Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-27 / 49. szám
HÍRLAP, 1991. február 27., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. Nagytakarítás Egerben Az egri urbanisztikai bizottság, a városszépítő egyesület, valamint a polgármesteri hivatal tisztasági akciót szervez a megyeszékhelyen. Felhívással fordulnak ezért valamennyi üzemhez, vállalathoz, iskolához, vállalkozókhoz és a lakossághoz, hogy március 15-ig nemzeti ünnepünk tiszteletére és saját magunk megbecsülésére tegyük tisztává lakóhelyünket. Az akció március 11-14-ig tart, összekapcsolva a már szokásos tavaszi lomtalanítással is. A vállalatoktól a takarításhoz eszközöket, a lakosságtól szorgos, segítő kezeket várnak. Jelentkezni a szervezőbizottságnál lehet a 36/10- 268-as telefonon. A népzene jegyében Általános és középiskolai pedagógusok, népművelők részére ma délután 4 órakor A magyar népzene jegyében címmel rendhagyó ének-zene órát tart Dsu- pin Pál az egri Gyermek-Szabadidőközpontban. A bemutató foglalkozás során a résztvevők megismerkedhetnek a népi fúvós hangszerekkel, többek között a tilinkóval, a dudával, a ka- vallal és a különféle furulyákkal is. Nyelvtanulás — relaxálással . A hatvani TIT szervezésében március 1-jén, pénteken délután 4 órakor a cukorgyári vendégház társalgójában angol-német nyelvvizsgára készülőknek kiegészítő módszereket ajánl. A jelentkezők relaxálás segítségével igyekeznek még több ismeretet szerezni a megmérettetéshez. Kompokon is kábeltévé Mint értesültünk, hamarosan Kompokon is lesz kábeltelevíziós hálózat. Akit érdekelnek az ezzel kapcsolatos részletek, az többet is megtudhat Tompa Lászlótól, a helyi fajtakísérleti állomás vezetőjétől. Többsincs királyfi Az elmúlt év iskolai szünetében mutatták be a besenyőtelki 5-6. osztályosok Benedek Elek Többsincs királyfi című háromfel vonásos mesejátékát. A produkció nagy tetszést aratott a diákok körében, ezért a pedagógusok úgy döntöttek, hogy a történetet a szülőknek és a község lakóinak is bemutatják. A műsorra március elsején, pénteken délután 6 órakor kerül sor a helybéli művelődési házban. Az előadás bevételi diját közösségi célokra ajánlják föl a tanulók. Teherautóba rohant kocsijával Súlyosan megsérült az exautóversenyző Hétfőn délelőtt Kápolna és Kerecsend között súlyos balesethez riasztották a mentőket és a rend őreit. A sors furcsa iróniája, hogy a sérült az egri Ivánszky Árpád, ismert autóversenyző. A helyszíni vizsgálat eddigi adatai szerint Ivánszky Árpád egy szabályosan balra kanyarodni szándékozó teherautó hátsó kerekének ütközött, mégpedig olyan nagy sebességgel, hogy a hátsó híd leszakadt. Ä tehergépkocsi vezetője megúszta az ütközést, ezzel szemben Ivánszkyt súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. A rendőrség az ügyben szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Becsukott szemmel Nagygombosra Elsején nyit az Arany fácán Hotel Hatvantól alig három kilométernyire esik a Gödöllői Agrártudományi Egyetem egykori diákotthona, amelyet időközben a hatvani konzervgyár vett meg, hogy kampánymunkák, nagy betakarítások idején éjszakai szállást biztosítson a legkülönbözőbb munkáscsapatoknak. Utóbb például évekig lengyel vendégmunkások uralták a diákszállást, amelyre keveset tudott költeni a fenntartó, így meglehetősen tönkrement, topissá vált. Most viszont friss és jó hírrel szolgálhatunk az olvasónak. A hatvani konzervgyár — ismerve a város szűkös vendéglátó-kapacitását — úgy döntött, hogy az épületet felújíttatja, a berendezéseket korszerűsítteti, s Aranyfácán néven turistahotelt formál a hajdan volt diákotthonból. Az átalakítást, felújítást végző munkások már túl is vannak tennivalójuk dandárján, s miként Hegedűs László, a szálló megbízott vezetője tegnap mondotta, március 1-jével meg is nyitja kapuját az Aranyfácánra keresztelt turistahotel, amely akár a városból, akár vidékről a 12-963-as telefonon is „megközelíthető” előzetes információk, tájékoztatások, rendelések végett. Meg kell hagynunk: szép és jó munkát végeztek az építők, de azoknak is kijár a dicséretből, akik rendbe hozták a 90 vendég befogadására alkalmas 2 és 4 ágyas szobákat, továbbá ízlésesen berendezték az étkezőt, ahol meleg reggelit és vacsorát is igényelhetnek az időlegesen itt tanyát verő vendégek. De arra szintén mód nyílik, hogy az agráregyetem tangazdaságának konyháját bekapcsolják a szálló működésébe, s meleg ebédről, esti bankettek különböző ételfogásairól gondoskodjanak mindazok részére, akik olcsón kívánnak szállodához, különböző étkekhez, italokhoz jutni vendégeik, vagy a Hatvanba és környékére látogató turisták, kirándulók, rokonok számára. A konzervgyár igazgatósága eközben arra is gondolt, hogy ne terhelje agyon különböző költségekkel a március elsején nyitó szállodát. Vagyis olyan kicsi, de megbízható csapatra hagyta a külső-belső teendők elvégzését, amely tisztességesen el tudja végezni a dirigens, Hegedűs László intencióinak megfelelő munkákat. Kifelé haladunk tehát a régi mániából, miszerint sok kéz sok munkát végez. Nagygomboson az most a jelszó: szívvel és szívesen, hogy minden vendég jól érezze magát az Aranyfácánban, s ha legközelebb e tájra indul az ország bármelyik zugából, becsukott szemmel is idetaláljon. (moldvay) Újra vásár A közelmúltban néhány napra — mint a Hírlap is beszámolt róla — „áruházzá” alakult az egri szakszervezeti központ épületének földszinti része, szakmai ösz- szefogással városi vásárt rendezett az ÉDOSZ és a MEDOSZ több üzem, vállalat kedvezményesen kínált termékeiből. A kedvező tapasztalatok alapján a szakszervezetek folytatni is kívánják akcióikat. Legközelebb húsvétra terveznek hasonló kedvezményes vásárt, s természetesen főleg szezon jellegű cikkekből. Milanesemodettek Egerben Hamarosan az egri hölgyek is vásárolhatnak azokból a tetszetős ruhákból, amelyeket Gianni Milanese kreált 1991-re. Az olasz divattervező modelljei Franco Gori cégtulajdonos közvetítésével jutottak el a megye- székhelyre, az egri Kézmő- és Konfekcióipari Kisszövetkezet varrodáiba, ahol szigorú minőségi előírások mellett készítik el a szebbnél szebb női viseleteket. A várhatóan nyáron megnyíló üzletben az olasz ízlésnek megfelelő kiegészítők — cipők, övék, illatszerek — is kaphatók lesznek. (Fotó: Gál Gábor) Álvédőnő után álgyerekorvos Az emberség vámszedőj e... Bizonyára emlékeznek olvasóink arra a néhány héttel ezelőtti esetre, amikor óvatosságra intettük a kisgyermekes szülőket, mivel álvédőnő járta Eger utcáit. A cikk megjelenését követően — azóta is — többen érdeklődnek a magas, vörös hajú, durva modorú nő után, a kilétéről azonban eddig még nem kaptunk a rendőrségtől információt. A napokban ismét egy különös történettel kopogtatott be Rákos Zoltánná magánkereskedő, egri lakos a megyei kórház jogtanácsosához, dr. Lupták Zoltánhoz. Elmondta, hogy február 23-án az új üzletben, ahová csak néhány napja költözött, telefonon felhívta egy ismeretlen női hang, és dr. Tóth Nagy Angéla néven mutatkozott be. Rákosnét már az is meglepte, hogy a hívó honnan tudta a telefonszámát, mivel csak néhány napja élt ez a vonal. Úgy mutatkozott be a ’’doktornő”, hogy a megyei kórház urológiai osztályán nem régen dolgozik. Elmondta, hogy van egy kisgyermek az osztályon, aki leukémiás, és élete megmentéséhez, a műtéthez pénzt gyűjtenek. Ötezer forinttal már sokat segíthetne, és emberségét majd a helyi lapban köszönik meg. A kereskedőnek gyanús volt az eset, ezért kérte a telefonálót, hogy egy óra múlva hívja vissza, addig összeszedi a pénzt. Mivel korábban hosszú ideig a kórházban dolgozott Rá- kosné, sok személyes ismerőse van az urológiai osztályon. Bár a telefonáló óva intette attól, hogy minderről értesítse az orvosigazgatót, mondván, rossz viszonyban van vele, Rákosné mégis feltárcsázta az osztályt. Ekkor derült ki, hogy ilyen nevű doktornő ott nem is dolgozik. Egy óra múlva aztán ennek megfelelően tárgyalt az ismeretlennel, aki egyre zavarosabb válaszokat adott a kérdésekre. Az álvédőnőhöz hasonlóan az álgyerekorvos is kerestetik, aki az emberek segítő szándékát, együttérzését akarja felhasználni a pénzszerzéshez — valószínűleg saját zsebére. (szüle) Nekrológ egy pap Miterli György esperes-plébános temetésére 1990. február 20-án csendben eltávozott körünkből egy lelkipásztor, aki papi életének legjelentősebb részében Heves megyében tevékenykedett. Szabolcs szülötte volt: Pócspetriben született, 1930-ban. A pócsi Mária nagy hírű kegyhelye mellől Egerbe jött tanulni. A teológia elvégzése után először Kállósemjénben, azután Adácson, Jászszent- andráson, Edelényben és Ózdon volt káplán. Szilvásváradon volt először plébános, ahonnan 8 évi tevékenység után helyezte át főpásztora Pétervásárára. Életének csúcspontja pétervásári tevékenysége volt. A plébánián mindenki megtalálta, és ő a plébániáról mindent tudott, ami a községben említésre méltó volt. Egy bölcs lelkipásztor derűjével, a krisztusi küldetés tudatában irányította az egyházközséget. Hívei szerették, becsülték. Nyitott volt e világ és társadalma felé, ennek következménye volt az, hogy a polgári hatóságokkal példásan együttműködve, főleg az általa adott szempontok szerint, a híres műemlék templomhoz méltóan alakították ki a templom környékét. Szerette hivatását, híveit, és a hívek is becsülték és szerették őt. Gyöngyös Alsóvárosban 6 évig volt plébános, a régi épületben korszerű lelkészlakot alakított ki. Elindította a templom renoválását is, de betegsége miatt nem tudta úgy irányítani a munkálatokat, ahogyan azt őszerette volna. Betegségéből kifolyólag súlyos nehézségei támadtak, a plébániáról lemondott, és egy kisebb plébánián, Felsőtárkány- ban kezdte boldogan újra. Nem töltött hosszú időt Felsőtárkányban, de örömmel állapította meg, hogy az élet megindult körülötte. Azután jött egy kis megfázás, majd eluralkodott rajta előző betegsége. Az egyházmegye papsága, volt hívei megrendülve vesznek búcsút tőle a Hatvani temetőben a mai napon. Ilyen egyszerű egy papi élet hűséges Isten- és emberszolgálata. A protestáns de Vinet szavai jelennek meg előttünk. Bourdaloue-ról, a Notre Dame híres szónokáról mondta: „ Prédikált, vigasztalt, gyóntatott és meghalt.” ■ A minden vonatkozásában teljes ítéletet Isten mondja ki fölötte. Mi bizalommal reméljük, hogy a Szentírás ezen szavaival: „Jól van, te hűséges, derék szolga. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.” (Mt. 25. 23) Czakó István érseki irodavezető Társasági szerződés, elnevezés, tevékenységi kör Mire jogosít a cégbejegyzés? Az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara a cégbejegyzéssel kapcsolatos témakörben a cégbíróság és a gazdálkodó szervezetek részvételével találkozót szervez Egerben. Március 1-jén, pénteken délelőtt 9 órára a megyeházára várják azokat, akik ebben érdekeltek. Az eszmecsere célja a cégbejegyzéssel kapcsolatos kérdések kölcsönös megbeszélése, egyeztetése, megvitatása. Ezáltal is segítséget kívánnak nyújtani a résztvevő feleknek gazdasági egységük szervezeti korszerűsítéséhez. Bevezető tájékoztatót dr. Holtzer Istvánná cégbíró ad. Szó lesz többek között a bejegyzési eljárásról, a kérelemről, a közzétételről, az illetékről, a társasági szerződésről, az elnevezés, a székhely, a tevékenységi kör, a vagyon és az apport szükségességéről. Vázolják a szükséges formai, illetve alaki követelményeket, valamint a cégnyilvántartás jelentőségét is. SzínháztaUinítunh? Vízvezeték- és járdahosszban próbálta mérni a színház fontosságát a megyegyűlés, és a felszólalók jó része e furcsa logika alapján úgy ítélte meg, hogy a kultúra „huszad-harmincad rangú” kérdés, és a teátrum nem ér annyit, hogy sok millió forinttal támogassák. Kétségtelen, hogy mindenütt kevés a pénz, és az is igaz, hogy az elmaradott infrastruktúrát szinte minden településen fejleszteni kell. Ez viszont nem jelentheti azt, hogy akkor most egy ideig talonba tesszük a művelődést, aztán ha majd kicsit jobban élünk, esetleg megint fordítunk rá egy kis pénzt. Az sem járható út, hogy a kultúra tartsa el magát valahogy. Ilyen elvek mellett csak a lakodalmas rock meg a pornó virágzik. Az állatvilág egyéb egyedeitől nem utolsósorban az különböztet meg bennünket, hogy képesek voltunk kultúrát teremteni, ez tehát épp olyan elválaszthatatlan része életünknek, mint az evés vagy az ivás. Ezt persze vagy belátja valaki, vagy nem. Legyen intő jel mindenesetre, hogy a hiányában bekövetkező lelki leépülés, erkölcsi züllés és az ezek nyomában járó bűnözés bizony nagyon is kézzel fogható — sajnos. Ha valaki ezt az elméleti érvet lesöpri az asztalról, annak mondok egy gyakorlatibbat is: Lengyelországban a válság legsötétebb éveiben, amikor nem volt a betegeknek gyógyszer, a gyerekeknek tej, és vágtatott az infláció — virágzott a színházi kultúra. Az emberek lehet, hogy nem mentek étterembe, de az előadásokat megnézték. Sőt, a véreskezű és ráadásul meglehetősen műveletlen román diktátornak, Ceausescunak sem jutott eszébe, hogy be kéne zárni a színházakat, pedig ott aztán éheztek és fáztak az emberek, és vízvezetékre még annyi sem jutott, mint nálunk. (Igaz, őt ki is végezték, nem árt vigyázni, lehet, hogy mégiscsak veszélyes műfaj ez a színjátszás.) A legügyesebb érvnek még az látszott a színházról való vitában, miszerint a teátrum Egerben van, az egriek járnak az előadásokra, finanszírozza tehát a működését a város. Ám a statisztika mást mutat: az évi száztízezer néző negyven százaléka a megye más településeiről érkezik. Igaz, arról nem készült kimutatás, vannak-e köztük polgármesterek... ^ Dzsuzeppe, a bevándorló Láttam a Napzártában az európai bevándorlókról szóló filmet. Elszorult az ember szíve, hogy mennyire nem szeretik Spanyolországban az irániakat, "piszkos orosznak” szólítják Svédországban a lettet, és még lehetne sorolni. Azt hinnénk, nem is Európában élünk, amikor arról hallunk, minek van kitéve egy arab Párizsban. Szerencsére akad pozitív- példa is, és ezt akkor láthattuk világosait, amikor a képernyőn feltűnt Dzsuzeppe római rendszámú FIAI-iá- val. Dzsuzeppe boldog, Dzsuzeppe virul, Dzsuzeppe egy olyan orszápba érkezett, ahol nem számít, hogy ő bevándorló, nem köpik le az utcán, nem keli pogromoktól tartania, még csak azt sem mondják neki szemtől szembe, hogy: digó. Dzsuzeppe ugyanis Magyarországon van. Meséli, hogy ő üzletember, jól menő pizzériája van, felméri, hogy mi hiányzik az országban, és ő azt importálja, ezenkívül még szerencsejátékos is, és egy ik fő missziója, hogy rulettezni tanítja az eddig ebben a műfajban nem eléggé elmélyült őslakosokat. Ennyit tudtunk meg Magyarországról, és megállapíthattuk, hogy hál’ istennek, az olaszoknak jó, arról pedig szó sem esett, hogy itt is vannak még bevándorlók, többek között arabok is, erdélyiek is, és előzetes várakozások szerint lesznek oroszok is. ők azonban szóra sem érdemesek, hiszen nem tudnak bennünket megtanítani rulettezni. (kova) KI miben tudós — fizikából Kilencedik alkalommal rendezték meg a fizikaverseny megyei döntőjét a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium, a Heves Megyei Pedagógiai Intézet, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Heves Megyei Szervezete és a Török Ignác Gyermek-Szabadidőközpont szervezésében. A diákok mind elméleti, mind gyakorlati ismereteikről számot adtak. Első lett Bán Richárd, Eger 12. Számú Általános Iskola (tanára: Ivády Tamásné). A második helyezést a mátraniredi Miklósi Viktor nyerte el (tanára: Nyeső Jánosné). Harmadikként végzett a Hatvani 1. Számú Általános Iskola tanulója, Kiss József, (tanára: Timkó Gyuláné). A Gyermek-Szabadidőközpont úgy tervezi, hogy a kilenc év fordulóinak feladatait füzetben adja közre, hogy ezzel is segítse a további versenyekre való felkészülést.