Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-27 / 122. szám
HÍRLAP, 1991. május 27., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. Kétes bevételből nincs nyereség Egri képviselői fogadónap Az egri polgármesteri hivatalban kedden délután 4 és 6 óra között képviselői fogadónapra kerül sor. A választók Mészáros Györgyöt kereshetik fel ügyesbajos dolgaikkal az I. emelet 2. helyiségben. Világképformáló A hosszúpályi Irinyi József Általános Iskola diákjainak munkáiból Világképformáló címmel gyermekrajz-kiállítás nyílt tegnap Hatvanban, a városi művelődési központban. A tárlatot június 10-ig láthatják az érdeklődők, naponta 9-től 18 óráig. Június 4-én délután 2 órakor módszertani előadást tartanak a pedagógusoknak és a szülőknek. Napközis szabadidős tábor A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ egész napos szabadidős tábort szervez az iskolásoknak két turnusban: június 17- től 28-ig és augusztus 5-től 16-ig. Délelőttönként fakultációs foglalkozásokat szerveznek a gyerekeknek német és angol nyelvből, illetve számítástechnikából. A táborban lesz úszásoktatás, lovaglás és játékkészítés is. Délutánonként kirándulnak, strandolnak, túráznak az általános iskolások. Az érdeklődők már jelentkezhetnek a központban. Korszerűsítik az utakat Heréden Az idei községfejlesztési terv keretében a herédi önkormányzat kétmillió forintot fordít az utak korszerűsítésére. Nem kevesebb, mint 4500 négyzetmétert látnak el aszfaltburkolattal, többek közptt a teljes Rákóczi utcát. A Kökényesi úton végig kiépítik a járdát, a Hatvani úton pedig közműfejlesztést végeznek. Erre a célra az önkormányzat 400 ezer forintot biztosít, a családok telkenként háromezer forinttal járulnak hozzá. Dokumentumfilm Gyöngyöshalászról A Magyar Televízió forgató- csoportja csaknem egyórás dokumentumfilmet forgatott a mátraaljai faluban. A műsort Rendszerváltás Gyöngyöshalászon címmel csürtörtökön 22.05-kor tűzi műsorra a TV 1-es csatornája. Olvasótábor középiskolásoknak A hatvani Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Ház olvasótábort rendez középiskolás fiataloknak augusztus 14-től 25- ig. A téma: hazai történelmünk alakulása a XIX. századi reformkortól napjainkig. Elsősorban azok jelentkezésére számítanak, akik úgy ítélik meg, hogy az itt szerzett ismeretanyagot hasznosítani tudják. A tábornak ezúttal is a nagykökényesi iskola ad otthont. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást a városi könyvtárban kaphatnak. Az alig egy esztendős múltra visszatekintő, demokratikus Parlamentünk életében ritka pillanatnak tűnt nemrég, amikor a kormánypárti, illetve az ellenzéki képviselők szokatlanul nagy elismeréssel és egyetértéssel megszavazták az új számviteli törvényt. Szakmailag jól előkészített munka eredménye volt ez, amely azt bizonyítja, hogy még egy lépéssel közelebb kerültünk a piacgazdasághoz. 1992. január 1-jétől ugyanis hazánkban olyan számviteli rendszer lép életbe, amely megfelel a nemzetközi szabályoknak és az Európai Közösség irányelveinek is. Áz új törvény az eddigiekhez képest új szemlélettel és tartalommal rendelkezik. Ugyanis a költségvetést szolgáló feladatok helyett a vállalkozókat állítja a középpontba. Az új számviteli rendszerben meghatározó szerephez jut az éves beszámoló, amely a vállalat valós helyzetét igyekszik bemutatni az Lapunkban többször is foglalkoztunk már a mátraderecskei SZDSZ-szervezet ügyével. Beszámoltunk a helyi polgármester elleni támadásról, az ezután tartott falugyűlésről, a zárt ajtók mögött folytatott belső pártvizsgálatról, s megírtuk azt is, hogy a községi szabad demokraták működését a budapesti SZDSZ- központ felfüggesztette. A kihatásai miatt az egész falut érintő ügy végére, úgy látszik, most sikerült pontot tenni: a derecskéi SZDSZ-szervezet a közelmúltban taggyűlést tartott, melyen a tagság több mint egyharmad része — ennyi szükséges a vezető- választás jogszerűségéhez — és az SZDSZ Országos TanácsáNem mindennapi meglepetésben volt részük pénteken a Gyöngyösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak. Az intézmény igazgatója Bágyi Fe- rencné az iskolarádión közölte a nebulókkal, hogy nem kötelező eredmények, illetve az arra ható összefüggések tükrében. A fő célja az, hogy reális képet adjon a tulajdonosoknak és a befektetőknek az adott cég gazdálkodásáról, helyzetéről. Szakmai vélemények szerint a törvényhozók által alkotott jogszabályra az óvatosság elve a jellemző. Például, ha adott vállalat esetében kétes az árbevétel, akkor nem képezhető nyereség. Az egyes tételek különben csak a beszerzési és az előállítási költségen szerepelhetnek a kimutatásokban, a piaci érték csak értékesítés esetén kerülhet az éves beszámoló adatai közé. Az új törvény óriási előnye, hogy megkülönböztetett figyelmet szentel a nyilvánosságnak, így a leendő éves beszámolót könyvvizsgálóval kell hitelesíteni és a cégbíróságon elhelyezni. Ez is bizonyítja, hogy sokat segíthet majd az illetékeseknek, de különösen a vállalkozóknak... (mentusz) nak képviselője is jelen volt. A gyűlésen az úgynevezett „aktív mag”-hoz tartozók voltak többségben, és bár azt nem tudni, hogy emiatt-e, de eredményesen meg tudták választani az ügyvivőket. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy volt, aki a csoport feloszlatását tartotta volna jobbnak. A helyi SZDSZ-veze- tők most ugyanazok lettek, akiket már idén januárban is megtisztelt bizalmával a tagság, s ezenfelül egy „új ember” is bekerült a vezetésbe. A ügyvivők tehát: Kovács József, Szabó János, valamint Záborszky József. A felfüggesztésnek így vége, a derecskéi SZDSZ immár legálisan tevékenykedhet. iskolaköpenyt felvenniük, nem írnak dolgozatot, felelésről szó sem lehet. Ez még mind semmi, mert az iskolai büfében 2 forinttal olcsóbban adták a finomságokat. Sőt, még pénz sem kellett, mivel a sütőipar 1000 darab kiflit, a tejüzem 400 dobozos tejet, a Gyöngyszöv Áfész Pattinkát és teasüteményt adott az iskolásoknak a gyermeknap alkalmából. Meglepetés volt ez a gyöngyösi általános iskola diákjainak, mert előre semmiről semmit nem tudtak az emberpalánták. Rézfúvósok a várban A Lorentz Péter vezette Ag- ria régi zene együttes a hétvégén az egri vár nyugati bástyáján adott — szokás szerint színvonalas — műsort. A rézfúvós zenekar játékát főleg városnéző turisták hallgatták, ám ha sikerül hagyományt teremteni, remélhetőleg a megyeszékhely zeneszerető közönsége is ellátogat majd a történelmi falak közé. J----------------------------- k K özpont: 3300 Eger, Deák Ferenc út 53. Telefon: 36/11-867 NE FELEJTSE Nagykereskedelmi áron kínáljuk LEHEL termékeinket! Üzleteink: Lehel Mintabolt 3300 Eger, Rajner Károly u. 2. Telefon: 36/20-405. Áruház 3300 Eger, Nagyváradi űt 17. Telefon: 36/24-600. Vas-műszaki Bolt 3300 Eger, Hadnagy úti Szolgáltatóház Telefon: 36/12-636 Előleg befizetése nélkül részletre is vásárolhat. \______________________________________ m m Taggyűlés után régi-új ügyvivők Lezárult a mátraderecskei SZDSZ-csoport ügye Az ünnepi könyvhétre készülnek Hatvanban A Zagyva-parti városban is megtörténtek már az előkészületek az idei ünnepi könyvhétre. Az Ady Endre Könyvtár és Közösségi Házban — a TIT Hatvan Városi Szervezetével és a Ratkó József Közművelődési Egyesülettel karöltve — május 31-én, pénteken este hét órakor Ferdinándi Györgyöt látják vendégül. Az estet Kulcsár Katalin vezeti. Június elsején délután öt órakor a gyerekeknek kedveskednek: Ily- lyés Kinga verses műsorát láthatják-hallhatják. Június 3-án, hétfőn este hét órakor Cseres Tibor írót mutatja be Reményi József Tamás. Mindkét rendezvény ugyancsak a könyvtárban lesz. Meglepetések — Gyöngyösön (Fotó: Gál Gábor) Olyan szép, hogy nem is lehet igaz. Két kis kezét feje fölé tartva, nagyokat szusszan álmában, hosszú pillái meg-megrebben- nek. Aztán felébred, hipp-hopp, pillanatok alatt lerántja az asztalterítőt, fölborítja a virágcserepet, kajánul vigyorog: úgysem éred utói! Megelevenedett kisördög. Anya, varázsolj, — kéri, s ámulva nézi, ahogy rajzolsz neki a kis- lámpa fényénél búboskemencét, erdőt, mackót... Hol késik ilyen soká? Az utolsó óráról már rég kicsengettek, itthon kellene lennie. Idegességedben hol az órát nézed, hol az ablakhoz rohansz. De már jön is! Táskáját kezében lóbálva, nyakigláb léptekkel veszi a lépcsőfokokat, szinte berobban az ajtón. Olyan éhes, mint a farkas. Kirándulnak. Hétágra süt a nap, ő fölmászik az almafára, a fény átszűrődik a lombokon, megvilágítja piros arcát, kiált, s ledob egy érett gyümölcsöt. S te azt gondolod magadban: ez a béke. Igazi nagy kamasz. Biciklitúrára indul barátaival, lázasan csomagol, kérdéseidre alig válaszol — lélekben már az országúton, hegyek között jár. Amikor búcsút int, sokáig nézel utána: Vigyázz magadra — rebeged hangtalanul... Áztán az első szerelem. Suta szemérmességgel árulja el a kislány nevét, készül a randevúra. Eddig cicamosdást végzett, most órákig pocsol a fürdőszobában, legszebb trikóját húzza magára. Este, a mozi után, ha hazatér, mintha kicserélték volna. Verseket olvas, a magnón vég nélkül szól az Erasure. Igen, már félig felnőtt. Félig már elszakadt a szülői háztól. De tudod: egyszer neki is lesz gyereke, akit ugyanúgy, igen, ugyanúgy fog szeretni, ahogyan te őt... Bélapátfalván Játékos vetélkedők, minihumorfesztivál (Tudósítónktól): Május 27. és június 2. között ismét — immár ötödik éve — megtartják Bélapátfalván a gyermekhét, illetve a bélapátfalvi diáknapok elnevezésű rendezvénysorozatot. A két rendező, vagyis a Petőfi Sándor gyermekközösség és a Gárdonyi Géza művelődési ház ezúttal is gazdag programot biztosít a községben élőfiúknak-lányoknak. A hivatalos „ceremónia” ma délután egy órakor kezdődik az ünnepélyes zászlóátadással és a facsemete-ültetéssel, két órától pedig Fekete Mária (az általános iskola volt rajzpedagógusa) kiállítása tekinthető meg. Háromkor indul a ”Ki Mit Tud?” vetélkedő, melyre öt kategóriában nevezhettek a gyerekek. Kedden délután tanárok és diákok mérik össze tudásukat különböző sportágakban, este 7 órától pedig, a helyi kábeltévé adásában bemutatják az említett „Ki Mit Tud?” résztvevőinek produkcióit. Szerdán az „ügyes kezek délutánjára” várják a pedagógusok a fiatalokat, csütörtökön népi játékokat eleveníthetnek fel a tanulók, s emellett játékos vetélkedő, táncház is vár rájuk. E napon egyébként este hat órakor kezdődik a községi képviselő-testület, aszülőkésata- nárok közös fóruma a művelődési házban. Pénteken az első tanítási óra előtt iktatják be az iskola diákigazgatóját, és ezen a napon tanulók tartják az órákat is. Délután a mini-humorfesztivál nyújthat kellemes kikapcsolódást mindenkinek, este hattól pedig a Miskolci Zenei Konzervatórium negyedéves hallgatói „Kis esti zene” című előadásukra várják a komolyzene kedvelőit. Szombaton 8-tól 17 óráig tart a családi hétvége programja: mini maratoni futás, két gyermek- színjátszó kör bemutatkozása, családos sportvetélkedő, bográcsozás. A Csillagfény diszkó 19 órakor kezdődik az iskola udvarán. Vasárnap Varázslatos varázslatok címmel gyermekelőadás lesz 10 órától a József Attila úti lakótelepen, ezután pedig a szülők és a gyerekek játékos vetélkedőjére kerül sor, melyet a kábeltévé élő adásban közvetít. A programsorozatot a nagycsoportos óvodások ballagása záija délután 4 órakor. Cikkünk nyomán A Garancia Biztosító nem ért egyet Lapunk szombati számában megjelent „ Cáfol a Hungária Biztosító”című írásunkra reagálva felkereste szerkesztőségünket Heverdle Tamás, a Garancia Biztosító RT. Heves megyei kirendeltségének vezetője. A Hungária Biztosító Heves megyei igazgatójának véleményére a következőket mondta: — A cikkben említett vádakat visszautasítom, mint a Garancia Biztosító Heves megyei kirendeltségének vezetője kijelentem, hogy semmilyen „hamis érvekkel” nem kívánjuk a gépjármű-tulajdonosokat elhódítani a Hungária Biztosítótól, de más társbiztosítótól sem. A biztosítási etika munkánk alapja: korrekt módszerekkel, udvarias, gyors kárrendezéssel kívánunk továbbra is ügyfeleket nyerni a Garancia Biztosító számára. Központ: 3300 Eger, Deák Ferenc út 53. Telefon: 36/11-867. Üzleteinkben 195 perces Dyras videokazetták 280 Ft-os fogyasztói áron, 3 dimenziós szemüvegek 250 Ft-ért. Viszonteladóknak jelentős engedmény! Mező Ervin (Fotó: Gál Gábor)