Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-17 / 89. szám
6 SPORT HÍRLAP, 1991. április 17., szerda elég egy fél helyzetecske is ahhoz, hogy máris rezdüljön a háló. Igaz, hogy a lótás-futás nem sorolható az erényei közé, viszont rövid lábakon álló súlyos egyéniség, akit szinte lehetetlenség kibillenteni az egyensúlyából. No- vajon azt is bizonyította, hogy kiváló „fogorvos”, a 10. percben fejelt szemfüles góljával kirántotta a házigazdák méregfogát. Bukrán ilyetén dicséretéhez maguk a novajiak is hozzájárultak, hiszen ordítóbbnál ordítóbb helyzetek tömkelegét puskázták el, „leaszfaltozva” a lelesziek győzelemhez vezető útját. Elég, ha csak Zsuzsi alias Szabó András nagy-nagy lehetőségét, vagy Bóta Balázs zúgó kapufáját említjük. A hibázásokba persze Fe- rencsák is jócskán besegített, s tudott dolog, hogy a jó kapus a szerencsével sem igen áll hadilábon. Aztán ott van Orosz Gábor, a leghevesebb novaji rohamokra időzített okos és elegáns góljával, ami valóságos örömmámorba merítette a csapatát elkísérő szépszámú leleszi szurkolótábort. Ezek után lássuk, hogyan vélekedtek a kispadok gazdái a látottakról. Kovács A. Béla, a listavezető edzője: — Taktikus, fegyelmezett játékkal vertük lelkes ellenfelünket. Most már úgy érzem tényleg egyirányú utcában „hajtunk”, ahol nem szabad visszakanyarodni. Barta János, a novajiak edzője: — Nem tudtunk élni lehetőségeinkkel, vagy két meccsre való gólszerzési alkalmat szalasztottunk el. (buttinger) A forduló válogatottja Az NB III. legutóbbi fordulójának a megyénkben csapatok legjobbjaiból összeállított válogatottja: ? — Tóth (Nagyrédei TSZHSE), Borsányi (GYSE), Vona (GYSE), Fürjes (Bélapátfalva) — Turcsányi (Apc), Nagy T (GYSE), Kishalt (Nagyrédei TSZHSE), Csorba (Apc) — ? , Török (GYSE). A megyei bajnokság 23. fordulójának válogatottja: Feren- csák (Tarnalelesz) — Smuczer (ESE II.), Juhász (Domoszló), Erdélyi B. (Sírok), Görbe (Poroszló) — Szabó L. (Gyöngyöshalász), Srej (Petőfibánya), Lő- cvei(Tarnaörs), Bencsik (Recsk) — Baranyi G. (Selyp), Bukrán (Tarnalelesz). A góllövőlista Az NB Ill-ban szereplő megyénkben csapatok legjobb góllövői: 12 gólos: Lehnert (Bélapátfalva). 9 gólos: Fekete (Apc). 8 gólos: Szerdahelyi (GYSE), Horváth (Bélapátfalva). A megyei bajnokság góllövőlistájának élmezőnye: 20 gólos: Pásztor (Átánv). 19 gólos: Bukrán (Tarnalelesz). 17 gólos: Utassy (Sírok). 15 gólos: Skoda (Domoszló). 13 gólos: Asztalos (Gyöngyösnalász), Nagy (Füzesabony), lí gólos: Apró (Átány). 10 gólos: Antal (Gyön- gyöshalasz), Kurucz (Selyp). Rédeí remények A gyöngyösiek tavasszal már a negyedik győzelmüket szerezték meg Nagyrédén. A rédeiek a hét végén Rákóczifalván javíthatnak (Fotó: Szántó György) Bukrán, a „fogorvos99 Bukrán Csabáról a tarnalele- bajnokságban futballozókat az sziek gólzsákjáról fölösleges tudja, hogy mit ér a játékosbör- dicshimnuszokat zengedezni, zén egy ilyen gólvágó. Mert Buk- aki ismeri a megyei labdarúgó- rán azok közé tartozik, akiknek A hét végén az újdonsült NB III-as, a Nagyrédei TSZ Honvéd SE és a szomszédvár, a Gyöngyösi SE összecsapása jelentette a slágermérkőzést. Ennek megfelelően alakult a nézőszám is, bár őszintén szólva mi azt hittük, hogy ezernél is többen lesznek kíváncsiak erre a találkozóra. — Egy pontra számítottunk — mondta Kovács Ferenc az együttes egyik edzője. — Arra alapoztunk, hogy az eddig megyei osztályban szereplő labdarúgókat feldobja az NB III., a Gáspár játékosait pedig feltüzeli az a tény, hogy ismét megcsillant a remény a bentmaradásra. Sajnos egy óriási potyagól meghiúsította a reményeinket. — A közönség hogyan fogadta a vereséget? — Akikkel én beszéltem, azt mondták, hogy nincs mit szégyellnünk. Sokak véleménye szerint egyenrangú ellenfele voltunk a harmadik helyezett GYSE-nek. Csakhát ott van az a bizonyos ha... — Milyen volt a hangulat a mérkőzés előtt? — Ha valami felpaprikázta a kedélyeket, az a gyöngyösiek edzőjének, Ács Janinak az újságban megjelent nyilatkozata. Nem értem, hogy miért csinálta. Akartam is válaszolni, de letettem róla. Bízom abban, hogy legközelebb a pályán adhatunk majd csattanós választ. Ehhez viszont az kell, hogy a rédeiek ne essenek ki az NB III- ból. Jelenleg három pont választja el őket a „biztonságos zónától”. Az viszont a bökkenő, hogy a Gáspár korábban már találkozott a Dánnyal és a Pásztóval, azzal a két csapattal, amelynek szintén kifelé áll a rúdja az NB III-ból. S mindkétszer a riválisok győztek. Az abszolút könnyű ellenfelek közül, már csak az St. Öblösüveggel és a Borsodná- dasddal játszik a Réde. Az sem elképzelhetetlen — bár addig még kilenc forduló van hátra — hogy az utolsó mérkőzésen, az Apc — Nagyréde meccsen kapunk csak választ arra, hogy a vegyes csapat kiesik-e vagy sem. Bár a rédeiek erre a találkozóra már biztosan úgy szeretnének elutazni, hogy visznek magukkal néhány üveg pezsgőt. B. F. Fuss az egészségedért — Hatvanban! Hatvan város polgármesteri hivatalának sportosztálya immár a negyedik alkalommal rendezi meg április 21-én amatőr sportolók részére a „Fuss az egészségedért” címmel szervezett versenyét, amelyen általános iskolai diákoktól a felnőttekig mindkét nem képviselői elindulhatnak. A távok persze különbözőek! Az általános iskolások 1800, a középiskolások 3600, a felnőttek pedig 5400 métert futnak, éspedig a Damjanich szakmunkásképző intézetnél lévő parkolóból indulva. E starthelytől a Csaba, Vágóhíd utcákon át, majd a gátőrházat érintve a Zagyva partján visz a versenyzők útja, s a cél ugyancsak az isksolai parkolóban lesz. Nevezni a helyszínen lehet reggel 9 órától 3/4 tízig felnőtteknél 30 forint, diákoknál 20 forint „ieszúrása” ellenében. A mindeddig sikerrel zárult megmozdulás reméljük, ezúttal is Vonzó lesz a sportszeretők körében. S az érdeklődést növeli bizonnyal az a tény is, hogy fődíjként a sportosztály egy vadonatúj kerékpárt ajánlott fel, a különböző kategóriák győztesei, helyezettjei további tíz díjon osztozhatnak, amelyeket a Diáksport Bizottság, a HKVSC, a konzervgyár, a vöröskereszt és a Heves Megyei Sportintézmény ajánlott fel, a legnagyobb létszámmal szereplő iskola pedig elnyeri az Állami Biztosító 3000 forintos sportszervásárlási utalványát. Füzes-kupa kézilabdatorna Győztes a gyöngyösi Zöldért Hat csapat részvételével rendezték meg a hagyományteremtés szándékával Kompokon, az általános iskola tornacsarnokában a Füzes-kupaVl kézilabdatornát. A második évben tartott küzdelem életre hívója a Füzesabonyi Rendőrkapitányság. Végig izgalmas, küzdelmes és sportszerű találkozókon dőlt el, hogy kik nyerik a díszes serleget. A csoportküzdelmeket követően a harmadik helyért a Füzesabonyi Rendőrkapitányság gárdája 12-10 arányban győzött a gyöngyösi kollégák ellenében. A döntő mérkőzést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vívta a Gyöngyösi Zöldért együttese ellen. A jó iramú, profimegoldásokkal tarkított összecsapáson megérdemelten az utóbbi csapat diadalmaskodott, 17-11 arányban, s nyerte el a Füzes-kupát, amelyet dr. Petrovits János nyújtott át a rendezők nevében. A torna legtechnikásabb játékosának járó dijat Benei József (Gy. Zöldért), a legjobb kapusnak felajánlottat Kormos Ferenc (Füzesabony) kapta. Feledtetni a mexikói hatost Ha futballban van megalázó vereség, akkor egy hatgólos fiaskó az. Ha a magyar válogatott történetében akad szégyellniva- ló, akkor a Szovjetunió elleni 6:0-ás vereség az. Idestova öt éve érte ez a csapás a legjobb magyar futballistákat, akik az 1986-os mexikói vb-döntőben szaladtak bele ebbe az irtózatos vereségbe. Az az erőpróba vb-ért folyt, a szerda esti a Népstadionban „csak” Európa-bajnoki téttel bír. Csakhogy Mexikó óta történt egy és más. Szerencsére. A magyar válogatott utoljára 1978. október 11-én Budapesten győzte le a Szovjetuniót (2:0). A jelentős szünet után elkelne valami kedvteremtő siker — újra a Népstadionban. Ami a mostani Eb-kiírást illeti: a 3. csoportban az előzetes várakozásokra rácáfolva Mészöly és gárdája a vártnál jobban bírta a menetelést. Pontosan a kvalifikációs csaták felénél még veretlen a Mészöly-gárda, amely kétszer verte Ciprust (4:2, 2:0), idegenben döntetlent ért el Norvégiával szemben (0:0), majd a Népstadionban 1:1 volt a találkozó végeredménye a vb-bronzérmes olaszokkal szemben. A 3. csoport állása: 1. Magyaro. 4 2 2 - 7-3 6 2. Olaszo. 3 12-5-1 4 3. Szovjetu. 2 11-2-0 3 4. Norvégia 3 1113-2 3 5. Ciprus 4 - - 4 2-13 A ma este a Népstadionban a Szovjetunió ellen Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen pályára lépő magyar válogatott ösz- szeállítása: Petry Zsolt — Disztl László — Garaba Imre, Limperger Zsolt — Mónos Tamás, Kozma István, Bognár György, Lőrincz Emil, Szalma József — Kiprich József, Kovács Kálmán. Gyöngyös az utolsó szalmaszál Ami a magyar és szovjet olimpiai válogatott csütörtöki gyöngyösi összecsapása (kezdési idő: 15 óra, vezeti a bolgár Szpaszov) előtt bizonyos: a statisztikát lehet ilyen és olyan szemszögből is nezni. Ez a mérkőzés ugyanis nemcsak ötkarikás selejtező, de egyben a 21 évesek Európa-bajnoki versengésének is része. A múltban mindkét versenyformában mérkőzött már a vendéglátó és a szovjet legénység. Ami az olimpiát illeti, 1983. szeptember 7-én a Népstadionban 1:0- ra nyertek a szovjetek, majd 1984. április 25-én, a moszkvai Luzsnyi- ki stadionban ugyanilyen arányban diadalmaskodtak selejtezőn a magyarok. Lévén, hogy az olimpiai döntős helyért való viaskodás az érdekesebb, érdemes emlékeztetni arra, hogy a gyöngyösi lesz a 67. magyar érdekeltségű 90 perc (ide értve selejtezőt és döntős erőpróbát is). A magyar örökmérleg: 66 mérkőzés, 46 győzelem, 6 döntetlen, 14 vereség, 161-69. A Novák Dezső vezette magyar válogatott eddig két találkozón jutott túl. Sajnos, két vesztes 90 perc áll a magyar 21 évesek mögött, mert tavaly Kristiansandban 3:1 arányban kikaptak Norvégiától, majd — szintén 1990 őszén — Ferrarában 1:0-ra az olaszokkal szemben is alulmaradtak. Ha lehet mondani, Gyöngyös az utolsó szalmaszál. Amennyiben pont vagy pontok „úsznak el”, az semmiféle optimizmusra nem ad tovább lehetőséget. A csoport állása: 1. Norvégia 2 1 1 — 5-3 3 2. Olaszország 1 1 — — 1-0 2 3. Szovjetunió 1 — 1 — 2-2 1 4. Magyarország 2 — — 2 1-4 0 A Mátrában edzőtáborozik a magyar olimpiai válogatott, amely messze nem abban az összetételben kezdhet majd csütörtökön, ahogyan azt Novák Dezső szövetségi edző „megálmodta”. — Két legjobb támadónkat veszítettük el — kesergett a szakvezető a gyöngyösi edzést követően. — Kámán és Bácsi kiesése roppant érzékeny veszteség, arról nem is szólva, hogy Lipcsei sárga lapok miatt nem játszhat. — Esély? — Nagyon jó ellenfelünk lesz, sérültjeink miatt viszont mi nem azt a taktikát játsszuk, amit megterveztem. így egy esély marad: erős középpályás sort szervezni, és onnan akciókat indítani. Nem végleges, de feltehetően a következő összeállításban lép pályára holnap délután három órakor a magyar olimpiai válogatott: Végh — Telek — Geress, Braun — Tóth, Járfás, Pisont, Lázár, Kla- usz — Cservenkai, Miklya. Magyar Kupa: Tenk — Gyöngyöshalász, Pétervására — GYSE... Sokan elbuktak Lebonyolították az első fordulót a labdarúgó Magyar Kupában. Nem kis meglepetésre a megyei osztályban játszó csapatok közül kilenc elbukott az alacsonyabb szintű bajnokságban szereplő ellenfele otthonában. Eredmények: Bükkszék — Karácsond 4-2 (hosszabbításban), Nagyvisnyó — Pétervására 3-6, Visznek — Vámosgyörk 3-1, Szűcsi — Recsk 0-4, Kisnána — Novaj 1-0, Egerbakta — Tarnalelesz 1-4, Tenk — Makiár 5-0, Gyöngyöspata — Selyp 2-0, Gyön- gyösoroszi — Petőfibánya 2-3, Párád — Kompolt 2-1, Szilvásvárad — Füzesabony 3-1, Boco- nád — Tamaörs 1-2, Besenyőtelek — Nagyréde (ifi) 6-1, Andor- naktálya — Poroszló 3-0 (fegyelmivel), Heréd — Atkár 2-0, Fel- sőtárkány — Heves 5-6 (hosz- szabbításban), Adács — Domoszló 3-2, Mátraderecske — Átány 0-1. A megyei labdarúgó-szövetségben tegnap elkészítették a második forduló sorsolását. Az újabb körben már az NB III-as csapatok is pályára lépnek. A mérkőzéseket jövő héten szerdán, délután öt órakor rendezik meg. A párosítás: Adács — Tarnalelesz, Pétervására — Gyöngyösi SE, Besenyőtelek — Apc, Heréd — Tar- naörs, Visznek — Átány, Párád — Petőfibány, Szilvásvárad — Recsk, Bükkszék — Sírok, Tenk — Gyöngyöshalász, Gyöngyöspata — Nagyréde TSZH, An- dornaktálya — Bélapátfalva, Kisnána — Heves. Jól sikerült a BMX-cross országos nyitánya „A gyöngyösi pálya fantasztikus” A fenti mondattal kezdte a nagyszerű időben megrendezett országos BMX-cross csapatbajnokság nyitányának az értékelését Borbély Ferenc, a Magyar Kerékpár Szövetség BMX-cross szakágának vezetője. A gyöngyösi hetes számú általános iskola szomszédságában lévő pálya egyedülálló az országban, mert Freestyle, Cross és Félcső versenyek lebonyolítására egyaránt alkalmas. A nyitány jól sikerült, megerősítették ezt a csapatbajnokságon induló szakosztályok vezetői, akik érdeklődésünkre hangsúlyozták: a BMX nemcsak a gyerekek sportja, hanem a felnőtteké is. Sajnos a heves megyeiek nem jutottak a döntőbe, pedig a gyöngyösi Martinkovics Gergőnek igen sokan szurkoltak a helybeliek közül. Az egri BMX-eseknek is csak a „B” döntőig sikerült eljutniuk. A legközelebbi csapatbajnokság felől érdeklődve, a gyöngyösi verseny fő szervezőjétől, Pecze Józsefnétől megtudtuk, hogy a Sopron melletti Harkán lesz április 27-én, ahol valószínűleg az egri és gyöngyösi BMX-cross versenyzők is elindulnak. Tudósítóink tippelnek Kovács Ferenc Futballista pályafutása 30 évvel ezelőtt Gyöngyösön kezdődött, majd játszott az Egri Dózsa NB I. B-s és NB Il-es csapatában. Miután 1971-ben visszatért Gyöngyösre, 14 éven át védte a mátraalji együttes hálóját. A GYSE-nél volt először edző, most pedig a harmad osztályban szereplő Nagyrédei TSZ Honvéd egyik szakvezetője. 16. hét: 1. Újpest — Pécs................................................................................1 2. Veszprém — Vác .........................................'..........................1, X 3 . Uerdingen — Bremen..................................................................2 4. Stuttgart — Kaiserslautern....................................................X, 2 5 . Dortmund — Frankfurt................................................................1 6 . B. München — 1. FC Köln..........................................................1 7. Hannover — Duisburg.................................................................2 8. Meppen — Saarbrücken...............................................................1 9 . Münster — Schalke 04.............................,.................................2 1 0. Oldenburg — Mannheim........................................................1, X 11. Cagliari — Juventus.......................................................................2 12. Fiorentina — Intemazionale.................................. X 1 3. Milan — Roma...................................................................1, X, 2 +1 mérkőzés: 14. Ferencváros — Bp. Honvéd.......................................................1