Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-12 / 36. szám

Pf-23. HÍRLAP, 1991. február 12., kedd Uzen a szerkesztő Séta egy freskó körül Az egri házasságkötő teremben található egy Pa- tay-freskó, amely a terem eddigi rendeltetésének megfelelően művészi ábrázolása annak a gondolat­nak, hogy a generációk egymásba fonódva követik egymást, és a térbeli elhelyezésben is azt a sugalla­tot hordozza, hogy az utódok egyre magasabbra és magasabbra jutnak. Ennek a freskónak a sorsa válik ma kérdésessé; ezért is kapott nagyobb nyilvánosságot az az érzel­mi kötődés, amely egyik és másik oldalról a terem­hez fűződik. Jó negyven évvel ezelőtt ez az épület­rész az Angolkisasszonyok kápolnájaként műkö­dött, egyházi-liturgikus és nevelési célokat egya­ránt szolgálva. Két generáció most veszedelmet lát, emlékei, élményei tárgyát, a nagy pillanatok tárgyi tanúit érzi veszélyben forogni, mert ha az Angolki­sasszonyok visszakapják jogos vagy jogosnak vélt tulajdonukat, majd megsemmisítik ezt a műtárgyat, és akkor a város, sőt, annak nem kevés lakója szegé­nyebb lesz a freskóval és mindazzal, amit az jelent vagy jelenthet a jövőben — az esztétikum és a meg­élt élet okából. Érdemes azonban az érzelmeket csak néhány el­gondolkodó pillanat erejéig lehűteni, hogy kellő tárgyilagossággal és jogi tényeket sem figyelmen kí­vül hagyva valamilyen eredményhez, netán döntés­hez jussunk. Fogadjuk el, hogy a Sancta Maria Gimnázium, tehát az azt működtető Angolkisasszonyok Rendje visszakapta, visszakapja ezt a termet. Ebben az esetben a tulajdonost minden jog megilleti, és meg­van a lehetősége arra, hogy az említett objektumon a saját céljainak megfelelően olyan átalakításokat végezzen-végeztessen, amely az ifjúság nevelése ér­dekében szerinte szükséges. Elképzelhető, hogy is­mét kápolnává „hangszerelik vissza”, netán más hasznosítású elgondolások valósulnak meg. Az el­ső esetben igencsak kérdéses, mennyire illik a ma­terek gondolatvilágába ez a freskó. Maradhat-e például az a világítási rend is, amely eddig a házas­ságkötés alkalmával a fényt, az ünnepélyességet biztosította. Egy forma védhetné meg teljes bizton­sággal a freskót az eltakarástól, az eltávolítástól: ha az erre rendelt hely védetté nyilvánítaná a műtár­gyat. Különben a tulajdonos saját belátása szerint cselekedhetik. Ilyenkor a higgadt szemlélők azt szokták monda­ni, tárgyalni kell, a körülmények között az optimá­lis megoldást meg kell találni. Mérlegre kell tenni az érveket, az érzelmeiket is, de a tapasztalat azt mu­tatja, hogy ilyenkor is nagyobb súlyuk van a jogi ér­veknek, megfontolásoknak. Erre már csak azért is jobban oda kell figyelnünk, mert ebben a Közép- Európában sok atrocitást, jogfosztást, kegyetlensé­get, joggal való visszaélést követtek el. Rendezés közben ennek a jelen rendnek pontosan azt kell biz­tosítania, hogy se az indulatok ne szabaduljanak el, se a jog ne sérüljön. Videant consules! Lássák meg ebben a kérdésben is a szakemberek a megoldás út­ját, és ne hangulatkeltő, főleg szubjektív elemek ha­tására keletkezzék olyan intézkedés, amely az eddi­gi jogsértést egy újabbal fejelné meg. Az a múltban is bajt okozott, most is kényelmetlenséget szülhet, netán kárt, ha a jogot valamilyen „erőszakos faro­lással” az érzelmek vagy a hangerő leelőznék. Farkas András Válaszra váró kérdések Tizenkét képviselő összetanakodék... K. K. Levelének első szakaszában elősorolja, mi mindent csinál még most is, csaknem hetvenéve­sen; érdeklődik a világ dolgai iránt, de főképp az izgatja, amit a saját bőrén érez. Ezt úja: „Fi­gyelve a benzináremeléseket, nem tudom, érdemes-e a háztájit folytatni? A legjelentősebb csa­pás a kötelező biztosítás átlago­san egyenlő bevezetése. Hogy én évi háromezer kilométert me­gyek, és annyit fizessek, mint aki harmincezret fut évente, és a ko­csija pénzkereseti forrást is je­lent?! Hát, ezt a teherviselést a legvadabb Rákosi-rendszer ku- láküldöztetéséhez lehetne ha­sonlítani, amikor is ha kivetettek 10 ezer forint adót, és a kulák ki­fizette, akkor tíz nap múlva húsz­ezret követeltek rajta. Ennyi er­ről röviden a véleményem. Csa­ládi okok miatt (a feleségemtől kikapnék) az aláírásom és a cí­mem közléséhez nem járulok hozzá.” Elképzeljük, hogy ezeken az öreg téli estéken, amikor a rádió is, a tévé is önti a világból, sző­kébb hazánkból is a híreket, a ránk szakadó áremelések köz­ben elfogja az indulat az ember­fiát, és bár tart attól, hogy doho- gása újságba kerülvén, majd megrója érte az asszony, csak le- úja. Talán azért is, hogy kibeszél­je magából a gondot, meg főleg azért, hogy hátha odafigyelnek arra, amit kimódolt. Nem fejti ki, de közvetve utal rá: az lenne a lo­gikus, hogy aki többször és job­ban koptatja az ország útjait, az arányosan fizessen többet, még ha áttételesen, a kötelező biztosí­tás formájában is. Könnyebb lenne most azt lejegyezni, hogy a tárgyi igazság birtokában követ­nünk kellene az ön gondolatait — csak az a baj, hogy az ön ötlete kivitelezhetetlen. Mekkora ad­minisztráció kellene — hol, ki, mikor, mit számítana ki? —, hogy a kötelező biztosítás mérté­két szétbontsák, és úgy tegyék a megtett kilométerek függvényé­vé? Igaz, mi is megfontoljuk, mi­kor ülünk kocsiba, főleg a benzin­árak miatt, de az ön elgondolásá­ban a kérdés ügyviteli lebonyolí­tása tűnik kivitelezhetetlennek. Reméljük, a kedves felesége a monogramjáról nem ismer önre, és nem kap fejmosást. Nekünk viszont hasznos minden olvasói levél, mert visszajelzést kapunk, hogyan éli meg az állampolgár mindazt, ami ma vele történik. De itt és most Rákosi kulákcsi- nálását emlegetni? Micsoda kü­lönbség! J. J. Az ön levele is bizonyítja, hogy a lapot valóban végigolvas­sák. A szeme egy hirdetésen akadt meg, s ahhoz fűzi mondan­dóját: „Napokon át olvasható volt a Hírlapban egy hirdetés, miszerint hivatalos árfolyamon bármennyi valutához juthat bár­ki. Az ügylet kivitelezésének mi­kéntjéről 100 forint ellenében tá­jékoztatnak. Mármost két eset lehetséges: ajbecsapnak, b) nem csapnak be. Előbbi esetben csa­A Heves Megyei Hírlap janu­ár 22-i és 24-i számában az ÉMÁSZ Vállalat Egri Üzem- igazgatóságát érintő fényképek, írások jelentek meg. Szeretnénk a közvélemény tu­domására hozni, hogy „Érintés­re (élet)veszélyes” című fényké­pes illusztrációval ellátott cikk­ben szereplő villamos elosztó- szekrény nem az ÉMÁSZ tulaj­dona, és nem mi kezeljük. Tüdő- másunk szerint ez a Felszabadu­lás téri park világítási céljait szol­gálta, s régebben a városi tanács megbízásából különböző válla­lókkal állunk szemben. Kérdé­sem: csalni szabad? Utóbbi eset­ben igazat állít a hirdetés. Köszö­net érte. De! Milliókat érdeklő információ miért csak így juthat el az emberekhez? Például azért, hogy bizonyos személyek jogta­lan anyagi haszonra tehessenek szert. Éz pedig csalás. Kérdésem ez esetben is az: csalni szabad?” (Teljes név és cím a szerkesztő­ségben.) Végigelemeztük mi is ezt a le­velet, és elsősorban arra a követ­keztetésre jutottunk, hogy meny­nyi minden szabályozatlan a mi újsütetű demokráciánkban. Vannak bizonyos előírásaink, milyen hirdetéseket nem szabad felvennünk, ezért meg azért, meg amazért. Amikor a „csalni- nem csalni” csapdáját kihegye­zetten felállítja a levélíró, kimon­datlanul minket is vádol olyas­mivel, hogy a hirdetés leadásával bátorítottunk valakit vagy vala­kiket, aki vagy akik jó pozíció­ban lehetnek, hogy ezt a hirde­tést feladhatták. Nyilván meg­alapozott pénzügyi összekötte­téseik) lehetnek, és ismerik a pi­aci törvényeket, s meg is nyerge­iig) egyesek bevallott vagy be nem vallott valutaéhségét. Ha ez a 100 forint közreműködői díj lenne, a lebonyolításért járó ösz- szeg, nem is tartanánk soknak, mert az üzletkötőnek jár az ő fi­zetsége. Bár a „mikéntjé”-ről szóló tájékoztatás is teljesítmény. A mi kérdésünk inkább — és nem a levegőbe! -: hogyan ala­kulhatnak így a dolgok? Valakik valakinek súgnak tippeket, vagy olyan a mai gazdasági élet kies hazánkban, rongyolódó orszá­gunkban, hogy pult alól kell be­szereznünk még a lehetőségeket is? Ártatlan kérdés annak bizo­nyítására, hogy a levél foglalkoz­tatott minket. „Egy felháborodott olvasó” jeligére írja: „A Hírlap ez évi 5. szá­mában megjelent Havas And­rásnak a „Lövei-ügy vége” című cikke, amelyhez szerettem volna véleményt nyilvánítani. Jó, hogy nem tettem, mert a 18. számuk­ban az „Üzen a szerkesztő” ro­vatban is foglalkoztak e kérdés­sel. Érződik mind a két cikkből, hogy önök sem helyeslik egé­szen, amit az Igazgató Úrral tet­tek, de érthető, hogy nyíltan, egyértelműen ezt nem írhatják le. Én most ezt teszem.” Leírja pontosnak minősíthető információit, okfejtéssel kísér je­lenségeket, szabatosan ismerteti a folyamat jelentős részét — nyil­vánvaló, hogy a hevesi mai köz­állapotokról jól tájékozott. Nem rejtettük véka alá: a bírói ítélettel befejezett ügy sok-sok olyan er­kölcsi tanulsággal szolgál, amit sok oldalról, sokáig lehetne bon­colgatni. És kell is! Amikor majd eljön annak az ideje. Mi leírtuk: a bíró­ságig elkanyarodó, itt-ott felfű­tött szenvedéllyel kezelt, sorsot is csavaró ügynek csak kis szelete — a jéghegy csúcsa — látszik. Jön rá az idő, hogy helyére té­tessék még egy-két részlete! latok javították, üzemeltették. Az írásban foglaltakkal egye­bekben egyetértünk. Olvasói észrevételek alapján kifogásolták a Sas úton a vasút mellett található betonoszlopok tárolására használt terület rend­jét. Intézkedtünk a felhalmozó­dott, szabványon kívüli és sérült betonoszlopok rendbetételére. Tervezzük az elkövetkezendők­ben, hogy minimális térítés elle­nében felajánljuk a lakosságnak, építkezőknek ezeket az anyago­kat. Szabó István egri üzemigazgató Tizenkét települési képviselő összetanakodék, miképp tehet­nének ők, a lokálpatrióták még többet szeretett városukért. Engem, egri polgárt meghat ez a gondolkodás és gondosko­dás, de több dolog van, ami fölött nem tudok napirendre térni. Az első: miért pont most, feb­ruárban — mikor már felálltak a bizottságok, és elkészült az SZMSZ — jutott eszükbe, hogy pártokon fölül akarnak emel­kedni. Különösen azt a nyolcat kérdezem, akik az ősszel SZDSZ-, Fidesz-színekben in­dultak a választásokon. Persze, tudom, hogy ezeknek a képvise­lőknek oly nagy a személyes va­rázsuk, oly hiteles emberek, hogy mindenféle párt támogatá­sa nélkül is ott lehetnének a Vá­rosházán. Gondolok itt különös tekintettel Horváth Gyula fény­Ez a közmondás jut az ember eszébe, amikor az újságokból és a Magyar Televízió adásából ér­tesül arról, hogy miként kerül majd sor a nyugdijak emelésére. Azzal egyet lehet érteni, hogy a nyugdíjemelés összegét egyrészt a nyugdíjba vonulás alkalmával figyelembe vett (megállapított), munkában eltöltött évek, más­részt a már nyugdíjban eltöltött évek száma alapján kell kiszámí­tani, megállapítani mindegyik nyugdíjas tekintetében. Az ille­tékes állami vezetők és a Parla­mentben döntést hozó honatyák egyaránt hangoztatták, azt nyi­latkoztatták ki, hogy elsősorban azokon a kisnyugdíjasokon kell segíteni, azoknak kell — a lehe­tőséghez képest—magasabb ösz- szegű nyugdíjemelést biztosíta­ni, akik olyan alacsony összegű nyugdijat kapnak, amely csak szegényes megélhetési lehetősé­get biztosít, több esetben csak a létminimumon, esetleg csak an­nál is alacsonyabb életszínvona­lon való tengődést tesz lehetővé sokak számára. Ám ezeknek a terveknek, ígé­reteknek a megvalósítására saj­képészre, a kulturális bizottság tagjára, akiről köztudott, hogy a városban négyezer választó csak azért szavazott a „szabad mada­ras” listára, hogy az ipartestület elnökét — hetedikként a listáról — a Városházára segítse. A második: miért tűrték el mégis, hogy az SZDSZ-tagok ra­gasszák a plakátjaikat, szólják a szórólapjaikat — persze, ehhez a kampánypénzt is igénybe véve —, ami, mint tudjuk, főként álla­mi támogatás, tehát az adófize­tők pénze, hiszen nincsenek ők erre rászorulva. Ezt az is ékesen bizonyítja, hogy amikor a póló­csapat szorult helyzetbe került, azonnal akadt egy képviselő, aki felajánlotta segítségét (az IPOSZ 350 ezer forintját) addig is, amíg a képviselő-testület megszavazza nekik a támogatást, hiszen ki ne tudná, hogy e sikeres nos nem került sor, mert a nyug­díjemelések összegének a kiszá­mítását szabályozó rendelkezé­sek már félresikerültek, sőt, egyenesen kiábrándítóak. Ugyanis ezeknek a rendelke­zéseknek az alapján éppen az el­lenkezője történik majd, mint amivel biztatták a kisnyugdíjaso­kat. Merthogy éppen azoknak emelik nagyobb összeggel a nyugdiját, akik viszonylag jobb helyzetben vannak, akik egyéb­ként is magasabb összegű nyug­dijat kapnak. Míg a kisnyugdíja­sok nyugdiját csak jóval kisebb, szerényebb összeggel emelik, és bizonyos esetekben felényi ösz- szegű nyugdíjemelést kapnak, mint a jóval kedvezőbb helyzet­ben lévő nyugdíjas társaik. Bízvást mondhatjuk: meghalt Mátyás király, oda az igazság! Az illetékeseknek, akik a nyugdíj­emelésnek a jelenlegi változatát kitervelték, valószínűleg nincs kellő jártasságuk a számtanból, vagy pedig — ami még rosszabb — nem volt kellő igazságérzetük; arról nem is szólva, hogy az ígé­retek be nem tartása nem szép dolog. csapat ily kedves a mi polgár- mesterünknek. A harmadik: vajon mire akar­hatta őket rávenni az SZDSZ- frakció íahol egyébként is ők voltak többségben), ami miatt ki kellett onnan válniuk. Úgy tu­dom, csupán egy dologban kér­ték őket egységes szavazásra, ez pedig a polgármester személye volt. Érdekes lenne elgondol­kodni azon, mi lett volna akkor, ha még ebben a kérdésben sem lett volna egységes az álláspont. Ki lenne akkor ma Eger város polgármestere? Nagyon remélem, hogy kérdé­seimre előbb vagy utóbb választ kapok. Mátra Ibolya úgy is, mint egyszerű SZDSZ-tag, és úgy is, mint lokálpatrióta egri polgár Miként lehetett volna igazsá­gosabban és célszerűbben végre­hajtani a nyugdíjemeléseket? El­sősorban a nemkívánatos egyen­lőtlenségek okát kellene kizárni. Nem minden esetben a havi nyugdíjösszeg bizonyos százalé­kával, hanem egy elméleti, átla­gos nyugdíj összeg megfelelő szá­zalékával kell emelni a nyugdija­kat. Ez már bizonyos előnyt je­lentene a kisnyugdíjasoknak, minthogy ezeknek jelentős része már régóta nyugdíjas. Éppen ezért meg kellene változtatni azt, hogy az utóbbi öt évben nyugdí­jazottak mindjárt 8 százalékos beszámítási lehetőséget kapja- nák a nyugdíjban töltött idő után, és az ennek az időnek a többszörösét kitevő nyugdíjas- évek után is legfeljebb 11 százalé­kot lehessen figyelembe venni. Vagyis a nyugdíjban eltöltött idő igazságosabb beszámítási lehe­tőségét kellene biztosítani. Vajon remélhetjük-e azt, hogy a következő nyugdíjemelésnél már körültekintőbbek és igazsá­gosságra törekvőbbek lesznek az illetékesek? Minthogy a jó pap is holtig tanul... Hevesy György Ahogy Kompolton látják... Észre­vételek a terület­vitához Az 1991. február 4-én megje­lent lapszámban (II. évf. 29.) Kál javára dőlt el a területvita című cikkhez kívánunk néhány észre­vételt tenni. Először is sajnálattal állapít­juk meg, hogy a cikk íróját valót­lan információkkal félrevezet­ték. Ugyanis nem kilenc, inkább tíz esztendeje Kompolt község azt a 37,5 ha-os, felparcellázott és már részben beépített terüle­tet nem Kálnak adta, hanem a közös tanácsba vitte be — és ami döntő —, nem önszántából és nem cserével, tehát ellenszolgál­tatás nélkül. Vagyis Kálnak ah­hoz a területhez most, hogy a községek önállóak lettek, semmi joga és köze nincs, az Kompoltot illeti meg, mint a közösbe vitt va­gyon. Az sem felel meg a való­ságnak, hogy a terület azért lett átadva Kálnak, hogy azon fel­építsék többek között az egész­ségügyi centrumot, a községhá­zát, az OTP-t, az ÁBC-t. Mert a területnak a közös ta­nácsba való bevitelekor az ABC- áruház már régen működött, és a községháza is készen volt. Ez utóbbi volt éppen a bajok okozója, mert fent valakik kita­lálták, hogy Kál község székháza mégsem lehet a társközségben. Tehát a cikkben szereplő terüle­tet — ez tény — Kompolt nem önszántából és főleg nem aján­dékba adta, mint ahogy az a hét­fői lapban megjelent. Égyébként is: az ajándékozáshoz kell aján­dékozó, és illene megköszönni is. De ajándékozó nem is volt, mert — s ez is tény — nem volt már önálló a kompolti tanács. Egyszóval az egyesülésért be­nyújtott számla Kompoknak — mint az napjainkban kiderült — túl drága lenne, különösen úgy, hogy a községet — mint ebben a vitában — figyelembe sem veszi. Sokszor még a cikk is — gondol­juk, információ hiányában — egyoldalú véleményeket tükrö­zött. Arról sehol sem történik említés, hogy Kompolt község lakossága 1990-ben 615 aláírás­sal népi kezdeményezést indított el az elcsatolt terület visszaneve- sítésére vagy visszacsatolására, azon a jogon, hogy az a terület a község létrejötte óta (1200-as évek) kompolti birtok volt. E né­pi kezdeményezést megerősítet­te az 1990 novemberében meg­tartott falugyűlés is. Kompolt község lakossága te­hát nem a másét, de a sajátját kö­veteli vissza, s ez soha nem lesz egyeztethető á káli érdekekkel, és ebben nem lesz egyetértés sem. Az önkormányzat képvise- lő-testülete a vagyonmegosztás­ban is úgy foglalt állást, hogy a 37,5 ha területet, mint bevitt köz­ségi tulajdont követeli vissza. Kompolt község önkormányzati kép viselő-testülete * * * A népszavazás eredményéről tudósító lapunk sajnálattal veszi tudomásul az újabb közlést, mi­szerint „...ebben nem lesz egyet­értés...” A véleményünk továbbra is az — mint a kompolti önkor­mányzat által idézett február 4-i cikkünkben írtuk —, hogy „a döntés nem az újság, hanem az érintettek kezében van...” S mi­után a népszavazás eredménye önmagáért beszél, a Hírlap a ma­ga részéről ezt a (ki tudja már, hogy kilenc vagy tíz éve tartó?) vitát lezártnak tekinti. (A Szerk.) — Megint rendezik a nyugdíjadat? Akkor most már csontot sem kapok... ? ( Varga György karikatúrája) Az ÉMÁSZ ajánlata az építkezőknek Gondolatok a nyugdíjemelésről Meghalt Mátyás király, oda az Igazság

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents