Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-17 / 89. szám
HÍRLAP, 1991. április 17., szerda HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Képzőművészeti szabadegyetem A Hatvani Galéria népszerű sorozatának, a képzőművészeti szabadegyetem rendezvényeinek sorában ma Pogány Ö. Gábor művészettörténész tart előadást. A téma: a XIX. századi magyar szobrászat. Az érdeklődőket délután 5 órára várják. Plakátverseny Petőfibányán A petőfibányai művelődési ház rendszeres kapcsolatot tart a helyi általános iskolával. Ezúttal plakátversenyt hirdettek meg a diákok számára. A gyerekek munkáikat április 25-ig adhatják le, s az elbírálás után a legsikerültebb alkotásokat díjazzak. A tavaszi témájú plakátokból kiállítást rendeznek a művelődési házban. Terrarium A hatvani városi művelődési központ április 26-tól 28-ig Terrarium címmel kiállítást és vásárt rendez, amelyen hüllők, kétéltűek, rovarok, dísznövények, pálmák és orchideák láthatók, vásárolhatók. Naponta ismeretterjesztő előadásokat, könyvárusítást tartanak, valamint állat- és környezetvédelmi filmeket vetítenek délután 3 órától. Szombaton délután 2 órakor méregkí- gyófejtés lesz, s reggel 8 órakor a művelődési központ elől autóbusz indul gyógynövénytúrára a Cserhátba, valamint Hollókőre és környékére. Tudományosfantasztikus klub Április 19-én, pénteken délután 5 órakor Hatvanban, az Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Házban a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat városi szervezete előadást rendez. Zombori Ottó csillagász és dr. Tóth Géza biológus „elmélkednek” arról: honnan jött és hová tart az emberi faj. A maros-^ vásárhelyi festőművész A Zagyva-parti városban, a Hatvány Lajos Múzeumban április 11-én nyílt meg Kedei Zoltán erdélyi festőművész és fia, V. Kedei Zoltán kiállítása. A család iljabb tagja tavaly települt át Romániából hazánkba, s most megyénkben, Lőrinciben él. Hatvanban jártunkkor a múzeumban sikerült találkoznunk az édesapával. Annyit már tudtunk róla, hogy 1929-ben született Ravá- ban, Erdélyben, s a székelykeresztúri gimnáziumban érettségizett, majd a marosvásárhelyi Népművészeti Iskolában festészeti szakon szerzett diplomát. 1962-től aktív tagként kiveszi részét a Maros megyei csoportosulás, valamint az országos képző- művészeti élet tevékenységéből. Jelentősebb egyéni kiállításai voltak az erdélyi városokban, a magyar fővárosban és New Yorkban. — Legutóbb Debrecenben jártam, ahol szintén egyéni tárlattal szerepeltem — mondja Kedei Zoltán. — A hortobágyi alkotótábor munkájában vettünk részt a szintén marosvásárhelyi Szép György festőművésszel. Itt kértek fel a kiállítás megrendezésére. Az alkotótáborban több kép is született, a Hortobágy című olajfestmény is. Megkapott a táj hangulata, a vidék színharmóniája. — Most meddig tartózkodik Magyarországon ? — Még egy hétig, s utána utazom haza, Marosvásárhelyre. Szerencsés vagyok, mert amióta a fiam itt lakik, gyakrabban jövök. Már kezdem megismerni ezt a vidéket. Legközelebb Egerbe szeretnék eljutni, sokat hallottam már erről a szép városról. Nézegetjük a festményeket. A tájképeket, melyek motívumai éppúgy rejtik a népmeséi elemeket, mint az ember és a természet kapcsolatát. A már-már látomásszerű szürrealisztikus alkotások pedig az emberi-művészi megélt sebekről vallanak. Éppoly erőteljesek a grafikák is, vagy a Madárijesztő című sorozat darabjai. — Ez utóbbiak a Ceausescu- érából valók. Mindőjüket fájdal(Fotó: Perl Márton) más mementónak szántam... A Szomorkodó című pedig onnan kapta nevét, hogy amikor megfestettem ezt a bohócot, hazajött az unokám, és elszontyolodva kérdezte: miért szomorkodik a bábu? — Engem leginkább a plasztikus ecsetvonású, derűs színsugárzású képei ragadnak meg... — Meglehet, ezek azért is születtek, mert nem szeretem az elszigeteltséget, a magányos farkasként élést. Sem az ember, sem a festő nem élhet így. Kell, nagyon kell egy szeretetteljes, alkotó közeg, éljen bár Romániában, bár Magyarországon az ember. (mikes) A nagyapja miatt büntették Karácsony Ferenc, a lapátos katona „...megbüntetem az atyák vétkét a fiákban, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. ” Talán ez az a törvény a zsidó-keresztény vallás eszme- rendszeréből, amelyet a humanista ember a legkevésbé tud ösz- szeegyeztetni természetes igazságérzetével. Nem véletlen, hogy a sztálinista ’’igazságszolgáltatás” gyakorlata éppen ezt az embertelen elvet vette át a Bibliából. Ennek jegyében nem tanulhattak közép- és felsőiskolákban a volt kizsákmányolok gyermekei, ennek alkalmazása miatt nem teljesíthettek fegyveres katonai szolgálatot a ’’kulákfiak”, ezért lett előbb internált, majd „lapátos”, azaz munkaszolgálatos katona ifj. Karácsony Ferenc is. A nagyapját, Túri bírót joggal tarthatták gazdag parasztnak, de már az apja a középparasztok életét élte. Ő maga pedig vasutas munkásként kereste a kenyerét 19 éves korában, mégis úgy bántak vele, mint ellenséggel. Hogy mi történt vele az 1950. június 19-i újhatvani tüntetés megtorlása során, a következőképpen idézi fel: „1950 júniusában tartóztattak le a Horváth Mihály utcai házunk kertjében édesapámmal együtt. Annyit mondtak, hogy öltözködjön fel, mert be kell mennünk a rendőrségre. Oda még együtt mentünk, de aztán elszakítottak bennünket egymástól. A rendőrségre vittek először, utána a Katolikus Kör udvarába, ahol a tüntetés során lefogottakat őrizték. Közéjük csaptak bennünket, pedig semmi közünk nem volt a tüntetéshez. Itt nem szóltak hozzánk, nem hallgattak ki, csak várakoztunk, amíg sor nem került az elvitelünkre. Innen aztán átszállítottak bennünket a kistar- csai internálótáborba, de ott már külön barakkba tettek. Amíg mi az internálótáborban szenvedtünk, odahaza kuláklis- tára tettek bennünket. Édesanyámtól elvették a Horváth Mihály utcai házunkat. El is kellett neki költöznie belőle. Elvették a cséplőgépünket meg azt a 19 soros vetőgépet, amit nem sokkal azelőtt vettünk. Kistarcsáról édesapámat elvitték a recski kőbányába, engemetpedigaHorto- bágyra, Kónyapusztára, de nem abba a táborba, ahol a hatvani vasutas asszonyok voltak. A mi táborunkba különböző helyekről hozták az internáltakat, hatvani csak egyedül voltam köztük. A táborunk nem volt szögesdróttal körülkerítve. Két sorban voltak barakkok, azokban laktunk. Kónyáról elvittek bennünket más gazdaságokba is: voltam Egyeken, Szászteleken és máshol. Jártunk dolgozni például a rizsföldekre: árasztottunk, lecsapoltunk. Máskor építkezésen dolgoztunk. Egy idő után kocsis lettem: jártam be Balmazújvárosba. Ott vételeztük az ágyneműt, oda hordtuk be a rizst. 1953. szeptember 15-én feloszlatták az internálótábort. Örültünk a szabadulásnak, de aztán keservesen csalódtam: nem engedtek haza, hanem behívtak munkaszolgálatos katonának. A Hortobágyról, Szásztelekről vonultam be, azaz onnan hoztak fel "lapátos katonának”. Rabruhát kaptam: katonasapkát, katona- ruhát, de erre csíkokat festettek. Derékszíját mi nem hordhattunk. Kőbányán volt a laktanyánk, a lóversenypálya mellett. Be voltunk zárva, ki nem mehettünk, csak a látogatók jöhettek hozzánk. Kőbányáról jártunk be dolgozni a városba, például a Rózsadombra. Ott a Singer gépgyáros házát bontottuk le. Máskor vagonokból raktuk ki a szállítmányt, az építőanyagot, itt már találkoztam földiekkel. Itt volt példáulSchurina Ferenc, a kárpitos. Amikor összetalálkoztunk, csodálkozva kérdeztem tőle: — Hogy kerülsz ide, hiszen te nem is voltál kulák? Elmondta, azért van itt, mert pap a bátyja, apáca volt az egyik nagynénje, két másik nagynénje pedig Kanadában él. Ő már második éve volt munkaszolgálatos. Sok helyen dolgozott az ország különböző városaiban. Volt Nyergesújfalun, Móron, Lábatlanban, Kecskeméten. Velünk volt még a környékről a nagykökényesi Szabó Pista, meg néhányon Csányról, akiknek a neve már nem jut eszembe. Én háromévi internálás után több mint egy fél évig dolgoztam munkaszolgálatosként: 1954. április 29-én leszereltek bennünket. Schurinával együtt jöttünk haza. ” Hazatérése után még sokáig rajta volt a bélyeg. A vasúthoz, a régi munkahelyére nem vették vissza, mert mint egykori internált, megbízhatatlan volt. Máshol sem tudott elhelyezkedni, ezért kertészkedéssel igyekezett kenyeret keresni. Közben törölték a családot a kuláklistáról. Közölték, hogy sajnálatos hibát követtek el, amikor kuláknak minősítették őket. Sikerült visz- szaszerezniük egy pár lovat, amellyel fuvarozni járt. Mondták neki, hogy más idők járnak. 1959-ben beállt a termelőszövetkezetbe, ahová bevitte a lovait is. Fogatosként dolgozott más lovaival, de nem tévesztette szem elől a sajátját. Amikor egy foga- tos társa durván bánt a lovaival, elfogta az indulat, és úgy a falhoz vágta, hogy mentőkocsival vitték kórházba. Fegyelmi lett belőle. Áthelyezték büntetésből a gyalogmunkások közé. Egy idő után megelégelte a megalázást, nem ment többet munkára. A következő évben kizárták a szövetkezetből. Újból kezdett mindent. Dolgozott a postánál, a kórházban, a földműves-szövetkezetben és a cukorgyárban. Összejött az a minimális idő, amely lehetővé tette, hogy nyugdíjba vonuljon. Sokkal inkább foglalkoztatja azonban a kárpótlási törvény. Azt tervezgeti, hogy amint lehetővé válik, visszaigényli az elvett földet, és újból gazdálkodni kezd. Németi Gábor Az önkormányzatok igenük a világkiállítást A Hatvan környéki polgármesterek a közelmúltban két ízben is szakmai találkozón vettek részt. Apcon dr. Gyulai Gábor köz- társasági megbízottal és dr. Balás Istvánnal, a köztársasági megbízott megyei hivatalának vezetőjével találkoztak, s napi gondokat beszéltek meg. Másodízben a városkörnyéki polgármesterek részt vettek Hatvan város önkormányzati*ülésén, amelyen Baráth Etele kormánybiztossal, a világkiállítás fővédnökével folytattak megbeszélést. Többek között sző esett arról, hogy milyen kedvező hatással lenne a vidékre a világkiállítás megrendezése, milyen változásokat hozna az infrastruktúrában, az idegenforgalomban. A Hatvan környéki önkormányzatok egyébiránt támogatják a világkiállítás megrendezésének gondolatát. Válaszol a jegyző Még mindig névtelenül? Durva helyesírási hibákkal megtűzdelt, enyhén szólva vag- dalózó stílusú levelet kaptunk Lőrinciből, amelyben a levélírók a helyi önkormányzat munkáját és személyi összetételét kifogásolják. Az egyetlen konkrét kérdésre — miszerint a befizetett vízdijak 25 százalékát mikor kapja vissza a lakosság — a jegyzőtől, Fónagy Lászlótól kértünk választ. Elmondása szerint a víztársulati hozzájárulás 15 százalékát igényelhették vissza az érintettek. Erről több alkalommal is értesítették a lakosságot, így idén januárban a visszaigénylők zöme már megkapta az összeget. A gáztársulati hozzájárulás esetében 25 százalékra tarthattak igényt a kérelmezők. Ez utóbbi esetben azonban — jogszabályváltozás miatt — csak azok jogosultak a pénzre, akik 1990-től fizették be a hozzájárulást. A jegyző a visszaigénylési kötelezettségre külön felhívta a figyelmet, ennek elmulasztása esetén ugyanis valóban előfordulhat, hogy valaki nem kapta meg a pénzt. Ez azonban bármikor pótolható. A hivatalban egyébként megpróbáltak volna segíteni a panaszosoknak, de a levél alig olvasható aláírásait sehogy sem sikerült azonosítani. így az álnév mögé bújt — s így érthetően bátor — levélíróinknak csak azt tudjuk tanácsolni, forduljanak személyesen kifogásaikkal az önkormányzat bármely tagjához. Inkább ott legyenek olyan merészek és fenyegetőek, mint a nekünk címzett levelükben. ígéretes tervek Boldogulnak a boldogiak Úgy tűnik, hogy Boldogon végképp elcsitultak az önkormányzati választások okozta lakossági szenvedélyek. A falu békés hétköznapjait éli, az önkormányzat pedig nemrégiben fogadta el az ez évi költségvetést. A polgármestertől, Kepes Já- nosíd/megtudtuk, hogy a fejlesztési tervekben több, a falu fejlődését szolgáló beruházás is szerepel. így többek között felújítják az általános iskola vizesblokkját, s vásárolnak terápiás kezelőműszereket is, amelyek segítségével a betegek helyben is gyógyíthatók majd. Nagy gondot fordítanak a köztéri parkok gondozására, s a temetőt is újrafásítják. Kiemelt feladat az utak karbantartása, építése, s a csatornázás. Ez utóbbihoz központi támogatásra is szükség van, hiszen az előzetes számítások alapján mintegy 38 millió forintba kerül majd a szennyvíztisztító rendszer kiépítése. Ugyancsak megnyugtató hír az itteni lakosoknak, hogy a településen megalakult egy húsztagú önvédelmi csoport, akik az esti órákban rendszeresen járőröz- nek a lakosság biztonsága érdekében. Arra a kérdésre, hogy a gazdag faluban megélénkült-e a vállalkozói kedv, a polgármester úgy válaszolt, hogy az érdeklődők száma elenyésző, pedig az önkormányzat minden lehetséges módon támogatná a magánvállalkozókat. Nem hiányzik az áldozatkészség V éradóünnepségek Az előző évekhez hasonlóan az idén is több alapszervezetnél megrendezték a véradó-találkozó ünnepségeket, amelyeken értékelték az elmúlt évben végzett munkát és eredményeket. A Vöröskereszt hatvani vezetőségéhez tartozó alapszervezetek tavaly 279 új véradót szerveztek a mozgalomba annak ellenére, hogy az üzemeknél, vállalatoknál jelentős létszámcsökkentésre került sor. A hatvani kórház részére elegendő vérmennyiséget biztosítottak, sőt a fővárosba is szállítottak. Az idei munkaterv kiemelt feladatként kezeli a többszörös véradók támogatását, elismerését. A közelmúltban megrendezett találkozókon a véradók köszöntése mellett átadtak több kitüntetést is. Megtudtuk azt is, hogy a hatvani vérellátó állomás a rendezvénynaptár szerinti 41 véradáson kívül július 9-én behívásos véradást is tervez. Ezenkívül minden hétfőn várják az önkénteseket a kórház vérellátó állomásán. Említést érdemel az is, hogy a legutóbb a Mátra vidéki Vörös- kereszt-alapszervezet aktívái, a hatvani MÁV-dolgozók, valamint Heréd és Nagykökényes donorai adtak jelentős mennyiségű vért. (Szűcs Ferenc)
