Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-12 / 10. szám

4.

SZEMTŐL SZEMBE

1991. január 12., szombat

„Egyenlő esélyekkel szeretnénk részt venni az oktatásban99

Beszélgetés Keszthelyi Ferenccel, az Országos Hitoktatási Bizottság igazgatójával

Ezen a héten Egerben tanácskozott az Országos Hitoktatási Bizottság. Az egyhetes, pénteken véget ért összejövetel célja az volt, hogy az ország egyházmegyéinek képviselői elkészítsék a magyar katolikus hitoktatás középiskolás tantervét. Mivel az utóbbi hónapokban a hitoktatás a viták kereszttüzébe került, megkértük Keszthelyi Ferencet, a testület igazgatóját, hogy számot vethessünk vele ezzel a kérdéssel. Beszélgetőtársunk annál szívesebben osztotta meg gondolatait a Heves Megyei Hírlap olvasóival, mivel egri származású, s az egri Gárdonyi-gimnáziumban ciszterci szerzetesként ma is tart hittanórákat. Elsőként természetesen arra kértük, hogy az egyhetes munka lényegét foglalja össze.

— Számtalan hittankönyvfé- leség jelent meg az országban — kezdi. — Egyik helyen ezt használják, másik helyen azt. A Magyar Püspöki Kar rendet akar teremteni, hogy egy országosan elfogadható hittankönyvsorozat jelenjen meg. Ennek a feltétele, hogy a püspöki kar tantervi előírást adjon, s ennek figyelembevételével készüljenek el a különböző kötetek. Más és más személyi megközelítésben, de tartalmában és nevelési céljában mindegyik ugyanaz legyen. Az, hogy ezt a munkát a középiskolára is kiterjesztettük, a pillanatnyi lehetőséget fejezi ki, hogy el tudjuk vinni egyáltalán a katolikus tanítást az önként jelentkező középiskolások számára is. Az elképzelések megszületése, s a papírra vetésük és megjelenésük között bizonyos idő telik el, ezt mindenki tudja. Tehát mi a jövő számára munkálkodtunk.

— Úgy fogalmazott, hogy pillanatnyi ez a lehetőség. Az elmúlt évtizedek alatt volt-e egyáltalán valamilyen esélyük, hogy ezzel a korosztállyal kapcsolatba kerüljenek?

— Alig volt. Eleinte, elvétve egy-két alkalom kínálkozott, de aztán teljesen megszűnt. Olyan légkör alakult ki, hogy erre semmilyen mód sem volt. A szülők és a növendékek sem tudtak erre vállalkozni. Az úgynevezett templomi hitoktatás keretén belül mindig voltak ifjúsági csoportok, katolikus érdeklődésű középiskolás korosztályok. A ti- zennégy-húsz év közötti fiatalsággal az elmúlt évtizedekben is foglalkoztunk, de ilyen keretek között. Most viszont kialakulhat egy-egy tanulócsoport a népesebb középiskolákban, és a rögtönzés helyett módszeresen törődhetünk velük. Eddig is voltak kiváló hittankönyvek, ezek azonban más nemzedékhez szóltak. Ezenkívül a II. Vatikáni Zsinat újrafogalmazta az egyház örök tanítását, figyelembe véve a mai embernek szóló különleges üzeneteket.

— Mi a sajátossága ennek a nemzedéknek, hogyan látják Ónok ezt a korosztályt?

— Alapvetően ugyanolyan emberek, gyerekek, ahogy mi voltunk. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a családi háttér nem volt

olyan mértékben biztosított ennek a nemzedéknek, mint a mi korosztályunknak. A szülők — elsősorban a munkaelfoglaltságuk miatt — kevésbé tudtak testközelben maradni velük. Ezenkívül egy hasznossági oktatást tűztek ki célul, hogy az ismereteket minél hamarabb, minél tökéletesebben sajátítsák el. Az iskolákban mi láttunk kiváló tanárokat, nagyon jó, szakszerű könyveket, ezek azonban kevésbé humánusak. Figyeltek arra az ismeretanyagra, amit a világ közöl, de nem nagyon vették figyelembe, hogy az embernek mire van szüksége. Sok a nevelési hiányosság. Azt vesszük észre, hogy a tanárok és a diákok között munkaviszony alakul ki, viszont hiányzik a személyes, családias kapcsolat. Akadnak jó pedagógusok és szerencsés osztályok, ahol közösség alakul ki, de legtöbb esetben ”munkacsoportokká” válnak, amelyekben jönnek- mennek egymás mellett, s jószerivel egymás nevétsem tudják.

— Ön az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban tanít hittant. Milyenek a gyakorlati tapasztalatai, hogyan tevékenykedik ebben a közegben?

— Részben arra alapozok, amit az előbb mondtam, s másrészt Budán már két éve tanítok a volt ciszterci, a mai József Attila Gimnáziumban. Itt csak szeptemberben kezdtem. Nagyon érdeklődő, jóindulatú fiatalokkal találkoztam. A tanári karral is emberi és jó a viszonyom, tiszteljük, megbecsüljük egymást. Mindkét iskolában kiváló szakemberek dolgoznak, s nagyon becsületesen végzik munkájukat. Azt is látom, hogy rendkívül elfoglaltak, több a munka rajtuk, mint amit igazából emberileg el lehet végezni. Itt Egerben a családiasság jobban megmutatkozik, mint a nagyváros forgatagában. Valahogy több a közvetlenség, a személyes válasz, ha az ember megszólítja őket.

— Hívő és nem hívő emberek, különösen a gyermekeikért felelősséget érző szülők sokat várnak a hitoktatástól. Hogyan sugározhat ki az a műveltség, az az emberség, az az erkölcsi tartalom, amelyet a kereszténység képvisel?

— Mi nemcsak oktatunk, hanem próbálunk nevelni is. A hitoktatással együtt közösségi együttléteket, beszélgetéseket szervezünk. Tartottunk mikulási műsort, a Szent Bemát-temp- lomban karácsonyi koncertet és lelkigyakorlatot. Kitérünk azokra a kérdésekre, amelyek a szülői házhoz vagy egymáshoz kötik őket, illetve a természet, a művészetek szeretetére. Nemcsak ismertetünk ilyen témákat, de rá is hangoljuk a diákokat, bármiféle erőszakolt befolyásolás nélkül.

— Ezek szerint ettől a munkától, az ilyen alkalmaktól várják, hogy az egész nemzedéken átsugározzon ez a fajta magatartás?

— Az a 120 gyerek, aki az egri gimnáziumban hittanra jár, meg is fogalmazza: ők a kovász. Rajtuk keresztül ismer meg a többi diák. Azt is észreveszem, hogy olyanok is rám mosolyognak, akik nem járnak hittanra: tudják, hogy miről mi a véleményem, hiszen szóba kerül nap mint nap mondjuk a punk-kérdés, vagy a sátánizmus, vagy akár egy mozielőadás. Az első óra elméleti, a hit eligazítását tanulmányozzuk a Szentíráson keresztül, a másodikon a gyakorlati megvalósítását és annak problémáit próbáljuk bontogatni.

— Az, amiről beszámolt, gondolom, inkább kísérlet, vagy ahogy előzőekben megfogalmazta, rögtönzés. Mikorra várható, hogy a többi középiskolában is lehetőség nyílik ilyen kurzusokra?

— Ez egy élő csíra, amelynek ki kell bontakozni magától. Ezt nem lehet pumpálni, ez nem hőlégballon. Azt hiszem, az érdeklődés és a jó visszhang megvan, természetesen akadnak tartózkodók is, akik félelemmel vagy ellenérzéssel nézik ezt. Úgy látom, hogy lassanként-apránként haladunk tovább. Tavaly még egy csoporttal kezdtem, ma már szinte el sem tudom látni a feladatomat. Hozzá kell azt is tennem, hogy Egerben nemcsak iskolai kísérlet ez, hanem ciszterci szerzetesként folytatom azt a munkát, amit sok évvel ezelőtt szerzetestársaimmal abbahagyattak. Szerencsésebb inkább fészekrakásról beszélni. Nagyon szeretnénk a templomot is újra kézbevenni, szolgálni a híveket, s a rendházunkban, a mostani kollégiumban helyet kapni, s egy százfős állami fenntartású ciszterci diákotthon kiszolgálását vállalni. Ez még inkább élő, eleven sejt lenne az ezerfős gimnázium életében. Szeretetformáló erővel kívánunk csatlakozni az iskola életének megteremtésébe, nem kívánunk zavart okozni.

— Visszatérve a most lezárult tanácskozásra, országos körképre is szert tehetett a bizottság tagjainak véleményéből. Milyen következtetést von le ebből?

— Az egyházmegyék a legértékesebb, s a hitoktatás ügyével aktívan foglalkozó képviselőket küldtek. Az egri érsek úr véleménye szerint is nagyon jó szellemi műhely alakult itt ki. A tavalyi összejövetel inkább tradicionális volt, most speciálisan a középiskolai tanterv készítésére delegáltak megbízottakat. A szerzetesi gimnáziumokban tanító hittanárok közül kettő szintén részt vett a tanácskozáson.

— Ezek szerint az egyházon belül mindenki nagyon fontosnak tartja ezt a problémát...

— Nagyon sóhajtoznak azok a paptársak és hitoktatók, testvérek, akik középiskolásokkal foglalkoznak, hogy legyen anyag a kezükben. Szükséges, hogy ne legyenek kalózkodások, összevisszaságok, rögtönzések. Ez egy tényleges igény. Nekünk nagyon fontos, hogy a felnövő nemzedék minden rétege legalábbis megismerkedjék ezzel, vagy vállalja vagy utasítsa el, de szabadon dönthessen. Ehhez nekünk a lehetőséget meg kell adni, egyféléből nem lehet választani. Többféle felfogás van az életről. A keresztény életfelfogás megalapozott. Mint alternatívát nyújtjuk ezt, nem akarunk senkit lesöpörni az asztalról. Inkább szeretnénk mi is ott lenni, mint táplálék. Ehhez jelentős segítséget adott az egyhetes tanácskozás.

— Még egy kérdésre ki kell térnünk, mégpedig arra, amelyet sokszor Ön is hangsúlyozott, az önkéntesség problémájára. A legtöbb vita a hitoktatással kapcsolatban éppen ekörül zajlott.

— Csak azok beszéltek a kötelező jellegről, akik ellene voltak. Ez az egyház részéről fel sem merül. Mi senkit sem akarunk kényszeríteni. Egyenlő eséllyel szeretnénk mi is részt venni a diákok oktatásában, nevelésében, de a legteljesebb személyi szabadságot szem előtt tartva. Aki beiratkozik, az sincs semmire kényszerítve, sem elmaradásáról, sem magatartásáról semmiféle jelzés nincsen. Senkit sem akarunk sorba állítani, mint gyerekkoromban, amikor a katonazenekar vezetésével jött le a katonaság a Csiky Gergely utcán, s egy szakasz a nagytemplomba, egy szakasz a református templomba, s utána összeszedték őket.

Aki akar, az jön. Érdeklődnek olyanok is, akik azt mondják, hogy ők nem hívők, de kíváncsiak, hogy mi mit mondunk. Egyikük kérte, hogy ne botránkozzak meg, hogy nem vet keresztet óra előtt, s nem köszön dicsértessék- "kel, mert csak érdeklődik. Az későbbi kérdés, hogy ő magáévá teszi-e ezt vagy sem, most csak passzív résztvevő kíván lenni. Én úgy válaszoltam, hogy drága barátom, ennél szebbet nem is mondhattál volna nekem...

Gábor László

Tanácskozik a bizottság

Horváth Balázs Gyöngyöshalászon

MDF-ropi a „zárkózott ügy” színhelyén

Vegyük az ország legerősebb pártját, és ez nem más, mint az MDF. Vegyük azt is, hogy egy megyében ennek a pártnak minden alapszervezetétől néhány ember felkerekedik, adott helyre elutazik, hogy ott találkozzon pártja ügyvezető alelnökével, aki egyben a kormány tagja is. No, ilyen esetben méltán beszélhetünk eseményről, s az általában érdekli a helyi sajtót. Küld is az eseményre újságírót, hogy az tudósítson.

Ez történt a múlt szombaton is, amikor Gyöngyöshalászon az MDF Heves megyei vezetői, országgyűlési képviselői és érdeklődő tagjai találkoztak egymással, és meghívták Horváth Balázs alelnököt, aki egyben tárca nélküli miniszter. Szerénységem pedig tudósítani kívánt az összejövetelről. Meg is érkeztem, és magabízón tartottam a bejárat felé.

— MDF-igazolványt kérek — fogadott az ajtóban Hajzer Antalné, a falu közismert alakja, az Ez (is) zárkózott ügy című dokumentumfilm egyik főszereplője.

— Az nekem nincsen — válaszoltam, de még mindig nem ment el a kedvem a bejutástól, elővettem az újságíró-igazolványomat.

Rövidesen azonban rá kellett döbbennem, hogy ez itt most nem érvényes, az ajtónálló ugyanis azt az utasítást kapta, hogy ez egy zárt ülés. De mivel én csak kardoskodtam, így beszólt a művelődési házba. Kijött Hegedűs Gyula, aki a helyi MDF egyik vezetője.

— Hú, szevasz — köszöntött —, hát most ez egy kicsit kellemetlen. Két éve még mi harcoltunk azért, hogy te bejöhess a halászi eseményekre, de ez most itt tényleg egy belső ügy.

— Miért, mi fog történni?

— Minden MDF-szervezet kezdeményezheti az ilyen találkozók összehívását. Ezt most mi tettük, azért, mert úgy érezzük, hogy a választások óta nem megfelelően áramlanak az információk a pártban. Sokan most látjuk itt egymást először. A jobb kapcsolattartás stratégiáját akarjuk most kidolgozni.

— Van valamilyen különleges oka annak, hogy Horváth Balázs is jön?

— Mindenképpen szerettük volna, ha az országos vezetők közül is itt van valaki. Ezt még akkor kezdeményeztük, amikor a megyei MDF-elnökünk, dr. Farkas Gabriella még nem volt országos alelnök is. Eredetileg Furmann Imrét akartuk, de örülünk, hogy Horváth Balázs jön. Én nem zárkózom el attól, hogy begyere, de a résztvevők majd szavazni fognak. De egyáltalán, honnan tudsz te erről?

Lapunk egyik szerkesztőjétől tudtam, meg nyilván ő is valakitől, de hát az informátorainkat nem adhatjuk ki. Közben megérkezett az ügyvezető alelnök is, megkezdődött a rendezvény, és első dolguk volt, hogy kizárták a nyilvánosságot. Nem számoltam, de körülbelül olyan 46:4 arányban. Arra azonban ígéretet kaptam, hogy egy óra múlva szünetet tartanak, s akkor kapok tájékoztatást.

Igazán nem tehettem szemrehányást azért, mert csak több mint két és fél óra múlva jöttek ki először, hiszen ugyan nem hallgatóztam, mégis kiszűrődött annyi a teremből, hogy odabenn elég vehemens vita folyik — néhányan eléggé ordi- báltak. Az alkalmi büfében ezalatt megkínáltak: megehettünk fél kiló ropit fejenként, megihattunk liternyi narancslét és hallgathattuk Hajzernét. A lelkemre kötötte, hogy írjam meg: a gyöngyöshalászi MDF nem fogja feladni, amíg a volt kommunisták pozícióban vannak. Megtudtuk még tőle, hogy a kommunista veszély akkora, hogy még az egyik hármas út melletti büfében is bolsevikok a pincérek. (Rántottaevés közben sem árt az éberség!) Ezenkívül elolvashattam a falon szervezetük felhívását a hittanoktatásra, s ebben leszögezik: „Az Istent tagadók szájából méltatlanul hangzik a Himnusz, csak valláserkölcsi alapon álló nemzet énekelheti tiszta szívvel, hogy:

Isten, áldd meg a magyart!”

Már a kormányőrökkel is alaposan kibeszélgettük magunkat, amikor nyűt az ajtó, egy szusszanásra szünetet tartottak.

— Miről folyt a szó? — kérdeztem Elek István országgyűlési képviselőt, aki lényegében elismételte azt, amit már Hegedűs Gyulától tudtam.

— Ügy hiszem, hogy sokféle nézet elhangozhatott, hiszen hosszú ideig tartott a tanácskozás első része.

— Igen. Ez pontosan abból adódik, hogy ritkák az ilyen alkalmak, amikor a tagok megismerhetik egymás nézeteit. Ezért is fordulhatott elő, hogy volt, aki azt emlegette, hogy 1988-ban ez nem így indult, akkor valóban baráti közösségek szerveződtek, most viszont akár azt sem tudják, hogy mit csinál a szomszéd falu szervezete.

— Igaz, hogy rossz a belső információáramlás — vette át a szót az időközben hozzánk csatlakozó Horváth Balázs. — De rossz a külső is, és gondolok itt a sajtóra. A tagjaink nem értesülnek pontosan az eseményeinkről, az újságírók torzítanak. A múltkor megszámoltam: a Petőfi adó reggeli műsorában a műsorvezető egy óra alatt tizenegyszer utalt arra, hogy az országban kilátástalan a helyzet.

— Az alelnök úr gyakran jár a vidéki szervezetekhez?

— Igen, amióta megválasztottak, állandóan ezt teszem. Elégedetlen a tagság, és mint itt is, sok az indulatos hozzászólás. De ezeket is nagyon jólesik hallgatnom, mert az MDF iránti mély szeretet érződik mindegyikből.

— Eléri-e a célját a rendezvény? — kérdeztem Hegedűs Gyulát.

— Gyula, ha nem adtok szót, elmondok mindent az újságíróknak — lép közbe Hajzer Antalné. Hegedűs megnyugtatja, hogy szót kap, de én már nem hagyom annyiban:

— Miről van szó?

— Néhányan felvetették, hogy talán nem szerencsés, hogy dr. Farkas Gabriella megyei elnök és országos alelnök egy személyben. Arról is volt szó, hogy a gyöngyösi ország- gyűlési képviselőnk, Pokorny úr nem mindig tűnik alkalmasnak a feladatra. De ezek az alapszervezetek ügyei, mi ezzel nem foglalkozhatunk.

De már elsietett, folytatódnia kellett a tanácskozásnak.

Kovács Attila

Keszthelyi Ferenc: „Senkit sem akarunk sorba állítani”

íFntrí: Crál Onhnr)