meg az Állami Tűzoltók országos versenyét, a gróf Széchenyi Ödön-ku- pát. Ezen 24 csapat vett részt. A verseny szép Heves megyei sikerrel zárult, miután szűkebb hazánk csapata második helyezést ért el. Az úgynevezett egyéni ösz- szetett versenyben a hatvani tűzoltóság dolgozói közül kiemelkedően szerepelt Farkas Gábor, Szelezsán Béla és Püspöki Péter. Együttműködési megállapodás Mint lapunkban beszámoltunk róla, a múlt héten öt napon át a szlovákiai Losonci Autójavító Vállalat gépjárműveiből tartottak nagyszabású bemutatót Egerben, az Agroker Vállalat központjában. Ezt követően együttműködési megállapodást kötött a két cég. Ennek lényege, hogy az említettek megegyeztek abban, a losonciak haszongépjárműveinek és felújított termékeinek kizárólagos forgalmazója Magyarországon az Egri Autó- ker Vállalat. Arról is döntöttek, hogy a közeli napokban Losoncon közös gazdaboltot nyitnak. A kézrátétes gyógyításról A hét végén, pénteken, szombaton és vasárnap Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban Eszköztelen gyógymódok címmel előadás-sorozatot rendeznek. Pénteken délután 5 órától Biegelbauer Pál természet- gyógyász válj a az érdeklődőket, aki megismerteti a résztvevőket az úgynevezett kézrátétes gyógyítás rejtelmeivel. Hevesen az elnökség Soron következő kihelyezett ülését tartja szerdán délelőtt a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezetben a Heves Megyei Agrárérdekvédelmi Szövetség elnöksége. A testület megvitatja a szűkebb hazánkban működő termelőszövetkezetekben folytatott növénytermelés és állattenyésztés helyzetét, idei tapasztalatait. Javaslatot tesznek arra, hogy az elnökség sajátos eszközeivel segítse elő, hogy a nagyüzemekben levő tagság átfogó képet kapjon az ágazatban kialakult helyzetről, a helyi feladatokról. Környezetvédelmi tábor Nagykökényesen Július 22-től 27-ig első alkalommal szervez környezetvédelmi tábort általános iskolásoknak a Hatvani Városi Művelődési Központ. Mindezt Nagykökényesen az erdőben, egy vadászkúriában rendezik. Szó lesz a víz-, a levegő- és a talajvédelemről, Magyarország természetvédelmi tájairól, a trópusi őserdőkről. Az előadásokat vetítésekkel teszik szemléletessé. Ezenkívül természetesen sportolási lehetőségeket is biztosítanak. A program a jászberényi állatkert megtekintésével zárul. Jelentkezéseket július 15-ig még elfogadnak. Elmarad az előadás-sorozat Lapunk tegnapi számában közöltük, hogy elsejével az egri szép- asszony-völgyi szabadtéri színpadon kezdődik az Egri nyár ’91 rendezvénysorozata. Sajnos, az idei szezonra meghirdetett műsorok ezen a helyszínen elmaradnak. Szíves elnézést kérünk Olvasóinktól, de az említett programot szervező műsorrendező iroda, a BalneoTours nem tájékoztatta erről időben szerkesztőségünket. Munkatársunk a rádióban Szerdán délután fél 3-kor a Petőfi rádióban fél órán át Mint az apostolok címmel Moldvay Győzőnek, lapunk munkatársának verseiből hallhatnak összeállítást. Ez alkalommal megszólalnak azok a külföldi irodalmárok is, akik a szerző verseskötetének premierjén jelen voltak, így Zas Lóránt, illetve Kannás Alajos. A város polgármestere — kél rádiós, Krass«) László és Paulovits Ágoston társaságában — elindítja a szignált... „Önök a Rádió Eger műsoráthallják...” Az első adás műsorvezetője: Szegedi Erzsébet (Fotó: Gál Gábor) Gyalogosokat ütöttek el Halálos baleset Balatonban és Szihalmon Június 29-én a hajnali órákban Heves külterületén Molnár István jászszentandrási lakos az általa vezetett személygépkocsival az útárokba hajtott. A baleset következtében a kocsi vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos serülést szenvedett. Az anyagi kár körülbelül 35 ezer forint. Ugyanezen a napon a délelőtti órákban Balaton belterületén Molnár Ferenc helyi lakos személygépkocsijával elütötte az útpadkán gyalogosan haladó, balatoni Háta Emilnét. Utóbbi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. A késő éjszakai órákban Szihalom belterületén Boros Eé/er miskolci lakos személygépkocsijával elütötte a mezőszemerei Fodor Andreát, aki gyalogosan vele szemben az úttest közepén haladt. Fodor Andrea a helyszínen életét vesztette. Az anyagi kár körülbelül 300 ezer forint. Június utolsó napján, a déli órákban Lőrinci és Heréd között Takács Dezső hatvani lakos az általa vezetett mezőgazdasági vontatóval összeütközött Barnás István József szentendrei lakos személygépkocsijával. Barnás István József nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg felesége nyolc napon belül gyógyuló köny- nyű sérülést szenvedett. Az anyagi kár körülbelül 200 ezer forint. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. A vállalkozókért Zagyvaszántón (Folytatás az 1. oldalról) A jövőben pedig telefonos játékokkal is szórakoztatják majd azokat, akik erre a sávra állítják be a készüléküket. Minden rétegre gondolnak — így többek között a kertbarátokra, a sport szerelmeseire, a városvédőkre, a zenerajongókra egyaránt —, s természetesen ehhez mérten keverik majd a „hangturmixot”, amelyben nagy szerepet kap a zene: a divatslágerek éppúgy, mint a nosztalgiaszámok, vagy a dzsesszegyüttesek dallamai, netán a népzenészek dalai. Az első adás szerkesztője és műsorvezetője Szegedi Erzsébet, aki rutinos magabiztossággal irányította a műsort. Ebben a „per- gésben” köszöntötte az „avatóvendéget”, dr. Ringelhann Györgyöt, akit egyebek között a város aznapi eseményeiről faggatott, majd pedig arról kérdezett, hogy „milyen lehetőséget lát a helyi rádiózásban”. Az „élőben” készült riport után hangzott el a városi rendőrkapitány sajtó- tájékoztatójáról szóló tudósítás, majd egy énekesportré következett: Komár László beszélt a zenéről és kedvenc lemezeiről, amelyek közül az egyik CD-ko- rong már forgott is a lejátszón... Közben a stúdió előterében „puskáztak” a következő napok műsorvezetői és munkatársai: színészek, újságírók, városi tévések. A második nap „ügyeletese” Sziki Károly. A Gárdonyi Géza Színház művésze ezúttal új szerepkörben, műsorvezetőként debütál. — Mit kínál a mai két órában? — Bár a Rádió Eger politika- mentes műsort ígér, nem „hagyhatom szó nélkül” a szovjet csapatok kivonulásával kapcsolatos Toyota mentőautó Hatvanban Pár évvel ezelőtt még szenzációnak számított, ha valamelyik városban az Országos Mentő- szolgálat gépkocsiparkját egy- egy Mercedes autó bővítette. Ma pedig már az sem számít ritkaságnak, hogy a megyei mentősök a legújabb japán Toyotákkal teljesíthetnek szolgálatot. Csendes, családias légkörben zajlott le tegnap Hatvanban az az ünnepség, ahol dr. Kozma József, a Heves Megyei Mentőszolgálat igazgató-főorvosa adta át bajtársainak az Egerben kitűnőre vizsgázott, a legkorszerűbb berendezésekkel ellátott Toyota mentőautót. Nem sokáig pihent a garázsban a legújabb szerzemény, hiszen az avatást követően két súlyos beteget láttak el az ügyeletben lévők. A hírek szerint még az idén folyamatosan érkeznek Toyota gépkocsik a megyébe, hogy felváltsák a kiöregedett, több tízezer kilométert futott, a mai követelményeknek már nem mindenben megfelelő Nysa kocsikat. Az osztrák kapcsolat Huber-hét Egerben Mától egy héten át „vendégeskedik” az egri Aranypók üzletben a a Huber Tricot. A neves osztrák konfekcióipari vállalkozás képviseletei és boltjai egész Nyugat-Európát behálózzák, de jelen van termékeivel például a kanadai, a mexikói, a ciprusi és a görög piacon is. Hogyan jött létre az egri kapcsolat? Erről kérdeztük Vincze Bertalannét, az Aranypók üzletvezőjét. — Másfél évvel ezelőtt tartottak az osztrákok egy szakmai tájékoztatót a Fórum Hotelban, ahol rögtön megtetszettek a Hu- ber-termékek. Azonnal tárgyalni kezdtünk, és komoly áralku után sikerült üzletet kötni. — Az árak viszont még így is elég magasak. Mit kap cserébe a pénzéért a vevő? — A Huber fehérneműi, ingei, trikói, szabadidőruhái valóban nem tartoznak a legolcsóbbak közé, egy bugyi például háromszáz forint, egy blúz ezerötszáz forint, egy pizsama ezerhét- száz forint körüli áron kapható. Ám ezért a pénzért olyan divatos árut kap a vásárló, amely a minőségét hosszú ideig megőrzi. Érdemes számolni, mi éri meg jobban: a lengyelpiacon venni „egyszer használatos” cuccokat, vagy beruházni valami márkás, megbízható öltözetbe. Régi közhely, hogy az olcsóbb valójában drágább... Egyébként már több mint egy éve forgalmazzuk az osztrák termékeket, és az ár ellenére is folyamatos a kereslet. — Minden új kapcsolat zökkenőkkel jár az üzleti életben is. Túl vannak-e már ezeken? — Lekopogom, de eddig semmilyen probléma nem volt köztünk. Osztrák üzletfeleink fantasztikus partnerek: korrektek, minden határidőt pontosan betartanak, s az adott szó náluk legalább annyit ér, mint egy aláirt szerződés. Célratörő munka stílusban dolgoznak, felesleges tiszteletkörök nélkül — bizony, lehet tőlük tanulni... — Mennyivel nyújtanak többet a ma kezdődő akcióval, mint egyéb, „ normális ” napokon ? — Természetesen van külön Huber-kirakatunk, és benn az üzletben ezúttal a cég szinte a teljes választéka kapható, méghozzá kedvezménnyel. hétvégét, illetve a jugoszláviai eseményeket. Ezzel kapcsolatban például elmondok egy gondolatébresztő Remenyik-verset. S bemutatom majd a műsorban Mandics György legújabb könyvét, azután vendégem lesz két népzenész, a Németországban, Romániában járt Szabó Viola és Fajcsák Attila. S természetesen, szívesen elbeszélgetek a hallgatókkal is, ha felhívnak bennünket az adás alatt... Bizonyára megteszik, mert már ez első nap délelőttjén csengett a telefon, hogy mikor is kezdődik a műsor a helyi adón, amelyet — lám, a kíváncsiskodó-ka- jánkodó egri polgár már évődő titulust is fabrikált — egy baráti beszélgetésben egyszerűen csak „a vezetékes rádió unokájának” becéztek. S ez nem rossz jel... Szilvás István Alapítvány a diákokért Az alapfokú oktatás színvonalának emelése, az idege- nyelv-tanítás hatékonyságának növelésére, valamint a tanárok szakmai színvonalának elmélyítése céljából a gyöngyösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola létrehozta a „Jövőnkért” alapítványt. Célja, hogy a már ismert módszereket alkalmazzák, felhasználják, az általános iskolák matematikai, számítástechnikai képzését fejlesszék, s lehetőséget adjanak az érintett tanároknak, hogy az idegen nyelveket mihamarabb elsajátítsák. Az alapítvány jelenlegi vagyona tizenötezer forint, s ha valaki adakozni kíván, azt a Magyar Hitelbank Rt. Gyöngyösi Igazgatóságánál teheti meg, a számlaszám: 352- 88882-7090. A zagyvaszántói önkormányzat a közelmúltban megtartott ülésén úgy döntött, hogy a falu ellátásának javítása érdekében segítséget nyújt a vállalkozóknak. Ennek értelmében a 21-es számú út mentén ötéves időtartamra telkeket ad bérbe, négyzet- méterenként igen alacsony áron, negyven forintért. Ha eladásra kerülnek a területek, elővásárlási jogot is biztosítanak a vállalkozó kedvűeknek. A Mátra-Bükki Intézőbizottság gondozásában az idén először adtak ki olyan naptárt, amelyben a magyaron kívül angol es német nyelven olvashatnak sok-sok információt a hazai és külföldi turisták. A praktikus, jól szerkesztett, könnyen áttekinthető műsorfüzetet lapozgatva egészen késő őszig bárki — korra és nemre való tekintet nélkül — talál kedvére való kikapcsolódást Heves és Borsod megyében. A teljesség igénye nélkül ragadunk most ki néhány, nemzetközileg is rangos eseményt. A bogácsi lakodalmas hagyományait elevenítik fel a helyiség fürdőszínpadán a hét végen, és még júliusban is néhányszor. NemzetNapjainkban már tíz teleknek van gazdája, s további tizenöt vár bérlőre. Valamennyit üzletek nyitására, szolgáltató jellegű tevékenység céljára szánják. Ily módon töobek között lesz a faluban diszkontáruház, autószalon, autóbontó és használtautó-értékesítő, valamint alkatrészbolt is. Ezenkívül az Éden presszó mellett nyolc-tíz személyes panzió épül, két telket pedig gumijavító céljára vesznek bérbe vállalkozók. közi folklórfesztiválnak ad otthont július 13-tól a diósgyőri vár. Ugyancsak itt júliusban és augusztusban világhírességek — Szakcsi Lakatos Béla, Pege Aladár, Dés László — dzsesszkon- certjét hallhatják e műfaj kedvelői. Nyáresti orgonahangversenyt rendeznek az Egri Bazilikában: a következő hónapban két, augusztusban pedig egy alkalommal. A Mátra és a Bükk üdülőkörzetében több rangos kiállítás várja az ide látogatót. A sportot szeretők sem maradnak program nélkül, Egerben nemzetközi vízilabda-, ökölvívó- és labdarúgótorna, Miskolcon — ugyancsak külföldiek részvételével — salakmotoros verseny ígér izgalmakat. Népművészek közgyűlése Bár messze van még Szent István, az új kenyér és a mesterségek ünnepének napja, az előkészületek már elkezdődtek a hagyományos, augusztus 20-i programokra. Megyénk népművészei ezúttal is ott lesznek a Budai Várban, ahol nemcsak az alkotás pillanatait leshetik el az érdeklődők, hanem vásárolhatnak is a kiállított tárgyakból. Többek között a fővárosi eseményre való felkészülés jegyében rendezik meg szombaton délelőtt 10 órától a Heves Megyei Népművészeti Egyesület közgyűlését a Megyei Művelődési Központban. Akad persze más érdekes téma is, hiszen a hímzők, szövők, bőrdíszművesek, fafaragók és keramikusok alkotótáborának Pétervására ad otthont augusztus 3-tól 8-ig. Az egybegyűltek elé kerül a noszvaji alkotóház gondolata is, amelyet Sebestyén József noszvaji lakos vetett fel, s a helyi önkormányzat, valamint az egyesület közös gondozásában valósulna meg. A Mátra és a Bükk üdülőkörzetében Háromnyelvű műsornaptár BERN • BUDAPEST ■ GENF PÁRATLAN AJÁNLAT A rollßex -tői PRÄNCIÄ IMPORT NAPELLENZŐK 50761 Ft. HELYETT MÁR 22500 Ft -ÉRT, AMÍG A KÉSZLET TART! Bemutatóterem: ROLLFLEX Stúdió 1013 Budapest Lánchíd u. 9 T.: 201-9591 (koncz)