Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-11 / 135. szám

HÍRLAP, 1991. június 11., kedd MEGYEI KÖRKÉP 3. Baleset A hét végén — a Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság köz­lése szerint —, egy személyi sérü­lést okozó közúti baleset történt. Szombaton délután Eger belte­rületén F. Zs. egri lakos kerék­párjával elé hajtott'az F. S. egri lakos által vezetett személygép­kocsinak. A kerékpáros 8 napon tül gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, az anyagi kár mint­egy 11 ezer forint. A rendőrség folytatja a vizsgálatot. Külföldi szakmatanulás Két-két hétig folytatott már Finnországban is tanulmányokat hatvani szakmunkásképzős di­ák, s a kialakult kapcsolat alap­ján viszonozták északi nyelvro­konaink a látogatást. A jövőben még szorosabb együttműködésre van kölcsönös törekvés. A ter­vek szerint még az idei ősszel egész esztendős tanulásra indul a baráti államba egy vagy két hat­vani fiatal, hogy ismereteiben így is erősödve léphessen majd vá­lasztott pályájára. Várják az orvost Május elejétől nincs helyi kör­zeti orvosa Gyöngyössolymos- nak, a betegellátást a Gyöngyös- - ről kijáró, helyettesítő doktorral próbálják megoldani. A helyzet javítására pályázatot írt ki a soly- mosi önkormányzat, s a felhívás­ra eddig 11 jelentkezés történt. Van ajánlkozó még Bács-Kis- kun, illetve Tolna megyéből is. A pályázatokat a jövő héten önkor­mányzati ülésen bírálják el, s a si­keres orvos július elsején már el is foglalhatja állását. Szövetkezeti támogatás Nemcsak az önkormányzatok ügye Füzesabony körzetében az önvédelmi csoportok támogatá­sa. A területi ÁFÉSZ küldött­gyűlési határozata alapján a szö­vetkezettől is kapnak anyagi se­gítséget az önkéntesek, hogy a közrend és közbiztonság ebben a térségben se legyen nyugtalaní­tó. Képzőművészeti tábor Az egri Vitkovics-házban jú­nius 17-től képzőművészeti tá­borba várják az érdeklődő álta­lános iskolásokat. A június 28- áig tartó „táborozásra” péntekig lehet jelentkezni a helyszínen. Üj vadászati kiállítás A Heves Megyei Múzeumi Szervezet a napokban új kiállí­tást nyitott a noszvaji De la Mot- te-kastélyban. Az időszaki be­mutatón az érdeklődők a 18-19. századi vadászat tárgyi emlékeit, trófeáit, képzőművészeti alkotá­sait élvezhetik a korabeli bútor­zat mellett. A teljesebbé vált be­rendezés így látványosabb is az érdeklődő turisták számára. Gyarapodó egyház Minimálisra, két lélekre apadt Egerben a korábban meglehető­sen népes görögkeleti (szerb) egyház, s már-már a teljes ki­pusztulás fenyegette. A folyamat megfordulni látszik. A városba és környékére került kárpátaljai­ak, románok is csatlakozni kí­vánnak az egri egyházközséghez, s így hamarosan 20-25 hívővel is gyarapodhat az ősi vallásközös­ség. Nógrádi szereplés A Nógrád megyei Bér község­ben az elmúlt hét végén rende­zett juniálison az Ecséd együttes ifjúsági és felnőtt csoportja is fel­lépett a műsorban, A vendég együttesek produkciói ezúttal is megérdemelt sikert arattak. Sikeres hangverseny Hétfőn a gyöngyösi pedagó­gus kórus társaságában sikeres koncerten mutatkozott be a ven­dég finn együttes a mátrafüredi erdésziskola közönsége előtt. A hangversenyt ma, 18.45-től a vá­rosi Barátok-templomában megismétlik. Nyüzsögnek megyénkben a rablók (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanígy a megyeszékhely rendőreit foglalkoztatja az a sze­rencsére még csak ritkán előfor­duló eset, ami május 31-én tör­tént a Szépasszony-völgyben. A neves idegenforgalmi helyen az egyik vendéglátóegységbe ko­rántsem csupán szórakozni, ha­nem pénzt szerezni tért be az idá­ig még ismeretlen tettes. Addig- addig forgolódott, mígnem ki­ürült a pénztár előtti placc. Mi­után alaposan körülnézett, s megbizonyosodott róla, hogy nincs a közelben senki, egy gyors mozdulattal leütötte a pénztá­rost. A kasszából 5 ezer forintot rabolt el. Június 3-án este három tenki tinédzser a helyi Rihes-tóhoz ment horgászni, nyársalni. A 16 esztendős K.R. s a 15 éves B. Gy. és K.R. úgy gondolták, lesz egy kellemes estéjük. Nem így tör­tént. Épp elhelyezkedtek, hogy süssenek, amikor hét cigányfiú érkezett oda hozzájuk. Kenyeret és szalonnát kértek. Ám ezzel sem érték be a nem szívesen lá­tott vendégek: fenyegetéssel arra kényszerítették a srácokat, hogy vessék le ruháikat. Ezután kést villogtatva — a vágóeszközt is a megtámadottaktól zsákmányol­ták — követelték maguknak a horgászfelszerelést. Végül a há­rom sértett ingben, alsónadrág­ban és zokniban volt kénytelen hazaslattyogni. A bejelentést követően a He­vesi Rendőrkapitányság nyomo­zói és a tenki polgárőrség sietett a helyszínre. A személyleírások és a közvetett bizonyítékok (példá­ul a támadók gúnynevei) alapján hamarosan elfogták a rablással alaposan gyanúsítható szemé­lyeket. Nevezetesen Csík Elemér 18 éves nagyfügedi, Suba Ven­del, Suha Ferenc, Nagy András, S. István, N. Sándor, S. Zoltán 16 és 21 év közötti átányi lakosokat. A gyanúsítottak többsége a rendőrségen beismerő vallomást tett, emellett megtalálták náluk a tenkiek ruháit, amelyeket ön­ként átadtak a hatóságnak. (-lay) Itt, a Rádió Eger! Július elsején felhangzik a szignál... — ...Amely fülbemászó, s a világhírű Baccara együttes egyik számának apró részlete— mond­ja a leendő városi adó felelős szerkesztője, Zakar János, aki várhatóan 5-6 munkatársával — tévésekkel, újságírókkal, színé­szekkel — együtt gondoskodik majd a műsor változatos összeál­lításáról. A stúdió — amelynek berendezése már csaknem telje­sen adáskész, csupán egy keve­rőpultot várnak még — a Trinitá- rius utcában kap helyet, innen sugározza majd politikamentes — főként kereskedelmi — adását a Rádió Eger. Természetesen eh­hez még szükség van bizonyos engedélyekre: mint például a vá­rosi önkormányzat hozzájárulá­sára a névhasználathoz, illetve a működtető társaság cégbírósági bejegyzésére. Mint az alapítók — az IKLV, a Grafotip Kft., az ipar­testület, a dohánygyár, valamint két magánszemély — nevében tájékoztató stúdióvezető el­mondta: a Telestar Kft. által biz­tosított csatornán naponta dél­után 4 és este 6 óra /cözö» hallgat­ható majd a kábelrádiós adás. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az OIRT- sávban — a 71-es Mhz-en — fog­ható az egri adás, amelynek ide­jére megszakítják az egyébként arra beprogramozott Sky-rádió adását. Ahhoz, hogy a sok zenével fű­szerezett — kommentár nélküli hírekből, szolgáltató jellegű ri­portokból, tájékoztatókból és reklámból álló — városi informá­ciós műsor a már említett kábe­leken átélj üssön a hallgatókhoz, a már említett Telestar Kft. köz­reműködésére is szükség van. Az otthonokban — mondta Réti György ügyvezető — elő kell majd venni a lakásokhoz egykor kapott kábelcsatlakozót, s be kell illeszteni az URH jelű du­gaszba. Ennek segítségével — a kanadai városrész kivételével (ide várhatóan 1992-ben jutnak el a kábelek), mintegy tízezer la­kásban — ugyanúgy fogható lesz majd a helyi rádió adása, mint a városi televízióé. A meglévő kábelrendszer — mint elmondták — egyébként nemcsak a 12 tv-, illetve az öt rá­diócsatornán futó műsor továb­bítására alkalmas, úgynevezett „visszirányú” hasznosítására is mód lenne, ha igényelnék a kft. szolgáltatásait. A hálózat segít­ségével mérni lehet például egy- egy háztömb hőigényét, s így központilag szabályozhatnák a fűtést. De rákapcsolhatok olyan berendezések is, amelyek ellen­őrzik a liftek műszaki állapotát, netán továbbítanák a riasztóbe­rendezések jeleit a rendőrségre. A további szolgáltatásokkal kap­csolatban tett említést a kft. ügy­vezetője arról, hogy vegyesválla­lati kapcsolatba kívánnak lépni az amerikai United International Holding Inc. céggel, amelynek technikájával megoldható lenne Egerben is a tv-műsor „étlapsze­rű” választéka: az előfizető hoz­závetőlegesen 50programból vá­laszthatná ki azt, amelyet hosz- szabb-rövidebb ideig nézni sze­retne. Az év második felétől vár­hatóan megvalósul az a lehető­ség, hogy a VHF-készülékeken külön műsorcsatornákat — film- bemutatót, kereskedelmi adást, va'gy sportösszeállítást — foghat­nak az egriek egy „dekódoló ké­szülék” segítségével, amelyet be­téti díj ellenében adnának ki az érdeklődőknek. (-s) Zita segítséget vár Rotterdam­ban /’ll a r operálható Zsidákovits Zita öt évesen mi­lyen is lehetne? Bájos, kedves és előzékeny. Csak egy kicsit fá­radt... Végsőkig elkeseredett édes­anyja kereste föl szerkesztősé­günket, hogy segítsünk. Kislánya születési rendellenességgel látta meg a napvilágot, az eddigi két szívműtét — először kéthónapos, majd hároméves korában — élet- bentartó jellegű volt. Most pedig aktuálissá vált a rekonstrukciós — végleges gyógyulást ígérő — szívműtét. A szakorvos, aki a Budapesti Kardiológiai Intézet­ben kezelte, Rotterdamban dol­gozik, és mindent megtesz a kis­lány sikeres, Hollandiában törté­nő gyógyításáért. Ugyanis Zitát a hazai tapasztalatok szerint — a hasonló jellegű műtétek nem ki­elégítő eredményei miatt — ott kellene megoperálni. Ez azon­ban 2 millió forintba kerül. A két gyermekét egyedül neve­lő asszony tehát támogatásra szo­rul. A kaposvári Füredi út 76. szám alatti óvoda alapadomá­nyával sikerült számlát nyitniuk a Budapest Bank Rt. Kaposvári Fiókjánál. A fizikailag legyen­gült kislány élete e számlaszámra érkezű összegtől függ: 321- 97516-7076 Zsidákovits Zita Kaposvár, Füredi u. 76. Óvoda, Budapest Bank Rt. KaposváriFi- ókja. Zita segítséget vár... Áldás a makiári autókra „Sajnos, hogy negyven évig nem kerülhetett sor ehhez hasonló vallásos alkalmakra” — mondta Ujj Ist­ván polgármester az autószentelési ünnepség emelvényén. A helyi római katolikus templom plébáno­sa,^. Berkes László mintegy száz gépjárművet szentelt be. (Fotó: Gál Gábor) Életmentés, nyolc esetben Aerocaritas — megyénkben is „Az élet sokszor perceken múlik, és mindent megér...” Egyebek között ez tartozik az Áerocaritas Sürgősségi Közúti és Légi Mentő- ■ szolgálat jelszavai közé. Vajon a kezdethez képest hol tart ma az Ae­rocaritas, és melyek a Heves megyére vonatkozó elképzelései? Ezek­ről érdeklődtünk a sürgősségi közúti és légi mentőszolgálatnál, ahol is Dr. Majzik István, ügyvezető igazgató adott tájékoztatást. Amint azt megtudtuk, jelenleg 4 helikopterük van, melyek Szeged, Szolnok, Miskolc és Székesfehérvár térségében teljesítenek szolgálatot. Men­tőautóik dolgoznak az Ml-es-, M3-as, M5-ös és az M7-es autópá­lyák mentén. Mentőhelikopterükkel az M3-as autópálya és a már-már túlzsú­folt — ebből adódóan igen forgalmas — 3-as számú főút „felett” is le­het találkozni. Kezdeményezésükre több településen — köztük Recs- ken — önkéntes mentőegyletet hoztak létre. Ezek elsődleges célja, hogy elősegítsék a mentés ügyét, a település saját mentőautójára gyűjtsenek. Amennyiben összejön a megvásárláshoz szükséges pénz, akkor megszervezzék a mentőautók üzemeltetését. Kiskunmajsa és Ózd esetében már eredménnyel járt ez az akció, a mentőautók mun­kába álltak. Heves megyében is támogatják a további mentőegyletek létrehozását. Szűkebb hazánkban az elmúlt évben egyébként 8 eset­ben végzett az Aerocaritas életmentő beavatkozást. Segítségüket éj­jel-nappal lehet kérni a szegedi ügyeletükön. A helikoptereiket mind a négy városban kórház, illetve klinika mellé telepítették, tehát ezek telefonszáma is hívható. A polgári védelmi parancsnokság olyan or­szágos rádióhálózat kiépítését vállalta — tudtuk meg ezt is —, amelyen rövid idő alatt riaszthatok az Aerocaritas egységei. Telefonon egyéb­ként a nonstop ügyeletükön, a (62)53-130, 53-950-es számon lehet elérni a sürgősségi közúti és légi mentőszolgálatot. (korcsog) Cikkünk nyomán Védnökség a platán felett... „Az Egri Városgondozási Vállalat kertész szakemberei el­határozták, hogy a beteg fát gon­dozásukba veszik, és meggyó­gyítják...” — ezt a mondatot ab­ból a levélből idézzük, amely az egri strandon lévő öreg platánfa „gyengélkedéséről” írt cikkünk­re érkezett. Mint annak a napok­ban hangot adtunk, a matuzsále­mi korú, védett növény „megbe­tegedett”, s úgy tűnt, nem akad gondozója. Örömmel vettük hát a városgondozás szakemberei­nek jelentkezését, mert — mint Sós István vállalati biztos írta — „...a gyógyító ápoláshoz szüksé­ges anyagok beszerzése már megkezdődött. Bízunk benne, hogy ez a jelentős természeti ér­téket képviselő famatuzsálem rövidesen egészségesen, régi szépségében fog pompázni.” Mindehhez még egy jó hír a vál­lalatiaktól: „...egyúttal védnök­séget vállalunk a strand területén élő többi fa és dísznövény felett is.” Lám, formálódik a mondás, mert immár nemcsak az bízik a jövőben, aki fát ültet, hanem az is, aki — ápol... (szilvás) Felsőtárkányban és Poroszlón Vízrendezés, csatornaépítés Az ismert gazda­sági okok miatt lé­nyegesen keveseb beruházást valósít meg az Észak-Ma­gyarországi Vízügyi Igazgatóság egri sza­kaszmérnöksége is. A nehéz körülmé­nyek ellenére sem tétlenkednek, és mint Hegedűs Sán- dor vezetőtől értesül­tünk, Poroszlón mintegy 2-3 kilomé­ter hosszúságban, 8 millió forint érték­ben, belterületi víz­rendezést végeznek. Ezt támogatja a helyi önkormányzat, vala­mint a Közlekedési-, Hírközlési- és Vízü­gyi Minisztérium. Várhatóan szeptem­berben elkészülnek vele. A másik igen fon­tos munkájuk Felső- tárkányhoz köti a vízügyieket. Tizenki­lenc kilométer hosz- szú ■ szennyvízcsator­nát építenek 48 mil­lió forintért. Ezt de­cember elsejéig adják át. Az említettek mellett a szakasz- mérnökség folyama­tos felújításokat, kar­bantartásokat végez az év során. Ez érinti a vízfolyások nagy részét, a szennyvízte­lepeket, és csaknem 70 kilométer hosszú szakaszon a Tisza ár- vízvédelmi töltését. Ez utóbbi a Laskó- patak torkolatától Tiszakesziig, illetve Ároktőig tart. Téka­tábor Ebben az esztendőben a legki­sebbekre külön is gondoltak. Jú­nius 26-tól július 3-ig Téka­gyermektábor is lesz Nagykálló- ban. Mindenféle.kézműves mes­terséget tanulhatnak itt. Sátrat vinni kell (itt is). Amit a tábor nyújtani tud: napi háromszori ét­kezést, élő táncházi zenét, a kéz­műves foglalkozásokhoz anya­gokat, és természetesen szakem­bereket, akik megtanítják a tá­borlakókat a korongozás, szö­vés, gyöngyfűzés, gyékényszö­vés, lovaglás, fafaragás, íjászat rejtelmeire. Bővebb felvilágosí­tást két helyen is tudnak adni: a nagykállói Művelődési Köz­pontban (4320 Nagykálló, Le­nin u. 1. Tel: 42-63141; Stock Gyula), vagy az Almássy téri Szabadidő Központban Buda­pesten (Telefon: 142-4144; 142- 9369;122-50421). Kiskereskedők? Nagykereskedők? A Kőbányai Sörgyár gyöngyösi kirendeltségén 1991. június 10-től a cseh sörök: RADHOST, PRIMATOR, STAROVAR 20 % árengedménnyel vásárolhatók — amíg a készlet tart Csökkentett áraink a szállítási költséget is tartalmazzák. Címünk: Gyöngyös, Körösi Csorna S. u. 4. Telefon: 37/11-880;

Next

/
Thumbnails
Contents