Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
HÍRLAP, 1991. február 9., szombat PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. Folytatódik a verpeléti szócsata „ Vásár után mindig okosabb az 99 Vállalkozás és képviselet Árukapcsolás: élelmiszer és kultúra... Bérbe adják a recski mozit Recsk önkormányzata szeretné megakadályozni a helyi mozi bezárását. A kérdéses „mozgót” a megyei moziüzemi vállalat 1988-ban újította fel, azonban— sok más községhez hasonlóan— Recsken is veszteséges az üzemeltetés. Most megfelelő bérlőt kívánnak találni, aki működtetné a filmszínházat, oly módon, hogy az önkormányzat nyújt némi támogatást, az amortizációt pedig a moziüzemi vállalat vállalja át. Az ülések jegyzőkönyvei A pétervásárai városi könyvtárban az egyes üléseket követő kilencedik napon a városi polgárok már elolvashatják a helyi ön- kormányzati ülések jegyzőkönyveit, tájékozódhatnak, hogy miről tárgyaltak és döntöttek a városatyák. Pártházból egészségügyi központ A verpeléti önkormányzat az idén kezdi meg az öregek napközi otthonának bővítését, „éjszakai bentlakásossá” alakítását. Szintén még az idén aszfaltburkolattal látnak el néhány községi utat, a tervek között szerepel a volt pártház átalakítása egészségügyi központtá, s az iskolai napközi otthon állapotát is felülvizsgálják: érdemes-e felújítani? Járvány Sírokban Kedd óta zárva a siroki iskola: a községben a múlt héten kezdődött influenzajárvány addigra olyan méreteket öltött, hogy az általános iskolából a gyerekeknek több mint a fele hiányzott. Egy huszonhat fős osztályból például húszán betegedtek meg. A Hírlap a múlt héten számolt be a verpeléti polgármester fizetése, illetve személye körüli vitáról. Szombati, hosszabb cikkünkre reagál most egy független helyi választópolgár. * / A „ vásár”, pontosabban „ vásári marha” titulus nem sértés akar lenni, hanem dr. Prokai János önkritikájának idézete a február 2-án megjefent riportból, ő vállalta ezt a szerepet akkor, amikor hagyta, hogy az őt jelölő klikk a vásárra vigye a bőrét. A vásár már csak ilyen: az eladó minél többet akar kapni a portékájáért, pozitív tulajdonságait világgá kürtölve, a vevők viszont— akiknek a minőséghez képest magas az ár— kevesebbet ajánlanak érte, mert látják hibáit is, amit lecsutakolássai, kifényesí- téssel nem tudtak eltüntetni a gazdák. Hogy „vásári marha” lett a polgármesterből, az ő hibája is, hiszen az első önkormányzati ülés három órájából két órát Prokai fizetése és mellékállásai foglaltak le. Már akkor fontolgatta lemondását, mert nem díjazta többre őt a képviselő-testület 26.500forintnál, ám jó munkája következményeként magasabb fizetést is kilátásba helyeztek. A polgármesternek azonban nem volt türelme kivárni, míg munkája gyümölcsözik, hamarabb akart meggazdagodni: s kapóra jött a Mátravidéki Fémművek új vezérigazgatójának pályá(Tudósítónktól) Február 3-án, vasárnap délelőtt rendezték meg Mátrade- recskén a vezetőségválasztó sportközgyűlést. Ezt megelőzően, két héttel korábban a sportkör vezetősége aktívaülést hívott össze, melynek napirendjén szerepelt a diáksportkör megalakításának kérdése, az új tornacsarnok működtetésének, kihasználásának számos feladata, s a labdarúgó-szakosztály múlt évi munkájának értékelése. Mindezek mellett ezen az ülésen vetődött fel az új sportvezetőség választásának ügye is, melyre végül az említett plénumon került sor. zati felhívása, hogy kényszer- helyzetbe hozza az önkormánya zatot, dobjanak félre minden józan meggondolást, és esztelenül támogassák Prokai minél nagyobb pénz iránti vágyát. A polgármester a „hatalom- váltás” elmaradásáról beszél. A fején találta a szöget: holott országszerte rendszerváltásról beszélnek a magas politikában, itt— egy alig több mint 4000 főt számláló községben— hatalomról van szó! Nem akar dr. Prokai szülőfalujában senkinek a hóhéra lenni, én inkább úgy fogalmaznék: senkinek, akivel azonosak az érdekei. Nem is várható, hogy bárkinek hóhérja legyen, hiszen köztudottan eltörölték a halálbüntetést— a bűnözők nagy megköny- nyebbülésére. Azt azonban elvártuk volna, hogy bírája legyen néhány korrupt vagy alkalmatlan vezetőnek. Ők biztonságban vannak, mert támogatásukkal polgár- mesteri székbe juttatták a régi pártrendszer holtig hű leszármazottját, aki mai egzisztenciáját annak a rendszernek köszönheti, hiszen állami költségen, SZET- esként szerezte meg jogi diplomáját. A polgármester jól felkészült embereknek tartja a képviselőket. Néhányat igen jólfelkészítettek, ők az ülés előtt mindenről tudnak, tudják, hogyan kell szavazni, kiknek az érdekeit kellszaE közgyűlésen szó esett azokról a gondokról, melyek a tömegsport és a labdarúgás eredményességét befolyásolták, s amelyek megoldása az új vezetőségre vár. A tárgyi feltételek, a felkészülés lehetőségei az új tornacsarnok átadásával lényegesen javultak, azonban az anyagi támogatás rendszere még problémás— mindenesetre a sportkör a községben működő gazdálkodó- egységek, a helyi téglagyár és a Rákóczi Tsz anyagi segítségére is számít a helyi önkormányzat finanszírozásán kívül. Hogy végül is milyen forrásokkal rendelkeznek majd, arra a közeljövőben vazatukkal támogatni— erről gondoskodik a polgármester. Mások számára bombaként robbannak az információk, akkor hallanak róla először. Nem véletlen, hogy a polgármester- verpeléti viszonylatban— szemtelenül magas fizetése körüli vitában 45 ezer forintos ajánlat is elhangzott; és ezzel szemben olyan is akadt, aki az eddigi munka és hozzáállás alapján a 26.500-at is sokallta. Végül a zárt ülésről: amikor első alkalommal tárgyaltak a fizetésemelésről— Prokai kezdeményezésére —, a késői órában (éjfélkor) miért irritálta a polgár- mestert az a 3-4 főből álló „nyilvánosság”, és miért nem zavarta a rendkívüli ülés kb. 80 fős, sokszor hozzászóló tapsolós néző- közönsége? A válasz a két nyilvánosság összetételében keresendő. A 3-4 fő nemkívánatos volt számára, a 80 fő viszont épp ellenkezőleg, nagyon is kívánatos volt! Ajánlanék a polgármesternek néhány, elődeink által tapasztalt igazságot közmondás formájában, de nem szeretnék nagyké- pűnek látszani, mint a falu „feje” a latin idézeteivel. Bár a mondás igaz: „Fejétől bűzlik a hal...” L. Gy.-né egy független választópolgár (név és cím a szerkesztőségben) tartandó képviselő-testületi ülés ad választ. A megválasztott új vezetőség tagjai: Horváth Mihály, Fónad István és Fónad f. István. Fekete Jánosné Az oldalt készítették: Koncz János Rénes Marcell Tuza Gábor vérbeli vállalkozó: jelenleg tejivója van Pétervá- sárán, fagylaltozója Sírok községben, január 1-jétől pedig már mozit bérel, s vegyesboltot nyitott. — Mióta vállalkozik, és milyen eredménnyel? — A siroki fagyialtozó két év óta üzemel. Működtetése az elmúlt időszakban gazdaságos volt. A Pétervásárán megnyitott tejivóról már nem mondhatom egyértelműen, hogy gazdaságos. A múlt évben nullszaldós volt. Mégsem adom fel, mert kialakult egy kedves törzsgárda: elsősorban gyerekek és öregek látogatják a boltot. Reggeliznek, tízórait, uzsonnát vásárolnak. A bérleti díj magas, az áfész iß a gazdaságosságra hivatkozik. — Hogyan jutott eszébe, hogy öt évre bérbe vegye a siroki mozit? — Egy vállalkozónak sok minden az eszébe jut. A mozi közel van a lakásomhoz és a fagylalto- zómhoz. Láttam, hogy gyengén üzemel, gondoltam, megpróbálom fellendíteni. Nem mondhatnám, hogy az eddigi rövid idejű tapasztalatok kedvezők lennének.* Ez a kulturális létesítmény úgynevezett utánjátszó mozi, ami azt jelenti, hogy a harmadik hullámban kapjuk a filmeket, akkor, amikor már szinte mindenhol vetítették azokat, sőt a legjobbak videokazettán is megjelentek. Eddig kevés veszteséget könyvelhetek el. Bízom abban, hogy ez nem lesz tartós. A mozi előcsarnoka eddig teljesen kihasználatlan volt. Most vegyesboltot alakítottam ki, egész napos nyitva tartással. A forgalom szépen alakul, az emberek rövid idő alatt megkedvelték ezt a kis üzletet... További terveim is vannak: szeretnék itt sörözőt, presszót nyitni, talán így a moziba is jobban be lehetne csalogatni az embereket. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy életbe lépjen a privatizációs törvény. Komolyabb befektetést csak akkor érdemes tervezni, ha megvehetem, vagy hosz- szú távra kibérelhetem a mozi épületét. — Ön tagja az önkormányzati testületnek is. Jut ideje erre a munkára is? — Kell, hogy jusson, különben el sem vállaltam volna. Hogy ösz- szességében soknak tűnik, amit vállaltam? Lehet, de én mozgékony, dolgozni szerető ember vagyok, s mindehhez egy egészséges, jó családi háttér is társul. Molnár Csaba Pedig életeket menthet Rongálják az új telefont-! A múlt év végén végre Parádsasvár is crossbar-vonalakat kapott, és így sokkal egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé vált a telefonálás, aminek a lakosság igencsak megörült. Hogy a saját készülékkel nem rendelkezők is részesedhessenek a szolgáltatásból, a szakemberek egy telefonfülkét is fölszereltek. Úgy látszik azonban, hogy az említett örömben nem mindenki osztozik, akadnak, akik haragszanak a nyilvános készülékre. A fülkéből ugyanis leszerelték a mennyezeti búrát, összetörték az egyik neoncsövet, a telefonkönyv lapjait kitépték és elégették. Úgy tűnik, egyesek semmibe veszik a község vagyonát, és azt a költséges beruházást, melyhez a lakosság jelentős összegekkel járult hozzá. Ráadásul teljesen elfeledkeznek arról, hogy a telefon adott esetben életet menthet. Már csak ezért is jó lenne abbahagyni az efféle játszadozást... Gembiczki Béla Új vezetőséget választottak Verpeléten badacsonyi és villányi borokat is Palackozzák a hegy levét Ahol bor van, oda palackozó is kell, márpedig Verpelét körül jóformán mást sem látni, mint szőlőültetvényeket. Erre a biztos alapra támaszkodva a V0SZK palackozóüzeme (hivatalosan: verpeléti telephelye) stabil üzemnek számít száznegyven embernek ad munkát. Egy német gyártmányú gépsoron naponta 25-30 ezer palackot töltenek meg borral, elsősorban a hazai piacra. Nemcsak egri és Eger környéki borokat palackoznak, de a badacsonyi és a villányi borvidék termésének egy része is itt kerül üvegbe. Az importból és más hazai cégektől származó dobozos üdítőket és pezsgőket is forgalmaznak ezen felül. Az üzemigazgató, Varsányi Lajos mindenesetre bízikajövőben: hanem örömében, hát bánatában úgyisinnifogamagyar... Sportközgyűlés Mátraderecskén