Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-04 / 129. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. június 4M kedd ..... —i—— .........................— ——.—.— ...........................- ..............................................................................................................................- —.........................................-..........................— — ..........................................................................................................................................................................................-..............................................-—•—• A z élet — áldozat Kátai Mihály zománcai a Rudnay Teremben Sacra humana II. gyűljenek ebben a titokzatos uta­lási rengetegben. Kirándult 6 a görög mitológiába is, a görögök előtti még perzsa-asszír birodal­mak tájain is, lejegyezhető, fel­használható hinnivalóért. Mert az ember folyton keresi önmaga kifejezését. És ezt a halandó nemcsak az írott történelem ide­jén teszi. Mint például most, Eu­rópában kétezer év óta Jézus ke­resztáldozatának mintájára. Ezen a kiállításán a Golgota a felsorakozó asszonyokkal fősze­repet kap, mert a Sacra humana, az emberi áldozat nemcsak sacra hominis, az ember áldozata, ha­nem eszmények foglalata, olyan történelem, amikor a lélek meg­szabadul az ő kötelékeitől, és fel­emelkedik a mindennapok gyöt­rő gondjai fölé. És bizonyára fel­tűnik a tárlat látogatóinak az is, hogy a művész által megfogal­mazottjelenetek, életképek, em­berek, asszonyok, lányok roko­kóban öltözöttek. Talán a Mo- zart-év hívta fel Kátai figyelmét arra, mekkora szorgalommal, ta­lálékonysággal és főleg szépér­zékkel törekedett az európai XVIII. század arra, hogy tiszte­letre méltó nyomot hagyjon ma­ga után. És nemcsak a zenében, nemcsak a templomok gazdagon díszített sorozatában, hanem az emberábrázolásban is. Kátai di­vatba akaija hozni a rokokót, azt a finom ízlést, ahogyan az akkori ember — parókán innen és túl — megélte önmagát. Nekünk, akik erre a kiállításra szemlélődni megyünk be, a for­mákon túl az is szembeötlik, ahogyan a hit, a megélés szenve­délyén túl, a formákon felül a történelem igazságát is érzékel­teti. Valahogy így: az emberi élet folytonos küzdelem, meg kell tennünk a kötelességünket. Ál­dozati jellege az emberi életnek éppen abból adódik, hogy min­den készségünket, erőnket és akaratunkat oda kell dobnunk arra az oltárra, ahol végül is be kell fejeznünk az itteni életet. Ez az áldozati jelleg nemcsak a ke­reszthordozó férfialakban, Jé­zusban testesül meg, mi is ezt az utat járjuk. Ha nehezen, és ha csak sokára akaijuk is elhinni, hogy ez a mi igazi feladatunk. A vallomást a művésztől hal­lottam, s ha jól jegyzem le, így szól: „Ebben a városban — már­mint Egerben — minden okítás jelen volt annak felismerésére, mit kell kezdenem önmagámmal és az életemmel, mára érzem ke­rek egésznek azt a képet, amit ki kell vetítenem magamból.” Egy érett, ismert művész — zománcait a pápáig eljuttatták értő kezek — műveivel és szülő­városa iránti hálájával látogatott el hozzánk rövid időre. Örö­münkre! Farkas András Az egri származású festőmű­vész — hosszú idő után — most ismét bemutatja Eger közönsé­gének munkáit. Legújabb alko­tásaival meg is lepi azokat, akik nyomon követik őt pályáján. Ahol a felfelé ívelésben adódnak hurkok is, kitérőnek látszó mel­lékutak, valahol azonban ez a földi vándorlás egy elmélyülő művész zarándoklása a hit által vezérelt formák világában. Amióta kialakult formavilága, s főleg az időtől kezdve, amikor a zománccal, mint a kifejezés neki szokatlan, és számára új techni­kájával megismerkedett, azóta vált nyilvánvalóvá, hogy a meg­szokott táblaképek világából ki­lépett. Végérvényesen szakított azzal a szemlélettel, hogy a kép­nek a falon kell lógnia, mert egy- egy táj, egy-egy arc, egy-egy csendélet hangulatot visz a falak közé. Neki a lélek liturgiája a fontos, az a lehetőség, amit a for­mák kínálnak fel a benti világ megszólaltatására, leképezésére. Ez a benti atmoszféra pedig fel­fűtött állapotban áll, mint a zo­máncégető szerkezet, az a kis ko­Messiás (Gál Gábor reprodukciói) hó, ahol a képek szilárddá, szép­séggé kiégnek. Jó évtizeddel ez­előtt még a magyarság ázsiai gyökereit kutató Kátai Mihály rakta össze a felfedezett motívu­mokat alkotássá, hogy önmagá­nak is bizonyítsa, mennyire fon­tos tudni, honnan, milyen belső adottsággal vívták, harcolták ide magukat eleink onnan, az Líra­ion túlról, a sztyeppéken át a Kárpát-medencéig. Rovásírás, sámánhitek emlékei, az ezredek mélyéről sejtett szimbólumok forrósították fel képzelőerejét akkor. Talán azért is, mert akkor, a szocializmus idején a hazai poli­tika szinte szégyellte nyelvi léte­zésünket. Itt-ott még azt is takar­gatta, ami igazán értékeink kö­zött sorakozott: történelmünket, a másságunkat ebben a kavargó világban. Kátainak ez a mitoló­giai külső-belső útja nem állt meg az Árpádoknál sem. Majd felmagasította Szent Istvánt, az Árpád-ház szentjeit, vitézeit, a magyar középkor nagyságait, volt gondja arra is, hogy a Nap, Hold, az állatszimbólumok elve­Milyen régi bor az egri bikavér? A napokban megkeresett en­gem messze földről egy szőlész­borász barátom, aki tudja, hogy feltártam az egri bikavér kiala­kulásának történetét, s egy pa­lack nemes egri bikavérrel aján­dékozott meg. Megörültem a vá­ratlan ajándéknak, mert bár „ko­caborivó” vagyok, de egy-egy pohárkával mindenkor szívesen elfogyasztok e tüzes italból. Már töltött is a pohárkámba, amikor imigyen szólt: „Nem is nézed meg, hogy milyen szép angol nyelvű vignettával ellátott pa­lackból fogyasztasz?” Valóban! Akkoriettem figyel­mes arra, hogy a palack címkéi­nek szövege angol nyelvű. „Nézd meg még jobban!” — szólt Péter. Addig-addig forgattam a palac­kot, míg csak rá nem leltem az 1984-es évjáratú tüzes egri bor címkéjén a lényegre. Kiderült, hogy azt egy új zélandi cégnek: a Brown and Durreau Limitednek palackozta a jeles egri cég. S ad­dig-addig forgattam az üveget, míg csak rá nem leltem a másik kuriózumra. Az angol szöveg­rész imigyen hangzik „...a wine whose origins go back to the fo­urteenth century.”Nem másként hangzik ez magyarul, mint hogy az egri bikavér a XIV. századból veszi az eredetét! Egy pillanat alatt szinte meghűlt bennem a vér! Hogy lehet ilyet kinyomtat­ni? Hogy lehet ilyen valótlanság­gal megjelenni a világpiacon? „Na látod, ezért hoztam néked e kiváló egri bort, hogy lásd a kü­lönbséget a palack messze földön híres-neves tartalma és a címke valótlan állítása között” — mondta Péter barátom. Nem va­gyok borissza ember, de mindig szeretettel ajánlottam e sötétvö­rös italt Egerbe érkezett ismerő­seimnek, barátaimnak — például a legutóbbi napokban egy belga házaspárnak, akiknek valóban ízlett is a ”bulls blood of Eger”. Pillanatokon belül eszembe jutott, hogy pár éve felkeresett a lakásomon a vállalat két dolgo­zója a marketingcsoportból, s ar­ra kért, hogy mivel egy amerikai cég az egri bikavér eredete felől érdeklődik, hogy s mint van az a XIV. századdal? Abban állapod­tunk meg, hogy megbeszéli a cé­gével, és megkérnek egy, az egri bikavér eredetét hitelesítő törté­nész szakvéleményre. De bizony többet sem jelentkeztek, sem a hölgy, sem a férfi, miután közöl­tem, hogy a XIX. század máso­dik feléről van szó. Manapság, amikor a világ borpiacán öldöklő a verseny, s bi­zony a legjelesebb magyar bo­roknak is véresen meg kell küz­deniük a „PIAC”-ért a nagy nyu­gat-európai konkurenciával szemben, nem hiszem, hogy az által lenne jobb, szélesebb, na­gyobb volumenű piaca az egri bi­kavérnek, hogy azt állítjuk róla, hogy már a messzi XIV. század­ban is azt poharazták azok, akik finom bort akartak inni. Én, mint történész, s nem borász, vagy külkereskedő, úgy hiszem és vallom, hogy a legjobb üzletet mindig akkor lehet kötni, ha a vevő tudja, mit vásárol! A jelen esetben, ha majd a palackból egy új-zélandi polgár tölt a pohará­ba, s megízleli, valóban el lesz ra­gadtatva az ízétől, a zamatától — hogyan is mondják a szakértők? —, a bukéjától; s bizony nem fog­ja befolyásolni ízlését, avagy ép­pen megvásárolja a következő nap isa„ bulls blood ofEger”-rel töltött palackok sorát, hogy an­nak eredete visszanyúlik a messzi XIV. századba. Sőt, barátainak is melegen ajánlani fogja váro­sunk nagy-nagy kincsét: az egri bikavért. Úgy vélem, hogy nem lesz ke­lendőbb borunk bárhol is széles e világon, ha azt a XIV. századból eredeztetik. Hiszen minden ava­tott szőlész-borász tudja, hogy Eger térsége a középkor során eredetileg az ősi felvidéki, fehér bort adó szőlőterülethez tarto­zott. Általánosan elfogadott az a vélekedés, hogy hazánkban is a Balkán felől terjedtek el a vörös bort adó szőlőfajták. Andrásfaly Bertalan éppen a túlnyomó több­séggel előforduló kadarka vizs­gálata alapján arra a következte­tésre jutott, hogy a vörösborkul­túra elterjesztői a török hódoltság alatt a hazánkba telepedett szer- bek voltak. S jól tudjuk, hogy a török hódoltság alatt Egerben is laktak szerbek: sőt, 1610 körül az egri pasalikba olvasztották be a szerb lakosságú szegedi szan­dzsákot. Az egri szőlő-monokul­túrában például 1767-ben csak 18 százalék volt a fehérbor. A XIX. század dereka táján tértek rá az egri minőségi borter­melők a szőlőmalommal szétzú­zott termés törkölyén erjesztett bor készítésére. De a mai érte­lemben vett egri bikavérről sem­miképpen sem beszélhetünk a nagy filoxéravész előtti időkben, hiszen csak a rekonstrukció so­rán honosították meg a minőségi szőlősgazdák azokat a szőlőfaj­tákat, melyek ma a bikavérkészí­tésnél szóba kerülnek. 1851-ben bukkan fel a „bikavér” elneve­zés, de közel sem kifejezetten az egrire értve: „Bikavér...így neve­zik az erős veres bort, például az egrit.” Tudnivaló, hogy Szek- szárdon is termelnek bikavért, miként én még a szolnoki gimná­ziumban is tanultam. így azután nincs csodálkozni való azon, hogy az 1870-es években az egri borkereskedők és bortermelők sötétvörös borukat még csak „fe­kete bor” néven hozták forga­lomba. Egy szó, mint száz! Az egri bi­kavér a hazai borfajták élvonalá­ban áll, s aki megkóstolja, biztos, hogy ismét ilyet kér az étterem­ben poharába, ilyen palackot ke­res az üzletek polcain — akár Bu­dapesten, akár Uj-Zélandon —, de közel sem azért, mert egy téve­dés folytán az áll a szépen deko­rált palackon, hogy eredete az 1300-as évekre megy vissza... Sugár István A zene és a számítógép Egy új módszer a lomtárba kerül? Az elmúlt években lapunk be­számolt arról, hogy az Egri Álla­mi Zeneiskolában új, számítógé­pes módszerekkel vizsgáztatják a felvételire jelentkezőket. Mivel ismét közeledik a vizsgák idő­pontja, megkérdeztük Kalmár Gyulát, az ötlet „szülőatyját”, hogy az idén miképpen is folyta­tódik ennek a módszernek az al­kalmazása. — Bizonyára már gyűjtött ta­pasztalatokat, így előreléphet a számítógépes zenei képességfel­mérés területén... — Az idén visszalépés történt — mondja. — Viszonylag nem nagy, ha figyelembe vesszük, hogy manapság szokás 50-100 évvel ezelőtti dolgokra is vissza­térni. A zeneiskola ebben a vo­natkozásban csak öt esztendőt lépett vissza. Tulajdonképpen arról van szó, hogy négy eszten­dővel ezelőtt készítettem egy, a zeneiskolai felvételi vizsgát tá­mogató számítógépes progra­mot. Szándékom ezzel kettős volt: megszüntetni a feladatok­ban mutatkozó aránytalanságo­kat, tévedéseket, másrészt pedig — a komputer speciális lehetősé­geit kihasználva — segíteni a fel­vételizőket, valamint a felvételiz- tetőket. A program lényege rövi­den az, hogy a hagyományos vizsgálati módok megmaradtak, mert az nem lenne jo, ha az élő kapcsolat megszűnne a felvételi bizottság és a tanulók között. Esetünkben a program csak az adminisztrációs tennivalókat könnyíti meg, vagy feladatmin­tákat ad — na ezt a felhasználó kéri — annak érdekében, hogy az elbírálás még egységesebb, még igazságosabb legyen. Emellett persze önálló feladatokat is pro­dukál. — Kérem, ismertesse már, mi­lyenek is ezek az önállón adott feladatok... — A konkrét felsorolás helyett inkább azt említeném meg, hogy olyan tesztekről van szó, amelye­ket az elmúlt 70-80 évben a zenei képességek kutatásával foglal­kozó pszichológusok végeztek Európában és Amerikában. A számítógép óriási előnye az, hogy kepes laboratóriumi pon­tossággal méréseket végezni. Az pedig szintén természetes, hogy ezek értékelésére is alkalmas. Á felvételi vizsga esetét tekintve azonban érdemes erről is egy-két szót ejteni. Arra gondolok, hogy például a program nem fárad el, nincsenek hangulatváltozásai, s nem ismeri a szimpátia, az un- szimpátia, a protekció, stb. fo­galmát. Tehát abban, amit magá­ra vállal, pontosabb, s a különb­ségeket is igazságosabban fedezi fel, mint az ember. Ez természe­tesen nem jelenti az emberi tevé­kenység lebecsülését, hiszen pél­dául a felvételi vizsgán is jó né­hány olyan tényező akad, amit a tanar — tudása, tapasztalatai, egyénisége révén — sokkal job­ban végez el (és így lesz ez a jövő­ben is), mint akar a legfejlettebb számítógép. Utóbbi tehát sem­miképpen sem vetélytársa, ha­nem barátja, afféle segítőtársa lehet az embernek. Az képvisel­né igazán a tanulók érdekeit, ha ez a két tényező — az ember és a program — jó tulajdonságai együtt jelentkeznének, ahogyan ez az elmúlt években is volt. Az idei felvételi vizsgákon a jelent­kezőknek részt kell majd venni­ük a hagyományos vizsgálato­kon, emellett pedig kipróbálhat­ják a számítógépes teszteket is. A két eredmény közösen befolyá­solja majd a megszülető döntést. — Mégis, milyen előnyök is­meretében pártolja ennyire ezt a módszert? — Áz előbb említett dolgokon kívül — a nagyobb pontosság, az igazságosság, stb. — az is mellet­te szól, hogy (legalábbis a tapasz­talataim szerint) a tanulók eleié­nek ez az az időszaka, amikor a legönfeledtebben játszanak a számítógépekkel. Ha a diák mégsem akar a gép elé ülni, ak­kor ott vagyok én, aki a tanuló válaszait közlöm a berendezés­sel. Említésre méltó az is, hogy — valószínűleg — sok esetben a számítógépnél elért eredmény döntheti el a tanuló felvételét, így például a zongora tanszakon. A felvételi vizsga ezen szakasza is nyilvános. Egyszerre négy ta­nuló és kísérője tartózkodhat a teremben. Egy vizsgálat átlagos ideje — a feladatok megértésé­vel, kipróbálásával együtt — hat­hét perc lesz. Utóbb minden ta­nuló megkapja a program segít­ségével kinyomtatott értékelést. Ilyenformán aztán későbbi fejlő­dését is nyomon követheti... (g-1 ) Mint egy nagy „csokor” székely ruha Névadó ünnepélyre került sor a napokban Erdélyben, egészen pontosan Sepsiszentgyörgyön az egyik — száznál is több esztendőt számláló, jelenleg teljes egészé­ben magyar oktatási nyelvű — gimnáziumban. Természetes, hogy az esemény kapcsán nagy volt az izgalom. Lelkes diák- és tanáregyüttesek adtak ízelítőt a reneszánszát élő népi kultúrából. De nemcsak a műsorban gyönyörködhettünk, hanem — egyik tanár ismerősöm lelkendezve megjegyezte — abban a népművészeti parádéban is, amelynek során látni lehetett azt a nagy „csokor” székely ruhát, ami Háromszék, Csík, Gyergyó és Udvarhely tájairól érkezett. Hogy miért is írom le mind­ezeket az olvasóknak? Nos, a név, az iskola új neve Egert és Háromszéket összeköti. Mert az intézmény elnevezése: zágoni Mikes Kelemen. Az a férfiú, aki törökországi levelével írta be ne­vét az irodalomtörténetbe, s aki­nek eredeti kéziratos kötetét az egri Főegyházmegyei Könyvtár őrizheti. Jómagam a kezemben tarthattam ezt az ereklyeértékű kötetet, amelyet gondos, szerető kezek aranyozott bőrkötésbe bújtattak. Valamikor Zágonban, ma Kézdivásárhelyen tanító iro­dalomtanár ismerősöm is élt e ritka lehetőséggel, s meghatottan simogatta, forgatta, mutogatta a fiának, miközben megemléke­zett Mikesről. Milyen tintával is írhatta Mi­kes e leveleket, hogy a sorok nem fakultak meg? Nem tudjuk, ám azt igen, milyen érzésekkel írhat­ta, hiszen papírra vetett gondola­tai sem fakultak napjainkig. Mű­veiből kiérződik az a nagy-nagy vágyakozás, amelyet a szülőföld iránt érzett. írt, írt, hiszen amíg ezt tette, otthon volt. A messzi távolból azonban soha bele nem szólt szülőföldjének eseményei­be. A bujdosó fejedelem mellett megtanulta érzékelni és értékelni a nagyhatalmak politikáját: Er­dély sorsa mindig csak addig ér­dekelte őket, amíg egymás közt nem tudtak megegyezni. Mikest vágyódása sohasem vakította el annyira, hogy nosz­talgikus történelemformáló el­képzelésekkel próbálja befolyá­solni hazájának, szülőföldjének változatos nemzetiségű és vallá­sé, különböző politikai felfogású rétegeit. Tudta, hogy a társadal­mi előrehaladást előmozdítani elsősorban a hazájuk földjén élő honfitársai hivatottak. Miközben kezemben tartot­tam e nagybecsű ereklyét, eláb­rándoztam, és úgy gyönyörköd­tem a szerző szavainak füzéré­ben, mint egy nagy „csokor” szé­kely ruhában, amely fiatal izmo­kon feszül, s amely azt hirdeti, hogy a nemzeti érzés talán még soha nem volt ilyen erős azon a földön. Jól választottak a néva­dók. Munkájukat kíséije Isten áldása! Dr. Szőcs Géza m HEVES MEGYEI MUNKAÜGYI n KÖZPONT 3301 EGER, KOSSUTH 1_ U. 9. TEL: 36/12-256 állásajánlatai: KIS0SZ HEVES MEGYEI KERESKEDŐK EGYESÜLETE: Eger, Hadnagy u. 8. A KIS0SZ ez év szeptemberében ismételten beindítja szakképesítést nyújtó tanfolyamait. Az üzletvezetői szakvizsga és egyéb vendéglátás, a boltvezetői a bolti kiskereskedelem területén vállalkozni, vagy elhelyezkedni kívánóknak nyújtja a hatályos jogszabályban előírt szakképzettséget. Jelentkezés a Kl- SOSZ székházában június 30-ig a fenti címen munkanapokon 8-16 óráig. Te­lefon: 36/13-972. HOTEL FLÓRA: Eger, Fúrdő u. 5. Azonnali belépéssel felvesz szakképzett szakácsokat és felszolgálókat két műszakos munkarendbe. Jelentkezni lehet a szálloda igazgatójánál. SZOLNOKI MEZŐGÉP EGRI GYÁRA: Eger Mátyás király u. 165. Felvesz 3-10 éves gyakorlattal rendelkező esztergályos szakmunkásokat ex­portmunkára. Munkaidőkeret heti 40 óra. Munkaidő-beosztás három mű­szak. Három hónapos próbaidőt biztosítanak. Bérezés 45-60 Ft/ó, egyéni tel­jesítménybér, műszakpótlék. Jelentkezni lehet a fenti címen. MÁTRAALJAI SZÉNBÁNYÁK TH0REZ BÁNYAÜZEM: Visonta Felvételre keres dolgozókat folytonos munkarendben, azalábbi munkakörök­re: — vasúti üzemvezető, vagy üzemvezető-helyettes, — mozdonyvezető, — kocsirendező, — tolatásvezető, — buktatókezelő. Megfelelő szakképesítés­sel és orvosi alkalmassággal rendelkezők jelentkezését várjuk. Szakképesí­téssel nem rendelkező érettségizett, átképzésre vállalkozó férfiak is jelent­kezhetnek. Érdeklődni személyesen a Thorez Bányaüzem Munkaerőgazdál­kodási Osztályán, vagy telefonon: 37/11 -052/4810 és 37/11-052/4766 szá­mon. KAEV 4. SZ. GYÁRA: Gyöngyös, Karácsondi u. 15. Felvesz—gyengeáramú tervezésben jártas — elektromérnököt. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti-munkaügyi vezetőjénél, vagy a 37/11-168 telefonon. MÁTRAI ÁLLAMI GYÓGYINTÉZET: Mátraháza Felvételre keres takarítónőt. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet a bér- és munkaügyi osztály vezetőjénél.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents