Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-15 / 139. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. június 15., szombat Már nem az Isten, hanem az ember halálától tartunk Beszélgetés a pszichiáterrel — nemcsak a lélekről Egyik közismert író-politikusunk arra hívta fel a figyelmet lapunkban megjelent nyilatkozatában, hogy a társadalminál sokkal bonyolultabb és lassúbb a lelki rendszerváltás. A lélek orvosai a megmondhatói, hogy mennyi meghasonlással, sőt betegséggel járnak a különböző társadalmi csapdahelyzetek. Ezek megismeréséhez, tudatosításához nagy segítséget nyújtanak a különböző mélylélektani iskolák. Az egyik legjelentősebb, de nálunk kevéssé ismert iskolateremtő személyiség, Jung munkásságáról rendeztek nemrégiben Egerben kiállítást, amelyet dr. Sülé Ferenc pszichiáter-főorvos, a magyarországi C. G. Jung komplex pszichoterápiás egyesület elnöke nyitott meg. Arról érdeklődtünk először tőle, hogy miért élénkült meg az érdeklődés a jungi életmű iránt. Az iskolát teremtő pszichoanalitikus: C. G. Jung — Ha röviden akarok válaszolni, azt mondom: korunknak az egyoldalúsága — válaszol. — Civilizációnk technikai jellegű, s bizonyos emberi képességeket fantasztikus mértékben felerősít. Ennek köszönhető a sok csodálatos eredmény. De sajnos ezzel együtt jár, hogy bizonyos képességeket figyelmen kívül hagy, háttérbe szorít, sőt elfojt. Ebből számtalan hátrány származik. Az orvosi tankönyvekben hosz- szú fejezeteket töltenek meg az úgynevezett civilizációs betegségek, amelyek a lakosság háromnegyed részét sújtják életük során. Az életmóddal összefüggő szív- és érrendszeri betegségek hazánkban a halálozások több mint feléért felelősek. Korunk túlhajszolt, rengeteg ingert nyújt, s kevés mozgásra késztet. Ebből egyensúly-eltolódás következik. — Ezeknek a kérdéseknek az elemzésére a pszichiátrián belül különböző iskolák alakultak ki. Ezek közül inkább Freudét ismerjük, pedig sokszor hasznosabb volna Jung megközelítési módja... — Azt gondolom, hogy nem vagy-vagy a kérdés, hanem inkább mindegyikre szükség van. Freud és Jung is a mélylélektani irányzathoz tartozott, s mindketten azzal foglalkoztak, hogy a mai modern életforma következtében lelkileg megbetegedett embernek az egyensúlyát helyreállítsák. Magyarországon jelentős és értékes pszichoanalitikus, tehát a freudi gondolkodásmódhoz tartozó iskola működött, viszont Jung alig volt ismert. Csak 10-15 éve vert gyökeret nálunk az elmélete. A mélylélektan más és más megközelítését jelentik, de végül is ők ketten voltak a leghatásosabbak. Jung különlegesebb és bonyolultabb, s kapcsolódik az ember vallásos érzületéhez. Éppen ezért korunkban, a természettudományos szemlélet következtében kevésbé tudták megérteni. Csak az utóbbi évtizedekben lendült fel világszerte ez a megközelítési mód. Szerinte az emberi lélek ősi, misztikus rétegeit be kell vonni — tudományosan — az életünkbe. Ez gyógyító hatással lehet a mai emberre. — A freudi elmélet térnyerésével együtt lezajlott egy szexuális forradalom. A szabadosabb élet nem űzte el a görcsöket, nem jelentettfeloldozást. Nem ezért fordulnak mostanában szívesebben Junghoz? — A közvélemény még alig ismeri Jung nevét. Elsősorban szakemberek számára nyitottuk meg ezt a kiállítást is. Freud a szexuális élet jelentőségének felfedezésével, lelki vonatkozásai feltárásával rendkívül sokat tett. Természetesen sok leegyszerűsített magyarázata forog közkézen. Valóban kialakult ezzel a koncepcióval kapcsolatban elégedetlenség. Sok kérdésre adott választ, de bizonyos bonyolultabb, humán jellegű problémákra viszont nem. A redukciós szemlélet — amely az emberi jelenségeket a szexuális és agresz- szív ösztönre vezette vissza — nem volt elégséges. Közben a magasabb értékek eltűntek. Ez óriási ellentmondás. Az igaz, hogy egy előttünk lévő tárgy atomokból áll, de összességük sem indokolja sajátosságait, formáját. Ugyanígy egyetlen magasabb rendű folyamat sem magyarázható meg a részek együtteséből. Az emberi tevékenységben az ösztönök szerepet játszanak, de ezekkel az állat is rendelkezik. Jung egy tudományosan is járható hidat kezdett építeni a mélylélektan és az ősi vallásos szükséglet között. Ez utóbbi olyan humán sajátosság, amellyel minden ember rendelkezik, akár tud róla, akár nem. Vallásos érzület és vallásos kultúra a legprimitívebb és a legbonyolultabb társadalomban is kialakul. Az embéri- ség történetében nincs olyan kor, amelyben ezt ne lehetne megtalálni. Ezért egyetemes emberi szükségletnek tarthatjuk, de különböző módon fejlődik és bontakozik ki. A mai emberben is megvan, csak a természettudományos világképe miatt gyakran más pótolja a vallásosságot, mondván, hogy nincs rá szüksége. A múlt században ezt úgy mondták: Isten meghalt, felesleges, mert a tudomány mondja meg az igazat, és segíti az emberi életet. A múlt század végétől a gondolkodó embereknek, az értelmiségnek ez volt az alapérzése. E század eleje óta alakult át ez, s a második világháború óta már nem ez a büszkeség a meghatározó. Jellemzőbb a szorongás, az elidegenedés, a félelem az atomháborútól, amely elpusztíthatja az egész földgolyót. Rettegünk a környezetszennyezéstől, amely szintén civilizációnk terméke. Az alapérzés megváltozott, nem az Isten, hanem az ember halálától tartunk. — Az Ön vélekedését igazolja az a Párizsban feltűnt falfirka, amely az idézett mondás szerzőjéről jelenti ki: Nietzsche meghalt! Az aláírása: Isten. Azt hiszem, ez a „népköltészeti alkotás ” pontosan kifejezi ezt az érzést. Mégis, hogyan jelenik meg napjainkban a vallásos érzület? — A modern, a legateistább emberben is megvan a vallásos szükséglet, s az működik. Csak hát néha úgy jelentkezik, mint ahogy Jézus megfogalmazta: a hasuk az ő istenük. A közember számára a legfőbb isten a Mammon, a pénz, a hatalom. Az olyan koijelenségek, mint például a fasizmus vagy a kommunizmus, mélylélektani szempontból egyfajta pótvallásként működnek, a vallási szükséglet torzult kifejezési formái. Ha az emberi lélek mélyét — ahogy Jung megfogalmazta —, a tudattalant nem értjük meg, ki vagyunk szolgáltatva. Egy-egy új szellemi áramlat vérrel öntheti el a világot, ugyanúgy, mint Hitler. Ilyen jelenségekre felfigyelhetünk például manapság Iránban vagy Irakban is. Ez azt mutatja, hogy a lehetőség ma is fennáll. A mindennapi gyakorlatban is látjuk, hogy az átlagember szívesen választ horrort az aluljáróban vagy a moziban. Ez egy nagyon veszélyes folyamatot tükröz. — Végül is Jungot felfedezhetjük, ahogy néhány éve már ismerkednek is vele tudósaink. A kórházakban, a klinikákon a lélek gyógyítása túlnyomórészt nagyon is materiális alapokon — például elektrosokkal vagy gyógyszerekkel — történik. Be- épülhet-e ez az elmélet a mindennapok lélektanába? — Igen, a lélekgyógyászainak egyik színe, formája lehet. A mindennapi gyakorlatban, elsősorban a pszichoterápiában van ennek lehetősége. Itt Magyarországon — hála Istennek — azt az időt éljük, amikor az eddig elutasított lélekgyógyászati módszerek beáramlanak az országba. Ezek közül az egyik a jungi. Manapság már van egy-két érdeklődő intézet és kolléga, aki az ilyen jellegű ismereteket igyekszik megszerezni, s ezeket a módszereket használni. Csak az ilyen képzettség megszerzése sok-sok éves komoly tanulást, alkalmazása kemény tréninget igényel. — Ez a folyamat elég lassú, miközben sok divatos áltudományos elmélet és módszer terjed el, mivel óriási a társadalmi igény. Hogyan látja ezeket a lélektani „gyorstalpaló” tanfolyamokat? — Aiz emberek jobban szeretik az egyszerű, gyorsan elérhető eredményeket, mint a komoly munkát. A szellemi éhség miatt természetes, hogy mindenféle módszer betódul. Ezeknek nem annyira a gyógyításban van jelentőségük, hanem a mentálhigiénében, vagyis a még nem beteg embereknek adhatnak lelki támaszt. Lehet hasznuk, de az ezekkel élő emberek közül akad, aki emiatt nem kap kielégítő ellátást, s csak romlik az állapota. De azért mégiscsak terjesztenek egyfajta lelki kultúrát, érzékenységet, több közülük pozitív hatású. Színezhetik a képet, de sokszor úgy jelennek meg a hétköznapi ember számára, mint az aluljáró-irodalom: szellemi turmix válhat belőlük. Egy kis kereszténység, buddhizmus, jóga, asztrológia, babona, esetleg még valami zagyvalék „táplál” sok embert. Ez kikerülhetetlen: idő kell ahhoz, hogy ezek leülepedjenek. Ez a helyzet a természet- gyógyászat számos ágazatával is. — Mint lélekgyógyásznak, mi a véleménye az egyházakról, ezt a bizonyos megbillent egyensúlyt képesek-e helyreállítani? — Azt hiszem, a legjobb úton haladnak afelé, hogy a társadalomban azt a szerepet töltsék be, amelyre képesek. De a korszellem sajátos egyoldalúságai azért a tradicionális vallások asszisztenciájával jöttek létre. Nagy kihívást jelent a keleti szellemiség beáramlása a történelmi, keresztény egyházak számára. Ha akarják, ha nem, olyan erőtérbe kerülnek, amely vagy a saját, belső megújulásukat eredményezi, vagy pedig leértékelődnek. Nálunk ma egyre fontosabbá válnak, s az ország morális romlottságán bizonyos mértékig segíthetnek. — Olyan kérdésekről beszélgettünk, amelyeknek sok vetülete van, tudományos és köznapi téren egyaránt. Maga a pszichiátria is válhat közvélemény-formáló erővé, ha tételesen kinyilatkoztat valamit, s az alapigazságnak látszik. Nemrégiben egy országos tanácskozásukon az fogalmazódott meg, hogy lelkileg széthull ez az ország. Mi erről az ön álláspontja? — Eddig ebben az országban egy merev, szinte feudális szisztéma uralkodott. Amikor lazulni kezdett, sokan úgy vélekedtek: ez a széthullás. En viszont úgy gondolom, hogy a régi szétesése nélkül nincs újjászületés. A sámán például, amikor gyógyítani kezd, „földarabolódik” apró részletekre és „szétszóródik”, szellemi utazása végén újra „ösz- szeáll”. Nálunk is bomlásra van szükség, s azok érzik ezt „széthullásnak”, akik féltik a régit. — Ezek szerint úgy véli, hogy szükségszerű ez a mostani állapot, s ebből valami jó, egészséges is kialakulhat? — Úgy vélem, hogy egyetlen nagy teljesítmény sem születhet komoly szenvedés és áldozatvállalás nélkül. Erre szükség van, a pozitív célok keresése érdekében. Ebben a „földarabolódás- ban” vagy „széthullásban” szükségszerű folyamatot látok, mert enélkül nem lehet igazi megújulás. — Köszönjük a beszélgetést! Gábor László Az egri kiállításon különböző korok vallási motívumai is megjelentek a tablókon (Gál Gábor reprodukciói) Éhen lehet-e halni törvényesen öt gyerekkel? Az adósságcsapda: dolgozni — semmiért Sokáig nehezen tudtam elképzelni, hogy mit is jelentettek pontosan azok az unalomig ismételt kijelentések, hogy a volt rendszerben feléltük a jövőnket, meg hogy az unokáink is az elődök örökségét fogják fizetni. Mindez nagyon távolinak tűnt, hiszen az ország vészes eladósodása ellenére a dolgozó mégiscsak odaballagott a hónap elején a pénztárba, és fölvehette a maga soványka fizetését. Igaz, hogy ennek jó része az átlag magyar ember esetében az OTP-ben köt ki, a másik részét elnyeli a rezsi, de azért beosztással kenyérre meg tejre mégiscsak futotta valahogy egy darabig. * * * A napokban azonban leesett a tantusz, megvilágosodott előttem az egész bonyolult adósságvalóság. Történt ugyanis, hogy arra kértek bennünket, látogassunk el a GATE tangazdaságának fenyőharaszti sertéstelepére, ahol jó néhány ember szinte filléreket vett fel a legutóbbi fizetéskor. Elmentünk hát, ahol Barabás Gyula, a telep vezetője a következőkről számolt be. — A telepen 50 ember dolgozik. A havi átlagkeresetük 10-12 ezer forint körül alakul, teljesítmény alapján. Tény, hogy ebből az ötvenből tizenhét dolgozónk, javarészt nagycsaládos férfiak az utóbbi időben sorra vettek fel kölcsönöket a különböző pénzintézetektől, és többen folyamodtak fizetési előlegért is. A pénzt elköltötték, a törlesztéseket azonban egy idő után nem tudták fizetni. így egymás után érkeztek hozzánk a letiltást sürgető felszólítások. Konkrét példával élve: akadt olyan munkás, akinek 7100 forintot kellett levonni a fizetéséből, és így mindössze 290 forintot vitt haza. Ennek az embernek öt gyermeke van, és a felesége munkanélküli. Én megértem, hogy nagyon nehéz helyzetben van, de én nem tehetek semmit. Akadt olyan is, aki ennél is kevesebbet, 100 forint aluli összeget kapott kézhez. — Tudomásunk szerint azonban a fizetésnek legfeljebb 50 százalékát lehetne levonni. Ön viszont az imént 95 százalékos levonást is említett. — Ez a rendelkezés már megváltozott. Nincs ilyen megszabott határ. Ezért a bérelszámolónk törvényesen járt el. Azt viszont most kijelentem, hogy ezentúl fizetési előleget sem engedélyezünk senkinek. — Számíthatnak az itt dolgozók esetleg fizetésemelésre? — Ebben az évben semmi esetre sem, hiszen már év elején beépítettük a bérekbe az emelést. — Állítólag az is előfordult, hogy a családi pótlékból is vontak bizonyos összeget... — Igen, volt ilyen tévedés, de a szakszervezeti bizottsággal egyeztetve azonnal intézkedtünk, hogy a pótlékot teljes ösz- szegben megkapja az illető. * * * Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Kalmár Péternél, az Egri Munkaügyi Bíróság vezetőjét is. Ő elmondta, hogy a munkáltató ebben az esetben szabálytalanul járt el, ugyanis a fizetésnek mindössze 33 százaléka vonható a jelenleg érvényben lévő rendelkezések szerint, és csak kivételes esetben állapítható meg az ötven - százalékos elvonás. Mit lehet mindehhez hozzáfűzni? Megszoktuk már, hogy könyörtelen időket élünk, hogy akaratunkon kívül olyan csapdába estünk, amelyből kivergődni aligha lehet még jó pár évig. De azért élni valahogy mégiscsak kell(ene). Az átlag magyar hosz- szútűrő, jámbor fajta, s lassan már lázadni se nagyon van ereje, de azért mégis van egy határ. Dolgozni — semmiért? Több mint embertelen helyzet. Szomorú, hogy ez a munkaadót rendíti meg a legkevésbé, aki szemrebbenés nélkül közölte a tényt. Azt sem hallgathatjuk el, hogy Barabás Gyula a kérdésünkre először kérdéssel reagált: azt szerette volna megtudni, kitől kaptuk az információt. Még mielőtt bárkit megtorlás érne a sertéstelepen dolgozók közül, sietve jegyezzük meg: bárki is volt, jogosan emelte fel a szavát, s nemcsak a saját érdekében. Barta Katalin
