Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-13 / 61. szám
A festmények és szobrászi munkák között hosszú időn át botladozva-csellengve nemcsak az alkotóikhoz jutottam közelebb. Megismerkedtem a műélvezőknek azzal a fajtájával is, akik nemcsak szeretik az esztétikai értékeket, de — mert pénzük és tisztelhető önzésük is akad — meg is veszik azokat. Ebben a műgyűjtői kategóriában a névsorolvasás egyre könnyebb, mert egyre kevesebben — orvosok, kisiparosok, a jelenlegi társadalmi-gazdasági felállásban ilyenolyan okból tehetősek — lépnek be például a Rudnay Terembe Egerben is, hogy otthagyjanak húsz-, ötven-, százezer forintot. Akadnak ezek között a műpártolók között szerényebb jövedelmű emberek is, akik kora fiatalságuktól kezdve eljárnak tárlatokra, művészekkel kötnek barátságot, bejáratosak lesznek műtermekbe. Nemcsak az alkotókat, a szakmát is megismerik, kialakul bennük egy sajátságos viszony a hazai piktúra mai éllovasaival, a középhaddal, és amikor pénzük is van, a nekik kedvező alkalom is megszületik, vesznek egy vásznat, grafikát, egy szobrot, kisplasztikát, érmet, kerámiát. Ezekben az értékesebb műbarátokban is benn bujkál az a bizonyos számítás, hogy Blas- kó János, Bőd László, Bornemissza László, Csáki-Maronyák József, Darabont Tamás, Dienes Gábor, Fischer Ernő, Galambos Tamás, Gyémánt László, Matti- oni Eszter, Ruzicskay György, Szász Endre, Szalatnyay József és sok más művész szignója idővel egyre többet érhet—pénzben is —, többet is ér, hiszen az idő érleli az igazi alkotásokat. De ezt a gyűjtögető fajtát éppen az teszi rokonszenvessé és értékesebbé, hogy nem hivalkodóan cselekszenek, nem verik dobra, honnan, miért, mikor szereztek. Egy ilyen férfit választottam ki. Régről ismerem, néha szót is váltottunk egy-egy tárlat alkalmával, mígnem elhatároztam: ezt a gyűjtőt, és azt a zsákmányt, amit szobáinak falán őriz, szemlél, tisztel és gondoz, egy riport keretében bemutatom. Szabványkérdéseket teszek fel neki, hogyan adta a fejét erre a nemes szórakozásra, mit szól hozzá az asszony, aki esetleg másképp nézi a garast, hogyan fér össze azzal a munkahelyi környezettel, emberfajtával ez az esztétikai foglalkozás, hiszen ipari munkája mellett mégiscsak könyveket olvas hozzá, s művészettörténeti eligazítás, a szakma behatóbb elemzése nélkül ez a szervezési vágy esetleg félrecsúszhat. Már eljutottunk addig, hogy ritkásan előforduló találkozások után direktbe kapcsoltam, ígértem, fotóst viszek, végigpásztázzuk, amit érdekességként, látványként az olvasóknak is bemutathatunk egy háromszobás lakásból, annak hangulatából és az emberből, aki mindennek a tengelyében áll. Mert végül is az egyéniség a fontos, aki hosszú évtizedeken keresztül, fizetésből élve, időről időre megveszi a műtárgyat, előteremti a maga művészi zsákmányát. A szemle időpontjának a rögzítését kértem riportalanyomtól, amikor sajnálkozva mentegetődzött, nem áll kötélnek, mert annyira mindennaposakká váltak a betörések, a rablások, ők, mármint a felesége és ő is dolgoznak, a lakás csak kulcsra van zárva, nem szeretné, ha minden iránt érdeklődő tolvajok meglátogatnák a publikussá váltak lakását és gyűjteményét. Előbb csodálkoztam, méltatlankodva széttártam neki két karomat, hogy ennyire talán mégsem romlottak le a közbiztonsági állapotok. Mire eseteket kezdett mesélni, hogy itt meg ott, a városban, tőlük nem is messze... Most abbahagyhatnám ezt az írást. De nyugtalanít valami. Magam is haílom-olvasom, hogy a bűncselekmények felderítetlen- sége százalékosan valóban riasztó. Gazdasági helyzetünk a merülő csónakhoz hasonló, amiben sokan ülünk. Nincs erkölcsi erőnk-képességünk máról holnapra megfékezni az erőszakot, a tolvajlást. Bankot, postát, gazdag embereket rabolnak ki, néha pár száz forintért részegen megölnek valakit. Meg szervezetten, pénzért rendőrök is ölnek. Hát valahol meg kellene állni! Hát valahol el kellene zárni ezt a lefelé lejtő görbe utat! Ki kellene világítani az emberi tekinteteket és agyakat, hogy egymásban észre- vennénk, észrevehetnénk az értéket és az emberi méltóságot! Kinek jó ez az állapot? S amíg jogról beszél a Parlament, vitázik az egész ország, hogy kell-e, s hogyan kell jóvátenni a jóvátehetetlent, kiszalad alólunk a rend, a lélek didereg, és a társadalom nemcsak ideges, de közelít az ideg-összeroppanáshoz! Miközben a pártok egymás haját cibál- ják, és veszekszenek a hatalom ilyen-olyan módjáról... Mintha megfeledkeztek volna a klasszikus szabályról, parancsról: Salus rei publicae suprema lex esto! Az állam ügye legyen a legfőbb jó. Az államot pedig az állampolgárok képezik, elsősorban. Es megint elsősorban! Ez a cikk nem riport, ez kiáltás! Farkas András Tisztújítás és megújulás Horgászokról — nemcsak a vízparton Ezekben a hónapokban — az átalakuló társadalom mozgásának részeként — a megújulás és az átalakulás kettős folyamata zajlik a horgászmozgalomban is. Több mint másfél éves alkotó vita eredményeként megszületett a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) új alapszabálya, és erre épülve ez év közepéig létrejönnek az új önkormányzati szervezetek. Úgy gondoljuk, érdemes ezt figyelemmel kísérni, hiszen olyan szervezetről van szó, amely évtizedek alatt emberek, közösségek, önkéntes szerveződések eredményeként jött létre. A horgászegyesületek létrehozásának fő célja természetesen az örömet okozó zsákmányszerzés. Ezek a közösségek azonban ennél nagyobb küldetést teljesítenek, mert segítik az egyének, a családok és a különböző baráti és munkahelyi csoportosulások egészséges, kulturált pihenését is. A horgászat Heves megyében is több évtizedes múltra tekint vissza. A hetvenes évek közepéig 17 egyesület jött létre, s fokozatosan erősödtek, létszámban és vízterületben is gyarapodtak a horgászközösségek. Lendületes fejlődést a hetvenes és a nyolcvanas évtizedek hoztak, amikor is a meglévő néhány száz hektárnyi egyesületi víz olyan horgászkezelésbe kerülő vízterületekkel bővült, mint a Tisza-tó, a marka- zi, az adácsi, az egerszalóki víztárolók és a nem kevésbé értékes Heves és Hatvan környéki sóderbányák. Ez az időszak a szervezeti fejlődés és a stabilizálódás korszaka is egyben. Az utóbbi másfél évtized alatt háromszorosára nőtt a horgászok száma (jelenleg több mint 12 ezer), 25 százalékkal több egyesület működik a megyében. Felbecsülhetetlen érték a közösségek ügyeit odaadó szorgalommal és szakmai hozzáértéssel végző sok száz tisztviselő és aktivista, akik a tagság iránt érzett felelősséggel törődnek a közösség vagyonával, a halállomány gyarapításával, a hal és a természeti környezet védelmével. Hadd említsem meg ennek illusztrálására, hogy a megyei intézőbizottság és a 23 egyesület például 1990-ben több mint tízmillió forintot költött halasítás- ra. Nem rossz a halfogás sem, hiszen a múlt évben 21 kg-on felül volt nálunk az egy horgászra jutó fogási átlag. A horgászaton túlmutató érték az, hogy ma már sok az olyan horgászegyesület, ahol a vízpart nem csupán a halfogás színhelye. A lőrinci, a markazi, a szűcsi, az adácsi, a hatvani és bélapátfalvi horgászvizek kényelmes pihenést nyújtó üdülőtelepek is. Csak örülni tudunk a Tisza-tó környékén tapasztalható törekvéseknek is. A mozgalomban most végbemenő változásoknak az a célja, hogy megőrizze a tagság és a horgászszervezetek által létrehozott értékeket, s megteremtse a társadalmi környezet és a horgászközösség által is óhajtott megújulás feltételeit. A változás jogi garanciáit a mozgalom új alapszabálya foglalja keretbe. A megújulás legfontosabb vonása az önkéntesség és a szervezeti önállóság. Ez azt jelenti, hogy a MOHOSZ az egyesületek önkéntes szövetsége, tagjai úgy lépnek be a szövetségbe, illetve úgy maradnak annak tagjai, hogy megtartják jogi önállóságukat, és a tagsági viszonyukból eredő tevékenységüket az általuk létrehozott területi (megyei) önkormányzati szervekben fejtik ki. Az önkormányzati jelleg, a demokratizálódás erősödése kidomborodik abban is, hogy egyszerűsödik a MOHOSZ szervezeti mechanizmusa, és előtérbe kerül érdekvédelmi és érdekképviseleti szerepe. Az eddig alkalmazott bonyolult testületi rendszer helyébe két szerv lép, az országos választmány és az országos intézőbizottság. Ezek delegációs elv alapján jönnek létre. Vagyis a horgászegyesületek küldöttei által megválasztott megyei (területi) küldöttközgyűlések döntik el, hogy a központi önkormányzati szervekben kik képviseljék őket. Változás lesz a területi szervezetekben is. A megyei intézőbizottság önálló jogi személyként működik, és a megyei horgászmozgalom általános hatáskörű végrehajtó szerveként az egyesületekhez hasonlóan, teljes önállósággal rendelkezik. Önállóan dönthet például a saját költségvetéséről, zárszámadásáról, vagyonmérlegéről, és megalkotja működési és szervezeti szabályzatát. Az átalakuló mozgalom új vonása, hogy az önkormányzati szervek csak saját szervezetükre hozhatnak kötelező érvényű döntéseket, tehát megszűnik a mozgalomban az alá- és fölérendeltségi viszony. Mindezek és számos — itt nem említett — változás, az egyesületekben most folyó, és a területi, illetve országos szervekben sorra kerülő választások során realizálódnak. Bízhatunk abban, hogy az új országos és készülő megyei alapszabály, továbbá a most zajló, esetenként zaklatottságtól sem mentes, de konstruktív közgyűlések elősegítik a fokozatos átmenetet az új struktúrába, és átvezeti mozgalmunkat a mából a jövőbe. Dr. Nagy Sándor ecfy mofc Ha én gyermekkoromban úgy éreztem volna, hogy nem szeret az apám, biztosan én is álmodok magam köré egy Fantázia-országot, ahol megmenthetem a csöppnyi császámőt, harcba szállhatok rút, szarvasbogár alakú óriásokkal, és megőrizhetem a földi emberek számára a képzeletet. Az apám viszont szeretett, „egyszerű” Andersen- és Grimm-me- séket olvasott fel esténként, bizonyára kimaradtam hát egy csomó jó dologból. Itt van például a Végtelen történet második része, az elsőt nem láttam, de tartok tőle, hogy ez a második rész sem az utolsó: a mesefolyamot a végtelenségig lehet fokozni. „Neverending story” — titulálták bölcsen az alkotók, lehet hát sejteni, hogy határt legfeljebb a teljes érdektelenség szab majd a kalandgyártásnak. Addig viszont mindent bele, amit Hollywoodban kitalálhatnak; aranyos pofájú, tízméteres kutyust (mert melyik gyerek nem szereti a játék szőrmókokat), cserzett arcú indiánfiút (mert melyik gyerek nem szereti az indiánokat) és egy angyalarcú, kék szemű kisfiút, a főszereplőt, Bastiant. Megszoktuk, hogy az amerikai filmek többségében bájosak a gyerekek. Itt volt legutóbb a tévében a Kramer kontra Kramer, amelyikben a bámulatos tehetségű Billyvel találkozhattunk. Ő is kék szemű volt és szőke, s csupán annyiban különbözött a Végtelen történet Bastianjától, hogy nem képzelte magát színésznek. Játszott, és mi hittünk neki. A Végtelen történet kisfiúja is játszik, de sajnos, rosszul. Alakítása kimerül abban, hogy tágra nyitja a szemét, rácsodálkozik és megijed, s mindezt olyan aktív mimikával és gesztusokkal teszi, hogy hiteltelenné válik minden mozdulata, minden öröme és rémülete. Nincs feszengetőbb látvány, mint egy felnőtté tett gyerek, s hiába a legszuperebb technika, a leghatásosabb háttér, a legamerikaibb sztori — a varázslat elmarad. Ez a film arról szól, hogyan mentette meg egy kisgyerek Fantáziaországot a Semmi királynőjétől, s laza párhuzammal arról is, hogyan maradhatunk a mese segítségével boldogok egy rohanó, érzelmekben szegényedő világban. Kár, hogy ezzel a feltupírozott történettel épp a mesét vették el tőlünk. Doros Judit Új amerikai kiviteli tilalmak Magyarországra, Csehszlovákiára és Lengyelországra nem vonatkoznak az amerikai kormány intézkedései, amelyekkel szigorúan ellenőrzik a vegyi és biológiai fegyverek előállítására is alkalmas anyagok és berendezések kivitelét. A bejelentett új rendszabályok kiterjednek többek között a Szovjetunióra, Romániára, Bulgáriára, Kínára, továbbá valamennyi közel-keleti országra, köztük a Washingtonnal szövetséges Izraelre, Szaúd-Arábiára és Egyiptomra is. A rendelkezés 50 vegyi anyagot von a kiviteli ellenőrzés alá, egyúttal ugyancsak külön engedélyhez köti gyárberendezések kivitelét, amelyek ilyen anyagok előállításához szükségesek. Újjászervezik a szakképzést Igazodni kell a gazdasági követelményekhez A szakképzés megújítása céljából a közelmúltban megalakult Országos Képzési Tanács mintájára néhány hónap múlva nyolc, ugyanolyan feladatú regionális szervezetet hoznak létre az országban —jelentették be a közelmúltban Tatabányán, Komá- rom-Esztergom megyei vezető pedagógusok és önkormányzati szakemberek tanácskozásán. Mind az országos, mind a térségi feladatokat ellátó intézmények fő feladata az lesz, hogy a rendszerváltásból adódó új társadalmi és gazdasági követelményekhez igazítsák az elmúlt évtizedekben erősen uniformizált szakképzést. A továbbfejlesztést sürgeti, hogy az eddigi képzési rend nehezen igazodott a változó elvárásokhoz, s nem vette kellően figyelembe a szakmák erősen eltérő elméleti és gyakorlati ismereteit. Emellett a választható szakmák közül még ma is a nehézipari jellegűek vannak túlsúlyban, noha a privatizáció révén lényegesen megnő a kis- és középüzemek szerepe az országban. A mintegy 700, szakképzéssel foglalkozó hazai tanintézmény profiljának újraértékelését az is időszerűvé teszi, hogy az évenkénti 30 százalékos lemorzsolódás, illetve a szakmaszerzést követő 3-5 éven belüli 45-50 százalékos pályaelhagyás miatt 3-3,5 milliárd forintnyi veszteség éri a nemzetgazdaságot. A jövőben olyan szakmát kell adni a fiatalok kezébe, amellyel nagy valószínűséggel hosszú évekig értéket teremthetnek, s közben megtalálják önmaguk, illetve családjuk megélhetését is. A képzésnek emellett olyannak is kell lennie, hogy egy későbbi pályamódosítás ne vezessen munkanélküliséghez. A tanácskozáson megfogalmazták: a jobbító szándékú törekvések megvalósítását nehezíti, hogy a gazdasági egységek nem érdekeltek kellően a szakképzés finanszírozásában. A mintegy 2000 hazai vegyes vállalat közül például csak néhány kapcsolódik be e folyamatba, illetve támogatja azt anyagilag. Félnek a betöréstől Egy riport abortál Vállalkozók — a hitelekért A vállalkozók részéről nagy az érdeklődés az Európai Beruházási Bank 25 millió ECU-s (mintegy 30 millió dollárost hitelkerete iránt, amelynek kiközvetítésével a budapesti székhelyű Inter-Európa Bank Rt.-t bízták meg. Eddig mintegy 500 millió forint nagyságú beruházási tervet nyújtottak be az Inter-Eu- rópa Bankhoz. A 25 millió ECU-s hitelkeret nyújtásáról az Európai Beruházási Bankkal (EIB) tavaly októberben született megállapodás. A pályázatok legtöbbje azonban inkább ötleteket vázol, kevés közöttük a teljes, átfogó beruházási terv. Az Inter-Európa Bank tervei szerint a hitelkeret 60 százalékából 3-5 nagy beruházási tervet finanszíroznának, a maradék 40 százalékot pedig kisebb fejlesztési programok között osztanák szét. Mint ismeretes, az Európai Beruházási Bank az Inter-Euró- pa Bankot bízta meg az elsősorban magánvállalkozások számára biztosított, nagy összegű hitelkeretre vonatkozó pályázatok összegyűjtésével és előzetes értékelésével. Az igénylők főleg modem technológiai fejlesztésekre, exportösztönző beruházásokra vehetnek igénybe nagyobb ösz- szegeket az EIB kölcsönéből. A hitelkeretből az egyes fejlesztésekhez igényelhető legnagyobb összeg ötmillió ECU-nak felel meg, minimálisan pedig kétszázezer ECU-nak megfelelő kölcsön vehető igénybe. A hitelek futamideje egy, illetve két év türelmi idővel minimum négy, maximum hét év. A kölcsönök forintban, illetve devizában egyaránt felvehetők. A kölcsönökért pályázó cégeknek, magánvállalkozóknak a fejlesztésekhez szükséges pénzeszközök 50 százalékával saját forrásként rendelkezniük kell. Végtelen történet
