Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-13 / 61. szám

2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1991. március 13., szerda Kuvaiti demokraták A demokráciáért küzdő kuva­iti aktivisták hétfőn felszólították a kormányt: hirdesse ki a parla­menti választások időpontját — jelentette az AP amerikai hír- ügynökség a kuvaiti fővárosból. Az aktivisták egyike, bizonyos Abdullah Al-Hebari, a nemrégi­ben alakult Kuvaiti Demokrata Fórum elnöke, korábbi parla­menti képviselő kijelentette: „Demokratikus kormányt aka­runk. Nem akarjuk, hogy Kuvai- tot egy család, vagy egyetlen sze­mély kormányozza.” Irak belső ügyeiről Szaddám Húszéin iraki elnök hétfőn részt vett az Irakot kor­mányzó • Forradalmi Parancs­nokság Tanácsának ülésén, ahol az ország belső ügyeit vitatták meg — jelentette a bagdadi rá­dió. Az ülésen meghallgatták Ezzat Ibrahimnak, a Tanács alel- nökének beszámolóját arról az útjáról, amelyet Vasszet és Maisz- szan tartományokban tett. Szemtanúk beszámolója szerint Szaddám Húszéin hívei ezekben a tartományokban vívják a leg­keményebb harcot az ellene fel­lázadt erőkkel. Besszmertnih Tokióba utazik Alekszandr Besszmertnih szovjet külügyminiszter március 29-én Japánba utazik, hogy elő­készítse Mihail Gorbacsov szov­jet elnök jövő hónap közepén esedékes tokiói látogatását. Ezt Nakajama Taro japán külügymi­niszter jelentette be tegnap. A szovjet államfő április 16-án ér­kezik a Japán fővárosba négyna­pos látogatásra. Sima szavazás A szerb parlament rendkívüli ülését csaknem tíz óráig tartó hi­ábavaló vita után tegnap hajnal­ban elhagyták az ellenzék képvi­selői, s az utcán tüntető fiatalok­hoz vonultak, hogy tájékoztas­sák őket a vita menetéről. A Szerb Szocialista Párt abszolút többségben levő képviselői ek­kor akadálytalanul és simán megszavazták a kormány hatá­rozati javaslatát a szombati ese­ményekkel és a diákok, valamint az értelmiségiek kiáltványával kapcsolatban. Ez nem tartalmaz semmiféle kötelezettséget a kor­mányra nézve azon kívül, hogy vizsgálatot kell indítani az össze­csapások okainak kivizsgálására. A palesztin- ügyről Franciaország azt szeretné, hogy fél éven belül megkezdőd­jék a tárgyalás a palesztin kérdés megnyugtató rendezéséről — mondotta a francia külügyinisz- térium szóvivője, majd hozzá­fűzte: a hat hónapos időszak, amelyet Roland Dumas külügy­miniszter említett meg a Le Monde című lapnak adott inter­jújában, nem jelent valamiféle határidőt. Csupán annak kifeje­zése, hogy Párizs lehetségesnek és szükségesnek tartja a rendezés megkezdését az évtizedek óta húzódó probléma megoldására a jelenlegi helyzetben. A kairói Al-Ahram értesülé­sei szerint meggyilkolták az iraki vezetés második számú emberét, Taha Jaszin Ramadánt. A hírt a TASZSZ szovjet hírügynökség jelentette tegnap, hozzáfűzve, hogy erről semmiféle hivatalos jelentés nem tett említést és füg­getlen források sem erősítették meg. A kairói lap szerint a miniszter­elnök-helyettes Ramadánt Szad­dám Húszéin egyik testőre lőtte le, amikor az az iraki elnököt akarta megölni. Ellenzéki forrá­sok azt állítják, hogy Szaddám Húszéin parancsot adott Rama- dán családtagjainak megölésére, és ez okozta a két vezető közötti konfliktust. KGST-találkozó Moszkvában A nézeteltérések tisztázásáért Csütörtökön Moszkvában ta­lálkoznak a KGST-országok ál­landó képviselői, hogy kísérletet tegyenek az utódszerevezet lét­rehozásával kapcsolatos nézetel­térések tisztázására, miután a februárban Budapestre tervezett miniszterelnöki találkozó elma­radt. A mostani megbeszélésen magyar részről Kádár Béla kül­gazdasági miniszter vesz részt. Az MTI értesülése szerint Ma­gyarország azt szeretné, hogy az utódszervezet laza, konzultatív és legfőképpen regionális le­gyen, tehát a közel azonos fej­lettségű európai országok mű­ködnének együtt a világgazdasá­gi folyamatok elemzésében, a pi­acgazdasághoz vezető út tapasz­talatainak átadásában. A mosta­ni találkozónak nincs kompeten­ciája abban, hogy feloszlassa a KGST-t, illetve létrehozzon utódszervezetet. Ugyanakkor az elképzelhető, hogy nemsokára összehívják a KGST-tanácsülést, amelynek már lenne felhatalma­zása ilyen döntések meghozata­lához. Március 15. — Romániában „Nem akarunk senkit sem megsérteni az évfordulós megemléke­zéssel, a kollektív emlékezet őrizte március 15-e felidézésével. Nem fogadhatjuk el ugyanakkor, hogy egyesek megsértsék egyéni és kol­lektív méltóságunkat, újabb feszültséget szítsanak képtelen vádak­kal, illetve megsértsék a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget” — hangsúlyozta Pillich László, az RMDSZ Kolozs megyei képviselője. Szőcs Gézának, az RMDSZ főtitkárának múlt heti szenátusi be­széde után, hétfőn a román képviselőházban Pillich László igyekezett eloszlatni az évfordulóval kapcsolatos félreértéseket és tudatlanságot a románság körében, amelyet számos napilap táplál rosszhiszemű hangulatkeltéssel. Meglepően építőjellegű és iózan hangvételű be­szédben reagált Pillich László felszólalásara a Nemzeti Megmentési Front Hargita megyei képviselője. loan Oancea kijelentette, hogy az RMDSZ biztosítékait a megemlékezés senki ellen nem irányuló j elle­géről tudomásul kell venni, és megértéssel kell fogadni. Felszólította az erdélyi képviselőket és szenátorokat, hogy egyesült erővel töre­kedjenek az etnikumközi feszültség enyhítésére. Közszemlén... (Folytatás az 1. oldalról) A kör tehát bezárult, így a tes­tület ismét csak nem tudott ki­vergődni az immár kísértő „vi­harzónából”, amelynek hatására már-már úgy tűnt: egyedül az MSZP a kerékkötője a megol­dásnak, mert egyedüli képvise­lőjük, Kalmár Péter nem vállal­hatta fel szervezete nevében a sürgetett előnytelen és megbíz­hatatlan cserét. íly módon a mű­szaki, hivatali ügyintézési kérdés óhatatlanul átcsúszott értelmet­len, s politikai ízű célozgatások­ba. S hogy mennyire kemény vo­nallal, azt bizonyítja több meg- gondoltabb felszólalás, köztük az MDF-es Mondák Attiláé, aki így kommentálta a dolgokat: ...soha nem gondoltam, hogy az MSZP-t nekem kell megvéde­nem!” A részletekre szabdalt — há­romszor tértek vissza a témára — vita végül is azzal zárult, hogy "...a közgyűlés a Kepes-gyűjte- mény végleges helyéül, a Kepes- kutatóbázis központjául a Tá­bornok házat jelöli ki. Azzal, hogy — a tehetetlenséggel vádolt — polgármesteri hivatal köves­sen el minden tőle telhetőt az MSZP cserekérelmében foglal­tak teljesítéséért. A tegnapi ülésen vita bonta­kozott ki arról is, hogy tárgyal- ja-e a testület az 1KLV részvény- társasággá történő átalakítását, vagy sem. S ha igen, akkor zárt ülésén, vagy nyílt vitában ele­mezze-e az átalakulási szándé­kot? Ugyanis az anyag technikai okok és a beteijesztési késés mi­att nem volt „döntéskész” álla­potban, s mivel hasonlóan kelle­metlen és nehéz helyzetbe már máskor is kerültek a képviselők, úgy vélték: csupán tájékozódni kívánnak, dönteni nem! Ehhez a gazdasági anyag tanulmányozá­sának lehetőségét, s több időt kértek a szakemberektől, akik­nek egy része így dolgavégezet- lenül utazhatott vissza a főváros­ba. Úgy látszik: a testület már nem megy bele kapkodó dönté­sekbe, s az esetleges „zsákutcák­ba”, amelyekért ráadásul nagy árat fizethetnek a majdani szá­monkéréskor... Áttanulmányozták viszont azt a javaslatot, amely az urbaniszti­kai bizottság előterjesztése volt a város általános rendezési tervé­nek és programjának megállapí­tására. A Képviselőket minden érdekelte: lesz-e terület például magánszállodák, bérházak épí­tésére, javul-e a helyi közlekedés, kialakíthatók lesznek-e mező- gazdasági magánporták, gon­dol-e a terv a város esetleges vi­lágkiállítási szerepére? A közös gondolkodás befejezéseként úgy döntöttek: készüljön el a Felné­meten átvezető főút tehermente­sítésének alternatívája; szabá­lyozza a terv a helybeni szokásos teleknagyság mértékét, s az álta­lános rendezési elképzelésekkel együtt készüljön el a város telek­gazdálkodási koncepciója is. Sokakat érint, így közszemlé­re kerül majd az egri fiatal háza­sok lakásvásárlási, -építési tá­mogatásának új tervezete — dön­tött a testület. Ennek egyik fon­tos lényege: alanyi jogon nem, csupán rászorultsági alapon igé­nyelhetik majd a fiatalok a terve­zett 100 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást. Az ülésen szó volt továbbá a a vita után abban maradtak, hogy az idén újabb vizsgálatnak vetik alá tevékenységüket, s ha úgy látják, 1992-től megszünte­tik a működésüket. A meghatá­rozott idejű közszemle után ke­rült terítékre a testületi tagok és a nem képviselő-bizottsági tagok költségtérítéséről és tiszteletdí­járól szóló tevezet, amelynek ér­telmében a képviselők havi költ­ségtérítése 4 ezer, míg a jövede­lemtérítési átalánya további 3 ezer forint, a bizottsági tagok erre még 3 ezret kapnak, a tanácsno­kok tiszteletdíja havi 8 ezer, a nem képviselő-bizottsági tagok költségtérítése kétezer forint ja­nuári hatállyal. A döntés után kért szót Kalmár Péter képvise­lő, s bejelentette: a neki járó ösz- szeget felajánlja egy olyan alapít­ványra, amelyből egy kuratóri­um döntése alapján a városért te­vékenykedő állampolgárokat, egyesületeket támogathatnak majdajövőben. (szilvás) Belgrad csatatérré változott A tüntetések viharában Harmadik napja szakadatlanul tüntetnek Belgrádban, több száz ezres tömegek vonulnak ki az ut­cákra. A jelszavak változnak: előbb a kormány ellen és a sajtószabadság mellett, utóbb a kormány pártján állt a tömeg, s kifejezetten nacionalista törekvéseket, a horvátországi és koszovói szerbek vé­delmét hangoztatták, Vük Draskovics ellenzéki vezér akasztását követelték. A főváros csatatérre emlékez­tet, a városközpontban szinte nem maradt egyetlen ép kirakat­üveg sem a tüntetők és a rend­őrök összecsapásai után. Vük Draskovics, a szerb Megújhodási Mozgalom elnöke és helyettese, Jovan Maijanovics börtönben van, az őrizetbe vettek számát senki sem tudja, s ki tudja, rajtuk kívül hány személyt vettek őri­zetbe — sokszor pusztán azért, mert nem tett lakatot a szájára, és szidalmazta a katonákat és rend­őröket. A szombati tüntetések­nek két halottja van — egy 18 éves fiatalember és egy rendőr. A sebesültek száma több mint hetven, s azóta újabb összetűzé­sek is voltak, a mérleg nyolc sérült. A hatalom a tüntetések erő­szakos jellegét emeli ki, vandál huligán akciónak minősíti a megmozdulásokat, amelyeknek természetesen volt ilyen oldala is, ámde ez mindenképp csak egy bizonyos szempont alapján meg­fogalmazott beállítás. Az ellen­zék ezzel szemben mindent a kormányzat számlájára ír, han­goztatja, hogy az események bé­kés tüntetésnek indultak, csak akkor dühödött meg a tömeg, amikor könnygázzal, aztán gu­mibottal, s végül lovasrendőrök­kel támadtak rájuk. SZENZÁCIÓ! Ajándék egy fél sertés! Aki március 18-23. között a MÁGNES Áruházból 300 literes hűtőládát vásárol, kétszer nyer! 1. Az eredeti ár 32900 Ft helyett az új ár 30900 Ft. 2. Ajándékként S napon helül a fél sertést is megkapja. Rendkívüli hűtőláda-akció: amíg a készlet tart! MÁGNES MŰSZAKI ÁRUHÁZ Eger, Sándor Imre út 4. .. Telefon: 11-306. ^ ^ „Vica99 ajándékboltban, Eger, Zalka M. út 50. szám alatt olcsó áron kaphatók illatszerek mellett müzliféleségek, italáruk, babaápolási cikkek, papír- és dohányáruk, édességek, játékok, zoknik és harisnya- nadrágok. Nyitva: hétfőtől péntekig 7- U-ig, 14-30—19-ig. Szombat, vasárnap 8— 17-ig. >— ___r Szombat délután még szeré­nyek voltak a követelések: a sok­szorosan lejáratott televíziós ve­zetők, az ötök leváltását kérték, egy műsorcsatornát az ellenzék­nek, s azt, hogy mutassák be Vük Draskovics ellenzéki vezető cá­folatát az ellene felhozott vádak­ra. Ez utóbbiak szerint összeszű­ri a levet a horvát usztasákkal — vagyis a televízió e költői megfo­galmazásban nem kevesebbet ál­lított, mint hogy találkozott és tárgyalt horvát ellenzéki veze­tőkkel. Vük Draskovics azonnal megpróbálta a rágalmakat elhá­rítani, de nem sikerült közöltetni nyilatkozatát, a tévé vezetői en- .................... A von Kozmetikumok az USA-ból nőknek, férfiaknak! 100 ÉVE szeretik. Egyedül a LUJZA illatszerboltban EGER, Bartók tér 5. Mintakollekcióból rendelhet! V-----------------------S n ek ellenálltak. Szombat délután ennyi volt a kívánságlista, de másnap már bővült a követelé­sek kora, s ekkor az igényeket a vandálnak és huligánnak aligha minősíthető egyetemisták vállal­ták fel. A szerb Megújhodási Mozgalom letartóztatott vezető­inek helyére a Demokrata Párt politikusai álltak. Dragoljub Mi- csunovics a párt elnöke például a hatalom arroganciájáról beszélt a fiatalok előtt, s arra helyezte a hangsúlyt, hogy Szerbiában sem lehet gátat vetni már a szabad­ságnak. A kép Belgrádban nem egyér­telmű, hiszen a Szocialista Párt fáradhatatlannak bizonyult: mi­után sürgönyök tucatjait küldte a vezetésnek, hétfőn nagyszabású akcióval igazolta a kormányzat előtt, hogy van támogatás a nép részéről. Több tízezer, a szervezők sze­rint több mint százezer fő vonult a Száva torkolatához, s sorra hallgatta a kormánypárti szóno­kokat, akik a szerb nép árulóiról, az ellenzéki vezetőkről hangoz­tatták azt, hogy minden bajért ők a felelősök, s megbontják a szerb nép egységét, noha arra nagy szükség lenne az albánok és a horvát usztasák elleni harcban. (MTI) Ünnep­köszöntő (Folytatás az 1. oldalról) Egerben március 15-én reggel kilenc órakor a Bazilikában is­tentiszteletet tartanak, majd há­romnegyed tízkor a Pyrker téren térzenét hallhatnak a helyi pol­gárok. Tíz órakor az előbbi hely­színen a Gárdonyi Géza Színház művészei adnak ünnepi műsort. A Szózat hangjaival folytatódik ezután az eseménysorozat, majd a Gyermek-Szabadidőközpont néptancegyüttese szórakoztatja az egybegyűlteket. Az ünneplő közönség ezután a 212-es számú Bornemissza-cserkészcsapat ve­zetésével Petőfi szobrához vo­nul, ahol megkoszorúzzák a köl­tő emlékhelyét. Hevesen az ünnepségsorozat már március 14-én kezdetét ve­szi, amikor is a polgármesteri hi­vatal, valamint a rendőrség kö­zös megemlékezést tart a város­házán. Másnap délelőtt a városháza előtti téren térzene lesz a városi fúvószenekar előadásában, a Majorette-együttes közreműkö­désével. Ezután fanfárok hang­jaira bevonulnak zászlóval a lo­vasok is, majd irodalmi összeállí­tást hallhatnak a Középfokú Ok­tatási Intézmény diákjainak elő­adásában. Az én forradalmam címmel diákok vallanak március 15-ről, s fellép az egri Lajtha László nép­táncegyüttes is. A programot a lovasok kivonulása és térzene zárja. Nagytályán csütörtökön dél­előtt 10 órakor kezdődik a már­cius 15-i ünnepség. Ekkor az ál­talános iskolások a klubkönyv­tárban adnak műsort és emlé­keznek meg szabadságharcos elődeink hőstetteiről. Makiáron pénteken lesz ün­nepség délután 5 órai kezdettel, ahová szeretettel várnak min­denkit. Az ünnepség a régi álta­lános iskola udvarán a tanulók műsorával kezdődik, majd onnét fáklyás felvonulást rendeznek a Szabadság térre. A felvonulók a művelődési háznál, az emlék­könyvtár falánál, a Petőfi-pla- kettnél helyeznek el virágokat, majd visszatérnek az iskola elé, ahol megkoszorúzzák az 1848- as emlékművet. Füzesabonyban március 15- én 9.30-kor kerül sor annak a Székelykútnak az avatására, amelyet Sebestyén József erdélyi fafaragó készített, és a Remenyik Zsigmond Gimnázium és Szak- középiskola előtti téren állítottak fel. Előtte fél órával koszorúzási ünnepség lesz a Petőfi-emlék- táblánál és a telepi 48-as emlék­műnél. Kápolnán — a szabadságharc egyik kiemelkedő színhelyén — pénteken kerül sor az emlékmű koszorúzására. Előtte 9 órakor misét cereblálnak a hősökért a várnai katolikus templomban, majd 3/4 9 órakor zárt menet­ben — történelmi zászlókat is ví- ve magukkal — vonulnak fel a templomtól a hősi emlékműig a község lakói. Az ünnepi műsor 10 órakor kezdődik. Pétervására és körzetének március 15-ei programjait la­punk 5. oldalán olvashatják. Érettségi előtt (Folytatás az 1. oldalról) A szakközépiskolákban ma­gyarból és történelemből min­denki érettségizik. Ezek mellé kötelező még legalább egy tet­szés szerinti tantárgyat választa­ni. Az úgynevezett közismereti tárgyakon (matematika, magyar, fizika, biológia stb) kívül a szak- középiskolákban legalább 2-3 szaktantárgyból elméleti-, egy­ből pedig szakmai gyakorlati érettségit tesznek. A műszaki szakközépiskolák diákjai — amennyiben a 4. év vé­gén érettségivel kívánják befe­jezni középiskolai tanulmányai­kat — négy elméleti tantárgyból érettségiznek. A magyar, a törté­nelem és a matematika mellett választaniuk kell tetszésük sze­rint még egy érettségi tárgyat. Azok a tanulók, akik a műszaki szakközépiskolában öt évig ta­nultak, az ötödik év végén szak­mai elméleti és gyakorlati tár­f yakból úgynevezett technikusi épesítő vizsgát tesznek. A dolgozok gimnáziumában továbbra is kötelező érettségizni matematikából, magyarból és történelemből, további — mini­mum egy tárgyat pedig — ezek mellé választani kell. Konfliktus Huszeinnel Megölték Rámádéit?

Next

/
Thumbnails
Contents