Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-13 / 86. szám

4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. április 13., szombat

„Szűk látókörű az a gondolkodás, amely megijed egy parlamenti képviselőtől...”

Egy iskola, ahol tilos a politika...

Fodor Gábor esete a Vak Bottyánnal

országban középiskolákba, és mindenhol nagyon jó hangulatban beszélgetünk. Az emberi jogok helyzetéről, a toleranciáról, a kisebbségekről, a másság tiszteletéről szoktam úgymond „előadni” — és semmi problémát nem látok abban, hogy ezt teszem. Egyenesen diszkriminációnak tartom, ami a gyöngyösi Vak Bottyánban történt velem. Hallottam, hogy a párttörvényre is hivatkoztak ezzel kapcsolatban, viszont a párttörvény szerint pártalapszervezetek nem mehetnek az iskolákba, nem pedig egyéni képviselők, politikusok. Szűk látókörű az a gondolkodás, amely megijed egy parlamenti képviselőtől. Megrázott a dolog, és nagyon sajnálom...

— Végül is elutazott Gyöngyösre?

— Igen, bár előtte kaptam egy telefont a gyerekektől, hogy nem fognak beengedni. Volt egy ilyen felvetés, hogy „menjek, mint magánember” — de hát ez nevetséges...

— A tantestület arra hivatkozik, hogy árt a gyerekeknek, ha az iskolában jelen van a politika...

— De hát a fiatalok is ugyanebben a társadalomban élnek, és nagyon fontos lenne, hogy közvetlenül is halljanak dolgokról, ne csak a tévében vagy a rádióban. Ahogyan a zenét, a kultúrát vagy a művészetet nem lehet kitiltani egy intézményből, főleg egy iskolából, ugyanúgy nem lehet a politikát se. Hadd döntsenek szabadon a gyerekek — de ehhez az kell, hogy ismereteik legyenek, hogy tájékozódhassanak. Nem szabad semmit rájuk erőltetni, de izolálni sem lehet őket. Hívjanak meg mindenkit, legyen ott minden parlamenti párt képviselője, mondja el mindenki a saját véleményét — és a szimpátiát bízzák a gyerekekre. Sajnos, ebből a gyöngyösi történetből az derült ki, hogy megint „gyerekanyagként” kezelik a diákokat, megint irányítani kívánják Őket, és megint mások mondják meg, hogy mi a jó nekik. Nem az a jó pedagógia, ha mindentől elzárjuk őket, nem az az ismeretszerzés, ha semmit nem kapnak...

Doros Judit

Meglepő hírt hallottunk nemrégiben, azt is mondhatnánk: döbbeneteset. Fodor Gábort, a Fidesz országgyűlési képviselőjét diáknapi rendezvényre hívták meg a gyöngyösi Vak Bottyán Szakközépiskolába a gyerekek, ám a tantestület úgy döntött: nem jöhet... A miértről meghallgattuk az érintetteket.

Szabó Gyula, az intézmény tavaly kinevezett igazgatója:

— Az egész diáknap jól sikerült rendezvénye volt iskolánknak, rosszulesik, hogy a sajtó épp a hibát ragadta ki belőle. Mert azt elismerem, hogy előfordultak hibák, és közéjük tartozik a Fodor Gábor-ügy is, amit talán megelőzhettünk volna, ha mindenről idejében értesülünk, ha nem olyan feszített a tempó az események szervezésénél.

— Bizonyára vannak érvei ezzel kapcsolatban...

— Az eset előzményei a tavalyi választási hercehurcával függnek össze. Abban az évben a választási kampánynak nemkívánatos mellékzöngéi voltak, amelyek a gyerekeket is érintették. Még a mi tantestületünkben is előfordult, hogy le kellett beszélni néhány tanárt: ne a tanórákon terjesszék bizonyos pártok ideológiáját, és ne hordják az iskolában is a pártjelvényüket. Visszatetszést keltett az egész városban, hogy kihasználva a gyerekek lelkesedését, ingyenmunkára vette igénybe őket több párt is.

— Nem utópia azt hinni, hogy erőszakkal ki lehet rekeszteni a politikát az iskola falain kívülre?

— Nézze, magam is önkormányzati képviselő vagyok, de mindig óvakodtam attól, hogy a pártommal kapcsolatos nézeteimet a matematika tananyagba ágyazzam. Nem arról van szó, hogy a gyerekek nem politizálhatnak — csak ne az intézményt használják fel erre a célra.

— Azt mondták nekem, hogy Fodor Gábort kötetlen beszélgetésre hívták, s távol állt tőle is, a szervezőktől is mindenféle agitá- ciós szándék...

— Szeretném, ha megértené: nem Fodor Gábort tiltottuk ki az iskolából — Fodor Gábort én tisztelem, becsülöm, sőt, mint gyöngyösi, büszke vagyok arra, hogy ő is Gyöngyösről származik

—, hanem arról van szó, hogy senkit nem engednénk be hasonló esetben. Sem egy kereszténye demokratát, sem egy MDF-est, sem egy szocialistát... Bármiről is tart előadást, nem lehet őt elválasztani a pártállásától.

— Ne haragudjon, kínosat fogok mondani bizonyára: ugyanezen a diáknapon egy útibeszámolót is tartott az iskolában Ko- rózs Lajos, aki — nem tudom, tudja-e — a Szocialista Párt egri elnöke...

— Nem tudtam, sőt, nem is ismerem Korózs Lajost. Nem szeretném, ha elferdítené a problémát: nem arról van szó, hogy mindenki átmegy egy bizonyos rostán, mielőtt itt fellépne. Nem fogjuk egy filharmóniai zenekarból kiválogatni a függetleneket, hogy csak azok zenélhetnek... Országosan ismert politikai személyiségekről van szó, őket nem szeretnénk vendégül látni, legalábbis egy ideig. Ha kulturáltabb lesz a politikai légkör, ha nem személyeskedésbe csapnak a pártviták, akkor talán mód nyílik arra, hogy az iskola falain belül is hasonló módon zajlanak majd az ilyen beszélgetések. Addig azonban ebben nem lehetünk biztosak, és addig tisztességesebb álláspontnak tűnik, ha senkit nem kérünk fel előadások megtartására...

*

Ifjabb Szabó Sándor diák, az egyik rektoijelölt:

— Meglepődtünk a tantestület határozatán, de kénytelenek voltunk végrehajtani...

— Tudtatok róla, hogy az iskolában létezik egy íratlan szabály, miszerint tilos politizálni?

— Nem. Különben se akartunk politizálni, beszélgetni szerettünk volna Fodor Gáborral, mert szerintünk kíváncsiak rá a fiatalok. Meg egyébként is gyöngyösi... Mindenesetre kellemetlen volt lemondani azt a találkozót, amire végül is mi hívtuk meg a vendéget...

Fodor Gábor, a Fidesz országy- gyűlési képviselője:

— Szerintem elképesztő az iskolavezetés álláspontja, és személy szerint is nagyon zokon vettem a történteket, fel vagyok háborodva. Rendszeresen járok az

Útközben

Most, hogy lapunkban zajlik a vita József Attila költői munkásságáról — ismeretes, hogy egy úr a nemzetietlen szégyenrezsim házipoétájának nevezte őt —, és az országos sajtó is foglalkozott az ügygyei, el kell gondolkodnunk bizonyos irányokról, valamint a kilengések természetéről.

Ebből a szempontból pedig teljesen mindegy, igaza volt-e az úrnak ebben: a tények, az évszámok és a történések egybevetése arra enged következtetni, hogy némiképpen sántít a dolog, a magánvéleményem pedig az, hogy ekkorát, ilyen „nagyot” már régóta nem írt le senki, de ez — mondom — magánvélemény, nyugodtan eltekinthetünk tőle.

Sokan azért háborodtak fel, hogy ilyen véleményt merészeltünk leadni, merthogy ízlés meg gyomor is van a világon, de a többség egyetértett abban, hogy igenis jó, hogy ez a vélemény napvilágot látott, mindenki tudja meg, ki mit mond. Lássuk, hol élünk... Tény, hogy többféle Magyarország létezik, van, akinek mai faluképe a két világháború közötti (elképzelt vagy valós) képre hasonlít, s akinek Szabó Dezső Elsodort faluja még élénken él a fejében, de legalábbis a lelkében — valahol. Másnak meg egészen másféle tájakat fest le az agya: a világ nem csupa József Attilából, nem is csupa Hor- ger Antalból tevődik össze, többfélék vagyunk, másképp igen unalmas lenne a világ, bár lehet, hogy akkor lenne békés.

Már most nyilvánvalónak látszik, hogy évtizedek internacionalizmusa, bolseviki agyréme után az következik, ami ennek legrosszabb ellentéte, legfordí- tottabb rajzolata. Mondtam is a minap a főnökömnek: ide figyelj, ha ez az ember jövőre úja le ugyanezt, tehát egy év múlva, a kutya nem szól semmit. De most még momentán nem tartunk ott (útközben vagyunk), most még néhányan merészeltek visszafeleselni, pedig abban a cikkben még bazilika is volt, meg áhítat, a cikk alatt pedig fontos aláírás, magas párttisztség. Minden csodálatom a vitázóké, lehet, hogy holnap már „kommenisták” lesznek ezért, sötét erők fizetett ügynökei.

Minden szélsőség kitermeli a maga ellentétét — mondta egy nagyon nagy koponya. Es ha ez így van, akkor én nem is merek a jövőre gondolni. Inkább csak egy metronómra merek gondolni, mintegy hasonlatképpen. Egyszer erre, egyszer meg arra, ide és oda, lassan belefárad a szem, a fej, a nyak. Az idő meg közben múlik — ezt azért jelzi a metronóm —, az életünket pedig már nem az érték és gondolat jellemzi, hanem csak a mutató, ahogy egyik széléről a másik szélére, egyik oldalról a másik oldalra.

Ebben a helyzetben pedig már teljesen jelentéktelenné válik minden, ami más, minden, ami közben történik: szó, tisztesség — ilyenek. Minden, ami nem tiktak. Lesz itt majd nemsokára Arany János kozmopolita, Ady meg részeg dekadens, lesz még Pilinszky áruló, most még nem tudni pontosan, miért.

Most csak tik van. Néha meg tak.

Havas András

Felvételünk nem a riport helyszínén, de hasonló helyzetű emberekről készült

(Fotó: Szántó György)

Munka nélkül Gyöngyösön

A szégyenen túljutva — a kilútástalanságről

Valószínűleg nem kell bizonygatni: nem jó munkanélkülinek lenni. Túl azon, hogy az ember fölöslegesnek érzi magát, mert reggelenként nem megy munkába, s ettől aztán nincs pénze, alig tudja eltartani a gyerekeit, mondjuk ki: Magyarországon ma szégyen munkanélkülinek lenni. Sokan még családi környezetben is csak szemlesütve merik közölni, hogy kirúgták őket, s azóta sem tudtak elhelyezkedni, mások maradék pénzükből inkább látványosan költekeznek, nehogy látszódjon rajtuk, hogy szűkösebben élnek. Sokan inni kezdenek, s az alkoholéhség egy idő után sok mindenre ráviszi őket.

Állítólag manapság a negyven körüli, kétgyermekes férfiakból lesznek legtöbben hajléktalanok. Ők, akik elvesztik a munkájukat, idegesebbek, iszákosabbak lesznek, elválnak, s ott maradnak lakás nélkül. A budapesti pályaudvarokon ma már egyre több olyan alakot látni, akik közül néhányan két-három évvel ezelőtt még a középosztályhoz tartozónak vallhatták magukat.

De ne felejtsük el azt sem: van, akinek jól jön a munkanélküliség. Vállalkozó ismerősöm meséli, hogy ha felad egy álláshirdetést, másnap megállás nélkül nyomják a csengőt a lakásán. Még válogatni is tud, ki megy hozzá kevesebbért dolgozni. Ot- hatezer forintért már talál embert.

A meghívót a Szocialista Párt gyöngyösi elnöksége nevében Rajki SándornéíxVó. alá. A Fő téri ártházba invitált, a munkanél- üliek egyesületének alakuló ülésére. Azt írta, ma már Gyöngyösön is több mint hatszázan vannak munka nélkül, s a helyzet egyre reménytelenebb. Ők nem akarják az egyesület tagjait politikailag befolyásolni, inkább segíteni szeretnék őket, helyiségeikkel, szakembereikkel, anyagi eszközeikkel. A meghívók elmentek, a hír az újságban megjelent, ők pedig vártak ott azon a délutánon, vajon mennyien jönnek el, vajon eljön-e valaki, kik vállalják nyilvánosan is a munkanélküliségüket?

— Ma dől el, hogy létrejön-e ez az egyesület — mondja a találkozó előtti percekben Raj ki Sán- dorné. — Azért vállaltuk mi a kezdeményezést, mert a dolgozók érdekképviseletével nagyon sok a probléma. Elbocsátja okét a munkahelyük, s onnantól kezdve teljesen egyedül járják az útjukat, próbálnak munkához jutni, de a helyzetük egyre reménytelenebb. Ezért szeretnénk, ha az egyesület megalakulna, s minél többen csatlakoznának hozzá.

— Ha valaki munka nélkül marad, akkor nyilvánvalóan bemegy a munkaerő-szolgálati irodába, és érdeklődik. Miért köny- nyebb ezt egy közösségből megtenni, mintha csak egyedül van?

— Van tapasztalatom, sajnos, én is a felmondási időmet töltöm, munkanélküli vagyok — veszi át a szót Hiesz György, a városi elnökség tagja. — Az egy embertelen szervezet, túlzsúfolt, nem tudja ellátni a feladatát. Ott elszemélytelenedik mindenki.

— A munkahelyeknek nem kötelező azt bejelenteniük oda, hogy van náluk felvétel — mondja ismét Rajkiné. — Mi megpróbálunk abban segíteni, hogy — természetesen az irodán keresztül — megkeressük azokat a vállalatokat, ahol lehetőséget remélünk. Ezt ne úgy értse, hogy mi egy új iroda leszünk, csak a munkahelyek felkutatásában akarunk segíteni.

— Ez azt jelenti, hogy az egyesületnek lennének nem munka- nélküli tagjai is, akik egyfajta aktivistaként dolgoznának ?

— Természetesen ezt szeretnénk. Olyanokat is szeretnénk megnyerni, akik már voltak munkanélküliek és esetleg már nem azok, s tapasztalataik vannak. Olyanokat is, akik szakmai segítséget képesek adni, vagy kapcsolataik vannak, esetleg anyagi segítséget tudnak adni. Segíteni akarunk nekik az adózásban, hiszen ezt maguknak kell megtenniük, s adott esetben pszichológusi kezelést is szeretnénk biztosítani. A családsegítő szolgálat is jelentkezett, hogy bekapcsolódnának. Ha tehát bármit tudunk segíteni egy embernek — még ha munkahelyet nem is tudunk adni —, az már jó.

— Ezek szerint az egyesület önmagának programokat is szervez?

— Igen. Tervezzük például, hogy egy előadás-sorozatot indítunk arról, miképpen lehet vállalkozni, milyen irányba induljon el valaki. Ahhoz, hogy az egyesület tagja legyen valaki, nem kell sokat tennie. Kitölt egy belépési nyilatkozatot, és befizet egy minimális tagdíjat, amit majd a közgyűlés állapít meg.

— Olvasom a felhívásukban, hogy mi mindent ajánl fel a Szocialista Párt. Felajánlja például a kapcsolatait. Óhatatlanul is felmerül az emberben a kérdés, előfordulhat az, hogy ennek az egyesületnek a tagjait a szocialisták el tudják helyezni?

— Nem erről van szó, nem így kell ezt értelmezni, bár lehet, hogy a fogalmazás nem volt egészen pontos. Van néhány jogász, akiket ismerünk, vannak pszichológusok, akiket ismerünk, s vannak vállalatoknál is olyan kapcsolataink, hogy megkérhetjük őket, hogy ha eddig nem adtak információt arról, hogy hol van szabad munkahelyük, akkor most közöljék. És hát a párton keresztül megfelelő előadókat tudunk hívni. Ilyen kapcsolataink vannak, ezt így kell érteni.

— A Szocialista Párt a kezdeményező. Ezzel együtt a felhívásban benne van, hogy az egyesület politikamentes kíván lenni. Nem mondom, hogy ez elítélendő, de nincsen ebben propagandafogás is?

— Elég szomorú lenne, ha ebből csinálnánk propagandát. Mi azt láttuk, hogy erre szükség van. Itt van hat-hétszáz munkanélküli, akik nem is tudnak egymásról, nem valószínű, hogy saját elhatározásukból megtalálják egymást. Nincs egy pár forintjuk, hogy propagandaanyagot készítsenek.

— Azt hiszem, hogy ez részünkről természetes — szólal meg ismét Hiesz György. — Mi vagyunk az egyetlen baloldali párt a Parlamentben, s eddig senki nem képviselte úgy ezeket az embereket és a bérből és fizetésből élőket, mint kellett volna. Nincs érdekvédelem, nincs szak- szervezet.

— Honnan tudták meg a nevemet és a címemet? — kérdezi egy idősebb úr mindjárt a találkozó elején. — Nem szégyellem én, hiszen nem az én szégyenem, hogy munkanélküli vagyok, negyven évet végigdolgoztam. De a munkaerő-szolgálati irodánál azt mondták: titkosak az adatok.

Mindenki felkapja a fejét, tényleg, honnan, hiszen a város munkanélkülijei névre szóló meghívót kaptak. De hamar kiderül, nem esett csorba a törvényességen, a szocialisták átadták a meghívókat az irodának, s azokat ők postázták.

— Nem tudom, mit tud tenni egy ilyen egyesület, hiszen a szakszervezetekre sem hallgatnak még ott sem, ahol egyáltalán szót emelnek — mondja egv fiatal értelmiségi, miközben a köny- nyeivel küszködik. — Bocsánat, hogy úgy pityergek itt, mint egy gyerek, de nekem is van belőle három.

— A pártok rengeteget ígértek, hol vannak most? Még csak el sem jöttek. De megértem én őket, felveszik a nagy pénzeket, honnan tudnák, hogy mit jelent négyezer forintból élni.

Es sorolja mindenki a panaszát, van itt kertészmérnök, szakmunkás, segédmunkás, tanár és polgármesteri választáson vesztes férfi is. Régóta nem beszélték így ki magukat hasonszőrűek között, itt nem kell tartaniuk a megvetéstől, a teremben lévők csekély kivétellel munkanélküliek. Van, aki jól öltözött közülük, akad, aki szegényesebben, néhányan rágyújtanak olcsó cigarettájukra, mások arra panaszkodnak, hogy bagóra sem telik.

Gyöngyösön 1991. április tizennegyedikén megalakult a munkanélküliek egyesülete. A huszonhárom alapító tag egybehangzóan mondta ezt ki, s elnöküknek megválasztották Mikola Ferencet. Megállapodtak abban, hogy legközelebb jövő kedden találkoznak, amikor is megbeszélik a legközelebbi teendőket, különösen azt, hogy milyen formában veszik fel az önkormányzattal a kapcsolatot.

Gyöngyösön ugyanebben az időpontban néhány „kinyalt” fiatalember őgyelgett a Fő téren.

— Ezekről is írhatnál — nevetett kollégám —, ezek sem dolgoznak egész nap. De ha kell tízezer márka, szólj nekik, és csak annyit kérdeznek: fél óra vagy tíz perc a határidő?

Kovács Attila