Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-18 / 141. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. június 18., kedd Látószög Asztal és környéke Nem is olyan túl régen — néhány esztendeje — még igen gyakori volt Egerben, hogy déltájban meglehetősen népes vendégcsoportok toporogtak, várakoztak az éttermek előtt. Ebédidőben nehezen lehetett asztalhoz jutnia még a helybelinek is, nem még az idegennek. Azóta — tapasztalhatjuk — jelentősen változott a helyzet. Az új étkezdék — vendéglők — egész sora nyílt & belvárosban. Másrészt pedig — mert ez is az igazsághoz tartozik — lényegesen drágultak a vendéglátóhelyek, áraik igencsak elszaladtak a hazai átlagkeresetektől. A magyar állampolgár már jobban meggondolja, hogy beüljön-e ide vagy oda néhány falatra, kortyra, főleg, ha családos és egri. Kikapcsolódásként, szórakozásból a helybeli úgyszólván a legritkább esetben meri már rászánni magát az elkerülhető költekezésre. Többnyire csak az nézegeti az étlapot, aki számára nincs más megoldás éhének, szomjának elverésére, turistaként a város főztjei, sültjei is érdeklik. Az utóbbi években kialakult túlkínálat miatt akár már aggódhatnék is, ha sajnálatomra nem cáfolnának rá újra meg újra a tovább nyiladozó gasztromómiai egységek. Ha tulajdonosaik nem látnának bennük fantáziát, aligha kockáztatnák befektetéseiket. Úgy, hogy eszem ágában sincs siránkozni miattuk. Inkább velük örülök a hálózat szüntelen szélesedésének. Egriként talán verhetném is velük együtt a mellemet. Hiszen nem csak nagyobb, hanem kétségkívül színesebb is a kínálat. Szebbek, érdekesebbek a terített helyiségek, ínycsiklandóbb ami az asztalra kerülhet. Van már városunkban a magyaros vendéglőkön kívül „európai” is, olasz, német, görög étterembe egyaránt betérhet a fogyasztó, ha netalán a külföldi ízekre kíváncsi. Nem kell a honi embernek távolba utaznia egy-egy idegen konyha kedvéért, s többé-kevés- bé otthon érezheti magát az is városunkban, aki valójában országhatárainkon túlról érkezett. Igazából azonban akkor lennék magam is boldog, ha — azonkívül, hogy az átlagember számára a különlegességek sem elérhetetlenek — még sok mást tapasztalnék. Ha észrevenném, hogy a nemes törekvések során egyebekre is gondolnak, mint amit látok. Jobban őriznék például nem csupán a hazai, hanem a helyi, környékbeli hagyományokat is. Ha elsősorban egri, Heves megyei specialitásokkal iparkodnának megismertetni a máshonnan érkezett vendéget. Egy-egy étterem belső megjelenésével, kialakításával, berendezésével is legalább egy kicsivel többet mutatna a vidékből, kínálatában eredetibb egri ételekkel, palócföldi, tiszatáji, bükki, mátrai finomságokkal, a jelenleginél több régi, törökös, rácos konyhaművészeti remekkel lehetne találkozni. Olyasféle falatokat ízlelgethetne bőségesebben is a fogyasztó, amit csak itt talál, ami feltétlenül Egert juttatja eszébe, bárhol forog a világban. Mert így növelhetné még jobban hírnevét a város, így maradhatna meg róla legtovább az emlék sok mással együtt az idegenben. A turistában — akire a jövőt is érdemes itt építeni. Gyóni Gyula A Nyugat paródiái Hogyan torzít a görbe tükör? A volt egri irodalmi színpad felfrissített gárdája elismerésre méltó szorgalommal és tehetséggel dolgozta fel négy műsorában a Nyugatnak azt a hagyatékát, az irodalmi folyóiratnak azt a lírai és prózai anyagát, amely az egri vers- és prózamondók szerint ma is képes közösséget teremteni, közönséget toborozni a vers, a nemes próza ügyének. Ötödik szövegösszeállításukban — főként Karinthyra alapozva — a Nyugat mindhárom nemzedékénekjeles tagjait célba vevő paródiákat sorakoztattak fel, az így írtok ti telitalálataitól kezdve Tímár György Nem én írtam kötetének szellemes gúnyolódásáig. Sokan úgy gondolják, hogy a paródia olyan görbetükör, amely az elébe állított, és így kínpadra vont személyt torzítja el, olyan játékot engedve meg esetleg, amit akár tekintélyrombolásnak is nevezhetnénk. Pedig nem így van. A paródia — épp úgy, mint a görbetükör — a külsőt, a látszatot, a formát veszi célba. Esetünkben azt az előadói különösséget, modorosságot, ahogyan túlzottan is egyénivé teszik hanghordozásukat az írók, akik ezzel a „túlzással” együtt is a magyar irodalom tisztelt egyéniségei. Egy-egy szó, egy-egy fordulat jellegzetessé válik a költőnél, a szerepvállalás apró félszegségei állandósulnak (Szép Ernő, Kosztolányi), a szenvedélyes akarat hanghordozási túlzásba csap át (Ady Endre), a lírikus kitárulkozása elvisz a mélylélektanig (Kaffka Margit), a kópéság és mesélés átlendít olyan határokon is, ahol illenék netán megállni (Tersánszky Józsi Jenő), vagy az a bizonyos csokornyakkendősen elegáns versbéli viselkedés áthajlik a sznobság küszöbén (Gellért Oszkár). Nem kíméli ez a görbetükör Weöres Sándort sem, akinek hibátlan zenei játékait Benjámin László remek empátiával pörgeti-utánozza a zenére mindig is éhes fülnek. A formát csörgették-zörgették-han- cúroztatták egy bő órán keresztül az előadók, hogy kitessék: itt nemcsak szellemes utánzatokról, az írót, költőt bökdöső nyelvi leleményekről van szó, de bemutatták azt is, hogy az eredeti, magvas tartalmától megfosztott szöveg, leválasztva a testről, ami a ruhát hordta, valóban nevetséges rongycsomag; a személyre szabott köntös másnak és máskor, másképp használhatatlan, hordhatatlan. Mint a divatja múlt női ruhák. Mint egy szériába lefutott színdarab temetésén a színészek, az irodalmi színpad tagjai is a jókedv, a szórakoztatás irányába vitték el a műsort. Széles gesztusokkal adták azt a külön hangsúlyt, ami a túlzást, az egyéniest, a modorosságot — éppén megfosztott tartalmánál fogva — nevetésre ingerlővé tette. Ebben a „rálapátolásban” a kitűnő humorérzékkel is rendelkező Vi- rágh Tibor járt elől, aki a Mó- ricz-paródiában kicsemegézte mindazt, ami a bővérű és bőtollú ír£t egyénivé avatta, elkülönítette Icor- és írótársaitól. S mintha csak összebeszéltek volna: Molnár Klára, Pászthy Mária és Tóth István is sok mozgással, a szövegekben rejlő dramaturgiai lehetőségekkel élve szolgálták a derűt, hangvételben és gesztusokkal egyaránt. Talán csak Juhász Csaba figyelte félszemmel, ne menjen nagyon túlnan a torzításban, a görbetükör olyan helyzetben álljon meg azért, hogy az itt pörgetett írói kép ne ártson az irodalmi tekintélynek. A két szerkesztőtárs, Szívós József és Kakuk Jenő a szellemi irányítói ennek a lelkes és bátor cspatnak. S ha beváltják szóban közölt „fenyegetésüket”, akkor az iskolai év elejétől folytatják hasznos és minden fenntartás nélkül dicsérhető működésüket. (farkas) Televíziós művészek kiállítása A napokban nyílt meg az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főikolán az MTV-vel együttműködő díszlet-, jelmez- és bábtervezők, grafikusok és fotósok, valamint a tévéfilmgyártásban művészi fokon közreműködők tárlata. Eddig a nagyközönség csupán a végeredményt érzékelhette a képernyő előtt ülve, most — a közszemlére tett tárgyak közt sétálva — ízelítőt kaphat abból a nehéz és fáradságos munkából, amely egy-egy produkció felvételét megelőzi. Gál Gábor felvételei az érdekes bemutató előkészítésének utolsó pillanatait örökítették meg. Két választás Magyarországon 1990-ben Az 1990. évi tavaszi parlamenti választásokon 28 párt színeiben összesen 3507 jelölt indult egyéni, területi, országos, illetve egyszerre több listán is a parlamenti mandátumokért. A csak területi listán szereplő jelöltek nagy hányada a pártok öndefiníciójához, a választópolgárok előtti bemutatkozásához tartozott hozzá, azaz ebben az értelemben elsősorban kampánycélokat szolgált. A 3507 jelölt közül 2723-nak volt a választási törvény értelmében matematikai esélye arra, hogy be is kerülhessen a Parlamentbe. Egy hamarosan megjelenő KSH-kiadvány a képviselőjelöltek — az új politikai elit — társadalmi összetételét mutatja be egy postai kikérdezéssel lebonyolított kérdőíves felvétel eredményei alapján. A különböző pártok jelöltjei általában az érett középkorúak nemzedékéhez tartoztak, átlag- életkoruk 45 év volt. A Fidesz-je- löltek átlagos életkora ennél lényegesen, az SZDSZ-jelöltek átlagos életkora pedig valamivel alacsonyabb volt. Szembeszökően idősebbek voltak viszont a kisgazdák, a Magyar Néppárt és a kereszténydemokraták jelöltjei. A nők aránya a képviselőjelöltek között nem érte el a 10 százalékot. A képviselőjelöltek 80 százaléka diplomás, vezetőként, vagy beosztott értelmiségiként dolgozott, és városban lakott. Munkások számottevőbb arányban csak az MSZMP és az MSZDP jelöltjei között voltak. Önálló foglalkozásúakat leginkább a Kisgazdapárt és a Vállalkozók Pártja jelölt. A képviselőjelöltek jelölésük indokaként két tényezőt emeltek ki, nagyjából egyforma gyakorisággal: a lakóhelyükön, szűkebb környezetükben játszott szerepüket (54 százalék), illetve a munkakörükből adódó tájékozottságot, népszerűséget (51 százalék). Ennél lényegesen kisebb mértekben, de meg említésre méltó arányban utaltak ellenzéki múltjukra (20 százalék). Viszonylag kevesen hivatkoztak országos közéleti tevékenységükből fakadó népszerűségükre, ismertségükre. Az átlagnál magasabb gyakoriságban hivatkoztak lakóhelyükön, munkahelyükön, szűkebb környezetükben kifejtett korábbi tevékenyégükre az MSZP jelöltjei és a kereszténydemokrata jelöltek (63 százalék, illetve 67 százalék), ami arra utalhat, hogy a demokratikus választásokat megelőző rendszerben a volt állampárt tagjain kívül leginkább a vallási közösségek aktivistái vehettek részt a helyi közéletben, válhattak ilyen módon ismertté. Az 1990. évi őszi helyhatósági választások a politikusok számara is igazi meglepetést hoztak. Nemcsak a viszonylag alacsony részvételi arány, de a pártoknak — különösen a kistelepüléseken — a vártnál gyengébb szereplése jelezte, hogy a választópolgárok jórésze nem pártpolitikában gondolkodik. A helyi képviselő-testületek tagjairól és a polgármesterekről is készült egy KSH-elemzés. Eredményei azt mutatják, hogy az önkormányzatok képviselőinek társadalmi jellemzői eltérnek a parlamenti képviselőjelöltekétől. Az eltérés legjelentősebb a falvakban. A 2930 kistelepülésen pártpolitikai szempontokból szinte függetlenül, döntő többségben a településen született, a helyi közéletben eddig is formális vagy informális irányító szerepet betöltő „tekintélyeket” választották be a lakosok a helyi igazgatásba. Az átlagosan 43 éves kepviselő-testületi tagoknak a kistelepüléseken majdnem 60 százaléka, a 162 városi önkormányzatban 40 százaléka már több mint harminc éve lakik jelenlegi lakóhelyén. A falvakban a képviselő-testületi tagok majdnem egyharma- da, a városokban több mint kétharmada diplomás. A kistelepüléseken elsöprő győzelmet aratott függetlenek inkább szakmai ismeretekkel rendelkező tekintélyes polgárokból választódtak ki, mint a diplomásokból. A legnagyobb pártok helyi képviselői viszont az értelmiségből verbuválódtak. A városokban, a kisgazdákat kivéve, minden párt és szervezet mandátumot nyert képviselőinek, valamint a függetleneknek is több mint 60 százaléka diplomás. A KSH-felvétel adatai dokumentálják, hogy a falvakban a helyhatósági választásokon az induló tanácstagok és tanácselnökök többségét újra megválasztották. A kistelepüléseken megválasztott képviselő-testületi tagoknak az egyharmada volt korábban tanácstag, a tízezernél népesebb településeken 12 százalékuk. A volt tanácstagok aránya a legmagasabb a függetlenként megválasztott képviselők között. A kistelepülésekre jellemző a volt tanácselnökök polgármesterként történő újraválasztása is. A közvetlen listán megválasztott polgármesterek 31 százaléka látott el korábban tanácselnöki funkciókat. A városokban nem mutatkozik ilyen folyamatosság: a polgármesterek mindössze 7 százaléka volt tanácselnök. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy ma majd kétszer annyi helyhatóság van, mint ahány tanács volt a választások előtt, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy a volt falusi tanácselnökök mintegy 60- 70 százalékát választották újra az őszi önkormányzati választásokon. Idegenforgalmi összesítés A szervezett utasforgalom csökkent A KSH napokban közzétett végleges adatai szerint tavaly csaknem 38 millió külföldi kereste fel hazánkat, 51 százalékkal több, mint a megelőző évben. Ugyanakkor a turisták átlagos tartózkodási ideje 16 százalékkal csökkent, nem érte el az 5 napot. A turisták számának nagymértékű növekedése ellenére a szálláshelyeken 10 százalékkal kevesebb volt a vendég tavaly, mint a megelőző évben, s meg ennél is nagyobb mértékben, 21 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma. Legnagyobb mértékben a szervezett — utazási irodákon keresztül értékesített — fizető vendéglátóhelyek forgalma esett vissza, 44 százalékkal. A Magyarországra érkező külföldiek közül Romániából jöttek a legtöbben, több mint 9 millióan, 38-szor annyian, mint 1989-ben. Az is tény viszont, hogy éjszakáiknak átlagosan csupán 0,6 százalákát töltötték kereskedelmi szálláshelyeken, a többit feltehetően rokonoknál, ismerősöknél. Nagymértékben — 84 százalékkal — emelkedett egy év alatt a Jugoszláviából érkezők száma is, meghaladta a 8 milliót. A látogatók számát tekintve az előző években első helyen álló Ausztria a harmadik helyre szorult vissza, bár innen is több mint 5 millióan érkeztek az országba. Az adatok tanúsága szerint Ausztriából arányában csökkent az egy-kétnapos bevásárlóutak száma, s az osztrák látogatók a korábbinál átlagosan egy nappal többet töltöttek Magyarországon. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságból 4 millióan keresték fel országunkat, s ők is elsősorban vásárlási céllal érkeztek. Körülbelül 900 ezerre tehető azoknak az északi szomszédainknak a száma, akik 24 óránál is rövidebb ideig tartózkodtak Magyarországon. Lengyelországból 15 százalékkal kevesebben érkeztek, mint egy évvel korábban. Ugyancsak 7 százalékkal kevesebben, mintegy 2,6 millióan látogattak Németországból Magyarországra. 1990 első felében a valutaunió létrejöttéig az NDK-ból érkezők száma az előző évinek 33 százalékára esett vissza, míg ugyanebben az időszakban az NSZK-ból 29 százalékkal emelkedett a hazánkba látogatók száma. Az év végét tekintve a magyarországi idegenforgalomban Németország jelenleg a hatodik helyen áll. A Szovjetunióból 9 százalékkal kevesebben érkeztek tavaly, mint egy évvel korábban, visszaesett a kishatárforgalom is. . Az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Spanyolországból, valamint a skandináv országokból és Kanadából az idelátogatók száma egy év alatt átlagosan 50 százalékkal növekedett. Franciaországból ez a növekedés még jelentősebb, 150 százalék. 1990-ben 13,6 millió alkalommal látogattak a magyarok külföldre, ami 6 százalékkal kevesebb, mint az előző évben volt. E csökkenés feltehetően elsősorban a devizarendelkezések szigorításának a következménye. Noha a szervezett utasforgalom csökkent, az idegenforgalmi devizabevételek mégis 33 százalékkal haladták meg az előző évit, összesen 63 milliárd forintot tettek ki. S miután a magyarok kiadásai a szigorító rendelkezések hatására 36 százalékkal csökkentek, az eredmény 25 milliárd forint aktívum volt. A konvertibilis elszámolású devizákban befolyt bevétel forintban számítva 61 százalékkal haladta meg az előző évit. Az MNB által regisztrált 824 millió dolláros bevétel mellett feltehetően továbbra is jelentős a feketén váltott, az államháztartást elkerülő valuták mennyisége. A rubelbevétel 30 százalékkal visszaesett, a kiadások pedig jelentősen, több mint kétszeresükre nőttek. A kiadások nagymértékű növekedésének magyarázata: az év elején a magyar állampolgárok felvásárolták az NDK-márkát annak reményében, hogy a valutaunió után azt NSZK márkára válthatják át.
