Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-16 / 40. szám
HÍRLAP, 1991. február 16., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 11. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Burgonyás kocka Hozzávalók: 1/2 kg burgonya, 3 evőkanál olaj vagy 2 dkg zsír, 1 fej vöröshagyma, só, pirospaprika, 30 dkg lisztből 1 tojással gyűrt házitészta, vagy 20 dkg készen vett kockatészta. A zsiradékon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, meghintjük 1 csapott evőkanálnyi pirospaprikával, és belevágjuk apró kockákra a megtisztított burgonyát. Megsózzuk, és először saját levében, majd nagyon kevés vízzel puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. Közben sós vízben kifőzzük a tésztát, leszűrjük, meleg vízzel leöblítjük, és a burgonya közé keverjük. Alaposan összekeverjük, nem baj, ha a burgonyaszemek összetörnek. Göngyölt tonhal Hozzávalók: 6 tenyérnyi, kiszál- kázott halszelet, 1 evőkanál paradicsompüré, 20 dkg gomba, só, törött bors, esetleg 5 dkg reszelt sajt, 1 evőkanál olaj. A halszeleteket felolvasztjuk, ha kell, elvágjuk úgy, hogy 1/2 cm vastagok legyenek. Mindegyiket megsózzuk, megborsozzuk, vékonyan megkenjük paradicsompürével, és a szelet közepére, egy csíkban gombát fektetünk. (Ha kisebb a gomba, egészben, ha nagyobb, szeletelve fektetjük a halra.) A halat úgy göngyöljük össze, hogy csak egy réteg legyen a gomba körül, fogEbéd Zöldborsóleves Rántott mái Köménymagleves Paprikás burgonya Gulyásleves Burgonyás kocka Zöldségleves Göngyölt tonhal Tarhonyaleves Lencsefőzelék Csontleves Kolozsvári rakott káposzta Gombás tokány Töltött alma piszkálóval megtűzzük, és kiolajozott alufólialapba egyenként becsomagolva, parázs között megsütjük. A sütés ideje kb. 20 perc. (Lehet a halat belülről reszelt sajttal is meghinteni.) Kolozsvári rakott káposzta Hozzávalók: 3/4 kg savanyú káposzta, 35 dkg sertéslapocka, 10 dkg rizs, 2 dl tejföl," 8 dkg zsír vagy 4 evőkanál olaj, 15 dkg kolbász, 10 dkg füstölt szalonna, paprika, só, bors. A savanyú káposztát a zsiradék felében puhára pároljuk. Ezzel egy időben 35 dkg sertéslapockát megdarálunk, a hagymás, paprikás megmaradt zsiradékban megpároljuk, és hozzákeverünk 10 dkg párolt rizst. A hús lehet maradék sült vagy főtt hús is. A káposztát a hústöltelékkel rétegezve, lábasba vagy tűzálló tálba, 3-4 sorban összerakjuk, a tejföllel locsoljuk. A rétegek közé rakhatunk 15 dkg karikára vágott, párolt kolbászt (sőt, karikákra vágott kemény tojást) is, így lesz eredeti. Tetejét káposztával fedjük be, kolbászkarikákat rakunk rá, és a maradék tejfölt, kevés húslével hígítva, ráöntjük. Ráfektetjük a felszeletelt füstölt szalonnát, és 20 percig forró sütőben sütjük. Gombás tokány Hozzávalók: 60 dkg sovány Vacsora Kaszinótojás Hideg felvágottak Burgonyalángos Kocsonya Szalonnás tojás Franciasaláta Főtt virsli marhahús, 1 nagyobb fej hagyma, 15 dkg füstölt szalonna, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, sót törött bors, 1 dl fehérbor, 20 dkg gomba. A gombás tokány úgy készül, mint a borsos tokány. Ha a to- kányban a hús majdnem megpuhult, hozzákeverünk 20 dkg gombát, s a hússal együtt készre pároljuk. 1 dkg liszttel lehintjük, 1 dl tejföllel fölengedjük, jól felforraljuk. Apróra vágott zöldpetrezselyemmel megszórva, párolt rizzsel tálaljuk. Kaszinótojás Hozzávalók: 4 egész tojás, 2 dl tejszín vagy tejföl, mustár, szardellapaszta, 1 citrom (ecet), franciasaláta. A főtt tojásokat alsó felükön levágjuk, a sárgákat hegyes késsel kiszedjük (a levágott fehérjéket a franciasalátához vágjuk), az áttört tojássárgák felét tejszínnel, mustárral, szardellapasztával, sóval, csipetnyi cukorral el- keveijük, ezzel a fehérjéket megtöltjük. Tehetünk a töltelékbe húsvagdalékot is. Hosszúkás tálon vagy tányéron a franciasalátából alapot készítünk, és a tojásokat erre — vágott felükkel lefelé — felállítjuk. A megmaradt tojássárgákból a tejszínnel tartár- mártást készítünk. Ezzel a tojásokat és a salátát leöntjük. Citromkarikákkal, kockára vágott aszpikkal, zöldpetrezselyemmel díszítjük. Hasznos tanácsok Hogyan bánjunk a hagymával? A magyar konyha elképzelhetetlen hagyma nél- kább reszeljük. Ehhez ne sajnáljuk a külön reszelőt. kül. De amennyi az örömünk, sokszor annyi a bősz- Tartsunk a kezünk közelében egy hideg vizes tálat, szúságunk is átható szaga miatt. Hogyan bánjunk hogy használat után azonnal leöblítsük reszelőnket, vele? Legelőször is nyissunk rá ablakot! Fejünket ne s csak aztán mossuk át meleg vízzel. Nem könnye- tartsuk túl közel a hagymához, s ne hajoljunk a zünk, ha egy korty vizet tartunk a szánkban, hagyma fölé. A meghámozott hagymát tartsuk hi- A vöröshagyma és a fokhagyma izgató hatása deg folyóvíz alá, mielőtt vágni kezdenénk. Ha még kevésbé érvényesül, ha kevés vízben megfőzzük, és várnunk kell a vágással, a meghámozott hagymát csak a levét használjuk fel az étel ízesítésére. A hagy- tartsuk hideg vízben. ma szaga (a hal szaga is) elillan a kezünkről, hanedHa a család nem szereti a hagymadarabokat, in- vés sóval mossuk meg. Nem kell hirdetésfelvevő-helyeinkre fáradnia! írja a mellékelt kockákba hirdetési szövegét. Egy betű5.-Ft. Adja össze a betűk számát, szorozza meg 5-tel, s a pénzt rózsaszínűpostautalványon adja fel címünkre: 3300 Eger, Beloiannisz u. 1. Heves Megyei Hírlap Szerkesztősége. A borítékra írja rá: APRÓHIRDETÉS. A feladást igazoló szelvényt tegye hirdetése mellé a borítékba! Az így beérkezett hirdetések 48 órán belül megjelennek lapunkban. Köszönjük bizalmát, s reméljük elégedett szolgáltatásunkkal. APRÓHIRDETÉS - MEGRENDELŐLAP Megrendelem önöknél az alábbi szövegű apróhirdetés megjelentetését: \ Aláírás (név, lakcím) 15 millió dollár körül lenne az ára A Falcon 900-as lesz a kormánygép? Elismeréssel szólt Jeszenszky Géza külügyminiszter arról a tizenkét személyes Falcon 900-as típusú repülőgépről, amelyet te- heráni útjára adott kölcsön referenciaként a francia Dassault repülőgépgyár. A Külügyminisztérium protokollfőnöke elmondta, hogy ha a Malévtől béreltek volna repülőgépet az iráni útra, akkor az négymillió forintba került volna. A tárcájuk tavaly 35 millió forintot költött az állami vezetők utaztatására. Most a francia gyár fedezte a teheráni út teljes költségét, de ha ki kellett volna fizetni, akkor sem lett volna több, mint egymillió forint. Az árak pedig egyre csak emelkednek. Ezért került szóba a „Sólyom” megvásárlása, amit valószínűleg 15 millió dollárért lehetne megvenni a franciáktól. A gép kapitánya, Ferge úr az iráni út után elmondotta, hogy mindössze négy óra húsz percig tartott a Budapest — Teherán távolság megtétele a Falconnal. A hazafelé vezető úton hiába kapcsolta be a francia személyzet a videót, amelyiknek két monitorja van beépítve a fedélzeten. Nem jutott idő videózásra, tárgyalták a tapasztalatokat. Ételt elfogadtak a külügyesek, igazi francia kaviárt, sovány húst és pompás francia vörösbort. A gép berendezése hangulatos. A foteleket bőrberakásos francia bársony borítja, a világítás rejtett, a kis szekrények egzotikus fából készültek. A rakteret hátul egy tükörrel borított ajtón át lehet megközelíteni. A fotelokban menetirány szerint, oldalt és háttal is lehet utazni. A repülőgép fedélzetéről telefonálni is lehet. Ferge kapitány büszkén említette, hogy valószínűleg ez a repülőgép kategóriájában a legjobb a világon. Sok helyütt a világban a légi útvonalak, .a földi radarok kalibrálására is használják nagy sikerrel és szép eredményekkel. A francia Dassault repülőgépgyár reméli, hogy bemutatkozásukat, gesztusukat gépvásárlás is követheti talán. Egyébként a Külügyminisztérium illetékesei szerint több nyugat-európai repülőgépgyár is tett hasonló ajánlatot hazánknak. A repüléssel foglalkozó szakemberek szerint ezt a típust, a Falcon 900-ast olyankor is jól lehetne hasznosítani, amikor az állami vezetők éppen nem használják hivatalos útjaikra. . (A Légiközlekedés c. lapból) Magánbenzinkút — világbanki hitelből Világbanki támogatással épült magánbenzinkút nyűt a közelmúltban a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Nyírbogáton. A Debrecen és Mátészalka közötti, 471-es számú főútvonal mentén lévő üzemanyagtöltő állomás létrehozására három helyi magánvállalkozó korlátolt felelősségű társaságot alapított. Hárommillió forintot adtak össze az epitkezes 18 milliós költségéhez, a többi pénzt pedig a világbanki segítséggel létrehozott Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány hitelezte meg. A kedvezményes, 21 százalékos kamatozású kölcsönt a vállalkozóknak két év türelmi idő után, öt év alatt kell visszafizetniük. Szabolcs első magánkézben üzemelő benzinkútja évi négymillió liter üzemanyagot forgalmazhat. Az éjjel-nappal nyitva tartó üzemanyagtöltő állomás Áfor-termékeket forgalmaz, a hatvan kilométerre lévő nyírbog- dányi olajfinomító üzemből saját tartálykocsival szállítják az üzemanyagot. A nyolc kútfej mellett autószerviz, kocsimosó, gumijavító üzem, gépjárműalkatrész-bolt, büfé is épül. Pálmaolaj dízelmotorokba A brazil kormány bejelentet- dendee nevű pálmából nyerik, és renként egy liter dendízelolajat te, hogy Brazíliában pálmaolajat „dendízer’-nek keresztelték el. fogyasztott, tehát száz kilométe- hoznak forgalomba nehéz mező- Összetétele 74 százalékban pál- renként megközelítőleg 5 litert, gazdasági gépek és szállítójár- maolaj, 26 százalékban pedig dí- Az újdonságot ismertető Cabművek dízelmotorjainak meg- zelolaj. Eddig egy autóbuszon rera brazil mezőgazdasági mihajtására. Az új alternatív ener- próbálták ki; a jármű 80 ezer ki- niszter nem közölte, mennyibe giahordozónak számító olajat a lométert futott, és 18 kilométe- kerül az üzemanyag előállítása. „Bakosné, Eger” A beküldött új, fogas kérdései témájukat illetően jók! Ha ismét sikerre számít, próbálja ezeket tömören, röviden — úgyszólván egyetlen mondatban — megfogalmazni. Tudom, ez nem köny- nyű, de nem lenne igazságos, ha újságírói beavatkozással én kerekíteném ki őket. Igaza van abban, hogy egy „jó” kérdést föltenni legalább olyan nehéz, mint megválaszolni! Gondolja csak el: mi, újságírók egyeben sem törjük a fejünket. Ám mielőtt megsajnálna minket — a részletektől elvonatkoztatva —, fogjon ismét tollat, és ismételje meg az egyébként okos fogas kérdéseit. Ideje még van március 1-jéig. „Két kíváncsi” Szívesen teszek eleget kéréseteknek, és kívánságotok szerint a neveteket is titokban tartom. Első kíváncsi kérdésetek indokolt: miért nem estek teherbe dédanyáink, és akkor hogyan „védekeztek”? Nos, azokban az időkben a szexuális élet — az egyszerű néprétegek között — megközelítőleg sem volt olyan központi kérdés, mint manapság. Nem is lehetett, hiszen a látástól vakulá- sig tartó kemény munka, no meg az álszemérem bizony ritkán nyújtottak alkalmat erre. Mindezek ellenére—óvszerek hiányában — bizony a védekezés nagy gond volt! Ennek tudható be a családonkénti 6-8 gyerek. Ki tudná megmondani, hogy hány édesanya, illetve magzat élete került végveszélybe sarlatánok, füvesasszgnyok, „angyalcsináló” bábák miatt, akik forró vízzel, nadragulyagyökérrel, fűvel, teával, kötőtűvel mesterkedtek, és tették el láb alól a nem kívánt magzatot. Ám találtam egy régi „matyó” mondást, amely azt bizonyítja, hogy a férfiak is „vigyá- zatosabbak” voltak a nemi aktus közben. így szqI a mondás: „Könnyebb a lepedőt mosni, mint a pelenkát!” Ugye, szörnyű lehetett akkor? Szemben a mával, amikor korszerű, modern, orvosilag is ajánlott eszközök és módok teszik úgyszólván egyszerűvé és következmény nélkülivé a szeretkezést. És mégis! De sok magatok korabeli lány veszíti el a fejét, és még azt a biztos óvszert sem szerzi be, amely manapság már minden ABC-ben kapható. Nem is szólva a fiúk felelőtlenségéről. Hát, ennyi! Komolyan kérdeztétek, igyekeztem kimerítően válaszolni. A másik kérdésetek nem teljesen világos. Ha egy nő „tudja”, hogy neki nem lehet gyermeke, akkor nyilván felesleges a védekezés. írjatok máskor is... „Érzelemszegény” Sajnos, ilyen a világ! Igaza van abban, hogy manapság minden a pénz, a megélhetés, ebből kifolyólag a tülekedés, az egymás tiprása. Ó, ha mindenki tudná, hogy a kevésbé jómódúak, a nem harácsolok is lehetnek gazdagok. Sőt! Ők lehetnek igazán. Jobb agyféltekénk parlagon hever, amely pedig oly szívesen fogadná be a lelki finomságokat, a művészi élményeket, egymás megbecsülését és szeretet ét. Higgye el, bölcs az, aki materiális szegénysége mellett is képes szellemi, érzelmi kincseket gyűjteni, amelyeknek — több egyéb mellett — egy óriási előnyük van: tartósak, hosszabb és nagyobb boldogságot nyújtanak azoknál. Az érzelmi nevelés, a lelki „ugar” nálunk már-már ijesztő méreteket ölt! Gondolja csak el: ha anyánk szomorúan, bánatosan nézett ránk csínytevésünk miatt, több volt a verésnél. Mások családban — az ordítozás, a pofon a figyelmeztető. Nyilván az iskolák, óvodák, a bölcsődék és a család feladata az érzelmi nevelés kiteljesítése. A személyes példaadástól azonban senki ne zárkózzon el. Ha egy kisfiúnak megköszöni a felnőtt az autóbuszon, hogy átadta a helyét, a gyerek ezt nem felejti el. Látja, milyen egyszerű, és mégis menynyire nehéz... „Szigorú szavak” A sok-sok levél mellett kapok ám én is kritikát! A napokban egy kedves fiatalasszony azt panaszolta, hogy egyik-másik válaszomban „nyers” vagyok. Vigaszt várt, biztatást arra, hogy amit tett, az úgy volt jó. És ehelyett? Bár Uránus az egek istene, de ez rám nyilván nem vonatkozik. Sajnálom, ha megbántottam, nem volt szándékomban! Az viszont szándékom, hogy ha már e rovat ennyire népszerű lett, továbbra is tartsam magam ahhoz, hogy ne azt válaszoljam kérdéseikre, amit hallani szeretnének, hanem azt, amit helyesnek tartok. Más dolog, hogy kiki elfogadja-e a szalmaszálat, amelyet feléje nyújtok... (Uránus)